Beharangozó 12. hét - Pats @ Eagles

A New England Patriots (7-3) otthonától távol tölti a Hálaadás hétvégéjét, ugyanis a hamvaiból feltámadni igyekvő csodacsapat Philadelphia Eagleshöz (4-6) látogatnak. A találkozó vasárnap este 22:15 órakor kezdődik és a Sport2 TV élőben közvetíti. A két különböző főcsoport tagjaként ritkán játszanak egymással tétmeccset – a XXXIX. Super Bowlt is beszámítva tizenkettedik alkalommal –, ettől azonban még nagyon jól ismerhetik egymást, hiszen a felkészülési meccsek során gyakori vendégei egymásnak. Az Eagles elleni tizenkilenc mérkőzéssel a Pats harmadik leggyakoribb ellenfeleinek számítanak. A két csapat közötti jó kapcsolat alapját Andy Reid és Bill Belichick jó viszonya képezi. Ők ketten számítanak az NFL doyen vezetőedzőinek; 1999 valamint 2000 óta irányítják csapatuk munkáját. A Patriots a Chiefs elleni magabiztos sikerrel hangolt a mérkőzésre, amelyen a mutatott teljesítményért Julian Edelmant az AFC-ben a „hét special teams játékosának” választották. Hálaadás alkalmából (már 18. éve folyamatosan) Robert Kraft most a csapat játékosaival (Kevin Faulk, Vince Wilfork, Rob Gronkowski, Ron Brace, Kyle Love) és azok hozzátartozóival együtt élelmiszer csomagokat osztott 220 rászoruló családnak egy szeretett szolgálat központjában. Hálaadást 1863 óta minden évben megünneplik az Egyesült Államokban. A hagyomány 1621-ig vezethető vissza, amikor a new englandi Plymouth kolónia telepesei rendeztek ünnepségsorozatot, hogy átvészelték első komoly telüket az újhazában, és elég élelmet halmoztak fel azóta, hogy a következő tavaszt is megéljék. A függetlenség kivívása után George Washington és John Adams is elnökként nyilvánított egy napot a hálaadásnak. Ezt követően jelentős események kapcsán éltek ezzel elnökök (mint James Madison 1814-ben az 1812-es angolok elleni háború lezárása előtt tisztelegve), és a hálaadás „elrendelése” az államok kormányzói által történt. Napjainkban ez az év legzsúfoltabb időszaka a tengerentúlon, mert az országos ünnepnap, és az ezt követő hosszú hétvége miatt ezen alkalommal jönnek össze családok, barátok az ország minden pontjából, hogy közösen ünnepeljenek, és elfogyasszák a fenséges pulykát (aki nem volt olyan szerencsés, hogy elnöki kegyelemben részesüljön – 1989 óta). Legalább egy évszázada az amerikaifutball is szerves részét képezi a hálaadásnak, középiskolától kezdve, egyetemi footballon át a profi változatig. Ennyi szolgálati hír után vissza a Pats – Eagles meccshez: A legutóbbi közös tétmeccsükre 2007. novemberében került sor, amikor a tartalékirányítóval felálló Eagles közel került a meglepetéshez, hogy keresztbe tegyen a Patsnek a veretlenül teljesített alapszakasz felé vezető útján. Akkor a negyedik negyedben négy pont hátrányból fordított Tom Brady és a támadósor egy tíz játékból álló támadás végén Laurence Maroney futott touchdownjával. Wes Welker volt a mérkőzés egyik hőse tizenhárom elkapásával, melyekből 149 yardot szerzett. Míg a védők oldalán Asante Samuel két interceptionbe kapaszkodott bele, az egyikből touchdownt is szerzett, míg a másikkal (amit saját gólterületén fogott el) gyakorlatilag pontot tett a meccs végére, mert később már csak egy „hail mary” passzra maradt ideje A.J. Feeley-nek. Samuel itt még a New England szurkolóit örvendeztette meg, vasárnap azonban először fog pályára lépni tétmeccsen Tom Brady ellen. Érdekesség, hogy amikor 2008-ban az Eagleshöz került, Reidék a Hofstra egyetemről szerződtettek egy névtelen cornerbacket újonc szabadügynökként, aki bárcsak rövid időt töltött náluk a felkészülés során (azonban a Pats elleni premeccsen is pályára lépett), de így elmondhatja, hogy annak a klubnak az otthonába tér vissza, akiktől az első lehetőségét kapta az NFL-ben. Természetesen Kyle Arringtonról van szó, aki idén hét interceptionnel vezeti a liga vonatkozó statisztikai rovatát a Pats védelmének tagjaként. Négy évvel később a Patriots ismét egy csereirányító ellen kell, hogy készüljön. Jó eséllyel a New York Giants elleni siker után megint Vince Young lesz a kezdőjátékos, mert a franchise irányító sérülése még mindig nem jött rendbe, és a héten egyelőre nem tudott edzeni. Nem ez lesz az első eset, hogy Young Bill Belichick csapata elleni vezeti harcba az övéit a rájátszás árnyékában, bár ez inkább a túláradó optimizmus jele kell hogy legyen, avagy költői túlzás. Szóval Vince Young újoncként (2006) arra a bravúrra készült az alapszakasz utolsó fordulójában, hogy a körülmények szerencsés összejátszása nyomán (három csapatnak kellett vereséget szenvednie) rájátszásba vigye a Titanst egy Patriots elleni győzelemmel. Young hetek óta a leggyengébb játékát nyújtotta. Háromszor adta el a labdát (két INT, egy fumble) és a passzjáték hiányát két futása sem tudta megváltani annak ellenére, hogy az egyiknek touchdown lett a vége. Mivel a Chiefs ellen már megnyert meccsen még negyedik downon is futatta a labdát a Patriots, újra előcsalogatva álcájukból „a Belichick megint nem tiszteli az ellenfelet” társaság tagjait, ezzel Shane Vereennek felejthetetlen pillanatokat szerezve, amint az újonc futó megszerezte élete első touchdownját a profik között; érdemes megemlíteni, hogy a fent idézett Titans elleni meccsen Vinny Testaverde léphetett pályára a hajrában, és dobhatott touchdown passzt a 40-23-ra végződött meccsen, amivel elmondhatta magáról, hogy 20 éve minden szezonban volt legalább egy TD átadása – mondani sem kell, hogy NFL rekordról volt szó. A héten történt a csapattal története során (november 26. – december 3.) >>1994. november 27.>2002. november 28.>1981. november 29.>1987. november 29.vissza a jelenbe, hogy mivel kell szembenéznie vasárnap a New England Patriotsnak: 1. A zseniális LeSean McCoy az NFL-ben egyedül, már tíz meccset követően túljutott az 1000 yardos álomhatáron, miközben tíz futott touchdownt is szerzett. Ez nem jó hír a Patriots gyengélkedő futás elleni védelmének, ami a Chiefs ellen is felköhögött pár kellemetlen pillanatot. Young a múlt héten irányítóként hat futásból öt yardig jutott. 2. Védelemben a Giantshez hasonlóan, fergeteges pass rushra kell számítani. Jason Babin és Trent Cole jóvoltából a két szélről (októberben a „szakértők” által spanyolviaszként feltalált wide nine védelem hülyeséggel együtt), illetve Cullen Jenkinstől a fal közepéről. A támadófalnak fel lesz adva a lecke. Matt Light úgy tűnik komoly lábsérülést úszott meg a Chiefs ellen, és hétközben már egészségesnek tűnt a mozgása. A túloldalon Sebastian Vollmernek hétről-hétre akadozik a játék, amit nehéz függetleníteni az ősszel dokumentált hátsérülésétől. A belső trióról is mondjuk valami jót: Logan Mankins játéka teljesen hektikus, ha éppen nem zászlót dobnak rá, valami buta szabálytalanság/verekedés miatt, akkor teljesen kikapcsol, és csak levegőt blokkol védő helyett. Ez természetesen az aktuális center (Ryan Wendell, Dan Connolly) játékára is kihat. Az eredmény 19 sack mellett 43 QB hit 10 meccs után. Nem véletlenül került említésre a Giants. Az ő pass rush gépezetük lelassítására került elő idén először komolyabb mértékben Nate Solder, mint harmadik tight end, és ha nem kell beugrania a sérült Matt Light helyére, akkor várhatóan a hétvégén is komoly szerep hárulhat rá ebben a szerepkörben, amiben meccsről-meccsre fejlődik. A Chiefs ellen már 20 alkalommal volt a pályán, gyakran 1-1 ellen Tamba Halaival. Ez 14 futásból 62 yardot, hat passz kísérletből öt jó átadást eredményezett 105 yardért illetve 2 touchdownt. 3. Az Eagles secondary sérülésektől sújtott mágikus háromszögével (Asante Samuel, Nnamdi Asomugha - térdsérülés edzésen, Dominique Rodgers-Cromartie - bokasérülés miatt nem játszik) nézhetett volna farkasszemet Tom Brady. A Patriots passzjátékában továbbra sincs bevonva Chad Ochocinco, így a munka oroszlánrésze a Rob Gronkowskira, Wes Welkerre és Aaron Hernandezre száll. 4. A Pats passz elleni védelmét Jeremy Maclin (ha játszik), DeSean Jackson, Riley Cooper és Brent Celek tight end teszi majd próbára. Coopert csak azért említettem, mert 5-75, 1 TD mutatóval zárta a legutóbbi meccset, és mint csereirányító és csereelkapó nyilván vele van legjobb viszonyban Young az év korábbi heteiben, hónapjaiban végzett közös edzésmunka alapján. 5. Egyre többen vélik úgy, hogy Tom Brady és a Pats passzjáték gyengébb meccskezdéseinek oka az irányító apróbb sérülése dobókarján, amelyiknek idő kell, hogy bemelegedjen. Forrás: patriots.com és ESPN Boston.