Menetrend
Szavazás

Az Év Jelenete - Legjobb 32 / 13. forduló

2016. 04. 07. 09:36
Szerző: Spigo
Kategória: Egyéb
Már hivatalosan is a 2016-os idényben járunk és mindenki arról elmélkedik, hogy vajon mit kéne tenni ahhoz, hogy a Patriots ismét elhódíthassa a Lombardi trófeát. Azonban közben ne feledkezzünk meg a tavalyi évről sem, hiszen év közben hetente megszavaztátok a hét jeleneteit és most itt az ideje, hogy megválasszátok a legjobbak közül is a legeslegjobbat. Így néznek ki jelenleg a párosítások (nagyításhoz kattintsatok rá).

1
Minden hét első két helyezettje került be Az Év Jelenete 36 jelöltje közé. Négy selejtező összecsapással kezdünk (ezek kerültek be a legkevesebb szavazattal a 36 közé), hogy azok győztesei kerüljenek a legjobb 32 maradék négy helyére. Kieséses a rendszer, azaz mindig csak két gif versenyez majd egymással és amelyik a legtöbb szavazatot kapta, az lép majd tovább a következő körbe, ahol szintén egy másik győztessel találkozik. Így megy ez majd egészen a döntőig.

Az első touchdown
1
Kinek kell az előszezon? Lehet, hogy a Steelers védőknek még kéne pár hét, de Gronknak ugyan nem! Meccs előtti egyik „bold prediction”-öm volt, hogy Gronk 20 TD-vel zár. Ugye-ugye nem is volt reach ¼-re behúznom fantasyben… (szerk: nos, a 20 nem jött össze és fantasyben is kiestem...)

Azért Gronk mellett azt is érdemes megemlíteni, hogy Stork helyett beugró, draftolatlan újonc Andrews milyen jól állta a sarat és semmi jele nem volt bármilyen félrekommunkációnak közte és Brady között. Ennél a játéknál is kulcs volt, hogy kvázi rögtönözve elindítsa a játékot. A meccs után Brady oda is ment hozzá gratulálni.

Az első interception:
1

Az egész meccs során nagyon ügyelt a csapat, hogy ne nyeljen be hosszú passzokat. Sokszor volt két free safety is a pályán McCourty és Harmon személyében. Ez ugyan a futás elleni védekezés rovására ment, de mondhatjuk, hogy bevált a taktika.
Ennél az interceptionnél, egyébként érdemes megnézni, hogy Harmon mekkora területet játszik be. Igaz, Ben Roethlisberger aluldobta az elkapóját, de Harmon nagyon szépen olvasta a játékot és nagy távolságot futott be.

Szavazni bal oldalt a meccsek alatt lehet.

Hozzászólások

2016. 04. 07. 11:12
mstrgz
Ezt április elsején kellett volna elsütni, hogy rárakod a GIF feliratot egy jpg-re :DD Én hülye meg vagy két percig tartottam rajta a kurzort, mire rájöttem, hogy ez nem fog elindulni :DD
2016. 04. 07. 13:38
:DDDD
mekkora ötlet! Elteszem jövőre ;)
köszi, javítottam!
2016. 04. 07. 11:26
Croaker
2016. 04. 07. 11:45
Bulow
Mindenképpen az első TD, mert 10 méterről láttam :) :) :)
2016. 04. 07. 21:46
cspeti98
Én kicsit messzebb voltam, de élőben láttam én is :)
2016. 04. 07. 12:08
Tzimisce
Sweet 6 :)
Pedig tényleg mindig arra szavazok, ami nekem jobban tetszik.
Hozzászólás a(z) Az Év Jelenete - Legjobb 32 / 13. forduló bejegyzéshez