Az Istenek alkonya

Elég drámaian hangzik, akár túlzásnak is, nem vitás. Máshol olvastam olyan címet hogy: Csak egyszerű halandók. De sajnos, egy kicsit ezt érzem a csapaton. Kár, hogy sokára látunk újra Patriots meccset, de várom már a következő évet, hogy örömet szerezzenek nekem, nekünk, és mint mindenben, ebben benne van a rossz is. De nincs rózsa tövis nélkül, igaz? Mit jelent ez a vereség a csapatnak? Tom Brady: „Nem játszottunk jól. Ha nem játszol jól, egy jó csapat ellen akkor nem is számíthatsz másra. A csapat szempontjából, elsősorban az első negyedben játszottunk szörnyen, utána nem igazán sikerült visszajönni, hogy partiba legyünk velük. Amikor bejutsz a playoffba, csak jó csapattal találkozhatsz, mi pedig túl sok hibát vétettünk.„ Mennyire zavarta a szurkolók fújolása? Tom Brady: „Ahogy játszottunk, magam se tettem volna másképp, mert megtehetik. Mi nem játszottunk jól és el kell ismerni az ellenfél teljesítményét. Minden ponton jobbak voltak." Nem igazán volt jól harmadik elkapója a szezonban. Mennyire nehéz csak Randy Mossra, Wes Welkerre, Julius Edelmanra vagy Kevin Faulkra támaszkodnia? Tom Brady: „Keményen dolgoztak a fiúk. Próbáltunk máshogy, más taktikával, hogy működjenek a dolgok, ők ma mindent megtettek: Sam Aiken és Julian Edelman nagyon sokat fejlődött a szezonban, Randy pedig nagyon fontos a csapat számára. Nem amiatt kaptunk ki, mert nem dolgoztunk keményen a pályán. Természetesen hosszú és nehéz offseason elé nézünk. Senkit se tudtunk volna legyőzni a mai teljesítményünkkel. A meccs sokban hasonlított az idei szezonunkra, voltak jó és rossz momentumaink, de a végén elfogytunk." Nem igazán játszottál Randyre, volt ennek valami oka? Tom Brady: „Mindig többen fogták... szóval keményen őrizték, tudták hogy mire képes, mire számíthatnak tőle és kivették őt a játékból, egyszóval jó munkát végeztek." Páran azt mondták, hogy a Ravens jobban akarta a győzelmet, igaz ez? Tom Brady: „ Remélem nem, igazán remélem hogy nem. Nem úgy érzem a dolgot, nem.. .bár csak magam nevében beszélhetek, én mindennél jobban szerettem volna győzni, mint ahogy többen az offenseből. Ha igaz, ha nem, ennél jobban akartunk játszani és ha sikerült volna, lehetőségünk lett volna rá hogy nyerjünk és továbblépjünk, de nem sikerült." Sokat fogsz hallani róla, hogy vége ennek a Patriots érának, évtizednek. Szerinted tud ez a csapat jobban játszani, jobb lenni? Tom Brady: „Szerintem igen, egyértelmű. Mármint, nekünk van egy Mr. Kraftunk, akinek sokat köszönhet a franchise, Bill Belichick aki valószínűleg a valaha élt legjobb edző és ott van a csapat kemény magja is. Rengeteg fiatal, tehetséges játékosunk van, akik keményen dolgoznak. Nem hiszemc azért mert kikaptunk pár meccsen, hirtelen vége lenne a világnak. Szeretném látniweei.com hogy ez a csapat mire képes a következő évben, majd az azutániban és az utána lévőben is. Szerencsére, jövőre is kint leszünk és játszani fogunk, de néhányunknak ez nem fog megadatni. Akinek meg lesz a lehetősége hogy velünk játsszon, keményen oda fogja tenni magát és jobban fogunk játszani mint ma." Milyen érzés, hogy hirtelen vége lett? Tom Brady: „Persze, az edző mindig azt mondja - ahogy mondta néhány évvel ezelőtt és az idei offszezonban - te egy taposómalomban vagy négy, öt, hat hónapig majd hirtelen megnyomod a STOP gombot. Mindig egy, kettő, három, akár négy hétbe is beletelik mire az ember túlteszi magát a szezonon, hogy a következő legyen a szemünk előtt. Mindenki azon lesz, hogy jobbak legyünk. Bosszantó a vereség és időbe telik hogy túl tegyük magunkat rajta, fel kell fogni hogy és miért kaptunk ki, hogy tudjuk min kell változtatni és fejlődni. Mindig csupa móka és kacagás a felkészülés a következő évre." Mennyi időbe telik majd hogy túltedd magad a vereségen? Stephen Neal: „Nem tudom, majd meglátjuk. Pár embernek ez lehetett az utolsó mérkőzése. Sose tudhatod, nem tudom, hogy mit tegyek." Elhitted, hogy kikaphattok? Stephen Neal: „Mint az életben, nincs garantált holnapod. Azt kell tenned, amit tudsz. Meghozni egy döntést, majd azzal a tudattal élni a hátralévő életeben." Jövőre is játszani fogsz? Stephen Neal: „Nem biztos, nem tudom, hogy a testem mit szólna hozzá. Nem hiszem, hogy jó ötlet hogy folytassam a játékot, mintha minden héten egy autóbalesetem lenne. Nem tudom, majd meglátjuk, megbeszélem a családommal és meglátjuk milyen lehetőségeim vannak." Mennyire lesz másabb a jövő évi csapat? Stephen Neal: „ Nem tudom, nem lehet megmondani. De azt tudom, bár ne így végződött volna ma. Párunknak ez volt az utolsó meccse együtt, vagy az utolsó mérkőzése a pályafutása alatt. Azt kívánom, bár jobban játszottam volna magamért és a csapatért." Tom szenvedett a Ravens nyomása alatt. Fred Taylor: „Ez csapatjáték. Mi sosem hibáztatnánk Tomot mindenért, soha. Mi csak nem játszottunk jól a mai napon, mint egy csapat, mint egység." Továbblépni. Fred Taylor: „El kell ismerni őket. Kijöttek és kiemelkedően játszottak ma. Azt hiszem rossz napot választottunk a meccsnek, mivel nincs már több a szezonban amiért aggódnunk kellene. Holnap be kell jönnünk, elbúcsúzni és várni az offszezon edzéstervet, majd meglátjuk mit hoz a következő idény." Mi hiányzott a csapatból? Fred Taylor: „Nem tudom, igazán nem tudom." Mit érzel a vereség után? Leigh Bodden: „Valahogy nem így képzeltem el a dolgot. Egy csapatnak, aminek ennyi tehetséges játékosa van és ilyen jó edzői mint nekünk, nagyon fáj a vereség, hogy ilyen hamar vége lett. Tudjuk hogy többet tudunk, mint amit ma nyújtottunk." A csapat nem hit már a győzelemben, amikor az ellenfél sorra szerezte a pontokat az első negyedben? Leigh Bodden: „Nem, mert még túl korai volt, még hosszú meccs állt előttünk. Mindenki meg akarta mutatni hogy tudunk nyerni, senki se nézte az eredményjelzőt. Azon voltunk, hogy sikerüljön végre egy play." Mi ment rosszul? Leigh Bodden: „ Azt hiszem az, hogy korán csináltak egy óriási futás és touchdownt belőle. Majd a turnoverek, és hogy nem tudtuk megállítani őket, hogy csak fieldgoalra kényszerítsük őket. Összességében volt még esélyünk. De nem kiviteleztünk elég jól, nem úgy mint a Ravens. Nagyszerűen játszottak ma." A Ravens erősebb volt fizikailag mint ti? Leigh Bodden: „Nem mondanám, nem úgy láttam a dolgokat. Mivel önök kívülről szemlélték a meccset, azt hihették. Azt hiszem keményen, erőszakosan játszottunk." Ray Rice touchdownja az első driveban. James Sanders: „Rendkívül bosszantó, kiábrándító meccs kezdés volt. Az a futás nagyon sok dolgot adott a Ravensnek, nem csak pontokat. Nem játszhatsz úgy playoffban, mint ahogy mi tettük és elvárni, hogy bárhova eljuss. Nem tudom mi történt pontosan, de nem lehet igaz hogy simán, ütközés nélkül futott ekkora távolságot. Ő egy nagyon jó futó, de egy ilyen utat hagyni neki, nem lehet erre mit mondani." Ravens futójátékáról. James Sanders: „Nagyon sikeresen futottak ma, de igazából egy nagy volt. Amint megszerezték a vezetést, ránk vetették magukat és folytatták a futásokat. Ők egy futó csapat, és mi úgy játszottunk ahogy ők akarták, futhattak és jól védekeztek. Mint csapat, rosszul játszottunk és a világ összes lehetőséget megadtuk nekik." Partvonal melletti játékosok gondolatai. James Sanders: „Azt tettük amit tudtunk, folytattuk a harcot. Ők talán 21 pontot szereztek 5 perc alatt. Amikor ilyen helyzet áll elő, nagyon nehéz talpra állni, csak annyit tehettünk hogy küzdöttünk. Úgy tűnt, hogy minél keményebben küzdünk, annál mélyebbre ássuk magunkat. Nagyon frusztráló meccs volt. Természetesen csalódottak vagyunk, de van önbizalmunk. Azt mondogattuk, hogy harcoljunk, ne adjuk fel. Egészen a végéig úgy hittük, van esélyünk, de nem egészen úgy történtek a dolgok." Turnoverekről. James Sanders: „Nem kiviteleztünk jól, ők pedig éltek a hibáinkból. Az év ezen szakaszában már nem követheted úgy el ezeket a hibákat, hogy azt hiszed jövő héten is játszani fogsz. Sajnos, mi nem játszottunk jól, és véget ért a szezonunk." Ravens elleni vereség. Sammy Morris: „Gyorsan kezdtek, mi nem. Azzal kellett kezdenünk, hogy próbáltunk felzárkózni. Egyszerű, nem kiviteleztünk elég jól. Ez az NFL, ez a playoff, senkit se vehetsz könnyedén. Tudtuk, hogy ők egy nagyszerű csapat, különben bent se lehetnének a playoffban." A Ravens máshogy futott, mint azt várták? Kevin Faulk: „Nem az én szememben, de sose tudhatod. Én nem az offensive-lineban játszom, én nem elkapó vagyok. Szóval nem hiszem, de összességében ez egy csapatjáték. Mint egy offenzív csapat, jobban kell játszani, nincs kifogás. Mindegy, hogy másképp játszottak-e mint vártuk, vagy ugyanúgy." Volt bármilyen előjele annak hogy a Ravens ilyen jól fogja kezdeni a meccset? Kevin Faulk: „ Előjele? Azt hiszem, ha lett volna bármilyen előjele mi felkészültünk volna rá. De nem, ők kijöttek és jobban játszottak mint mi. Jobban kezdték a meccset mint mi. Ránk vetették magukat, mi pedig megástuk magunknak a sírt, amiből nem tudtunk kimászni." A vereségről. Kevin Faulk: „Őszintén, ez tény, hogy csapatként kell kimenni és játszani. Mint ahogy már mondtam, a csapat nem játszott jól, se az offense, se a defense, se a special team, tehát senki. Ezek tények, tudjuk, hogy nem játszottunk jól. Most hazamegyünk, megpróbáljuk jövőre újra. Ez az egyetlen jó dolog az egészben." Tom Brady sérülten játszott. Kevin Faulk: „ Azt hiszem, már beszéltünk erről két héttel ezelőtt. Az ő szemében, nem hiszem, hogy az lett volna a probléma és nem hiszem, hogy ez olyan dolog amiről ő szívesen beszélne. Ő egy játékos, irányító, mi mindnyájan megsérülhetünk. Sokan sérüléssel játszanak, ő se fog mást mondani." Hogy így ért véget a Patriots szezonja. Tully Banta-Cain: „Minden év más. Mindig vannak jó és rossz meccseink, és elértünk az utószezonig. Meg volt a lehetőségünk hogy valami különlegeset csináljunk az idén, de nem sikerült. Mást mint a 18-0-át 2007,ben, minden év egy új háború. Akárcsak a Super Bowlokon amiken részt vettem, egyik se volt sima. Minden meccs egyszer véget ér, minden év más." Volt bármilyen előjele annak hogy a Ravens így fog kezdeni? Tully Banta-Cain: „Nem számítottam rá, hogy sima 24-0 lesz az első negyed. Sokat fogunk ezen rágódni még, kitalálni hogy mi is történt. El kell ismerni őket, ők jobban akarták mint mi." A vereségről. Vince Wilfork: „Ma nem akartunk játszani. Őszintén. Nem volt esélyünk, az első playtól az utolsóig. Kijöttek és jobban akarták mint mi. Mit is tehetünk ez ellen? Tovább kell lépni. Nincs több elemzés, mindennek vége. Nagyot kell lépni. Nagyon nagyot játszottak. Egyértelműen megmutatták, hogy ők mit akartak játszani, futni a labdával, és jól csinálták egészen a meccs végéig. Minden elismerés az övék, nincsenek kifogások, nem ezzel a véggel. Ma egyszerűen nem azért voltunk kint hogy játszunk." Miért játszott a Patriots bármiféle erőfeszítés nélkül? Vince Wilfork: „Ki tudja, ki tudja? Nem volt bennünk ma. Ahogy mondtam, csúnyán elvertek minket. Ők jöttek és azt játszották amit tudtak, játszhattak volna akár junior csapat ellen, ők is több erőfeszítésre késztették volna őket mint mi. Néha úgy játszottunk, mint ahogy igazán tudunk, de nem tudtunk folytonosságot vinni bele. Nem nyerhetsz meccset így. Ez egy kemény, nehéz vereség. Nem arról van szó, hogy valami újjal álltak elő, azt tették mint amire mi számítottunk" Ray Rice hosszú touchdownja után leengedett a védelem? Adalius Thomas: „Ők megcsinálták a playeket, azt nem lehet elvenni tőlük. Egy play után nem kerülhetsz a földre, csak 7-0 az állás. Nem az volt a fordulópont a meccsen. De amikor az első negyedben 24-0-ra vezet az ellenfél, az felborítja a terveket." Mikor tudta hogy a mérkőzés kicsúszott a kezük közül? Adalius Thomas: „Mindig volt esélyünk. Mindig látunk feltámadásokat és megadták az esélyt nekünk egy nagyszerű visszajövetelhez, de ugyanakkor nem tudtuk megcsinálni a playeket. Nem tudtunk playeket csinálni a defensebe, volt néhány turnoverünk, de mindig visszafelé sült el. Amikor végre sikerült valami, ők ellentámadásba mentek át." Az első playoff vereség hazai pályán. Adalius Thomas: „A vereség az vereség. A szurkolók kifütyülnek, majd éltetnek, majd megint kifütyülnek és így tovább, igazi egyszer fenn, egyszer lenn volt. Csináltunk jó playeket de utána egyből rosszakat. Ez egy rossz nap volt." A Ravens védelme volt a legkeményebb amivel a Patriots az idén találkozott? Julian Edelman: „Minden védelem kemény az NFL-ben. Nem igazán vettem észre a dolgot. Nagyszerű munkát végeztek, meg kell emelni a kalapot előttük. Nekünk viszont, nagyon sok dolgunk van." A csapat érezt-e úgy hogy még van esélyük a touchdownjai után? Julian Edelman: „ Igen, a végéig küzdöttünk. Nem adtuk fel, soha." Tom Brady biztatta-e az offenset? Julian Edelman: „Tom Brady azt mondta, hogy ne adjuk fel. Megpróbáltuk megfogadni a szavait, és nem is adtuk fel." Milyen volt Welkerrel a pályán lenni a meccs előtt? Julian Edelman: „ Bárcsak ő is mezben lett volna, az lett volna az igazi. Jó volt, hogy ott volt velünk, segített, támogatott. Imádkozunk és kívánjuk, hogy gyógyuljon fel hamar." 24-0-t látni az eredményjelzőn az első negyed végén. Ty Warren: „Azt hiszem, még Buffalóban láttam ilyet a 2003-mas szezonban. Nem hittem, hogy 21 pontot szereztek az első negyedben. De, jó munkát végzet a Baltimore, uralták a meccset minden szempontból. Offenseben, azt tettek amit akartak. Defenseben, szintén úgy tűnt azt tesznek amit akarnak. Special teamjük úgy hozta vissza a labdát, mintha nem lenne holnap. Azok a fiúk egyértelműen egy más fokozaton játszottak. Meg kell emelni a kalapot előttük." Az oldalvonalnál frusztráltak voltak a játékosok? Ty Warren: „Nem, kire lehetsz mérges? Csakis magadra. Az ő dolguk azt volt, hogy kimenjenek és pontokat szerezzenek. A mi dolgunk az volt, hogy kimenjünk és megállítsuk őket, de nem tudtuk." A Ravens csinált valami mást az az offensbe mit amit vártak? Ty Warren: „Nem volt okuk máshogy játszani, mint ahogy elkezdték a meccset. Amikor úgy kezdesz mint ők, nem akarsz változtatni a játékstíluson. Az eredmény őket igazolta. Az érem másik oldala, hogy mi azt tettük mint az egész idény során. De ők egyértelműen jó munkát végeztek, miért is változtattak volna rajta?" Forrás: Patriots.com