Még alig kezdődött el a szezon, és máris túl vagyunk a negyedén. Ez alkalmat nyújt arra, hogy egy kicsit összegezzük, mi is történt az alapszakasz első etapjában – természetesen női szemszögből nézve.
Nem tudom ki hogy van vele, de én régebben - elsősorban a sulikezdés miatt - mindig utáltam a szeptembert. Sokszor értetlenül ismételgettem az alsóban bemagoltatott Petőfi-idézetet: "Itt van az ősz, itt van ujra, S szép, mint mindig, énnekem..." Szééép? Mi a szép a nyálkás, esős időben, a szélben, a sárban a ködben? Mióta viszont beleszerettem ebbe a sportba, már alig bírom kivárni, hogy végre szeptember legyen. Elvonási tüneteimet kezelendő tavasszal NBA-t néztem, nem kis örömmel, hiszen a Celtics azért nagyon ott volt. Nyáron pedig végre megértettem a baseball szabályrendszerét, és már ott tartok hogy hajnalonként MLB nézéssel edzek a Sunday-Monday Night Football meccsekre. (Tessenek ám odafigyelni, a BoSox legyőzte az rájátszás első körében a sokkal esélyesebbnek kikiáltott LA Angelst, és ma éjszakától már kezdődik a Tampa Bay Rays elleni második kör, remélem az idei év e hónapja is Soxtober lesz.) Merthogy a piszkosul hosszú felkészülési időszakban is kell ám sport, különben csak arról olvasgathatunk, hogy ki volt ott a Celtics meccsein a csapatból, vagy hogy épp Tommyfiú melyik partyn vett részt Giselle-lel stb. (E téren a kedvenc sztorim, az a szülinapi ajándékos. Gizike nagyon sokat gondolkodott rajta, hogy mit is adhatna az ő szép szőke hercegének a szülinapjára, és kitalálta, hogy meglepi egy olyan naptárral, amelyen ő ruha nélkül van lefotózva. Hát el tudom képzelni, hogy Tommy mennyire meglepődhetett, hiszen ugye Gizikét eddig még soha senki nem láthatta enyhén hiányos öltözetben se naptáron, se egyéb száz más helyen. :) ) Na, erről ennyit.
OK, persze az offseasonban is vannak fontosabb hírek is az új játékosokról, a draftról, minicampről meg a nyári nagy táborról, de az igazi mégiscsak az, ha már vannak meccsek, ha már élesben megy a küzdelem. Az offseason legnagyobb kérdése mindig az, hogy milyen a távozók és érkezők mérlege, vajon erősödött-e a csapat, vagy gyengült. A szezon előtt lehet találgatni és számolgatni, kivonni és hozzáadni, majd történik valami, ami az egész képletet áthúzza...
Úgy tűnt, hogy az idén több fontos dologra koncentrál a stáb: lehetőleg egyben tartani a offense-et, és elkezdeni a defense, elsősorban a LB-sor megfiatalítását, összerakni a secondaryt és erősíteni a special teamet. Hogy mennyire volt mindez sikeres, az inkább a szezon második felében fog eldőlni, de az első negyed is után is vannak már benyomásaink.
Ami az offense-t illeti: Bár Stallworth nem maradt Patrióta, végül is a távozásával pótolhatatlan veszteség nem érte a Patset. (Külön öröm nekem, hogy jó helyre ment, én kedvelem a Brownst is. Sajnos azóta újra megsérült, ami azért azt mutatja, hogy neki a sérülékenysége az egyik nagy gyengesége.) Ami a legnagyobb örömöt és megnyugvást hozta: Randy Moss maradt a csapatnál, sikerült 3 éves szerződést összehozni vele, elsősorban azért, mert ő is így akarta. Én örültem Gaffney maradásának, sőt egy több éves szerződést is szívesen láttam volna vele. A futásnál jó hír, hogy felépült Sammy Morris, ide került LaMont Jordan és végre Maroney is épen és egészségesen gyakorolta végig a nyári edzőtábort. Kevin Faulkot is csak egy meccsre tiltották el a marihuánabirtoklási ügye miatt. (Amit egyébként azóta sem értek, merthogy a drogtesztje állítólag negatív lett, de akkor meg mi a fenének hord magánál füvet? Na, mindegy.) A falembereink közül nagyon sokan sérüléssel küszködnek, és valahogy a tight endekkel sincs e téren szerencsénk, mind Watson, mind pedig Thomas elég sok gonddal küzd.
Nem véletlenül hagytam a végére a QB kérdést. Nagy meglepetésre a 3. körben irányítót draftoltunk O'Connell személyében. Brady már a training camp idején is sérüléssel bajlódott, az a boka már tavaly február óta rendetlenkedik. Hát, most annak is van ideje meggyógyulni. Sokan és sokszor emlegettük, hogy a Pats szurkolóinak a legrosszabb rémálma következne be, ha Brady megsérülne. Én eleinte nagyon reménykedtem abban, hogy talán csak egy néhány nap, vagy néhány hét alatt gyógyuló sérülésről van szó. Sőt , amikor levonult a pályáról, először a Celtics-meccs jutott az eszembe, amikor Pierce-t ölben vitték le, majd perc múlva visszatért, és a csarnok majd fel robbant. Erre a pillanatra vártam a Chiefs-meccsen is, de sajnos ezt a forgatókönyvet másképp írták meg.
Maradt nekünk az a Cassel, akivel kapcsolatban sokan még azt is megkérdőjelezik, hogy NFL-szintű irányító-e. No, most ehhez képest azért nem olyan tragikus a helyzet. A Chiefs-meccsen, az első döbbenet után helyt állt, a Jets meccsen nagyon óvatos, de elfogadható teljesítményt nyújtott. A Dolphins ellen viszont nem tudott az a vezére lenni a csapatnak, aki tartást tudott volna adni. A '49-ers ellen pedig voltak reményt adó megmozdulásai és rendkívül bosszantó hibái is vegyesen, de legalább az pozitívum, hogy a rendkívül gyatra kezdés után nem omlott össze. Most megpróbálok optimistán hozzáállni, és a fejlődést érzékelni MC teljesítményében. Merthogy egyébként nincs énnekem bajom ővele, és ahogy látom Welkerrel nagy spanok, márpedig aki a Wes haverja, az rossz ember nem lehet. Remélem a pályán is úgy megtalálják a közös hangot, mint karaokizás közben. (Apropó, Pats-rajongó lányok! Remélem, mindenki látta a Larryoke- ről szóló jutyubos videón Wes csípőmozgását, kötelező darab! :) )
Hogyan muzsikál ez az offense Brady nélkül? A WR-ok egész elfogadhatóan. Moss a '49-ers ellen már motiváltabbnak tűnt, Welkerről akkor se írnék rosszat, ha okom lenne rá, de igazán nincs is, bár kevesebb passzt kap ő is, és már Gaffneynak is volt néhány jó elkapása. Az eleinte nagyon látszott, hogy Matt nem a first unit-tal, a legjobbakkal gyakorolt korábban, és ez adhat nekünk némi reményt arra, hogy talán az összeszokás után jobban is fog ez menni.
Ebben a helyzetben a futójátékra nagyobb hangsúlyt kellene tenni. Jordan nem rossz, Morris is hozza a tőle elvárhatót. Faulk pedig kifejezetten jó (ő másik kedvencem Wes mellett). Aki csalódás, az Maroney, de azért az ő kritikájával is óvatos lennék. Merthogy tudvalévő, hogy a futásnál nagy szerepe van a falnak, a blokkoknak, és sokszor nem tudom eldönteni, hogy csak Maroney nem találja azt a bizonyos rést, vagy az baj, hogy az a szükséges rés nincs is meg. És nagyon hiányzik a hatékony tight end játék is. Régebben sokat vicceltünk a draftok idején azzal, hogy Belichick valószínűleg újra TE-t fog választani. Hát kiszeretett belőlük, az biztos, és most már elég vékony ez a részleg a Patriotsnál. A fal esetében pedig remélem, hogy hamarosan mindenki felépül, no meg hogy jövőre erősít majd itt a stáb.
Mivel az idén nem bízhatunk abban, hogy a mindent elsöprő támadójáték majd ellensúlyozza a védelem esetleges megingásait, a defense-re óriási teher hárul. Nekik ugye nem lehet az a mentségük, hogy megsérült a vezér. Tulajdonképpen nekik kellene hozni a meccseket.
A drafton az idén sikerült beszerezni néhány reményteljes rookie-t. (Hát igen, BB minden évben rácuppan egy-egy pozícióra, régebben a TE-ket gyűjtötte, tavaly WR-okból spajzoltunk be, az idén az LB-ken volt sor.) Én nagyon sajnáltam, hogy Rosey Colvin és nagy-nagy kedvencem, Junior Seau távozott a csapattól, de végül is az érkezők tényleg jónak tűnnek. Az azért nem semmi, hogy Mayo az első meccseken végig pályán volt, és nem is játszott rosszul, Crable és Guyton is kinőheti magát. Az "öregek" közül Vrabel még messze van a tavalyi formától, AD csillant néha valamit, Bruschi a másik ember, akit sose szidnék, és nagyon fogom sajnálni, amikor ki fogják szorítani a csapatból, de már vannak jelei, hogy ez be fog következni. A front7-nek tehát a személyi állományt tekintve elvben nagyon stabilnak kellene lennie, de sajnos ők is okoztak már csalódást.
Az offseason során a legnagyobb veszteségeket a secondary szenvedte el, alig marad CB-nk, Asante búcsút inte(rszepsönöl)t, a Philly hajlandó volt azt a soknullás szerződést elérakni, amit a Pats nem engedhetett meg magának. Próbálkoztunk veteránokkal, draftoltunk rookie-t, aztán jött O'Neal is, de a Dolphins elleni meccs azt mutatja, hogy bizony a passz elleni védekezés még nem az igazi. Bár Hobbs végül is elég stabil, és O'Neal is elfogadhatót nyújt, mégis sok passzt nyeltünk be. Rodneyapó piszok lassú, és néha nagyon be tud nézni dolgokat. Brandon Fakezű Meriweathernek használt ugyan a nyári tréningezés, de még kell néhány int ahhoz, hogy a jelzőben a fa arannyá váljon. Itt talán az adhat némi reményt, hogy a '49-ers ellen kipróbáltak néhány új nickel- és dimeformációt, ami nem is működött olyan rosszul. Ezt én Dom Capers munkáját vélem felfedezni, és bízom benne, hogy az új formációkkal és a rookie-kat is beépítve hatékonyabb lesz a secondary. Olyan vacakul nem játszhatunk még egyszer, mint a Delfinek ellen, azt még nézni is rossz. volt. Ott a passz elleni védekezésnél csak a futás elleni volt sz..., akarom mondani vacakabb.
Összességében, ha az adott körülményeket figyelembe vesszük, a 3-1 nem rossz eredmény. A Chiefs meccsen nagy sokkot okozott Brady sérülése, és bizony a vége szoros volt. Néhányan – tegyük hozzá nem Pats-rajongók - lebecsülték ezt a győzelmet, mondván, hogy a Chiefs egy harmatgyenge csapat, és bizony őket egy jó csapatnak sokkal jobban meg kellett volna vernie. Akkor a Broncosszal mi van, ők nem egy jó csapat? Merthogy ők meg simán kikaptak tőlük, és engedték Larry Jonhsont 198 yardot futni.
A Jets ellen nagyon szurkoltam a csapatnak és Mattnek, több okból is. Nagyon fontos volt az, hogy az első Brady nélküli meccsen elfogadható teljesítményt nyújtsanak. És be kell vallanom, - bár ez nem szép dolog - azért is szurkoltam, hogy jól kenjék el végre a Jets száját. Valahogy tavaly szeptember óta nincsenek a szívem csücskében. Na jó, előtte sem voltak, de azóta úgy vagyok velük, mint Dulifuli: "Ki nem állhatom a Jetset!" Az a győzelem megnyugtató volt, nem fényes, nem megsemmisítő, de megnyugtató.
Meg is nyugodtak a fiúk olyannyira, hogy a Dolphins ellen mint ha a pályán se lettek volna. Ilyen rosszul teljesítő Patriotsot én még nem láttam játszani. Teljes csőd, mind a játékosok, mind az edző stáb részéről. Felvetődött bennem, hogy az idény első „Női szemmel” cikkét arról a meccsről írjam meg. De ha a gondolataimat, és pláne a meccs közbeni szavaimat leírtam volna, bizony csöppet sem tűnnék úrinőnek. Ráadásul azt a meccset inkább el kell gyorsan felejteni, nincs értelme megörökíteni.
A csúnya vereség után nagyon tartottam a '49-ers elleni meccstől. De szerencsére a csapat megmutatta, hogy van tartás bennük, és mind az offense, mind a defense felcsillantott olyan dolgokat, ami már reményt adhat, hogy talán ha ezt konzisztensebben tudnák hozni, akkor lenne esélyünk. Merthogy én nagyon bízom abban, hogy a rájátszásba bekerülünk. Bízom abban, hogy a Patriots van annyira jó csapat, hogy még Tom Brady nélkül is sikerülhet, pedig ez azért piszok nagy dolog lenne.
Nagyon vártam a szezont. Nagyon vártam, hogy végre újra legyenek meccsek, legyen foci. Már itt a szezon, vannak meccsek, és van foci. De az érzelmeim vegyesek. Abban bíztam ugyanis, hogy a Super Bowl elveszítése okozta sokkot és csalódást majd az új szezon feloldja. Hát nem oldotta fel, sőt egy újabb sokk és újabb csalódás következett be: a csapatnak ezt a szezont Brady nélkül kell lejátszania. Persze tudom, hogy ez nem a világ vége, és tudom, hogy a Patriots van annyira jó csapat, hogy ennek ellenére is minden meccsen esélyünk van a győzelemre, de... És ott van a DE. Mert mindannyian tudjuk, hogy ez a szezon nem a rekordokról, nem a győzelmekről és nem a veretlenségről fog szólni, és ha nem lenne ott a DE, arról szólhatna. Igen tudom, ennek így már nincs értelme, szegény ember vízzel főz, Brady nélküli Patriots meg Cassellel játszik. Most ez van. Remélem, jövőre lesz másképp is.