Menetrend
Szavazás

Az év jelenete - 13. forduló

2017. 04. 08. 07:02
Szerző: Spigo
Kategória: Egyéb

Már hivatalosan is a 2017-es idényben járunk és mindenki arról elmélkedik, hogy vajon mit kéne tenni ahhoz, hogy a Patriots ismét elhódíthassa a Lombardi trófeát. Azonban közben ne feledkezzünk meg a tavalyi évről sem (miért is tennénk?), hiszen év közben hetente megszavaztátok a hét jeleneteit és most itt az ideje, hogy megválasszátok a legjobbak közül is a legeslegjobbat. 
Így néznek ki jelenleg a párosítások
(nagyításhoz kattintsatok rá).
1
Minden hét első, vagy első két helyezettje (szavazat számtól függően) került be Az Év Jelenete 32 jelöltje közé. Kieséses a rendszer, azaz mindig csak két gif versenyez majd egymással és amelyik a legtöbb szavazatot kapta, az lép majd tovább a következő körbe, ahol szintén egy másik győztessel találkozik. Így megy ez majd egészen a döntőig.

Lássuk is a tizenharmadik összecsapást:

Bill Belichick és a tablet - 4. forduló
1

Bár ez az első Bills touchdown után történt, azt hiszem ez a gif mindent elmond a meccsről. Meg persze minden évben kell legalább egy Belichick gif.


Hogan touchdown - 8. forduló
1

Ezért hozta el a Patriots a Billstől és ő korábbi csapata ellen is megmutatta mire képes. A touchdown utáni öröm is mutatja, hogy ez mennyire fontos volt számára. Ő pedig fontos része a csapatnak, hiszen régóta nem volt ilyen jó mélységi elkapója Brady-nek, aki pályafutása egyik legjobb mutatójával rendelkezik a hosszú passzok terén.

Hozzászólások

2017. 04. 08. 07:26
boarder20
Kedvelem Hogant, szép elkapás, szép TD... De azért na..:D Nem volt kérdés mire szavazok :D
2017. 04. 08. 10:46
Pat Patriot
Ki mellett is kapta el a labdát Hogan? :)
2017. 04. 08. 11:33
cellranger
2017. 04. 08. 12:08
Croaker
Pont ezt írtam először, amikor megtudtam h hozzánk jött a rasztafári. Ebből a meccsből a nézése megvolt, pontosan az, hogy csak nézte a játékot :)
Reméljük nálunk nem nézi be a dolgokat ;)
2017. 04. 08. 14:15
hopi46
Ráadásul 3&13-nál! Lehet, hogy már tudta, hogy szerződtetjük! :D
2017. 04. 08. 14:51
Konnyen lehet, hogy a safety hibazott (legalabbis a reakcio alapjan)
2017. 04. 08. 15:09
Pat Patriot
"A csapatjáték azért jó, mert lehetőséged van arra, hogy a csapattársadat hibáztasd." :)
2017. 04. 08. 15:24
cspeti98
Nyilván, de ettől még elég komoly esély van rá, hogy ebben az esetben a safety hibázott. Megnéztem a jelenetet youtubeon is és a visszajátszás alapján nekem úgy tűnik, hogy Gilmore jammeli Hogant, majd kicsit megtorpan és mikor visszanéz, akkor már komoly hátrányban van a safety meg sehol. Nekem elég gyanús, hogy hasonló megoldást akartak alkalmazni, mint amit mi csináltunk például AB-vel. A CB követi a WR-t, a safety pedig felülről segít be.
2017. 04. 08. 16:47
hopi46
Nem tudom, miért kell védeni (mentegetni?) ennél a játéknál Gilmore-t! 3 yard távolságból akart jammelni? Hogen úgy vágta félre, mint HT a SB-on Freemann-t, csak az a különbség, hogy ott a futó másra figyelt, itt viszont egyértelműen Hogan 1-1-ben Gilmore-ra volt bízva. Talán azért is, mert ismerik egymást.
Azért mert most már a mi kutyánk kölyke, ami hiba az hiba.
2017. 04. 08. 18:32
cspeti98
Nem mentegeti senki, de azt is látni kell, hogy a safety is hibázott. Jammelte Hogant, csak nem látszik ebből a kameraállásból, de ettől még tökéletesen letérítette az útvonaláról. Utánaolvasva a probléma a rossz kommunikációval volt, így valóban hibás Gilmore is, de nem csak ő. Eleve mindenki kapkodott a play előtt, mert nem tudták elosztani az embereket és a play közben kellett eldönteni, hogy cover 2-t vagy cover 4-t játszanak, gondolom érthető, hogy ilyen esetben mekkora baj, ha nem jó a kommunikáció. Gilmore azt hitte cover 2 van és várta a safetyt felülről, de ő cover 4-t játszott és nem segített be. Egyébként ebben zseniális Hogan, abban a pillanatban, ahogy Gilmore jammelte ránézett a safetyre, látta, hogy nem érkezik ebből azonnal tudta, hogy üresen lesz és jelezte is Bradynek. Nagyjából egyenlő mértékben kellet ehhez a TD-hez Gilmore hibája, a safety hibája és Hogan remek helyzetfelismerése.
2017. 04. 08. 21:44
hopi46
Na most én megnéztem újra a meccset, ahol külön kamera állásból megismételték a Hogan-Gilmore párharcot ennél a TD-nél. Gilmore 2 yard távol volt a snap pillanatában Hogantől és hátrált még vagy 2-3 yardot (Ez jammelés? Hátráló mozgásból? Hát...) a kontaktig amit az addigra már kellően felgyorsult Hogan gyakorlatilag irányváltoztatás nélkül elsöpört! Ez látható tény, a többi...magyarázkodás!
Egy dologban egyetértünk: a védelemnek fogalma sem volt, hogy mit játszanak és persze Gilmore-nak se, gyakorlatilag alibizett egyet Hogan-en.
(Gilmore egyébként ezen a meccsen, enyhén szólva, nem brillírozot, valószínűleg nem az itt látottak alapján szerződtettük. :))
2017. 04. 08. 22:08
hopi46
2017. 04. 08. 23:18
cspeti98
Igen, ez jammelés, az meg hogy irányváltoztatás nélkül elsöpört nem igaz, mert simán letolta az útvonaláról, viszont utána remekül olvasta a playt. Alibizésnek se nevezném, teljesen mást játszott ő is és a safety is, de azt tökéletesen. Az viszont tényleg igaz, hogy ez a meccse nem volt jó. Viszont már most látom, hogy minden egyes elkapás után, amit mellette csinálnak és minden DPI-nél elő fog jönni, hogy Butler jobb mint Gilmore és már a legappróbb hibáért downba akarják majd pakolni páran.
2017. 04. 09. 10:46
hopi46
Nem kívánok tovább ezen a TD-n vitatkozni. Maradjunk annyiban, hogy a minőségi jammelésről és egy útvonalat futó WR eltérítéséről különböző a véleményünk :)
Gilmore-tól pedig azt hiszem jogosan várunk el majd egy konzisztens, minőségi játékot.
2017. 04. 09. 09:17
Touchdown Tom
Akkor cutolni kéne?
2017. 04. 09. 18:27
Burkus
Nekem az a legfurcsább, hogy ezzel az állandó nyekergéssel Belichick döntését kérdőjelezik meg, pedig már elég sokszor bizonyította, hogy tudja, mit csinál. Nyilván nem véletlen kapott a srác ekkora és ilyen hosszú szerződést. Butlert sem olvastam 2014- en egyik fórumtárs mock draftján sem.
2017. 04. 10. 11:16
hopi46
Senki sem kérdőjelezte meg a hozzászólók közül BB döntését! Egy TD-t "elemeztünk" a magunk szurkolói módján és lényegében elmarasztaltunk egy komplett védelmet, amelynek történetesen Gilmore is tagja volt. Ennyi.
Az utolsó mondatod finom csúsztatás. :) Jelentkezzen az a fórumtárs, aki BB draftját akár csak 50%-ban is valamikor eltalálta. :)
Hozzászólás a(z) Az év jelenete - 13. forduló bejegyzéshez