Menetrend
Szavazás

Andre Tippett - A zseniális OLB

2008. 01. 16. 17:43
Szerző: gsn
Kategória: Cikkek
Andre TippettA Hall of Fame „elődöntőjébe” kerülés tökéletes alkalmat kínál arra, hogy megismertessük a Pats szurkolóival Andre Tippettet, a csapat történetének egyik legjobb játékosát.


Andre Bernard Tippett volt az a játékos, akit Lawrence Taylor mellett, vagy inkább mögött a 80-as évek legjobb pass rusher linebackerének tartottak. De megkockáztatom, hogy Andre Tippett jobb játékos volt nála. Lehet ez sokaknak nem így tűnik, de Tippett sokoldalúbb játékos volt, mint LT. Elsősorban coverageben volt jobb nála, és ezt nem csak én tartom, hanem ez John Hannah véleménye is, aki mindkettejükkel nagyon is tisztában volt. Tippettel együtt edzett hétről hétre, LT-nek pedig nagy tisztelője volt, és a Pro Bowlokon rendre összecsaptak egymással.

Tippett 1959. december 27-én született az alabamai Birminghamben. Nem volt nagy hírneve fiatal korában, nem volt kiemelkedő tehetség, és nem figyeltek fel rá a nagy egyetemek. Így az Ellsworth (Iowa) Junior College hallgatója lett. Első éve azonban annyira sikeres lett itt, hogy az Iowa Hawkeyes bejelentkezett érte, így a Big Ten konferencia egyik kiscsapatához került. Sophomore évében még nem volt kezdő, igazán junior évére vált érett játékossá. Ekkor kezdő DE-t és OLB-t játszott a Hawkeyesnál. Juniorként 20 olyan tacklet mutatott be, amelyeknél az ellenfél yardokat veszített. Összesen ez 153 yardnyi veszteséget jelentett. Senior szezonjában zárta legjobb mérkőzését. Az Iowa State ellen 9 tackle, 2 sack és 4 passz kivédekezése fűződött a nevéhez. Végzős évében az Iowa megnyerte a Big Tent, és a Rose Bowlt is. Ő pedig All-American lett több szervezetnél is. Collegebeli 2 kezdő szezonját 141 tackle-lel, 35 sackkel 3 interceptionnel és 2 fumble recoveryvel zárta. Lenyűgöző statisztikák ezek. 1982-ben elérkezett az NFL draft, de nem igazán lehetett tudni hol kel el Tippett. DE-nek kicsi volt, LB-nek nagy, és igazán csak 3-4-es csapatokban tudták elképzelni. Végül a 2. körben, a 41. helyen csapott le rá a Patriots.

Ekkor még senki sem tudta, de korának egyik legnagyobb linebackere kötött ki New Englandben. 11 évig volt meghatározó alakja a Pats védelmének. Rookie szezonjában még csak special teamer és csere volt. Ekkor a Patriots playoffig jutott, de ebben még nem volt Andrenak olyan nagy szerepe, hiszen csak egy mérkőzésen kezdett a Bills ellen az utolsó fordulóban, és 8 tackle-t mutatott fel. 1983-ban már majdnem minden mérkőzésen kezdett strong side OLB-ként. Abban az érában, amikor a legnagyobb pass rusher OLB-k weak sideon mutattak fel hatalmas sack számokat, az ő erős oldali pályafutása hatalmas teljesítmény. Sokkal nehezebb volt az erősebb oldalon teljesítményt nyújtani, sackeket gyűjteni. Első kezdő idényét 8,5 sackkel zárta, ami már igazán elgondolkodtató szám egy OLB esetében. De ekkor jött csak a java. 1984-ben 18,5 sacket ért el, ami szezoncsúcs a Patriotsnál a mai napig. A korábbi rekordot Tony McGee tartotta még 1977-ből 13,5 sackkel. Ekkor meg is hívták első Pro Bowljára, amit még később, 1988-ig további 4 invitálás követett zsinórban.

1985-ben a csapat is hatalmas teljesítményt nyújtott, ehhez pedig kellett az Andre vezette defense kiváló teljesítménye. 16,5 sacket ért el ebben az idényben, és felállított egy rekordot a két év alatt elért 35 sackjével. A csapat playoffbeli menetelésében is nagy része volt. A 6. helyen playoffba jutó gárda védelme leiskolázta a Jetset és a Dan Marino vezette Dolphinst is a Super Bowl felé vezető úton. Fumble-ök, sackek, zseniális védőjáték, ezek voltak Raymond Berry védelmének jellemzői. A Bears ellen a Super Bowlon azonban nem jött össze ilyen teljesítmény. A csapat csúnya vereséget szenvedett minden idők legsimább nagydöntőjén. Az év végén All Pronak és az NFLPA szavazása nyomán a legjobb linebackernek választották. De a legnagyobb elismerés a Howie Longgal egyetemben megkapott Év Védője díj volt. 1986-ban térdsérülése és műtétje miatt ki kellett hagynia 5 mérkőzést szezon közben, de így is 9,5 sacket ért el. A csapat playoffba került, de első mérkőzésén vereséget szenvedett a Broncostól, így korán búcsúzott. Senki sem gondolta volna ekkor, hogy ez lesz Andre utolsó playoff mérkőzése. Ismét megválasztotta az NFLPA a legjobb linebackernek, más díjakat elsősorban sérülése miatt nem tudott besöpörni.

1987-ben végig egészséges volt és 12,5 sackkel zárt. Ekkor ismét megkapta az NFLPA díját, és All Pro lett. 1988-ban ismét sérülései miatt játszott kevesebbet, 11 mérkőzésen 7 sackig jutott. De az igazán komoly sérülés váratott ekkor még magára. 1989. szeptember 1-jén a jobb vállában izomszakadást szenvedett a Packers elleni preseason mérkőzésen. Az egész idényt ki kellett hagynia. Nagyon nehezen ment a visszailleszkedés a következő évben, amikor csak 3,5 sackig jutott. 1991-től azonban visszatalált régi önmagához, utolsó három szezonjában összesen 24 sacket ért el a liga egyik leggyengébb csapatává süllyedő együttesben.

Az 1993-as idény után vonult vissza az aktív játéktól. Sosem vette körül akkora hype, mint LT-t, sosem csüngtek rajta újságírók, mégis az egyik legjobb LB volt a 80-as években. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy olyan nagyságok mellett került be a 80-as évek évtized válogatottjába, mint Lawrence Taylor, Mike Singletary, Ted Hendricks és Jack Lambert. Mindannyian Hall of Famerek már. Tippett jelenleg még csak a Pats Halljának tagja, de 2007 után ismét rajta van a Pro Football Hall of Fame-be potenciálisan bejutó játékosok listáján. Tavaly az „elődöntőig” jutott, és ezt idén is megismételte már. Reméljük, nem kell már sokat várni arra, hogy ő is Cantonba jusson, és a Hírességek Csarnokát ékesítse mellszobra az idők végezetéig.

Pályafutása alatt 151 mérkőzésen szerepelt, ezeken kereken 100 sacket ért el, ami azóta is a Pats franchise rekordja. 30 olyan mérkőzése volt, amelyeken több mint 1 sacket szerzett. Visszavonulása után maradt a Pats alkalmazásában, illetve sokat foglalkozik küzdősportok oktatásával. Fiatal kora óta foglalkozott karatéval és cselgánccsal is.

Hozzászólások

2008. 01. 16. 18:01
temp
Remélem összejön Tippetnek, bár nem őt tartják a legesélyesebbek között.

Mindig jó olvasni a régi nagy legendákról.
2008. 01. 16. 18:54
Szabotomy
Igazi irányítók rémálma lehetett az Öreg!
Ha idén nem is,de jövőre, szerintem 1 franchse rekordot 25 éve tartó játékosnak a HoF-ben a helye!
2008. 01. 16. 19:30
brady
2008. 01. 16. 20:16
bradyfan
Csatlakozom viitohoz remélem beválasztják. Jo utodokat addot nekünk az élet ott van Bruschi aki szintén esélyes szerintem, aa hof-ra de akár emlithetném bradyt is akit az nfl szakértői már hall of fame tagként kezelik.
2008. 01. 16. 20:30
temp
Brady szinte biztos, hogy HOF lesz az első adandó alkalommal (azért remélem még soká). Bruschi viszont kérdéses. Mint játékos voltak nála meghatározóbbak az időszakban, ellenben Patriots szurkolóként azthiszem megérdemelné talán a HOF-ot is, de az biztos, hogy a Pats saját HOF-jában kap egy egész szobát :D
2008. 01. 16. 20:37
Nora
Szobát??? szerintem külön vityillót rittyentenek neki :D
2008. 01. 16. 21:23
mkander
az nfl.hu-n nem is olyan rég már szóba jöt, h a jelenlegi Patsből kik lehetnek majd HOF-osok:
sztem:
Brady, Belichick tuti 100%
Moss, Rodney, Seau nagyon nagyon valószínű 90%
Seymour sanszos 75%
Mankinsnek, Wilforknak ha úgy teljesítenek folyamatosan mint eddig, nekik is esélyük van 60% Samuel talán szintén ide sorolható
Welker, Vrabel, AD hát ők már nagyon nehezen sztem ...40%
Bruschi sztem még kevesebb 30% körül...a csapat nagyon fontos leadere, de nem látok rá sok esélyt...ugyanis sok másik nagyon jó ILB /MLB-k voltak az idejében...mondjuk az mellette szól, h kb 2005ig mindig nagy playmaker volt, mikor fontos volt, INT-ekkel, fumbleokkal járult hozzá, remek tackler, de ...sztem nincs túl sok sansza...
hát sacc/kb...persze nagyon sok múlik e játékosok jövőbeli teljesítémnyén is...
2008. 01. 16. 21:33
gabo
tud valaki egy (nagyon jóminőségű) linket (amit már megnézett és nagyon jó a kép) a Jax elleni mecsről?
2008. 01. 16. 21:40
temp
Welker, Wilfork még nagyon fiatal, ahogy Asante is. Nekik még sokat le kell tenni az asztalra (főleg Asanténak, neki eddig csak 2 jó idénye van). A HOF ugye egy teljes pályafutás elismerése, és rengeteg jó játékos van a ligában. Welker például hosszú idő után a legjobb slot WR, aki a ligában van, viszont az ő posztjáról szerintem nehezebb bekerülni (bár, ha még egy pár éven át liga leader lesz elkapásban...)
2008. 01. 16. 21:41
mkander
2008. 01. 16. 21:49
gabo
köszönöm MKander! biztos hogy ez az mert jan 12-én volt? pont ezt keresem ezt a Hdx264 mp4, ezek piszok jó minőségűek. biztos hogy a Pats-Jax mecs ez ?
2008. 01. 16. 21:53
mkander
ú bocs akkor nem....ez a Coltsé....ne haragudj...
itt a mienk:
http://leech.tenyardtorrents.com/details.php?id=958
2008. 01. 16. 21:54
mkander
igen viito tudom, oda is írtam a végére ezt...
2008. 01. 16. 22:00
gabo
no problem. köszi. csak nem ezt keresem hanem azt a HD tv-set mp4 formátumban annak brutál a képe. na mindegy ,azért kösz
2008. 01. 16. 22:42
mkander
Sunday

Windy
Hi: -7°

Mostly sunny and windy. Much colder with highs around 20.
Windy
Lo: -14°
Mostly clear and windy. Cold. Lows around zero. Highs around 20. Wind chill values as low as 20 below.


na ez jó jel...most változtatták emg az előrejzésüket...eddig 30%os esélyt adtak a hóesésre, most már meg sem említik, száraz, hideg és max 20 mph-s erősségú szelet várnak...az azért még elviselhető...ezt aláírnám...
2008. 01. 16. 23:50
Wyatt
na most lehet hogy hülye kérdés lesz(tudom, hülye kérdés nincs, csak hülye kérdező), de a strongside outside linebacker az ugye az ROLB? ^o)
2008. 01. 17. 01:04
A strong side az, ahol a TE feláll egy TE-es formációban, vagy ha több TE van, az az oldal, ahol a több támadójátékos helyezkedik el. Nemcsak az LB-k, de a safetyk is ennek megfelelően állnak fel.

Tehát a strong side LB, ha a QB-t támadja, akkor nemcsak egy OT-vel, hanem még pluszban egy TE-del is szembekerül, ami egy brutális pass rusher esetében mindenképpen megpróbálja majd blokkolni. Annyiban nehezebb, hogy itt eggyel több embert kell átjátszania a TE személyében, míg weaksideon, egy TE-es felállásban nem kell esetleges blokkoló TE-től tartania.
2008. 01. 17. 12:42
Wyatt
őőő, akkor most jön lehet, hogy még egy :D
akkor minden csapat ellen, sőt egy csapat ellen is folyamatosan arra az oldalra áll, amelyiken éppen a több ember van?
2008. 01. 18. 01:23
Igen, és a safetyk is úgy helyezkednek. Nem egyszer láthattunk idén "OLB cserét" a Patstől.
2008. 01. 18. 14:07
Wyatt
értem, kössz szépen a türelmet meg a válaszokat :P
Hozzászólás a(z) Andre Tippett - A zseniális OLB bejegyzéshez