Menetrend

A hét jelenete - Divisional

2019. 01. 16. 22:00
Szerző: balimate
Kategória: Cikkek, Meccsek, Elemzés
Ahogyan a 2017/18-as idényben, idén is hetente jelentkezünk a hét legszebb jeleneteivel.  Az eddigieknek megfelelően a forduló győztese bekerül majd a bajnokság utáni "Év jelenete" versenybe. Szavazni a szokásos helyen, bal oldalt lehet. Reméljük hétről hétre rettenetesen nehéz lesz a választás. Folytassuk a Chargers elleni playoff mérkőzéssel!

1. Sony Michel első touchdownja
Sony Michel
Már a mérkőzés elején megmutatta a támadófal ki az úr a háznál. A fal a többi blokkoló segítségével (Gronk, Allen, Develin) brutálisan el tudta nyomni a Chargers védelmét. Sony Michel az első kontaktokat tulajdonképpen már az endzoneban kapta meg, ami valljuk be őszintén, nagyon szép teljesítmény.

2. Edelman harcossága
Edelman
Már a mérkőzés alatt elhatároztam, hogy Edelman harcos megmozdulásai helyet fognak kapni a heti összeállításban. BRUTÁLIS EZ AZ EMBER. Hiába ütötték ahol érték, minden play után felpattant és megmutatta, hogy őt nem lehet elpusztítani. Edelman 9 elkapással és 151 yarddal zárta a mérkőzést. Illetve Jerry Rice (151 elkapás) mögött ő lett a második az örökranglistán a playoff elkapásszámok tekintetében, 94 elkapással.

3. Dorsett touchdownja
Dorsett
A Jets elleni mérkőzés után újabb Dorsett touchdown. Nagy szükség lesz ő rá is a Kansas elleni pisztolypárbajban, ha Edelman és Gronk nem lesz szabadon megjátszható Brady számára.

4. Burkhead touchdownja
Burkhead
Újabb kíméletlen futásblokkot mutat be a csapat. Figyeljétek Joe Thuney-t és Gronkot, hogy tulajdonképpen fejenként 2-2 ember blokkolásába segítenek bele. Mindketten besegítenek a mellettük állónak, majd kíváltanak a saját emberükre és eltakarítják őket Burkhead elől. Ezen a folyosón talán még Trent Richardson is befutott volna a végzónába :)

5. Albert McClellan punt recovery
Albert McClellan
Mai napig nem értem, hogy mikor Albert McClellan két blokkolt puntot csinált egy mérkőzésen, hogy kaphatta a hét spec teamer címet egy rúgó, aki "csak" a munkáját végzette azzal, hogy mindent berúgott...mindegy is. Bravúr ahogyan ennyi ember között, lendületből vetődve bent tudta tartani a labdát a pályán, amivel vissza tudta szerezni a támadás jogát. Ez a labdaszerzés volt az utolsó késdöfés a Chargers számára, amivel eldőlt a mérkőzés sorsa.

6. Van Noy rögtönzött edzése
Van Noy
Az biztos, hogy Van Noy x-1 fekvőtámaszt fog nyomni büntetésképpen ezért a biztosnak tűnő interception elejtéséért :) Itt már nagyon látszik az arcokon, hogy mekkora tétje volt a negyedik a negyednek. (Khmm...InfiniteLoop ;) )

7. Melvin Gordon megállítása
Védelem
Elando Roberts, Trey Flowers és Devin McCourty bemutatja, hogyan kell védekezni gólvonalon, ha az ellenfél támadófala utat nyit a futójának. Melvin Gordon statisztikája nem hiába lett 1.7 yard/futás a Patriots ellen.

8. Gilmore interceptionje
Gilmore
Gilmore meccsről meccsre bizonyítja, hogy miért ő lett a liga legjobb cornere. Igaz a Chargers első touchdownja az ő lelkén szárad (vagy nem),de azon kívül az általa védekezett elkapóknak momentuma sem volt a mérkőzés további részében.

Hozzászólások

2019. 01. 17. 06:59
dravait
A korábbi "szapulás" miatt elégtételként megy a szavazat Elandon Robertsre (Gordon megállítás) - annak az ütközésnek a hangját szerintem még a Marson is hallották. :)
2019. 01. 17. 07:03
dravait
Egyébként meg nagy öröm látni, hogy Edelman motivációja nem csökkent - talán még erősödött is, az ereje ugyanolyan brutál, a helyzetfelismerése földöntúli és a harcossága meg példaértékű az egész csapat számára.

És jegyezzük meg, hogy Gronk ereje is láthatóan visszatért, tényleg néha két embert blokkol és az elkapása is a hét jelenetébe illő, ahogy védőkkel a nyakán megy még 10 yardot (ahogy szokta :) ).
2019. 01. 17. 07:09
balimate
2019. 01. 17. 07:54
kitalaltnev
Edelman lenyűgöző megmozdulásai és valóban elképesztő keménysége nálam is felkerültek a dicsőségfalra. ;)
2019. 01. 17. 09:03
vicgeordie
azt írtuk már korábban, hogy McClellan azért nem lehetett a hét ST játékosa azon a héten, mert kikaptunk a Dolphinstól. Hét játékosa pedig csak győztes csapat tagja lehet (hülye egy szabály...)

amúgy nagy fogás volt a faszi ST-be, nem is értem miért nem kellett a Ravensnek...
2019. 01. 17. 12:26
balimate
Tisztában vagyok vele én is, csak költői kérdés volt részemről :)
2019. 01. 17. 10:10
Foherty
Jó dolog, amikor fenn van 8 jelenet, de nekem hiányérzetem van, mert a személyes kedvencem nincs köztük: Sony 3. TD-jenél, ahogy Gronk kb. 4 embert tol el egymaga, szerintem brutális. Ettől függetlenül, nem lehet belekötni a fentiekbe se.
2019. 01. 17. 11:18
Iron_Condor
Nagyon várom már, hogy Gronkot elkezdjék megint bevonni a passzokba, ellenfelek talán már el is felejtették, hogy figyelni kell rá is.:) (Na jó nyilván nem, de remélem van még ott pár oldal a playbookban.)
2019. 01. 17. 12:27
balimate
Sajnos minden nem férhetett be. Részemről már "megszokott" tőle ez a dolog :)
2019. 01. 17. 20:15
hopi46
Burkhead TD-jénél is eszméletlen. :)
Gronk 77 snap-jét azért nem lehet ide berakni! :)
2019. 01. 17. 10:27
InfiniteLoop
Hihi

Köszönöm, köszönöm, köszönöm! ;)
2019. 01. 18. 19:16
torokszabolcs
Szuper összefoglaló!
Azért nálam a hét jelenete mégiscsak Joey Bosa bemikrofonozott összeállítása. A srácról látszik, hogy nem dühös, hanem pontosan érzi, hogy aznap a Kecske megmutatta nekik, hogy ő egy magasabb szint. Pedig Bosa tényleg baromi jó!
Idén persze az összes szuper passrushert ki tudtuk venni a játékból...
Hozzászólás a(z) A hét jelenete - Divisional bejegyzéshez