Menetrend
Szavazás

Az ideges befejezés hamar feledésbe merülhet

2015. 01. 01. 17:55
Szerző: Danna
Kategória: Cikkek
A Patriots támadói vulkánként törtek ki a hétmeccses győzelmi sorozatuk idején. Azóta-saját mércéjük szerint- akkorát szóltak, mint egy besült gyutacs…

Jó nekik.

Az utóbbi évek történelme azt sugallja, hogy az aggasztó trend nem olyan nagy probléma, mivel a legutóbbi négy Super Bowl győztese is felejthető decembereken volt túl mielőtt elindult volna a halhatatlanság felé vezető úton.

A pazar hétmeccses győzelmi sorozata alatt a Patriots 40,5 pontot szerzett, egy touchdownnal többet mindenkinél a ligában. Az utolsó öt hétben elért 22,2 meccsenkénti pont a liga 18. helyére volt jó, a 12 rájátszásba került csapat között pedig az utolsó helyre.  
Ezek riasztóan alacsony mutatók egy olyan offense számára, amit az MVP címre is esélyes páros, az irányító Tom Brady és a tight end Rob Gronkowski vezet.

A futó LeGarette Blount szerint „Senki sem állíthat meg minket, csak mi magunk. Arra összpontosítunk, hogy kijavítsunk mindent, ami nem ment jól nekünk.”

A történteknek több oka is van. Elsősorban az, hogy Bradyt hétszer sack-elték az utolsó öt meccsen, öt alkalommal az utolsó hat negyedében amikor pályán volt. LG Dan Connolly egy térdsérülésből épülve kihagyta az utolsó két meccset, cseréje Josh Kline egy személyben felelős Brady leviteléért a Bills ellen és részben hibás két további sackért a Jets elleni meccsen a 16. héten.

Mivel a Patriots-nak Bryan Stork személyében újonc centere van, Connolly kommunikációs tapasztalata pedig hiányzott, valószínűleg ez is szerepet játszott a Jets ellen elszenvedett négy sackben és a többszöri összeomlásban egyes playeknél. Eközben RT Sebastian Vollmer egy visszatérő hátsérülés miatt a vasárnapi végjátékot kihagyta, így az eredmény az eredeti védelem hiánya részben érthető, részben aggasztó.

WR Julian Edelman agyrázkódás miatt kihagyta az utolsó két meccset, ami miatt nem működött a gyors passzos játék a nyomással szemben. Amikor a Pats a Lions –szal játszott a 12. héten, Brady hihetetlen mutatót, 25 kísérletből 24 sikeres passzot és ebből 201 yardot ért el, valamint egy touchdown-t a snap utáni 2 másodpercen belül. Edelman 43 yardot szerzett, és mind a hét felé dobott labdát elkapta. Ez nagyon értékes lett volna a Jets ellen.

Valójában a Patriots sokkal rosszabb eredményeken is túllépett az első hónapban, amikor az O-line kilenc sacket engedett. Gronkowski még nem bukkant fel Gronk-ként és Brandon LaFell sem fejlődött úgy, mint egy igazi első számú elkapó. Van pár hét gyakorlásra az első playoff meccs előtt, a Patriotsnak bőven van ideje, hogy kövesse a korábbi bajnokok- mint a 2010-es Packers, a 2011-es Giants, a 2012-es Ravens és a 2013-as Seahawks -által kitaposott utat.

A Packers két decemberi meccset veszített el, az egyiket a Pats ellen, amikor az irányító Aaron Rodgers agyrázkódás miatt nem játszott, de támaszkodhattak a liga második legtöbb pontját szerző védelemére. Az elit irányító ellenére a Packers átalakult védelmi csapattá a menetelésük során, akárcsak a jelenlegi Patriots.

A Giants, mely valószínűleg az évtized legsikeresebb inkonzisztens alapszakasz csapata, 23-10-re „olvadt le” a Redskins elleni vereség során az alapszakasz 15. hetében. Eli Manning három interceptiont dobott, ami majdnem az NFC East címükbe és a rájátszásukba került.

A Ravens ezt új szintre emelte négy vereséggel az utolsó öt alapszakasz meccsükön. A Ravensnek szüksége volt a Broncos CB Chris Harris teljes összeesésére, amikor megadta magát Joe Flacco Jacoby Jonesnak adott 70 yardos, a hosszabbítást kikényszerítő touchdown passzánál a rendes játékidő vége előtt 31 másodperccel a főcsoport elődöntőben. Pár héttel később Flacco bajnok lett és bezsebelt egy 120 millió dolláros szerződést.

A Seahawks 19,3 pontot átlagolt amikor 2-2-es mérleggel fejezte be az alapszakaszt a tavalyi évben, mielőtt az utóbbi 13 év legnagyszerűbb védelme a Lombardi trófeáig repítette őket.

Brady és az offense volt a Patriots arculatának fő meghatározója az évtized jobb éveiben, de ez a kép változni látszik CB Darrelle Revis és a defense javára az utóbbi hónapban.

Azonban nem feltétlenül ez a mostani arculat az ami számít. Ami számít az az, amire a Super Bowl után emlékezni fognak.
A Patriots lázasan dolgozik ezen, de nem aggódnak túlzottan Brady playoff formáján.

„Volt tavaly olyan időszak, amikor a védelem a támadókra támaszkodott és az idén is volt erre példa - mondta LB Dont’a Hightower -őszintén szólva Tom Brady úgy megy le a pályáról, hogy Ő az egyik legjobb irányító, aki valaha játszotta ezt a játékot. Amikor ott van a csapatodban, megbízhatsz benne. „

Fordította: Duna1479

Forrás: Boston Herald

Hozzászólások

2015. 01. 01. 18:20
azimut
Azt lehet mondani hogy az AfC-ben a mienk a legjobb vedelem?
2015. 01. 01. 18:32
B.Toma
Lehet, csak nem lenne igaz. Nekem az is elég, hogy miénk a legjobb CSAPAT... :)
2015. 01. 01. 20:08
vodka03
Valahol olvastam, hogy Josh Gordon lehet repül Clevelandből, szerintetek mibe kerülne elhozni?
2015. 01. 01. 20:20
nosbiglem
Egy pár ősz hajszálba, némi veszekedésbe, és némi magyarázkodásba, no meg a többi szokásosba.
2015. 01. 01. 21:30
Tomk@
Én teljes mértékben optimista vagyok.
A 2007-es oly fájó SB óta, egyszer sem éreztem, hogy igazán végső esélyesek lennénk. Ezt leginkább a védelem miatt éreztem, rengeteg yardot nyeltek be, és a legfontosabb pillanatokban nem tudtak segíteni a támadóknak, akik akkor is 30 pont körül termeltek.

Most tényleg jó védelmünk van, talán egy pici hiányérzetem van, hogy az ellenfél irányítóját nem támadjuk kellő intenzitással.
Nem aggódom a forma miatt, szerintem összeszedik magukat, a sérültek fel fognak épülni és nem lesz gond.

Különben is akit a PO-ban motiválni kell annak nincs helye a csapatban és a ligában.
2015. 01. 01. 22:03
Igazából egy-két meccsen volt szükségünk az alapszakaszban arra, hogy nyomás alá helyezzük folyamatosan az ellenfél irányítóját.
Egyik ilyen meccs volt a Broncos elleni. Azon a meccsen emlékeim szerint folyamatosan jött a nyomás (még ha nem is sackek formájában), úgy hogy sohasem lehetett tudni, hogy az 2 DT mellett, a 4 LB/DE hibrid játékos közül(Ninko, Ayers, Collins, HT), ki fogja támadni Manninget.
Azon a meccsen szétszedték a Broncos elit falát.
Abban reménykedem, hogy ezt "csomagot" akkor gyorsan félrerakták, és most, hogy kezdődik a rájátszás, ismét elővesszük őket.
Ráadásul azon a meccsen nem játszott Chandler Jones sérülés miatt, illetve ha jól rémlik, még Siliga se tért vissza.
2015. 01. 01. 22:04
persze ez csak személyes vélemény, meglátás, aztán lehet, hogy 0 a valóságtartalma :D
2015. 01. 01. 23:00
mgabor74
Nagyon OFF:
Aki szereti az NCAA-t és nem látta a Cotton Bowl-t (Baylor-Michigan State) azoknak írom hogy érdemes megnézni, ha mást nem az összefoglalót. Elég jó kis meccs volt.

ON:
Hogy a témához is szóljak: Ez a védelem a 2007-es támadósorral simán SB-t nyerne toronymagasan. Most a legnagyobb gond a támadófal, mint már sokan leírták. Elkapók szerintem elég jók, csak TB-nek nincs ideje megtalálni Őket. Sokszor látszik, hogy kapkodva kell dobnia, és a hosszú passzokhoz is idő kellene. Többször látszott az idény folyamán az ilyen kísérleteknél, hogy mire muszáj eldobnia addigra az elkapó még nem ér oda ahová a labdának mennie kell. Szerintem ha mindenki felgyógyul a támadófalból az első meccsig, akkor is csak egy, maximum két sérülésnyire lesz az Ofal a teljes összeomlástól. Azért kell rimánkodni hogy ne legyen sérülés, és mindenki tudja hozni a legjobb formáját. Akkor lesz egész jó esély...
2015. 01. 02. 01:17
MemphisM
Mi a véleménye arról, hogy a csapat elkerülte a sérüléseket és egészségesen mennek a rájátszásba?
Nem hiszem, hogy bárki úgy menne ki a pályára, hogy el akarná kerülni a sérüléseket. Senki sem akar megsérülni, de a srácok keményen játszanak a sérülések meg jönnek, amikor jönnek.

Wendel szerint ez a kemények játéka. Remélem a patrióták lesznek a keményebbek akárki jön!
2015. 01. 03. 20:49
fatman
amúgy van rá esély ilyenkor hozni embert O-falba? vagy esélytelen?
2015. 01. 02. 00:07
frazer0819
Véleményem szerint az utóbbi években nem a védelem miatt nem nyertünk Lombardit vagy jutottunk el odáig. Az offense volt ami mindig leolvadt a playoffban és nem tudott kulcs helyzetekben first downt vagy pontokat elérni...
2007 SB Giants ellen 14 pont
2009 Wild Card Ravens ellen 14 pont
2010 Divisional Round Jets ellen 21 pont
2011 SB Giants ellen 17 pont
2012 AFC Championship game Ravens ellen 13 pont 2013 AFC Championship game Broncos ellen 16 pont
2015. 01. 02. 13:01
joeflame
Ezzel tökéletesen egyetértek..sajnos az utcsó Sb gyözelem után lettem NFL(Pats szurkoló)nézö..a 16-0 évet leszámítva,a rájátszásban mindig iszonyat látványosan össze tudott zuhanni Brady..lehet mert sokszor jut el oda és így a vereségnél persze valaminek jönni kell miért is az,de a hulla gyenge védelmünk nem kapott 50 pontokat,mégis a második félidös..ijedt szemü azt se tudom merre az elöre 3 and Out Brady bennem is erősen megragadt(olyan szinten rátud ülni a majré hogy az borzalom)..ne legyen így de szerintem is ezen múlik majd..de ha megint jön a majré akkor ne is kapjon gyűrűt hiába vezér.
2015. 01. 02. 13:20
frazer0819
Azért ez egy kicsit erős:) Én nem egészen erre céloztam. Eddig a védelem az egész alapszakasz alatt gyenge volt ezért csakis az O-nak köszönhetően jutottunk mindig po-ba. Ezért senki nem gondolta azt h majd ott hirtelen feljavulnak a védők, mindenki a támadókban bízott. De sajna ott az volt amit már fentebb is említettem. Viszont ezt nem lehet csakis Brady nyakába varrni. Droppok, sackek, pontatlan passzok, gyenge játékhívások az edzők részéről, sérülések stb...
2015. 01. 03. 11:22
Tomk@
Igazad van valóban kevés pontot tett fel a támadósor hiszen elkényeztette a szurkolókat a 30 pont körüli mennyiséggel. A védelem viszont, hozta a szokásos formáját és legalább 20-25 pontot kapott, és ezzel ki is estünk. Amikor igazán kellett volna nem tudott előlépni a védelem.
Tény, hogy Brady is hibázott, elég a 2013-as SB-re gondolni. Volt egy int-je Gronk felé, amikor volt egy kavarodás 1 és 10 nél. Elkezdhetett volna futni jobbra, helyette a hosszú passzt választotta, Welker dropja is ott volt, bár nem volt tökéletes a passz.
A védelem ismét nem tudta megállítani az ellenfélt simán átmentek a Pats védelmén.

Pedig Kovács Sanyi mindig mondta, hogy bársok yardot kap a védelem, azért rengeteg labdát szerez, de a támadóknak mindig élesnek kell lenni, hogy 30 pontot feltegyenek a táblára.

Most azt látom, a támadók és a védők is egyben vannak, relatíve nincs sok sérültünk akiknek már véget ért a szezon.
Bízom benne, hogy most kijön a lépés.
2015. 01. 03. 20:38
fatman
hát, tavaly, főleg az alapszakasz első felében a védelem hozta a meccseket, amikor nem volt Gronk, és alig volt használható elkapó, a védelem remekelt, amíg Wilfork le nem sérült...
2015. 01. 03. 20:42
fatman
igen, ez a "3 and out majré" nagyon jó kifejezés... főleg idegenben szokott előjönni, ezért idén kicsit bizakodó vagyok, de jó lenne, nem a seattle-lel összekerülni, ha eljutunk a SB-ig...
2015. 01. 03. 20:47
fatman
egyébként ez a 2007-2012 adott pontok összefoglaló nagyon tanulságos... és persze szomorú is egyben... korábban is gondolkodtam ezen, hogy van ez... nem hinném, hogy pont PO-ra úgy felszívják ezek a csapatok ellenünk magukat, vagy hogy pont addigra kiismerhetővé válunk... inkább arra gondoltam, hogy a nagy irányítók talán inkább karrierjük elején nyerik a gyűrűket, mert később már túlságosan is nyomasztja őket a teher... félek, hogy inkább erről van szó...
2015. 01. 02. 00:10
zozo692
Ha lesz érdemi futójáték, akkor van (nagyon jó) esély, ha nem, akkor necces, de nagyon. Az AFC-ben az is fontos lesz, hogy ki(k) lesznek az ellenfel(ek).
A futóra visszatérve: ha LGB lesz az első számú futó, akkor nagyon sok 3rd and outot fogunk látni.
2015. 01. 03. 09:23
mgabor74
A Blount dologgal teljesen egyet tudok érteni. Lehet hogy ismeri a sémákat, és amúgy egy jó csapatember, de a mostani szerződtetésekor már attól tartottam nehogy első számú futó legyen belőle. Erre úgy néz ki az lett. Rengeteg nála az erőltetett, kilátástalan középső futás. Olyan nem is nagyon van hogy türelmesen kivárna amíg kialakul a lyuk, inkább nekimegy erőből. Gray az eddig látottak alapján ebben sokkal jobb nála. Persze ez csak szerintem, mert nem értek Én ehhez, csak szeretem a játékot.
Hozzászólás a(z) Az ideges befejezés hamar feledésbe merülhet bejegyzéshez