Menetrend
Szavazás

Az utolsó kör

2008. 02. 01. 21:44
Szerző: bart
Kategória: Cikkek
A játékosok, így Tom Brady is, az utolsó interjúikat adták. A következőkben az irányító gondolatait olvashatjátok, leginkább a korábbi éveiről.
(Josh McDanielsről, Randy Moss szezon eleji kijelentése kapcsán - Moss nem akarta elhinni, hogy Josh az OC amikor megláta a repülőtéren) Már 6 éve ismerem Josht. Amikor idekerültem, még a védelemben volt, a secondaryt edzette. Azt hiszem 2004-ben lett QB edző, amikor Charlie [Weis] volt az offensive coordinator. Josh-sal nagyon jó a kapcsolatunk. A végletekig megbízom benne, és nagyon jó barátságot alakítottunk ki. Nagyban támaszkodunk egymásra a hetek folyamán, főleg meccsnapokon. El tudom képzelni, ahogy Randy leszáll a gépről, meglátja Josht... Ő még viszonylag fiatal, leginkább edzői években, de semmiképp sem tapasztalatlan, vagy nem mondható, hogy ne lenne meg az adottsága. Nagyszerű edző. Úgy gondolom, hogy igazi vezére a támadójátékunknak. Nyilvánvalóan látszik abból, amit idén, csapatként elértünk, hogy nagyszerű munkát végzett. (Logan Mankinsről) Úgy gondolom, ha ránézel Loganre, mindent megtudsz róla. Nagyon keményen dolgozó, munkás típus. Fresnoból származik. Minden nap ugyanabban a farmerban jön be. Nagyon okos, és nagyon kemény, és szerintem ezek jellemeznek legjobban egy falembert. Sosem keres kifogásokat. Hagyja, hogy a játéka beszéljen helyette. Ahogy mondtam múlt héten, akárhányszor ő és Seymour szembekerülnek, vagy egy kis bunyó van edzésen, Logan mindig benne van. Általában ő és Seymour csinálják a balhét. Megadja az alaphangot a falembereknek. Pro Bowl játékos lett, és nyilvánvaló, hogy tisztelik ligaszerte a játékosok és az edzők is. Örülök, hogy már őt is megismerik a szurkolók, hiszen hihetetlen munkát végzett, amióta nálunk van. Az elvárások is nagyok voltak vele szemben, lévén egy elsőkörös játékosról van szó, de beváltotta a hozzá fűzött reményeket. (az idáig vezető, hányattatásokkal tűzdelt útjáról) Mindig is mondtam, hogy nagyon szerencsésnek érzem magamat, hogy tapasztalhattam a versenyhelyzetet, és önbizalmat gyűjthettem korai éveimben. Sok sportoló esetében az történik, hogy főiskola és egyetem alatt is ők a legjobbak, aztán a ligába érkezvén észreveszik, hogy 'Ember, a többiek is tudnak ám'. Elkezdenek gondolkozni, hogy 'Meg fogom tudni csinálni?' meg 'Elég jó vagyok?', vagy 'Hogy tudom felvenni ezekkel a srácokkal a versenyt?'. Az én esetemben nem ez történt, és szerencsésnek érzem magam, mert így mindig keményen kellett küzdenem, hogy valamilyen lehetőséget kapjak. Mindig, amikor néztem a többieket az egyetemen, gondolkodtam magamban, hogy 'Ember, mennyire könnyen csinálják. Ez a srác kapja az egész időt az edzésen. Mennyi esélyt kap, nekem meg csak 2 sorozatot adnak'. De aztán elkezdtem más szemszögből nézni a dolgokat, hogy 'csak két lehetőséget kapok, de azokból mindent ki fogok hozni'. És az a két lehetőség, ha jól teljesítesz három lesz, majd négy, és az ottani pályafutásom végére már 'az egész idő az enyém volt az edzéseken'. Az ilyen lehetőségeket keresed sportolóként. (tovább az ide vezető útjáról) Amikor a Patriotshoz érkeztem, én voltam a negyedik QB a sorban. Nacho chipset ettem meccsek előtt, és néztem a csapatot 2000-ben, abban reménykedve, hogy egyszer majd megkapom a lehetőséget. Csodálatos edzőim voltak, csodálatos csapattársaim, és amikor elérkezett az alkalom, próbáltam ugyanazt a hozzáállást követni, mint amikor még semmi időt nem kaptam. Miszerint, megpróbálsz minden playre koncentrálni, elfogadod a tanácsokat és a kritikákat, és megpróbálod a lehető legjobban teljesíteni a QB vezetői képességét. Úgy gondolom, a legnagyobb motiváló erő a győzelem. Annál nincs jobb érzés. Habár a mi rendszerünkben nincs hely a győzelmek utáni hosszú ünneplésekre. Meséltem egy történetet tegnap, amikor a Buffaloval játszottunk idegenben, a pihenőhetünk után, és egy elég nagy győzelmet arattunk. Belichick edző bejött az öltözőbe, és valami ilyesmit mondott: 'Szép győzelem, szép játék, jó teljesítmény, de mostantól a következő meccsre koncentrálunk'. Olyan 5 másodpercig ünnepeltünk. De amikor vesztesz, egészen szerda reggelig az arcodban van. Véleményem szerint az ilyen dolgok folyamatosan motiválnak, amikor ilyen elvárásokkal rendelkező edződ van. Csapatként, amikor 10-0 volt a mérlegünk, megteszel mindent, hogy 11-0 legyen a mérleged legközelebb, ez egy nagyon jó motiváló tényező. Ez ment az egész szezon során, és most itt vagyunk, mindnyájan azt remélve, hogy igazán emlékezetesen zárjuk le a szezont. (arról, hogy mennyire volt rá befolyással az apja) Szerintem mindenkinek az apja a legnagyobb támogatója, és a mi esetünkben se volt ez másképp. Az utam minden lépése során ott volt. Valószínűleg többet utazott repülővel, mint bárki, akit ismerek. Minden egyetemi meccsemre eljött, és mindig ott volt, amikor kijöttem az öltözőből, hogy megöleljen, bátorítson, vagy megveregesse a vállamat. És ez mindig így volt a profi pályafutásom alatt is. Mindig is szerencsés voltam, hogy olyan apám lehet, akire felnézhetek és akit csodálhatok, mint példaképet, és aki tökéletes példaként áll előttem, hogy milyen egy jó szülő. (arról, hogy van-e bármiféle rituáléja a Super Bowl előtti estére) Nem vagyok ilyen típus, szóval valószínűleg csak az edzőkkel beszélek majd. Azt kívánom, bárcsak izgatottabb lennék, de a meccs előtti napon, és a meccsnapon is csak megpróbálom elképzelni, hogy szerintem mi is fog történni a játék során, átnézem a taktikát, megbizonyosodom abban, hogy minden playben biztos vagyok, ami sorra kerülhet, és pihenek kicsit. Nagyon lendületes ez a meccs. Már játszottam néhányat, kimerítő tud lenni. Érzelmes is. Reggel felkelsz, és már izgatott vagy, de valahogy belül kell tartanod még a nyomást és intenzitást. A nap során ezek szépen fokozódnak. De minden energiánkra szükség lesz. Nagyon hosszú meccs, főleg azokkal az 5 perces reklámszünetekkel, meg hasonlókkal. Minél többet kell pihenned rá. (arról, hogy a Michigan Egyetemen csereként eltöltött idő alatt mellőzöttnek érezte-e magát) Az első két évemben csak a pályára szerettem volna kerülni, mindegy milyen módon. '97-ben megnyertük a bajnoki döntőt Brian [Griese] irányításával, de abban az évben elég komoly versenybe kerültünk a kezdő pozícióért. Az edzőtáborban végül ő nyert, és 12-0 lett a csapat mérlege. A következő szezonban jött Drew Hanson. Drew elképesztő sportoló volt. Michiganből származott, és Lloyd Carr edző hozta a csapathoz. Én még az előző edző, Gary Moeller alatt kerültem oda. Az ember, aki odavitt engem, Bill Harris abban az évben hagyta el a csapatot, elment a Stanford Egyetemhez. A következő évben a QB edző, Kip Cartwright ugyancsak elment. Így a második évemre senki nem volt ott, aki igazán ismert engem, senki olyan, aki igazán szükségesnek érzett a csapatba. És én nem is éreztem magam szükségesnek. De Carr edző mindig azt mondta, 'Tom, itt van a te helyed. Ha kezdő irányító akarsz lenni, ne figyelj arra, hogy a többiek mit gondolnak, csak dolgozz olyan keményen, ahogy tudsz'. Ezek nagyszerű leckék voltak a számomra. A negyedik évemben, mint mondtam, jött Drew, és hihetetlen keményen harcolt. Csodálatos játékos, meg is lep hogy most nem játszik sehol. Az utolsó pár évben, amikor ott voltam, elég jól ment a csapatnak. 10-3 és 10-2 volt a mérlegünk. Egyszer az ország 5. legjobb csapataként végeztünk. Nagyon sok egyetemi csapat volt, ami nem akart engem, de úgy gondolom a Michiganen nagyon sokat fejlődtem. Nagyon jó edzőink voltak. Nagyon jó volt a csapat rendszere. Valószínűleg nem ugyanazok a képességek szükségesek ahhoz, hogy kiváló egyetemi QB legyél, és ahhoz, hogy nagyszerű legyél a profik között. Úgy gondolom, az én erősségeim a pályán való jó látás és a döntéshozó képességem. Sose voltam kiváló atléta, pedig úgy néz ki, az olyan játékosok vihetik igazán sokra az egyetemi szinten, hiszen lassabbak a LB-ek, így le tudod őket futni. De a profi szinten a védők gyorsabbak, így ugyanaz a sebesség lehet, hogy nem elég az elkerülésükre. Sokféleképpen válhatsz kiváló irányítóvá. Dobhatsz vagy futhatsz jól, és ott van a döntéshozás, a pontosság, a dobáserő, amiket mindig is próbáltam tökéletesíteni az edzőimmel, így is fejlesztve a játékomat. (tovább a mellőzöttségről) De igazából sose gondoltam, hogy személyes dolog lenne. Úgy gondolom, Carr edző mindig azt tette, amit a legjobbnak érzett a csapat érdekében. Szerintem jó volt a nézete. Néha nem értettem egyet ezzel, de sose változtatnék meg egy napot se az életemben, főleg a leckéket, amiket tanultam, mert nagyon sokat segítettek a hivatásomban. Meg kell tanulnod versenyezni, és meg kell tanulnod küzdeni az edzéseken, mert nem lehet csak úgy nekiállni egy meccsnek, hogy 'Meccsnap van, most jobb leszek a többieknél'. Ezt folyamatosan bizonyítanod kell. Még az egyetemen, amikor 2 perces támadásokat vezettem szerdánként a saját védelmünk ellen, nem voltam biztos abban, hogy ha nem csinálom meg jól, akkor kezdeni fogok-e hétvégén. Nem volt semmi, már szerda délután nyomás volt rajtam, hogy túljussak a saját védelmemen. De aztán amikor meccsen ilyen helyzetekbe kerülsz, amiket korábban már lejátszottál, sokkal könnyebben megy minden. Ezt a felfogást próbáltam mindig is követni, főleg a profi szinten, ahol az edzések hihetetlenül fontosak olyan szempontból, hogy mennyire tudsz felkészülni az ellenfeledből, és ezáltal mennyire leszel magabiztos a pályán. (arról, hogy ez a legnagyobb meccs az életében) Véleményem szerint mindannyiunk életének legnagyobb meccse ez - az enyém, az egész csapaté, és az edzőké is. Életünk végéig emlékezni fogunk erre a meccsre, akár nyerünk, akár veszítünk. Csodálatos emlékeink lesznek erről az egészről, vagy egy elszalasztott esélynek fogjuk mindig látni. Nem sok csapat van az NFL történetében - igazából egy se - akik 18-0-val álltak a Super Bowl előtt. Nagyszerű csapat az ellenfelünk, egy csapat, amely egyértelműen megérdemli, hogy itt lehessen az NFC bajnokaként; egy csapat, amelyik mindent beleadott ellenünk az alapszakasz utolsó meccsén. Kitűnő az edzői munka és a csapat is a játék minden területén. Sokat megélt csapat, amely nagyon jól játszott a nyomás alatt, és elbírták azokat az elvárásokat, amiket egy ekkora város támaszt a csapatával szemben. Nem tudok róluk eleget beszélni. Remélem megfelelő volt a felkészülésünk az elmúlt másfél hétben. Még van 2 napunk edzésekre, és minden másodpercre szükségünk lesz, hogy jobbá váljunk, és a lehető legnagyobb önbizalommal tudjunk kimenni a pályára a meccs idején. (a bokájáról, és hogy nem emiatt van a sérültek listáján) Hogy meggyógyultam-e? Nem hinném, hogy probléma lenne vasárnap. A jobb vállam kicsit érzékeny, de megpróbálok majd jól mozogni, és minden dobást jól megcsinálni. Nem hinném, hogy a boka túl nagy gondot okozna. Ellenkező esetben biztos vagyok benne, hogy az Edző jelezte volna. (arról, hogy elég mobilis-e, mert a Giants védők megfogadták, hogy üldözni fogják) Mindig megpróbálnak elkapni. Az érdekeink nem éppen egyezőek. Minél többször kapnak el, annál többet fizetnek nekik. Ez nem előnyös egy irányító szempontjából. Megpróbálom majd elkerülni őket, és gyorsan eldobni a labdát. Meg kell szabadulnom tőle, mert azoknak a srácoknak az irányítóra fáj a foguk. Nem szeretnék túl sok ütést kapni vasárnap. Forrás:  patriots.com

Hozzászólások

2008. 02. 01. 21:56
cuncimp
"Az érdekeink nem éppen egyezőek. Minél többször kapnak el, annál többet fizetnek nekik."
Óriási!
2008. 02. 02. 07:07
pittaba
A szakállasok klubja, nem akármi csapat! :)
2008. 02. 02. 07:16
pittaba
Mint egy vallomás, kibeszélés a nagy meccs előtt a pszihomókusnál! :)
2008. 02. 02. 09:19
zsesszi
"Azt kívánom, bárcsak izgatottabb lennék..."

hát igen, aki a nagy meccs előtt el tud szundítani az öltözőben, az nem egy kapkodó idegbeteg:)
2008. 02. 02. 13:17
ddani5
nagyon komoy válaszokat adott Tom, főleg a Michiganes dolgok voltak szimpatikusak..
2008. 02. 02. 17:06
Pierre
azt hittem egy Hollywood-i forgatókönyvet olvasok, "Ez az életem" címmel.
Sok sikert a srácoknak!
már alig várom a meccset
GO PATS!!
2008. 02. 02. 20:50
Dega
Még 26 óra,10 perc!!!!
Go Tommy,Go Patr!!!
2008. 02. 02. 20:51
Dega
Vagy 27 ???

KEZDJÉTEK MÁR!!!

Go Tommy,Go Patr!!
2008. 02. 02. 22:20
elek10
Brady ahoz képest h "elég" kis sztár elég szerényen nyilatkozik ezért ö a legjobb a világon! és az a bizonyos jobb kéz mndnent eldönt vasárnap-vagy hétfön.
örülnék neki h ha nekm is ilye sérült lene a jobb kezem :D
Hozzászólás a(z) Az utolsó kör bejegyzéshez