Menetrend
Szavazás

A védők - évértékelés 2011

2012. 02. 14. 00:33
Szerző: DoM
Kategória: Cikkek, Pats.hu
A támadók után a védelemre is sor került.
Bill Belichick nyilatkozta egyik sajtótájékoztatóján már idény közben, hogy a rövidebb felkészülési időszak miatt döntött úgy, hogy nem kizárólag a már jól ismert 3-4-es sémát fogja használni a védelem. A korai meccseken még a tiszta 4-3 underhöz is közelített a felállás, aztán idővel, sérülésekkel és visszatérőkkel egyre inkább megjelent újra a 3-4. Emiatt az áttekintésnél a védőfal és a linebackerek front 7 néven együtt fog szerepelni. A kilátásoknál viszont már a 3-4-es védelem posztjainak megfelelően tekintünk a jövőbe.

FRONT 7

A védőfalat veterán játékosokkal próbálta megerősíteni a vezetőség több/kevesebb sikerrel. A nyár nagy távozója a sorozatos sérülések miatt kitett Ty Warren volt. A helyére a Jetsnél meg nem becsült Shaun Ellis érkezett ugyanarra a szerepkörre (erős oldali end mindkét sémában). Az irányító zaklatásáért felelősök terén erősödött a csapat: Andre Carter éppen a Redskins sémaváltása miatt nélkülözhető lett náluk, így a Patsnek az ölébe hullott a remek 4-3-as gyenge oldali end; illetve Mark Anderson inkább a nickel és dime felállásokban várt bevetésre. Az év egyik betlije Albert Haynesworth megszerzése volt szintén a fővárosból. Hozzáállásán a Patsnél se tudott javítani és az idény felénél már meg is szabadultak tőle. Ő lett volna a dinamika Vince Wilfork mellett a fal belsejében. Ez a szerepkör Myron Pryor sérülése miatt az idény hátralévő részében teljesen megoldatlan maradt (Mike Wright szintén parkolópályára került agyrázkódás miatt). Végül Kyle Love lépett elő és foglalta el a Pats védőfal vasembere mellett a kezdő helyet. Gerard Warren értékes rotációt jelentett. Brandon Deaderick, a korábbi Alabama játékos a PUP listáról lekerülve szépen bejátszotta magát a csapatba, 3-tagú falnak a szélén szerepelt a leggyakrabban és egyértelmű kiszorította a szintén PUP-ról jött Ron Brace-t, akinek még pillanatai sem voltak egész évben. A sémaváltás legnagyobb vesztese Jermaine Cunningham lett, aki előbb csak inaktív státuszba süllyedt, majd sérültlistára került. Jelenléte csak azért nem hiányzott senkinek, mert Rob Ninkovich tündökölt az erős oldali külső linebacker szerepében mindkét sémában, valamint nickel és dime formációban a védőfalba lépett fel passz siettető endnek. A védőfal munkája a meccseket szinte csere nélkül végigjátszó Wilforkról valamint idény végi sérüléséig a futás és passz ellen is nagyon hatékony Carterről szólt. A belső pass rush hiánya sajnos egész évben érződött, és még így is Carter és Anderson vezetésével 40 sacket termelt az egység, ami 2007 óta a legtöbb. Ninkovich kivételével a linebackerek között Jerod Mayo, Brandon Spikes és Dane Fletcher is sérülésekkel bajlódott egyes időszakokban. Utóbbi kettőnek húzódott el hosszú hetekre a kálváriája. Amellett, hogy nagyon nem is találta senki a helyét az új sémában, még az állandóssággal is meg kellett küzdeni. Így fordulhatott elő, hogy a nem draftolt újonc Jeff Tarpinian és a szigorúan csak special teams feladatokra alkalmas Tracy White is a pályára került. Mayo sérülése idején fordult a stáb ismét Gary Guytonhoz, de ezen kívül, ahogy szép lassan mindenki visszanyerte az egészségét, úgy szorult ki az aktív keretből. Brandon Spikes vetette meg végül a rájátszásban a lábát Mayo partnereként a védelem tengelyében. A front 7 munkássága a pass rush területén előrelépést mutatott, azonban ez a secondary szétesése miatt nem tudott meghatározó tényező lenni. Futás ellen stabilitás továbbra sem fedezhető fel a védelem környékén.

CORNERBACKEK

Nyáron még az egész csapat komoly erősségének tűnt az egység. A sérülésből visszatérő Leigh Bodden méltó párra lelt az újoncként brillírozó Devin McCourty személyében, míg mögöttük Kyle Arrington és Darius Butler biztosította a nickel-, és dimeback feladatait, ameddig az újonc Ras-I Dowling nem engedhető a pályára. Dowlingnak azonban annyira jól sikerült a felkészülés, hogy két meccsen is kezdett, viszont sérülés miatt már mehetett IR-re és a kanossza-járás megkezdődött. Butlert már korábban elzavarták. Bodden sérülten játszott/szenvedett a pályán egy ideig, majd neki is búcsút intettek. McCourty ellen meg az nem kapott el passzt, aki nem akart. A másodéves játékosnak komoly gondja akadt a sémában gyakrabban előforduló emberfogással az egy évvel korábbi zóna helyett. Képtelen volt emberével a lépést tartani, és ha véletlenül sikerült is, a labdát nem tudta időben lokalizálni a levegőben. Ráadásul vállsérülés miatt még nem is volt mindig bevethető. Így adódott, hogy az interception zsákmányoló Kyle Arrington mellett minden utcáról szalajtott járóképes játékos ki lett próbálva cornerbackként. Nate Jones, Phillip Adams, Antwaun Molden, Sterling Moore négyesből még utóbbi mozgása volt legalább biztató. A felhozatal minőségéről mindent elmond, hogy az elsősorban punt returner Julian Edelmanből lett vész CB, és egyáltalán nem lógott ki a sorból. Ezzel együtt 2008 óta nem volt annyira szellős passz ellen a hátsó alakzat, mint ebben az évben (egyáltalán nem meglepő módon). Erről persze nem csak a játékosok tehettek…, viszont idén már a pass rush hiányára sem lehetett fogni a gyenge teljesítményt. Érdemes volt meccsről-meccsre látni a pass rush és a coverage kényes egyensúlyának fontosságát, ahogy egyik sem élhet a másik nélkül.


SAFETY

Biztos safety párossal, esetleg trióval a cornerback egység atomjaira való széthullása is könnyebben átvészelhető lett volna. A 2010-es év után a minőségében és mennyiségében is teljesen kielégítő Pat Chung, Brandon Meriweather, James Sanders hármas játékát azonban csak leshette a nagyérdemű. Utóbbi kettőnek teljes váratlanul kötött útilaput a talpára a vezetőség, ráadásul már a felkészülés utolsó szakaszában. A kezdőbe avanzsált Josh Barrettről kiderült, hogy Meriweather hozzá képest a liga legbiztosabban szerelő játékosa. Barrett a meccsek nagy részét pozíción kívül töltötte, rossz szögeket választva az ütközésekhez, rendszeresen játékon kívül találta magát. A hosszútávú szenvedéstől sérülése mentette meg a szurkolókat (IR). Így került a kezdőbe a Jets korábbi bohóca, James Ihedigbo, aki hála üveglábú Chung nyolc meccsre való kidőlésének az egység állandó tagja lett. Csak a teljesség kedvéért, Sergio Brown is lehetőséget kapott, ami csak arra volt jó, hogy a free safetyt a jövőben semmilyen körülmény között nem szabad védőként pályára engedni. A safety kérdés különösen Chung sérülése idején tarthatatlanná vált, és a cornerbackként is bevetett Nate Jones, Sterling Moore kipróbálása mellett Matthew Slater is belekóstolhatott ebbe a szerepbe. A special teams csapatkapitánya azonban hamarosan nem fog csapatrészt váltani. Végül Devin McCourtyból lett részidős free safety. A tanulság? Megfelelő helyettesek hiányában óriási hiba volt a safety sor szétverése az idény megkezdése előtt, ami teljesen destabilizálta a secondaryt, és képtelenek voltak kihasználni a feljavult pass rush adta előnyöket.

KILÁTÁSOK (a jól ismert 3-4-es védelem szerint)


Védőfal

Attól a pillanattól kezdve, hogy sikerül találni egy minőségi, passz és futás ellen is nyugodt szívvel pályán tartható endet Wilfork mellé, (kis túlzással) minden probléma megoldódott, mert a már keretben lévők csendes rotációval a másik posztot papíron tartani tudják (Deaderick, Ellis, Brace). Egy valódi kezdő játékost bármennyire túlterhelnek az edzők, és állandóan a pályán tartják, ha a fejük tetejére állnak, akkor sem tudnak komolyan vehető védelmet, védőfalat építeni. Stabilitás megbízhatóság helyett jó esetben meccsenként egy-két felvillanást, ha kapunk. Azonban ez a fenti univerzális játékos nagyon hiányzik a falból. Még mindig. Kyle Love játéka túl hullámzó, és amikor eltűnik, akkor bárki arrébb tolja. Wilfork mögött csere NT-nek tökéletes lenne. Ron Brace helyzete teljesen kilátástalan. Nehéz elképzelni, hogy túléljen majd bármilyen keretszűkítést. Jó esetben futás elleni stabilitást adhatna Ty Warren régi posztján, amit a Deaderick, Ellis vetésforgó könnyen megoldhat. G. Warren visszaigazolása, és nyár végén az 53-as keretben maradása azt mutatná, hogy nem sikerült az idei problémákat orvosolni, és kell a minden poszton bevethető, meccsenként 15-20 snapre kalibrált veterán játékos. Ennyit a nagy emberekről és az új Richard Seymour kereséséről. A szituációs játékosoknál a belső pass rusht szolgáltató páros közül Mike Wrightnak visszatérő agyrázkódásai miatt egészsége és jövője érdekében várhatóan elkerülhetetlen a visszavonulás. Myron Pryort ha elkerülnék a sérülések, akkor egy percig sem kellene aggódni a szerep betöltése miatt. Ő képes kihasználni 1-1-ben az egyik guarddal szemben azt a lehetőséget, amit Wilfork szigorú jelenléte miatt kaphat játékról-játékra, és rendszeresen áttöréssel tudja fenyegetni a támadófalat. Magassága miatt azonban háromtagú fal szélén könnyen elnyomhatják, ezért bevethetősége korlátozott. Három éve hiányzik egy univerzális end a falból. Még csak erre hasonlító játékos sem fordult meg a csapatnál ezen idő alatt… Vagy a drafton és vagy az átigazolási piacon végre áldozni kellene rá, akár súlyos dollármilliókat, akár korai választási jogot vagy jogokat.

Linebackerek

Andre Carter sérülése után Mark Anderson volt az idény kellemes meglepetése, ahogy 3-4-es külső linebackerként is hatékonyan tudta támadni az irányító, azonban ezzel együtt futás ellen sem lehetett látványosan elnyomni. Érdekes lesz figyelemmel kísérni, hogy őt sikerül-e visszaigazolni, és ha igen, akkor milyen áron, milyen feltételekkel. Akár állandó kezdő is lehet az egyik oldalon, míg a túloldalt Rob Ninkovich sajátítja ki magának. Ezt lehet „biztosan” tudni az OLB-knél. Személy szerint még mindig az optimisták táborába tartozom Jermaine Cunningham jövőjének megítélése során. Újoncként hamar kezdő lett, aztán idén sémaváltás és sérülések (IR) miatt semmit sem tudott felmutatni. A free agency és draft során tett lépésekből már lehet következtetni arra, hogy mit gondol a stáb a jövőjéről. Markell Cartert előbb lássuk komoly akcióban, mielőtt rövidtávon (2012) számolnánk vele. A két belső linebacker közül az egyik posztról Jerod Mayo kirobbanthatatlan, és szerződéshosszabbításával nem is megy sehova az elkövetkező években. Brandon Spikes és Dane Fletcher játéka elég közel áll egymáshoz, tehát ők nem igazán kínálnak alternatívát a másikhoz képest, bár Fletcher talán éppen annyival mozgékonyabb, hogy nyilvánvaló passz helyzetben a pályára kerüljön. Gary Guyton valóban az a biztos tartalék, akinek minden csapat örül sérülés esetén, de különben semmi sem tudja indokolni, hogy pályára lépjen. Ráadásul szerződése sincs 2012-re. Szükség lenne ide új emberre? Pass rusherből sosem elég, de most már tényleg egy klasszikus #1 kaliberű játékost kellene keresni. Különösen, ha nem igazolják vissza Andersont.

Safetyk

Nem kell csodálkozni, ha ősszel Pat Chungon kívül nem marad a 2011-es felhozatalból egyetlen safety sem a keretben. A rossz hír, hogy drafton ezt nem lesz egyszerű orvosolni. Egy-két játékosra lehet csak ráhúzni, hogy potenciálisan kezdő játékos válhat belőle rövid időn belül. Ráadásul itt is inkább a strong safetyk vannak többségben. Az igaz, hogy Chung idén is végig pozíción kívül játszott, de ebből talán nem lenne célszerű rendszert csinálni. Marad az átigazolási piac, ahol a gyenge draft valószínűleg felhajtja majd az épkézláb safetyk értékét. A helyzet nem egyszerű és még a legvalószínűbb forgatókönyvnek az látszik, hogy Devon McCourtyt vagy Sterling Mooret próbálják meg egy Eugene Wilsonhoz hasonló szerepkörbe átnevelni, és a cornerback sorban keletkező rést betömni új játékossal a holtszezonban. Bárhogy is lesz, két kezdő vagy ahhoz közeli, de fejlődési potenciállal rendelkező új játékosnak kell érkeznie a safety egység megerősítésére. Ihedigbo maradhat special teams értéke miatt, plusz vészmegoldásnak #4-nek a safety depth charton.

Cornerbackek

Ras-I Dowlingnak sorozatban a második évét teszi tönkre sérülés. Eléggé megbízható lesz, hogy kezdőként számítsanak rá hosszútávon? McCourtynál lehetséges a posztváltás, de ha marad is CB, vajon a passz elleni séma megint zóna központú lesz, ami igazodik az ő erősségeihez? Sterling Moore-nál is felvetődik, marad-e cornerback, de vele azért bátorság kezdőként számolni – inkább #4. Kyle Arrington lehet az egyetlen biztos pont, mint nickelback (#3). Nyilván az új játékos minőségének a kérdése McCourty jövőjétől függ elsősorban, de nagyon jó lenne végre lezárni a cornerback kérdést, és nem évről-évre kísérletezni és keresni a megfelelő összeállítást.

Hozzászólások

2012. 02. 14. 01:13
Gordon
jó a cikk , hát igen vannak hiányosságaink:-)

OFF
Tisztelt Szerkesztőség !
az adóm 1%-át feltudom ajánlani valamilyen úton -módon ennek a közösségnek ? nem tudom mi ennek a hivatalos útja, alapítvány bejegyzése...és ennek mekkora a költsége..
ne értsetek félre nem akarok lefizetni senkit:-) csak eddig a kedvenc soccer csapatomnak adtam de mivel ott idén megjelent egy belga befektető, így meglesznek nélkülem is:-)aztán ha lennének még "felajánlók" rajtam kivűl is akkor mondjuk a tippverseny nyertese kapna egy eredeti pats mezt vagy kiegészítőket..stb, stb.
2012. 02. 14. 02:22
Zarathorn
Gordon
+1

Ha van rá mód én is adnám az adóm 1%-át e nemes célra :)
2012. 02. 14. 03:12
TMR
Srácok, ne értsetek félre, de szerintem vannak rászorultabb emberek is arra az 1%-ra, mint a pats blog. Én is nagyon elismerem amit csinálnak DoM-ék...de inkább adjátok vmi egészségügyi célra, Vörös Keresztnek, Pethő Intézetnek...

És ezer bocs a szerkesztőségtől, hogy ellenük beszélek.
2012. 02. 14. 08:17
OFF :) az 1% felajánlása legyen mindenkinek a magánügye :) ON

Most értem el az értékelés végére, és mielőtt nekilátok a kilátások olvasásának egy megjegyzés:

Ha olyasvalaki olvasná a védelem értékelését, aki valami oknál fogva hibernációban pihente át a szezont, akkor valami olyasmire gondolna, hogy "Hát igen, szegény Patriots, ilyen kegyetlenül sz@r védelemmel nem csoda, hogy nem jutott be a PO-ba, és valahol az 7-9 környékén végzett..." ;)

De ettől még teljesen reális az értékelés. Grat!
2012. 02. 14. 08:39
lipi
egy élmény volt olvasni a cikket :).

Kövezzetek meg, de nekem a CB részleg nem az első két kör prioritása. 4 pickünk van oda, trade nélkül. Ebből én kettőt a front sevenre áldoznék, egyet safetyre és egyet WR-re.
Nálunk a védelem alfája és omegája a front7. Ahogy DoM is mondta, kell egy meghatározó DE a falba. Azt nem tudom, hogy honnan fogjuk leakasztani, de égető szükség van rá. Jellemzően csak az egyik oldalról tudtunk nyomást helyezni a zsebre. Carter és Anderson is jobb oldalról tudott odaérni. A bal oldalunk teljesen súlytalan volt. Ráadásul a jobb oldalon Carter sérülése és kora miatt, meg ha visszaállunk a 3-4 miatt, nem lesz tényező jövőre. Legalábbis jóval kisebb mértékben, mint idén. Plusz ugye szerződés is kellene neki...
Ninko mellé kell egy meghatározó OLB is. Én Andersonnal kapcsolatban kicsit szkeptikus vagyok OLB poszton. Általában RDE szerepből tudott meghatározó játékot felmutatni. Egy olyan játékos megszerzését szeretném, aki coverben is maradandót tud nyújtani ezen a poszton. Persze ez azt is feltételezi, hogy a DE posztot valahogy betömjük előtte. Ha az nem sikerül, akkor inkább CB pick legyen és merjünk nagyot álmodni Andersonnal...
Safety. Kell egy. Nagyon. "Szerencsére" drafton nincs meghatározó, FA-k értéke pedig a csillagos égben lesz. Pedig egy jó FS nélkül a sec jóval sebezhetőbb. Szintén nem tudom, hogy fogjuk megoldani...
CB. Tavaly a következő mondat volt ennél a csapatrésznél az első: "Bodden visszatérésével McCourtyval az oldalán a Pats kezdő CB párosa a liga első felében követel helyet magának."
Na, ebből sikerült liga utolsó hátsó alakzatot kreálnunk. DMC nagy kérdőjel, de bízom benne, hogy összekapja magát a srác. Nem hiszem el, hogy egyik idényben valaki ProBowl a másikban meg elfelejti hogyan játsszák a posztot... DMC+Arri+Ras-I+Moore kellő mélység megfelelő Safety és front7 esetén. Legalábbis nem lesz rosszabb, mint idén :). Egyszerűen túl kevés a pickünk a sok lyukhoz...
Ja és kellene egy ILB deep, aki coverben jó, egyértelmű passz szituációk esetén.

Azt még mindig nem teljesen értem, hogyan sikerült a tavalyi viszonylag nagy potenciájú védelmet egy rövidített OS alatt teljesen szétszedni és ementáli sajtot csinálni belőle, de megoldottuk a kérdést. Remélem legalább ennyire hatékonyan fogjuk kezelni idén a lyukak betömését is.

Na sikerült egy baromi hosszú, ám rendkívül zagyva írást összehoznom :). Sorry
2012. 02. 14. 08:55
Kilátások:

Szerintem a drafton újra átélhetjük BB meglepő húzásait ;)
A két 1. körös és két 2. körös pick komoly lehetőségeket rejt magában.

Védőfal... ha jól értem, a több helyen No.1-es DE-nek tartott Quinton Colpes inkább 4-3, mint 3-4 end, így érte nem hiszem, hogy menne a fel trade. De az első körben jöhetne egy DE!
Linebacker... hátha Mario Williams-et meg tudjuk fizetni :D
Safety... free agency
Cornerback... Ras-I -nak gyógyulást, McCourty-nak "szakmai" fejlődést kívánok! :D
2012. 02. 14. 09:33
Köszi az adó 1%-a ötletet, de sajnos ez nem járható út, túl sok minden jogi cécó kell ahhoz, hogy ilyesmit elfogadjon valaki.

(egy halk megjegyzés viszont: a támogatás szükségessége azért egy érdekes kérdés. Az itt végzett munkát mindenki a saját szabadideje terhére csinálja, de azért egy portál fenntartásának vannak -nem is alacsony- fix költségei, szerencsére, ezt eddig minden évben sikerült előteremteni, de kitudja, hogy mit hoz a jövő... )
2012. 02. 14. 09:33
szamaca
DoM most már biztos,h jövőre visszaállunk 3-4-re?

Mark Anderson maradhat, mint 3-4-es OLB?Mert szezon közben olyanokat lehetett olvasni, hallani,h sem Carter, sem Anderson nem használható 3-4-es OLB-ként, csak kizárólag 4-3-as DE-ként....Ebben az esetben viszont most már kéne szerezni egy klasszikus 3-4-es passrusher OLB-t...Upshaw-t írták hozzánk mock-okban....Ő megfelelő, illetve elérhető lenne számunkra?Vagy inkább egy általad is vizionált Seymour utód univerzális 3-4-es end-et kéne szereznünk,h végre hatásosabb passrush legyen?

Köszi a válaszokat!
2012. 02. 14. 10:15
TMR
OFF:
pirko: teljesen igazad van, részemről törölhetik is a korábbi hozzászólásomat
admin: ha jól tudom ti hivatalos szurkolói klub vagytok. Ki kellene találni, hogy milyen plusz szolgáltatást tudtok nyújtani, s ezért klubtagságit szedni. Nálunk (OLSCH) ez aránylag jól működik

ON: kíváncsian várom mi lesz az FA piaccal és a drafttal, én nem is merek tippelni, mert eddig BB mindig "átvert" :-)
2012. 02. 14. 10:44
>>>szamaca

[...] Mark Anderson volt az idény kellemes meglepetése, ahogy 3-4-es külső linebackerként is hatékonyan tudta támadni az irányító, azonban ezzel együtt futás ellen sem lehetett látványosan elnyomni. Érdekes lesz figyelemmel kísérni, hogy őt sikerül-e visszaigazolni, és ha igen, akkor milyen áron, milyen feltételekkel. Akár állandó kezdő is lehet az egyik oldalon [...]

Az átállás 34-re meg egyáltalán nem biztos, csak valószínűbbnek tartom, mint a 43-at. Ami Upshawt illeti, a véőfalban jelenleg nagyobb gond van, mint az LB sorban.
2012. 02. 14. 15:09
TÖRÖLT
Remek cikk ismételten Köszönjük szépenek :D :D

Nos mint anno megírtam eme két emberkét szeretném látni a draftról elhozni :D


127.Michael Brockers, DT, LSU
131Whitney Mercilus, DE, Illinois

Az ilyen Jeffrey meg Adams ek szerintem hamar elkelnek az elkapók most kelendőek lesznek ezért az én választottam :


263Marvin McNutt, WR, Iowa

Persze előtte meg kell erősítenünk a Secondary-t :


248Antonio Allen, S, South Carolina
2012. 02. 14. 16:40
cspeti98
De Martino én is ezekre a játékosokra gondoltam. :-)
2012. 02. 14. 16:43
cspeti98
Csak én előbb akartam hozni McNuttot Allennél.
2012. 02. 14. 17:33
boston
sziasztok!
én mindennap járok ezen az oldalon, sőt néha kommentelek is. Tényleg nem mártírkodni akarok és nem is akarok elindítani egy segélyvonalat. De ha megadtok egy számlaszámot szívesen hozzájárulok egy kicsivel a működtetéshez. szerintem ez tök normális.
2012. 02. 14. 17:36
cspeti98
OFF:Debreceni Pats szurkolóktól szeretném kérdezni hogy Debrecenben hol lehet NFL mezeket venni?
A válaszokat előre is köszönöm.
2012. 02. 14. 17:39
crucified
Az ESPN folyamatosan szellőzteti Moss visszatérésének lehetőségét a Pats-hez.
2012. 02. 14. 17:42
agent472
Csatlakoznék boston ötletéhez!

Az adóm 1%-t nem, de egyéb adományt, juttatást, mittudoménmit... Mindenki hívja ahogy szeretné. :)
Szóval egyéb dolgot szívesen adnék, ha ezzel segítem az oldal működését. :D

Remélem, sőt biztos vagyok benne, hogy mások is lesznek még így!
2012. 02. 14. 17:44
zsolti75
Crucified! Rajta vagyok én is, mint légy a mézes kenyeren!!! :D
(Én decemberben megálmodtam.)
2012. 02. 14. 17:49
crucified
DoM:

Mit szólsz ehhez a hírhez? Bruschi szerint sem elképzelhetetlen. Akkor Ocho menne? Nem nagy rizikó ez? Mert ugye ez nem egy hosszabb távú dolog lenne, max. 1-2 éves. Bár ha jövőre megnyernénk az SB-t, a kutya sem bánná ezt... :)
2012. 02. 14. 17:54
agent472
cspeti98:

Én csak az usasportfant tudom, de ők kipostázzák házhoz. Igaz a kék Brady mez 16 ezüst o.O
2012. 02. 14. 18:05
temp
már másik topicban is írtam a Moss->Patriots dolog tipikus offseason hírnek tűnik (kb, mint a Cassel>Brady vagy a Hoyer->1. kör, és a társai, amik aztán sosem valósulnak meg, de az unalmas téli estéken van miről beszélni így a draft előtt, bár igazából a draft és a TC-k közötti időszak az amikor leginkább repkednek az ilyenek :))
2012. 02. 14. 18:11
crucified

Akkor se csíptem amikor itt játszott, most két évvel később nem tudom, hogy minek kellene őt visszahozni. Ezek olyan szintű pletykák, ahogy viito is írta, hogy nem lehet őket komolyan venni.
2012. 02. 14. 18:23
Arsenal
A Moss témában a kérdés csak az, hogy BB. neki áll egy Bradyvel, vagy Brady éra utáni csapatot építeni, vagy megint egy toldozott-foltozott ( lásd: Branch )csapattal állunk ki az új idényben. Szerintem nem kell Moss, jók a draft pozícióink, illetve vegyünk végre olyan játékosokat, akik azonnal bevethetők és hosszabb távon is lehet velük számolni. Bradynek talán ha van még 2 jó éve, habár ne legyen igazam!!!
2012. 02. 14. 18:24
23. DoM:
?????Akkor se csípted, amikor itt játszott?????

Ez komoly? A személyiségét, vagy a játékát nem csípted? Félreértek valamit?
Szerintem, ha 2011-ben Moss játszik Ocho helyett többet profitáltunk volna belőle, mint a 85-ösből...
A lényeg, nagyon nagyon kicsi az esély rá hogy visszatérjen.
2012. 02. 14. 18:34
Arsenal
Az NFL.comon Greg Cosell elemzi a Pats 2011-e szezonját, a konyha angolommal nagyjából arra tudtam következtetni, hogy ő is a mélységi passzok elmaradását hozza fel elsősorban hibának. KELL EGY JÓ WR. NINCS MESE.
2012. 02. 14. 18:41
agent472
Lesz cikk a special teamről is?
2012. 02. 14. 19:24
crucified
DoM:

Köszönöm a válaszod!

Én sem sok értelmét látnám annak, ha visszajönne. És ha BB-nél egyszer elrúgja valaki a pöttyöst, akkor szerintem nincs visszaút.
2012. 02. 14. 19:32
TÖRÖLT
Emberileg lehet fikázni de amit a csapatért tett az önmagáért beszél.... tisztelt DoM
2012. 02. 14. 19:40
zsolti75
2007-ben senki sem szidta. Tudom, hogy hisztis volt, de St. Tom sem tömte kitűnő labdákkal az utolsó évben. Jobb lenne, mint Ocho, tudja mi a dörgés + 2010-ben a Vikings elleni meccsen megmutatta nekünk, hogy a szívét itt felejtette. Mindenki gondoljon mélyen magába: ha az utolsó playnél fent lett volna Randy, akkor 4th ring... (Ha nagyanyám meg sárga lett volna, akkor villamos lett volna.) Azért nagyon hiányzik Moss játéka...
2012. 02. 14. 19:48
crucified
A mélységi WR meglesz, szerintem FA-ról. Bár BB húzásait ismerve lehet meghúzza a WR/WR-t a draftról.
2012. 02. 14. 20:12
Richie0926
cspeti98: ha valahogy fel tudod velem venni itt a kapcsolatot privátban, akkor nagyon szívesen segítek a mez témában.
2012. 02. 14. 20:18
narbony78
Fene tudja, de az az érzésem Bill komoly trade-et, vagy trade-eket fog végrehajtani a jó draftpozíciónk miatt! Kizárt, hogy új játékost húz minden pickért!
2012. 02. 14. 21:13
Gennyzsak Sam
@30: idén Brady Ocho-t sem tömte labdákkal,de ezt a többség 85 hibájaként értékeli. Már a támadók értékelésénél feltűnt,hogy őt mindenki szívesebben látná a csapaton kívűl. Én azt gondolom,hogy lehetőséget sem kapott a bizonyításra idén. Szerintem sokkal több van benne,és remélem,jövőre legalább az idény elején bizonyíthat. Ha akkor is 0,akkor ki lehet vágni,mint Underwood-ot.
2012. 02. 14. 21:31
cspeti98
Richie0926:Ez az e-mail címem:ptrcsonka@gmail.com
2012. 02. 14. 21:58
34. Gennyzsak Sam:

Underwood-ot azóta visszaigazolta a csapat!!!
2012. 02. 14. 22:52
De Martino
2012. 02. 14. @ 19:32
Emberileg lehet fikázni de amit a csapatért tett az önmagáért beszél…. tisztelt DoM


Csak a pontosság kedvéért.

Annyit írtam, hogy nem csíptem, amikor itt játszott. Nem kérdőjeleztem meg sem a csapatért tett erőfeszítéseit, sem az emberiességét, jellemét, hozzáállását.
2012. 02. 15. 09:09
lipi
Ennyi erővel arról is beszélhetnénk, hogy visszatér a ligába Jerry Rice és mennyire jó lesz, mert mélységi passzokra ideális volt régen és egyébként is qva jó elkapó!
Moss elment tőlünk. Az utolsó évében nem véletlen lett elcserélve, idény közben. Amint elment, feljavult a passzjáték. Ha mi elküldünk valakit idény közben, az vagy meghatározó sérülés (lásd Bodden 7,5cm-el rövidebb vádlija) vagy öltözői hangulat rombolás miatt (lásd Haynesworth), de semmiképpen nem ok nélkül. Moss azóta egy foci nélküli éven van túl. Se edzés, se erőnlét. Viszont cserében nem aszkéta életet élt a buddhista szerzetesek között, egy hegy tetején álló kolostorban (lásd Ace Ventura ide vonatkozó része).
Szóval ha lehet kérni, akkor egy pályája zenitjén vagy közelében lévő FA elkapó és/vagy egy friss húsi jöjjön a draftról, mint Moss.
Ocho meg nem volt problémás, próbálkozott becsülettel, kevés labdát is kapott, de láthatóan nem működik a kémia közte és TB között. Nem fognak 3m-t adni neki a következő idényre ezért a teljesítményért. Ezt egy UD rookie is megcsinálja potom 100e-t...
Persze, ha nyáron minden estét TB és becses neje társaságában tölt, megtanulja a playbookot, pontosak lesznek a routejai, megtanulja mikor kell blokkolnia és felnő a szerepkörhöz, akkor én leszek az első aki bőszen mea culpázva, mezítláb és hamut szórva a fejemre, miközben ruháimat tépkedem és kis korbáccsal büntetem a hátam, egészen Mekkáig zarándokolok bocsánatért...
2012. 02. 15. 11:59
zsolti75
Az, hogy valaki nem véletlenül lett elcserélve, azt ennél a csapatnál erős kijelenteni. Kedvelem a Ravenst, az Eagelst, a Packerst is, de ott nincs ilyen átjáróház. Különösen, ha megnézzük, hogy Green Bay-ba 70% feletti olyan játékos van, akit ők draftoltak.
Az, hogy Moss távozása után feljavult volna a passzjáték...? Nincs is olyan ember, akinek TB 25 yard-nál messzebb eldobná a labdát. A nagy játékokban a labda az út nagy részét kézben teszi meg. Szerintetek Brady ellát a pálya túlsó végéig. Én még mindig nem tettem el a szekrény mélyére a Moss mezemet.
2012. 02. 15. 17:47
temp
zsolti: A Patriotsnál rettenetesen rosszul sikerült 1-2 draft, van olyan év, amiből talán hírmondó sem maradt. Azon lehet vitatkozni, hogy ennek mi az oka, de egy biztos, hogy én is jobban örülnék, ha a draftolt játékosok nem a kukában landolnának, hanem a csapatot erősítenék, így viszont szegény ember vízzel főz elven BB próbálja megoldani FA-kal a helyzetet, és ezért a nagy átjáróház.

Egyébként főleg az első 3-4 körös betlikre érdemes nagyon koncentrálni. Hiába van 1-2 csapatnak (pl pont a Patriotsnak is) jó híre, hogy a sokadik hátsó körben is milyen komoly sztárokat találnak (pl Brady), ez általában csak legenda. Ha a Patriotsnál bárki előre sejtette volna, hogy Bradyből mi lesz, akkor simán elviszik az első körben, és nem kockáztatják, hogy valaki már az 5.-ben bekockáztatja :)
Szóval az 1. körben az ember hosszú évekre meghatározó franchise játékosokra számít (persze bust mindenhol van), de a 2-3 körökben is simán még kezdőket vár, de minimum nagyon hasznos, stabil cseréket.

Ezzel szemben a Patriotsnál ha azokat veszem, akiket jó eséllyel még a rookie szerződésük kötne a csapathoz, akkor:
2009: 6db 1-3 körös pick: Vollmer, Chung bevált, Brace a keretben
2008: 4db 1-3 körös pick: Mayo bevált
2007: 1db 1-3 körös pick: -

A probléma tehát egyértelműen a 2007-2009-es szakaszban volt, amikor rengeteg draft cetlit pazaroltunk el a nagy semmire. Itt azért összesen 11db olyan pickről beszéltünk, amit még relatív biztos befutó helyen lőtt el a csapat (tehát nem azt kérem számon, hogy a 6-7. körben húzottak nincsenek keretben), és ebből sikerült 3db olyan játékost találni, akik komolyan hasznára voltak az együttesnek (halkan jegyzem, hogy a tőlünk máshova került játékosok az új együttesükben sem váltották meg a világot, tehát nem valószínű, hogy a mi játék rendszerünkkel van a gond).

Ez tehát egyértelműen magyarázza azt, hogy miért a nagy átjáróház, hiszen 3 teljes év ment gyakorlatilag teljesen a levesbe, és azt is, hogy miért van olyan sok UDFA vagy hátsó körös a keret közelében, akik gyakorlatilag normál esetben sokkal kisebb számban jutottak volna szerephez.
2012. 02. 15. 18:10
zsolti75
Igazad van, csak fura, hogy ilyen szinten a csapat háttérmunkájának ez a fontos része így gyengélkedik.
2012. 02. 15. 18:23
temp
zsolti: kicsit kibővítettem az előző hozzászólásom, és igen, teljesen igazad van, valamit ezen a téren csinálni kellene a csapatnak, a jó draft minden sikeres franchise alapja, el kellene azon gondolkodni, hogy a scouting team körül minden rendben van e, hogy nincs e valakinek túl sok/kevés beleszólása a pickekbe (pl állítólag BB több esetben is szembement a scoutok javaslataival), vagy azon, hogy helyes e, hogy a Patriots nem tagja a nagy prospect elemző szervezeteknek, hogy nem kellene e kicsit konzervatívabban választani esetleg.

A megoldást természetesen senki nem tudja megmondani kívülről, a front office-on belül kellene megmondani, hogy mi a probléma oka, elemezni a folyamatokat, és ami a legfontosabb változtatni rajtuk.
Mondjuk az elmúlt 2 év ilyen szempontból már vidámabbnak tűnik, pár év múlva meglátjuk, hogy ez csak a véletlen műve e, vagy sikerült levonni a konzekvenciákat:

2010: 5db 1-3 körös pick: McCourty, Gronkowski, Cunningham, Spikes a keretben, Price kivágva. Itt jelenleg Gronkowski és Spikes biztos picknek tűnik, McCourtyról majd eldől, hogy a tavalyi vagy az idei éve volt e az igazi arca, Cunningham meg tehetséges, de egyelőre megjósolhatatlan, hogy mi lesz vele.
2011: 5db 1-3 körös pick: Solder, Dowling, Vereen, Ridley, Mallett a keretben, de ez még nagyon friss draft, itt még gyakorlatilag Solder az egyetlen akiről azt lehet mondani, hogy vélhetően pár év múlva is kerettag lesz a többiek egyelőre megjósolhatatlanok, főleg, hogy itt a rövid offseason is komoly szerepet játszhat a megítélésükben, valamint pl Mallettről tudjuk, hogy hosszú távú project, senki nem várja, hogy jövőre megváltsa a világot, de a két futónak és Dowlingnak azért illene valamit mutatni 2012-ben.
2012. 02. 15. 19:52
zsolti75
Köszönöm szépen, ez igen részletes volt. Spikes és Hernandez azért eléggé súgás volt Urban Meyer részéről Floridából. Még az is pletyó volt, hogy Tebow is szóba került (+ volt egy bostoni vacsorája TB-vel). Gronk istenkirály, DMC-nek szerintem sérüléssel vegyes ideiglenes formahanyatlása van, de érnie kell és OK. Solder rendben, részben kényszerből, de átesett a tűzkeresztségen, de Mallett-ről semmi hír, Értem, hogy hosszú távú project, de nagy arányú vezetésnél, 5 perccel a vége előtt nem kellene egy kis meccsrutinra behozni?
2012. 02. 15. 20:48
Sziasztok!
Kicsit eltüntem az elmúlt időben. Kiköltöztem Németo-ba, de olvaslak titeket :)
Én Moss-nak örülnék, bár most is védem Ocsót, hogy jövőre kiderül.

Azon csodálkozom, hogy itt mindenki már elverte az első 4 picket az első két körben. Jó lenne, de BB tuti cserélni fogja az egyik 1 köröst és valszeg egy 2. Köröst is.
2012. 02. 15. 21:54
TÖRÖLT
Akkor ezt végképp nem értem tuti az én készülékemben van a baj ha nem csípted h itt játszott nekem totál az esett le h nem is szeretted ha pályáravonszolta magát akkor hogy hogyan nem lehet valakit csípni ?? :DDD nah mindegy ez nekem magas :D :D
2012. 02. 16. 15:44
temp
zsolti75: BB-ék nem nagyon szoktak beküldeni QBt meccseken pár percre, másrészt, Mallett nagyrészt inactive is volt a mérkőzéseken.
Amúgy, ha a játékát komolyabb mértékben elkezdik átalakítani, akkor akár gondot is okozhat, ha be kell állnia pár percekre, mert az új mozdulat mondjuk még nem elég kiforrott, nem rögzül tökéletesen, az edzők meg azt sem akarják, hogy a pillanatnyi hatékonyság miatt inkább visszatérjen a régi bevált, ám ilyen-olyan okokból hibás megszokásokhoz pl egy dobó mozdulat esetében.
2012. 02. 16. 18:28
zsolti75
Ezt mind értem, csak mégsem értem. Ha akkor tehetség és ennyi fantáziát látnak benne, akkor miért van így háttérbe szorítva. A meccsek alatt előszeretettel nézem, amikor a kispadot mutatják, sokat elárul a csapat moráljáról. Lehet, hogy rossz a szemem, de még sosem láttam Mallett-et. Tudom, hogy ez teljesen más világ, de más vonalon Real Madrid szurkoló vagyok és ott bizony kevésbé lényeges kupa visszavágókon játszatják a fiatal tehetségeket,vagy 5-0-nál becserélik, hogy érezzék a telt ház hangulatát. Tudom, itt nincs gyenge, lényegtelen ellenfél, de akkor miért rosteren tartanak neki helyett és nem a gyakorló csapatban (esetleg magasabb fizuért).
2012. 02. 19. 19:39
Itt olvasható egy másik megközelítése a Patriots védelmének. http://footballproject.blogspot.com/
A blogot a Budapest Hurricans HC-ja és DC-je írja, így a gyakorlati, szakmai hozzáértés garantált. :)
Hozzászólás a(z) A védők - évértékelés 2011 bejegyzéshez