Menetrend
Szavazás

Az év gifje választás - nyolcaddöntő: harmadik mérkőzés

2015. 04. 18. 08:27
Szerző: Spigo
Kategória: Egyéb


1


Véget ért az első kör és kialakult a legjobb 16 gif mezőnye. Ezek közül 4 is Gronk nevéhez fűződik, 3 gif tartalmaz Edelmant és kettőben szerepel Brady és Amendola. A többiek mind egy-egy jelenettel képviseltetik magukat. Persze ez nem jelent semmit, hiszen például Butler is csak egyszer szerepel, de így is esélyes a végső győzelemre. 

Mivel nem szeretném újra leírni, hogy ez mekkora játék volt és, hogy mi történt (úgyis tudja és látta mindenki), a legjobb 16 között megpróbálok olyan érdekességeket találni a játékosokról, amiről esetleg nem mindenki tudott.

8. Amendola elkapása a Jets ellen

1

Danny Amendola kemény gyerek. Még Rams játékosaként tört el a kulcscsontja, mikor megpróbált elkapni egy túldobott passzt és rosszul érkezett. Ez nem is lenne annyira különleges ebben a sportban, azonban Amendola kulcscsontja nem úgy tört, mint általában, azaz kifelé, hanem pont fordítva és nagyon közel a szívéhez. Halálos autóbaleseteknél szoktak ilyet látni az orvosok. A tulajdonképpeni életmentő műtét után az orvosok nem voltak biztosak benne, hogy mikor lesz képes újra pályára lépni, de Amendola mindenkit meglepett azzal, hogy három hét múlva már NFL meccset játszott.


24. Vince Wilfork interception a Raiders ellen

1

Vince Wilfork imádja a barbecue-t. Nyílván ekkora testet etetni kell. Táncolni is szeret. De legjobban a kettőt együtt szereti csinálni, mint ahogy azt Bianca felesége megörökítette egyik alkalommal.
Wilfork egyébként 5,08 mp alatt futja a 40 yardot. Egész jó idő van kint most, szóval mindenki menjen ki és mérje le, hogy mennyi idő alatt futja a azt a 40 yardot (36,5 méter). Az idők jöhetnek kommentekbe.

Szavazni bal oldalt a meccsek alatt lehet.

Hozzászólások

2015. 04. 18. 09:06
zozo692
Lassabb vagyok, de akkor is Amendola.
2015. 04. 18. 10:57
fatman
nehéz döntés, de a jövőbe nézésre tekintettel Amendola...
2015. 04. 18. 11:26
Zarathorn
Ha anno Wes tudott volna ilyet mint Dola akkor már 5 gyűrűsek lehetnénk...
2015. 04. 18. 11:54
pat68
A szívem Vince felé húz!
2015. 04. 18. 15:46
nosbiglem
Hozzászólás a(z) Az év gifje választás - nyolcaddöntő: harmadik mérkőzés bejegyzéshez