A szezonnyitó mérkőzésig már csak egy hét van hátra, épp itt az ideje, hogy áttekintsük, mi is történt ebben a nagyon hosszú offseason-ben. Mert történések voltak bőven: jók is, rosszak is. Az érzéseim is nagyon vegyesek, de úgy gondolom, ezzel most nem vagyok egyedül. Szóval uraim, tessék hozni a sört, hölgyeim, érdemes idekészíteni egy kis aprósüteményt! Összefoglaló következik az elmúlt nyolc hónap Patriotsszal kapcsolatos eseményeiből.
Amikor legutóbb írtam, még 240-et kellett aludni a kick off-ig, most mindössze hetet. Nagy különbség ám ez, nagyon nagy. Természetesen már nagyon várom az első alapszakasz meccset. Mert ugyan már láttam a srácokat játszani a preseason-ben, de éles tétmeccs az egészen más.
Itt az új szezon végre, ami már önmagában is öröm, de a hangulatom egy kissé mégis borús. Az okát nem kell különösebben indokolnom azok számára, akik követik a híreket. Az utóbbi időszakban több olyan meghatározó játékos hagyta el a csapatot – különböző módon és különböző okokból – akikért nem kicsit vérzik a szívem. Két ember visszavonult: Rodney Harrison és Tedy Bruschi. Rodney apó esetében ez valahogy jobban benne volt a kalapban. Már legutóbbi sérülése után is többször lehetett látni tévés adásokban szakkommentátorként, tehát sejthető volt, hogy a későbbi karrierjét kezdi építgetni. És szerintem indokolt is volt a „nyugdíjba” vonulása, nem annyira a pályán nyújtott teljesítménye, sokkal inkább a sérülékenysége miatt. Az utóbbi szezonokat már egyiket sem tudta végigjátszani, és ez annál is inkább sajnálatos, mert az edzéseken való megszállott munkája miatt sokak elismerését kivívta. A másik esetben Tedy Bruschi visszavonulása már sokkal inkább meglepő volt, hiszen neki még lett volna egy éve a szerződéséből is. Az én szememben ő egy nagyon nagy ember. Persze kiváló játékos, meghatározó vezető, motivátor és minden, ami egy csapatnak nagyon hasznos, de elsősorban egy kiváló jellem. Játszott, amíg a csapatnak arra volt szüksége, és visszavonult, amikor úgy érezte, hogy ezzel segíti inkább az előrelépést. Amikor egy ilyen nagy játékos visszavonul, mi szurkolók mindig abban reménykedünk, hogy edzőként vagy valamilyen más pozícióban majd visszatér, és tovább segíti a csapatot. Én ezt Bruschi esetében különösen szívesen látnám, mert az ő szerepe az öltözőben tényleg különleges volt (emlékezzetek csak vissza a Sounds of the game patriots-os részére). És olvastam is róla valahol, hogy sokat foglalkozott a football történetével, fejlődésével is, tehát elméletileg is képezte magát. De lehet, hogy ez csak az én reményem, tényleg elég ritka, hogy egy jó játékosból edző válik (bár mintha Phiferről hallani lehetett volna valami ilyesmit). Most olvasom a hírt, hogy Bruschit az ESPN alkalmazza, tehát ő is sajtómunkatárs lesz.
Aztán a másik két nagy távozó: Mike Vrabel és Richard Seymour, akik már kevésbé dicsőséges módon távoztak a csapattól, mint Bruschi. (Úgy látszik, szépen csak visszavonulni lehet...) Vrabel 2007-ben még szenzációs szezont produkált, tavaly már kevésbé jót. Nekem mégis az a gyanúm, hogy a trade-jének nemcsak a teljesítményromláshoz volt köze. Mert ugye az fölöttébb gyanús, amikor Mike Reiss (kedvenc bostoni újságírónk) megírja, hogy nem, nem igaz, hogy Vrabelnek amiatt kellett távoznia, mert játékos-szakszervezeti képviselőként felvetette, hogy a játékosok is részesedjenek a Patriots Place üzleti nyereségéből. Persze, hogy nem igaz. Annyian tolonganak OLB poszton, hogy kellett a francnak még egy ilyen kutyaütő is. De ami még talán ennél is sokkolóbb üzlet: BigSey trade-je az Oaklandhez. Egész nyáron napirenden volt Wilfork ügye. Hogy szeretne hosszabbítani, meg hogy maradna a csapatnál, de..., meg hogy frusztrált stb. Seymourról egy árva hang nem volt. Erre a keretszűkítés napján átpasszoljuk a Raiders-hez. Egy ötszörös ProBowl játékost, aki a védelmünk egyik alapköve volt. Szinte hihetetlen, mert szerintem nincs olyan NFL-csapat, amelyik ne látná szívesen a rosterjén. Mégis vannak a döntés mellett felsorakoztatható érvek is. Az egyik nagyon fontos érv, hogy jövőre (még Seymourral együtt) 21 játékosnak jár le majd a szerződése. Közöttük olyan alapemberek is vannak, mint a már emlegetett Wilfork, de a védelemből kiemelném még Jarvis Greent, Gary Guytont is, és ráadásul van egy sor új szerzeményünk is, akikkel egyelőre csak 1 éves szerződést kötött a csapat (Burgess, Banta-Cain, Leigh Bodden), és akiket jó teljesítmény esetén jó lenne megtartani. De a támadók közül is ott van Mankins, Stephen Neal, Dan Conolly, vagy éppen Gostskowki és Hanson, és még sokan mások. Szóval a gond az, hogy létezik salary cap csapatoknál, de nincs fizetési plafon a játékosok esetében. Ha csak az idei „big deal”-eket nézzük: Albert Haynesworth, alias Big Al (aki csak 2 évvel fiatalabb, mint Big Sey) 100 milló dolláros 7 éves szerződést kötött a Redskins-szel, de állítólag a Tampa Bay 120 millióst ajánlott neki. Julius Peppers a tag aláírásával egy év alatt keres 16.683 millió dollárt, plusz még másfél milliót, ha Pro Bowl választott lesz. Én nem mondom, hogy egyenlőség jelet lehet tenni Seymour és a felsorolt példák közé, de akkor sem állok messze a valóságtól, ha azt mondom, ő is hasonló kaliber. A hozzá hasonló képességű falemberek értéke eszméletlenül magas, és számos olyan csapat van a ligában, amelyik hajlandó lenne egy ilyen játékossal jelentős összegű szerződést kötni. De megengedheti-e ezt magának a Patriots? Meg, de akkor nincs Wilfork, esetleg nincs Mankins, és nincsenek még sokan mások. Ez volt az utolsó pillanat, amikor még jelentős ellenértéket (2011-es első körös draftpicket) lehetett érte kapni, és a csapatvezetés megragadta ezt az alkalmat. És szerintem ez a trade egyfajta üzenet a többi játékos felé: ha a csapatérdek azt kívánja, még egy Seymourt is eladunk, tehát tessék kisebbre szabni azokat az igényeket.
Ezeket az agyával mind-mind felfogja az ember, de attól még a szíve sajog, mert ők azok az ikonok, ők azok a nagy egyéniségek, akik miatt mi szurkolók megszerettük ezt a csapatot. Volt egy dinasztia, amit tudomásul kell vennünk, hogy már a múlté. Ha négyszeres bajnokká válna a csapat, alig akadna játékos, akinek mind a négy gyűrű ott csilloghat a kezén.
A négy alapemberen kívül más játékosok is távoztak a csapattól: Matt Cassel a Chiefs QB-ja lett, McDaniels vitte magával Denverbe Jabar Gaffneyt, LaMont Jordant és Lonnie Paxtont. Jelentős veszteség még az egyetlen fullback, Heath Evans is, aki a Sainthez igazolt, és oda került az egyre jobb teljesítményt felmutató TE, David Thomas is. Ellis Hobbsot eltrédeltük az Eagles-hez. És sokak meglepetésére a csapat lapátra tette O'Connellt, a tavalyi 3. körös választott projekt QB-t is, akit azóta a Detroit már el is trédelt a Jetshez. (Úgy látszik a tőlünk kirúgott játékosok nemcsak a Mangini-érában voltak érdekesek a csoportrivális számára, egy 4. QB most is úgy kellett nekik, mint egy falat kenyér.) És még nem is teljes, bár így is meglehetősen hosszú a veszteséglista, ami főleg a védelem terén hoz majd lényegi változásokat.
240 nappal ezelőtt, a tavalyi szezon zárásakor egy sor megválaszolatlan kérdés volt még előttünk. Most felidézném ezeket a kérdéseket, (
és zárójelben az akkori választ is,) mert igazán érdekes, hogy hogyan dőltek el ezek az ügyek.
1. Mi lesz Matt Cassel sorsa? ( Ismeretes, hogy Mattnek az idén lejár a szerződése. (...) Én a legvalószínűbbnek azt a variációt tartom, hogy ráteszik a taget, aztán eltrédelik. És talán a legkívánatosabbnak is ezt tartom. Az nem jelentene nekünk jót, ha nagyon meg akarnánk tartani…)
Nos, valóban az lett, amit sokan logikusnak véltünk: megkapta a franchise tag-et, majd némi kis kalamajka után eltrédeltük a Kansas City Chiefshez. A bonyodalmat az okozta, hogy a Denver is meg akarta állítólag szerezni, és egy hármas csereügylet alapján akár első körös pick-et is kaphatott volna érte a Patriots. Hogy ebből mi igaz, mi nem, majd csak Belichick emlékirataiból fog kiderülni (amire én máris előfizetnék). A tény az, hogy a Chiefstől egy idei 2. körös picket kaptunk Cassel és Vrabelért együtt. Hát, - és ez szigorúan magánvélemény – nem ez volt az évszázad boltja.
2. Elmegy valahová GM-nek Scott Pioli? (Az biztos, hogy foglalkozik a gondolattal, hiszen számos interjúra már elment. (...). Sajnálom, ha elmegy, hiszen elég jól menedzselte eddig a klub személyi ügyeit, ugyanakkor nem érzem pótolhatatlannak.)
Igen, távozott Scott Pioli is, éppen az imént emlegetett Kansas City Chief menedzsere lett, meglehetősen széles jogkörrel felruházva. Helyét a korábbi helyettese, Nick Caserio és Floyd Reese vette át, és tekintve a sok-sok lejáró szerződést, nincs könnyű dolguk. Bár nekem az a benyomásom, hogy a lényegi döntéseket Belichick hozza, nekik az adminisztrációs része marad a dolgoknak, de az sem kis munka.
3. Kap-e vezetőedzői megbízást valamelyik csapatnál Josh McDaniels? (Valószínű, hogy kap. De abban nem vagyok biztos, hogy ez jó döntés lesz az adott csapat részéről. Kétségtelen, hogy nagyon tehetséges edző, és ezt bizonyította az előző két szezon folyamán. De a vezetőedzőség teljesen más feladatkör. Ott egy szervezetet kell felépíteni, működtetni és kézben tartani. Személyi döntéseket kell tudni hozni, kikkel akarok és kikkel tudok együtt dolgozni. Én nem vagyok biztos abban, hogy erre már érett Josh. És ezt nem csak azért mondom, mert szeretném, ha nálunk maradna, akkor is így gondolnám, ha épp a Patriots akarná kinevezni főedzővé.)
Remélem, már értitek, hogy miért másoltam be a korábban leírtakat is. Mert bizony a denveri történések nagyon is igazolták a véleményemet. Josh élete nagy lehetőségét, és edzői pályafutásának első nagy pofonjait is megkapta a Denver Broncosnál. Mint kiderült, Jay Cutler, a franchise QB egyáltalán nem akart együtt dolgozni vele, és a legjobb WR, Brandon Marshall is elkívánkozik a csapattól. Hogy ebben mennyire sáros Josh és mennyire a játékosok, azt innen nehéz eldönteni, ráadásul én elfogult is vagyok. Szóval nem irigylem McDanielst, mert a korából és a tapasztalatlanságából fakadó kellemetlenségek nagyon is hamar elérték, de szerintem túl fog ezeken jutni. Egyszer még nagyon jó edző lesz belőle.
4. Mi lesz az “öregek”, pl. Rodney Harrison, Bruschi, Saeu, Colvin szerződtetésével? ( Nehéz kérdés. Ugyanis az bizonyos, hogy Belichick végtelenül tiszteli a nagy tapasztalattal rendelkező és nagyon keményen dolgozó játékosokat. Végül is veteránminimumért lehetne velük hosszabbítani (kivéve Bruschit, akinek élő szerződése van még erre az évre), és majd a nyári tábor után eldől, hogy állja-e még a versenyt az ifjabbakkal.)
Ez is eldőlt sajnos, de emiatt már keseregtem eleget. Bruschi búcsúztatásakor láthattuk, mennyire tiszteli BB ezeket a játékosokat. Volt pillanat, amikor azt hittem, elsírja magát. Hihetetlen volt. Pedig én eddig is tudtam, hogy amellett, hogy rendkívül kemény ember, kell, hogy legyen szíve is, mert a játékosai szeretik és tisztelik. De hogy ezt egyszer meg is mutatja...
5. Mely posztokon fog erősíteni a csapat? (...ez az a kérdés, amelyben teljesen fölösleges a találgatás, szinte mindenhol van “need”, hol kisebb, hol nagyobb. Ha az idei FA-piacunk olyan lesz, mint a tavaly előtti, a draftunk meg olyan, mint a tavalyi, én már nagyon boldog vagyok.)
Ami a FA-piacot illeti, szerintem közel sem lett olyan, mint a tavaly előtti. Hoztunk ugyan új játékosokat, de egy új Adalius Thomast nem olyan könnyű leakasztani a szögről. Erősítettük a secondaryt Leigh Boddennel és Shawn Springs-szel, és jelentős változást hozhat a tavaly sokat szidott tight end pozícióban a Jetstől hozott Chris Baker. Ugyanakkor RB Fred Taylor, és WR Joey Galloway leigazolása számomra nagy kérdőjel. Mindkettő nagy név, és jelentőset alkottak fénykorukban, de a támadók esetében a korral járó nyűgök, a sérülések, a sebességvesztés nagyobb hátránynak tűnik, mint egy tapasztalt védőjátékosnál. De ne legyen igazam, az kívánom, teljesítsék életük nagy szezonját. A fal erősítését szolgálhatja a két legutóbbi igazolás: Kendall Simmons, és a Kyle Brady típusú TE, Michael Matthews. Tettünk egy meglehetősen esélytelen próbálkozást a Raiderstől kirúgott QB-val, Andrew Walterrel is. A trade-del megszerzett Greg Lewis nem tudom, hogy sok vizet fog-e zavarni, de hogy Alex Smith egy cseppnyit sem, az biztos, hiszen ő a rosterre sem tudott felkerülni, pedig érte is egy 5. körös picket adott a csapat.
Ami pedig a draftot illeti: én már tavaly megfogadtam, nem nézem többé élőben a draftot, de csak nem tudtam megállni Nagy nehezen kivárom, hogy végre a Pats kerüljön sorra, nézem az órát, hogy mikor ketyeg már le, hogy végre megtudjam, kit választott a csapat. És mi történik az esetek nagy többségében? El kezd villogni a felirat: TRADE. Szerintem Belichick eszméletlenül élvezi, hogy kevergetheti a lapokat, és mindenkit meglep. Az idei draftra azt mondták, hogy az utóbbi évek legjobb LB-felhozatala lesz. És mi volt a legjelentősebb need nálunk (ami szerintem azért azóta sem csillapult jelentősen), hát az LB. És mit nem választottunk a magasabb körökben? Hát LB-t, pedig a mockdraftok nagy része is azt jósolta számunkra. Sőt, az első körben egyáltalán nem választottunk senkit, aztán a második négy embert is behúztunk (Pat Chung SS, Ron Brace DT és Darius Butler CB-t és Sebastian Vollmer OT-t), és a harmadik körben is 2 választottunk lett végül: egy WR, Brandon Tate és az egyetlen LB, Tyrone McKenzie. (Sajnos ő megsérült a minicampen, és IR-ra került). A későbbi körös választottak: Rich Ohrnberger OL, George Bussey OL, Jake Ingram LS, Myron Pryor DT, Julian Edelman WR/QB, Darryl Richard DL. Egyelőre érdemes megjegyezni a nevüket, hisz valamilyen formában (rosteren, IR-on, PUP-n vagy a gyakorlócsapatban) még mindannyian a csapatnál vannak, csakúgy mint az igéretes Terence Nunn (ps) és a draftolatlan rookie QB, Brian Hoyer. És hogy az idei draft minősíthető-e olyan sikeresnek, mint a tavalyi, majd megmondom jövőre. Mayo által minden esetre elég magasra került a léc.
És még van egy kérdés: Felépül-e Brady a következő szezonra? (
...talán ez a legfontosabb és a legnehezebben megválaszolható kérdés. Jelen pillanatban csak egy valamit lehet rá mondani: szívből reméljük.)
Nagyon jó hírem van annak, (végre egy ilyen is van), aki még nem tudná: úgy néz ki, Tom felépült a sérüléséből. Játszott a preseasonban – nem is rosszul. Nagyon jó őt újra a pályán látni, mert nemcsak egy jó játékos, hanem egy igazi leader, egy igazi vezér. Ugyanakkor egy kicsit stresszes is vagyok, amikor a pályán van, főleg ha közelítenek felé. Tudom, a világ legtermészetesebb dolga ebben a sportban, hogy a játékosok ütköznek, és a védőnek az a feladata, hogy támadja az irányítót. Mégis legszívesebben kikapartam volna Big Al kicsi szemecskéit, amikor úgy maga alá gyűrte Tomot a Redskins elleni meccsen. Pedig lesz jó pár ilyen jelenet a szezonban, és ehhez hozzá kell szoknunk. Remélem, az O-line dupla erővel fogja védeni. Tekintve, hogy egy draftolatlan újonc van csak rajta kívül a rosteren... de nem is folytatom, úgyis mindenki tudja, mire gondolok, és a világért sem akarnék semmiféle ördögöket a falra pingálni.
Ja, és az is bekövetkezett, amire már korábban is számítani lehetett: Tom megnősült, mi több kétszer is elvette Giselle-t. Sőt úgy hírlik, hogy azóta már a gyerkőc is útban van. Ehhez kapcsolódik a nyár egyik jópofa sztorija. Első sajtómegjelenése idején ugyanis megkérdezték Bradyt, hogy igaz-e, hogy az asszonya máris gyermeket vár. Erre a mi fényes tekintetű, ám nem túl előrelátó QB-nk elkezdett bőszen tagadni, sőt olyat talált mondani, hogy van már neki egy gyereke és az éppen elég. Na most: 1. Nem tudta, hogy a felesége állapotos, ami meglehetősen furcsa lenne, főként hogy ellentérően első gyermekének anyjától, Gizivel együtt él. 2. Tudta, hogy a felesége állapotos, csak a sajtó előtt tagadta. No, ez esetben én nem osztanék túl sok bónuszt a kommunikációs tanácsadójának, mert ugyan miből gondolhatták, hogy erről az igazság nem fog előbb-utóbb kiderülni? Ez a nagy ködösítés meg titokzatosság szerintem csak növeli a sajtóérdeklődést, de hát ki tudja, lehet, hogy épp ez a cél. Szóval Giselle és Tom bőven nyújtanak témát a bulvársajtónak, bár én spéci jobban örülök, amikor a sportrovatban olvashatok Bradyről. Remélem, ebben a szezonban újra ott szerepel majd többször.
Nem sokára kezdődik az új szezon, nekünk európai Patriots-rajongóknak egy mindenképp különleges szezon. Mivel a csapat ősszel Londonba jön, elérhető földrajzi távolságon belül élőben láthatjuk őket játszani, és ez bizony nem túl sűrűn fordul elő. És lehet, hogy a nagy dinasztiából már csak keveseket, és lehet, hogy egy erősen átalakult csapatot láthatunk, de akkor is a Patriotsnak szurkolhatunk- élőben. Ez egy különleges lehetőség, és remélem, nagyon sok magyar Patriots-rajongó is osztozhat ebben a élményben. Én is tele vagyok várakozással, tele vagyok izgalommal. Remélem, hogy BB boszorkánykonyhájában erre a szezonra is hatékony receptek készülnek, és remélem, hogy sok kellemes sportélményt, sok jó meccset élhetünk át az idén is. Sőt azt is remélem, hogy az idén nem lesz olyan rövid szezonunk, mint tavaly, és a rájátszásba jutás nem csak a szerencsén fog múlni. És ott ugye minden lehet. Akár még a vége is jó lehet. Igen Randy Moss, egyet értek veled: van még egy rendezetlen ügyetek...