Menetrend
Szavazás

A macik már a spájzban vannak

2010. 12. 14. 06:17
Szerző: Caedus
Kategória: Cikkek
Már előre tudtuk a győzelmet, hisz megjósoltam pár héttel korábban :) . Viccet félretéve nem épp kellemes körülmények között sikerült hozni a meccset, de az erőfeszítés duplán megérte, hiszen a Miami megverte a Jetset.
Tom Brady, Quaterback Milyen érzés volt dobálni ilyen időjárási körülmények között? „Őszintén, ilyen körülmények közt játszottunk a Foxboroban már egy ideje. Akik kint voltak a pályán tőlünk biztosan játszottak már havas, szeles, rossz időjárásban. Elég jól teljesítettünk a mai napon. Jó győzelem volt. A csapat jó volt és a védelem is. Gyakran visszakerültünk a pályára, hála a védelemnek. Szükségünk is volt rá. Összességében minden jól sikerült, rövid héten sikerült idegeben legyőzni egy elég kemény csapatot.” Az egész évben következetes játékhívásokról. „Már a mérkőzés előtt beszéltünk az időjárási körülményekről, hogy milyen támadásokat fogunk vezetni az adott védelem ellen. Néhány támadás jól sikerült. Pár új játék is előkerült a playbookból, bár többször vártam magunkat a redzone-on belülre. Túl sok mezőnygólt rúgtunk, de azt leszámítva elég jó napunk volt.” Játék ebben az időjárásban. „Nem túl gyakran halasztanak el mérkőzéseket. Ez nem baseball... Nem játszhattunk minden héten San Diegóban. Hidegben is kint vagyunk, mindegy milyen idő van. Erősnek kell lenni mentálisan. Belichick edző azt mondogatta, hogy a Chicago Bears ellen játszunk és nem pedig az időjárás, bírók, nézők ellen. A Bears ellen. Erre koncentráltunk ma, ez egy ilyen nap volt. Meg persze egy olyan nap amikor az ember inkább a kandalló mellett ül és forrócsokit iszogat. De mi vasárnap dolgoztunk és mindenki eltökélt volt. Próbáltunk kimenni és jól játszani, néha sikerült is.” Ez a mérkőzés összehasonlítva ez előző rossz körülmények között lejátszottakkal. „Egész jól megy hóban a játék az elmúlt években valamiért. Szerintem azért mert sokat edzünk hóban. Ha esik, ha fúj mi kint vagyunk és edzünk. Néhány körülmény nehezebb mint a többi. Jó érzés volt hamar előnyre szert tenni és úgy játszani, ez szerintem nagyon fontos volt. Úgy hiszem, mint támadók mi kihasználtuk a lehetőségeink nagy részét, bár jó párat nem sikerült. Védelmünk jó pozíciókban adták nekünk a labdát. Volt pár jó visszahordás. Jó, szórakoztató nap volt. Emlékezni fogunk rá.” Meglepődött, hogy a támadók így összeálltak? „Még mindig hosszú út áll előttünk. Nem hiszem, hogy bármit is elértünk volna már. Keményen dolgozunk, hogy fejlődjünk, nem sikerült még minden hibát kijavítani. Nem tudtunk mint kezdeni pár védelemmel. Nem fogunk egy helyben ülni és úgy tenni, hogy mindent megoldottunk. Még van hova fejlődnünk.” A meccsen mind Branch és Welker 100 yard fölött. „Mind a ketten megbízhatóak, kemények, fegyelmezettek és rendkívül jó elkapók. Nagy játékokat hoztak össze ma. Deion Branch bemutatott pár hihetetlen elkapást, Wes Welker is nagyszerűeket kapott el. Szerintem jól kiegészítik egymást. Brandon Tate pokoli nagy elkapást mutatott be a végén. Rob Gronkowski is jól teljesített. Aaron Hernandez kritikus játékokat csinált meg. Ez kiváló játékosokból álló csoport ma kiment ebbe nehéz időjárásba és nagy mentális erőről tett tanúbizonyságot.” Gary Guyton, Linebacker Fumble visszahordásos touchdownjáról. „Nagy játék volt Devin McCourtytól, ment és kierőszakolta a labdát az elkapó kezéből. A játékszer magától gurult a földön. Ránéztem a labdára majd a gólvonalra. Nem volt senki köztem és a célterület között így csak felkaptam és szaladtam. Izgatott voltam.” Wes Welker, Wide Reciever Játszani ilyen időjárásban. „Azt gondolom, hogy bizonyos hozzáállás kell, hogy ha játszani akarsz ilyen időjárásban. A toppon kell lenned és nem szabad hagyni, hogy az időjárás megzavarjon. Számomra, úgy álltam hozzá, hogy kimenni és megcsinálni a játékokat, mozgatni a labdát főleg az elején. Rá kellett mászni az ellenfélre, ami végül sikerült is. Megnyertük a mérkőzést.” Te és Branch is 100 yard fölött zártatok. „Reméltem, hogy 100 yard fölé jutok. Párszor már közel kerültem ahhoz. Jó érzés hallani, de óriási segítség hogy kint van Deion Branch velünk a pályán. A nagy lépéseket amiket ő képes tenni, jelentősen feljavította a támadósorunkat, főleg mert Tom Brady bízik benne, így több ember felé tudja passzolni a labdát és azok meg tudják csinálni a játékokat. A nap végén, csak ez számít.” A mai győzelemmel bejutottak a rájátszásba. „Nem jelent túl sokat. Még mindig a focit játsszuk és csak ez számít. Élvezzük az edzéseket, hogy keményen dolgozunk és edzünk, felkészülünk a következő mérkőzésre.” Deion Branch, Wide Reciever Ez a legjobb Tom Brady, akit valaha is látott játszani? „Ezt kérdezték tőlem mindig az elmúlt 5-6 hétben. Az a helyzet, hogy mindnyájunknak folytatni kell a munkát és azt hiszem Tomnak is folytatnia kell azt amit csinál keddtől szombatig. Ez a fickó, a tanterembe kezd és a pályán fejezi be.” Az elmúlt két mérkőzés megmutatja, hogy milyen erős a csapat? „Nem. Azt mutatja, hogy jó játéktervvel készültünk. Tudja, teljesen más lesz a helyzet a következő héten. A Green Bay ellen fogunk játszani, egy másik csapat kiváló védelemmel. Az edzők nagyon jó munkát végeznek a játéktervekkel. Minden héten más. Jövő héten egy új feladattal szembesülünk, amit meg kell majd oldanunk.” Danny Woodhead, Running Back A csapat győzelme ebben az időjárásban. „Összedolgoztunk. A védelem turnovereket harcolt ki, mi pedig megpróbáltuk kihasználni. Csapatként dolgoztunk, mind a három csapatrész. Megszereztük a győzelmet, ez a legfontosabb.” Zsinórban másodszor sikerült sok pontot szerezniük egy jó védelem ellen. „A legfontosabb, hogy megszerezzük a győzelmet. Ha sok pontot szerzünk, nagyobb esélyünk van nyerni. A győzelem számít mindenek felett.” Matt Light, Tackle Az időjárásról. „Nem volt annyira rossz. Rosszabbra számítottunk. A csípős szél elég pocsék volt időnként, de összességében nem volt annyira nagy dolog. Tommy tudta járatni a labdát a többiek pedig szabadra tudtak futni és megcsinálni a játékokat. Persze beleszólt a játékba, de nem volt döntő.” Tom Brady a Bears ellen más körülmények között. „Nem tudom, hogy csinálja amit csinál, de azt hiszem olyan fajta játékos aki diktálja az iramot. Ahogy dobja a labdát, használja ki a lehetőségeket és nem veszíti sose el a fonalat, pozitív yardokkal zár 1st és 2nd downoknál. Rengeteg segít amikor nem kell sok 3rd downt megcsinálni.” Vince Wilfork, Nose Tackle Nagy győzelem egy rövid hét után. „Rövid hét, egy divízió rivális elleni mérkőzés után idegenben menni és játszani egy másik nagyszerű csapat, a Chicago Bears ellen. Tudtuk, hogy nagyon kemények lesznek. Rájátszás szintű csapat. Próbáltuk minél gyorsabban elintézni a dolgot, ami sikerült is ma. Azt hiszem, jól sikerült a felkészülés és úgy is játszottunk, örülök hogy úgy játszottunk ahogy. Az edzések ismét jól sikerültek. Nem voltunk beöltözve, csak a test páncél volt rajtunk, így végeztük az átmozgatást. Azt hiszem a fiúk igazán koncentráltak. Mutatja, hogy a csapat kezd felnőni. Minden héten egyre jobban érik csapat és ez nagyon fontos az idegenbeli mérkőzéseken. Nem itt fogunk megállni és ahogy már mondtam, egy jó csapat tudni fogja, hogy kell nyerni decemberben.” forrás: Patriots.com

Hozzászólások

2010. 12. 14. 08:10
Paradsec
Baby Vincenek nincs is szüksége beöltözésre mert akkora a szíve hogy -30 fok sem árt neki! :-D
2010. 12. 14. 11:09
Maniac84
"Ez nem baseball… Nem játszhattunk minden héten San Diegóban. Hidegben is kint vagyunk, mindegy milyen idő van." Kis fricska Riverséknek. :D
A Macik legjobb játékosa (Urlacher) így látta a meccset:
"The Patriots are the best team in the AFC. They came in here, our field, our weather, and pounded us."
"A Patriots az AFC legjobb csapata. Idejöttek a mi pályánkra, a mi időjárásunkba és elkalapáltak minket." Valahogy így viseli a vereséget egy szimpatikus csapat, nem pedig II.SexyRexy módra menjünk ki a parkolóba újra lejátszani...
2010. 12. 14. 11:15
Dega
Nagyon jól látják,Villfork:"nem itt fogunk megállni"!
Most már kezdik érezni,hogy .........

Go Tommy,Go Pats!!
2010. 12. 14. 11:52
Gomes..
A mai győzelemmel bejutottak a rájátszásba.

„Nem jelent túl sokat. Még mindig a focit játsszuk és csak ez számít."

Mekkora duma Westől... :D
2010. 12. 14. 11:53
lolvin
OFF

Az amerikai (és talán a hazai) Jets szurkolók egy jó része elégedetlen Brian Schottenheimer OC munkájával, nem egy helyen merült fel JMD neve, remélem nem lesz belőle semmi, nem örülnék neki, ő elég jól ismer azért minket...
2010. 12. 14. 13:34
lolvin: szerintem, ha nem kerülnek be a PO-ba, akkor fejek fognak hullani a Jets-nél, a tulajdonos bizonyára nem ezért nyúlt ilyen mélyen a zsebébe ;)
Egyébként menjen csak a Jets-hez JMD, ha akar, BB-vel nem veheti fel a versenyt. Másrészt nem csak ő ismer minket, hanem BB is őt :D
2010. 12. 14. 15:38
TenkRew
2010. 12. 14. 16:11
ramos04
nemsemmi :D
mondjuk Vicktől énis kérnék aláírást de belegondolok hogy egy vesztes meccs után BenJarvus odamegy és mind1 kinek és miért de aláírást kér...hát sztem felrobbannék az idegtől :)
2010. 12. 14. 16:26
az nem került be az interjúba a patriots.com-nál, h Branch-et kérdezték a félidő előtti TD-jéről. Mondta, h az edzők azt mondták h térdeljék ki az időt, mire Brady közölte h NEM, és megbeszélték h megpróbálják ezt a játékot. Mikor bejött, akkor Brady mondta h elnevette magát. :D
2010. 12. 14. 16:58
7. TenkRew:
Hmmm, lehet, hogy máshogy is megoldhatta volna a srác, bár ha a fociban (soccer) mezt cserélhetnek, miért ne lehetne aláírást kérni egy kesztyűre? Na, nézünk majd, ha Matt Ryan aláírat egy lasztit Tom Brady-vel az elveszített SB után... és nem az unokaöccsének, hanem bevallottan saját magának, emlékbe! :D
10. tuci-tuci:
Köszi :) Bár a szerző szerintem azért túloz kissé ;)
2010. 12. 14. 17:01
TenkRew
pirko
Én örülnék neki a legjobban ha ez összejönne :D De azt sem bánnám ha Ryan nem kérne aláírást a vesztes meccs után :P
2010. 12. 14. 17:01
Ja, és megjegyzem, hogy az a "Vick" dedikált kesztyű már most nagyon sok dollárt ér, képzeljük el mennyit fog érni, amikor felnő az az kissrác, akinek szánták... befektetésnek sem rossz ötlet ;)
2010. 12. 14. 17:05
TenkRew
Danna
ez is egy szép kis történet :D tehát már aztis tudjuk h Bradynek nem kis beleszólása van a csapat munkájában.megmondom őszintén én is azt hittem h letérdelik már csak azért is mert Urleacher majdnem lehalászta Brady labdáját.
2010. 12. 14. 17:20
Egyébként én azt néztem, hogy van 2 jó kezdő CB-nk, McCourty és Arrington személyében, akik most már mint a rágó tapadnak rá az ellenfélre többnyire. Ott van ráadásul Butler is a kispadon aki amikor beállt, többnyire megbízható teljesítmény nyújt.
+ jövőre jön Bodden is. Huh nem lesz ez egy rossz névsor...az biztos, hogy lesz harc a kezdő posztért.
Ha ilyen jól tartják a formájukat, és tovább fejlődnek, akkor azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy Bodden a kispadra szorul Butler mellé.

Go Pats! Go Welker
2010. 12. 14. 18:05
lipi
Ha már CB-knél tartunk. Bodden klasszisokkal jobb, mint Arrington. Arrington egy fizikális CB, aki meg tudja csinálni a tackle-t és agyonveri az elkapót, de coverben nem olyan jó. Az utóbbi két meccsen meglepetésre azért valamit fejlődött.
Én nem tartom elképzelhetetlennek, hogy megint lesz CB draft az első két kör valamelyikében. Remélem csak a másodikban. Bár rohadt sok csapatnak van needje erre a posztra... (a felhozatal nem tudom milyen, lövésem nincs, hogy van-e olyan mélysége, mint az elkapóknál).
JMD meg megvárja, hogy hívja-e valaki HC posztra. Idény vége előtt biztos nem mecs el OC-nak valahová. Remélem van benne annyi gerinc, hogy a jetset kihagyja a szórásból, ha mégis OC lesz belőle...

A fiúk most élvezik a játék minden percét :). Öröm őket nézni! Remélem nem üt be valami sérülés, bár BB mindent megold. Ezt a Moore gyereket is honnan kukázta... Egyébként jól láttam, hogy Moore többet volt fent, mint Deaderick? Ha igen miért? Visszaesett a srác a fejlődésben?
Valakinek van valami infója?
2010. 12. 14. 18:06
TenkRew
Azt azért nagyon kétlem h Bodden kispados lenne. Arringtonnan még nincs INT-je csak passz elleni védekezése bár azokból vannak igen szép megmozdulások.
2010. 12. 14. 18:18
Bodden nem lesz cserejátékos. Ő egy nagyon nagyon jó CB, McCourty-val brutális párost alkotnak majd. Butler és Arrington pedig tökéletes lesz cserének, nem kell CB draft. Főleg olyan elől nem.
Sokkal nagyobb needjeink vannak, 1-2 jó pass rusher és az O fal vár átépítésre. Én a D-be a pass rusheren/rushereken kívül nem is húznék mást.
2010. 12. 14. 18:25
TenkRew
Igen Danna te sem és én sem :) de h BB simán. :D
2010. 12. 14. 18:29
lipi
Az O fal átépítés fájdalmas lesz és szükséges. Biztos elmegy pár pick rá az első körökben. Viszont BB fetisizmusát ismerve nem maradunk CB nélkül sem. Nickelben a safetyk vannak fent, Butler jelenlegi állás szerint kuka, Arrington 3. Cb-nek talán jó. De sérülés esetén nincs meg a kellő mélység. Van 2 első, 2 második és 2 harmadik körös. Ezekből menni fog az O falra legalább 2, 1-1 DL és LB és szerintem minimum 1 CB-re. De BB fejébe senki nem lát bele. Idén sem mondta senki needre a CB posztot és mégis első körös húzás lett...
Azt hiszem Viito lőtte be valahová, hogy milyen húzások voltak az első két körben leggyakrabban. A CB és a DL vezetett, elég masszívan.
2010. 12. 14. 18:33
TenkRew
Nem hiszem h Buttler kuka. Úgy gondolom h kezdő CB-nek nem jó de dime felálásoknál jól mozog.
2010. 12. 14. 18:40
annál ez jobb:
http://fanrankings.nfl.com/results/experts

bár gondolom részben te is erre gondoltál :D
2010. 12. 14. 18:43
TenkRew
Jason La Canfora nem szeret minket...
2010. 12. 14. 19:17
vidragida
2010. 12. 14. 20:13
Egyébként Zac Robinson már második számú irányító a Lions-nál.
Ha így folytatják az irányítók, akkor hamarosan akár játszhat is :D

Fogynak ám a QB-k
2010. 12. 14. 20:19
sirCharles
Akármekkora "szakértő" is, Jason La Canfora egy idióta, és nem csak azért mert nem a Patset tette első helyre. Az hagyján, hogy 10 pont legalább van most a Saints és a Patriots között, és nem a new orleansiak javára... Az viszont már nevetséges, hogy a 7. és a 8. helyen a Chargers és a Colts figyel nála, miközben vért hugyoznak azért, hogy egyáltalán bejussanak a legjobb 12 csapat közé. Akármennyire utálom a Jetset, el kell ismerni, hogy mindkettőnél jobb.

Szakértő? Az... :-D
2010. 12. 14. 20:46
cellranger
Szarrá röhögtem magam a bowl.hu-n:
Rangsor: ...15. Colts- megjegyzés: "megy ez, csak saját emberhez kell passzolni!" Buhahahaha
Természetesen a Pats az első ott is.
GO PATS!
Ui.: Jut eszembe Rodgersről van valami hír?
2010. 12. 14. 20:51
LaFleur
Hagyjad, sir, Jason La Canfora egy másik bajnokságot néz!
Jets 9., Giants 10. Pfffff. Szakértő, de melyik szakon? :)
2010. 12. 14. 20:53
Seventh Son
Elég volt a CB pickekből. Nem kell több. Egyszer ennek is vége kell,h szakadjon. Nincs szükség rá! Bodden, McC kezdő, Arrington, Butler backup. Butler az utóbbi meccseken elég megbízható volt 5DB-s felállásoknál.

Mivel még nem tudjuk,h lesz-e szezon, ezért alábbi írásomat is ekképpen olvassátok (ha nem lesz, akkor a juniorok nem fognak jelentkezni a draftra és gyenge lesz a felhozatal, ami eredetileg sem lenne olyan erős, mint az utóbbi években ):
Egyébként a CB class a drafton elég mély. Kell is, mert sok csapatnak needje ez a poszt. A Patsnek nem.
A védőfalba kell ember, ami az első körben (akár a másodikban is) megoldható lenne bármelyik pickkel, mivel ez a poszt is elég mély,(http://draftcountdown.com/draft-blog/2010/11/1481/).
Need még az OLB poszt, amely a 2011-es drafton nem lesz erős sajna. Másrészről nagyon rizikós ez a poszt. Nem gyakori a C.Matthews-os beválás. Személy szerint jobban örülnék neki, ha ide más csapattól hoznánk vkit.. Egyébként is ott lesz a draft előtt a FA piac, ahol még lehet bőven ügyeskedni és ez kihatással is fog lenni a draftra.
Az O részéről támadófalat (LT,G,C) és az RB posztot kellene erősíteni. Az RB class gyenge (Ingram nem fog addig csúszni,h a Raiders pickkel elvigyük,így a többiek sztem nem érnének meg a csapat számára magasabb picket - ettől van fontosabb betöltésre váró hely). Remek lenne,ha Mankins maradna, mert akkor G-ot nem kellene hozni, mivel úgy látszik, Connolly szépen teljesít RG poszton. Jó C-t a 3. körben is hozhatunk. Az LT class nem rossz, bár lehetne erősebb is.
2010. 12. 14. 21:13
LaFleur
Seventh Son: Ingram drafton lesz? Én azt hittem harmadéves.
A Mankins kérdésre én már a meccs közben is reagáltam, nagyon-nagyon fontos lenne megtartani szerintem, iszonyatosan jól játszik amióta abbahagyta a hisztit. Minden meccsen direkt jobban figyelem a mozgását, szédületes formában van! Na meg az a hetyke harcsabajusz... :) Maradnia kell, na. Ezek a bajszos-szakállas faszik nekem egyet jelentenek a Patsel. Senkinek sincs ilyen látványos támadófala.
2010. 12. 14. 21:18
Seventh Son
Nem tudjuk. Junior, vagyis nem kötelező jelentkeznie a draftra.
2010. 12. 14. 21:33
Tzimisce
Én baromira nem értek a drafthoz, ahogy a bowl.hu-n elnéztem, ritka gyenge lesz az idei végzős osztály.
Esetleg a pickjeink egy részét át kéne menteni jövő évre.
Sok a jó junior játékos. Szerintem BB most UDFA-ból fog inkább kukázni. Szerintetek?
2010. 12. 14. 21:49
Seventh Son
Ez így szokott lenni. A jobbak a 2010-es draftra jelentkeztek a mostani végzősök közül. A junior felhozatal erősebb szokott lenni.
Mivel nem olyan erős a class amúgy sem, mint a korábbi években, van rá esély,h átment BB a köv. draftra pickeket. Viszont az is lehet,h még a draft előtt hoz belőle playákat.
Egyébként is 9 pickje van BB-nek. 9 rookie-nak nem hiszem,h helyet lehet szorítani a rosteren..
Kukázni mindenki fog. Ha gyenge a draft, az UDFA-k is gyengébbek..
2010. 12. 14. 22:14
Tzimisce
Na igen, a draft gyenge, de egy 199-es pick megint beeshet :)
2010. 12. 14. 22:45
TenkRew
cellranger
ezt a cikket ellinkelnéd mert nem vagyok járatos a bowl.hu-n
előre is köszi
2010. 12. 14. 22:50
Pat Patriot
De fogom sajnálni, hogy - ELVILEG - 2005 után megint harminckettedikként választhatunk a drafton... :)) Itt jelenteném be, hogy leszoktam a tippelésről. Amióta nem tippelek, azóta porig alázzuk ugyanis az éppen aktuális ellenfelet. Szóval nem tudom, ebben a tippelős játékban mit lehet nyerni, de mivel babonás vagyok, ebben az idényben már nem szeretnék kattintgatni. Még hátravan remélhetőleg 6 meccsünk. Ha az összeset nyerjük, akkor egész jól fogunk állni az idény végén... :)
2010. 12. 15. 00:06
nosbiglem
2010. 12. 15. 00:23
Éppen Moss statjait nézem, elég szürnyű, hogy hova jutott.
mióta elment van 18 elkapása, 2 TD
az előző meccsen pedig nem kapott el labdát, és még a Titans kezdőjébe sem fért bele.
2010. 12. 15. 00:24
ja és nem csodálkoznék ha kolostorba volnulna, ha bejutunk a SB-ba!
2010. 12. 15. 00:30
fanette
Oké, szavaztam Gronkowskira!
GO PATS!
2010. 12. 15. 01:11
nosbiglem
Harakiri élő egyenes adásban...de addig még sok idő van es sok dolognak össze kell jönnie.
ha most január vége lenne már okosabbak lennék, ki jutott a Sb-ba.
Szóval csak szurkoljunk a kedvenc csapatunknak ezután is ha bejutunk, ha nem! Sztem ez a lényeg, és ne bízzuk el magunkat!

Goo PATS!!!!!!!!!!
2010. 12. 15. 19:46
na már nagyon várom a hétvégi meccset.
szerintem megint nagy győzelmet aratunk.

A fuzovelkifele oldalon volt egy hozzászólás egy Ravens Szurkolótól, ami tetszett, és egyetértek a nagy részével, kivétel, hogy utálom Bradyt! :

LnB.Ravens FAN:
Borzasztó amit a Ravens offense művel mostanába, komolyan mondom nem érdemlik meg a playoff-ot. Egy ilyen jó defense melett van egy alvajáró offense sz*r passprotection-el, futással, passzolással. Szomorú vagyok, de nagyon szorítok nekik, hogy feléledjenek végre. Egyébbként a Ravens melett Philadelphiát várom még playoffba, a többi számomra mindegy. Szimpatizálok a Bears-el is a defense miatt, de Cutler miatt őket sem látnám szívesen. Meg a Jets-nek is mert csajom kedvenc csapata, és akkor nem rinyálna a mecsnézés miatt. És most olyat adok írásba amit még soha:
Véleményem szerint a Pats érdemli meg legjobban az SB részvételt eddig. Mindenféle Brady gyűlöletem ellenére, rohadt jól játszák ezt a játékot Bostonban!



És ez szerintem az utóbbi hetek teljesítménye után szerintem is mi játsszuk jelenleg legjobban ezt a csodálatos sportot.
2010. 12. 15. 19:59
bliss
"Ha sok pontot szerzünk, nagyobb esélyünk van nyerni" ha nem mondja el se hiszem :D. Nagyon jó meccs volt, komolyan a lefordított írásokból nem jön át annyira a stílusuk (no offense), de látszik hogy a legtöbb játékos szívét lelkét beleadva hajtja magát minden meccsen!
2010. 12. 15. 21:24
cellranger
TENKREW!

Bocs a késésért, csak most értem ide, de ím:

http://bowl.hu/functions.php?name=news&a_id=1819
2010. 12. 15. 21:33
cellranger
Egyáltalán hogyan lehet gyűlölni Bradyt?
van sok játékos, akit nem kedvelek, meg egy - két csapat akit utálok (Rivers, kicsi Manning, Jets), de gyűlölni azért nem gyűlölöm, mert ezt a fantasztikus sportot űzik. ez nem ilyen európai labdarúgásból áteredeztetett huliganizmus...
Na mindegy.
nem tudok oly sok szakszavat ebből a sportból. 7 éve láttam először NFL mérkőzést és akkor még az osztrák egyen. A New England Patriots játszot a Miami Dolphinsal. Mivel az első félidőben megfogott, úgydöntöttem, innentől nézem, de szurkolni is kell valakinek...hát akkor annak aki győzni fog... Addig csak filmekből ismertem ezt a sportot. De beleszerettem. Megfogott a zseniális taktika és a nyers erő brutalitáánek e páratlan keveréke. csak hát nem tudtam mi van. Netem sem volt, mert nem vagyok kőgazdag, de nézegettem éjjelente és egyre jobban megértettem. Aztán átvette a sport1, azóta tanulgatom és már netem is van. megszállottja lettem, de még a mai napig nem tudok olyan szakkifejezéseket, amiket a tv-ben hallok, vagy itt olvasok. majd az is jön. de szeretem ezt a sportot és imádom ezt a csapatot és jó olvasni titeket. igyekszem felnőni hozzátok!
nem tudom mit érzelgősködök itt, meg hogy miért írtam mindezt le, talán a örös bor miatt, de jól esett. Ez az én sportom és ezzel már a környezetemet is fertőzöm nagyon...
Úgyhogy
GO PATS! Hajrá srácok....
2010. 12. 15. 21:35
cellranger
a betű kihagyások is a vörösbor miatt vannak :D
2010. 12. 15. 22:31
TenkRew
2010. 12. 15. 22:32
nosbiglem
Engem hidegen hagy bármilyen Ravens fan véleménye!
Kérlek, ezek után ezt nélkülözd, köszönöm.
2010. 12. 15. 23:08
nosbiglem
http://www.nfl.com/partner?partnerType=players-air-and-ground&module=HP_fanVoice_vote

Másik szavazás!

Bradyre kéretik egy szvazat elkuldése, jó lenne ha minden magyar fan megtenné :)
2010. 12. 15. 23:36
lolvin
cellranger

Nekem tetszett amit irtál, szerintem sokan vagyunk még igy ezzel, én pl amióta "beleszerettem" a Patriotsba és az NFLbe nem nézek európai focit, unalmassá vált számomra.

nosbiglem
szerintem nem gond ha más csapatok szurkolóinak véleményét is bemásolja ide valaki, attól is csak szinesebbé válik ez az oldal.

Még annó, a draft körül, nem egyszer irtam, h szerintem akkor esélyes a csapat a PO-ban és egyáltalán a Po-ba jutásra ha TB szétdobálja az ellenfeleket. És most pont ennek lehetünk tanui az elmult meccseken, csak, h általám nem várt dolgokat is láthatunk.

Főleg ez elmult néhány meccsen, a D is hozzáteszi a magáét, nyeljük a yardokat, de rengeteg a big play a D részéről, rengeteg labdát szereznek a srácok, az O nem egyszer kiváló pozicióból indithatja a drive-ot.

Legyen akármilyen vége is ennek a szezonnak, azt hiszem nem szabad csalódotnak lennünk, remekül játszik a csapatunk, és ami ennél fontosabb szivvel-lélekkel játszanak a srácok, hibák persze vannak, de hétről-hétre látszik a fejlődés, az akarat.

Emlékezzünk csak vissza a tavalyi játékunkra...ég és föld a különbség, szerencsére megtörtént a tisztogatás a keretben, megszabadultunk az olyan koloncoktól mint Woods,Aiken, Burgess, Watson (irom ezt ugy, h sajnáltam mikor eligazolt, de látva a két ujonc TE-t és Krumplit aki a legkevésbé látványos hármójuk közül, de legalább olyan fontos mint a másik kettő, már koloncnak tartom Watsont)Baker, Marooney, A. Thomas, Hanson és amit legfurcsább ideirni Mosstól.

Kevés az olyan csapat amely egy ilyen mesés évtized után mikor kiöregedik a sikert kovácsolt csapat a toppon tud maradni, általában évekig tart rosszabb esetben akár évtizedekig is mire ismét kialakul valami...

Azt hiszem BB kivételes edzői munkát végzett az utóbbi években, ismét körvonalazódik a jövő bajnok esélyes csapatának gerince, akármi is legyen a szezon vége, azt hiszem joggal lehetünk büszkék erre a fiatal csapatra, bizakodóan várhatjuk mit hoz a jövő.

Egyetlen egy dologtól tartok és ez a lockout, TB sajnos nem lesz fiatalabb és nélküle messze nem tartana itt ez a csapat, a fiataloknak sem jönne jól egy év kihagyás, kész rémálom még csak gondolni is arra mi lesz ha nem lesz szezon, drukkoljunk, h ne igy legyen!
2010. 12. 15. 23:41
lolvin
Amugy most látom, Wilhite IR, ő már nem játszik idé, vékonyka igy a CB depth, csak sérülés ne legyen...
2010. 12. 15. 23:47
szamaca
Reggel olvastam nfl.com-on cikket, ami minden PATS drukkernek kötelező. Címe: Perfect 12
Higyjétek el érdemes elolvasni!!!
GO PATS!!!GO BRADY!!!
2010. 12. 16. 00:16
Dega
szamaca,kösz,nagyon jó kis cikk,minden benne van!!

Go Tommy,Go Pats!
2010. 12. 16. 00:21
Tzimisce
Skacok, van valahol videó arról, ahogy Adrian Peterson és Tarvaris Jackson összeütközött? Sehol nem találom :S Kíváncsi lennék hogy hozták össze.
2010. 12. 16. 00:55
Tzimisce
lolvin: Biztos, hogy jót linkeltél? :P
2010. 12. 16. 00:55
lolvin
hoppá :) az egy másik link lett szigoruan +18 amit Tzimisce keres az itt van:
http://www.youtube.com/watch?v=HZ2HsRo7tjU

amugy a moderatorokat kérném, h töröljék az előzőt, az nagyon nem erre az oldara illik...

Megtörtént :) ...máskor tessék odafigyelni, irgumburgum. - _bb
2010. 12. 16. 01:16
Burkus
lolvin:

Ez sem volt rossz... :) :) :)
2010. 12. 16. 01:57
Maniac84
lolvin
2010. 12. 15. @ 23:36

cellranger

Nekem tetszett amit irtál, szerintem sokan vagyunk még igy ezzel, én pl amióta “beleszerettem” a Patriotsba és az NFLbe nem nézek európai focit, unalmassá vált számomra.

+1

Én is alig nézek mostanra már európai focit, csak a 2 kedvenc csapatom nagyobb meccseit szoktam néha csekkolni. De ha vasárnap estére esnek akkor még azokat sem. Jelenleg 4-5 nfl meccs lecsúszik hetente, míg focit kb. kéthetente egyszer nézek. :)
Hiányozni is szokott februártól az amcsi foci. Kár, hogy a college szezon párhuzamos az nfl-ével, az lenne jó ha az meg februárban kezdődne, akkor lenne mit nézni majdnem egész évben. :D
2010. 12. 16. 09:25
lolvin
kösz, h töröltétek!
2010. 12. 16. 12:05
Na ha már itt ilyen nagy kitárulkozások vannak, akkor... :)

Én korábban sem nagyon szerettem a gömb focit, aztán amióta nagyon dívik a színészkedés még kevésbe. Nekem a mi sportunk az igazi. Itt - ritka kivátelektől eltekintve - csak akkor marad lenn valaki a pályán, ha oka is van rá. És ez szimpatikus. Itt mindenki hajt. Persze itt is vannak primadonnák (TO, Moss és sokan mások), de nem a meccset zavarják vele.
Én 2005 óta nézem a meccseket. Pont én is egy Pats meccset láttam először, ami win volt (nem tudom ki ellen), de utána eldöntöttem, hogy nagyon tetszik a csapat. Aztán derült ki számomra, hogy ez a csapat az egyik legerősebb, akkor agyaltam is, hogy pont annak szurkoljak aki most a csúcs közelében van? Aztán maradtam náluk és rögtön egy SB győztes évbe csöppentem. UTána elkezdtem játszani is meg minden. De ez töri már :) Örülök, hogy most újra alakul egy csapat aminek esélye lehet megörvendeztetni minket egy-két SB győzelemmel... és fújfúj gömb foci :)
2010. 12. 16. 14:04
sirCharles
Ilyen kemény, fizikai sportban ki is néznék talán maguk közül a "kislányokat" és a színészeket a játékosok :-D Még a nagy primadonnák is a játékkal vannak elfoglalva 99%-ban meccs közben. És szerintem ez király. Királyabbá teszi bármelyik másik csapatsportnál :-)
2010. 12. 16. 20:19
cellranger
Köszönöm a méltatásokat...
Elolvastam az nfl.com cikket... kár hogy sekélyes az angol tudásom... :D
Hozzászólás a(z) A macik már a spájzban vannak bejegyzéshez