Menetrend
Szavazás

A Patriots szerződés nélküli játékosai a 2012-es idényre

2012. 02. 06. 22:20
Szerző: DoM
Kategória: Cikkek
Az NFL-ben március 13-án veszi kezdetét a free agency (átigazolási piac).
Amelyik játékosnak már nincs érvényes szerződése a 2012-es idényre, az ettől az időponttól szabadon igazolhatóvá válik, vagyis bárkivel tárgyalhat és bármelyik csapathoz leszerződhet. Ez alól három kivétel van jelenleg:
1) ERFA (exclusive rights free agent) Ezek a játékosok legfeljebb két NFL-ben eltöltött idénnyel tudnak elszámolni. Ha a csapat előre meghatározott minimum összegű ajánlatot (tender) tesz nekik, akkor nincs más lehetőségük (nem tárgyalhatnak más csapattal), mint azt elfogadni. 2) RFA (restricted free agent) - három NFL-ben eltöltött idénnyel tudnak elszámolni. A játékos egyéves ajánlatot (tender) kap a csapatától, de ettől függetlenül tárgyalhat más csapattal. Ha ajánlatot is kap tőlük (offer sheet), akkor az eredeti csapat jogosult ebben az ajánlatban foglalt feltételek mellett szerződtetni a játékost. Ha ezzel a jogával az eredeti csapat nem él, akkor az új csapat szerződteti a játékost az ajánlatnak megfelelően. A tender fajtájától függően ilyen esetben az eredeti csapat draft választási jogot kap az új csapattól ellenértékként. Ha a játékos nem kap ajánlatot, akkor beszűkülnek a lehetőségei, és nem nagyon marad más választása (holdouttal cserét vagy hosszútávú szerződést kierőszakolni), mint azt elfogadni. A csapat négy tender közül választhat. A legértékesebb, amikor a játékosról való lemondásért első körös draftjogot kapnak. Ezt követi a második körös draftjogot tartalmazó; majd olyan körös draftjog, amelyikben a játékost eredetileg választották. Végül a legolcsóbb megoldás, amikor a csapat csak az ajánlat elfogadásával élhet, és ha erről lemondanak, akkor azonnali kompenzáció nélkül távozik tőlük a játékos. Az eredeti ajánlatok értéke minden évben előre meghatározott, és mértékükkel igazodnak a bennük foglalt kompenzációhoz. Tehát az első körös választási jogot biztosító lesz a legdrágább, a csak ajánlat elfogadását tartalmazó a legolcsóbb. Ha a tender értéke nem nagyobb, mint a játékos előző évi fizetésének a 110 százaléka, akkor ez utóbbi összeget kell figyelembe venni. 3) Franchise vagy transition tag Csak olyan játékosnál alkalmazható, akkor már legalább négy NFL-ben eltöltött idénnyel el tud számolni (UFA, unrestricted free agent), vagyis bármiféle korlátozás nélkül szabadon igazolhatóvá válna. Egy csapat egy évben csak egy franchise VAGY transition taget használhat, amivel még egy évre igényt tarthat egyik UFA játékosának a szolgálatára. Franchise tag. A játékos egyéves ajánlatot (tender) kap a csapatától. Ha a tag kizárólagos, nem tárgyalhat másik csapattal. Ha a tag nem kizárólagos, akkor tárgyalhat más csapatokkal. Ha aláír egy szerződést (offer sheet) velük, akkor az eredeti csapatnak lehetősége van ugyanezt a szerződést megadni a játékosnak. Ha lemond erről a jogáról, a játékos az új csapathoz kerül. A régi csapat ellenértékként két elsőkörös draft jogot kap tőlük cserébe. Transition tag. A játékos egyéves ajánlatot (tender) kap a csapatától, de tárgyalhat másokkal. Ha aláír egy szerződést (offer sheet) velük, akkor az eredeti csapatnak lehetősége van ugyanezt a szerződést megadni a játékosnak. Ha lemond erről a jogáról, a játékos az új csapathoz kerül. A régi csapat ellenértékként semmit sem kap. A tenderek összege előre meghatározott. A játékos előző évi fizetésének 120 százaléka vagy a posztján játszók top 5 (franchise) illetve top 10 (transition) fizetésének az átlaga (amelyik a nagyobb összeg). A számítás módja miatt a mértékük különböző. Általánosságban az elmondható, hogy a kizárólagos franchise tag a legmagasabb összeg, míg a transition tag a legalacsonyabb.
Franchise illetve transition taget a február 22. és március 5. közötti időszakban lehet felhasználni. A tendereket március 12-ig kell alkalmazni adott játékossal szemben. Ahogy fentebb már írtam, amelyik játékossal szemben az imént felsorolt korlátozások közül egyiket sem alkalmazták, az szabadon igazolhatóvá válik március 13-ai kezdettel. A New England Patriots érintett játékosainak listája
ERFA ST Bret Lockett DT Kyle Love RFA QB Brian Hoyer UFA OLB/DE Mark Anderson WR Deion Branch OLB/DE Andre Carter C/G Dan Connolly DE Shaun Ellis RB BenJarvus Green-Ellis RB Kevin Faulk LB Gary Guyton S James Ihedigbo DB Nate Jones C Dan Koppen ST Niko Koutouvides CB Antwaun Molden ST Matt Slater NT/DE Gerard Warren WR Wes Welker ST Tracy White
Tájékoztató jelleggel a New England Patriots hiányposztjai szempontjából fontosabb UFA játékosok listája (34-es védő sémát alapul véve az általam problémás vélt csapatrészek megerősítésére; a felsorolt játékosok közül jó páran természetesen könnyen elképzelhető, hogy nem fognak csapatot váltani, és újraszerződnek mostani klubjukhoz):
Elkapók: Dwayne Bowe (KC), Vincent Jackson (SD), Steve Johnson (BUF), Brandon Lloyd (STL), Marques Colston (NO), DeSean Jackson (PHI), Mario Manningham (NYG), Reggie Wayne (IND), Pierre Garcon (IND), Laurent Robinson (DAL), Robert Meachem (NO), Braylon Edwards (SF), Eddie Royal (DEN). Pass rusherek (OLB): Ahmad Brooks (SF), Manny Lawson (CIN), Mario Williams (HOU), Cliff Avril (DET), Jeremy Mincey (JAC). Defensive endek (védőfal): Calais Campbell (ARI), Red Bryant (SEA), Kendall Langford (MIA), Cory Redding (BAL), Phillip Merling (MIA), DE Jason Jones (TEN). Cornerbackek: Brandon Carr (KC), Cortland Finnegan (TEN), Carlos Rogers (SF), Brent Grimes (ARI), Richard Marshall (ARI), Tracy Porter (NO), Terrell Thomas (NYG), William Middleton (JAC), Aaron Ross (NYG). Safetyk: Tyvon Branch (OAK), Dashon Goldson (SF), Michael Griffin (TEN), Laron Landry (WAS), Dwight Lowery (JAC), Mike Adams (CLE).
Teljes lista a lejáró szerződésű játékosokról

Hozzászólások

2012. 02. 06. 22:46
TÖRÖLT
nos igen e már az Én világom :D :D :D
2012. 02. 06. 22:51
Burkus
Már délután óta én is a FA piacot tanulmányozom:) Egyrészt a Saintsnél lehet keresni WR-t, mert Brees is FA lesz, úgyhogy őt, Colstont és Meachemet is megtartaniuk nem lesz egyszerű. A másik, ami érdekes lehet: Carlos Rogers. Alex Smith is FA és az elemzések szerint valszeg Goldsonra tesznek taget, úgyhogy Rodgers elérhető lehet.

Szerintetek most benyúl a zsebébe a GM? Bár asszem Welker megtartása sem lesz olcsó, bár a tárgyalásoknál a tegnapi drop biztos előnyt jelent...
2012. 02. 06. 22:52
azimut
Elég meleg az a Wr lista :) egy pár név jöhetne! :D :D
2012. 02. 06. 23:23
ratkaim
Nem ide tartozik de hol lehet megnézni a jövő évi sorsolást? Köszi
2012. 02. 06. 23:23
TenkRew
részemről akik elérhetőek lennének:
Elkapók: Robert Meachem. Jó mélységi célpont lehet TB-nek.
Cornerbackek: Carlos Rogers de én jobban örülnék Brent Grimesnek bár nem valószínű hogy elengedik.
2012. 02. 06. 23:29
Zarathorn
WR: Brandon Lloyd vagy Meachem de inkább Lloyd
Safety: Branch vagy Goldson

És a végén Még Mario Williams és bilibe lóg a kezem :D
2012. 02. 07. 00:08
Dreamboy
ratkaim
2012. 02. 06. @ 23:23

Nem ide tartozik de hol lehet megnézni a jövő évi sorsolást? Köszi

Pl itt:
http://espn.go.com/blog/boston/new-england-patriots/post/_/id/4713913/patriots-2012-opponents-finalized
2012. 02. 07. 00:29
ratkaim
2012. 02. 07. 07:35
Inyas
2012ben van két első körös választási jogunk és két második körös plusz 20millióval vagyunk a fizetési sapka alatt. Ebből a helyzetből lehet építkezni szóval retteghet tőlünk a liga újból.
2012. 02. 07. 08:29
Gordon
sziasztok! a draft -jainkból egy közepes csapatból PO esélyest lehet építeni. CB+S semmiképpen sem hoznék draft-ról, nekünk ez eddig nem jött be, jöjjenek a kipróbált harcosok:-)mit szólnátok az Indy veterán elkapóihoz? pikáns lenne:-)nekem Lloyd kellene,érett jó játékos.
O-fal emberre elmegy egy első körös draft-unk , mert öregszik a fal, de a többivel bármi lehet..hatalmas lehetőségeket látok a csapatban!!
mit tudtok Ras-I felépül, ha igen akkor erőssége lehet-e a csapatnak?
2012. 02. 07. 09:07
lipi
Ezek szerint Love megtartása szinte ingyen lenne. Egy gonddal kevesebb :).

akiket megtartanék:
- DT Kyle Love (olcsó, jó játékos. Sikeres project volt :))
- OLB/DE Mark Anderson (ha Carter nem jött rendbe. Egyébként deepnek és olcsóért)
- WR Deion Branch (csak 3. számú elkapónak. Csak olcsóért)
- OLB/DE Andre Carter (2 jó év még van benne, ha felépült)
- C/G Dan Connolly (az új center)
- RB BenJarvus Green-Ellis (Nagyon labdabiztos. Sztár gázsit viszont nem ér)
- ST Matt Slater (csak ST-ben szeretném pályán látni)
- WR Wes Welker (kötelező. Bármennyiért)
- QB Brian Hoyer (Ha a Mallet project nem úgy halad, ahogy remélem)

kb ennyi.

a felsorolt FA-k közül gyakorlatilag bárki jöhetne, de úgysem fog. Megtippelni sem merem, hogy BB idén kit fog hozni. A pénzt valószínűleg nem fogjuk szórni. Kíváncsi vagyok, hogy a Sec helyzetét megpróbáljuk-e részben FA-ról rendezni. Eddig nem nagyon volt szokásunk. (Illetve próbálkozások voltak CB poszton, kb egy sikeres húzásunk volt Bodden személyében. Safetyre nem emlékszem, hogy jött volna FA-ról.Mármint meghatározó játékos.)

Egyébként elég kevés pickünk van, magunkhoz képest, idén a drafton. Hátsó körünk nincs is, ha jól emlékszem, ergo a project játékosok húzása érdekes lesz. Tudom, annyit fogunk tradelni, hogy a végén bele fogunk fulladni, de jelenleg nincs.

szumma: Izgalmas Offseason lesz :)
2012. 02. 07. 09:47
temp
lipi: FA safety, aki mondhatni meghatározó játékos lett már érkezett a BB éra alatt a csapathoz, egy bizonyos Rodney Harrison személyében ;)
2012. 02. 07. 09:48
loop80
Akiket szívesen látnék a fenti listáról, Patriots-mezben:

WR-ek: Vincent Jackson/Brandon Lloyd/Robert Meachem (ebben a sorrendben)

CB-ek: Cortland Finnegan (imádom a játékát, igazi "kullancs", aki sohasem tágít - ha nálunk játszana, akkor nem csak "szemmel verné" a sec az ellen elkapóit, az tuti!)/Carlos Rogers

S ha már CB-ek: kövezzetek meg, de én elküldeném DMC-t a csapattól! Volt egy nagyon jó rookie szezonja, de amit idén művelt...ehhh! Arrington sokkal jobb nála.

S-k: Dashon Goldson! Nagyon kellene!!!

Amúgy azt nagyon nem értem, miért fikázza jópár fórumozó Branch-et, ő egy nagyon jó elkapó! 1-2 évre még itt tartanám, az tuti! Mivel jó eséllyel nincs is több már a pályafutásából, simán meg lehetne vele egyezni. Welker megtartása a legfontosabb idei projekt, de nagyon megdöbbennék azon, ha esetleg elmenne tőlünk...
2012. 02. 07. 09:50
Arsenal
DOM! Az idei draftolható játékosokról mit lehet tudni, egyáltalán lesz olyan, akiért érdemes izgulni, vagy izgalmasabb az idei szabad ügynöki piac? Hétfő hajnal óta depressziós vagyok, a meccs ismétlését sem voltam hajlandó megnézni, azonban az ilyen cikkek visszahozzák az életet belém. Köszi!
2012. 02. 07. 10:14
TÖRÖLT
DMDe Martino listája :D nem nem Schindler :D

-Mark Anderson alap h vele szerződést kell hosszabítani
-Kyle Love remek teljesítményt nyújtott szerintem ő is marad
-Dan Connolly már csak a 71 yardos visszahordása illetve sokoldalúsága végett is maradnia kell
-Green Ellis szintén megtartani ahogyan azt remekül írta egyik Kedves Fan az imént megbízható kezei vannak
-Slater szintén maradjon a ST-be a helye
-Tracy White szintén ST-be a helye
-Wes Welker pedig szinte egybeolvad a New England Patriots nevével

Akire nem tartanék igényt:
-a többiek akik a listán vannak :D

Akiket hoznék:
-Nos elég érdekes,mert egyszer így egyszer úgy dönt BB és a vezetés.Egyszer abból kell játszanunk abból az alapanyagból ami a rendelkezésünkre áll egyszer meg idehozunk egy két emberkét.nagyon jó draft pozicíóba vagyunk.Remek lista remek játékosok.Kíváncsi vagyok kit tudunk idehozni :)
2012. 02. 07. 10:16
McCourty elküldésével azért még várjunk!!! Szerontem sok örömet fog okozni még nekünk, illetve én még nagyon bízom Moore-ban!
2012. 02. 07. 10:22
crucified
De Martino:

Cartert is érdemes lenne megtartani, ha nem sérült le teljesen. Vagy nem? Warren már túlkoros még egy idényre?
2012. 02. 07. 10:32
Gordon
DOM segítenél? a többiek nem válaszolnak :-) Ras-I ben mekkora potenciált láttok? elit volt az egyetemen.
2012. 02. 07. 10:34
@Arsenal

Lesz szó az elkövetkező hetekben a draftról is, de egyelőre a 2011-es idényt akarjuk lezárni, jönnek majd az évértékelő nagy cikkek. Az egyetemi játékosokról meg majd valamikor február második felében lesz egy áttekintés.
2012. 02. 07. 10:35
crucified
Gordon:

Nagyon jól mozgott az első pár meccsen, azóta semmit sem tudni az állapotáról. Az egyetemen ha jól tudom az elitek között volt. De az NFL ugye más tészta.
2012. 02. 07. 10:36
crucified
DoM:

Te kit tartanál meg a keretből, kiket küldenél el, milyen pozíciókat töltenél fel draftról és FA-ról?

köszi előre is
2012. 02. 07. 10:38
Ras-I Dowlingról sokat elmond, hogy már év elején kezdő játékos volt. Nála az a gond, hogy szinte egyetemen is mindig volt valami kisebb-nagyobb sérülése, ami vagy visszatartotta a játéktól, vagy nem, de nehéz úgy tekinteni rá, mint aki jó eséllyel évente 16 meccsen elérhető lesz.
2012. 02. 07. 10:39
@crucified & mindenki

A hétvégéig jönnek a nagy évértékelő cikkek, ahol alaposan lesz elemezve a keret jelenlegi összetétele, az idei játék, és a jövőre mutató kilátások. Ott egy helyen olvasható lesz minden.
2012. 02. 07. 10:41
crucified
Köszi DoM előre is! :)
2012. 02. 07. 10:50
TÖRÖLT
Faulk az tuti visszavonul Carter meg annak függvénye hogy a sérülése után erőre kap vagy visszaesik,de szerintem túladunk rajta idős,és vannak jó játékosok jelenleg a drafton illetve a szabadügynök piacon akik fiatalabbak,gyorsabbak és hamarabb regenerálódnak egy adott sérülés után.Jó Carter nem olyasmit szedett össze amit ki lehet hordani fél lábon
Azt pedig felejtsük el,hogy DMC-it kitennénk egy remek fiatal játékosról van szó akit sajnos egy sérülés is hátráltatott nem egy Wilhite-ról van szó :D szal ő tuti marad alapember lesz jövőre igen Warren is idős és egyre lassabb szerintem ő is mehet majd ő is.
2012. 02. 07. 10:59
lipi
Jogos! Rodney apó kimaradt nálam, mint nagy nevű FA :). Mea culpa! (Mentségem, hogy annyira bírtam az öreget, hogy el is felejtettem, hogy máshol is megfordult :)).

Branch. Nem ekézem, mert megbízható, jókezű elkapó, aki pontos routokat fut, csak szegény nagyon sérülékeny és megkopott a gyorsasága. Ütközéseket nem vállal fel, YAC mutatója gyakorlatilag nulla. Gyaníthatóan az idény közepétől sérült volt, legalábbis a szerepe drasztikusan visszaesett. Meccsenként 2-3 elkapása volt, sőt volt olyan meccs amit elkapás nélkül hozott. Ebben az idényben 51 elkapása volt 702 yardért, 5TD-vel. ez egy szolíd 3. számú elkapó számai.
Továbbá, mivel heveny WR hiányban szenvedtünk, ha egészséges lett volna, nagyobb terhelést kapott volna.
Na, ezért nem adnék neki nagy pénzt és max 3. számú elkapónak tartanám meg.
Bár ez csak az én véleményem
2012. 02. 07. 11:06
loop80
De Martino:

Én akkor is ejteném DMC-t. Pont. ;)

Plusz idehoznám a fentieken (#13) kívül Marshawn Lynch-et és Stephen Tulloch-ot/Mario Williams-et.

Elengedném továbbá Ihedigbo-t és Ellis-t.
2012. 02. 07. 11:11
TÖRÖLT
Én Ócsót nem tudom hova tenni szívem szerint már most kitenném,mert ennyire nem volt használható jó most jöhetnek az elentmondások nem is volt használva mondjuk ez a baj hogy nem volt meg a kellő rotálás az elkapások között.több elkapót kell bevetni a játékba nemcsak Welker Gronk Hernandez létezik mert javarészt ők vitték ebben a szezonban a prímet elkapások terén.ami nekem baromira hiányzott az a mélységi passz istenem ilyen remek kezű irányítót nem használunk ki aki dobálhatná a mélységi passzokat
2012. 02. 07. 11:17
TÖRÖLT
loop80

Én akkor sem tenném ki fiatal és van benne potenciál rengeteg amit még ki kell belőle forrnia volt egy remek szezonja aztán egy ilyen váltsunk védősémát az is betehetett aztán jött a sérülés én meg akkor sem cserélném le PONT :D :D
2012. 02. 07. 11:37
loop80
De Martino

Van benne potenciál, kétségtelen, de:

- csak a védőséma-váltás miatt ennyire visszaesett volna??? ha igen, az nagy baj, mert pont a CB poszton szereplő játékosoknak kell a leginkább alkalmazkodóképesnek lenniük

- idén nagyon sokszor azt láttam rajta, hogy már akkor "tele volt a nadrág", amikor a pályára lépett, plusz olyan fejet vágott, hogy "jajj, csak nehogy felém dobjon a QB"

A képességeit nem vitatom, főleg az első szezonja után.

Amit a mélységi passzokkal kapcsolatban írtál, azzal viszont maximálisan egyetértek. Meggyőződésem, hogy ha a SB-on több meglepőt húztunk volna (lásd: Fafej elkapása) a passzjátékban, akkor SIMÁN nyertünk volna...

Komoly lenne egy ilyen felállás, támadásban: Welker, V. Jackson, B. Lloyd, Gronkowski, Hernandez! Vakarhatná a fejét a D koordinátor... :)
2012. 02. 07. 11:43
DMC maradjon az tuti. Másoknak is adtunk x idény bizonyítási lehetőséget. Plusz azért idény végére feljavult picit. Én nagyon bírom a srácot és szerintem jövőre jó lesz. HA nem, akkor kitölti a szerződését és elengedjük. De erre nem lesz okunk.
Ras-I elképzelhető, hogy jó, de nagyon sérülékeny. Ha már valakit annak tartunk, akkor az legyen ő.

Aki maradjon:
- Love (szerintem jók voltak VW-vel együtt középen)
- Anderson vagy Carter (ha Anderson megkapta a lehetőséget, akkor élt vele, plusz Carter asszem csak 4/3-ban jó, bár most lesz offseason végre). Ha az öreg olcsón itt marad, akkor király, de szerintem inkább a fiatalságra fognak szavazni.
- Branch: Nekem ő a legszimpatikusabb wr idén és tavaly is. Szeretném, ha megtartanánk, akár 3. számúnak is. Ő tudja hol a helye és hogy más csapatnál sem kapna nagyobb szerepet. Azért a YAC-ja annyira nem rossz, bár igaz nem ütközik annyira. Én ezt jobban szeretem mint hogy ha tudja is magáról, hogy sérülékeny de belemegy a csihipuhiba mert az jobban néz ki. Nekem ő is alap lenne, de ahogy idény elejétől folyamatosan ezt mondom, Ocho vagy az ő vagy Welker helyére jött.
- Conolly (még jó hogy)
- Ügyvédi iroda (kedvenc futóm a Pats-nél) maradjon még jó hogy. Nem giga fizuért, de bízom benne, hogy reálisan látja a saját képességeit.
- Slater: szerintem tuti marad
- Welker: Biztos ő idén a legfontosabb project és ahogy írtam másik topicban is, azzal, hogy elejtette a lasztit, remlem olcsóbbért marad :)

FA jöjjön:
- WR: V. Jackson, Lloyd, B. Edwards, D. Jackson. (én magas elkapót szeretnék látni főleg, de D. Jax kicsin is nagyon jó, csak nem sztár gázsiért)
- pass rush: Mario Williams-t nagyon el tudnám képzelni.
- S: Goldson vagy Griffin

Aztán meg aki jön még az jöjjön.
Én személy szerint nem szórakoznék most pick cserékkel. Kihasználnám, hogy van 4 nagyon jó húzása a csapatnak, ahonnan jó kis embereket lehet elhozni és majd jövő évben újra lehet szórakozni.
Mondjuk kíváncsi vagyok támadó oldalon most, hogy JMD hivatalosan is off cord lett mi lesz :D
2012. 02. 07. 11:44
loop80: azért az az elkapó sor tényleg nagyon "csúnya" lenne. Lloyd-ot nem tartom elérhetetlen JMD miatt.
2012. 02. 07. 11:50
loop80
Paul43

Szívemből szóltál. :) JMD-nek külön örülök, mert valljuk be, nagyban hozzájárult a SB elvesztéséhez, hogy a szezon végére egysíkú lett az O játékhívása! Amikor váratlan játékokat húztunk a döntőben (hirtelen Woodhead elkapása és Welker futása jut eszembe), akkor csak sasolt a Giants D...
2012. 02. 07. 11:52
TÖRÖLT
Nah semmivel nem lett rosszabb játékos csak ez a szezonja ilyenre sikeredett nem lett kevesebb csak más tényezők jöttek közbe ha mindenkit kitennénk egy kurta szezon teljesítmény után akkor igencsak cserélődnének a népek a rosteren és nem lenne meg a kellő összeszokottság amely ebben a sportágban mint tudjuk nagy fegyvertény.Miért Maroney mennyi ideig volt Nálunk és igencsak akadtak rossz szezonjai,Wilhite :D :d no Comment volt még egy másik csóka jah egen Butler :D :D Mind megkapta a lehetőséget valakik éltek vele valaki nem és el lettek küldve ezért is mondom ennyi rövid idő után nem teszünk ki játékost pláne Devin-t :D UFF

az álmodról :D
uhh kemény kis egység lenne az tuti :)Báár én sem Llyod-ot sem Jackson-t nem hoznám ide
2012. 02. 07. 11:57
loop80
Miért nem hoznád ide őket? Mindketten nagyon jók a mélységi passzoknál (is), ráadásul illenének a Pats O játéksémájába.

Te kiket szerződtetnél le, mester? ;)
2012. 02. 07. 12:01
Hozzuk el Megatron-t, meg Andre Johnson-t és akkor Welkerrel együtt vakarózhatna minden D, hogy kit fogjanak, plusz még Gronk és Hörni :DDDDD Na? :D
2012. 02. 07. 12:07
TÖRÖLT
Ez ugye egy üzleti vállalkozás amely pénzből áll ha már van egy kis zsé akkor nem kéne egyből elszórni Ezek nagy nevű játékosok nagy pénzt is kérnek amelyből mi szerintem nem fogunk kérni nekünk eddig is az volt a jelszavunk remek játékost elérhető árakon :D

Nekem akit szívesen látnék WR-ként :csak pár név :D

-Tedd Ginn
-Eddie Royal
2012. 02. 07. 12:11
lipi
Royalt szerintem megtartja a denver, Ginn pedig 12 egy tucat, csak drágább...
2012. 02. 07. 12:18
loop80
2012. 02. 07. 12:20
loop80: jaja, drágák, de most még lehet ökörködni :)

Jackson-t valszeg nem fogja tudni megtartani a Chargers, de tény, hogy ő nagy pénzt kérne, és ha tavaly nem hoztuk el, akkor idén sem valószínű. Főleg, hogy Welker sem apróért fog maradni. De Lloyd-ban lehet annyi ragaszkodás JMD-hez, plustz SB esélyes csapathoz kerülne végre.
2012. 02. 07. 12:27
TÖRÖLT
Hmm érdekes meglátás :)

Tény hogy ahhoz hogy sikeres legyen egy vállalkozás előtte böjtölni kell mert megláttuk mit érnek a remek játékosok dollármilliókkal ha nincsen meg a megfelelő szakmai háttér igen a Philadelphia bevásárolták az össze nagynevű szabadügynököt és tessék nagy sztárokkal se lehet előrébb jutni ebben a ligában ez sem megoldás Jackson meg egy Frencsájsz pléjör aki igencsak elkéri majd az árát bárhová is menjen de nekem van egy sejtésem h a Jets-be fog kikötni Manning-el együtt már csak hogy még kellemesebb legyen nekünk ebben a csoportban :D :D
Llyod-ba meg nem tudom mit láttok kérlek írjátok már le miért lenne Ő pont tökéletes számunkra ??
2012. 02. 07. 12:33
Zarathorn
De Martino én nem sokat értek hozzá, de Lloyd még a Broncosban és képes volt 1000+ szezonra és ott Orton dobálgatott neki sőt ha jól emlékszem abban az évben neki volt a legtöbb elkapott yardja 1448 ha jól emlékszem... Igaz az az 1 kiugró éve volt... De jó pár fórumon rebesgetik, jogy JMD magával hozza a Ramstől... remélem aprópénzért sikerül megszerezni ha megszerezzük...

Mondjuk Lloydnak vagy esetleg Meachemnek mi lehet az ára?
2012. 02. 07. 12:47
loop80
Statisztikái:

http://www.nfl.com/player/brandonlloyd/2505600/careerstats

Zarathorn közben megelőzött... :)

Szóval:

1. Nagyon-nagyon atletikus, szerintem az egész NFL-t tekintve top 10-es mélységi célpont.

2. JMD-vel kiváló munkakapcsolatot ápol.

3. Kedvezményesen megszerezhető, mert a., már 30 éves b., nálunk jó esélye lenne gyűrűt nyerni c., JMD ;)

4. Ha Ortonnal 1448 yardot ért el, mi lenne a vége Brady-vel? ;) Na jó, ez így túlzás, mert nálunk jobban megoszlanának a passzok a célpontok között. :D

Zarathorn:

Meachem valószínűleg elmegy a NO-ból, mert az ottaniak minden pénzüket Brees-re fogják költeni. Érthető okokból. :)
2012. 02. 07. 13:08
TÖRÖLT
Hmm ezek szép számok és igen nagyon fontos az atletikusság ezen a poszton is legyen szó bármilyen nyakatekert helyzetben de akkor is tudja leszedni a labdát a levegőből.

Nos ha hozza magával akkor egy Wr-el többünk lesz a keretben szal valakinek mennie kell aki szerintem Branch lesz bármennyire is szeretnénk hogy maradjon de kiszolgálta magát nálunk és ugye gondolni kell a jövőre is szal tuti lesz Draftról hozva WR báár a Tyler Price esetből kiindulva hááááát nem tudom :SSSS bár nem adtunk neki kellő lehetőséget azt se tartom kizártnak hogy visszatér hozzánk :)
2012. 02. 07. 13:08
Gordon
Brandon Lloyd, amiért kell nekünk: az utobbi két évben összesen 38 !! 20+ yard-os elkapás (nem elit irányító mellett) 70 elkapás évente, 1400 majd idén 1000yard mellet 1db fumble.tehát megbízható , terhelhető. amiért jön: JMD "hatás". 30 éves sb-t akar nyerni egy olyan csapatban ahol a passzjáték dominál.
2012. 02. 07. 13:10
Gordon
látom mindenki beelőzött:-)
2012. 02. 07. 13:11
De Martino: Én nagyon meg lennék lepve, ha Price visszajönne. Mert, hogy Branch megtette, az annak is köszönhető, hogy TB nagyon harcolt érte és SB MVP is volt. Price sajna nem tett le kvázi semmit az asztalra.

Egyébként, ha most nagyon üzletiesen akarom megfogni a dolgot, akkor lehet Ocho lesz az aki menni fog tőlünk. Branch nem keresne 3 milkát évente nálunk egy új szerződéssel, Ocho meg talán igen. Jobban ismeri Branch a szisztémát és ha jönne egy mélységi elkapó, felesleges lenne Ocho. Nagyon szeretném ha maradna Branch. Lehet látszik rajtam :D
2012. 02. 07. 13:14
crucified
Azt tudja valaki, hogy Price miért csak 2 game-t játszott a Jaguarsban?
2012. 02. 07. 13:14
TÖRÖLT
Vagy hozzuk vissza Moss-t oké máris kussolok :D :D

Nos tény hogyha választanom kellene ki menjen Ocho vs. Branch akkor egyértelmű hogy azt mondanám Bye bye Ocho

Gordon Köszönöm ezek aztán igazán félelmetes számok tekintetében kezdtek meggyőzni arról ennek a srácnak itt a helye nálunk :D :D 38 azta nem semmi...
2012. 02. 07. 13:17
lipi
Ocho szerintem az első keretszűkítés nagy vesztese lesz.

Én változatlanul azt mondom, hogy 1.számú WR az első 4 pickünk valamelyikéből hozzunk. Fiatal, agilis, jó kezű és kiváló route futó. TB nem lesz már fiatal, egy ilyen elkapó pedig remek lenne az új QB-nek is és nem kellene újonc QB újonc WR párossal nekiesni az éra váltásnak. (félreértések elkerülése végett: Remélem TB még 4 évig nálunk fogja dobálni a disznóbőrt, de gondolkodni már hosszú távon érdemes...)
2012. 02. 07. 13:22
pat68
Elkapónak Pierre Garcon,CB-nek Terrell Thomas?
2012. 02. 07. 13:24
TÖRÖLT
Most h Manning megy tátára evidens egy raklapnyi dollár felszabadul vagy kitudja hogyan van megkötve az a szerződés :D :D szerintem Garcon-t meghagyják Luck-nak legyen neki egy remek elkapója

hm CB-nek nem is lenne rossz

Igen lipi igazad van ő lesz szerintem is
2012. 02. 07. 13:29
crucified
DoM vagy szakértők.

Értem ezt a kémiát QB és WR között, hogy működik-e vagy sem. Nem hiszem, hogy két ilyen játékintelligenciával rendelkező ember, mint Brady és Ocho egy egész szezon alatt !!!! nem képesek 2-3 nagyobb játéknál többre.

Mi a bánat lehet ez az impotencia kettejük között? Ocho-nak elképesztőek a mutatói, és ha lehetősége van/volt az SB-re, akkor az most van/volt.
2012. 02. 07. 13:35
Neo
crucified:
Én csakis a túl sok drop-ra tudok gondolni..ha Tom azt látta edzésen hogy túl sok labdát elejt Ocho (illetve netán még a route-t sem jól futja) egyértelművé válik számára hogy nem vagy alig fog neki labdát adni..én is ezt tenném. Nyilván kb. 3.4. emberként veszi elő Tom, amikor célpontot keres.
2012. 02. 07. 13:36
pat68
Ocho sorsa szerintem attól is függ, hogy JMD lát-e benne fantáziát. Vagy nincs beleszólása a dologba?
2012. 02. 07. 13:41
crucified
Neo:

Köszi, ezt is értem. De aki ilyen mennyiségű 20+ yardokat képes hozni egy szezonban (Lloyd kisiskolás ebben Ocho-hoz képest), az mitől lesz "fakezű" az edzésen?

A playeknél homályokat játszott párszor, de amikor felé dobta Brady, akkor tapadt a labda. A playeket meg ennyi idő után már mi is tudnánk, ha BB lenne mögöttünk, mint hajcsár... :)

Nem akarok ezen a témán lovagolni, de hatalmas csalódás. JMD+BB+TB majd okosabb lesz, és eldöntik a sorsát.
2012. 02. 07. 13:55
crucified
OFF:

A Colts-nál valóban beindult a nagytakarítás. Manning is valószínűleg megy, Caldwell-t kivágták. Mondjuk számunkra nem jó, hogy Pagano kapta a posztot. Pagano szerintem nagyon jó edző. Valószínűleg ezért is marad ott Garcon Luck mellé. Mondjuk nem értem miért ideges Jim Irsay Manning március 8-i esedékességű 28M $ bónuszára. Ő is aláírta, záradék meg gondolom nem volt.

ON:
2012. 02. 07. 14:00
Arsenal
Én egy jó felkészülés mellett több fantáziát látok Ochoban, mint Branchben, bocs, ha valakit ez miatt megbántok!!! Szeretem az öreget, de Ochonak jobbak a paraméterei. Az a baj, hogy Brady nem bírja, vagy nem bízik benne eléggé. Folyosói pretykák szerint Manning megy a Jetshez. Jets-Rexi-Manning, gondoljatok bele, kiráz a hideg!
2012. 02. 07. 14:32
Zarathorn
Arsenal engem meg nem nagyon ráz a hideg...

Manning OK zseni de ha vált ő neki is bele kell szokni a rendszerbe, a Jets eddig is szerintem inkább futó csapat és nem passzoló... Milyen elkapói is vannak most a Jetsnek? Jó PM bárkiből Istent csinál... Van 1 Santonio Holmes akinek kifelé áll a szénája... Plaxico Burres nem tudom marad-e Kerley 2nd year WR lehet benne vmi és még van Dustin Keller TE nem beszélve ha PM oda menne akkor hiába menekülőművész pár tasli és a nyakának kampeca... Jah és a jó öreg LT ő meg hatalmas ?

Szóval nem tudom, hogy a Jets egyáltalán be meri-e vállalni... Mert akkor a Sanchez terv bukta mondjuk szerintem amúgy is...

Na most vagy sok marhaságot vagy értelmeset írtam ide?
2012. 02. 07. 14:35
Ha a Colts elküldi Peyton Manninget az idénykezdet előtt, akkor 10,4 millió dollárnyi cap hit keletkezik, és 2012-re csak 17 millió dollár szabadul fel, ergo a Colts 6,6 millió dollárnyi cap helyet nyer.
Az opció lehívás és utána történő elengedés vagy trade még ennél is "drágább" a Colts számára, 38,4 millió dollár cap hit keletkezik, ami Manning 17 milliós cap helye mellett 21,4 millió dollárnyi további el nem költhető mennyiséget jelent a capből.
2012. 02. 07. 14:39
crucified
Zarathorn:

Egyáltalán nem. De szerintem PM-et nem sokan vállalják be (a Dolphins is vinné). A Jets szerintem tuti nem. Még egy QB bukta -mert Sanchita az-, akkor kidobtak egy valag pénzt feleslegesen.

PM-nek nem az első komolyabb sérülése, ami hosszú távon komolyabb károsodással járhat. Szerintem nem lesz döntő tényező belőle sehol. Szívem szerint sajnos, mert hatalmas játékos.
2012. 02. 07. 14:43
lipi
A Jetsnél idén kipukkadt a lufi. A cap alatt nincs helyük, elég sok játékosnak lejár a szerződése, az öltözői morál a béka segge alatt.
Ettől függetlenül tényleg futó csapat game manager qb-vel. erre vannak berendezkedve. PM igazolásával át kellene alakítani az Ofalat. Nem mondom, hogy nem érné meg, de nehéz és nem garantálná a sikert. Mellesleg PM bárkiből sztárt farag. elég megnézni, hogy kik voltak a Colts elkapói. Nem egy közülük Caldwell szintű. (http://www.patspulpit.com/2010/3/12/1369233/caption-contest-results-reche). Na belőlük csinált használható elkapót.
Ettől függetlenül a Cap miatt nem valószínű, hogy befér a Jetshez. Vagy túl sokat kell feladni miatta... Ha leigazolják nem biztos, hogy jó üzletet kötnek. Továbbá PM álmaiban sem biztos, hogy előkelő helyen szerepel évi két Pats meccs...
szóval a PM-Jets-Rexy álomhármastól majd akkor kezdek el félni, ha már leigazolták és marad ez a szintű védelem náluk úgy, hogy beférnek a Cap alá. :).
2012. 02. 07. 14:44
crucified
gsn:

Tudom profi vagy szakértőként. Tudsz valahol linket, ahol pontosan érthető a salary cap system az NFL-ben?

köszi előre is
2012. 02. 07. 14:50
A kollektív szerződés 12., 13. és 14. fejezetének átolvasását ajánlom. Le lesz fordítva magyarra is hamarosan. A héten magyarul megjelenő free agencyre vonatkozó fejezetek fordítása után ezeknek a fordítását tervezem.
2012. 02. 07. 14:57
crucified
gsn:

Köszönet érte! Elolvasom, nem gond az angol sem.
2012. 02. 07. 15:04
PM-től nem félnék, még a Jets-ben sem. Szegény elég rendesen lesérült és ennyi idősen nem garantált a 100%-os gyógyulás, innentől kezdve pedig benne lesz, hogy kerülje a necces szitukat. Lebénulni ő sem akar.
2012. 02. 07. 15:31
agent472
Tudom, hogy nagyon OFF, és elnézést érte, de OTT LESZEK A WEMBLEYBEN!!!!! HURRÁ! :D
2012. 02. 07. 16:10
TÖRÖLT
Gratulálunk agent472
2012. 02. 07. 16:58
loop80
OFF

Az imént néztem meg egy pár perces kisfilmet Trent Richardsonról, aki a legjobbnak tartott, idén draftolható RB. Kőkemény a srác, szinte lebirkózhatatlan, ráadásul jól is blokkol. Izgalmas lesz az idei draft is! :)

ON

Gratula, agent472! :D
2012. 02. 07. 17:22
agent472
Köszönöm, bár az igazi gratuláció Gábor barátomat illeti, aki az ügyet lebonyolította.

Köszönöm szépen még1x Gábor!


Aki esetleg jön még a meccsre, az írhatna, és akkor vmi találkozót szervezhetnénk ott Londonban. Persze csak ha érdekel vkit...
2012. 02. 07. 17:28
cspeti98
Ezeket az elkapókat szeretném jövőre:
WW
Branch
Lloyd
Colston
D.Jackson
a Gronkandez duó...és bilibe lóg a kezem de jó lenne.
2012. 02. 07. 17:59
Inyas
Sötét ló faktorként szerintem hozunk egy Gronk klón TE mert 3 az több mint 2. Egyenlőre a védelmek nem tudnak mit kezdeni ezekkel a srácokkal és láttuk mindannyian mekkora jelentősége volt Gronk sérülésének.
2012. 02. 07. 18:01
loop80
cspeti98

A te verziód sem rossz, kivéve DeSean Jacksont! Ő híresen hisztis, ki van csukva, hogy elhozzuk. Plusz nyilván brutális fizetést kérne, szóval esélytelen... :)
2012. 02. 07. 18:38
loop80: Majd odaküldjük Baby Vince elé, az lekever egy hatalmas taslit neki, ettől kezes bárány lesz és fele annyi fizuért is eljönne hozzánk :D
2012. 02. 07. 18:39
Tzimisce
Bocsánat, baromi sok a komment, így sorban haladnék:
13. loop80. Finnegan-t NE! Oké, tehetséges a srác, sőt, a GM-ünk anno maga draftolta, de nekünk nem kell ilyen srác. Befürödtünk Big AL-al is, és Ocho sem jött be. Szerinted egy videós alázáshoz mit fog szólni? Mondjuk, ha a mi mezünkben verekedne össze az ellenféllel, szívesebben nézném...
Arrington tavaly is jó volt, és szerintem DMC is jó lett volna, ha Ras-I nem sérül le, mert úgy látszik, neki nem megy a man-to-man, de coverben tavaly jó volt ugye.

36. Paul 43: Tudom, hogy poén, de futni hogyan fogunk? :)

52. pat68: Az Indyben folyamatosan azon hisztiztek, hogy Garcon minden labdát elejt. És amikor ellenünk játszottak tavaly, akkor volt is jó pár dropja. Onnan inkább Collie kéne, csak ő is olyan, mint Branch, üvegből van, de legalább fiatal.

73. Inyas: Kellene egy tisztán blokkoló TE valóban, mint amilyen 2010-ben Crumpler volt. Imádtam az öreget, sajnáltam, hogy nem kapott még egy évet itt. Külön móka volt, hogy a születési évem volt a mezszáma :)
2012. 02. 07. 18:44
Tzimisce: Ahogy eddig :) A futóink megmaradnak, innentől kezdve ugyanaz a futás. Csak az elkapók lesznek olyanok, hogy csupa mélységi veszély :D De amúgy valóban csak poén.
Sok nagyon jó wr azért problémás, mert valamelyik pl csak 3. vagy 4. számú lehetne ami nem biztos hogy elfogadható neki.
2012. 02. 07. 18:49
temp
Ted Ginn: ő 6. számú elkapónak jönne a padra? Na ne nevessünk, kevés fakezűbb játékos van mint ő.

Lloyds: ez akár még működhetne is, viszont vele kapcsolatban egy megjegyzés. Többen írták a big play potenciált, de ehhez az is hozzátartozik, hogy más schemában játszott, mint itt, inkább olyan játékstílusban tudta ezt hozni, ami sok hosszú passzra épül, aztán ezek vagy bejönnek vagy sem. Másrészt, 30 éves, valószínűleg az utolsó nagy pénzes szerződését tudja aláírni, úgyhogy olcsó sem lesz. Ennek ellenére ebben látok fantáziát.

Draft: az elmúlt években több relatív magasan draftolt WR pickünk ment a lecsóba, valahogy ez nem működik a Patriotsnál mostanában, jó lenne ezen változtatni.
Elmúlt évek WR draftjai a Branchot húzó év óta:
Branch 2. kör
Giwens 7. kör.
Sam: 5. kör
Johnson: 2. kör
Jackson: 2. kör
Price 3. kör
Edelman: 7. kör

9 év alatt 7 WR, ezekből gyakorlatilag mint WR bevált Branch és Giwens (utóbbitól persze nem pro bowler szinten várok el, amikor azt mondom, hogy bevált). Edelman-ról láttuk, hogy ügyes, de egyelőre azért őt sem a statjai miatt szeretjük, és azért nem is egy 7. körös lutri játékosnak kellene megmentenie a sok korábban húzott, és elpazarolt draft celtit.
Egy szó mint száz, eddig nem szívesen húztunk WR-eket, ha meg igen, akkor azt nem tettük túl hatékonyan. Az jó kérdés, hogy mi a probléma, egy kicsit lehet, hogy el lehetne filozofálni a Brady vs. Oncho témakörben is, hogy például Mosszal vagy Branch-csel miért értették meg egymást ennyire, mással pedig miért nem tud működni a dolog.
2012. 02. 07. 19:21
Neo
Most olvasom twitteren, hogy PM a Vikingnál is kiköthet! :)
Érdekes lenne, mint Favre a Jetsben anno :D
2012. 02. 07. 19:29
Tzimisce
Neo: Nem lepne meg, már csak a Mock draftok miatt is. A mock draftokban a Vikings OT-vel szerepel, ami kicsit furcsa a jelenlegi helyzetben :P
2012. 02. 07. 19:38
lipi
Viito, gyönyörű összefoglalás :). +1

Viszont állítólag az idei WR klassz elég erős. Erről majd NCAA guruk úgyis mondanak egy-két szót.

Azért bízom benne, hogy előbb-utóbb BB-nek is összejön a WR draft. Hátha most nem súg neki senki, hogy ki a sleeper és hallgat a saját stábjára :).

Én a fentebb vázolt okok miatt egy jó, fiatal stb elkapót szeretnék. És draftról!
Mellesleg az FA piac, csere sem igazán működött WR szinten. Welker és Moss. Ennyi.
Ja, és új WR edzőt. Meg új DB edzőt.
Katasztrófa mennyi project sült be ezen a két poszton. Ebben már benne kell lennie az edzőknek is. Nem húzhtaunk 10 pickből 10 bustot...
2012. 02. 07. 19:56
jöhet az új DB edző,de csak ha Matt Patricia-t előléptetik DC-nek, őt tuti, hogy nem küldeném el!
2012. 02. 07. 20:01
Boston
Mielőtt mindenki leigazolna mindenkit :) nem árt körbenézni, hogy mi a helyzet cap space ügyben.
Köszönhetően egy a bowl.hu oldalon tevékenykedő focibarátnak felkerült egy link az egyes csapatok VÉLELEMEZETT cap space lehetőségeiről:

http://blogs.sun-sentinel.com/sports_football_dolphins/2012/02/nfl-salary-cap-projections-for-2012-season.html

Ha hinni lehet egy oldal nem hivatalos adatainak, akkor jelenleg durván 102 millió dollár környékén állunk, ezzel a Patriots abszolút a gazdagon költekezhető kategóriában helyezkedik el. Az oldal szerint 2012-ben a várható salary cap 124 millió dollár környékén lesz.
Érdemes megnézni, hogy a "nagy csapatok" között mennyire jól állunk cap space ügyében, elég csak a Steelers vagy a Giants helyzetére gondolni.
Mindez nem jelenti azt, hogy automatikusan költeni is fogunk, Wes például biztos nem lesz olcsó történet ( kit érdekel :) ), de néhány "színvonalasabb" igazolásnak talán csak Kraft úr pénztárcája szabhat majd határt.
2012. 02. 07. 20:12
Neo
Ez a sok pénz veszélyes lehet..remélem nem esünk olyan csapdába, mint akár Ocho-val estünk, hogy egy-egy nevesebb játékosba beleválasztunk, aki esetleg el is kéri a pénzét, de a név mögött nem lesz igazi teljesítmény. Ilyen szempontból nem tartanám jó igazolásnak DeSean Jacksont, vagy Santonio Holmest sem..
Valami olyasmi WR kellene, mint Wes, hogy inkább az a vízhordó típus legyen megbízhatóbb kezekkel, mintsem egy nagynevű sztár..
2012. 02. 07. 21:01
zo72
Szerintem:
Meg kellene egyezni a következő emberekkel:
O: Branch, WW, Connolly, BJGE
D: Anderson, Love, Guyton, ha veterán minimumért eljön tanítani egy újoncot akkor S.Ellis
ST: Slater, White
Új igazolás: WR: Garcon és Lloyd vagy Colston így szerintem Mr85 kuka. OLB: Avil vagy Lawson, CB: Porter (NO), S: Griffin vagy Landry + blokkoló TE
Draft: DE,G,OLB,S,WR
És ezután felébredtem....(ennyit nem fogunk költeni FA-n)
2012. 02. 07. 21:35
Burkus
Ahogy elnéztem a cap helyzetet, az úgymond "nagy" csapatok közül mi állunk a legjobban. Nehezen tudom értelmezni a 120 milliós caphez képest a 140 milliós, sőt 149 milliós számokat, de az egyértelmű, hogy a legnagyobb potenciális riválisok nincsenek egyszerű helyzetben, a Jets pld. gyakorlatilag minimális mozgástérrel bír, nemhogy leigazolná Manninget és ez többé-kevésbé igaz a Miamira is. A 49ers viszont jól áll, Rogers ajánlatait valószínűleg matchelni tudják Goldson és Smith mellett is. (Pláne ha Goldson taget kap.) Érdekes, hogy mi annak ellenére ilyen jól állunk, hogy anno Wilfork szerződése komoly probléma volt, Brady is nagy szerződést kapott és Mayoval is nagy szerződést kötött a csapat szezon közben. Ebből a capből kijön egy jó Welker szerződés - ha másként nem, taggel - és még be is lehet vásárolni.
2012. 02. 07. 21:52
cspeti98
Bocs az álomelkapókhoz nem DeSean Jacksont hanem Vincentet akartam írni csak összekevertem őket (azt hittem DeSean játszik az SD-ben) :-)
2012. 02. 07. 22:50
Jöhet a kövezés, de Cortland Finnegan-t én szívesen látnám itt. Hiányzik a csapatból egy igazi nasty player, mint Rodney papa volt anno...aki mint egy pióca ragad az elkapóra, aki a mentalitásával növelni a sec. agresszivitását. Idén ez a sec. nagyon passzív volt, elkapások után egyáltalán nem volt meg az a kőkemény ütközés amit ő meghozhatna...
2012. 02. 07. 22:53
qamikaze
DeSean Jackson nem hinném, hogy átjönne :) de Vincent Jackson és Mario Manningham tényleg elég jó lenne ha megkaparintaná a klubb. Pierre Garcon és Dwayne Bowe nem teljesen értek eggyet. Dehogy Welker,Brench és BenJarvus-nak nincsen szerződése ez elég szomorú :( a lelke a csapatnak.
2012. 02. 08. 07:50
Boston
Dwayne Bowe zseniális elkapó. HA nem lenne annyira rapszodikus, mint amilyen, szerintem liga elit WR lenne. Egy olyan csapatból, ahol évek óta nem tudtak egy normális irányítót összeszedni. HA a Chiefs ESETLEG megszerezné PM-et (keretük megvan, irányítójuk nincs, Pioli nagy mágus) + megtartják Bowet, akkor nagyon cudar O jöhet össze Ricsi kedvenc csapatánál...
2012. 02. 08. 08:27
typhoon77
Kockafej ismét a csapatban.
DoM! Erről tudni valami pontosabbat:

"Patriots sign seven players to future contracts

The New England Patriots have signed LB Markell Carter, WR Britt Davis, OL Matt Kopa, DE Aaron Lavarias, LB Mike Rivera, WR Tiquan Underwood and DB Ross Ventrone to future contracts today."

Előre is köszi!
2012. 02. 08. 09:20
lipi
Nem vagyok DoM, de szerintem simán elkezdődött a keret feltöltése.
Ezt a PO előtt a már kiesett csapatok is meglépték már.
2012. 02. 08. 09:29
Tzimisce
typhoon77: 80-as keret lehet offseasonban, így gondolom visszaigazolnak mindenkit, aki nálunk volt.
2012. 02. 08. 09:47
crucified
Lehet hülyeséget kérdezek, de nem a QB edzővel van gond nálunk? Sok viszonylag magasan draftolt WR + Ocho gyakorlatilag alig mutattak valamit.

köszi a választ a szakértőktől
2012. 02. 08. 11:12
typhoon77
Az addig rendben van, hogy 80-as keret, azt gondoltam, hogy kezdjük az offseason töltelék beszerzését. Arra lennék kíváncsi, hogy vajon valamelyikük kapott-e érdemleges szerződést. Főleg ugye Underwood és Ventrone akik ki-be jártak a keretbe.
2012. 02. 08. 12:15
1976gabi
WELKER NEM FOG SOKAT KÉRNI EZ BIZTOS.IGAZOLNI NEM FOGUNK SZTÁR ELKAPÓT,EZ IS BIZTOS.GONDOLJATOK BELE,MI A REÁLIS ESÉLYE,HOGY JÖVŐRE IS NAGYOT DURRANT A CSAPAT EBBEN A LIGÁBAN.NÉGY ÉV KELLETT,HOGY NAGYDÖNTŐBE JUSSUNK IDÉN.
IGAZOLÁS SZINTJÉN SOKKAL FONTOSABB,HOGY BÉBI VINCNEK NICS CSERÉJE,GRONKNAK,ÉS HERNÁNDEZNEK JÖVŐRE ÚJ SZERZŐDÉST KELL ADNI ÉS NEKIK NEM KEVESET,MERT FIATALOK.EZEK TÜKRÉBEN SEMMI REALITÁSA EGY NAGY ÉS DRÁGA IGAZOLÁSNAK,DRAFTRÓL ESETLEG,DE MINKET ISMERVE AZ IS KÉRDÉSES.AMÚGY MEG 30 CSAPAT CSERÉLT VOLNA VELÜNK,HOGY DÖNTŐBEN LEGYEN,ÉS OTT EGYNÉMELYNÉL VANNAK SZTÁR ELKAPÓK.
2012. 02. 08. 13:06
crucified
Az espn boston szerint Welker franchise tag-et kap valószínűleg. Branch-et is marasztalják valószínűleg 3. WR-ként.
2012. 02. 08. 13:31
TÖRÖLT
1976gabi :D :D

KEGYETLEN NAGY +1 !!!!!!!!!!!!!!!!!
2012. 02. 08. 13:45
TÖRÖLT
De emlékeztek tavaly is ilyesmi volt hogy majd igazolunk nagy neveket erre tessék:

Albert Haynesworth egyáltalán nem váltotta be a reményeket
Ocho háááááát szintén
Szal eddig eléggé hadilábon állunk nagy nevek igazolásával :D

Tényleg Tisztelt Szerkesztők Kedves Fanok szerintetek mik a jelenlegi poszthiányaink ?? egy két emberkénél láttam már reagálást erre a kérdésre de kíváncsi vagyok mik azok a posztok amelyek megerősítésre várnak nekem is megvannak :) :)
TE,De,SS,WR,
2012. 02. 08. 13:56
Arsenal
1976gabi

Szerintem jövőre nagyobb az esélyünk SB-be kerülni, mint idén. Sőt kimondom én egyértelműen oda várom a csapatot, miért?
1. a védelem jobb lesz, mint idén, mivel lesz szezon előtti felkészülés, sőt BB. nem engedhet meg védelmi guruként még egy ilyen alapszakaszt.
2. a két szuper TE. csak jobb lehet, mint idén.
3. WW. marad, kell hozzá egy jó mélységi elkapó.
4. jó a sorsolásunk.
5. az AFC-t simán nyerjük, tehát újra otthon játszunk az SB-ig.
6. Tomnak már nincs sok ideje, ezért sürgőssen kell még egy gyűrűt nyernie.
2012. 02. 08. 14:15
TMR
Arsenal
1. Más csapat védelme is jobb lesz, hogy nekik is lesz szezon előtti felkészülés. Szerintem ez nem tényező ilyen szempontból
2.Gondolod? Én nem raknám rá a lakásom. Gronk megdönti az idén felállított saját rekordját? Nem hiszem.

A többi ok.
2012. 02. 08. 14:27
Arsenal
bsimon
Az OK, hogy más csapatnak is lesz felkészülés, de a mi védelmünk az egyik legfiatalabb a mezőnyben és rajtuk jött ki legjobban az előszezon hiánya, valamint nem tudom eléggé kiemelni azt, hogy a védelem alapszakaszbeli teljesítménye BB-ben égés, ezt még egyszer nem engedheti meg magának!!!
2012. 02. 08. 14:36
qamikaze
Arsenal bsimon

Szerintem Gronki ha felépül a sérüléséből és persze ha nem lesz maradandó pl szalag megnyúlás stb....akkor nem hiszem, hogy teljesít olyan idényt mint most...de remélem nem a proféta szól belöllem.
Az tény, hogy jó a sorsolásunk de minden csapat egyre jobb és jobb...simán a fejünkre nőnek Tomnak össze kell magát szednie mert ez nagy csalódás ismét egy elvesztett döntő...meg természetesen ő sem "mai csirke" szal tényleg kéne az a gyűrű :)
2012. 02. 08. 15:23
Tzimisce
Én év elején azt mondtam, ez a felkészülés éve lesz, és nem hiszem, hogy SB-ig megyünk, de kellene egy jó PO győzelem, hogy elhiggyék a fiük, hogy meg lehet csinálni.
Nagyon fájó, hogy a Giantstől kaptunk ki megint, de én is a jövő évben vártam volna az SB győzelmet.
2012. 02. 08. 16:18
TB öregszik (ebben a sportban), de még bírja. Jövőre jók lehetünk. A falban levő két rookie-nak megvolt a betanuló éve, jöhet az igazi bizonyítás. Remélem Waters-t meg tudjuk tartani még egy évig, Mankins menjen isten hírével. Plusz egy első körös pick és akkor már cserélgetni is lehet 3-al a tarsolyban :)
Mallett remélem felnő a csere szerepkörhöz és ő lesz aki TB után tovább viheti csapatot. JMD-vel ketten remélem csodát művelnek, mert nekem is az az érzésem, hogy ő lesz BB utódja, ha nem szúrja el nagyon.
Branch körüli pletykának nagyon örülök. Hiszem, hogy van helye a csapatban, még Ocho kárára is.
Abban egyetértek valamelyik előttem szólóval, hogy nagy zsugáért nem hozunk WR-t, mert jövőre a két ifjú titánunkat itt kell marasztalni és ők nem lesznek olchók :) Főleg Gronk. Bár szerintem a jövő évben inkább Hörni fog villanni, mert Gronk nagy éve ez volt. Jó lenne, de valahogy nem tudom elhinni, hogy két egymást követő évben record breaking year lenne. De ha "csak" 80%-át hozza már az is több mint az átlag.
Amit O-ban a fal mellett nagyon kéne fejleszteni az a futó játék. NEm feltétlen új arcokkal, mert minden szerepkörre megvan az ember, hanem mennyiségre. Most olvasgatom, hogy volt amikor 6 DB-vel álltak fel ellenünk? Na ehhez kéne a futás, hogy a boxba is legyen sok ember, aki már nem tud visszalépni időben a hátsó részekre.

Jövőre lehet megint nagy menetelés. Remélem :D
2012. 02. 08. 16:24
hogyha sikerül visszaigazolni a FA-inkat, akikre számítunk jövőre, akkor a következőket kell még +ba a draftról, vagy FA-ból beszerezni:
1) TE : kell egy blokkoló/elkapó 3.TE aki mindkét feladatot el tudja látni, persze nem egy Gronk szintű
2) FS : szerintem Chung inkább SS, így be kell szerezni egy jó FS-t, aki ki tudja segíteni a CB-jeinket!
3) WR : elférne egy magasabb-gyorsabb elkapó a csapatban, de nem létszükség, ha Welker és Branch marad!
4) DE/OLB : a sémától függően, bár szerintem a 3-4es védelemben alap felállásnak Ninko és Anderson jó lenne, de mögéjük kellene még valaki
2012. 02. 08. 16:48
cspeti98
Szerintetek érdemes DB-t hozni a Draftról mert láttam a VA Tech játékosát Jayron Hoslert és nem volt rossz ha elhozzuk összerakhatunk egy jó SEC-et:
CB Dowling
CB Hosler
SS Chung
FS DMC/Moore
Nickelbe meg Arrington,Molden vagy akár mások is.
Azért szerintem nem lenne rossz sőt...
2012. 02. 08. 17:05
Zarathorn
Dowling oksa lenne, de lesz egyáltalán zsinórban 2 egészséges meccse?
2012. 02. 08. 17:19
100. De Martino

Igen, néha befürdünk a nagy "sztárokkal", de Randy Moss azért eléggé bejött. Sajna még BB sem lát a jövőbe ;)

Egyébként, ahogy nézem, idén az alapszakaszban akár meg is ismételhetjük az idei eredményt.
2012. 02. 08. 17:19
cspeti98
Bocs Hosleyt akartam írni csak telefonról jöttem fel mert nem vagyok gépközelben és mellényomtam :-)
2012. 02. 08. 17:23
TÖRÖLT
Igen pirko Randy Moss nagyon bejött mint igazolás remek elkapó nem is tudom volt e nála jobb elkapónk csapatunkban.igen tudjátok én nagy Moss Fan vagyok még most is :D
2012. 02. 08. 17:25
cspeti98
Remélem Dowling jövőre már tud játszani viszonylag sok meccsen mert nagyon jó CB és ha nem lenne üvegből azt mondanám hogy 2-3 év múlva ligaelit lesz.
2012. 02. 08. 17:28
cspeti98
De Martino szerintem azért ne hozzuk vissza bár én is szerettem a játékát de a végén már nem akart játszani és ez valószínüleg nem változott.
2012. 02. 08. 17:32
temp
- Egy safety szinte biztos, hogy érkezik a csapathoz, jelenleg egyértelműbben a legvékonyabb részlegünk az S poszt, még egy egészséges Chunggal a fedélzeten is.

- TE needet nem igazán érzem. Egy Gronk+Hörni páros mellé gyakorlatilag szinte bárkit be lehet dobni a TE heavy felállásokhoz, azok meg nem olyan gyakoriak, hogy ezért roster helyet kelljen pazarolni (ne feledjétek az NFL-ben nem a cap a legszűkösebb erőforrás, hanem a roster). A TE jelenleg kb az utolsó helyen áll nálam a prioritások között, egy késői pick, vagy no name FA is elég lenne (ha 3TE-vel akarnánk a szezonnak nekimenni), de gyanítom inkább maradni fog a +1 falember TE-ként, arra a meccsenkénti pár játékra

- WR mindenképpen kell, a Branch/Oncho/Wes hármas ellenére is. Egyrészt rettentően hiányzik a csapatból egy 3. opció, minden évben elmondjuk párszor, hogy egy közepes WR sima 600+ yardos szezont futhatna egy ilyen támadó gépezetben 3. számú célpontként, de ugye egyelőre fasorban sincs ilyen. Branch pedig év végére érezhetően lassult, benne már nem túl sok szezon van, a 2TE+slot trio pedig nem tud mindent megoldani.

- Watersnek még egy szerződött éve van a csapattal, a fizetése alapján abszolút win:win szitunak látom a dolgot, úgyhogy szerintem itt nem lesz semmi probléma.

- DE kérdés teljesen megoldatlan jelenleg, ahogy arról is kellene egy döntés lassan, hogy 3-4 vagy 4-3.

- Jövőre SB: ez nagyon necces kérdés. 1-2 nagy ellenfelünk az AFC-ben valószínűleg jövőre komolyan gyengülni fog, pl a Steelers gyakorlatilag komplett védelem újraépítés előtt, de nem szabad elfelejteni, hogy jönnek az új trónkövetelők is, akiknek idén még nem jött ki a lépés, de jövőre egy évvel tapasztaltabbak lesznek, és erős csapatuk van. Egyelőre viszont nagyon korai azon elmélkedni, hogy mi lesz jövőre, még a kereteket sem látjuk.
2012. 02. 08. 17:37
lipi
ok, viito gyorsabb volt :).
2012. 02. 08. 17:54
lipi: Nekem -bármennyire is jó - nem szimpi Mankins. Hogy miért ne kérdezd. Én nem tartottam annyira nagyágyúnak és idén nagyon sok büntit róla kaptunk, de ezt ő is beismerte. Persze jó a srác, de azért plusz egy első körös cetlivel máris megoldódna a dolog, sőt mivel top5-be tetted, így még akár egy további pick is lehetne belőle. Ott van Cannon, aki bevethető G-ként, mehetne oda, vagy más. De ennyi :)

Safety egyértelmű egy FS kell. Én Chung-ot imádom (kedvencem a D-ben Mayo mellett) és ő SS-nek szerintem rendben van, csak nehéz egyedüli S-két kettő helyett jól dolgoznia. CB kell, de nem DMC helyett, ő jó lesz, meggyőződéesm. Ras-I-t meg segítse mindenki, hogy ne sérüljön le, de ebben meg hiszek. Ő lesz a tipikus példája a mostani meglátásom szerint (ha nem így lesz megkövetem), hogy tehetséges játékos, de porcelánból. Sajnos. Miért nem Prince-t hoztuk el tavaly?? :O

JMD igaz, lassabban kéne mondanom, mert lehet nem. De BB bízik benne, hátha itt ismét kinövi magát.
2012. 02. 08. 17:59
lipi:
örülök neki! :D

1) a sajnálatos sérülések miatt hoznék egy + TE-t! Mivel benne van a játékban és idéb is megszenvedtünk, amikor nem volt Hernandez pl a Bills ellen vagy most Gronk!
3) hát ezzel egyet tudok érteni végülis!
4) ebben is van igazság... Egyébként én a 3-4et jobban szeretem!
JMD remélem beváltja a hozzá fűzött reményeimet! XD
2012. 02. 08. 18:09
lipi
Cannon sajnos nem játszott még végig egy meccset sem. amikor bejött pár snapre nem volt rossz, de egyelőre nem kezelném egy szinten Mankissel. Ráadásul ha visszavonul Waters, akkor kapásból 2 guard hiány lenne... Nem véletlenül adtuk meg neki a szerződést...

BB szerint meg SS és FS között nincs különbség. Szóval kell egy S. Nem tudom honnan akasztjuk le, de kell...

a plusz TE pedig tényleg nem akkora need. viito jól mondta, plusz egy roster helyet nem pazarolnék rá. ha jön egy használható WR, akkor a 3WR/1TE/1RB felállásra tudunk váltani. extra blokkra meg mindig is egy tartalék Oline embert használtunk...
2012. 02. 08. 18:14
TÖRÖLT
igen mindig benne van a sérülés ezért szerintem lesz TE Pick vagy...

Hát visszahozzuk esetleg Garrett Mills-t vagy Dan Gronkowski-t akit állítólag azért tettünk ki,mert fizikailag le volt maradva a csapattól
2012. 02. 08. 18:37
lipi:

hát szerintem a tehetség óriási pazarlása lenne ha nem használnánk a 2TE-nket(3WR/1TE/1RB), és megosztanánk köztük a snappeket! Mindkettő TOP10 ha nem TOP5 TE!
2012. 02. 08. 18:41
Raschy
valaki elmondaná hogy milyen draft pickjeink lesznek idén?
2012. 02. 08. 18:41
Raschy
már megtaláltam szóval nem kell ;)
2012. 02. 08. 19:02
Burkus
A Bama saftey kettőséről nagyon jókat mondanak.

Nem tudom, olvasgattok-e mock draftokat, de néha egész mulatságos, illetve nekem képtelennek tűnő feltételezések vannak. Minap olvastam egyet, e szerint az 1. körben DE és OLB/DE, a második körben WR, a harmadik körben egy CB/S, a negyedik kötben CB, a hatodik körben TE, a hetedik körben project WR picket mondanak nekünk. Na ebből nem szokott semmi sem lenni aztán a drafton...

Az idei draftból gyakorlatilag csak Solder és - részben - Cannon jött be. A két futót nem tudom mire tartogatjuk, különösen Vereent.
2012. 02. 08. 19:05
Burkus
NFL-es pletykák szerint Flynn a Dolphins felé kacsingat. Hát ennek nem örülök, elnézve a Lions elleni meccsét...
2012. 02. 08. 19:24
TÖRÖLT
Azért ne mondjuk ilyet hiszen még nem is láttuk teljes mérkőzést játszani őket csak olykor beugrottak megízlelni az NFL légkörét :) :) jók lesznek ők mindkettő ilyen Faulk 2.0 és 3.0 :D :D
2012. 02. 08. 19:31
temp
Az ugye mindenkinek feltűnt, hogy Carter és Anderson szerződése is lejárt a csapatnál!!! Tehát mielőtt azzal számolgatunk, hogy felépül/nem épül, kell/nem kell, előtte azzal is számoljunk, hogy egyáltalán nem biztos, hogy bármelyikük is itt képzeli el a jövőjét nálunk, és ha kapnak egy jó ajánlatot, akkor könnyen máshova mehetnek (ezek után jön csak az, hogy Carter például két komoly sérülés után mire lesz még képes).

Sérülések: A sérülések mindig benne vannak a játékban, de azért a keret marad 53 fős, nem lehet a cserék cseréinek is embert hozni, hogy hátha jön egy sérülés. A csapatok jellemzően 2 vagy 3TE-vel a rosteren vágnak neki 1-1 szezonnak, de azt gondolom, hogyha van 2 ilyen kaliberű játékosod, akkor inkább megkockáztatod a 2 embert, és egy szellősebb posztra hozol valakit, itt spórolsz 1 spotot, aztán ha beüt a sérülés, ráérsz akkor variálni a keretben, a blokkoló feladatokat pedig rábízod például egy falemberre, ahogy mi csináltuk.

Mock draftok: srácok, combine és FA előtt a mockok kb a mese habbal kategóriát jelentik. Még senki nem tudja, hogy kit sikerül megtartani, kit sikerül igazolni, és a combine előtt az újoncokat is nehéz értékelni.
2012. 02. 08. 19:36
temp
Raschy:
2012-es draft pickek:

1.kör Pick 27 (NO-tól)
1.kör Pick 31
2.kör Pick 48 (Raiderstől)
2.kör Pick 63
3.kör Pick 94
4.kör ??? (azt hiszem itt is a 4/31 a mienk, de lehet, hogy tévedek)

A többi pickünket elcseréltük, valamint jelenleg a compensatory pickek sem ismertek.

Ami még fontos, hogy a combine február 22.-én kezdődik, azt azért meg szokták várni a szakik a komoly értékelések lezárásvával.
2012. 02. 08. 20:06
Gordon
sztem BJGE menni fog a vereen, fafej és ridley miatt, nem fogunk ennyi futót fizetni.
lehet hülye kérdés de mit szólnátok egy fullback-hez?
2012. 02. 08. 20:31
Tzimisce
Egyrészt úgy gondolom, hogy igenis kell egy blokkoló TE, aki esetleg néha elkapni is tud, mert az, hogy nincs extra TE-nk az hasonló, ha nem rosszabb, mint hogy nem volt sokáig FB-nk. Kell, hogy kalkuláljanak arra, hogy el is tudja kapni majd a lasztit.

Mankinst nehogy már szídjátok. Igen, én sem szerettem az embert, a holdout óta, de egy jó játékos. Idén megsérült és nem volt az igazi az éve, de reméljük rendbejön jővőre, és újra a régi Mankinst látjuk.

A futók? Hát, nézzétek meg Ridley futásait. Nagyon tehetséges és gyors a srác, de úgy szórja el a labdát, hogy az már passzkísérletnek látszik, nem is fumblenak. Pusztán a szerencsén múlt, hogy csak két labdát hagyott el, mert úgy lóbálja, mint a váltófutók a botot. Nézzétek meg a TD futását. És ha már én kiszúrok ilyeneket az nagy gáz, mert nem szoktam észrevenni. Ha BJGE-től megtanulja a labdabiztosságot, akkor lehet belőle jó kezdő futó.
2012. 02. 08. 20:33
Tzimisce
Gordon: BJGE nem lesz drága, és nagyon labdabiztos. Ez azt jelenti, hogy nem ér sokat másoknak, de rengeteget BB-nek, így olcsón maradhat. Polite nem volt rossz fullback, egy hasonló kaliber maradhatna, emellé 4 futó elég is.
2012. 02. 08. 21:27
Sinisa
Szerintem a need-jeink (nem sorrenben)
OLB/DE
DB(attól függően, hogy Ras-I és McC hol fog játszani S/CB)
WR
TE (egy harmadik TE-t én is húznék, hogy ne egy OL embernek kelljen játszania 3. TE-t; az igazi egy H-Back lenne, és akkor az FB is meg lenne oldva, szintén nem egy OL játszana ott)
2012. 02. 09. 00:39
TMR
Én most nem hoznék TE-t. Több okból is.
1) A pats játékát elemezve nagyon valószínű, hogy rengeteg csapat keres majd TE-t, mind a draft-on, mind az FA piacon. Szóval a kereslet > kínálat, valószínűleg drága lesz a TE.
2)Egyáltalán nem biztos, hogy találunk akár egy olyan tehetséges és arányailag olcsó TE-t, mint Hörni és Gronk. Vagy ha van is, arra biztos lecsap több csapat is az 1 pont miatt.
2012. 02. 09. 01:33
Zarathorn
Burkus... Flynn az Fins felé kacsingat csak nehogy úgy járjon mint Kolb(Ász) a Cardsban mert aki LF-el sem tud normális szezont felmutatni és a backupja Skelton jobban tolja háát Flynnek sem lenne fenékig tejfel igaz lenne egy Brandon "Drop" Marshallja de más backupként sörmeccset letolni vagy egy egész szezont.
2012. 02. 09. 08:10
lipi
Részemről nem tartom valószínűleg, hogy elkezdenek a csapatok 2 TE-s felállásban játszani és a TE részleg feltöltésének. A wildcat nagyobb durranás volt és azt sem kezdték ész nélkül másolni...
Mellesleg nálunk is csökkenni fog a szerepe, ha sikerül egy épkézláb elkapót beszerezni.
Flynn meg nyugodtan menjen a delfinekhez. Volt a srácnak egy jó meccse. Nekem egy kicsit Cassel vs Chief csörtének tűnik. PM esetében már jóval idegesebb lennék :).

Nálam a needek:
OLB
S
WR
DE
DB
A többi pickből meg BPA alapon védőt, gyakorlatilag bárhova...
2012. 02. 09. 21:24
dajkatom
Sziasztok!
Én azt szeretném, hogy a védelmet erősítsük meg, de nagyon! BB elismert védelmi guru, de valljuk be őszintén az, hogy bejutottunk a SBba annak köszönhető, hogy Vince maci élete meccsét játszotta + ordas nagy mákunk volt. Az offens nagyjából rendbe van 1 WR kell hogy hosszába szét tudjuk húzni a védelmeket, ne mindenki Welkert meg a 2 TE et akarja legyilkolni. A védelembe kell egy vérengző típusú pasrusher egy igazi csúcsragadozó + safetyk, akik könyörtelenül ütköznek. Az egész SBon 1 értelmes ütközést láthatunk Chungtól a többiek habokba se voltak. Én azt szeretném, hogy legalább top5 legyen a védelmünk és rettegjenek tőlünk, ne az legyen mint idén, hogy minden futottak még irányító 400 yardokat dobál ellenünk.
Hozzászólás a(z) A Patriots szerződés nélküli játékosai a 2012-es idényre bejegyzéshez