Minden évben előfordul, hogy a rájátszásért vívott küzdelemben az alapszakasz végén két vagy több csapat azonos mérleggel áll, akár egy divízión, akár egy főcsoporton belül. Az alábbiakban bármiféle kommentár nélkül a National Football League holtversenyek eldöntésére hivatott szabályait közöljük.
A) Holtverseny divízión belül
Ha az alapszakasz végén két vagy több csapat azonos divízióban azonos győzelem-vereség-döntetlen mérleggel végez a következő lépések szerint kell a sorrendet eldönteni.
I. Két csapat között
1. Egymás elleni mérkőzéseken elért jobb győzelem-vereség-döntetlen mutató.
2. Divízión belül lejátszott mérkőzéseken elért jobb győzelem-vereség-döntetlen mutató (százalékban, a döntetlen fél győzelemnek és fél vereségnek számít).
3. Közös ellenfelek ellen vívott találkozókon elért jobb győzelem-vereség-döntetlen mutató.
4. Főcsoporton belül lejátszott találkozókon elért jobb győzelem-vereség-döntetlen mutató.
5. Az ellenfelek erőssége a megnyert meccseken.
6. A sorsolás erőssége.
7. Főcsoporton belül jobb összesített helyezés a szerzett pontok és kapott pontok kategóriában.
8. Az összes csapat között összesített jobb helyezés a szerzett pontok és kapott pontok kategóriában.
9. Közös ellenfelek ellen szerzett jobb pontarány (szerzett pontok mínusz kapott pontok).
10. Az alapszakasz során szerzett jobb pontarány.
11. Az alapszakasz során szerzett több touchdown száma.
12. Pénzfeldobás
II. Három vagy több csapat között
Ha az alábbi lépések következtében már csak két csapat között kell a holtversenyt feloldani, akkor az I. pontban korábban leírt lépéseket kell alkalmazni.
1. Egymás elleni találkozókon elért jobb győzelem-vereség-döntetlen mutató.
2. Divízión belül lejátszott találkozókon jobb győzelem-vereség-döntetlen mutató.
3. Közös ellenfelek ellen vívott találkozókon elért jobb győzelem-vereség-döntetlen mutató.
4. Főcsoporton belül lejátszott találkozókon elért jobb győzelem-vereség-döntetlen mutató.
5. Az ellenfelek erőssége a megnyert meccseken.
6. A sorsolás erőssége.
7. Főcsoporton belül jobb összesített helyezés a szerzett pontok és kapott pontok kategóriában.
8. Az összes csapat között összesített jobb helyezés a szerzett pontok és kapott pontok kategóriában.
9. Közös ellenfelek ellen szerzett jobb pontarány (szerzett pontok mínusz kapott pontok).
10. Az alapszakasz során szerzett jobb pontarány.
11. Az alapszakasz során szerzett több touchdown száma.
12. Pénzfeldobás.
B) Holtverseny a szabadkártyáért (wild card)
Ha azonos divízióban játszó csapatok között kell a holtversenyt feloldani, korábban az A) pontban leírt lépéseket kell alkalmazni. Ha nem azonos divízióban játsznak, akkor a következők szerint kell eljárni.
I. Két csapat között
1. Egymás elleni eredmény, ha alkalmazható.
2. Főcsoporton belül lejátszott találkozókon elért jobb győzelem-vereség-döntetlen mutató.
3. Közös ellenfelek ellen vívott találkozókon (legalább négy) elért jobb győzelem-vereség-döntetlen mutató.
4. Az ellenfelek erőssége a megnyert meccseken.
5. A sorsolás erőssége.
6. Főcsoporton belül jobb összesített helyezés a szerzett pontok és kapott pontok kategóriában.
7. Az összes csapat között összesített jobb helyezés a szerzett pontok és kapott pontok kategóriában.
8. Főcsoporton belül lejátszott találkozókon szerzett jobb pontarány.
9. Az alapszakasz során szerzett jobb pontarány.
10. Az alapszakasz során szerzett több touchdown száma.
11. Pénzfeldobás.
II. Három vagy több csapat között
Ha az alábbi lépések következtében már csak két csapat között kell a holtversenyt feloldani, akkor a B) I. pontban korábban leírt lépéseket kell alkalmazni.
1. Az A) pontban leírt lépések segítségével minden divízióból a legmagasabban rangsorolt szabadkártyára esélyes csapat kivételével a többit ki kell zárni. Az A) pontban leírt lépések végén meghatározott divízión belüli sorrend változatlan marad a további lépések során is, melyek szükségesek, hogy meghatározzák a két szabdkártyás csapatot.
2. Egymás elleni eredmények. Kizárólag abban az esetben alkalmazható, ha egy csapat az összes többi csapatot legyőzte, vagy mindegyiktől kikapott.
3. Főcsoporton belül lejátszott találkozókon elért jobb győzelem-vereség-döntetlen mutató.
4. Közös ellenfelek ellen vívott találkozókon (legalább négy) elért jobb győzelem-vereség-döntetlen mutató.
5. Az ellenfelek erőssége a megnyert meccseken.
6. A sorsolás erőssége.
7. Főcsoporton belül jobb összesített helyezés a szerzett pontok és kapott pontok kategóriában.
8. Az összes csapat között összesített jobb helyezés a szerzett pontok és kapott pontok kategóriában.
9. Főcsoporton belül lejátszott találkozókon szerzett jobb pontarány.
10. Az alapszakasz során szerzett jobb pontarány.
11. Az alapszakasz során szerzett több touchdown száma.
12. Pénfeldobás.
Miután az első szabadkártyás csapatot sikerült meghatározni, a fenti lépéseket kell megismételni a második szabadkártyás csapat kijelölése során is. Ha azonos divízióból három vagy több csapat is érdekelt a folyamatban, kiemelési számuk a B) II. pont 1. lépés szerint megállapított rangsor alapján változatlan marad azután, hogy a legmagasabban rangsorolt csapat a divízióból megszerezte a szabadkártyát.
C) Hazai pályaelőny meghatározása
1. Divíziógyőztesek között a pályaelőny eldöntésére a “Holtverseny a szabadkártyáért” lépéseit kell alkalmazni.
2. Szabadkártyás csapatok között a “Divízión belüli holtverseny” lépéseit (ha azonos divízió) vagy a “Holtverseny a szabadkártyáért” lépéseit (ha különböző divízió) kell alkalmazni.
Be kell jelentkezned, hogy hozzászólj! (Bejelentkezés/Regisztráció)
2008. 11. 21. @ 06:13
Irreális kérdés, de a 10-6 és a 9-5-2 azonos mérlegnek számít?
2008. 11. 21. @ 06:50
Igen, “azonos mérleg”, hiszen mindkettő 62,5 %-os mutatót jelent.
De természetesen ilyenre a jelenlegi NFL-ben nem lesz példa, volt régen ilyen, de ma még ha játszanának rá, se tudna egy csapat két döntetlent összehozni egy szezonban szinte. Ebben az évezredben két döntetlen volt összesen az NFL-ben, 2002-ben a Steelers-Falcons, és a múlt hétvégén a Bengals-Eagles.
2008. 11. 21. @ 09:12
Hát nem irigylem az NFL vezeőit ezeket mind kiszámolni rahedli munka lehet. Tényleg volt már példa arra hogy pénzfeldobás döntöt? Mert az olyan elképzelhetetlennek tünik.
2008. 11. 21. @ 10:49
valszeg inkább írattak egy programot, ami kiszámolja helyettük
2008. 11. 21. @ 11:46
Kérdés: én nézem rosszul a dolgokat, vagy Miami ellen tényleg nyernünk kell a WC-hez? Mert szerintem, ha most bukunk, akkor már szinte csak a remény marad.
2008. 11. 21. @ 12:07
ha most bukunk a Miami ellen, akkor mi nagyon rossz helyzetbe kerülünk a csoporton belül is, míg a Miami igen jóba.
2008. 11. 21. @ 12:36
Ez így van, de azért ez a meccs nem csak nekünk must win, hanem az ellenfélnek is
Aki bukik, az onnantól kezdve másokra lesz utalva…
2008. 11. 21. @ 12:39
bradyfan: utoljára emlékeim szerint a drafton döntötték el pénzfeldobással a választás jogát a Falcon, Raiders, Chiefs között, ha bár ez lehet hogy egész más téma, de szintén ugyancsak nagy lutri
2008. 11. 21. @ 12:43
Akkor nincs mese. Fel kell vennem a Pats-es pólóm
2008. 11. 21. @ 13:14
Hát a vasárnapi mecs tényleg igazi ki-ki mecs lesz gyakorlatilag aki kikap az bucsut inthet az idénynek. Szoval Nemo-hoz hasonloan én is felveszem a pats-es ereklyéket.
2008. 11. 21. @ 15:14
Ezek közűl a pontok közűl meddig mentek eddig legtovább?
2008. 11. 21. @ 15:37
Mindenképp nyerni kellene mert a jets a titanssal játszik ahol sztem Titans nyer,igaz ha jól értettem a szabályokat ha nyernénk(remélem így lesz)még mindig a jets vezetné a csoportot de legelább a győzelem-vereség mutató azonos lenne.
2008. 11. 21. @ 17:29
Holnap estére a Miami-s melegítőt (amit Londonban a MD-NYG) vettem jó mélyre rejtem és Pats-es polóban, mezben és pulóverben fogok ülni Pats-es sisakkal a fejemen:D És ha ez sem segít akkor felvezsem a Miami melegítőt és Dolphins szurkóló leszek:D:D:D:D:D (ez csak vicc mielőtt bannolnátok)
2008. 11. 21. @ 17:50
miért bannolnánk? senki sem tökéletes
2008. 11. 21. @ 20:22
Hivatalos közlemény: vidort ezennel bannoltam!
az egy dolog, hogy valakinek van dolphins meze, és csoportrivális miatt feladja a csapatot… az meg egy másik, hogy nem tudja, hogy én igenis tökéltes vagyok
2008. 11. 21. @ 20:55
Mister tökéletes roszul irtad a TÖKÉLETES szót. De nem baj viito senki sem tökéletes.
2008. 11. 21. @ 21:10
nem, jól írta ő, csak nem titkolja a korát;)
2008. 11. 21. @ 21:37
tiltakozhatnátok a bannolásom ellen is… csak úgy mondom
))
2008. 11. 21. @ 21:56
ne bannoljátok vidort fan clubot alapítok
))))
2008. 11. 21. @ 22:27
viito monnyon le:)