Menetrend
Szavazás

A számok mögött 5. hét

2012. 10. 08. 23:55
Szerző: Paul43
Kategória: Cikkek

Nézzük, hogy mit mutatnak nekünk a számok a vasárnapi 31-21-es győzelemmel végződött meccsről.


1. Patriots rekord a 35 first down egy meccsen: A Patriots csapata a Denver ellen összesen 35 first downt ért el, ezzel megdöntve a korábbi, 2007.10.28-i Washington Redskins elleni 34-es rekordot. A 35-ből 18-at futás után ért el a csapat, 16-ot passzból és volt 1, ami a Denver elleni büntetéssel jött össze. Ennyi első kísérlet még soha nem fordult elő egy meccsen a csapat történetében, ami 793 mérkőzést jelent.  Liga szinten pedig az előkelő 8. legjobb eredmény.

2. 1978 után újra egymás után két meccsen is 200 yard felett futottak: Igen, utoljára 34 éve tudott a Pats két egymást követő mérkőzésen is 200 yard felett futni. A Broncos ellen 54 kísérletből 251 yardig jutottak, ami még az előző heti, Buffaloval szembeni, 247 yardot is meghaladja. 34 évvel ezelőtt először 1978.12.03-án, a Dallas ellen volt 213 yard, majd következő héten, 1978.12.10-én, a Buffalo ellen 249 yardig jutott a csapat.

3. A 251 futott yard a legtöbb 2008 óta: Az 54 kísérletből 251 yard a legtöbb azóta, hogy a RB-ek 2008.12.14-én megfutották a franchise rekordot jelentő 277 yardot, az Oakland ellen. A meccs akkor 49-26-os Pats sikerrel végződött.

4. Két játék = 498 futott yard, 34 év óta a legtöbb: 251 futott yard a Denver ellen legutóbb, 247 yard a Buffalo ellen, ez így összesen 498 yard két mérkőzés alatt. Ennél jobb teljesítményt legutoljára 1978-ban nyújtott a csapat. 1978.10.28-án a Jets hagyta a számlálót 240 yardig haladni, majd 11.05-én ismét csak a Buffalo ellen sikerült 279 yardot összelapátolni. A két game összesített futóteljesítménye így 519 yard volt.

5. 7 TD az elmúlt két meccs alatt, újabb 1978-as összehasonlítás: A Broncos ellen 3-szor, a Buffalo ellen 4-szer futott 6 pontért a célvonal mögé a Patriots. Ilyenre nem volt példa 1978 óta. Akkor 10.22-én a Miaminak, majd 10.28-án a Jetsnek toltak le a torkán 4-4 futott TD-t.

6. Ridley egyéni csúcsa: 28 kísérletből 151 yard (5,4 yardos átlag), ez Stevan Ridley új egyéni karrier rekordja. Nem utolsó sorban ez Laurence Maroney 2007.12.23-i 156 yardos (14 kísérlet, 11,1 yardos átlag) teljesítménye óta a legjobb. Akkor 28-7-re győzték le a Miamit. Ridley korábbi legjobbját, 125 yardot, az idei szezonnyitón a Tennessee ellen érte el.

7. Ridley erős kezdése: Idei első 5 meccsén összesen 490 yardot szorgoskodott össze a földön, ami Corey Dillon, 2004-es, 522 yardos kezdése óta a legtöbb. Dillon ekkor 1.635 yardig jutott, ami mind a mai napig franchise rekord.

8. Ridley egymás után 100 yard felett: 2012-ben már a 3. 100 yard fölötti meccse volt Ridley és sorozatban a második, miután a Buffalo ellen 106-ig jutott előző héten. 5 évet kellett várni, hogy valaki újra megcsinálja. Legutóbb, 2007-ben, Laurence Maroney-nak sikerült.

9. A legnagyobbakról, első rész: Az NFL történetében mindössze másodszor fordult elő, hogy két, legalább 125 alapszakasz győzelemmel büszkélkedő irányító csapjon össze. Először és eddig utoljára, 1998.12.10-én a Dan Marinoval (147 győzelem) felálló Miami volt a John Elwayt (148 győzelem) soraiban tudó Denver ellenfele. A mostani összecsapás után Manning 143 győzelmet tudhat magáénak, míg Brady 127-et.

10. A legnagyobbakról, második rész: Először a liga történetében nézett farkasszemet, két, több mint 300 passzolt TD-vel bíró irányító. A két legenda közül Manning a 3. 410 passzolt TD-vel, míg Brady az 5. 308-al az NFL örökranglistáján. (Érdekesség, hogy a meccs közben bevágtak egy statisztikát, miszerint Brady 308, Manning 408, Brett Favre 508 passzolt TD-t dobott; ehhez rakott hozzá Manning még kettőt).

11. Welker egyéni elkapási csúcsa az első félidőben: Wes Welker 9 labdát kapott el az első félidőben, ezzel új egyéni rekordot elérve. Az egy félidő alatt elkapott passzok egyéni csúcsa Welkernél 10, amit a 2011.12.04-i Miami elleni mérkőzés második félidejében ért el. A korábbi első félidős csúcs 8 volt, amit 2009.11.22-én a Jets ellen és 2009.12.27-én a Jacksonville ellen is összehozott. A franchise rekord Terry Glenn nevéhez fűződik, még 1999-ből (10.03) a Cleveland ellen, 11 első félideji elkapással.

12. Welker tovább gyűjt: A sorozatban legalább egy elkapással záródó mérkőzések számát. A Pats szineiben már 82 alapszakasz meccsnél tart, míg összesen már 99-nél. Ehhez még hozzájön a 7 rájátszás mérkőzés a Patriotsal. Legutóbb 2005.12.24-én ment haza üres kézzel, akkor még Miami játékosként.

13. Welker 15. 10+ -os meccse: A Denver elleni 13 elkapás azt jelenti, hogy 15-re növelte azon meccsei számát Wes Welker, amiken legalább 10 elkapást mutatott be. A jelenleg aktív NFL játékosok körében ezzel beérte a listavezető Andre Johnsont. Most ez a két játékos a 3. helyen áll. Marvin Harrison (16) és Jerry Rice (17) mögött. 13 vagy annál több elkapása Welkernek összesen 5-ször volt eddig.

Legtöbb 10+ -os mérkőzéssel rendelkező aktív játékos:
- 15 Wes Welker
- 15 Andre Johnson
- 14 Reggie Wayne
- 12 Anquan Boldin
- 12 Brandon Marshall

Legtöbb 10+ -os mérkőzéssel rendelkező játékos az NFL történetében:
- 17 Jerry Rice
- 16 Marvin Harrison
- 15 Wes Welker
- 15 Andre Johnson
- 14 Cris Carter
- 14 Reggie Wayne
- 13 Tim Brown
- 12 Anquan Boldin
- 12 Brandon Marshall

14. Welker 3 egymás utáni meccsen is 100 yard fölött: Welker 104 yardos Denver elleni teljesítménye zsinórban a 3. 100 yard fölötti mérkőzése, amivel beállította legjobbját. 2008-ban és 2011-ben is 3-ig jutott. Az NFL rekord, zsinórban 7, ami Charley Hennigham (Houston, 1961) és Michael Irvin (Dallas, 1995) nevéhez fűződik. A Pats rekordját Randy Moss tartja, 4-gyel még 2007-ből.

15. Pats az első csapat aki 3 egymás követő mérkőzésen 30 vagy annál több first downt ért el, az 1970-es egyesülés óta: Az 1970-es AFL/NFL egyesülés óta egyetlen csapatnak sem sikerült 3 egymást követő mérkőzésen 30 vagy annál több first downt összegyűjtenie. Gratulálunk a Patsnek, ezt is ők csinálták meg először. A Baltimore ellen 33, Buffalo ellen 33 és most a Denver ellen 35 first down.

16. Welker elkapásai: Ha Welker idén is eléri a 100 elkapást, akkor vezetni fogja az örökranglistát a szezonok számában. Az első 5 mérkőzésen 38 elkapása volt, amit ha felszorzunk, egy kedves 122-es szám jön ki. Welker, eddigi 4 100+ -os szezonjával holtversenyben az első Marvin Harrisonnal és Jerry Rice-szal.

Legtöbb 100+ -os szezonnal rendelkező játékos az NFL történetében:
- 4 Wes Welker
- 4 Marvin Harrison
- 4 Jerry Rice
- 3 Brandon Marshall
- 3 Herman Moore
- 3 Andre Johnson
- 3 Reggie Wayne

17. Mayo a tackle-gyár: A Denver ellen Jerod Mayo ismét csapa legtöbbet ütköző játékosa volt. Szám szerint 13 tackle lett a neve mellé beírva, amivel eddig idén már 59-nél tart. Ha ezt felszorozzuk, akkor éves viszonylatban 189 tackle jön ki, amivel már 5-ször egymás után teljesítené túl a 100 ütközést egy éven belül. 2010-ben vezette a tackle statisztikát 193 szereléssel, akkor 63-ig jutott az első 5 meccs alatt. 2011-ben szerénynek mondható 103 szerelést hozott össze, így 4-re növelve a sorozatot. Ám így is ő lett az első olyan Patriots játékos, aki a karrierje mind az első négy évében 100 szerelés fölé jutott. Emellett csak az 5. olyan Pats játékos aki 4 egymást követő szezonban is 100 fölé küzdötte magát. Mayo 2012-ben, 5-ből 4 mérkőzésen lépte túl a 10 szerelést.

Legalább 4 egymást követő szezon 100+ szereléssel a Pats csapatán belül:
- 6 Fred Marion (1985-1990)
- 5 Lawyer Milloy (1997-2001)
- 5 Vincent Brown (1991-1995)
- 4 Jerod Mayo (2008-2011)
- 4 Steve Nelson (1979-1982)

18. Brady TD-i: Zsinórban 37. meccsén dobott legalább 1 TD-t Brady, ezzel maga mögé utasítva a sorban Brett Favre-ot (36). A vezetést épp vasárnap vette át Johnny Unitastől (47) Drew Brees (48).

19. Vereen második TD-je: Shane Vereen 1 yardos TD-je a második a karrierje során. Az elsőt még 2011.11.21-én a Kansas City elleni, Monday Night Football-on érte el.

20. Idén negyedszerre jutott 30 pont fölé a Pats: A Denver ellen elért 31 pontjával, már 4-re növelte mérkőzései számát a Patriots, amiken 30 fölé jut. Korábban a Tennessee ellen 34-et, a Baltimore ellen 30-at és a Buffalo ellen 52-t értek el. 2011-ben a Pats 12-szer haladta meg a 30 szerzett pontot, amivel beállította a liga csúcsot, melyet 1999-ben a St Louis Rams állított fel, majd 2007-ben a Pats állított be először. Az egy idényen belül zsinórban elért 30+ -os mérkőzések számát szintén e két csapat tartja, szám szerint 8-cal (Pats 2007 és 2010, valamint Rams 2000).

21. Alfonzo Dennard debütált: Hetedik körös cornerback, Alfonzo Dennard végre megérezhette milyen az éles meccs hangulata. Dennard egy kulcsszituációban védekezett ki egy passzt, az ellenfél harmadik próbálkozásánál, mely után a Denver puntolni kényszerült.

22. Tavon Wilson először kezdőként: Rookie safety Tavon Wilson először lett kezdőként nevezve, miután Steve Gregory sérülés miatt az inaktívak között találta magát.

23. A Pats remek októberben: A Denver elleni győzelemmel a Pats csapatának már 33-6-os mérlege van októberben, 2003 óta, és az utolsó 27 mérkőzéséből 24-et meg is nyert. Hazai pályán 19-1, idegenben 14-5 az arány. A csapat egyetlen hazai vereségét még 2005.10.02-án a Chargers ellen szenvedte el.

24. Welker 32. TD-je Patriótaként: A Bradytől kapott 4 yardos TD elkapásával 32-re növelte azoknak számát és ezzel már egyedüliként 7., miután lehagyta Troy Brownt (31)az örökranglistán. Előtte 38 TD-vel Irving Fryar a 6., illetve a sort Stanley Morgan (nem, nem Morgan Stanley, az más iparág) 63 TD-vel vezeti.

25. Moore turnovere: Nagyon fontos szituációban, az első negyedben ütötte ki Demaryus Thomas kezéből a labdát, ezzel egy tiszta TD-től megmentve a csapatot, valamint egy nagyon hasznos turnovert kiharcolva Sterling Moore. Ez volt Moore első kierőszakolt és egyben begyűjtött fumble-ja. A 2011-ben elért 2 interceptionje után ez volt a 3. turnovere.

26. Ninkovich dupla öröme: Először az első negyedben sackelte fumble-t érően Peyton Manninget, majd a negyedik negyedben Willis McGahee kezéből varázsolta ki a labdát. Az előbbi eredményeképp a Patriots egy 14 yardos, 6 játékból álló sorozat végén ért el 7 pontot, utóbbi révén pedig megakadályozta, hogy field goal távolságra zárkózzon a Broncos.

forrás: patriots.com

Hozzászólások

2012. 10. 09. 10:10
lipi
És mindezt egy meccsen belül. (hellyel-közzel).
Jó ez a csapat, na :)
2012. 10. 09. 11:40
Burkus
2012. 10. 09. 23:01
Wyatt
Az zsinórban elért 30+ -os mérkőzések számát szintén e két csapat tartja, szám szerint 8-cal
Ez mondjuk nem igaz így ebben a formában, mert a 2011-es meccsekkel együtt sorozatban volt az 13 30+os meccs is a Patsnél :)
2012. 10. 09. 23:11
Valóban egy idényen belül akart lenni, azért is volt az a mondat elején nem pedig A. De javítottam köszi :)
2012. 10. 09. 23:04
Wyatt
Nyilván az egy idényen belüli zsinórban elért mérkőzésekről van szó az eredeti cikkben :)
Hozzászólás a(z) A számok mögött 5. hét bejegyzéshez