Menetrend
Szavazás

A hét jelenete - 3. forduó

2016. 09. 27. 21:12
Szerző: Spigo
Kategória: Cikkek, Meccsek
Idén is hetente jelentkezünk a hét legszebb jeleneteivel. Minden forduló győztese bekerül majd a bajnokság utáni "Év jelenete" versenybe. Ha ráteszitek a kurzort a képre, egy idő után elindul a gif. Szavazni a szokásos helyen, bal oldalt lehet. Reméljük hétről hétre rettenetesen nehéz lesz a választás. 


Speciális csapategység fumble
1

Az első a kettő közül, de akár a másik is idekerülhetett volna. Hatalmas szerepe volt a speciális csapategységnek abban, hogy ekkora győzelmet aratott a csapat. És itt nem csak a két fumble-re gondolok, hanem Gostkowskira és Ryan Allenre is. Nehéz lett volna ennél tökéletesebb meccset játszaniuk.

Brissett touchdown
1

Bennett elkapásánál, már múlt héten is szó volt arról, hogy Josh McDaniels milyen fantasztikus játékot tervezett meg. Nos, azt is lehetett überelni. Ráadásul Belichick szerint ezt a játékot teljes felszerelésben és sebességgel sosem gyakorolták. Csak a hét közbeni könnyített edzésen, ahol kb végigsétálják a meccsen előforduló játékokat, gyakorolták először. Az, hogy Brissett úgy tett, mintha odaadná a labdát Blountnak, az egész linebacker sort megzavarta. A jobb oldalon felálló egyetlen elkapó, Mitchell, mivel a védelem emberfogást játszott, elvitte az emberét és ott is volt a pálya egész jobb oldala Brissettnek. A végén már csak egy testcsel és egy gyönyörű Mitchell blokk kellett és meg is volt élete első touchdownja.

Jamie Collins interception
1

Jamie Collins egy szörnyeteg volt a Texans elleni meccsen. 14 szerelés megkoronázva egy interceptionnel, ami ráadásul bár nem volt látványos, de játékhívás szempontjából tökéletesen kivitelezett játék volt. Tampa 2 védelemben a két mélységben felálló safety az oldalvonal felé közelít és a középső linebacker megy hátra levédeni a pálya közepét. Ami az inetrceptiont igazán lehetővé tette, az az, hogy Chris Long is hátralépett védekezni, így a mögötte lévő Taxans elkapóra Collinsnak nem kellett figyelnie.

Mitchell elkapás
1

Mitchell nagyon technikás elkapó és ez ennél az elkapásnál is látszott. Egyáltalán nem erőltetett, már-már légies a mozgása és a futott routjai. Itt ráadásul még két védőt is le tudott rázni magáról. Bízik benne a csapat és a csereirányítók is. Remélem Brady-vel is meglesz a kémia és akkor elmondhatjuk, hogy nagyon jó kis elkapót draftolt végre a csapat.

Blount touchdown
1

LaGarette Blount három mérkőzés után a legtöbb yardot futotta a ligában. Olyan, mintha a meccseken az első három negyedben csak fárasztaná az ellenfelet, majd a negyedik negyedben robbant. Jegyzzük meg azt is, hogy ennél a futásnál az első védő lerázása után a fal és az elkapók, akkora folyosót nyitottak neki, hogy már negyven yardnál is kb csak a célterületet látta maga előtt.

A gif-ek a SportTv közvetítéséből készültek

 

Hozzászólások

2016. 09. 27. 21:28
darth king
Még nem lehet rájuk bal oldalt szavazni :-)
2016. 09. 27. 21:35
a nagy siettségben elfelejtettem, köszi! :)
2016. 09. 27. 23:50
csasziqf
kozben szepen csendben mindenki reszt vett a mai edzesen
JimmyG es JacobyB is
2016. 09. 28. 00:20
hopi46
Ez a meccs óta a legjobb hír!
2016. 09. 28. 13:37
Pat Patriot
Remélem, Tom nem...
2016. 09. 28. 22:06
Lucius
2016. 09. 28. 08:10
boarder20
Rendesen edzettek vagy limitált?
2016. 09. 28. 11:04
mgabor74
Garoppoloról azt írják, hogy már a Houston ellen is majdnem olyan állapotban volt hogy pályára léphetett volna, és hogy folyamatosan egyre jobban van. Brissett-ről meg azt, hogy nem viselt semmilyen védő cuccot (kesztyű, protector) a hüvelykujján az edzésen, így valószínűleg Ő is rendben lesz.
2016. 09. 28. 13:04
takirob69
A Ryan tesók tegnap rossz hírt kaptak, valszeg JG és JB is bevethető lesz vasárnap.
2016. 09. 28. 11:26
Lalika
Úr Isten! Két QB is hadra fogható a Bills ellen. JG passzol JB elkap és TD futás :D
2016. 09. 28. 12:37
K13
Csak azért is Edelmant kellene beállítani kezdő QB-nak a vicc és RexRyan szivatásból! Csak az első snapre is elég lenne
2016. 09. 28. 16:17
karuly
Fake wild cat, pass to Amendola... :)Lemennének hídba!
2016. 09. 29. 14:20
BaP
Én cserélgetném őket :)
2016. 09. 28. 16:25
dravait
Nekem a Blount-TD a nyerő, nem is csak a futás miatt, hanem azért, mert a fel végre olyan módon működött, ahogyan azt minden snapnél tenni kellene. Ilyen résekkel agyonfutnánk mindenkit Blounttal, erőből. És akkor még Lewis vissza se jött... :-)
2016. 09. 28. 16:26
dravait
fel=fal :-)
2016. 09. 28. 17:14
mammut
és a fal-a-fel?

Bocs, nem tudtam kihagyni... ;)
2016. 09. 28. 18:53
hopi46
Mivel a múlt héten volt érdeklődő, ide írom a snap számokat:

Támadó (62):
7-J.Brissett QB 62
77-N.Solder OL 62
62-J.Thuney OL 62
60-D.Andrews OL 62
69-S.Mason OL 62
61-M.Cannon OL 62
71-C.Fleming OL 15
88-M.Bennett TE 61
87-R.Gronkowski TE 14
81-C.Harbor TE 3
15-C.Hogan WR 55
11-J.Edelman WR 46
19-M.Mitchell WR 16
80-D.Amendola WR 13
18-M.Slater WR 2
29-L.Blount RB 44
28-J.White RB 16
38-B.Bolden RB 2
46-J.Develin FB 23

Dolát változatlanul kíméljük, Gronk csak megmutatta magát.

Védekező (71):
95-C.Long DL 55
97-A.Branch DL 36
90-M.Brown DL 31
93-J.Sheard DL 53
96-A.Johnson DL 23
98-T.Flowers DL 43
99-V.Valentine DL 20
91-J.Collins LB 71
55-J.Freeny LB 41
58-S.McClellin LB 25
30-D.Harmon DB 69
26-L.Ryan DB 71
21-M.Butler DB 71
23-P.Chung DB 68
32-D.McCourty DB 71
24-C.Jones DB 33

Az alap sec végig pályán volt, de sok subfelállás is volt.

ST (kick off, punt, field gól):
3-S.Gostkowski K 11
6-R.Allen P 12
49-J.Cardona LS 12
77-N.Solder OL 5
62-J.Thuney OL 5
69-S.Mason OL 5
61-M.Cannon OL 5
88-M.Bennett TE 5
71-C.Fleming OL 5
97-A.Branch DL 11
90-M.Brown DL 1
93-J.Sheard DL 1
91-J.Collins LB 1
55-J.Freeny LB 8
30-D.Harmon DB 12
23-P.Chung DB 1
32-D.McCourty DB 1
18-M.Slater WR 19
22-J.Coleman DB 11
24-C.Jones DB 4
31-J.Jones DB 20
36-B.King DB 19
37-J.Richards DB 12
38-B.Bolden RB 19
43-N.Ebner DB 19
46-J.Develin FB 1
49-J.Cardona ST 12
51-B.Mingo LB 20
58-S.McClellin LB 7
75-T.Karras OL 5
80-D.Amendola WR 3
81-C.Harbor TE 14
99-V.Valentine DL 1

32 játékos(!) vett részt a ST munkájában, idén ennyi még nem volt.

Egy játékos (E. Roberts) nem játszott az aktívak közül.
A legtöbb játékban, 81-ben, Harmon vett részt. (Def 69, ST 12)
2016. 09. 28. 20:52
Tzimisce
Úgy látszik, most már véglegessé válik nálunk a sub felállás. Ha Hightower visszajön, brutálisak leszünk futás ellen, bár Freeney-t sajnálnám, mert nem hiszem, hogy 3-3-5-t játszanánk, marad a 4-2-5, akkor viszont Freeney kimarad.
2016. 09. 28. 19:21
takirob69
2016. 09. 29. 10:48
betsum
https://vimeo.com/184685463

Nem tudom volt-e már itt az oldalon, BB bemikrofonozva a Texans ellen. Néha tényleg az az érzése az embernek, hogy a pályán mindig az történik, amit ő eltervez... És ez jó.
2016. 09. 29. 11:18
mhatrix
mindig öröm látni!
2016. 09. 30. 12:20
Croaker
Az mindenkinek megvan, hogy ha nyerünk a Bills ellen, akkor 4-0-al állunk, a csoport többi tagja 1-3-al ? ;)
2016. 09. 30. 12:44
Croaker
Jó, én már alapból azt feltételeztem, hogy a Seattle is nyer a Jets ellen :)
Hozzászólás a(z) A hét jelenete - 3. forduó bejegyzéshez