Végig hátrányban, momentum nélkül. Meglepetés volt, hogy a pénzfeldobás megnyerését követően a támadás jogát választotta a Patriots. Utólag kiderült, hogy az egyik legjobb esélyüket hagyták veszni, hogy saját előnyükre alapozzák meg a találkozó hangulatát. Mindhárom csapatrész hozzátette a saját maga részét a csalódást keltő játékhoz, mely azt eredményezte, hogy támadó, védő és special teams oldalon is túljátszotta őket a Broncos. A mérkőzésre a legnagyobb hatást a támadók indiszponált, egydimenziós játéka jelentette, amelyet a Chiefs meccset követően mintha kottából olvasott volna a denveri védelem, ami két olyan labdaeladást eredményezett Tom Bradytől, amilyet már nagyon régen nem láthatott tőle az ember. Hiába küzdött nagyot mindenki a negyedik negyedben, a Broncos két kezdő safetyjének a sérülésére is nagy szükség volt, hogy legalább szóba kerüljön a varázslatos egyenlítés és a győzelem esélye felcsillanjon a szurkolók és játékosok szeme előtt.
Már megint a régi támadófal. A Pats Super Bowlt nyert tavaly a Wendell, Connolly, Kline belső hármassal a támadófalban… Amilyen verést a Vollmer, Kline, Stork, Mason, Cannon ötös kapott a Denver védelmétől azt nehéz mondatba foglalni. A futójáték teljesen tabu volt a számukra idén. A Kansas City ellen mutatott stabil passz elleni védelem is már nyilvánvaló, hogy a hamar, üresre játszott elkapóknak és Brady gyors passzainak, döntéseinek volt köszönhető. A csapat fókuszát és mentális erejét nagyon jól mutatta Bryan Stork ostoba szabálytalansága, ami mínusz 15 yardot jelentett az első negyedben és Logan Mankins legszebb hagyományait idézte. Végre volt jó mezőnypozíciója a csapatnak (40 yard) és sikeres futójáték első downra (Jackson, 5 yard). Mindezt sikerült Storknak lenullázni egyetlen mozdulattal. Butaság. Különösen idegenben. A meccs legnagyobb „mi lett volna ha” pillanata számomra.
Biztos jele, hogy veszít a csapatod. Sosem dicsőség megnyerni az eladott labdák csatáját. A Patriots nagyon sokat tett azért vasárnap, hogy ezen a téren ne valljon kudarcot. Két interception és rontott extra pont rúgás mellé még besorolható a két rontott negyedik kísérlet. Utóbbiak esetében érdemes óvatosabban fogalmazni, mert már erősen kényszer hatása alatt született döntések voltak a negyedik negyedben, de mégis csak labdaeladások voltak, és közvetlenül pontokat bukott vele a csapat. 2:25-tel a vége előtt negyedik és 6-ra szerintem egyszerűen nem lehetett más döntést hozni. A másik negyedik down már inkább megkérdőjelezhető, de a védelem éppen előtte engedett egy 5 perces támadást és mezőnygólt az ellenfélnek. A negyedik down pillanatában már csak (még) 6 perc volt hátra. A két Brady interception és Julian Edelman megállítása negyedik és 1-nél is sajnos annak volt a jele, hogy a denveri védelem mennyire jól olvasta, hogy mit akar a New England és ezt nem csak időben felismerték, hanem meg is tudták valósítani. Ez a fajta nyomás az, ami képes hibára késztetni a támadókat és bizonyára minden edző álma, amikor ezt el tudja érni a védelme.
Biztató, csak nem elég. Megvoltak a Patriots védelmének a pozitív és negatív pillanatai is a mérkőzésen, amely teljesítmény ezúttal nem volt elég, hogy kihúzza a csapatot a pácból, és ellensúlyozza három negyeden keresztül a támadók gyengélkedését. A sackek, a futójáték kikapcsolása, a kivédekezett passzok, a szerzett labda azonban mind kevésnek bizonyult, mert párba állítható velük Manning futása harmadik downon, ami legalább annyira félelmetes, utópikus élmény lehetett a játékosok számára, mint a szurkolóknak, ami egyszerűen semmilyen körülmények között sem fordulhatott volna elő; C.J. Anderson 30 yardos futása a negyedik negyed elején, vagy Owen Daniels két TD elkapása, amikor fájóan könnyedén találták meg a Pats zónájának a gyenge pontjait. A meccs végén a védelem többször megteremtette a lehetőséget a támadók részére, hogy egyenlítsenek. Arra a tartásra lehet építeni, de komoly megfontolást igényel majd, mihez kezdjenek a védőfallal, mert a pass rusht a fontos pillanatokban önmaguktól nem tudták megoldani.
Nem annyira special teams. Két jó punt return ellenére is a csapat elveszítette a mezőnypozícióért vívott csatát, amely Denverben azt jelenti, hogy a punterek háborúját nem Ryan Allen nyerte. Colquitt puntjainak és a Broncos coverage egységének nagy szerepe volt abban, hogy a szünetet követően ne tudjon lendületbe jönni a Patriots támadósor és megőrizze tetszhalott állapotát, melybe az első negyed nyitó támadását követően került (egymást követő támadást kezdtek a 3 és 8 yardos vonalról). A sikertelen extra ponttal megszakadt egy nagy sorozatot, természetesen az elképzelhető legrosszabb pillanatban, amelynek súlyát és nyomasztó terhét a meccs hajrájában minden New England szurkoló érezte. A special teams egész éves teljesítményére került fel ezzel a korona. Remélni lehet, hogy az új koordinátor, Joe Judge 2016-ra olyan előrelépést tud produkálni az egység egészén, ami az utóbbi időszakban tapasztalható volt a fiatalabb, komolyabb rutin nélküli edzőkkel a védelem oldalán is (Patrick Graham, Brian Flores, Josh Boyer).
Előretekintve, holtidény útjelzők. Futójáték rendbetételének kell prioritást élveznie, elsősorban minőséget jelentő belső támadó falember igazolásával vagy draftolásával, illetve egy valódi, erőteljes futó megszerzésével. Nem lehet megengedni, hogy jövőre is egydimenziós maradjon a támadósor. Ha nem is szükséges olyan drasztikus változás, mint ami a 2009-es idényt követően ment végbe, de remélhetőleg komoly vérfrissítésen megy keresztül a keret, legyen szó akár kezdő játékosokról, akár első cserékről, vagy a mélységet jelentő tartalékokról, fejlődésre váró, kiforratlan tehetségekről.
Végszónak: legalább marad motiváció Belichick és Brady számára a következő idényre is. Hogyan nézett volna már ki egy újabb címvédés a Patriotstól az új évtizedben is?
Lesz még hely az ötödiknek a vitrinben.
Hajrá Pats! Sikeres holtidényt mindenkinek!
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges