Menetrend
Szavazás

Beharangozó 11. hét: Patriots @ 49ers

2016. 11. 19. 04:57
Szerző: tuci-tuci
Kategória: Meccsek
9ersA New England Patriots (7-2) egészen Kaliforniáig utazik a hétvégi mérkőzése miatt, amikoris a Levi's Stadionban látja vendégül őket a San Fransisco 49ers (1-8). A mérkőzés magyar idő szerint vasárnap 22.25-kor kezdődik és a Sport2 élőben közvetíti.

Kezdjük egyből a rosszhírekkel, TE Rob Gronkowski és WR Chris Hogan is kihagyni kényszerül a mérkőzést sérülés miatt, el sem utaztak a csapattal. Jó hír ugyanakkor, hogy rajtuk kívül midössze két játékos szerepel a pénteki sérültjelentésen, TE Martellus Bennett boka, míg WR Julian Edelman lábsérülés miatt. Ez azt is jelenti, hogy Dion Lewis lekerült a jelentésről, remélhetőleg pályára is fog lépni az idei szezonban először.

Tom Brady karrierje során első alkalommal léphet pályára gyerekkori kedvenc csapata ellen idegenben. Bár ahogy ő is megemlítette, már nem a Candelstick Park ad otthont a 49ers mérkőzéseinek, azonban ez így is különleges nap lesz számára.

Egy győzelemmel a csapat visszatalálna a sikeres útra, 8. győzelmével pedig zsinórban 16. alkalommal zárna legalább 50%-os mérleggel. Természetesen egyedülálló módon a liga 32 csapata között.

A Patriots és a 49ers 13. alkalommal fog találkozni. Utoljára a 2012. december 16.-án találkoztak a Sunday Night Football keretein bellül, amikor is a 49ers 41-34-es győzelemmel távozott a Gillette Stadionból. A vasárnapi mérkőzés lesz a Patriots első jelenése a Levi's Stadionban, ami 2014-ben nyitotta meg a kapuit. A Patriots mérlege 1-4 San Fransiscoban, összességében is csak 4-8-at tud felmutatni az együttes, ugyanakkor az utóbbi 4 mérkőzésből 3-szor a Patriots bizonyult jobbnak.

Tom Brady 1-1-es mérleget tudhat magának a 49ers ellen. Összességében azonban már 198 győzelemnél jár (176 alapszakaszban, 22 rájátszásban) és mindössze 2 győzelemmel van lemaradva Peyton Manningtől (200 győzelem, 186 alapszakaszban, 14 rájátszásban) aki a jelenleg a legtöbb győzelmet tudhatja magáénak az NFL történetében. Ha minden jól megy, év végén már a Patriots irányítója lesz a lista elején.

49ers

Mint említettem a beharangozó elején, a csapatnak nélkülöznie kell két kezdő támadójátékosát Gronkowski és Hogan személyében. Hogan a csapat kezdő elkapója Edelman mellett. Kiválása miatt Amendolának és Mitchellnek kell átvennie a szerepét. Vele a csapat a legveszélyesebb mélységi elkapóját vesztette el, elkapásonként 20.6 yardot tett meg. 4 éves karrierje során először hagy ki mérkőzést sérülés miatt. Gronkowski távolléte az elmúlt években óriási érvágás volt a csapat számára, nem úgy ebben a szezonban. Természetesen ezzel nem a fontosságát szerettem volna kicsinyteni, egyszerűen csak idén végre van egy megfelelő helyettese a csapatban Bennett személyében. Bennett megfelelően tudja pótolni a liga legjobb TE-jét, mind elkapásban, mind blokkolásban. A csapat ugyanúgy tudja majd végrehajtani az egy TE-es játékait mint előtte. Amit elveszít Gronkowski sérülésével az a 2 TE-es felállás a passzjátékban. Futások alkalmával valószínűleg többször láthatjuk Fleminget TE pozícióban felállni, mint ahogy azt megszokhattuk már a Colts elleni mérkőzéseken.

Azonban nem is biztos, hogy észrevesszük hiányukat amennyiben azt láthatjumk majd amire sok szakérkő számít, vagyis futás, futás, futás. A 49ers 180 yardot enged a földön az ellenfél támadósorának, ami irgalmatlan angy szám. Ellenük már nem is szembetűnő, ha egy futó 150 yardot fut. És itt jön a képbe Blount, aki talán karrierje legjobb szezonját futja. 9 mérkőzésen 678 yardot tett meg, ami nem egy kiemelkedő adat, azonban már most 12 TD-nél jár. Az idei szezon előtt mindössze egyszer sikerült 7 TD-t elérnie egy szezonban, és joggal számíthatunk arra, hogy nem sokára megdönti a Curtis Martin 14 TD-s rekordját.

A 49ers jelenleg nem tartozik a legjobb csapatok közé, azonban ez az NFL és senkit sem szabad lebecsülni. Sokszor ezek a mérkőzések a legnehezebbek. Ahogy Al Davis mondta "Just win, baby" vagyis csak legyen meg a győzelem, nem számít hogyan.

Ne felejtsétek el kitölteni a tippjátékot.

Az eredmény követéséhez a chatet használjátok.

Jó szurkolást, jó szórakozást mindenkinek!

forrás: patriots.com

Hozzászólások

2016. 11. 19. 06:41
LasVegas
Sziasztok és jó reggelt! Hogan sérüléséről lehet tudni, hogyan szerezte, meg hogy várhatóan mire épül fel belőle? Valahogy elkerülte a figyelmemet, sajnos Gronk tüdeje/mellkasa volt a fő (sérüléses) hír a héten... :-(
2016. 11. 19. 07:28
boarder20
Ha jól tudom Hogan edzésen sérült meg de többet sajnos én sem tudok róla!
2016. 11. 19. 07:52
sixt
Nálamnál nagyobb tudásúaktól kérdezném: Jabaal Sheard ??? Mi van vele, mi ez a forma hanyatlás, mi ez a kevés snap szám ? Most meg azt olvasom az összes twitter fórumon hogy amíg a csapat a gépen ül és repül SF-ba addig ő egy Celtics meccsen ül és instagrammozik. ??

https://twitter.com/MarkDanielsPJ/status/799852571884040192?ref_src=twsrc%5Etfw

https://twitter.com/Trags/status/799833156123758592?ref_src=twsrc%5Etfw

Kamu ?? Vagy egy újabb sztárt padoztatunk? Lassan kezdek izgulni a védelemért. Köszi a válaszokat
2016. 11. 19. 09:35
piszkosfred
Nem vagy egy izgulós típus ha csak most kezdesz aggódni ezért a védelemért :DD
2016. 11. 19. 10:33
sixt
2016. 11. 19. 09:48
lupus
Nem erzem magamat nagy tudasunak, de az en meglatasom, hogy ezek a sracok nem felejtenek el jatszani.
Szerintem ket lehetoseg van, Patriotstol fuggetlenul, a jatekido csokkensere.
Serules.
Magatartas beli problemak.
Elofordulhat meg, hogy nem jo poszton jatszatjak/sema valtas/uj edzo, de ez a mi esetunkben nem opcio.
A Pats way ebbol csak annyi, hogy a serulesrol a budos eletben nem fogunk biztosat megtudni.
A magatartas beli problemaknak meg tudjuk mi lesz a vege.
Mivel (meg) a csapatnal van, en az elsore tippelek.
2016. 11. 19. 17:59
palesz42
Van egy harmadik opció: van nála jobb. És szerintem most ez a helyzet: Trey Fowers nagyon impresszíven játszik, mobilisabb, és egy labdamágnes...

2016. 11. 19. 18:18
loop80
+1

És olcsóbb is.
2016. 11. 19. 10:02
cspeti98
Gyengén játszik, ezért nem vitték el, már múlt héten is ő játszotta a legkevesebbet az összes DE közül, a következő szezont már nem nálunk fogja megkezdeni, főleg hogy lejáró szerződésű.
2016. 11. 19. 07:55
sixt
Ja és nincs sérült listán !! ÁÁá nem jó ez nagyon nem jó. Mi folyik itt Gyöngyösön ?? :)
2016. 11. 19. 12:27
loop80
Most akkor Lewis pályára léphet, vagy nem? Mert az inactive-ok listáján ugye rajta volt...
2016. 11. 19. 15:56
Zandal
Lewis aktív, elutazott a csapattal Frisco-ba.
2016. 11. 19. 16:35
hopi46
Az 53-ban van és volt már múlt héten is, tehát akár most is játszhat.
2016. 11. 19. 12:31
racc88
Bízom benne ha már eltradeltük C.Jonest és Collinst is elhajtottuk a brownsba akkor már talán lesz annyi pénz ,hogy megtartsuk Bennettet jövőre is.
2016. 11. 19. 15:57
vodka03
Vagy inkább húzunk egy váratlant és túlfizetjük Ryan-t meg Cannon-t meg még valakit, akire senki nem számít.
2016. 11. 19. 16:33
racc88
Vagy az. ;)
2016. 11. 19. 18:00
takirob69
Ryan felejtős de Cannon elég jó szezont fut eddig és nem lepődnék meg ha hosszabbítanánk vele
2016. 11. 19. 18:00
palesz42
Egy longsnapper:)
2016. 11. 19. 18:28
racc88
Vagy egy új labdaszedő.
2016. 11. 19. 19:14
cspeti98
Cannont mondjuk érdemes lenne megtartani, Ryan mehet.
2016. 11. 19. 19:13
LasVegas
Sheard teljesítménybeli okok miatt inaktív, nem utazott el a csapattal Friscoba. Francba. Esik szét a védelmünk.
2016. 11. 19. 19:26
polo62
a tavalyi Sheardre nagy szükség lenne, ha viszont nem szedi össze magát kereshet magának másik csapatot apróért.
2016. 11. 19. 20:32
hopi46
Szinte megadhatók az inaktívak:
Gronk, Hogan, Sheard, Waddle, Foster(/Lewis), Lengel, Van Noy
2016. 11. 19. 20:48
cspeti98
Van Noy lehet bemutatkozik, így hogy Sheard nem utazott.
2016. 11. 19. 21:51
DeMartino
Gronk,Hogan,Sheard,tuti szerintem Foster is,meg valamelyik cb is ide fog jönni,nem tudom a múltkori fumble végett lehet Jones megint kikerül
2016. 11. 19. 22:43
sztem Lengel aktív lesz, mivel nem hinném hogy 1 TE-el vágnánk neki a mérkőzésnek még ha ott is van Fleming
2016. 11. 19. 23:16
hopi46
Ha igen, akkor elsősorban blokkolni fog, hogy Bennett meg futhasson...
2016. 11. 19. 23:17
hopi46
2016. 11. 19. 20:43
freddie1967
2016. 11. 20. 10:38
gallis1976
Hihetetlen ez a csapat. Ha éppen nem a sérülések sújtják, akkor saját magát szívatja érthetetlen edzői húzásokkal, játékosok megsértődésével vagy formahanyatlással. Mintha túl erősnek éreznénk magunkat és így akarnánk kiegyenlíteni a viszonyokat. Ez a csapat simán Super Bowl esélyes volt 3 héttel ezelőtt, sőt szerintem minimum a döntőn ott is lett volna, most már nem gondolom így.Ez a védelem kezd nagyon foghíjas lenni és még senki nem sérült meg!!! Még pár sérülés és védelemnek game over. Kiváncsian várom a folytatást, de nagyon nem értem ezeket a helyzeteket. A vicc az , hogy majd szétvet a düh mikor magunkat szívatjuk, de még így is imádom ezt a lüke társaságot. Nagyon várom, hogy két meccs múlva Patricia mester a füle mögött egy ceruzával bemutatkozzon a tackle-ként, mert ha ez így megy akkor még ez is bekövetkezhet.
Miért mindig saját magunkat veretjük meg? Isten bizony nem értem...
2016. 11. 20. 12:51
crucified
Elég, ha az edzői stáb érti helyettünnk. :)
2016. 11. 20. 12:52
crucified
2016. 11. 20. 13:18
cspeti98
Semmivel sem lett kevésbé contender a csapat, mint 3 héttel ezelőtt volt. A védelmünk ugyanezt tudta akkor is, csak nem jöttek közepesnél jobb támadósorok, így kevésbé jött ki a gyengeségük, nem Collins elcserélése miatt teljesítenek úgy ahogy, ugyanúgy ahogy Sheard hiánya se fog számítani, mert idén olyan mintha pályán se lett volna.
2016. 11. 20. 13:47
bradycardia
Olvasom a magyarisztáni szobatudósok kommentjeit százszámra. Csakúgy, mint a "Már megint senki sem érti, mi folyik New Englandben..." kezdetű cikkek tucatjait. Aztán ránézek a tabellára. Majd az elmúlt 15 év statisztikáira.
Do your job!
Sokat töprengtem rajta, vajon Dzsoni Futból, vagy akár a 2015-ös P. Manning meddig húzta volna a Patriotsnál...
2016. 11. 20. 13:45
Andydaro
Közepesnél jobb támadósort a Seattle-re értetted? :
2016. 11. 20. 14:39
cspeti98
Igen, rájuk. Ha Wilson egészséges akkor az egy bőven jó offense, még a gyenge Oline ellenére is.
2016. 11. 20. 14:44
cspeti98
A Defense ekézése közben van egy jó hír is. Rapoport szerint a csapat első számú prioritásának Bennett megtartását tekinti az offseasonben, tehát még egy ideig élvezhetjük, hogy a liga top5 TE-jéből kettő nálunk van.
2016. 11. 20. 15:17
DeMartino
Ez egy igazán jó hír amúgy mennyi lehet vajon az éves keresete?Mennyit kérne vagy érne?Mondjuk most,hogy volt ez a cécó a Collins végett,lehet már mindenki átgondolja mennyit is szeretne kapni :D
2016. 11. 20. 15:45
DeMartino
http://overthecap.com/position/tight-end/
2016. 11. 20. 16:04
vodka03
Én adnék neki 4/30-at, aminek nagyjából a fele garantált. Valahogy úgy alakítva a szerződést, hogy a 4. évre cut esetén ne legyen nagy a dead money. Nem hiszem, hogy ezt elfogadná amúgy, de nekem nagyjából ennyit érne. Korrekt ajánlat tekintve, hogy végre normális csapatban van, ahol tudják használni, és minden évben SB esély van.
2016. 11. 20. 19:29
cspeti98
Pont ezért fogja elfogadni, már nem az a primadonna aki Chicagoban volt. Rájött, hogy mennyivel másabb egy contender csapatban játszani és ez nagyon jó hatással van rá. Szerintem olyan játékos lett, aki lemond a pénz egy részéről, hogy jó csapatban lehessen.
2016. 11. 20. 21:16
Burkus
Mindig erről álmodunk. Ez hülyeség, sorry. Van pár jó éve,ha jön egy komoly sérülés, akkor annyi sem, most akarja majd megkeresni a nagy pénzt, amiből élni fog. Mint Revis. Mint Collins. Mint BigSey. Mint Wilfork. Nincs abban a helyzetben mint Brady, hogy összegereblyéznek az asszonnyal 100 milliót egy évben, mindegy neki évente 2 millió ide vagy oda. (És ő is garantálttá alakította a módosítás során az egészet.) Én nem hiszek abban, hogy valaki szerelemből itt marad a csapatnál.
2016. 11. 20. 21:19
vodka03
Én is ezért mondtam, hogy ez egy korrekt szerződés, de szerintem nem fogadná el. Ha egy balfasz Clevland ajánlana évi 9 milliót, akkor gondolom maradna, de, ha egy Atlanta, Oakland vagy hasonló csapat ajánlaná a 9-et, akkor szerintem lépne. Azért az mégis 1.5 millió évente, és nem valami játékostemető csapatba menne. Nyilván ezek csak random számok meg csapatok, de gondolom nyáron több jelentkező is lesz, szóval tud válogatni. Majd meglátjuk mi lesz.
2016. 11. 20. 23:28
cspeti98
Alapvetően én se szoktam úgy gondolni, hogy itt marad valaki a gyűrűért, tehát nagyjából egyetértünk. Nálam most Bennett viszont más, a nyilatkozataiból és a hozzáállásának változásából én azt szűröm le, hogy szeretne maradni és nem akar eligazolni, ha tisztességes ajánlatot kap tőlünk, erre pedig a hírek alapján a csapat hajlandó.
Hozzászólás a(z) Beharangozó 11. hét: Patriots @ 49ers bejegyzéshez