Menetrend
Szavazás

A hét jelenete - 10. forduló

2016. 11. 16. 16:13
Szerző: Spigo
Kategória: Meccsek
Idén is hetente jelentkezünk a hét legszebb jeleneteivel. Minden forduló győztese bekerül majd a bajnokság utáni "Év jelenete" versenybe. Ha ráteszitek a kurzort a képre, egy idő után elindul a gif. Szavazni a szokásos helyen, bal oldalt lehet. Reméljük hétről hétre rettenetesen nehéz lesz a választás 


Blount második touchdownja
1

A legszebb a három közül. Óriási meló volt bevinni, de csak azért, mert a bírók nem látták, hogy már korábban bent volt az a labda. Hasonlít ez a touchdown a pár évvel ezelőtti Develin touchdownra. Az is bekerült a legszebb jelenetek közé és most ez is. Az akaraterő diadala mindkettő.

Bennett elkapás
1

Martellus Bennettnek nagy meccse volt. Hét elkapás és 102 yard. Talán ez volt a legszebb a hét közül. Két védőt is lerázott magáról, majd egy kézzel a földre küldte a liga legjobb safety-jét. Ha nem tudnánk, hogy Bennett-ről van szó, azt is hihetnénk, hogy Gronk volt az.

Edelman elkapás
1

Harmadik és 25-re, így megoldani igazán parádés. Tökéletes dobás Brady-től, míg Edelman ismét bizonyította, hogy ő bizony nem csak a liga egyik legjobb slot elkapója, hanem a számokon kívül is simán használható, sőt...

Cyrus Jones visszahordás és Ebner fumble mentése
1

Cyrus Jones szépen száguldott végig a speciális csapat által nyitott folyosón, csak kár, hogy a végén elvesztette a labdát. Még szerencse, hogy ott volt Nate Ebner, aki mióta visszajött az olimpiáról fontosabbnál fontosabb dolgokat művel az ST-ben.

Gronk elkapás
1

Amikor azt hihettük, innen már menni fog az egyenlítés. Gronkowski megint ez cornerbacket tudott megkerülni és szinte lehetetlen pozícióból, félig vízszintesen, hogy lássa a labdát, kapta el a passzt. Nem egyszerű, de annál szebb megmozdulás volt.

A gifek a Sport2 engedélyével készültek

Hozzászólások

2016. 11. 16. 17:38
DeMartino
Az első szavazat DM.-é :D és Ebner.-re tettem hiszen nem semmit alakít a Speciális egységben!!!
2016. 11. 16. 17:44
Croaker
Az elsőnél tessék megnézni Gronkot :) Egy lökés balra, ellenfél a földön egy jobbra, Blount a gólterületen :)
2016. 11. 16. 17:47
sgaga
Üdv fanok, ezen a meccsen a vége felé volt a Patsnek egy 1/2 yardos kísérlete amit egy beugrással próbáltak megoldani a tömeg felett. Mivel ez nem sikerült, mert rövid lett az ugrás, ill. a játékos ahelyett, hogy benyújtotta volna a labdát, a szokásos karhoz szorítást választotta így rövid lett, ezért nem lett belőle pont. Lenne egy észrevételem: nem lehetséges, hogy a támadófal hátán felmászva, felfutva tovább jusson, mint ha ugrabugrál? Azoknak a fiúk ez nem hinném , hogy nagy megerőltetés lenne elviselni egy futó játékos súlyát. Üdv sgaga
2016. 11. 16. 21:48
Foherty
Ha jól rémlik, az szabálytalan. Nem használhatod másik játékos testét a feljebb emelkedéshez. Benyújtani a labdád meg fumble veszélyes lett volna, persze így utólag megérte volna a kockázatot.
2016. 11. 16. 21:58
Chatmansky
Ha ez így menne, akkor egy komplett orosz cirkuszi ugrócsoportot draftolna az NFL... :-) Képzeld, milyen figurák lennének...
2016. 11. 17. 08:49
MadJani
Azzal a cipővel rajtam nem mászkálna senki :)
2016. 11. 16. 19:01
dravait
Mind szép ("kicsi" áenyékkal, hogy basszus KIKAPTUNK!!), de talán Blount TD-jében volt a legnagyobb meló, küzdőszellem és győzni akarás. De Gronk vagy Bennett vagy Jules elkapása is óriási, mind megérdemelne egy fordulógyőzelmet. De nekem most Blount.
2016. 11. 16. 20:55
polo62
szép jelenet mindegyik, de nekem mégis az tetszett a legjobban, amikor a D a gólvonalon beugratta a Seahawks offense-t, és így lett FG a vége. ott amikor ha jól emlékszem Hightower jelére összezárt a fal és beugrottak a támadók, szerintem zseniális volt, és ennek is volt köszönhető, hogy az utolsó pillanatig volt esélyünk.
2016. 11. 16. 21:01
Whitealert
Abba amúgy volt egy kis para, mert ha úgy ítélik meg, hogy a vezényszó hasonló, mint amiket az offense használ, akkor megbüntethették volna a Patset, hogy így akarják beugrasztani a Seahawks offense-t. De tényleg zseniális játék volt :D
2016. 11. 16. 21:56
polo62
túl sok veszítenivaló nem volt benne mondjuk :D
2016. 11. 16. 23:01
Whitealert
Első kísérletet kaptak volna, szóval több lehetőségük lett volna a TD-re.
2016. 11. 16. 22:02
dartib83
Bennett egy állat.

u.i: valaki be tudná linkelni azt a videoót, vagy gifet, amikor chancellor sack-eli Brady-t. annyit hivatkoztatok rá, de nem találtam.
2016. 11. 16. 22:19
BrédiTamás12
http://patriotswire.usatoday.com/2016/11/14/tom-brady-says-knee-is-a-little-sore-after-taking-low-hit-from-kam-chancellor/

Hányinger..ha a labdára megy mint egy normális blitzelő sima fumble mert nagyon hátul volt a keze.

2016. 11. 16. 23:52
dartib83
uhh, azért ebből komolyabb sérülés is lehetett volna
2016. 11. 17. 04:09
pats4ever
Brady nyilatkozata az ütésről és az állapotáról:
http://www.patspulpit.com/2016/11/15/13636826/patriots-qb-tom-brady-gives-a-status-update-on-his-leg-injury-seahawks-chancellor-49ers
A lényeg h a 49ers ellen rendben lesz és mint mindig most is korrekt és elegáns... már ha a Chancellor nem volt az. :(
2016. 11. 17. 06:54
BrédiTamás12
Persze nagyon classy mint mindig, meg nyilván nem kezd el panaszkodni a médiának de ez attól még ocsmány volt.szerencse h a súlyt nagyrészt levette a lábáról pont akkor.
Gronk elleni Thomas hit tiszta volt pl
2016. 11. 17. 15:02
pats4ever
Hozzászólás a(z) A hét jelenete - 10. forduló bejegyzéshez