Menetrend
Szavazás

AFC döntő beharangozója - Colts vs. Pats

2015. 01. 16. 01:21
Szerző: DoM
Kategória: Meccsek

1New England Patriots (12-4) sorozatban negyedik alkalommal összességében tizenegyedszer lép pályára az AFC döntőjében. Sikerül kiharcolni a rekordbeállítást jelentő nyolcadik Super Bowl részvételt? Ellenfelük az Indianapolis Colts (11-5), akik a főcsoport tavalyi bajnokának otthonában győztek. A találkozót a Gillette Stadiumban rendezik és hétfő éjjel 0:40 órakor kezdődik. A mérkőzést a Sport2TV élőben közvetíti.

Amióta Chuck Pagano lett a Colts vezetőedzője és elkezdődött az új korszak Andrew Luck vezetésével a két csapat rendszeresen pontokban gazdag, de a végére mindig egyoldalú párharcot vívott egymással. Helyi idő szerint vasárnap úgy fognak pályára lépni, hogy Seattle-ben, az ország másik felében már megkoronázták az NFC bajnokát.

Az AFC döntő előtt a nagy kérdés, hogy folytatódik-e a trend, vagyis megismétlődik-e a 2014-es alapszakasz mérkőzés illetve a 2013-as főcsoport-elődöntő forgatókönyve, amikor a Patriots futójátékának köszönhetően átmasírozott a Colts védelmén.

Minden változatlan?

Rob Gronkowski felfrissítette az önéletrajzát és hozzáadott egy újabb kvalitást, amióta a Patriots a Coltscal találkozott a 11. héten.

Valójában ez a legnagyobb különbség a két csapat között azóta, hogy a Patriots legyőzte 42:20-ra a Coltsot a Lucas Oil stadionban. Gronknak bizonyára nem lesz motivációs gondja a Colts secondaryvel szemben Sergio Brown meccs utáni reakcióját követően a "night clubból történő kidobásról".

Ezt félretéve a két csapat nagyban hasonlít egymásra, ahogy készülnek a vasárnapi AFC bajnoki mérkőzésre a Gillette-ben és ez nagyon jól jön a hazaiaknak. Ez semmiben nem hasonlít a tavalyi bajnoki döntőre, ami a Patriots és a Broncos visszavágója volt olyan sztárok nélkül, mint Gronkowski, Brandon Spikes, Von Miller és Chris Harris.

Természetesen Bill Belichick és csapata nem így adja elő. A Patriots 3:0 áll az Andrew Luck által vezetett Colts ellen és minden mérkőzésen legalább 21 ponttal nyertek, szóval vigyázniuk kell, hogy a megelégedettség nehogy még egy plusz ellenféllé váljon.

„Szerintem minden téren fejlődtek” -nyilatkozta Bill Belichick.

Van néhány változás a keretben. A futó Ahmad Bradshaw szezonjának véget vetett az a lábtörés, amit a Patriots elleni meccsen szenvedett és az első félidőben történt boka sérülése miatt a tight end Dwayne Allen is az oldalvonal mellől kísérte figyelemmel azt a mérkőzést. Coby Fleenernek élete mérkőzése volt hét elkapásból 144 yardért, szóval nehéz megmondani, hogy mit hozhatnának ki a pozícióból. Most, hogy mindkét tight end játszik, így Devin McCourtynek több felelősséget kell vállalnia a vonal mellett, ahogy azt a 14. héten tette a Chargers tight endje, Antonio Gates ellen. Ez segíthet abban, hogy Brandon Browner a pálya szélén Hakeem Nickset fedezze.

Chandler Jones (DE) visszatért a Patriotsba, míg a DT Arthur Jones és safety LaRon Landry folytatták a szerepkörüket a Coltsnál.

A Dan Herron vette át a gyeplőt a Colts back futói között, mivel Trent Richardsont padra száműzték vasárnap a Broncos elleni mérkőzésen. Herronnak eddig 91 futása volt 331 yardért és két TD, valamint 37 elkapása 281 yardért annak ellenére, hogy a 11. héten még nem volt semmilyen statisztikája. A Colts először játszatta ugyanazt a támadófalat egymás utáni mérkőzéseken egy hónapig, ami segített a stabilitásban. Mindazonáltal a Coltsnál nem volt olyan játékos a szezonban, aki 90 yardot futott volna egy mérkőzésen, így a futó játékuk többnyire nem tényező.

Még van egy döntő párosítási forgatókönyv. Darrelle Revis majdnem csak Reggie Wayne-t fogta az első találkozáskor, de az elkapó fakónak tűnik, mivel az elmúlt 8 mérkőzésen csak 18 elkapása volt 196 yardért és nem ért el TD-t. Ezért a Patsnak váltania kell: Revis fogja a gyorshajtó T.Y Hiltont és Kyle Arrington Wayne-en vagy az újonc Donte Moncriefen védekezik majd.

„A jelenlegi támadó egységük nagyon jó munkát végez, hogy eljutassa a labdát különböző játékosokhoz.” – ezt Matt Patricia mondta a Pats védekező koordinátora.

„Elefánt a szobában” lehet a Colts futás elleni védekezése, ami benyelt 246 yardot a 11. héten, ebből 201 yardot és 4 TD-t Jonas Gray ért el. Azóta a Coltscal szemben 110.4 yardot futottak átlagban meccsenként, így még mindig érettek egy vonatszerencsétlenségre.

Gray nehezen lehet döntő faktor ezen a meccsen mivel a padoztatása meghosszabbításra került, mióta LeGarrette Blount visszatért pár mérkőzésre, ráadásul bokasérülés is hátráltatta. Mindegy, hogy Gray, Blount, Shane Vereen vagy Brandon Bolden játszik legtöbbet, de a Patriotsnak rá kell kényszerítenie a Colts csapatát, hogy bizonyítsa, hogy ez nem az a futás elleni védelem.

A Patriots és a Colts is nagyon hasonlóak, amikor 2 hónapja találkoztak. A Patriots bebizonyította, hogy igaz, ami akkor történt. Ők fognak a XLIX. Super Bowlra menni, de nem akarják, hogy ilyen könnyűnek tűnjön.

„Nem meglepő hogy megint ellenük játszunk. Tudom, hogy sikereket értünk el az első meccsen, de ez egy teljesen más hét, teljesen más mérkőzés, minden más lesz vasárnap.” - mondta Josh McDaniels.

Pontháború: Brady vs. Luck

Miközben Tom Brady pályafutása huszonnyolcadik mérkőzésére készül a rájátszásban, és hogy az NFL történetének első irányítója legyen, aki ott húsz meccsen is nyerni tudott, a vasárnapi lesz Andrew Luck hatodik PO találkozója.

Luck előrelépése a rájátszás küzdelmeiben dicséretes: újoncként még első fordulós vereség, másodévben már egy győzelem és főcsoport-elődöntő és idén már a főcsoportdöntő résztvevője.

Veszítenivaló nélkül, esélytelenebb csapatként 42-20 arányban elveszített novemberi meccs után mindenki azt kérdezi, hogy a történelem ismétli önmagát?

Mike Wells (Colts tudósító): Luck eladott labdái az alapszakaszban nyilvánvalóan problémát jelentettek. Az sosem jelent jót, ha az embert Jay Cutlerral említik együtt, mert Luck 16 interceptionje és 6 fumble-jénél csak Cutler nevéhez lehetett több labdaeladást beírni az alapszakaszban. A rájátszásban ugyanakkor eddig más arcát mutatta Luck. Bár a Denver ellen két interceptiont is dobott, de mindkettő harmadik és sok helyzetben született és a gyakorlatban punt rúgással értek fel. Természetesen azt nem lehet megkerülni, hogy Luck nyolcszor passzolt Patriots védőkhöz az eddigi három közös mérkőzésükön. Azonban Luck jobb döntéshozó lett a pályán és már nem erőlteti feltétlenül a hosszú passzokat. Nem szégyelli a rövid passzokat megdobni futóknak, tight endeknek a védőfal mögötti zónába, ahova még a linebackerek keze nem ér el. Szinte hiba nélkül játszott eddig a rájátszásban. Ha van esélye a Coltsnak megnyeri az AFC-t, akkor annak biztosan Luck az oka.

A Colts védőivel beszélve a legelső dolog, amit mindenki megemlít, az a Patriots futójátéka. Ez nem Tom Brady ellen beszél, viszont a New England az utóbbi két meccs során a futójátékkal dominált és irányította a találkozókat az Indianapolis ellen. Mitől tudnak annyira jól futni a futó személyétől függetlenül?

Mike Reiss (Patriots tudósító): A Colts közelről és dicsfényben tündökölve láthatta a Pats futójátékát. Azonban ez nem volt és nincs is mindig így. Elég az előző meccsüket nézni a Ravens ellen, ahol nem lehetett futójátékról beszélni részükről. A teljes második félidőben csak egyetlen futásuk volt, az is Tom Brady sneakje. Tíz futásból szereztek a meccsen kilenc yardot. A futójátékuk ereje jelentős mértékben az adott ellenfél által kínált számukra előnyös párharctól függ. Chuck Pagano alulméretezett védőfala és linebackerei ellen jó esélyt látott eddig a Pats stábja, hogy erőfocival lépjen fel velük szemben.

Miben különbözik a mostani védelem attól, amelyik ellen 244 yardot futott a Patriots november 16-án?

Wells: Arthur Jones ezúttal már pályára tud lépni és az ő jelenléte sokat jelent a védőfal munkájában. Ezenfelül a legnagyobb pluszt a játékosok önbizalma jelentheti. Tudták, hogy C.J. Anderson teszteli fogja őket múlt héten, viszont csak nyolcvan yardot futott ellenük és összesen is nyolcvannyolc futott yardon tartották a Denvert. A futás elleni védelmet erősíti, hogy a Colts nyugodt szívvel hagyja magára cornerbackjeit a szélső elkapókkal szemben, mert bíznak Vontae Davis és Greg Toler 1-1 elleni képességében. Manning folyamatosan próbált rájuk játszani, de nem talált embert dobásaival. Davisnek öt elütött labdája volt, ami a legtöbb egy PO meccsen 2004. január 18-a óta. A secondaryt így nem kell gyakran kisegíteni a pálya belső harmadában sem Jerrell Freeman és D’Qwell Jackson linebackereknek, akik így közelebb játszhatnak a LOS-hoz és készülhetnek a futás ellen.

Meglehetősen furcsa lenne, ha a futójáték mellett nem kérdeznék Bradyről. A Baltimore ellen minden teher Brady vállaira hárult. Mitől képes még ennyire hatékonyan játszani 37 éves kora ellenére?

Reiss: Decemberben jelent a Sport Illustrated magazinban egy cikk Bradyről, ami sokat megmagyaráz az irányító elszántságáról, motivációjáról és elkötelezettség a játék iránt. Most komolyan: nyers hozzávalókból, főleg zöldségből készült avokadó alapú jégkrémet eszik kevés kakaóval az íze kedvéért. Nála itt kezdődik a felkészülés. Ami az amerikaifutballt illeti: a karja még mindig elég erős, fejben még mindig nagyon koncentrált a kritikus pillanatokban és tudott javítani mozgékonyságán, amivel képes ő is meghosszabbítani egy-egy elakadt játékot a lábaival.

Mit lehetett hallani a Colts játékosoktól? Mennyire használják motiváció iránt a novemberi meccset?

Wells: A keret játékosainak többsége még sosem nyert a Patriots ellen a Colts színeiben. Csak öt olyan játékos van a keretben, aki már 2012-ben is itt volt, amikor draftolták Luckot. Tudják, hogy nem ők az esélyesek, ami nem meglepő, amikor az utolsó három közös meccsen a pontarány 144-66 a Patriots javára. A Denver ellen is az esélytelenek sértettségével léptek pályára, hiszen sokan már előre elkönyvelték az újabb Patriots-Broncos döntőt. Pat McAfee, punter a meccs előtt twitteren üzent az ESPN újságíróinak, akik mind a Denvert várták győztesnek. A meccset követően még a kérdések feltétele előtt szinte minden játékos megállapította, hogy a média sosem adott nekik esélyt a sikerre hétközben. Végül nyugodtak lehetnek, mert egyáltalán nincsen semmilyen veszítenivalójuk a Patriots ellen. Harmadik évében van még csak a csapat újjáépítése Ryan Grigson vezetésével és már most AFC bajnoki döntőt játszanak.

Luck eddig jól játszott a rájátszásban, de a Patriots ellen nagyon kevés sikerélménye volt eddig. Mit tud Bill Belichick amitől a védelme annyira jól játszik ellene?

Reiss: A Patriots védelemnek, vagyis Belichicknek és Matt Patricia koordinátornak a filozófiája, hogy megfossza az ellenfelet azoktól a játékoktól, amit a legnagyobb biztonsággal, leggyakrabban, legjobb hatékonysággal szoktak megjátszani. Arra kényszerítik az ellenfelet, hogy a komfort zónájukon kívül töltsék a meccset. A legutóbbi meccsen például Reggie Wayne-t Darrelle Revis egyedül kivette a játékból, míg T.Y. Hiltonnal szemben Kyle Arrington rendszeresen kapott safety segítséget. A helyzetre jól reagált Luck, hiszen Coby Fleener tight endnek hét elkapása és 144 yardja lett. Ahogy Luck egyre tapasztaltabb lesz, úgy tud egyre jobban játszani az ilyenfajta védelemmel szemben.

A váltás a futók személyében jelentősnek látszik. Boom Herron csak egyetlen játékot töltött a pályán novemberben. Beszélj kicsit erről a cseréről a futók között!

Wells: A Colts újra-és-újra megpróbálta, hogy megadja az esélyt Trent Richardsonnak a kezdő futó szerepében. Azonban ez minden esetben kudarccal végződött. Ahmad Bradshaw súlyos sérülést szenvedett. Richardsonhoz már nem lehetett fordulni, így valaki mást kellett a pályára küldeni. Ő lett Herron. Első nagy pillanatára a Cleveland ellen került sor december elején. A Colts 88 yardot haladt előre támadásával, amikor negyedik és nagyon kevés választotta csak el őket a 2 yardos vonaltól. Csak 44 másodperc volt hátra a meccsből. Herronnak második szándékból sikerült új első downt elérnie. A Colts egy ponttal nyerni tudott, amit annak a futásnak köszönhettek. Luck előszeretettel használta Herront a passzjátékban is az eddigi két meccsen a rájátszásban. Összesen tizenkilencszer dobott az irányába, amiből 18 elkapás és 117 yard született.

Hiltonnak nem volt olyan rossz napja ebben a bajnokságban, mint novemberben a Pats ellen (3 elkapás, 24 yard). Vajon a Patriots megint safety segítséggel akarja megakadályozni, hogy Hilton nagy játékokra legyen képes a pálya mélységében?

Reiss: Valószínűsíthető. A Colts ellen sok módon lehet védekezni. Koncentrálhatnak a tight endekre, a különböző felállás variációkra, de úgy képzelem, hogy a hosszú passzokban rejlő lehetőségek, és személy szerint Hilton megállítása jelenti majd a Pats védelmi stratégiájának prioritását. Az már egy érdekes kérdés, hogy marad-e Arrington Hiltonnal szemben safety segítséggel együtt, vagy a secondaryben azért módosítanak a párok alapvető kiosztásával. Vélhetően a meccs jelentős részét sub felállásban fogja tölteni a Patriots védelem, tehát a secondary mélysége mindenképpen tesztelve lesz. Nem szabad elfelejteni, hogy Brandon Browner, kezdő cornerback nem tudta befejezni a Ravens elleni meccset.

Mi lehet az a döntő tényező a Colts részéről, amiről úgy tűnik, hogy senki sem beszél?

Wells: Hakeem Nickset bizonyára minden Patriots szurkoló jól ismeri. Eddig a rájátszásban már van öt elkapása 83 yardért és egy TD-ért. Harmadikszámú elkapónak igazolták még le egykor Reggie Wayne és Hilton mögé. Nicks jól kezdett, de utána annyira visszaesett a játéka, hogy az újonc Donte Moncrief lejjebb taszította a szamárlétrán. Azóta megint magára talált és saját bevallása szerint a rájátszásban mindig nagyot tud alkotni. Ez nyilvánvaló volt 2011-es idényben, amikor a rájátszásban 28 elkapása, 444 yardja és 4 TD-je volt.

Zárásként visszakérdezek: szerinted ki lehet a Patriotsnál a meccs embere?

Reiss: Stephen Gostkowskit választom és a special teams egységet. Gostkowskinak idén 53 touchback rúgása volt, ami az ötödik legtöbb volt az NFL-ben. Azonban ahogy hidegebbre fordult az idő, a labda is lehűl és a kickoff return ismét tényező lesz a pályán (utolsó 14 rúgásából csak három touchbacket ért el). Ugyanakkor bevallom azért is említettem Gostkowskit, hogy ne maradjon ki Adam Vinatieri a beszélgetésünkből. Nem semmi lenne, ha győztes mezőnygólt kellene rúgnia nyomás alatt az utolsó pillanatokban? A Pats szurkolók tudják, kicsi az esély, hogy ő olyan helyzetben hiányzik.

Az esélyek (-6.5)

A hét elején még egy touchdown előnyt adtak a fogadóirodák a Patriots javára, ami azt a ritka alkalmat jelentette, hogy mindkét főcsoportdöntőben legalább egy TD hendikepjével lehetett az egyik csapatra fogadni. Az utóbbi négy ilyen alkalommal azonban az egyik favorit mindig bukott. A odds esést követően már emiatt nem kell aggódni a Pats szurkolóknak.

Személy szerint óvatos optimizmussal tekintek a találkozó elé. Bryan Stork valószínűsíthető hiányzása kérdés, milyen hatással lesz a támadó stratégiára. Vajon az edzők megint elkötelezettek lesznek a futójáték irányába? Másrészt a Colts támadói a hosszú és rövid passzok kombinációjával a tight endek és futók irányába olyan egyensúlyt teremthetnek, hogy a Patriots védelem túlkompenzál az egyik irányba, aminek olyan következménye lehet, hogy rövid passzoknál teljesen üresen maradnak a játékos, ahogy a Ravens ellen is látható volt pár ilyen leolvadás.

Afelől nincs kétségem, hogy a pontszerzés nem lesz akadály a Patsnek. A kérdés, hogy a védelem tud-e erről tenni, hogy a mérkőzés ne alakuljon dobópárbajjá a negyedik negyedre, amikor már mindenkinek megremeg a keze és több labdabirtoklásnyi előny nyugalmából nézhessük a meccs végét…

Azonban, ki törődik ilyenkor az izgalommal? A tét a Super Bowl.

 
Hajrá Pats! Mindent bele!
 

Felhívás: Vasárnap estére közös meccsnézést szervezünk az EndZone-ba! Amennyiben lenne kedved eljönni, akkor kérlek írj egy e-mailt a kozosmeccsnezes@gmail.com -ra! Az elérhető helyek száma a hely befogadóképességében korlátozott, így érdemes minél hamarabb jelentkezni! A mérkőzés vasárnapról hétfőre éjjel 0 óra 40 perckor kezdődik! Természetesen van lehetőség az előtte lévő NFC döntő megtekintésére is!

Forrás: ESPN Boston (Pontháború), Boston Herald (Minden változatlan?)

A cikk MemphisM (Minden változatlan?) közreműködésével készült.

Hozzászólások

2015. 01. 16. 02:59
focilap
Építő jellegű kritika:
A cikk elég sok helyen magyartalanra sikerült. Erre a jövőben lehetne figyelni. Ha a fordítás meg van akkor végig olvasod, ahol pedig nem magyaros ott átírod úgy hogy a mondanivaló meg maradjon.
2015. 01. 16. 08:04
A második bekezdést átírtam. A kritika elfogadva.
2015. 01. 16. 09:03
vizi8
Stork biztos hogy nem játszik?
2015. 01. 16. 09:21
A hírek szerint a sérülése a Super Bowlra akár rendbe is jöhet. IR-re nem lehet tenni, hogy helyette jöjjön még egy extra falember. Egy korai OUT jelzéssel semmit sem nyer a klub. Én nem láttam olyan hírt, amely számolna Stork játékával.
2015. 01. 16. 09:51
az Álmoskönyv szerint nem jelent túl jót, ha sem szerdán, sem csütörtökön nem edz valaki... de bízzunk a legjobban.
Bár ha azt nézzük, hogy Stork kiválása után sem volt rosszabb az Ofal, akkor jelenthet valami.

Apróbb teóriám szerint, Kline akkor játszik jól, ha körülötte tapasztalt játékos van. Tavaly Mankins mellett kifejezetten jó volt azon az egy meccsen, amikor Solder sérülése miatt Mankins kiment LT-be. Akkor Mankins és Wendell között tolta. Idén LG poszton Stork és Solder között volt, ami nem épp veterán jelenlét, de mikor elözö meccsen áttették RG-be Vollmer és Wendell közé, rögtön jobb volt.
2015. 01. 16. 11:31
azimut
Ott lesz Fleming a pótlására ,vagy Őt nem látjátok megoldásnak pass szituációban jónak? :D :D Csak futás blokkolásnál?
2015. 01. 16. 13:16
Fleming egyelöre nekem kevésbé guard, inkább tackle.
2015. 01. 16. 09:09
BrédiTamás12
Nem, nem out csak nem edzett.Szerintem az utolsó napig kivárják mi lesz, ezért nem out.Meg ígyremélhetőleg nem acl-mcl dolog.
2015. 01. 16. 12:36
MajnemizBond
Én ezt a Gray padoztatást nem értem. A Ravens és a Denver is előkukázott egy futót év közben, bejött nekik és folyamatosan használták is. Mi is előkukáztunk egy futót év közben, bejött nekünk és nem használjuk.
2015. 01. 16. 13:23
Burkus
Köszönöm, nagyon jó cikk. Én nem óvatos optimizmust olvasok ki belőle, szerintem sincs ma nagyon olyan matchup amiben ne lennénk előnyben vagy legalább tie az állás. Hosszú passzt nem fogunk szerintem erőltetni, Davis és Toler rövid passzok esetén nem lesz olyan hatékony.

Gray padoztatását én sem értem, amikor nagy ritkán felküldik, üdítő látvány, ahogy cikázni próbál a védők között, szemben Blount erőfocijával. De az is igaz, hogy Blount erőfocija elég volt tavaly - nagyon is - és nem látom azt az előrelépést a Colts D-ben, ami megállítaná.
2015. 01. 16. 13:29
bence.szel
Lehet teljesen rossz irányba mentem el ezzel kapcsolatban, de én úgy érzem, hogy Gray tudatosan volt jegelve a Ravens elleni meccsen. A bokájával bajlódott már két hete, tudtuk, hogy amúgysem fogunk nagyon futni a Hollók ellen, így elég lesz a Blount-Bolden erőfutó páros és Vereen passzok esetére. Nem sok hozzáadott értéke lett volna Graynek és még a rásérülés kockázata is ott lett volna. Így pihenhetett plusz 1 hetet és most teljes erőbedobással tud majd pörögni a Colts ellen. A sérültlistáról is lekerült egy az egyben, szal nem is limitált edzésen. Persze ez a teória egyből megdől, ha az Inaktív listán rajta lesz a meccs előtt :D Bár én tényleg úgy gondolom, hogy ez a helyzet.
2015. 01. 16. 14:58
fatman
hát nagyon kiváncsi vagyok...
szóval nem csak kamu volt az a bokasérülés? :)
2015. 01. 16. 15:02
bence.szel
Kamu szerintem nem lehetett, azért ilyen mértékben nem szórakozhatunk a sérültlistával, mert rá*aszunk.. :D Én azt gondolom, hogy mindenképp aktív lesz és min. felezni fogják a carry-ket Blounttal.
2015. 01. 16. 17:23
lolvin
Ahogy hallottam csunyákat tweetelt, BB meg az olyat nem szeresse...
2015. 01. 16. 13:30
Alexander
Hihetetlen,hogy mennyien lenézik a csapatunkat.Egyes "szakik" szerint a Pats csak futójátékkal tudja meglepni a Coltsot ,mert passzjátékhoz nincs elég jó elkapógárda. :D :D :D A másik ágon viszont a Packersnek megvannak a megfelelő elkapói,hogy szétpasszolják a Seahawks védelmét.
2015. 01. 16. 13:57
azimut
Ha abból indulunk amit múlt héten Manning csinált sérülten akkor lehet benne igazság! Csak a múltheti Manning és Brady között óriási a különbség! Amennyiben Brady azt hozza amit a Ravens ellen akkor nem szabad gondnak lennie! Ráadásul sokkal jobban fog játszani a védelem!Azon csapatok ellen tudtunk kevés pontot feltenni a táblára alapszakaszban ahol jó volt a Pass rush ,kivéve a Ravens ellen!
Lehet alapszakasz közben simán kikaptunk volna tőlük! De mintha a vezetés is megértette volna hogy hosszú passzt ilyen O line-nal nem lehet játszani!
2015. 01. 16. 14:56
fatman
2015. 01. 16. 15:15
orrrion
Ezt a csapatot csak sajátmaga verheti meg vasárnap.A Colts és Luck meglepetést nem tud okozni, azt fogják játszani, amit Manningék ellen. Ezt tudják, ha hagyják nekik, akkor megcsinálják a játékokat és ha nem megfelelő hozzáállással állunk fel ellenük, akkor , de csak akkor meglepetést is okozhatnak. A Sec-nek mindenképpen javulnia kell , Bradyt meg kell védeni, akkor nagy baj nem lehet. A csapat mentálisan erősnek tűnik, jó lenne, ha nem kellene ezt ujra bizonyítania.
2015. 01. 16. 20:47
BaP
Szerintem a Colts is van annyira egyben, mint 2 éve a Ravens. Veszélyesek lesznek.
A D# nem játszhat mégegyszer olyan gyengén, mint a Ravens ellen, főleg a passrushnak kell fejlődnie.

Én azt gondolom, hogy a Colts-t már nem tudjuk 3x is megverni futással, egy nagyon jó variációja kell a passznak, meg a futásnak.
És a kulcs az lesz, hogy Luck veszítsen labdát mi meg ne( vagy legalább többet mint a Patriots)

Nehéz meccsre számítok.
2015. 01. 16. 21:55
Nekem Blounttal egy gondom van, mégpedig hogy 250 lb a súlya (~113kg) mégis rengeteg a 0 yardos futása... ekkora tömeggel ha belefutsz a veled szemben lévő falba akkor is kéne 1-2 yardot hozni sztem
2015. 01. 17. 01:53
Zarathorn
Hát nem egy Lynch típus az szent
2015. 01. 17. 03:32
lolvin
Elvileg, még ha néha ez nem is látszik a pályán, Blount az egyik legtöbb yardot hozza a futók között az első kontakt után...
2015. 01. 17. 10:07
BaP
Blount teljesítménye nagyban függ a faltól. De szerintem a Colts ellen lesz szerepe, mert a tömege miatt jól tud blokkolni, vagy akár beléphet passz protection-ben is. Ha meg nagyot nyit a fal és elér egy sebességet, tud komoly yardokat hozni.

De továbbra is úgy gondolom, a Colts Gronkra meg a futásra nagyon készül majd, szóval mással kell majd verni őket.
Luck még nem konzisztens, ezért ebben jobbak lehetünk, de a vesztett labdák száma lehet a döntő.
2015. 01. 17. 14:17
hopi46
A kérdés az, hol van az első kontakt. Középső futásnál, ha a saját backfieldünkön 1-2 yarddal találkozik egy 150 kg-os "Wilfork szerű" falemberrel, mert az Ofal gyenge, akkor nem biztos, hogy lesz pozitív yard.
"Lyuk" nélkül nincs még 3-5 yardos futás sem. Ráadásul egy lyuk a mp tört részéig van csak nyitva, mert a LB-ek betömik. Szerintem az a jó futó, aki a másodlagos lehetőségeket is észreveszi és váltani tud, ill. türelmes. Hát Blount nem ilyen...
2015. 01. 17. 14:21
hopi46
Ezzel nem ekézni akarom a játékost!
2015. 01. 17. 14:45
attnagy
Nem, tényleg csupa pozitív dolgokat írsz...
2015. 01. 17. 08:43
zozo692
Ha az a tömeg statikus és nincsenek megtámogatva gyors, pattogós lábakkal (by Lynch), amik tolják előre, akkor nem sokat ér.
Ezzel -gondolom-tisztában vannak az edzők, de az ellenfelet fárasztó harcmodora miatt fontosnak tart(hat)ják és azért sokszor benne van az öt futás összesen kilenc yardért aztán hatodikra hasít egy harmincast (bár nem mindig jön be). A relatíve jó y/c átlaga is így jön ki.
2015. 01. 17. 10:21
Lucius
Stork hivatalosan Out. Nem jó hír, de rajta nem múlhat ez a dolog. Csak több sérült ne legyen.
2015. 01. 17. 14:25
hopi46
Riess szerint a következő játékosok lesznek valószínűleg inaktívak vasárnap: Stork, Devey, Tyms (!),Boyce, Maneri, Moore, White
2015. 01. 17. 14:26
hopi46
2015. 01. 17. 14:51
azimut
Én bírnám ha a két CB a Coltsnál aki QUESTIONABLE ott is maradna :D :D
De hogy nem lesz 100% az biztos
2015. 01. 17. 16:22
Pats for the Win
Még a meccs előtt szeretnék írni pár gondolatot. Semmi problémám azzal, hogy a média a szakértőkkel egyetemben egyes fórumokon a Colts-ot jósolja a meccs győzteseként. Ez részben szükséges az olvasottság és a kattintás növeléséhez, azonban, amikor az indoklásukat olvasom egyszerűen elgurul a gyógyszer nem tudom szebben mondani. Olyan kliséket puffogtatnak, hogy HA nem adja el Luck a labdát és HA Gronkot kiveszik a játékból és HA sikerül limitálni a Pats játékát, akkor nyerni fognak. Hiányolom a hogyan szót. Én ilyenkor azt mondom, hogy akkor legyünk szakértők és elemezzük a match up-okat és ne csak "szurkoljunk" a Patriots ellen.
(A grantland.com-on megjelent egy nagyon jó elemzés, amiért már megéri felvenni a fizetést)
Úgy érzem a csapatunk minden tekintetben jobb, mint a Colts. Az Indianapolis sokat fejlődött, konzisztensebb az O-line, visszatért Jones és Landry és kicsit agresszívabb lett a secondary. Találtak egy futót Herron személyében és Moncrief/Nicks is csinált meg játékokat. Csak ez önmagában még mindig kevés ha a párharcokat vizsgáljuk. Egyedül egy dolog kérdéses. Hogyan képes a Pats megoldani Stork hiányát? Flemming/Kline/Cannon mennyire lesz képes pótolni. Szerencsénkre hasonló a pass rushuk mint a miénk, ha egy picit szarkasztikusan szeretnék fogalmazni, akkor annyira hatékonyak mint mi. Atletikus, mozgékonyabb fal "beef" nélkül. Szerintem képesek leszünk futtatni a labdát, és a rövid passzos játékokat is fogjuk tudni játszani. Luck-on lesz akkora nyomás, hogy egy labdavesztést legalább biztosan produkáljon. Ayers nagyobb szerephez juthat és kicsit hibridebb LB sor állhat fel. Revis szerintem nagyon jó meccset fog lehozni és ki fogja tudni venni Hiltont, persze a safety rásegítést nem bánom (csak a tuti miatt). A Fleener/Allen TE duó veszélyes lehet, valahogy meg kell találni az ellenszert (Browner Chung esélyes néha Collins). Ellenünk passzolnak az idén a 3. legtöbb yardot a Tight Endeknek irányába. Ha Gronkra két embert küldenek, akkor nagyon sok helye lesz Edelmannek és Amendolának a slotban ki lehet használni. Ha egy embert állítanak rá (sztem Landry gyanús) akkor sok sikert hozzá. A fizikális safetyk nem tudták soha levédekezni Gronkot, egyedül Weedlenek volt némi sikere, de ő is azzal operált, hogy a dobás pillanatában távolságból belépjen Gronkra. Remélem látjuk a "Kidobófiú 2" című filmet, csak hogy Bronwnak leesen, hogy a folytatás is lehet annyira jó mint az első rész. :)
Nem igazából számítok trükkös játékokra részünkről, esetleg plusz falemberre és egy-egy play action deep ballra. De úgy érzem ezt a meccset fegyelmezett játékkal meg lehet nyerni, amennyiben hátrányba kerül a Colts tuti elkezdi Luck dobálni a hosszú labdákat. Ami biztosan INT lesz előbb utóbb. A védelemtől azt várom, hogy bizonyítson az előző meccs gyenge teljesítménye után és teljesen dominálja az Indy futójátékát. Személyes véleményem, hogy az előző meccsen a csapat az elején rozsdás volt és a hidegben még nem nagyon esett jól a meccs elején megcsinálni a szereléseket. Most talán akár 10 fok is lehet, és esőre is van esély, ami segít az Indynek, de bármi is legyen győznünk kell. Rég volt már ekkora lehetőség a SB-ra, ezért játszottunk egész évben és itt az ideje egy erős csapatnak képviselni az AFC-t. Nem akarom látni, hogy egy gyenge Colts megy egy bivalyerős NFC ellenfél ellen, mert akkor hasonló meccset várok, mint tavaly. De nem is fog megtörténni. Hiszen kimegyünk a pályára és megcsináljuk a játékokat. A momentum igenis nálunk van, éljünk vele. Várom a holnapi közös meccsnézést, együtt biztosan kiszurkoljuk. GO PATS!
2015. 01. 17. 16:31
Lucius
+1
Az egyetlen veszély, hogy mivel esélytelenebbek, több kockázatot vállalhatnak, ami azt jelentheti, hogy Luck szórja majd a hosszú passzokat mint bolond pék a lisztet. Ettől gyorsan el kell venni a kedvét 1-2 INT-el, ami kellően elbizonytalanítaná.
Ja! És fontos lenne, hogy végre jó rajtot vegyen a csapat és ne hátrányban, hanem minimum 10 pontos előnybe kezdje a csapat a 2. félidőt. Nem is tudom mióta nem volt erre példa… talán a Bengals óta nem fordult előnnyel a Pats.
2015. 01. 17. 18:19
Pats for the Win
Én is nagyon örülnék a gyors és hatékony kezdésnek mert alapvetően határozná meg a meccset. Előnyből játszva többet lehet futni, órát lehet ezáltal futtatni. Továbbá Luck és a Colts nem játszhatná a saját játékát. Eltudnék képzelni egy Bengals szerű meccset. De így is azt várom, hogy 2 TD különbséggel hozzuk le a meccset. De az sem érdekel ha egy ponttal, de nyerünk. :)
2015. 01. 17. 18:14
simita14
Sziasztok !
A tegnap estét egy NFL "szakértőkből" álló társaságban töltöttem. Felmerült egy kérdés, amire nem tudtuk ott a választ. Ugyebár van a fizetési sapka, ami megköti a csapat igazolási lehetőségeit.
Láttunk egy csomó reklámot játékosok szereplésével (Tom Brady, Aaron Rodgers). A kérdésünk, hogy lehet-e egy játékost úgy "megfizetni/megtartani", hogy kapja a csapattól a szerződésében meghatározott összeget, plusz kap mondjuk egy Gilette reklámért kicsit túlértékelt 2 milliót ?
Misa
2015. 01. 17. 18:29
Pats for the Win
Szia!
Nem feltétlenül értem a kérdést, de nem is tartom magam szakértőnek, de hátha sikerül közelebb kerülni az "igazsághoz".
A fizetési sapka egy limitált összeg alá szorítja a legjobb 51 kereső játékos fizetését az adott csapatban. A csapat döntése, hogy adott esetben azt hogyan osztja el. Rodgers 22 millió dollár körül keres évente, de ez az összeg bármennyi lehetne, ha úgy döntene a vezetőség, amíg a csapat befér a sapka alá. Személyes szponzora a Statefarm cégnek, óriási dollármilliók fejében.
A játékosok szponzorációból származó keresete természetesen nem befolyásolja a csapat fizetési sapkáját, a vállalatok saját döntése, hogy melyik játékossal kívánja óriási pénzösszegért népszerűsíteni a szolgáltatását, termékét.
Az megint más, hogy a Gillette a névadó szponzora a pályának, valamint a csapattal szerződése van a termékeik használatára. Különálló szerződések, ami a csapat számára jelent extra bevételt, amit arra is fordíthatnak, hogy egyes játékosnak többet fizessenek.
Ha a kérdés arra vonatkozott, hogy arányában többet kapnak a sztárjátékosok egy reklámszerződésért, mint egy egész év alatt az NFL-től, akkor nem szabad elfelejteni, hogy ez csak a legjobbakra vonatkozik. Továbbá elhiheted amennyiben nem teljesítenek szenzációsan hétről hétre, akkor senki nem akar szerződést kötni velük. A pályán nyújtott jó teljesítmény eredménye a minél zsírosabb reklámszerződés.
2015. 01. 17. 19:04
simita14
Itt egy kiskapu lehetőségről kíváncsiskodom ! Játék a számokkal. Van egy játékos, nevezzük DR-nek. Ebben az évben szerződése szerint keresett 2M-ót, de a következő évben már 7M-ót keresne. Szerződés módosítással a következő évre csökkentenénk a fizetését 5M-ra, DE kapna egy Kraft úr által intézett zsíros reklám szerződést 2M értékben. DR-nek egyenlegben maradna a 7, de a sapkában felszabadulna 2M. Így már jól fogalmaztam ?
2015. 01. 17. 19:07
simita14
A ragozással hadilábon állok ! ót=t
2015. 01. 17. 20:34
crucified
Úgy tudom ez szigorúan tiltott az NFL-ben. Javítsanak ki a szerkesztők, ha tévedek.
2015. 01. 17. 21:51
Pats for the Win
Teljesen világos ezúttal. Ahogyan crucified is írja, szigorúan tilos!
2015. 01. 18. 09:12
Ez Amerika. Itt mellékest nem lehet visszaosztani a játékosnak. Az adóhivatal meg a liga is kicsinálná a csapatot és játékost is.
2015. 01. 18. 07:41
zoli0321
Game Day!!!!!!!!!!!!!
2015. 01. 18. 07:42
zoli0321
The Patriots have signed DL Joe Vellano to the 53-man roster from the practice squad and released TE Steve Maneri.
2015. 01. 18. 09:14
Chris Jones könyöksérüléssel felkerült a sérültek közé az edzésriporton. Biztonsági lépésnek tűnik elsőre, de amilyen pocsék Vellano, remélhetőleg sosem kell pályára lépnie.
2015. 01. 18. 08:02
Zarathorn
Azon dobok hátast, hogy több fórumot olvastam a Cotls drukkerek annyira bíznak az underdog státuszban, hogy már Super Bowl-ban érzik magukat...
2015. 01. 18. 08:25
zoli0321
Nekik a Pro Bowl marad:-)
2015. 01. 18. 10:53
Lucius
Csak abban bízhatnak szerencsére. :)
2015. 01. 18. 11:59
frazer0819
Komolyan mondom már nem hiszem el hogy mi folyik az USA-ban. Mindenki a Colts-t tartja a favoritnak, mert HA nem adják el a labdát akkor biztosan ők nyernek és futni sem fogunk tudni ellenük. Nem tudom hogy eddig milyen po-t néztek de biztosan nem azt amelyiket én...
2015. 01. 18. 12:57
azimut
Szerintem Denveri győzelmet értékelik túl a kinti újságírók!

Pedig a Denver a szezon legrosszabb teljesítményét nyújtotta! Bár nem láttam sok meccsüket!

De tudom hülyén hangzik,de ha a Coltstól kikapunk akkor úgysem lett volna realitás hogy SB-ben nyerjünk!
Örülök hogy megvertük a Ravenst mert így van alapja annak hogy SB be jussunk és ott győzzünk!
2015. 01. 18. 12:14
vhs-box
na eljött ez a nap is, sosem vártam még ilyen nyugodtan ekkora téttel bíró meccset, amióta NFL-t nézek,és a Patriotsnak szurkolok, remélem nem lesz pofáraesés :-) , Valahogy elég sima győzelmet várok,és a másik ágon Green Bay sikert,és visszavághatunk semleges pályán az alapszakasz vereségért.
2015. 01. 18. 20:10
tucsi7
Mindenben egyetértünk! Nyugodtság van, GB győzelem, visszavágó az SB-n.
2015. 01. 18. 13:04
CJ95
Jo lesz a meccs!!!!! Be kell húzni a meccset, nagyon le értékeltek bennünket szerintem nincs sok okuk a bizakodásra ! Ez nem olyan meccs lesz a Coltsnak mint a denver ellen ! Itt egészséges Tom Bradyvel, Gronkkal , Edelmannal, remek védelemmel kell megküzdeniük es a zseniális edzői stábbal ! Anyit tudok mondani:
Gooooooooooooooooo Pats!!!!!!
2015. 01. 18. 13:58
LaFleur
Ima.

Adj erőt Uram ma este, segíts minket a harcban!

Vigyázó tekinteted Tom Bradyre vesd ma este, vezesd az Ő kezét legalább 3 TD átadásig!

Segítsd Julian testvérünket legalább 2 TD elkapásában!

Segítsd Danny testvérünket a visszahordások alkalmában, vigyázó tekinteted védje és óvja Őt!

Segítsd LeGarrette testvérünket, vezesd a lábait az Colts end zone-ba, és vigyázz rá Uram!

Segítsd Chandler, Rob, vagy Akeem testvéreinket legalább 2 sackhez, óvd őket Uram!

Segítsd Vince testvért a fal közepén, adj neki erőt és vigyázz rá Uram!

Segítsd Bill mestert, hogy jó döntéseket hozzon ma, és vigyázz rá Uram!

Segíts elkerülni ma este is a sérüléseket, különösképpen Tom, Rob, és Darelle testvérünk esetében!

Add, hogy a Kandallóban lévő Patriots fóbiás srácoknak éjjel legyen okuk a búra, és adj nekik erőt, hogy bírják,
de ne bocsáss meg nekik, mert sok bennük a gyűlölet és a rosszindulat Uram!

De add, hogy békében hazaérhessenek, és újabb két hétig reménykedhessenek, hogy veszni lássák a Csapatunkat Uram!

Vezesd Faragó Ricsi nyelvét és szavait, hogy elfogulatlanul közvetítsen, és tudjon örülni a Patriots TD-nek is Uram!

Erősítsd meg az End Zone Pub falait, hogy bírják majd a hajnali üvöltözést és a csatakiáltásainkat!

Bocsáss meg mennyei Atyánk Höri testvérünknek, hogy a múltkori tv-s közvetítésben Tom Brady szándékos megrúgását
"szokásos Tom Brady hiszti"-nek minősítette, mert nem tudja mit cselekszik!

Bocsáss meg neki, hogy a 4. héten azt írta a Patriotsról, hogy "halottról jót vagy semmit", mert nem tudja mit cselekszik!

Vezesd haza békében a Colts csapatát Indianapolisba, és adj nekik erőt és megnyugvást a következő szezonra!

Vezess minket győzelemre Uram, és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a Coltstól!

Jöjjön el a Te akaratod, vezess minket Glendale-be!

Ámen!
2015. 01. 18. 13:59
LaFleur
Találkozunk este az End Zone-ban, várunk mindenkit sok szeretettel, még 4-5 üres helyünk van!
Go Pats!
2015. 01. 18. 15:00
benzinkut
2015. 01. 18. 15:15
bence.szel
Zseniális, teljesen felspanolódtam! :D Jó szórakozást az End Zone-ban, én más társasággal máshol nézem, de már most tűkön ülök. Remélem éjjel 4 körül mindannyiunk ujjongva zárja a napot! :) GO PATS!!
2015. 01. 18. 15:48
Psmith
Seahawks - Packers meccsre már odamentek?
2015. 01. 18. 15:59
LaFleur
Igen, 9-re ott leszünk már, gyere nyugodtan!
2015. 01. 18. 15:58
Gordon
Ez jó lett haver, gratulálok. :-)
2015. 01. 18. 17:30
nosbiglem
Nagyon tetszik a Ricsis, Höris rész! :D:D:D
2015. 01. 18. 17:57
timep76
Kedves LaFleur!

Most egy kicsit messzire mentél. Te sem tudod mit cselekszel.
Persze tudom mégis tök vicces, amit írtál, és én vagyok bigott.

Bocs.
2015. 01. 18. 18:22
LaFleur
Kedves timep76!
Ne kérj bocsánatot, szíved joga, hogy ne tetszen a hozzászólásom.
Ha nem te vagy Höri, nem tudom mi a bajod, de elfogadom, hogy van neked.
De szerintem egyáltalán nem mentem messzire, és hidd el, nagyon is tudom, hogy mit cselekszek. :)
Go Pats!
2015. 01. 18. 18:39
zoli0321
2015. 01. 18. 19:47
tomi-tomi
Attól függetlenül, hogy nekem (is) tetszik, mások érzését bánthatja. S abból a szempontból nagyon is messzire mentél.

S ehhez semmi köze Hörihez, vagy bárki máshoz, vagy bármelyik konkrét mondatodhoz.

Mindegy, érezzétek jól magatokat! :-)
2015. 01. 18. 16:10
BrédiTamás12
Sergio Brownra meg Gronkra érdemes lesz figyelni :-D aztmondta most ődobja ki Gronkot a klubból XD azt megnézzük. Remélem vagy tiszta játékra vagy bunyóra gondolt és nem egy ward féle térdremenésre.

Amen az imára, Isten Patriots drukker ezért van az USA zászló a Patriots szineiből összeállitva :-)

GO PATRIOTS!
2015. 01. 18. 16:42
Zarathorn
Sajnos benne van a pakliban,hogy Brown majd sisakkal "véletlenül" Gronk térdét szétfejeli...
2015. 01. 18. 16:44
patriots_forever
Gondolom, mint néhány sorstársamnak, nekem a 2005-ös Eagles ellen SB győzelemmel kezdődött az NFL és Patriots imádat. Akkor még inkább a nekem új sportág nyűgözött le és csak járulékos élmény volt a Pats megismerése.
Azóta várom az újabb SB győzelmet már fanatikus Pats szurkolóként. Holnap hajnalban remélem meglépjük az ehhez szükséges AFC győzelmet.
Go Pats!
2015. 01. 18. 17:38
BrédiTamás12
2015. 01. 18. 19:41
pippu
Sziasztok!

4. konferenciadöntő zsinórban... ez nagy teljesítmény!!!

10. éve várunk egy újabb SB-re, két nagyon kemény meccs választ el ettől minket. Nehogy azt higgye bárki is, hogy a Colts könnyű lesz. Néztem a Denver őket, egybe vannak...
Az NFC még keményebb, szóval bármi lehet :D

Győzelem kulcsa: Védelem, védelem, védelem, +1 speciális egység.
Bradyt meg kell védeni!!! Akkor a támadókkal nagy baj már nem lehet.

Szóval mindenkinek jól kell teljesíteni, ilyen egyszerű :D

GO PATS!!!
2015. 01. 19. 00:43
fatman
egyszerűen őrület, amit a sajtfejűek lehúztak... nagyon csalódott vagyok... :(
Hozzászólás a(z) AFC döntő beharangozója - Colts vs. Pats bejegyzéshez