Menetrend
Szavazás

Az év gifje választás - negyeddöntő: negyedik mérkőzés

2015. 04. 27. 07:02
Szerző: Spigo
Kategória: Egyéb

1
Már csak nyolcan maradtak versenyben, hogy megnyerjék a Patriots.hu első év gifje versenyét. Sokat változott a helyzet a nyolcaddöntőkhöz képest, hiszen míg az előző körben Gronk, Brady, Amendola, és Edelman is többször szerepeltek, most már csak a két elkapó van jelen két-két giffel és ezekből az egyikben, az egyik legnagyobb esélyesben, ráadásul együtt szerepelnek. Vajon lesz-e meglepetés vagy papírforma szerint az első négy kiemelt jut be az elődöntőbe?


22. Edelman vs Chancelor a Super Bowlon

1

Edelman kemény gyerek. Egy ilyen Chancelor (miért is nem ment sárga zászló erre?) ütközés után nem sok elkapó állt volna fel és futott, küzdött volna még 10-12 yardot. Ami talán még fontosabb, hogy mindez a negyedik negyedben, még 10 pontos hátrányban történt harmadik és 14-nél. Edelman maga a szíve és a motorja a csapatnak. Ez az a játék, ami ha nincs meg, nagy valószínűséggel nem nyeri meg a Super Bowlt a Patriots. Ez az a játék, ami az egész támadósort úgy feltüzelte, hogy a liga legjobb védelme ezután csak közeli és tehetetlen szemlélője volt a mérkőzésnek.


3. Edelman passz Amendolának

1

Inkább nem is írok ehhez semmit. Egyrészt, hogy egy kis esélyt adjunk adtunk Blountnak, másrészt meg mert felesleges. Mindenki dőljön hátra kényelmesen, nyugodtan húzza vigyorra száját és élvezze. Én mindig ezt teszem, mikor ezt a jelenetet látom.

Szavazni bal oldalt a meccsek alatt lehet.

Draft-hétről lévén szó, holnaptól azzal foglalkozunk majd, így az elődöntőket és a döntőt majd a draft után folytatjuk.

Hozzászólások

2015. 04. 27. 08:26
fatman
jó, hát nyilván Butler-Edelman döntő lesz...
2015. 04. 27. 08:42
April Wine
Na ott viszont már nagyon kemény dió lesz dönteni.
2015. 04. 27. 14:05
mammut
Az lesz, de én Edelman-nek fogom adni, a következők miatt:
- ő az egész szezonban rengeteget tett azért, hogy megnyerje a csapat a SB-t
- ez volt az a pont, ahol szerintem a "csapathoz került a momentum" (hogy egy divatos kifejezéssel éljek) és nem csak a Ravens elleni meccsre, hanem az egész rájátszásra - innentől hittük el, hogy MINDENRE képesek vagyunk
- plusz nekem személyesen is nagy élmény (persze a Butler INT is!!), az az érzelmi hullámvasút, ami a Ravens meccs volt - hát ahhoz nehéz bármit is hasonlítani, és ezen ponton úgy örültem, hogy majdnem ráugrottam a barátom laptopjára és ordítottam mint a hülye... :)
2015. 04. 27. 18:34
simita14
Butler szerelése az adott pillanatban SB-t ért. De az utolsó előtti támadás kivédekezése volt szerintem a kulcsa mindennek. Aztán már csak egy goal line védekezést (mi mást) kellet lehozni. Én arra szavaznék. De arra nem lehet.
2015. 04. 27. 09:29
FunHun
Eddig sem volt könnyű dönteni több ízben, de most a szívem szakad meg, hogy nem a lábon kihordott agyrázkodásra kell szavaznom...

Remélem sok szezon után lesznek még hasonló gondjaim :)
2015. 04. 27. 16:48
max350
A bal oldalon a meccsek kezdési időpontja közül szerintem 2 rosszul van feltüntetve!
A 10.25.-i Jets ellen meccs 18,00 és a következő héten esedékes csütörtöki (nálunk pénteki) 10.30-i Dolphins elleni meccse kezdési időpontja 1,25-kor a téli időszámítás miatt!
Remélem nem tévedek!!!!
2015. 04. 27. 20:53
Jogos.
2015. 04. 27. 21:44
max350
2015. 04. 27. 18:07
nosbiglem
Amit csinált Edelman Chancellor letaglozo szerelése után, az valami elképesztő.
Tudom, a passz is nagyon különleges, de akkor is, ezt bárki megcsinálja.
Viszont az előző. amikor ilyen brutális agyrázkodást feltételező ütés után felállsz és továbbmész és megcsinálod a játékot! Az EGYEDI!
2015. 04. 28. 07:47
Croaker
Hát jah szegény még ment tovább, de ha nem tévedek, akkor mivel a könyöke és a térde is lent volt, onnan jöttünk ahol az ütést kapta, ami már first down-t ért.

Persze szegény párát hajtotta még a lendület ami nem semmi, de én inkább nem szeretnék több ilyen ütést "kapni" a csapat nevében.
2015. 04. 28. 08:39
nszgergo
nem fújták vissza, fel is vetődött, hogy ez bírói hiba volt, de tekintve, h a 15 yardos büntetés elmaradt, Edelman meg kevesebbet haladt még előre, a kárunkra tévedtek így is... :)
2015. 04. 27. 23:38
Wyatt
Hát itt nálam ez iksz. A TD-passz kb az év jelenete, és azzal jöttünk vissza a meccsbe, ha az nincs, lehet, hogy AFC-döntőbe sem jutunk. Ha a másik nincs, akkor viszont tuti bukó a Super Bowl. Mocsok nehéz. A bárki megcsinálja a passzt azért megmosolyogtató volt :)
2015. 04. 27. 23:39
Wyatt
Hú, de durva az állás, akkor pakoljuk át a szavazatomat a másikhoz :D
Hozzászólás a(z) Az év gifje választás - negyeddöntő: negyedik mérkőzés bejegyzéshez