Menetrend
Szavazás

A cserék diadala

2009. 09. 04. 17:48
Szerző: DoM
Kategória: Meccsek
A New England Patriots 38-27-es arányban aratott győzelmet az utolsó előszezon mérkőzésen a New York Giants ellen péntek hajnalban a Gillette Stadiumban megrendezett találkozón.
„Jó dolog ilyen játékkal zárni az előszezont. Persze nem úgy akartuk kezdeni a találkozót, hogy 21 pontos hátrányba kerüljünk. Azonban a csapat keményen küzdött, és a második negyedtől kezdve helyre rázódtak a dolgok. Szünetben már büszke voltak a srácokra, ahogyan játszottak. Képesek voltunk haladni, amikor nálunk volt a labda, és a védelemnek is sikerült döntő pillanatban fellépnie, és megmutatni, mire is képes. A támadók végig vigyáztak a labdára. Nem adtuk el egyszer sem. Sokat mutattak azok, akik ma pályára léptek, azt hiszem jól teljesítettek. Azonban nincs sok idő ezzel foglalkozni, mert már a Bills ellen kell készülni” – nyilatkozta Bill Belichick a találkozó utáni sajtótájékoztatón. A Giants csapatával ellentétben a Patriots minden poszton pihentette kezdő játékosait, akik az egész mérkőzésen nem léptek pályára. Az ellenfél passzjátéka ellen nem volt orvosság az első negyedben, mintha edzésen lettek volna. Kilenc kísérletből kilenc jó passzal kezdte a Giants meccset 229 yardért. A mérkőzés képe gyorsan megváltozott, amikor a harmadikszámú Giants irányító lépett pályára. Brandon McGowan Woodson átadását csípte el, és touchdownt szerzett belőle. Ezután a Patriots újonc irányítója, Brian Hoyer a szó szoros értelmében vezette a csapatot, hogy megfordítsa a találkozót. Hoyer pontosan passzolt (72 százalék) és volt egy touchdown átadása is. 80 és 64 yardos drive-okat vezényelt le, amelyek touchdownnal végződtek. Hosszú átadásokkal (32 yard és 48 yard) alapozta meg kétszer is a BenJarvus Green-Ellis 1 yardos TD futásaival végződött támadásokat. A védelem és a támadók mellett a special teams is kitett magáért. Terrence Nunn a második negyedben 49 yardos kickoff returnnel járult hozzá a csapat későbbi fordításához. Stephen Gostkowski nem hibázott rúgást az előszezonban. A Giants ellen 46 yardos mezőnygóllal egyenlített a harmadik negyedben. Sajnos nem múlt el szomorú eset nélkül a mérkőzés. Matt Slater szenvedett karsérülést, az egyik kickoff return során. Földet érésnél támaszkodott a bal kezére, amelyik természetellenes pózban bicsaklott meg. Az orvosi stáb sokáig ápolta a pályán. Slater láthatóan komoly fájdalmakat élt át, és többet nem tért vissza a pályára. patriots.com

Hozzászólások

2009. 09. 04. 17:51
2009. 09. 04. 20:28
kori
Hat mit mondjak eloben fantasztikus volt a meccs
Bocs a hibakert de itt a lanyomnal csak amcsi billentyu van ezert nincs ekezet
Nagz elmenzek:
Megerkeztunk a stadionhoz bostonbol ropke 2 es fel ora alatt, szablyos auto folyam tartott a helyszinre
A parkolokban eszmeletlen dolgok voltak fociztak grilleztek iszogattak az emberek jo kedellyel beszelgettek. nem volt rohanas kapkodas meg ilyenek
Stadionba befele szabalyos motozas taska atvizsgalas tortent
Aztan bent a stadion egzszeruen fenomenalis
A hangulat hatalmas az amcsik egz hatalmas bulinak tartjak ezeket a meccseket, eszem-iszom tanc mulatas
kicsit megutott a kezdeti eredmenz de aztan mindent jova tattek a fiuk
hatalmas zenek szoltak az allas idoben, de a legnagyobb a TD-k utan volt, a kozonseg orjongott, duborgott az ACDC-tol a Thundertruck c szam egeszen addig amig a Giantsosok el nem kaptak a labdat az elkapassal egyidoben ket oldalrol a katonak marmint a regi hazafiak elotoltos puskaikkal sortuzet lottek
eletem talan egyik legnagzobb elmenyet eltem at
ezt mar nem vehetik el tolem
vannak kepek felrakom majd oket egy helyre es meg nezhetitek ha akarjatok
2009. 09. 04. 20:57
kösz, hogy megosztottad az élményedet! engem személy szerint érdekelnek a fotók is.
2009. 09. 04. 22:13
ati
kori:Nagyon irigyellek ezért az élményért!:)
Remélem egyszer nekem is hasonlóban lehet részem!!!
Köszi a beszámolót!
Én is kíváncsi lennék a képekre...
2009. 09. 04. 22:14
Péntek este 10 órától ismétli az NFL Network a meccset.
2009. 09. 04. 22:42
_bb
Hmmm... Hoyer jól mozog...és türelmes. BJGE -nek kell hely, mert ő bírhatja a legtovább egészségesen és tud hatékony lenni. Ja és nem tudom láttátok-e a Nougatieri reklámot, de nekem tetszik :)
2009. 09. 04. 23:04
Neo
Nos én néztem neten a meccset...és pár szót a benyomásokról:
1. BenJarvus-ról továbbra is tartom, hogy a csapatban jelenleg a legjobb futó..és ezt az előszezon eredményeire alapozom. Tegnap is a hátán vitte a csapatot. Hatalmas tehetség. (Remélem nem sérül meg. Igaz, meglepően jól bírta a földre viteleket, volt belőle jó pár.)
2. Hoyer valóban eléggé jó volt...bár talán kissé sokat várt, néha túl sokáig ragadt hozzá a labda...
3. Számomra Aiken volt a kellemes meglepetés, egész jó passzokat adott.
4. Nunn pedig, ha nem is idén, de jövőre szinte tuti kezdő elkapó lehet. Miután megkapja a labdát, bámulatos, hogy még mennyit képes vele haladni. Kérdés, hogy mennyire komoly az a lábsérülése, amiért egyszer megállt a játék.
5. A védelem egész jó volt (értem ezalatt, hogy nem jutott Field Goalhoz a Giants a második félidőben) és tudom h csak a C csapat játszott, de a safety-k néha oltári potyákat beszoptak, illetve volt, hogy simán lefutották őket.
6. Na és az a INT - TD return...öröm volt nézni.
2009. 09. 05. 10:40
A mérkőzés pontosan mutatta, hogy miért annyira hullámzó a csapat futójátéka, és hogy ahogy halad előre a mérkőzés csak egyre jobb lesz, és mindig az a futó lesz a statisztika, és a látottak alapján a “legjobb”, amelyik a negyedik negyedben pályán tud lenni.

Ezúttal BJGE az egész meccset végig játszotta, és ha skatulyázni kellene, azt mondanám, mint korábban is hogy a fiatalabb Sammy Morrisnak tűnik, és ha nem lesz öt RB a rosteren, akkor az ő helyére pályázhat.

11 futás 28 yard és 1 TD. Ezek az első félidő adatai, és általában ilyenkor szoktunk futót váltani, és mindennek elátkozni az elsőszámút, ált. Maroneyt a gyenge játékért, és hogy képtelen yardokat hozni (2.5-ös átlag). A képet tovább rontja, hogy volt egy 16 yardos futás, ami után marad 10 kísérlet 12 yard.

9 futás 29 yard. Már javuló számok a harmadik negyedben, egy hosszú futással spékelve 11 yardért.

8 futás 61 yard és 2 TD. Elérkezett a negyedik negyed, és az utolsó két futást leszámítva, mikor már csak az óra lefuttatása volt a cél, 7-8-4-4-1TD-32TD yardos futásokkal szedte szét a Patriots a Giants védelmét.

Összegezve: futójáték terén a szokásos forgatókönyv szerint zajlott, az egyre fáradó/második-harmadik vonalbeli védők ellen működött a futás, a kezdők ellen pedig nem.

Attól lett egyedi ez a meccs, hogy végig egyetlen futó volt a pályán.

Bármelyik mérkőzésen nézzük meg futásról futásra egy játékos szereplését, azt fogjuk látni, hogy az esetek többségében 2-3 yardos futásokról van szó, és öt-hat futásonként becsúszik egy-egy nagy játék. Ez a természete, így ha pusztán adott játékos szemszögéből vizsgáljuk, minél több lehetőséget kap vki, annál biztosabb, hogy becsúsznak a nagy futások, és jól fog kinézni a stat.
Hozzászólás a(z) A cserék diadala bejegyzéshez