Menetrend
Szavazás

Az 5 testőr

2015. 11. 05. 12:24
Szerző: tuci-tuci
Kategória: Cikkek

Az elmúlt években többször akadt gond a támadófallal, volt hogy a minőséggel volt a gond, volt hogy a mennyiséggel, a mostani szezon előtt azonban végre úgy tűnt, mind a kettő rendelkezésre áll a csapatnál. Azonban beütött egy olyan sérüléshullám amire nem lehet felkészülni. Ebben a cikkben megpróbálom az egység tagjainak eddigi szezonját összefoglalni.

Alapvetően 5 falember nyújt védelmet az iránytónak egy játék során és a legtöbb csapat arra törekszik, hogy ugyanaz az ötös szerepeljen a támadófalban ameddig csak lehet. Természetesen közbeszólhatnak a sérülések vagy a nem megfelelő teljesítmény. A Patriots azonban egyedi módon folyamatosan rotálta a játékosokat a szezon elején, gyakorlatilag nem volt két egymást követő támadósorozat amikor ugyanaz lett volna a támadófal összetétele. Meglepő módon mindez nem ment a teljesítmény rovására. És ez a játéklehetőség kulcsfontosságú lett az elmúlt hetekben, ugyanis az egység folyamatosan vesztette el a játékosait sérülés miatt, így a tapasztalatlanabb, fiatalabb játékosoknak kellett beugraniuk mint kezdők. Mindezt ha nem is hibátlanul, de megfelelően tették.

Először is nézzük meg, hogy melyik falembernek mennyi játékidő jutott a mérkőzéseken, ehhez készítettem egy táblázatot:
OL_tablazat
(a számokba beletartoznak a 6. falemberként pályán töltött játékok is)
sárgával azokat a mezőket jelöltem, amely meccs során a falember minden egyes játéknál a pályán volt
pirossal pedig azokat a mezőket, amely meccseken sérülést szenvedtek az adott játékosok

Mint láthatjuk, már 9 játékos kapott szerepet idén a támadófalba, megpróbálom összegezni eddigi teljesítményüket, sérüléseiket, illetve hogy mi várhat rájuk a szezon során.

Nate Solder
Szeptember 9.-én, egy nappal a Steelers elleni szezonnyitó mérkőzés és a februárban megnyert SuperBowl tiszteletére tartott ceremónia előtt, 2 évvel meghosszabbította a csapat a szerződését. Ezzel úgy tűnt, hogy a 2011-es Draft első körében választott játékos fogja őrizni Brady vakoldalát még sokáig. Ennek megfelelően is kezdődött a szezon és ugyan ő sem mentesült a rotáció alól, de az első 3 mérkőzés 228 támadójátékából 205-nél a pályán volt. Nem nyújtott tökéletes teljesítményt, de az elmúlt években nekem az tűnt fel, hogy a szezon során folyamatosan javult a játéka. Erre azonban idén nincs lehetősége, ugyanis október 11.-én, a Cowboys elleni mérkőzésen sérülést szenvedett. Az első hírek még nem szóltak komoly sérülésről, azonban a mérkőzés utáni vizsgálatok során kiderült, hogy nagy a baj, bicepsz-szakadást szenvedett el a játékos és ezzel vége a szezonjának. A csapat ennek megfelelően sérültlistára helyezte és a szezon hátralévő részében már nem láthatjuk a pályán a csapat egyik kapitányát.

Marcus Cannon
Vele 2014 decemberében hosszabbított 2 évvel szerződést a csapat. Az előző szezonokban többnyire jó teljesítményt nyújtott amikor Vollmert kellett helyettesítenie a támadófal jobb szélén, azonban tavaly többször megfordult Guard pozícióban, ami nagyon nem feküdt neki, borzalmas teljesítmény nyújtott. Májusban a Draftról érkezett 2 újonc játékos is erre a posztra, így idén ismét a fal szélén kapott többnyire lehetőséget. És ott megint csak jó teljesítményt nyújtott. Természetesen ő is részese volt a rotációnak, azonban miután a Cowboys ellen megsérült Solder úgy tűnt, ő lesz a szezon hátralevő részében a helyettese. Ekkor ütött be a krach. A következő héten, a Colts elleni rangadó elején őt is elvesztette a csapat. A hírek lábujjsérülésről szólnak és azóta sem láthattuk a pályán. Pozitívum (lehet), hogy Mike Reiss szerint hamarosan visszatérhet, akár már a Redskins ellen is láthatjuk a pályán.

Cameron Fleming
Solder sérülése után, az addig a gyakorlócsapatban szereplő Fleminget szerződtette a vezetőség az 53-mas keretbe. A 2014-es Draftról érkezett falemberrel vészmegoldásként számolhatott Belichick, azonban mint feljebb említettem, Cannon sérülése miatt már az első meccsén gyakorlatilag végig kellett játszania a mérkőzést. Azóta is ő a csapat jobbszélső falembere, míg Vollmer átkerült Brady vakoldalára. Nem nyújt kiemelkedő teljesítményt, de ezt nem is várhatjuk el tőle. Nem véletlen szerepelt csak a gyakorlócsapatban. Ennek ellenére mondhatjuk, hogy kudarcot sem vallott. Olyan játékosokkal kellett megküzdenie a 3 hét alatt, mint Mathis, Wilkerson, Wake vagy Oliver. Bármelyik falembernek meggyűlne velük a baja, nem kivétel ő sem. Azonban annak fényében, hogy a csapat 4. számú Tacklejeként kezdte a szezont és hírtelen bedobták a mélyvízbe, a teljesítménye elismerésre méltó. Valószínűleg miután Cannon felépül, ismét a cserepadra kerül, azonban jó tudni, hogy lehet számítani rá. Addig viszont fontos feladat vár rá a pályán.

Sebastian Vollmer
Ezzel el is érkeztük a szélső falemberek utolsó tagjához. Vollmer a jobb oldalon kezdte a szezont, Solder sérülése után is maradt abban a pozícióban, azonban miután Cannon is kidőlt, átkerült a fal bal oldalára. Nem túl gyakori az olyan játékos, aki gond nélkül játszik mindkét oldalon, úgy hogy gyakorlatilag észre sem veszed, hogy előtte éveken keresztül a másik oldalon játszott és így most mindent fordítva kell tennie. Vollmer szerencsére egyike ezeknek a játékosoknak. Mind a jobb, mind a bal oldalon jó teljesítményre képes, nem lehet a játékára panasz. Solder kidőlésével egyértelműen ő lett az egység vezére. Egyetlen dolog aggasztó vele kapcsolatban, mégpedig a sérülései. Sokszor volt sérült karriere során, mindennél fontosabb most, hogy egészséges tudjon maradni, ugyanis jelenleg nincs több egészséges játékos a fal szélére. Cannon felépülése után valószínűleg visszakerül majd a fal jobb oldalára.

Shaq Mason és Tre’ Jackson
Mindkét játékost az idei Draft 4. körében választotta ki a csapat és azt lehetett várni, hogy lesz idejük megszokni az NFL légkörét, mielőtt játszaniuk kell. Nem az az általános, hogy egy 4. körben választott falember azonnal akció közelbe kerül (bár Stork is azonnal elnyerte a kezdő pozíciót tavaly), általában 1-2 évig csiszolgatják őket a rendszerben mielőtt bevetnék őket. Úgy tűnt itt is megvan ez a lehetőség, Wendell és Kline megfelelő kezdői lehetnek a csapatnak. Azonban Wendell egy rejtélyes betegség miatt nem tudott játszani. Így egyből a mélyvízben találták magukat. Mindketten a rotáció részesei lettek már az első meccstől fogva. Mason valamivel több lehetőséget kapott Jacksonnál, de mindketten folyamatosan játszottak. Aztán a Colts elleni mérkőzés után Mason nem tudott edzeni a csapattal egy térdsérülés miatt. Valószínűleg még a meccsen sérült meg. Ezután Jacksonnak elő kellett lépnie és végig is játszotta a Jets elleni találkozót. Majd a Miami ellenin is így kellett volna tennie. Azonban a mérkőzés vége felé egy játékos ráesett a térdére. Ő is megsérült. Az ilyen sérülések a játékosok szezonjának a végét szokták jelenteni. Úgy tűnik egyetlen szerencséje volt, hogy Belichick az edzője. Ugyanis Belichick megköveteli, hogy minden falembere térdvédőben eddzen és játssza le a mérkőzéseket. Nincs ez így minden csapatnál. Úgy tűnik a térdvédő megmentette a szezonját. Ugyan így is elszenvedett egy térdsérülést, azonban láthatjuk még idén a pályán. Egyik játékosról sem lehet tudni, hogy mikor lesznek képesek újra játszani.

Ryan Wendell
Wendell ugye egy titokzatos betegség miatt nem tudott a csapattal edzeni sokáig és így a mérkőzéseken sem vett részt természetesen. Mindez nem is volt gond mindaddig amíg meg nem sérült Mason. A következő meccsen már a meccsnapi 46-os keret tagja lett, még ha egyetlen snapet is töltött a pályán, azt is FB szerepkörben. Aztán a Miami ellen a csapat elvesztette Jacksont is, így be kellett állnia a falba. Mindössze 12 snapet játszott, de nekem nem úgy tűnt mint aki tökéletes állapotban lenne. Ennek ellenére hacsak nem lesz játékra alkalmas állapotban Mason, kezdenie kell majd a hétvégén.

Josh Kline
A második legtöbbet töltötte a pályán a falemberek közül. Ő a biztos pont a csapatban Guard poszton. Eleinte többnyire Masont és Jacksont rotálták mellette és ő majdnem végig a pályán volt. Attól függően, hogy melyikük érkezett vagy a bal vagy a jobb oldalon szerepelt. Megbízható teljesítményt nyújtott mindeddig, remélhetőleg a jövőben is így folytatja.

Davis Andrews
Ezzel elérkeztünk a csapat egyetlen játékosához, aki a szezon minden egyes támadójátékánál a pályán volt. Andrews idén nyáron érkezett a csapathoz mint nem draftolt újonc Center. Egy projekt játékosnak tűnt sokig, akinek esélye lehet, hogy a gyakorlócsapatba kerüljön. A csapatnak megvolt a kezdője Brian Stork személyben, aki remek újonc szezonon volt túl. Sajnálatos módon azonban ezt a posztot sem kerülhették el a sérülések. Storkot agyrázkódás miatt a csapat sérült listára tette még az első forduló előtt, amelyről majd szezon közben visszatérhet. Ezzel ő maradt az egyetlen Center a keretben. Végig játszott 7 mérkőzést és tette ezt veteránokat megszégyenítő teljesítménnyel. Egy rossz szónk nem lehet rá, elvétve hibázik gyakorlatilag. Ilyen teljesítmény után kérdezhetnénk, hogy vajon miért nem draftolta senki? Őszintén szólva fogalmam sincs. Elvileg nem megfelelőek a méretei, nem elég erős. Ehhez képest fel tudta venni a versenyt olyan játékosokkal többek közt mint Suh vagy éppen Dareus. Ha lenne egy szavazatom év végén, én biztosan rá szavaznék mint az év támadó újonca. Bizonyára elfogult vagyok (sőt, biztos) de ezért a teljesítményért óriási tisztelet jár ennek a fiatal játékosnak.

Brian Stork
A tavalyi évben kiharcolta magának a kezdő pozíciót a fal közepén. Úgy tűnt hosszú évekre megvan a játékos a pozícióra. Azonban az egyetemről kikerülve is már sérülékenynek mondott játékos agyrázkódást szenvedett az előszezon során, ami miatt sérültlistára tette a csapat amelyről szezon közben majd visszatérhet. Remélhetőleg hamarosan edzésbe tud állni.

Ezzel végigértünk a keret 10 játékosán. Az összegzésekből kiderül, hogy a csapatnak gyakorlatilag 5 egészséges falembere van jelenleg (Vollmer, Kline, Andrews, Wendell, Fleming). Egyetlen újabb sérülésnek katasztrofális eredménye lehet ha nem épül fel senki sem. Bár pozitív jel lehet, hogy a csapat nem szerződtetett új játékost, vagyis valamelyik sérült talán játszhat a hétvégén. Ha ez nem így van, akkor valószínűleg megint a gyakorlócsapat egy tagjához kell fordulniuk az edzőknek. Az utolsó 2 mérkőzésen egyébként már csak 6 falembert tudott nevezni Belichick.

Tehát összességében szerintem a fal megfelelően teljesített, figyelembe véve, hogy mennyi sérüléssel kellett megküzdeniük. És ebben komoly szerepe van további 4 embernek:
-Belichick szerencsére (szerencsére???) kiválasztott 2 Guardot a Drafton, akiket egyből bedobtak a mélyvízbe és nem vallottak kudarcot. Kukázott az újonc szabadügynök piacról egy csiszolatlan gyémántot (ismét) akinek a nevét elvétve lehet hallani a mérkőzéseken annak ellenére, hogy végigjátssza őket és hogy elit védőjátékosokkal kell felvennie a versenyt. Márpedig ha egy támadó falembernek nem halljuk a nevét, az általában jó jel.
-McDaniels a játékhívásokkal segíti az egység dolgát, nem hív olyan játékokat, amik során hosszú ideig meg kellene tartaniuk az ellenfél védőit.
-Brady pedig mindezeket a hívásokat tökéletesen hajtja végre, kicsivel több mint 2 másodpercig tartja magánál a labdát átlagban mielőtt passzolna, ami a legkevesebb a ligában, illetve remekül segíti a fal munkáját mozgásával is. 38 éves kora ellenére tökéletesen mozog el, lép fel a zsebbe a nyomás elől.
-DeGuglielmo személyében pedig úgy tűnik megtaláltuk Dante Scarnecchia méltó utódját. Remekül készíti fel játékosait a mérkőzésekre.

Van azonban pár kérdés amire nem tudjuk még a választ:
- Ki lesz a Center miután a csapat aktiválta Storkot, ő vagy Andrews?
- Cannon, Mason, Jackson felépülése után újra lesz rotáció a posztokon, illetve Wendell ismét inaktív lesz?
- Ha nem lesz játékra kész egyik sérült se, gyakorlócsapat melyik tagja kapja meg a bizalmat?

Hozzászólások

2015. 11. 05. 13:05
komzoz65
Köszi sokadszor is a nagyon jó cikket mindenekelőtt, egyre jobb és jobb tartalmak vannak ezen az oldalon a régi jól bevált cikkek mellett, köszönet és hála.

Szinte hihetetlen, hogy egy ennyire megújult és a sérülések által megtépázott fal ennyire is képes. A Dallas meccs első félidejétől eltekintve remekelnek.

Elképesztő volt a statisztika amit Faragó Ricsi mondott valamelyik Pats meccs közvetítésekor. (Ha valaki nem hallotta: Amikor egy csapat 85% vagy magasabb arányban passzol, akkor Pariots 4 meccs 4 győzelem az összes többi csapat, 130 valahány meccs 3 győzelem összes többi bukta.) Ennyire nehéz egyoldalú hívásokkal nyerni. Amikor a D tudja, hogy biztos, vagy "csak" 90%, hogy passz lesz.

A cikk jól említi, hogy nagyot segít persze TB a kimozgással és a gyors továbbítással, meg a TE-k blokkolásai, de ez így sem magától értetődő. Különösen, hogy minden csoportellenfelünk jelentőset gyúrt a D falának megerősítésére.

Szerintem Andrews marad az 1. számú center, Stork limitált megjelenésével. Lesz rotáció, ha lehet, de nem nagyon esélyes, és igen Wendell ismét inaktívvá válhatnaAz utolsó kérdésre lehet tippelgetni, de a lényeg vannak esélyes jelöltek, akiktől joggal elvárjuk, és eséllyel is elvárhatjuk, hogy igazi Patriótaként azonnal remek teljesítményt nyújtva mutatkozzanak be.

2015. 11. 05. 13:11
Whitealert
Hetekkel ez előtt valahol azt olvastam, hogy Stork középsuliban még guardot játszott. Elképzelhető lenne, hogy újra G-ként vetnénk be?
2015. 11. 05. 13:17
minden elképzelhető :)
de mintha Reiss azt írta volna korábban, hogy mind Andrews, mind Stork inkább csak Center, de lehet hogy rosszul emlékszem
mondjuk ha felépülnek a sérültek, nem lesz realitása egyikük Guardkét játszatásának sem, ott lesz Klein, Mason és Jackson
2015. 11. 05. 13:15
elbandi
Lenne még két kérdésem:Melyik TE vagy DL játékos ugorhatna be meccs közben vésztartalékként a támadófalba,és Stork játszhatna-e guard poszton is?
2015. 11. 05. 13:20
DL játékos nem hiszem, hogy be lehetne rakni a falba,
ha szükséges, feltétlen TE Michael Williams lenne a beugró, őt a Lions OT-két draftolta és náluk még azt is játszott, ő be tudna ugarani, bár mivel azóta TE, vesztett a súlyából szóval nem lenne tökéletes megoldás
Storkra válasz egyel feljebb
2015. 11. 05. 13:17
1976gabi
jó cikk.bár már az utolsó kérdéseken kellene gondolkozni.
2015. 11. 05. 13:33
April Wine
Mason tegnap már limitáltan edzett. Cannon és Jackson azonban nem. És Wendell is limitált térdsérülés miatt.

Szóval igencsak vékonyak vagyunk.
2015. 11. 05. 15:11
hopi46
Hát nagyon köszönöm ezt a minden igényt kielégítő cikket a statisztikákban méltatlanul mellőzött Ofal csapattagokról. Ha lenne asziszt pontozás (mint pl. hokiban, kosárlabdában) az élen szerepelnének, mert gyakorlatilag minden támadó TD az Ő érdemük is.
3 rookie-val, PS-ből felhozott emberrel és tavaly alig játszóval (Kline) - eddig szuper eredmény! Persze a döntő mérce Denverben lesz.
A PS-ben van két játékos, aki felhozható B.Clausell T (198cm, 154 kg) és Ch. Barker G (188cm, 141 kg) elvégre egy egész jó védelem ellen "gyakorolgathatnak".
Williams és Gronk fogja a falat szükség esetén támogatni.
Stork középsuliban blokkoló TE-t játszott és ennek alapján választotta ki a Florida State, ahol belső támadó falemberként kezdett (RG)
2015. 11. 05. 20:07
Whitealert
Mea culpa, rosszul emlékeztem. Azt még eltaláltam, hogy játszott guardot is és azt is, hogy járt középiskolába. :D
2015. 11. 05. 18:26
_Demetrius_
Én is hasonló képpen gondolom! Ha visszatér Stork akkor sem fogja Andrews-t kilökni centerből! A rotálásban lehet center, ha Andrews nagyon fáradna de szerintem is érdemes lenne kipróbálni blokkoló TE-ként vagy akár más poszton. Szerintem egy nagyon tehetséges játékos és arra a 2 másodpercre fel tud tartani bárkit akár középen akár a szélén! Ha visszatérnek a sérültek amit már nagyon szeretnék, akkor szerintem visszatér a rotáció! Ha van rá lehetőség, akkor annyit pihentessük a játékosainkat amennyit lehet és mindíg frissek legyenek fent! Egy ilyen dolog az utosló negyedben fokozottan fontos és kulcsfontosságú lehet! Szerintem a csapat egyben van! A D jó így ahogy van! Bár én a szezon elején nagyon vártam egy CB-t de úgy gondolom, hogy megoldják így is! A Ofalon kívül + most a WR sérüléseken kívül sok aggodalom nem kell, de ez majd az O fele, de legyünk pozitívak! :D Ha trade akkor a FA piacról hoznék egy OL csak biztos ami biztos alapon! Ki tudja! BB lehet talál megint valami csiszolatlant, vagy csak megnyugtatjuk magunkat, hogy ha baj lenne lesz kihez nyúlni és ha visszatérnek akkor PS vagy viszlát! szerintem...
2015. 11. 05. 19:31
Lucius
Szerencsére úgy néz ki, a végjátékra mindenki visszatér (kivéve persze Solder), de jó eséllyel már a Denver ellen teljes lesz a csapat. Addig meg valahogy kihúzzák, hála Bradynek és az edzői stábnak, nem nagyon kell aggódnunk.
Kicsit off:
Mit szóltok a nagy reményű, fiatal irányítók leolvadásához? Keapernick, Luck, RGIII, Wilson (bár őt még futtatják, de szerintem sosem volt igazán jó, de most meg gyengébb még a tavalyinál is. 12 pont a Cowboys ellen? Még viccnek is rossz. 19.-ek szerzett pontok tekintetében úgy, hogy még nem voltak byeweeken) Úgy tűnik a futkorászó irányító őrület rendesen besült.Valamint TB-ék generációja nem is egy klasszissal volt jobb, mint a következő.

2015. 11. 05. 21:15
Tzimisce
Wilsonban szerintem komoly potenciál van. Jobban dob, mint Kaepernick és ugyanolyan jól fut. Csak elfelejtették az alapszabályt, jól támadni csak jó fal mögül lehet. Ha ezzel tudnak mit kezdeni, lehet belőle valami. Pláne, hogy Wilson okosan fut, nem egy RG3.
Amúgy Cam Newton is ott van. Luck szerintem nem rossz, csak idén nem megy neki.
2015. 11. 05. 21:37
hopi46
Newton, Luck, Wilson jó irányítók...ennyi.
2015. 11. 05. 22:01
zozo692
Nekem Luck nem jön be. Szimpla gunslinger QB - Favre 2.0, nem túl eszes, csak annak tűnik.
2015. 11. 05. 21:57
zozo692
Az a fal előtte olyan, mint az ementáli. Minden egyes snap-ben az életéért küzd, eddig sikerrel.
Ha egy gyengébb kvalitású QB lenne ott, már rég elvesztették volna az esélyüket a rájátszásra.
2015. 11. 05. 22:21
komzoz65
Így van. Nagyon nem értettem ezt az Unger-Graham cserét. Tipikus vesztes-vesztes cserének tűnt, és tényleg. A Seattle O alapeleme egy erús fal értelmetlen volt meggyengíteni egy blokkolásban lényegében használhatatlan sztárelkapó TE ellenében. Wilson passz frekvenciájával lehetetlen Graham adottságait még megközelítően sem. Brees masszívan 650-et dob egy szezonban Wilson 400-450-et. Vártam mi lesz a titok, de semmi. Wilson ugyanannyit dob, egy picivel többet, mert többet vannak hátrányban, Grahamat a kritikák miatt egyre többet használják ugyan, de a TD-k száma (2) elkeserítő - nekik.

Be kell látni az NFL-ben minden csoda három napig (1-2 idényig) tart. RGIII első idénye varázslatos volt, de a végére megtörték, mint a ropit. Kapernick és Wilson kicsivel tovább tündökölt, de most csak Wilsonban l.átszik elég kraft és IQ ennek a végtelen kötéltáncnak tartós folytatásához. A monday nighton Gruden szerintem 10-szer mondta el Newtonról, hogyha az ő 100 millió dolláros QB-ja lenne, akkor ő nem örülne ennek a rengeteg ütközésnek, és tényleg csoda, hogy még egyben van.

Luck nagy küzdő de kellene neki egy eddigieknél jobb edző. Szerintem ő is és Kap is a szakmában gyengék. Nem olvassák a védelmet rendesen és ezért dobálnak ennyi maflát.

Luckot még túl is sztárolták és tényleg azt hiszi neki kell mindent megnyerni. Jobb játékos lenne ha felfogná, hogy csak egy labdát dobáló magas fiú egyelőre.
2015. 11. 05. 23:04
nosbiglem
Próbáljátok úgy felfogni, Wilson egy futó játékos, aki néha passzol is.
2015. 11. 05. 19:39
csasziqf
Ha gaz lenne PS-bol jonnek fel emberek, plus TE erosites szelen.
De en azt is eltudom kepzelni, amit mar elottem hozzaszolok is irtak:
Andrews, Stork rota es Andrews ("a tul kicsi") center Guard-kent fog uzemelni. Miert gondolom ezt? Mert BB szereti a hibrid jatekosokat, nagyon is el tudom kepzelni, hogy latott valamit Andrews-ban ami miatt mas poszton is szamithat ra.

Ha jool emlekszem, lehet h nem, egyik kozvetites alatt mondtak Ricsiek, hogy egyetemen jatszott DL-ben is Andrews. De erre nem vennek merget.
2015. 11. 05. 19:51
csasziqf
Szinte latom magam elott....

2 centeres felallas, ellenfel D-je meg pislog nagyokat, hogy most ki merre meddig..

Centergate :)
2015. 11. 06. 07:37
1976gabi
2015. 11. 05. 20:10
danmajerle
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy leginkább Brady és hozzá kapcsolódóan a játékhívások teszik elviselhetővé ezt a falat. Vollmer és Fleming pl. az előző forduló 2 leggyengébb produkcióját nyújtották tackleként az egész ligában, utóbbi összeségében is borzasztó. Egyedül a 2 mp körüli release az oka, hogy nem nagyon érnek oda Tomhoz.
2015. 11. 05. 21:48
hopi46
Vollmer "idegen" területen játszott és elsősorban a vakoldalt védte, szvsz elég jól. Fleming most jött fel a PS-ből...
Változatlanul állítom, a Denver meccs lesz az igazi minősítő.
A playbook-ot a falhoz is "igazítják".
2015. 11. 05. 21:53
loop80
Vollmer szerintem sem volt rossz, a körülményekhez képest. Fleming sajnos túlságosan lassú, darabos. Kényszerből játszott, ez van...

Amúgy meg:

http://www.nfl.com/news/story/0ap3000000573516/article/2015-nfl-midseason-predictions-championship-sunday-fallout

;)
2015. 11. 05. 22:13
danmajerle
Vollmer engedett egy sacket, 2 hitet és 4 hurryt, ezenkívül még 4x is megverték, de olyan gyorsan szabadult Tom a labdától, hogy ez a statokban nem jelentkezett.
2015. 11. 06. 02:36
nosbiglem
2015. 11. 06. 11:21
lipi
Mindenki nyugodjon Meg. Amint visszater Stork, at fogja venni a center posztot. Andrwes marad backup.
2015. 11. 06. 12:19
mondjuk azt nem tudod, ehhez miért kell megnyugodni :D
sztem teljesen jól játszott a hiányában
Hozzászólás a(z) Az 5 testőr bejegyzéshez