Menetrend
Szavazás

A londoni meccs - női szemmel

2009. 11. 01. 12:30
Szerző: lucas
Kategória: Női szemmel
SzemMár jó néhány nap eltelt a londoni meccs óta, de nekem még nem sikerült visszatérnem a hétköznapokba, még mindig egészen a történtek hatása alatt vagyok. De megígértem többször is, hogy megírom a tapasztalataimat – és az ígéretet illik betartani -, így megpróbálom  összefoglalni,  hogyan láttam én a mérkőzést– természetesen női szemmel.
Először is hadd kezdjem egy személyes dologgal. Én tényleg soha, de soha nem gondoltam, hogy az életemben valaha élőben fogok egy NFL- mérkőzést, pláne egy Patriots meccset látni. Először is azért, mert nő vagyok, és ráadásul nem is a legfiatalabb korosztályból. (Ha a többségetek meglátna engem egy meccsen, biztosan megkérdezné a haverjától: Nézd már, hogy került ide a muterod?  :) ) Másodszor pedig tudtam, hogy ez bizony jelentős anyagi ráfordítást igényel, és az egész családomnak áldoznia kell azért, ha én valami ilyesmit szeretnék. Ezért amikor tavaly télen megjött a hír, hogy a Pats jön Európába, inkább csak szomorú lettem: én biztos nem leszek ott. Aztán januárban elkezdték a jegyeket árulni, és férjem látta rajtam, hogy mennyire nagyon szeretném, akkor azt mondta: Egye fene, menjünk! Ugye mondanom se kell, hogy nagyon-nagyon boldog voltam, és persze sok-sok időt töltöttem azzal, hogy a lehető legtakarékosabban szervezzem meg az utazást. Sikerült is olcsó és jó repjegyet vadásznom (akciós MALÉV-járat, teljesen normális körülmények, kényelmes utazás), és kevésbé jó, viszont elfogadható árú szállásokat (ennyi kényelmetlenség a Pats meccsért bőven belefér), ráadásul pont a New England szállodával szemben laktunk. Persze ha már ott voltunk, turistáskodtunk is egy keveset, más fanok is ezt tehették, mert London tele volt NFL-mezes emberekkel. Nekem annyira nem nyerték el tetszésemet a túlzsúfolt látványosságok, de nem is ez volt az utazás lényege. Hogy őszintén bevalljam, bennem akkora nagy volt a várakozás, hogy a végén már attól féltem, hogy a valós élmény csalódást fog okozni. De amint beléptem a Wembleybe, ez a félelmem elmúlt. Már 20 perccel kapunyitás előtt sorban álltunk, így elsőkként jutottunk be, a nézőtér szinte még üres volt. A Wembley látványa elsőre nagyon impozáns, lenyűgözőek a méretei, szépek a színei.  Az első örömöm az volt, hogy az alsó részre szóltak a jegyeink, így közelében ültünk annak az end zone-nak, ahová a Pats logoja volt felfestve. Ekkor a Buccs már javában melegített, a játékosok kint voltak a pályán, még nem mezben, de a Pats részéről senki. Helyesebben mászkált ott egy jó nagy darab pasi szürke polóban és fülhallgatóval a fején, akinek kicsit Shrek-szerű feje van, de mivel a pálya messzebb eső részén járt, így először csak sejtettem, majd távcsővel megnézve már határozottan gondoltam is: Wilfork volt az. Aztán nem sokára kijöttek a rúgók: Gotsko, Hanson és a long snapper, Ingram, ők már mezben voltak. Előttünk a puntgyakorlás folyt, Gotskowski a másik kapura rugdosott. Utána megjöttek a returnerek is hozzájuk, Welker, Tate, Faulk. Nagy ováció fogadott minden játékost, persze a legnagyobbat Bradyék kapták, akik szintén hamar kijöttek. Aztán feltűntek az elkapók is, végül a falemberek, és elkezdődött az egész csapat bemelegítése. Először nyújtottak, utána volt némi 11 a 11 elleni játék is. Olyan hamar eltelt a meccs kezdéséig az a két óra, hogy szinte észre sem vettem. Közben megtelt a stadion is, és jöhetett a nagy megnyitó ceremónia. A szervezőknek az volt a törekvése, hogy a pályaválasztó csapat  számára egy kis hazai feelinget teremtsenek, így minden székhez odatettek kis piros és fehér kalózos zászlókat, és időnként a kijelzőkről felszólították a népet, hogy lengessék is azokat. És persze a Buccs kellőképpen alulöltözött cheerleaderei táncikáltak, az ő bevonulásuk alatt volt tűzijáték, meg csinnadratta, a Pats csak simán kifutott. A stadion közönségének nagy része szerintem olyan helybeli volt, aki szereti az NFL-t, de nem biztos, hogy pont ennek két csapatnak szurkol. Ezt abból gondolom, hogy az angol himnusz alatt olyan hangosan énekelt a közönség, hogy én spéci nem hallottam az énekesnőt. (Visszanézve TV-ben is meccset, ez nem tűnik nagy veszteségnek.) És mindenféle emberek mindenféle NFL mezekben voltak, bár kétségtelenül egy 12-es kék mez volt a leggyakoribb. Az biztos, hogy Európából is nagyon sokan voltak  - ez már sanszosabb, hogy tényleges Pats vagy Buccs rajongók – hiszen  az egész hétvégén a látványosságok közelében nagyon sok mezbe öltözött embert lehetett látni, (nem hiszen hogy pont a helybélieknek támadt kedvük Brady-mezben várostnézni). Amerikai viszont szerintem nem sok lehetett, minek is jönnének Londonba, ha otthon is jobbnál jobb meccseket láthatnak. A hangzavarból viszont sokszor úgy tűnt, hogy a közönség teljesíti a rendezői elvárást, és sokan a Buccsnak szurkolnak (vagy talán közelebb állok a valósághoz, ha azt gondolom, hogy Patriots ellen.) Nos, az ő várakozásukat hamar lehűtötte a Patriots. A meccs tökéletesen indult a mi számunkra.  Még 2 és fél perc sem telt el, de Meriweather interception returnjével máris vezettünk. Fokozta az örömömet, hogy mindez épp az orrunk előtt zajlott, és az is, hogy  mindegy volt, ki kinek szurkol, az egész stadion egy emberként ugrott talpra. TV-ben nézve a meccset sokszor olyan hosszúnak tűnnek a játékok közötti szünetek. Élőben ez számomra egyáltalán nem volt hosszú. Először is nekem meg kellett tanulnom, hogy mit hogyan nézzek, hogyan érzékeljem a távolabbi eseményeket. Elég rosszul hallottam az eredményközlőt, a bírókat viszont egyáltalán nem. Sokszor csak a kijelzőről láttuk, hogy mennyit is sikerült előrehaladni egy támadással. Aztán ott voltak a játékosmozgások, mindig megpróbáltam nézni, ki van épp a pályán. Ha az offense ment fel a pályára,  mindig Brady érkezett meg utoljára. A többiek már ott ácsorogtak, de ő szinte csak közvetlenül a play előtt ment oda a huddle-ba.  A defense-nél nagyobb volt a játékoscsere, a 3. down-ok esetében gyakoriak voltak a dime és nickel felállások, mert szerencsére elég sokszor voltak 3rd and long szituációk. Welker TD-jét láttam a legjobban, mert az is a hozzánk közel eső end zone-ban történt, ráadásul azon az oldalon, ahol ami ültünk. Welker az egész meccsen nagyon jól játszott. Élőben még jobban kijött, hogy ő mennyivel kisebb méretű a többieknél, de nagyon mozgékony, gyors, az irányváltásai fantasztikusak. Élőben Maroney táncikálása is másképp tűnt, valahogy jobban érződik bennük az erő. A futásainkat még csak-csak megfogták, de a passzokkal nem nagyon tudtak mit kezdeni. Ha a helyszínen nézed a meccset, bizony vannak zavaró tényezők is. 4 székkel arrébb ült tőlünk 2 nagydarab srác, eléggé észak-európai kinézetük volt, el is neveztem őket vikingeknek. Nos, nekik 10 perces bérletük volt a büfébe,  a köztes időben meg a WC-be, mert ugye Nagy Feró is megmondta volt, hogy „ami befolyik, az rögtön kifolyik.” Persze a Viking-járat mindig épp akkor ért hozzánk, amikor valami érdekes történt. Hiába, egyeseknek a meccsnézés és az evés-ivás csak együttesen élvezhető tevékenységek. Ráadásul, én elhatároztam, hogy hozok emlékbe 2 kis zászlót, le is szedtem a nyeléről, zászlók a táskába, műanyag nyelek a szék alá. Igen ám, de amikor vikingjeim x+1-edszer mentek el előttünk, én véletlenül ráálltam a zászlónyélre, az szép szabályos gurulással ki alólam,  a gravitáció persze működött, s nekem csak annyi szerencsém volt, hogy a felhajtott szék visszanyílt, így arra huppantam rá, és a sörnek is csak kis része landolt a nyakamban. Na, ekkor mondtam, hogy épp itt az ideje, hogy én is igyak valamit, a szagom már úgy is megvan hozzá. Ki is mentünk, így lemaradtam a Buccs egyetlen TD-jéről. A szünet is gyorsan telt el, a vége felé mutatták a nagy kivetítőn a többi csapat eredményét, a kijövő Pats játékosok is azt nézték, még akkor is ment, amikor elrúgták a kick offot. A második félidő egy részében hullámozni támadt kedve a közönségnek, körbe is ment jó sokszor a hullám, nem nagyon zavarta a népet, hogy közben folynak lent a pályán az események. Ez a hangulat nem nagyon jött át a tv-n, bár az is igaz, hogy olyan nagy hangzavar sem volt. A Patriots false startjainak sokkal inkább a dekoncentráltság volt az oka, mint más egyéb külső körülmény. A 2. félidőben már én is újra elővettem a távcsövet, és azon vettem észre magam, hogy inkább a kispadot, meg más dolgokat nézegetek, nem annyira a meccset. Az én helyemről is jól látszott (bár a nézőszögen nem volt a legideálisabb), hogy Bradyt idegesítette a 2 dobott interception. Nem ült le a padra (ott általában a falemberek ücsörögtek), hanem élénken gesztikulálva beszélgetett hol Moss-szal, hol az edzőkkel még akkor is, amikor már Hoyer játszott helyette. Az is feltűnő volt, hogy Seau népszerű lehet a játékosok között, a legtöbbször középen ült a padon, és mosolyogva beszélgetett a többiekkel.  Belichick már a meccs előtt is hosszasan értekezett a bírókkal, de a mérkőzés alatt is többször odamentek hozzá a zebrák. Egyébként az ő slampossága is már a múlté, úgy látszik az új nő új dizájn-t kíván. A szokott szürke pulcsihoz egy elegánsabb drapp nadrágot vett fel, és a frizurája is rendezettebb volt az átlagosnál.  Igaz, az időjárási körülmények most nem zilálták meg annyira a kinézetét, szinte tökéletes footballidő volt, sem eső, sem szél nem zavarta a játékot. Olyan hamar vége lett a meccsnek, hogy bizony még nekem is rosszul esett, hogy az utolsó másfél percben, amikor a 4th down-os sikertelen próbálkozás után megkaptuk a labdát a red zone-ban, elkezdtünk letérdelgetni. Pedig az eszemmel tudtam, hogy ez a megszokott dolog, és így van rendjén, de olyan jó lett volna még valamit látni. Fütyült is a közönség rendesen, hiába no, a sportszerűség értelmezéséről mindig is vannak-voltak viták. A meccs után sem akaródzott még elhagyni a Wembley-t, bár miután kiértünk, és megláttuk a hatalmas tömeget, amely a metróállomásra akart bejutni, már értettem, hogy egyes – érzelmileg kevésbé érintettek -  miért is indultak el a meccs vége előtt. Minket viszont már szó szerint kiküldtek a végén, mert még fényképeztünk egy kicsit, főként egymást, mert a stadion ekkor már ugyancsak leharcolt állapotban volt. Mellettünk ült egy középkorú angol pasi a fiával, akivel kicsit szóba elegyedtünk. Kérdezte, hogy honnan jöttünk, és melyik csapatnak szurkolunk. Mi meg mondtuk, hogy magyarok vagyunk, és természetesen a Patriotsnak szurkolunk. Erre a pasi széles vigyorral az arcán ezt mondta: Patriots? It’s very good. We are the best friends!  - és kezet fogott a férjemmel. És ez annyira jó volt.  Mint ahogy a Wembleyben töltött órák minden perce jó volt. A meccs maga – ezt mindenki láthatta, nem is lehetne szépíteni - nem volt egy nagy durranás. Sajnos a Buccs nem késztette nagyobb erőkifejtésre a Patriotsot, így ők annyit hoztak ki magukból, ami ahhoz elegendő volt, hogy simán, izgalommentesen megnyerjék a meccset. De ez nem vont le annak az értékéből, hogy Európa egyik legszebb stadionjában élőben láthattam játszani a kedvenc csapatomat. Átélhettem a hangulatot, néhány méterről láthattam a kedvenceimet, és ez tényleg fantasztikus élmény volt. Lassan vissza kell zökkennem a hétköznapokba. (Ezt kissé megnehezíti, hogy sikerült megfáznom, vagy valami hatékony angol bacit begyűjtenem, így napok óta betegen fekszem, ezért is készült lassabban a beszámolóm, elnézést érte.) És vissza kell zökkennie a csapatnak is, hiszen a by week után a szezon legfontosabb ütközetei jönnek. Nem bánom, ha nem nézhetem élőben, bőven megteszi a TV is, de sok-sok Patriots győzelmet szeretnék látni még ebben a szezonban. Az se baj, ha unalmas, az se küzdelmes. És még van valami, amit nagyon szeretnék, ami 2010 februárjával kapcsolatos, de ki se mondom, mert nem szeretném elkiabálni. (De ha én eljuthattam Londonba egy élő Patriots meccsre, akkor a világon semmi sem lehetetlen.) Ugye, nem vagyok telhetetlen?

Hozzászólások

2009. 11. 01. 14:28
norbertobaggio
Gratula ehez csak ki kell tüzni a célt és lám meg lehet valósitani!!!
2009. 11. 01. 14:32
infidelitas
Lucas!

Jó kis cikk!
Én és a bátyám is kint boltunk csak pont a másik end zone-nál :(

Az elején Brady volt az egyetlen, aki csak azért futott át "hozzánk", hogy üdvözöljön minket (ott ülő szurkolókat) :)

Relatívan tényleg a pats szurkolók voltak többen, de aki nem kimondottan a pats-nek szurkolt, az inkább ellene...
Jómagam a körülöttem ülő nem-pats rajongókat ki is készítettem, mert minden TD-nél és olyan szituációban, ami nekünk kedvezett úgy "őrjöngtem", amit az Fradi B-közép is megirigyelhetett volna :D

Én megmondom nagyon élveztem a meccset úgy is, hogy a Te szavaiddal élve: "nem volt nagy durranás", inkább egy könnyed győzelem, mint egy szoros vereség :)

Ami Londont illeti: először voltam ott és ami lenyűgözött az a közlekedés, egyszerűen zseniális.

Ez egy csoda volt!

Most már azért fogok dolgozni, hogy megengedhessem magamnak, hogy USA-ba járjak pats meccsekre és még egyszer lássam élőben Tom Brady-t :P

Még egyszer kösz a cikket Lucas!!! Jó volt újra átélni:)
2009. 11. 01. 15:26
A közlekedés tényleg nagyon logikusan szervezett Londonban. Mikor kijöttünk a meccs végén a stadionból, olyan hatalmas tömeg állt előttünk, hogy azon aggódtam fél kilenckor, hogy az éjfélig szóló Travelcardunk le fog járni, mire felszállhatunk a metróra. De egy fél óra múlva már a járaton ültünk. Persze mi is elmentünk a lovasrendőrök mellett. Úgy akadályozták meg, hogy a tömeg feltorlódjon, hogy 2 lovasrendőr-sorfal időnként lezárta az utat. És addig szépen mindenki ácsorgott, senki nem mászott a másik nyakára, nem lökdösődött stb. hanem türelemmel várt. Mellettünk néhány angol srácnak már ugyancsak fényes jó kedve volt, ami abban nyilvánult meg, hogy zenés-műsoros (először műSÖRÖSt ütöttem :) )estet próbáltak összedobni a nép és önmaguk szórakoztatására. Nem is voltak rosszak, néhány refrént többen énekeltek velük.
Nekem csak annyi bajom volt a közlekedéssel, hogy a metrón nagyon meleg volt, ha zsúfoltabb szerelvényre szálltunk, nem mindig tudtam levenni a dzsekimet,szinte megfőttem,mire kijöttünk onnan. Valószínűleg ez okozta a megfázásomat is, mert egyébként nagyon jó idő volt egész hétvégén.
2009. 11. 01. 16:56
infidelitas
Igen ez a lovasrendőrős megoldás nekem nagyon bejött, bár az elején kicsit mi is meg voltunk ijedve, hogy nem érjük el a vonatot a reptérre... De aztán fél óra múlva már javában utaztunk a Baker street felé :)
2009. 11. 01. 19:00
gmilan
Azért nagyon sok mindent lehetne tanulni az angoloktól szervezés terén, kezdve a beléptetéstől, a motozáson át, a félidei bűfézés, majd stadion elhagyásig bezárólag. Elképesztően profi volt az egész. Vasárnap este fél 9-kor 4-5 percenként mennek a metrók, egy irányba kettő? Itt nálunk jó, ha félóránként jön egy busz. Aki jár itthon focimeccsre, akárhova, tudja, hogy szünetben nem tudsz meginni egy sört, mert nem érsz vissza a helyedre. Itt 2 percet álltam sorba. Nekem hihetetlen volt a profizmus minden téren. Meccs után elégedetten csettintettem: igen, ezt így kell. Jövünk jövőre is!

PS: A stadionból kifelé, összefutottunk Faragó Ricsivel is, bár beszélgetni nem volt időnk.
2009. 11. 01. 21:09
Pats78
A szervezésre én is azt mondom nagyon profik voltak bár büfés dologgal nem értek egyet én nem értem be a második félidő elejére épp csak elkaptam a TD-t,pedig csak hárman álltak előttem.A meccs végén a stadion elhagyás az tényleg, le a kalappal.Az volt a lényeg hogy mielőbb kiürüljenek a környező utcák.Nagyon profik bár csak nálunk lenne ilyen.
2009. 11. 01. 23:11
gabo
yes yes yes yes

:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D

kikapott a Jets !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2009. 11. 02. 09:49
tottingetosz
Köszi a remek írást! Tudod, ha feladod az álmaid, ....

Jól alakult ez a bye week. Ez nem is baj egy ilyen nehéz széria előtt. Egy-két győzelmi szériát nekünk kell tönkretenni. A Delfinek spec team-jére (is) ildomos lesz odafigyelni.
2009. 11. 02. 12:00
csimbi
Köszi az élménybeszámolót. Férfi szemmel is hasonlóak voltak az élményeim. A szervezettség tényleg hihetetlen volt. A metró szakaszon volt egy kis rész amin felújítás volt a hétvégén és kb. 500 métert kellett gyalogolni a metrókijárattól a buszmegállóig. Ezen 500 méteren kb. 10-15 emberke állt akik útbaigazítottak készségesen, udvariasan, bár igen erős akcentussal beszélte szinte mindegyik az angolt.
A meccsen engem az zavart leinkább, hogy nem voltak lassítások a kívetítőn. Kb én is olyan szögben ültem, mint te csak a Tampa oldalán és egyszerűen nem érzékeltem a mélységet a játékok alkalmával. Volt 2-3 alkalom amikor ujjongva örömködtem, hogy megállítottuk a futást, csak amikor leültem láttam, hogy 1st down jön. A bíróból valóban nem lehetett semmit hallani és nekem kicsit hiányoztak a sisak koccanások, ütközések hangjai is.
De ha tehetem akkor jövőre is ott leszek
2009. 11. 02. 17:52
LaFleur
Én is köszönöm a beszámolót, eszerint nagyon közel ültünk egymáshoz, mi pont a másik sarokban voltunk. A tapasztalataim nagyon hasonlóak voltak, ezeket le is írtam a fórumban, illetve tettem fel képeket. Ha gondoljátok nézzétek meg!

http://patriots.hu/forum/thpfc-hungarian-patriots-fanclub/london-i-kepek-es-videok/page-1/
2009. 11. 02. 20:23
nagyi
Köszönet a nagyszerű beszámolóért én madártávlatból láttam a mérkőzést és egy percet sem hagytam ki nagyon élvezetes volt.Csak a szomjas angolok bosszantottak az állandó járkálással. "varro"Sajnálom.hogy a metrohoz menet elkeveredtünk egymástól és nem tudtam elköszönni nagyon aranyos helyes párt ismertem meg bennetek és kívánom hogy nagyon sok ilyen nagyszerű élményben legyen részetek.
2009. 11. 05. 19:54
sziszko
Köszi a beszámolót.
Ahogy néztem a képeket a másodikra mi is rákerültünk.:-)
Hozzászólás a(z) A londoni meccs - női szemmel bejegyzéshez