Az új Pats secondary és Belichick alkalmazkodó képessége

Ha megnézzük a 2013-as szezont, láthatjuk, hogy a Patriots legtöbbször szoros emberfogással játszott védelmi oldalon. Ugyanakkor azután, hogy a csapat elvesztette Aquib Talibot a szabad ügynök piacon, illetve az NFL trendje szerint egyre magasabb és erősebb cornerbackek kellenek a mai támadók ellen, Bill Belichick újra bizonyította, hogy képes alkalmazkodni és leigazolta Darrelle Revist és Brandon Brownert.

Nézzük meg, hogy ezáltal a Patriots secondary hogyan lett erősebb, hogy Devin McCourty hogyan fog tudni ebből profitálni a pálya közepén, illetve, hogy milyen kreatívabb sémákat, avagy koncepciókat tud majd Belichick használni a meccseken.-TORESPONT-


A számokon kívüli párharcok

Tulajdonképpen alap Cover 1 taktikáról beszélhetünk. Ez az a passzvédekezési taktika, melyben egy kivételével minden passzvédő emberfogást alkalmaz. A kiemelt játékos – általában a szabad söprögető (free safety) – zónázik, a védelem teljes területén. Ez tökéletes arra, hogy az elkapó útvonalát tükrözze a cornerback és már az elején megzavarja az elkapót a megfelelő ütéssel/lökéssel.



Ezek azok az emberfogásos alapok, amiket már az egyetemi fociban is tanítanak és használnak, illetve gyakorolnak edzésen az egy az egy elleni játék során a profik is.

Ugyanakkor Revis és Browner leigazolásával Belichick inkább a keményebb játék képességét kereste és találta meg ezzel a cornerback poszton. Olyan játékosokat igazolt, akik jammelik (jam: a cornerback elkapójátékos figyelmét elterelő manővere a scrimmage vonalon, ami lehet ütés vagy lökés), más útvonal futására kényszerítik, megfélemlítik és rendesen megdolgozzák az elkapót már a line of scrimmage-n.

Ez hiányzott a Denver elleni AFC döntőben azután, hogy Talib sérülés miatt kénytelen volt elhagyni a pályát. A Broncos a Hi-Lo taktikával nyerte a párharcokat a line of scrimmage-n a középtávú útvonalak használatával és a red-zoneban a slant/skinny útvonalakkal.

Itt egy kép a Broncos Hi-Lo kereszt-útvonalairól arról a meccsről:

1

Az elkapók közel állnak egymáshoz és Eric Decker már az elindulásnál megveri a védőjét, ami által a cornerbacknek a sűrű forgalmon keresztül kell követnie őt, ami lelassítja, így Decker egy egyszerű elkapással könnyű yardokat szerez.

Ez csak egy útvonal a sok közül, de Revis kiváló emberfogó képességével és Browner méreteivel (195cm és 100kg) Belichick azt várja el majd tőlük, hogy a kezeiket használva már a line of scrimmage-n, úgymond lapítsák le az elkapó útját az ilyen kereszt-útvonalaknál és maradjanak közvetlenül mellettük, hogy a Hi-Lo taktika által kiváltott szembejövő forgalom ne akadályozza őket.

Az NFL-ben az elkapók egyre nagyobbak és erősebbek lesznek. Elég csak Demaryius Thomasra, Josh Gordonra, Alshon Jeffery-re gondolni, vagy az idén draftolandó elsőévesek közül Sammy Watkinsra, Mike Evansre, vagy Kevin Benjaminre.

És ne felejtsük el azokat a tight endeket sem (Jimmy Graham, Julius Thomas, stb), akik szintén egy magasabb és erősebb elkapónak számítanak, főleg ha kimozgatják őket a klasszikus tight end pozícióból a pálya szélére.

1

A magas és erős cornerback iránti szükség, avagy kereslet talán a valaha volt legmagasabb jelenleg a ligában. Ezt Belichick is felismerte és ezért is igazolta le Revist és Brownert.

És bár Browner eltiltás miatt kénytelen kihagyni az első négy meccset, Logan Ryan, Alfonzo Dennard és Kyle Arrington személyében a Patriotsnak megvannak az emberei, hogy szoros emberfogást játsszon addig is, amíg a volt Seahawks játékos visszatér az eltiltásából.

A pálya keskenyítése Devin McCourty számára

Revis és Browner leigazolásával a Patriots tulajdonképpen „lekeskenyítette a pályát” Devin McCourty számra.

1

Képzeljük csak el, hogy milyen nehéz egy safety-nek azokon az útvonalakon védekezni, melyeket a pályán a felfestett számokon kívül futnak az elkapók. Ilyenek a dig, post, deep curl, stb. útvonalak. Az cornerbackek, akik erejükkel már az útvonalak elején megverik az elkapókat és a pálya közepe felé kényszerítik őket, olyanok a free safety-k számára, mint egy jó kis szobaszerviz egy öt csillagos szállodában.

Az ilyen cornerbackek azzal, hogy már az elkapók fade útvonalának elején megverik az elkapót, időt nyerhetnek a safety-nek, hogy az tökéletes pozícióba kerüljön, vagy lapíthatják a befelé tartó útvonalakat is, úgy hogy közvetlenül az elkapó mögött követik őt és nem engedik, hogy feljebb fusson.

McCourty Pro Bowl szinten játszott már tavaly is és megvan a hatótávolsága és irányváltó képessége (beleértve a csípőt, lábmunkát, hátrafutásból sprintre váltás gyorsasága), hogy nagyszerűen tudja ezeket kamatoztatni középen, azzal, hogy jött Revis és Browner.

Itt egy példa a Seahawks Cover 3-as sémájáról (a Seattle kívülről követi a vertikális útvonalakat területvédekezése során):

1

Azzal, hogy mindkét cornerback megtartja kívülről a pozícióját, a pálya közepe felé kényszerítik az elkapókat, így „keskenyítve” a pályát Earl Thomasnak. Ez nagyban segíti a safety-t abban, hogy olyan pozíciót vegyen fel, hogy fentről kontroll alatt tartsa a területet.

Múlt héten Jarius Byrd 28 millió dollár aláírási pénzt zsebelt be, mert hatalmas területet tud bejátszani a pályán, mert kiváló a labdaérzéke és mert képes lezárni a seam/post útvonalakat a Cover 1-ben. Ez hatalmas előny bármelyik védelemnek, bármilyen sémát is játszik.

Azzal számolva, hogy Revis-szel és Brownerrel nagyon sok man-free sémát (amikor mindenki a secondary-ből emberfogást játszik, kivéve a free safety. Ezt általában akkor szokták játszani, amikor blitzel a védelem, illetve ha négy vagy öt emberrel támadja az irányítót) fog játszani a Patriots, McCourtynak sok lehetősége lesz arra, hogy labdát szerezzen a pálya közepén.


Kreativitás a védelmi haditervben

Arra számítok, hogy ilyen cornerback mélységgel a Patriots nagyon sok emberfogást fog játszani. Simán lehet öt és hat emberes emberfogásos séma ebből nickel (öt defensive back) és dime (hat defensive back) felállásokból.

Íme egy öt emberes nickel felállás a 2013-as első Denver elleni meccsen:

1

A slot cb az irányítóra lett küldve, míg a safety átvette az emberét, a többiek szoros emberfogást játszanak és nem engedik befelé az elkapókat. Ez arra kényszeríti Peyton Manninget, hogy gyorsan eldobja a labdát, amit Logan Ryan szerez meg.

Mi lenne, ha az emberfogás és a Cover 7 elegyét játszana a csapat?

Ezzel a Patriots csapdákat tudna állítani a secondary-ben, elrejteni azt, hogy mit akarnak igazából játszani és nyomást gyakorolni öt vagy hat defensive backkel.

Revis tehetségével a Patriots extra embert tud küldeni a pálya másik részébe kivéve a játékból a slot elkapót és két Cover 7-ből szoros emberfogással játszó cornerbackkel, úgy, hogy szorosan követik (azaz mögöttük vannak) az elkapókat.

Nézzük meg, hogy is néz ki ez a Cover 7 a statikus 2×2 Doubles (két-két elkapó a fal két oldalán) ellen, mikor a támadósor Posse/11 felállásban van (3WR-1TE-1RB).

Figyeljétek a secondary hívásokat a pályán:

1

A védelem közrefogja a slot elkapót („slice” hívás") a free safety (FS) és nickel (N) által a felállás gyenge „weak” oldalán (a támadófal azon fele, ahol nem áll összekötő (TE), tehát kevesebb a falember az erősebbik részhez képest).

Az erős oldalon a strong safety (SS) hátra megy védeni az oldalt. Ez megadja a lehetőséget a Sam backernek (S) és az erős oldali cornernek (C), hogy trail-man sémát játsszon (ez az, amikor jammeli az elkapót a védő, majd szorosan követi hátulról), hiszen felettük ott van a safety („fist” hívás).

Ugyanakkor a kulcs ebben a sémában Revis a másik oldalon. Ő a „solo” ezen a képen, mert nincs felette safety segítség. Úgy használhatók ki a legjobban a képességei, hogy a védelmi koordinátor vele kiveszi a játékból az X elkapót, a slot elkapó kap két embert, míg a túloldalon úgymond egy sátrat képeznek a tight end és az Z elkapó ellen.

Azok után, hogy a Patriots megszerezte Revist és Brownert, a Cover 1 (vagy bármely másik egy safety-s felállás) kell, hogy legyen a legtöbbször hívott játék a védelem részéről 2014-ben. De mindig van hely a kreativitásnak és az ellenfél stratégiájának figyelembevételével más és más haditervvel előállni, amikor olyan cornereid vannak, akik emberfogásban meg tudják verni az elkapókat.

Ezért Belichick ama döntése, hogy leigazolja ezt a két cornerbacket és ezáltal a mai foci párharcaihoz igazítja játékosállományát az idei offseason legfontosabb és legpozitívabb változása a Patriots számára.

 

Forrás: Matt Bowen – Bleacher Report