Menetrend
Szavazás

A védelem - évértékelés 2009

2010. 01. 14. 15:38
Szerző: DoM
Kategória: Cikkek, Pats.hu
A rájátszásbeli vereséget követően elérkezett a pillanat, hogy a szurkolók is mérleget vonjanak kedvenc csapatuk elmúlt idényben látott produkciójáról és bizakodással tekintsenek előre, hogy mit hoz a jövő.
A legkülönbözőbb formában lehet értékelésekkek találkozni az internetes NFL blogokon, hírportálokon. Az elkövetkező időszakban a triviális támadók, védők, special teams, edzők bontásban olvashattok a csapatrészek teljesítményéről, kitekintéssel az elkövetkező évre, évekre. Először a védelemre kerül sor. A cikknek nem feladata értékelni a 34 v. 43 séma kérdését, és hogy melyik lenne a célszerű a jövőben. Az év második felében látott játék alapján a jövőre vonatkozó gondolatoknál abból a feltevésből indultam ki, hogy marad a 34-es védelem. Szintén nem foglalkozik a cikk individuális szinten a lehetséges célpontokkal, hogy kik lehetnek leendő Patriots játékosok, akár a draftról, akár a szabadügynök piacról. A márciusi igazolási időszak kezdetéig még lesz idő erről is hosszabb formában írni és eszmecserét folytatni. A megszokottnál hosszabb bevezető után most már jöjjön az elemzés. Egy utolsó megjegyzés, hogy a fenti megszorításokra figyelemmel gyakorolja mindenki a hozzászóláshoz való jogát, de legalábbis korlátozza azt kizárólag a védelemre. Az építő kritikát különösen szívesen fogadom, hogy az alább megismerésre kerülő formátum maradjon-e a még hátralévő csapatrészek bemutatására is. Védőfal: nem sikerült sérülések nélkül kihúzni az évet, pedig mindenki bizakodott, hogy Warren saját bevallása szerint is év eleji generál szervízzel felérő műtétjei után újra 100 százalékos Patriot lesz. Az év nagyobb részében ez így is történt, azonban ő is azok közé tartozott, akik elvesztek az első meccseken alkalmazott 4 emberes falban. DT posztra túl sok jelentkező volt, így maradt neki az end. Futás ellen nagyon masszív, de ebben a felállásban a pass rushhoz neki nincs meg a sebessége. Amint visszaállt a 3-4, ő is visszakerült megszokott helyére, és év végi kisebb sérüléséig nem lehetett panasz játékára. Fontos pillanatokban állított meg a védelem az ő oldalán futójátékot. Wilfork hozta a szokott formáját, és mind a négy, mind a háromemberes falban tette a dolgát és kötötte le az egyik guard figyelmét is a center mellett. Egész évben elit szinten játszott. Green az év csalódása, Seymour meggondolatlan elengedése az offseason egyik legfájóbb lépése lett. Senki sem tudta átvenni a szerepét a futás elleni védelemben, illetve az irányító nyomás alá helyezésében sem. Mike Wright különösen a négyemberes falban élt, mint one gap penetrator, és rendre a LOS mögött tanyázott. Ilyen szerepkörben már-már kezdő szintű játékost láthatott benne az ember. 3-4-ben megbízható csere volt, főként NT és LDE poszton, valamint passing downok során jutott szerephez. A két végső rostert is megélő újonc közül a várttal ellentétben Pryor tűnt fel többször a pályán, elsősorban a négyemberes falban még év elején középen, majd az év második felében Wilfork sérülése idején nagyon biztató teljesítményt nyújtott 34 NT-ként. Ha Pryor az egyik kellemes meglepetésember volt, Brace a kisebb csalódás, legalábbis a vele szemben a szurkolók által megfogalmazott magas elvárásokhoz képest. Az elmondások szerint technikai jellegű problémái vannak a kezével (hand placement), ami az év során szinte végig inaktív státuszban tartotta a meccsnapokon. Amikor játszott 34 NT-ként vagy gólvonal közeli védekezésnél semmi látványosat nem mutatott sem pozitív, sem negatív irányban. Többször kellett volna látni ahhoz, hogy jobban meg tudjuk ítélni a játékát. Kilátások: Wilfork szabadon igazolható, az offseason egyik legnagyobb hala az NFL medencéjében. Fizetési sapka nélküli évben ez nem túl kellemes helyzet. A dolog iróniája, hogy a 34-es NT poszt az, ahova van 3 lehetséges utód is, akivel ha nem is lehet teljesen pótolni, de be lehet tölteni részben az űrt (Wright, Pryor, Brace). Wrightnak ez a poszt áll a legjobban 34-ben, Pryorban sok fantázia van és erős project játékos, talán már több is annál; Brace-ben a lehetőség mindenképpen megvan, kérdés, hogy egy off-season ki tudja-e hozni belőle a maximumot. Ő még end poszton is elképzelhető, bár képességei alapján Warren-helyettes inkább, mint Seymour-pótlék. Daryl Richard egész évet a PS-ben töltötte, jövőre talán ő is nagyobb szerephet juthat Greenhez hasonló szerepkörben, jobb futás elleni védelemmel, és valamivel kevesebb gyorsasággal. A végére maradt a nagy baj. Nincs senki a jelenlegi roster közelében sem, aki kezdő RDE tudna lenni ebben a 3-4-es védelemben (Green nem kezdő szint, és le is járt a szerződése), és közel egyforma hatásfokkal játszana a futás és a passz ellen is 3 downon keresztül. Ennek a kínos beismerése volt, amikor Wilfork játszott ilyen szerepben a Miami ill. a Ravens (PO - második félidő) ellen. Nem is rosszul, de csak a futás ellen használható, és közel sincs olyan gyors mozgása a pálya széltében, ami ezen poszton szükséges. Erre a posztra a legnehezebb megfelelő embert találni a Pats 3-4-es sémájába, ráadásul azonnal bevethető, kezdőre van szükség, és amennyire bizonytalan, hogy sikerrel járhat-e ez a küldetés, megfontolandó egy korai draft picknek is az ide áldozása. LB: a Patriots által működtetett védelemnek a linebacker-sor a lelke. Ők végzik be a futás ellen a védőfal által megteremtett lehetőségek után a játékot és akadályozzák meg, hogy a labdás ember szabadon megtámadhassa a secondaryt üres területen. Értékelés? Röviden teljes csőd. A védőfalnál azért nem került a futás elleni védelem külön említésre, mert bár Seymour helyén mindig szabad yardokat talált az ellenfél, ezt a lyukat lehetett volna részben kompenzálni a linebackerek játékával. Látványosan vallott kudarcot ez a feladat. A futás mellett ők az elsőszámú felelősei, hogy az ellen irányítójának ne legyenek nyugodt percei, és ezzel segítik a secondary munkáját, hogy ne tudja őket egy NFL-átlag irányító könnyűszerrel szétdobálni átlagos elkapókkal. Ezt sem sikerült elégséges szinten megoldaniuk. Mi történt? Burgess leginkább a négyemberes falban játszott 3rd downok során, és egyértelmű passzhelyzeteknél endet, nem több mint szituációs játékos, aki messze elmaradt még ebben a szerepkörben is a várakozásoktól. 34-es OLB-ként olyan kevés alkalommal játszott, hogy nem lehet azt állítani, hogy bármiféle hatása is volt a csapatrész játékára. Rajta kívül négy játékos maradt, akinek egész évben kellett volna megoldani a bejegyzés elején felvázolt roppant összetett, és szerteágazó feladatokat. Cserék nélkül erre kevés esélyük volt. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy közülük ideális esetben csak ketten képviselnek kezdő szintet (Mayo, A. Thomas). Mayo első meccsen szenvedett sérülése után igaz hamar visszatért, de - legjobb esetben is - nem tudta megismételni újonc évét. Le is lassult tavalyi önmagához képes, bár ennek az is oka lehet, hogy extra kilókat szedett magára, hogy jobban bírja az ütközéseket. Remélhetőleg csak a sérülése miatt nem láthatta az ember ennek pozitív hatását, mert a támadó falemberek ellen csatát ritkán sikerült nyernie a LOS-nál, ami a futójáték elleni védelmen látszódott meg. A. Thomas hamar pályán kívülre került a négyemberes fal mögött, mint külső linebacker. Teljesen idegenül mozgott ebben a szerepkörben. Majd mire visszaállt a csapat a rendes 34-re, az év eleji posztváltás miatt valószínűsíthetően nem tetszésének hangot adása miatt feketelistára került Belichicknél, aki egészen odáig ment, hogy inaktív listára tette a 2007-es sztárigazolását. Ennek következtében formán kívüli játék jellemezte, év vége felé növekvő számú lehetőség és jobb teljesítmény végre régi posztján, de a játéka messze volt a kiemelkedőtől. Mellettük kiegészítő emberek játszottak bármiféle rotáció nélkül kezdőt. Banta-Cain a csapat legjobb pass rusherje volt akár négy, akár háromemberes felállásban, és látványos volt a fejlődése futás ellen, de csere nélkül ő sem bírta végig az évet. Guyton a tavalyi örömteli játékkal előálló UDFA nem tudott megfelelni annak a feladatnak, hogy pótolja Bruschit a korai downok során. Mayo kiesése után ő fogta össze a védelmet, ami mindenképpen impozáns játék volt tőle. Azonban az év előrehaladtával meccsről-meccsre nyilvánvaló lett, hogy esélytelen a LOS-nál 1-1 elleni párharcok megnyerésére, könnyedén blokkolták, és így futottak keresztül rajta (Rice 83 TD futásnál is ő volt azon az oldalon Green mögött). Ez a szerepkör ráadásul nagyon megterhelő, és mivel neki sem volt cseréje egész évben, amikor igazán szükség lett volna rá passz ellen a tight endekkel szemben, vagy éppen blitznél, ahol kihasználhatta volna kivételes sebességét, sem tudott megfelelően teljesíteni. Junior Seau érdemben nem tudott hozzászólni a meccsekhez, bár a PO meccsen mutatott játéka alapján talán többet is tehetett volna, ha nem végig a pálya szélén álldogál. Kilátások: azonnali és már-már radikális lépésekre van szükség, hogy megerősítsék ezt a csapatrészt. Burgess szabadon igazolható, bár trade következtében került hozzánk, nem lenne érezhető a hiánya. Csak abban az esetben tűnik értelmesnek a megtartása, ha a stáb úgy dönt teljes mértékben átállnak a 4-3 alapú védelemre, ahol LDE tudna lenni, különben csak áltatnák magukat azzal, hogy 34-es OLB képezhető belőle, ami megakadályozná, hogy valóban arra a posztra való játékos kerüljön a csapathoz. A. Thomas hozzáállása és játéka sokaknak nem tetszett, de ha a csapat elcserélné, vagy egyszerűen kirúgná, még egyel nőne azon posztok száma, ahová azonnal bevethető kezdő játékos kellene, mert ilyen sincsen most a rosteren. Banta-Cainről már volt szó, ha megfelelő csere lenne mögötte, akkor akár még kezdőként is elfogadható lenne, de most ilyen csere sem található a csapatnál, de a legjobb megoldás az lenne, ha érkezne a helyére egy kezdő vérbeli pass rusher. Bruschi kései bejelentése közvetlenül az alapszakasz előtt visszavonulásáról roppant kellemetlen helyzetbe hozta a csapatot, mert csere nélkül kellett nekivágni az évnek ILB poszton. Mayo mellé szükség van egy első naptól kezdő játékosra, így Guyton visszakerülhetne a nickel és dime felállásokba, ahol ki lehet használni képességeit. Hamar sérült listára került McKenzie (ILB) és Crable (OLB). Utóbbi két éve folyamatosan ott tanyázik, egyetlen tétmeccsen nem tudott játszani. Rá semmilyen körülmények között nem lehet építeni. McKenzie egy project, kérdéses, hogy milyen hamar sikerülne neki az átállás a 34-re és hogy egyáltalán alkalmas-e a nagy ütköző szerep betöltésére Mayo mellett. Ninkovich egyelőre azért küzd, hogy hasznos csere lehessen, kevés lehetőségével tudott élni, az ő fejlődésében még bízhat a csapat. Röviden: ha Thomas elmegy, akkor 3 kezdő játékost kell szerezni, hogy visszataláljon a Pats a bajnokok útjára. Az itt leírtak miatt városi legenda csak az a gyakran hangoztatott érv, hogy nem olyan rossza ez a védelem, csak idő kell a fiataloknak, hogy rutint szerezzenek, és összeszokjanak. Ez a probléma csak idővel nem fog megoldódni. Agresszív lépésekre van szükség drafton és FA piacon is. CB: ez a csapatrész teljesen átalakult a 2009-es évre. Érkezett Bodden, aki a jobboldalon stabil kezdőjátékos lett, és a leginkább kiegyensúlyozott és legmagasabban teljesítő CB lett. Persze neki is volt fekete vasárnapja, a Colts elleni meccs, ahol Garcon többször megverte és jelentősen hozzájárult a vereséghez. Annyi mentsége lehet, hogy kizárólag azon meccsen játszott a baloldalon. Springs a rutinos veterán bizonyította, hogy még megvan a sebessége ehhez a játékhoz, nem koptak meg látványosan a képességei, de csak nyolc meccsen volt kezdő, legtöbbször inaktív státuszban nézte a találkozókat. A két másodéves, Wheatley és Wilhite nem váltotta be a fejlődésükhöz fűzött reményeket. Wheatley felépült kézsérüléséből, de a premeccseken olyan katasztrofálisan szerepelt, hogy tétmeccsen nem volt tényező a védelemben. Csalódás, és kukába való második körös picknek néz ki. Wilhite-ről elmondható, hogy gyors, jó az irányváltoztatási képessége, bárkit képes lekövetni és a sarkában lihegni, de ennyi. Egyáltalán nem érzékeli a labdát az esetek többségében, és kísérletet sem tesz a passz megakadályozására az elkapás előtt. Az elkapás után szinte minden elkapó fizikai, és magassági fölényben van vele szemben. Legjobb esetben harmadikszámú elkapó, de erősen kétséges jövővel Az újonc Butlernek voltak emlékezetes pillanatai, amiket olykor zöldfülű hibák tarkítottak. Mindannyian megszenvedték a pass rush hiányát, ezért legtöbbször teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, és csak az volt a kérdés, hogy mennyire verik meg őket. Hiányzott fontos helyzetekben a nagy játék. Kilátások: Bodden szabadon igazolható. Mivel Springsre a kora miatt nem lehet stabil, megbízható kezdőként számítani, és Butlernek még jót tenne egy év 3. számú CB-ség, nagyon fontos Bodden újraigazolása, különben újra a súlyos hiányposztok között kell majd emlegetni ezt is. A remélhetőleg erőteljesen feljavuló pass rush segítségével ők is egyből jobb arcukat tudnák mutatni. A Bodden, Butler, Springs, (Wilhite) négyes mellett azért érdemes lenne egy újabb arccal is próbálkozni, Wheatleyben csak bízni lehet, hogy varázsütésre hátha visszatalál újonc évében mutatott játékához. S: a látványosan nagy passzjátékok felelősei, fatális kommunikációs hibák résztvevői. Idei játéka alapján Meriweather biztosan nem R. Harrison utód. Nagyon idegenül mozog a boxban, borzasztó szögeket használ a szereléseknél, rendre elrepül a labdás ember mellett, vagy éppen késve érkezik. Év elején gyakran volt észrevétel vele kapcsolatban, hogy eltűnik a meccseken, és a csapat elpazarolja a tehetségét, hogy az üres pályát őrzik vele 15-20 yard mélyen. A bajnokság második felében mutatott játéka alapján, és a secondary látványos összeomlásai után megállapítható, hogy mindenkinek jobb volt, amikor a klasszikus FS feladatokat látta el. Az összeomlások másik oka Sanders átmeneti hiánya volt. Sanders, aki legjobban a se nem SS, se nem FS kategóriába tartozik most már bizonyíthatóan a secondary egységének a vezetője, fő kommunikátora, edző a pályán, nem hiába kapott tavaly új szerződést. Aki miatt egy időre háttérben szorult, mint kezdő, az év FA fogása, az edzőtábor egyik sztárja, McGowan. Remek LB/SS hybrid, ütköző a boxban, és a tight endek ellen feltűnően jól játszott, de mélységben könnyen megverhető. Az újonc Chung nem kapott sok lehetőséget, de amikor pályára lépett az agresszív play-hívások miatt látványosan játszott. Blitzeknél remekül használták. Gyors, nagy ütköző. A védelmet azonban még tanulnia kell, többször kihangsúlyozta, hogy mennyire más az NFL-ben minden, és mennyivel bonyolultabb. Időre van szüksége, de eddig biztató és reményekkel teli. Kilátások: a védelem azon része, ahol nincs szükség átalakításra. A Chung, McGowan, Meriweather, Sanders négyes változékony felállásban szinte minden feladatot képes megoldani, még úgyis, hogy a nickel/dime felállásoknál egyszerre hárman is pályára lépnek. A CB-knél elmondottak a pass rush-sal kapcsolatban az ő játékukra is érvényes. Meriweather mindenesetre a jövőben inkább FS-nek tűnik, ami hosszútávon tarthatónak tűnik, ha felnő mellé 2 éven belül Chung. Sanders pedig az ész a csapatban, és a leghasznosabb játékos. Az ő személye azért fontos, mert ő lehet az a mostani rosterről, aki képes betölteni részben azt a vezetői űrt, amit sokan hiányoltak idén.

Hozzászólások

2010. 01. 14. 16:25
tottinho
Jó összefoglalás, nekem tetszik, várom a többi csapatrészről is az összefoglaót hasonló formátumban
2010. 01. 14. 16:36
balint
nagyon szép munka mint mindig.már várom a következő részt:)


1ébként rossz belegondolni hogy ha matthews-t behuzzuk akkor szvsz meglenne oldva nagyjából az egész védelem problémája.onnantól max még 1 magas CB-re kellene most vadászni a drafton. persze ez mind csak ha és nemtudni milett volna, hogyan szerepelt volna vele a védelem DE..:/
2010. 01. 14. 16:46
én továbbra is szkeptikus vagyok a CB-t hozni a draftról dologgal kapcsolatban. Gyakorlatialg a secondary televan nagyon fiatal első-másod éves játékosokkal. Ezek mellé hiába hozunk relatív nagynevű, és nagy potenciált rejtő újabb rookie-t, egyszerűen semmi változás nem lesz a nagyfokú tapasztalatlanság miatt, valamint valszeg bárkit is hozzunk, nem oldódik meg vele ugyanúgy semmi jövőre, a Patriotsnál nem szokás a játékosokat rögtön az első évben a legnagyobb zúzdába berakni, nickel/dime backekkel meg amúgy is túl jól el vagyunk látva.
2010. 01. 14. 17:00
Zarathorn
DoM grat a cikkhez jó volt olvasni.

balinttal egyetértek Clay Matthewssal szerintem tökösebb lett volna mind az LB sor mind a D#.

A CB-ink meg tényleg 1 halom kakik voltak habár cikkben is volt írva gyakorlatilag 0 pass rushnál a sec tehetetlen. Ki tudja hogy jövőre, hogyan alakul majd a sorsuk.


Remélem a drafton és az FA piacról jól sikerül majd a "vásárlás", hogy 2-3 éven belül újra SB-ért tudjunk menni.

Már nagyon várom a támadósor és esetleg a spec team értékelését.

Go Pats ameddig élek(remélem jó sokáig:D100év)!
2010. 01. 14. 17:33
sirCharles
Nagyon igényes, jó írás, grat hozzá! Még, még, még ilyeneket :-)

Én a secondary-kérdéssel nem értek egyet. Szerintem Chung vagy McGowan legalább akkora lutri, mint Wilhite-ot és Wheatley-t játszatni. Szerintem ők még korántsem kezdő szintű játékosok, főleg nem a Patriots-ban, és még elsőszámú cserének sem elég biztosak. Én Bodden-t 100% hogy megtartanám, benne komoly perspektívát látok. Mindenképpen igazolni kéne viszont egy nagyon jó corner-t, pl. Roderick Hood-ot a Cleveland-től, vagy Ellis Hobbs-ot vissza a Phily-től. (Amúgy azt láttátok, hogy milyen safety gárda válik FA-é idén? Elképesztő névsor, csak a legnagyobbak: Atari Bigby, Nick Collins, Antoine Bethea, Darren Sharper.)


A védőfalban észrevehetően jó teljesítményt szerintem csak Wilfork nyújtott egész évben, így őt nagyon jó lenne megtartani, és köré kéne építeni egy jó falat, akár 34, akár 43. A többieknak max jó meccseik voltak. Ebben a részben komolya fejlődést kéne mutatnunk.


A linebacker sor szintén nagyon alulteljesített idén. Elképesztően érződik Seymour hiánya, és nem csak képességeit, hanem vezéregyéniségét tekintve is. Mayo csúnyán visszaesett tavalyhoz képest, Adalius Thomas-ról meg néha nem tudom eldönteni, hogy egyáltalán akar e ezért a csapatért játszani. Az ő fizetéséből szerintem jobb játékost is igazolhatnánk erre a pozícióra. Banta-Cain-ra viszont szerintem mindenképpen lehet építeni, a szezon második felében szerintem elég jól játszott.

Mindent összevetve, szerintem minden "sorban" komoly fejlődés (és valószínűleg komoly igazolások is) kellenek ahhoz, hogy újra reális eséllyel szállhassunk harca a Lombardi trófeáért.
2010. 01. 14. 17:34
temp
McGowan valami félelmetes volt, hogy mit művelt a szezon első felében. Ha a srác nem csak egy éves csoda lesz, akkor ő a "kukázott" játékosaink újabb példánya.
2010. 01. 14. 17:36
_bb
LB részhez: Rice futásánál azért wilforkot is rendesen arrébb rakták, s ott alapból középre is ment a futás.... persze ez nem menti fel Guytont. Egyébként meg Bruschi azt nyilatkozta, hogy szerinte igenis megvan a potenciál Guytonban ahhoz hogy kezdő legyen. Egyébként egyetértek a meglátásokkal, kell egy igazi pass rusher OLB, és lehet egy plusz ILB sem árt, bár szerintem annak kevésbé kell nagy durranásnak/első naposnak lenni. Ami meg A.D.-t illeti, a teljesítménye (mármint annak hiánya, ahhoz képest, hogy "mekkora fogásnak szánták") és a hozzáállása sajnos sokat ront azon, hogy kezdőként milyen hasznos is lehetne... nem biztos, hogy így megéri megtartani (negatív hatás az öltözőben, áll. feszültség BB-vel...stb.).
2010. 01. 14. 17:43
_bb
Én sem vagyok a nagy CB keresés híve... de "lottózni" azért lehet kisebb névvel, vagy draft hátsóbb körében.
2010. 01. 14. 18:25
Chungnak nem most kell nagyot szólnia, hanem harmadéves profiként. Természetesen minden fiatal még nem magas szinten teljesítő játékos lutri, de eddig az a kevés amivel megbízták bizakodásra ad okot. Még nem roppant meg a teher alatt, ami mondjuk Wilhite-ról nem feltétlenül mondható el.

McGowan a SS/LB hibrid feladatra tökéletesen alkalmas, és amíg Sanders és Meriweather is itt van, nem is kell többet mutatni. Ezt jelenti a minőségi depth. Nem kell szétforgácsolni a kezdők erejét, mert a speciális feladatra ott a "specialista".

Valahol Green is ennek az áldozata. Átlagos csere, aki 3rd down rusherként jól megélt RDE-ként úgyhogy Seymour játszott mellette középen, mint egyedüli 3 down falember a csapatban. Idén Green kezdő lett, de megmaradt saját maga cseréjének is (túlterhelték, amit nem bírt kezelni és értelemszerűen képtelen volt azt a szintet hozni eredeti szerepkörében sem, mint korábban; az újra meg amúgyis alkalmatlan volt), azzal hogy gyakorlatilag Wilforkból csinált a csapat 3 down falembert, amit hosszútávon egy NT-vel nem lehet megtenni, mert "elfecsérli" az erejét és végül pont arra nem lesz képes, ami a fő feladata, hogy az első két down során zárja a pálya közepét.

OLB poszton ugyanez a helyzet TBC is két ember helyett játszott egész évben. Guytonnak is a fő problémája, hogy 3 down játékos lett belőle, de a futás ellen annyira felőrli, hogy képtelen a sebességét kamatoztatva azt csinálni, amiben a legjobb, a subpackage-ben igazi playmaker lenni. Emiatt szeretnék másik kezdőt Mayo mellé, mert nincsen szükség két playmakerre az első két down során alapesetben, ott (bármennyire is passzoló liga lett az NFL) meg kell akadályozni, hogy kedvező 3rd helyzetben jusson az ellenfél, és ehhez a legtöbb csapat még mindig egyszer biztosan futni, akár első, akár második kísérletre.

Ezért nagyon fontos a minőségi depth a védelemben (ilyen kialakítása történik folyamatos építkezéssel és tartja szinten a csapatot ---a minőségi csere idővel a kirepülő, elszerződő, visszavonuló kezdő helyébe lép, aki mögött újra lehet feltölteni a depthet és a körforgás sosem áll meg), és ezért baj ha Pierre Woods és Eric Alexander féle cserékkel van feltöltve a roster alsó harmada, akik az ST-n kívül teljesen haszontalanok a védelemben, vagy legalábbis az edzői stáb ezt tartja róluk, ami az eredmény szempontjából lényegtelen (Woodsról mi is tudjuk, hogy használhatatlan, de Alexanderrel lehetett volna egy próbát tenni a tavalyi Bruschi szerepben szigorúan 1st és 10 helyzetben.).
2010. 01. 14. 18:56
Burkus
Sziasztok;

Valaki tudja, hogy mi volt a valós oka, hogy a Green Bay-nek átadtuk a picket a draftnál és ők húzták be Matthews-t? (Akit minden mock draft biztosra hozzánk várt.) Mi volt ebben a logika? Kaptunk érte valamit? Emlékszem, amikor a draftot figyeltem és kijött, hogy a Pats tradelte az egyetlen első körös pickjét a Green Bay-hez, majd az lecsapott az addig szabad Matthewsra, döbbenten gondolkodtam, hogy emögött miféle ördögi BB csel lehet. Ma már csak úgy látom, hogy egy (újabb) rossz döntés volt, amit számos követett az off-season során...
2010. 01. 14. 18:57
wes
Nagyon jó kis cikk ez, csak igy tovább!

Egyébként egy saját vélemény alapján lehetne csinálni mellé egy olyant hogy egyes játékosok mondjuk egy 10-es skálán szerinted mennyit érnek. De amugy igy is tökéletes, várjuk a folytatást.
2010. 01. 14. 19:05
sirCharles
Szerintem ha maradunk 34-ben, akkor először is Wilfork mellé kell egy másik, folyamatosan jól teljesíteni képes DL, mondjuk Julius Peppers vagy Marcus Spears (Dallas) személyében. Előbbi ha jól tudom le is nyilatkozta, hogy szeretné kipróbálni magát 34 védelemben. Biztos nem lenne olcsó, de legalább biztos jó... Mivel idén gyakorlatilag nem beszélhettünk pass-rushról, erre mindenképpen rá kéne gyúrnunk, mert enélkül lehet akármilyen jó a secondary-nk, egy Rex Grossman is szétdobálja, ha van elég ideje.

A LB-sorban ha így fejlődik TBC, akkor szerintem neki már csak egy jó cserét kell keresni, mert hosszú időre jó lehet. Látom sokak egyetértenek abban, hogy itt Adalius Thomas a legnagyobb talány. Ezért a fizetésért szerintem nagyon sovány, amit eddig nyújtott, és én őszintén szólva nem is számítok már sokkal többre tőle - legjobb lenne elcserélni. A fizetési sapkában elég nagy hely szabadulna fel, mondjuk Rocky McIntos-nak, aki szerintem tökéletes lenne erre a helyre. Amiben viszont maximálisan egyetértek DoM-mal, az az, hogy ne csak a kezdőkre figyeljünk, hanem legalább egy, de inkább kettő ha nem is kimagasló, de jó képességű cserét is a roster-en tudjunk.
2010. 01. 14. 19:17
Burkus:

Egész azzal kezdődött, hogy 1/23-ra, amikor a Pats eredetileg választott volna, bentmaradt Michael Oher, aki Monroe mellett a legjobb OT prospect volt a drafton. Oher itt "hatalmas" értéket képviselt ---> kitűnő trade csali volt sokaknak. A Ravens bepróbálkozott, és Belichicknek tetszett az ötlet, hogy további picket nyer, és spórol. Értelemszerűen jobbnak tartotta ezt, mint Matthews ár/érték arányát. A Ravens az 1/23-ért az 1/26-ot és 5/162-t adta cserébe.

Az így megszerzett két picket adta tovább a Patriots a Packersnek. Ezért cserébe kapta a következő pickeket: 2/41, amiből Butlert választották; 3/73-at, ami később a Jaguarshoz került a 2010-es 2. körös pickjükért + 2009. 7/232-ért, ezen utóbbi pickből született Edelman; és a 3/83-at, amivel a Pats megszerezte Tate-et.

Mérleget vonva, és visszatekintve: a Pats megkaphatta volna Matthewst és az 5/162 picket VAGY a Butler, Edelman, Tate hármast megfejelve a 2010-es (mostani draft) 2/42 v. 2/44 pickjét (pénzfeldobáson múlik majd, hogy melyik lesz belőle).

Így szemlélve nem lett ez olyan rossz bolt, mint elsőre tűnik.
2010. 01. 14. 19:23
sirCharles: ha Peppers jönne, belőle OLB lenne. Mégha méretei alapján szűken beférne 34 RDE-nek, botorság lenne oda lekötni és felőrölni. Futás ellen nem lenne sok esélye.

McIntosh pedig legjobb esetben ILB lehetne a 34-es sémában, de még oda is szerintem túl kicsi, és inkább Mayo csere, mint ütköző a futás ellen, amire nagy szükség van.
2010. 01. 14. 19:23
sirCharles
Szerintem a draft pick-jeinket elsősorban a védelemre kéne "elpazarolnunk". Azért gondolom ezt, mert én úgy látom, hogy az utóbbi időben arányában több jó védőjátékos jön ki az egyetemről, mint támadó. És őket is elsősorban a front7-re kéne szerény véleményem szerint koncentrálni, mert secondary-be hiába jönnek fősulis sztárok, ha egyszer nem bírják felvenni az NFL ritmusát vagy nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket, akkor "kidobott pénz" a foglalkoztatásuk. Falemberek vagy linebacker-ek között azért talán olyan nagy meglepetések nem történhetnek, láthatjuk hogy pl. Baltimore-ban is milyen jól választottak.


Még egy gondolat a rosterhez: a már szerintem feleslegesen túltöltött (és ezért alaposan fel is hígult) támadóalakulatunk [minek 4 ugyanolyan futó, és sok használhatatlan elkapó?] rovására erősíteni lehetne a védelmünket. Oda elég lenne egy jó hosszú elkapó és egy nagyon jó kezdő RB, itt viszont annyi a hiánypozíció, hogy szerintem két holtszezon sem lesz elég a megacélosítására. Amit ott megfogunk a fizetési sapkán, azt nyugodtan lehetne a védelemre költeni.
2010. 01. 14. 19:36
Nem tudom, hogy az idei drafton lesz-e olyan ILB, aki kb. egy "tacklegyár", mint mondjuk Patrick Willis, de szerintem az nagyon jót tenne a védelemnek. Második körben meg egy mészáros pass-rush OLB.
2010. 01. 14. 20:12
balint
persze,persze tudom h televagyunk fiatal,tapsztalatlan játékosokkal CB poszton de azért 1 Rogers-Cromartie féle draftpick elgondolkoztatott :D
amugy az FA piacon sem lenne kisebb lutri kiadni sok pénzt 1 un sztárért..
2010. 01. 14. 21:22
Burkus
DoM:

Köszönöm a felvilágosítást, ezt nem tudtam, pontosabban ennyire nem követtem a történéseket. Való igaz, hogy különösen Edelman megszerzése nagy siker volt, bár ha jól emlékszem, Edelman 7. körös pick volt, tehát valószínűleg egyébként is alkalom lett volna a megszerzésére. Tate-ről nem tudok véleményt mondani, a két meccs, amin idén játszani láttam - ott is főleg a ST-ben - nem ad alapot arra, hogy jó vagy rossz véleménnyel legyek, bár sérülékenysége nem jó jel. Abban viszont biztos vagyok, hogy Matthews alapvető szerepet játszik a GB védelmében és én a defense idei gyenge szereplését elsősorban a passrush hiányában láttam. (Legcsúnyább példák erre a Colts, a Saints vagy a Miami meccsek voltak.) Passrush hiányában az ellenfél elkapói "kényelmesen" megfutják a saját route-jukat, a secondary ezt csak lekövetni tudja, megelőzni nem. Azt hiszem, Matthews és TBC együtt már számottevő nyomás lett volna az ellenfelek irányítóin. Azt hittem sokáig, hogy Peppersnek/Jason Taylornak "készítjük a helyet",de aztán ebből sem lett semmi. Egy messziről bekiabáló szurkoló vagyok csak, de nekem már a preseasonnél rossz előérzeteim voltak az idényt illetően, úgy láttam, hogy a brilliáns 2007-es igazolások után az idei év kifejezetten rosszul sikerült. (És akkor még Galloway-ről nem is beszéltünk...)

Nagy hibának tartottam Terence Nunn elengedését is, a preseason során nagyon jól játszott, ígéretes prospect volt szerintem.
2010. 01. 14. 21:46
boston
Sziasztok!

Lenne agy kérdésem: az utóbbi évek meghatározó Pats játékosai közül ki volt az aki "kukázott" volt. Tehát korában sem az egyetemen, sem a drafton, sem az elöző csapatában nem volt jó, kutyaütő volt. Csak azért érdekel, mert szeretném tudni mi az esélye annak, hogy ez bejöhet. TB tudom 6. körös volt, de mi a helyzet a többiekkel? Ha valaki tud infót kérem ossza meg velem.

Más: nekem a Pats felépítése, edzője, politikája tökre hasonlít az NBA-ben a San Antonioéra. Egyébként az a kedvenc csapatom.
2010. 01. 14. 21:52
Burkus:

Két dolgot nem lehet vitatni. Matthews meghatározó szerepét a GB védelmében és a Pats pass rush hiányát.

Jó lenne ha nálunk játszana? Persze. A draft napján biztosan lehetett tudni, hogy ilyen jól fog alkalmazkodni az NFL tempójához? Nyilván nem, mert akkor már sokkal korábban elvitték volna, például a Denver, aki helyette Ayerst választotta 1/18-ra.

Nem valószínű, hogy egyszer ki fog derülni, mi volt a problémája a Pats játékosmegfigyelőinek, miért értékelték kevesebbre. Azonban ebből minden bizonnyal tanulni fognak, kijavítják a "hibát" az értékelésükben. Ennek remélhetőleg már idén is érezni lehet a hatását a drafton.

Attól, hogy minden mock hozzánk írta draft előtt, nincs nagy jelentősége, "bezzeg ők is megmondták" miért nem látta a Pats stáb. A legtöbb mock csak egymást ismétli kevés fantáziával, és valódi tudással, scouting munkával mögötte. Most egyszer betaláltak. Ellenben Everette Brownt legtöbb ezen mockokban top15-be írták, és szinte kivétel nélkül Matthews előtt kelt el.

Az, hogy Edelmant amúgyis behúzta volna a csapat, egyáltalán nem biztos. Az ilyen jellegű játékok nagyon messzire vezethetnek. 6. körben kezdő long snappert húztak Ingram személyében és Pryort. Edelman választása után a Bucs is WR-t húzott, elképzelhető, hogy azonnal elvitték volna Edelmant ha lehetőségük nyílik rá (puszta spekuláció).

AZONBAN:

Az idei extra második körös pick nagyon hasznos lehet, és Butler is kezdő lehet jövő év végére. Bónuszként itt Edelman. Tate potenciális KR sztár emellett WR is, és sérülése ellenére, amikor játszott egyáltalán nem volt fogalmatlan.

Ezt egy év távlatából kielégítő ellenértéknek érzem.
2010. 01. 14. 21:59
boston: ennek te is egyszerűen utána tudsz nézn, még minimális angol tudás sem kell feltétlenül hozzá. Az év eleji játékoskeret összetételéről pedig ezen az oldalon is találsz egy cikket, ahol pár mondatban a csapatépítésről és a hátsó körös "kuka" pickekről is írtam: http://patriots.hu/csapatepites/

google "meghatározó játékos neve" + en.wikipedia

szinte kivétel nélkül mindneki megtalálható rajta, és ott jobb oldalt a kiemelt keretben "Career information" alatt megtalálod, hogy melyik körben (round) választották és összeségében hányadik "választott" volt.
2010. 01. 14. 22:04
kyobalu
Sziasztok!
Nagyon jó lett a cikk, kíváncsi vagyok a támadó sor értékelésére is!
Valakivel egyetértek, valakivel nem! Véleményem alapján a védelmi falban mindenképpen kellene egy nagy ember Wilfork mellé, amennyiben sikerül megtartanunk..(és most mondom, ne legyen igazam, nagyon nehéz lesz!!!) Nagyon jól dolgozott idén, de látszott főleg a sokat futó csapatok ellen (Ravens, Jets...), hogy paraméterei ellenére a meccsek végére elfárad, és nincs igazából cseréje a csapatban..Középen,a posztján is simán átmentek a futások..
TBanta-Cain nagyon jól teljesített idén..kifejezetten javult év végére a pass rush főleg általa..És itt mindenképpen megemlíteném Mike Wright-ot, akiben lényegesen több potenciált látok..LB-ént testméretei ellenére nagyon jól mozgott, és igenis többször olyan agresszív munkát végzett mint TBC..Én igazából rájuk erőltetném a pass rush-t.. De a 13-án aláírt újonc Grady sztem szépen muzsikálna ezen a poszton..
A másik nagy kérdés ugye az LB front..Mindenkivel egyetértek abban, hogy A. Thomas eladásával nagy összeg szabadulna fel, és helyére mindenképpen NEVEKET kellene szereznünk. De nem a Draftról..Ide megbízható, NFL-t már megjárt harcosok kellenének..Mayo egyedül ide nem elég..láttuk..messze nem úgy teljesített mint első évében..Nem is lett igazán vezér, pedig azt hittük az lesz..Guyton pedig nagy kérdés..Szerintem alul van értékelve a csapatban, vagy legalábbis rossz poszton játszatják..Ő védő létére egy nagyon gyors játékos, neki inkább ezt az előnyét kellene kihasználnunk, és nem az ütközésekre használnunk..a védelem szélén nagyon jól muzsikálna, hiszen fürge, és nagyon erős játékos..
A CB front nagyon sekélyes..Bodden-t mindenképpen meg kellene tartani, törekedni kell rá..Itt egyetértek többekkel!Úgy gondolom én is, hogy a secondary-be nem szabad főiskolás, frissen draftolt játékosokat berakni!Még nem érzik, nem ismerik az NFL ritmusát, és valljuk be őszintén idén ez jött le róluk..Sem Wilhite, sem Slater, sem McGowan nem nyújtott maradandót. Wilhite a legjobb példa..Gyors gyerek, de megelőzni, szerelni a kulcs pillanatokban nem tud..És sajna nem látok több lehetőséget Chung-ban sem, habár még ő mutatta a cserékben a legjobb teljesítményt. A free agent piacon, leginkább ezen a fronton néznék körül..Az S fronton talán egy picit jobban állunk..Főleg akkor ha pályán volt Sanders..Ki tudta javítani Vödör hibáit, és tudta irányítani ezt a csapatrészt..Vödört nagyon szeretem, de a teljesítménye nagyon hullámzó..Mindig oda teszi magát, de elképesztően sok misstackle-je volt az utolsó 5-6 meccsen..Lekésett rendre az embereiről, amikor meg utol érte őket akkor mintha nem tudta volna erőből levinni őket..sokat bosszankodtam miatta..
A drafton, és igazolási időszakban véleményem alapján is a csapatnak ezt a részét kellene megerősíteni jobban! Tudom hogy agyon szidtuk (főleg én!!) idén az offensive line tehetetlenségét,és fantáziátlan játékát, de ne feledjük el, hogy idén több meccsünk főleg az utolsó negyedben a D tapasztalatlanságán, össze nem érettségén, a védő fal lukain, és a secondary rutintalanságán ment el!!

Mindenképpen KELL egy DL, lehetőleg 2 DE, A. Thomas pénzéből 2 minőségi LB, Bodden mellé 2 minőségi CB, és egy megbízható, gyors safety Sanders, és Vödör mellé!!Ez nagyobb kérdés sztem mint az O-line!
Remélem minőségi embereket tudunk szerezni ezekre a posztokra!

GO PATRIOTS!!!
GO WELKER!!!
2010. 01. 14. 22:14
boston
Hát igen, de kényelmesebbnek tűnt megkérdezni! A mai csapatból aki szerintem jó játékos az (Edelmanon kívül)a drafton sem hátul volt. De én nem kívántam listát vagy ilyesmit, csak egy két nevet. Én a bajnok csapat tagjaira vagyok főleg kiváncsi. és nem is elsősorban a számok, körök alapján. Van itt a forumon egy két olyan ember (többközt DoM te is ) akinek a szubjektív véleménye is elég nekem. Leegyszerűsítv: lehet-e aránylag gyorsan jó csapatot építeni fiatal, rutintalan fiúkkal. vagy igenis kellenek rutinos, (akár sztár) igazolások?

Pl: tavaly megleptéscsapat Atlanta, fiatal csapatot építenek (mondták tavaly), po hely, aztán idén hol voltak?
2010. 01. 14. 23:45
szamaca
Köszi a cikket nagyon jó!!!
Több dologgal is maximálisan egyetértek!
Szerintem safety tényleg nem kell ez a 4 ember meg tudja oldani a feladatot!
Kéne egy sztár cb(a.samuel szint) wilhite helyett és boddent újra kell szerződtetni!Butlernek még tényleg kell 1 év de van benne perspektíva és potenciál!!!
LB sorba egy Clay Matthews szintű rookie passrushert a draftról el tudok képzelni és egy P.Willis féle tackle gyárat középre Mayo mellé!!!
Wilforkkal újraszerződnék és kell egy rde!!!
Nagyjából ennyi!!!
Amúgy láttátok milyen ütős(ex pats-es) coordinator gárda alakul kansas-ben??Weis az O, Crennel a D!!!!
Ezt hozzánk is elfogadtam volna!!!!És szerintem meg is tudtuk volna szerezni őket!!!Velük és a fenti D elemzésemmel meg némi O alakítással jövőre SB-t nyernénk!!!Remélem így is fogunk!!!GO PATS!!!!
Hozzászólás a(z) A védelem - évértékelés 2009 bejegyzéshez