Menetrend
Szavazás

Az év gifje választás - negyeddöntő: harmadik mérkőzés

2015. 04. 26. 08:25
Szerző: Spigo
Kategória: Elemzés

1
Már csak nyolcan maradtak versenyben, hogy megnyerjék a Patriots.hu első év gifje versenyét. Sokat változott a helyzet a nyolcaddöntőkhöz képest, hiszen míg az előző körben Gronk, Brady, Amendola, és Edelman is többször szerepeltek, most már csak a két elkapó van jelen két-két giffel és ezekből az egyikben, az egyik legnagyobb esélyesben, ráadásul együtt szerepelnek. Vajon lesz-e meglepetés vagy papírforma szerint az első négy kiemelt jut be az elődöntőbe?


2. Belichick QB kérdés a Chiefs meccs után

1

Egy újabb klasszikus a mestertől. Maga a kérdés is vicces persze, de az az arckifejezés és az a mosoly...Aztán a végén csak épphogy megrázza a fejét, olyan alázósan. Végül is mondhatjuk azt is, hogy végre sikerült meglepni őt egy kérdéssel. A szörnyűséges Chiefs meccs után csak be kellett tölteni ezt a gif-et és máris jobb kedve lett tőle az embernek.

Ráadásul annyiféle kérdés után lehet ezt bejátszani: Megtartjuk ennyiért Revist? - és a gif; Szándékosan eresztette le a labdákat? - és a gif; Mit szól, hogy a Ravens addig siránkozott, míg betiltották a "4 fős támadófal" játékokat? - és a gif.


7. Brady futás a Miami ellen

1

Volt már futása a csapat gepárdjának ebben a játékban, de annyira meglepő volt mind, hogy itt is van egy újabb darab. Akár passzolhatott is volna, például Vereennek, de ő úgy gondolta, hogy megindul és leütközi a védőt. Ő maradt alul, de azért megnézném, hogy PM valaha is belemenne egy ilyenbe. Az 52-es tánca is megunhatatlan azért.

Szavazni bal oldalt a meccsek alatt lehet.

Hozzászólások

2015. 04. 26. 09:27
fatman
ó, most 11-11 az állás... bár minden tiszteletem Belichick-é, azért ebben a körben sztem már igazi focinak kell tovább jutnia...
2015. 04. 26. 09:48
bradycardia
Hát, igen. Jómagam is elméláztam már néhányszor azon, miről is szól ez a gifolimpia. TB futása - bármilyen fantasztikus is - "csak" egy (naggyon)jól sikerült play.
BB gifjének viszont van szimbolikája.

Az én logikám szerint a két kiemelt lesz a döntős.
MB interception: önmagában pazar teljesítmény. Ha még hozzátesszük az"eredményét" is... Ráadásul, ha hozzátesszük azt is, hogy nem csak kiváló egyéni teljesítmény, hanem begyakorolt játék, hiszen valaki nagyon tudta, hogy valamikor nagyon-nagyon nagy szükség lehet rá, és a lehető legjobbkor hívták... Káprázatos.
BB "teljesítménye" viszont maga a 2014-es patriotizmus néhány másodpercbe sűrítve. Esszencia.
Nos...
2015. 04. 26. 10:25
Tomk@
Nálam ez Brady-é, de úgy látom szoros a szavazás
2015. 04. 26. 13:25
eximow
Kicsit off:
Tudja valaki miért nem tölti be az "okos" telefon az oldalsó sávokat? A böngésző asztali módban van, teljes tartalom letöltéssel, mégsem jön a teljes oldal. Egyébként WP 8.1, Explorer-rel.
Köszi a segítséget.
Hozzászólás a(z) Az év gifje választás - negyeddöntő: harmadik mérkőzés bejegyzéshez