Menetrend
Szavazás

Beharangozó 14. hét: Patriots vs Ravens

2016. 12. 10. 10:05
Szerző: tuci-tuci
Kategória: Cikkek, Meccsek
patA New England Patriots (10-2) hazai pályán fogadja a Baltimore Ravens (7-5) csapatát a Monday Night Football keretein belül. A mérkőzést a Sport 2 élőben közvetíti kedden 2:30-tól.

Mindkét csapat számára rendkívül fontos lesz a mérkőzés, a végsőkig kiélezett, szoros találkozóra számíthatunk. A Patriots már hétfőn megnyerheti AFC keleti csoportját, ha győzni tud és a Dolphins kikap. Ezzel szemben a Ravens azért küzd, hogy megtartsa vezető helyét csoportjában a Steelersel szemben, akiket csak jobb konferenciamérlegüknek köszönhetően előznek meg.

Alapszakasz mérkőzés során mindössze 8 alkalommal találkozott a két csapat, amelyeken egy igen magabiztos 7-1-es mérleggel áll a Patriots. Hazai pályán pedig 4-ből 4-szer nyert a new englandi csapat. Más képet fest a rájátszás. 2010 óta 4 alkalommal találkoztak a csapatok a rájátszásban, 2-szer az AFC döntőn. A mérleg kiegyenlített, 2-2.
A két csapat utolsó találkozására a 2014-es rájátszás során került sor. Azon a mérkőzésen a Patriots kétszer is 14 pontos hátrányt dolgozott le, majd meg is nyerte a mérkőzést 35-31 arányban (Erre a mérkőzésre később még külön kitérek). Az utolsó alapszakasz mérkőzésen a Patriots 41-7-es győzelmet ért el 2013. december 22.-én.

- Tom Brady 21. alkalommal fog pályára lépni a Monday Night Football keretein belül. 14 győzelem mellett 6 vereséget szenvedett el eddig ezeken. Legjobb teljesítményét a 2011-es szezon 1. fordulójában dobálta össze, amikor is 48 passzából 32 volt sikeres 517 yardért és 4 TD-ért, köztük volt egy 99 yardos TD passz Wes Welkernek. 9 alkalommal dobott legalább 3 TD-t hétfői mérkőzésen, összesen pedig 44 TD passznál jár.
- Belichick 17-10-es mérleget tud magáénak hétfő esti mérkőzéseken, amiből 16-7-es mérleget a Patriotsal ért el.
- A csapat 23 alkalommal kvalifikálta magát a rájátszásra 56 éves történelme során. Ezek közül 17 a Kraft érában volt.

Pénteki sérült jelentés:

irep
 
Frissítés: Meccs előtti végső sérült jelentés:
irep

Mint említettem már, a két csapat a 2014-es rájátszás során találkozott utoljára, amikor a hazai pályán szereplő Patriots kétszer is 14 pontos hátrányból felállva 35-31-re megnyerte a mérkőzést. Remek mérkőzés volt, mindkét csapat beleadott mindent. A Patriots bevetette a dupla passzt, amit nagyon régóta nem láthattunk a csapattól. Egészen pontosan a 2003-mas szezon 16. fordulójában, a Jets ellen próbált meg passzolni David Givens, a Patriots egyik elkapója, aminek egy eladott labda lett az eredménye. Mint azt tudjuk az NFL Films Do Your Job Bill Belichick and the 2014 New England Patriots című dokumentum filmjéből, attól fogva Belichick nem engedett mást passzolni Brady-n kívül, amikor ő a pályán volt. Ezúttal azonban mégis be lett hívva ez a játék. Julian Edelman pedig egy tökéletes passzt dobott Danny Amendolának, aki meg sem állt a végzónáig.
Ennél sokkal nagyobb port kavart a Patriots egy másik trükkös játéka, bár igazából trükk nem is volt benne, csak a felállással variáltak. Amikor a Patriots másodszor is 14 pontos hátrányba került, Belichick és McDaniels úgy érezte, eljött az idő, hogy bevessék a „Baltimor” fedőnevű játékot. Ez annyit jelentett, hogy a támadóegységben mindössze 4 falember kapott helyett. Ez persze azt jelentette, valakinek jeleznie kellett, hogy jogosulatlan elkapó lesz a játék során. Ez a személy Shane Vereen volt. Azonban a megtévesztés végett ő a jobb oldali slot elkapó pozíciójában állt fel. Michael Hoomanawanui abba a pozícióba állt fel, ahol általában a LT szokott szerepelni. A játék teljes mértékben sikeres volt. A Ravens védői nem tudták kit kell fogniuk és kit nem. A jogosulatlan Vereent fogták, míg a jogosult elkapó Hoomanawauit nem. Ennek eredményeképpen könnyedén találta meg a teljesen üresen hagyott TE-et Brady. 2 játékkal később kicsit még ezt is megkavarták. A „Raven” nevű játék során Hoomanawanui jelentette be magát jogosulatlan elkapónak, azonban mint korábban Vereen, ezúttal ő állt fel a jobb oldalni slot elkapó pozíciójában, míg Rob Gronkowski állt be a LT helyére. Ezúttal mindkettőjüket fogták a Ravens védői, ennek köszönhetően nyílt nagyobb területe Edelmannak. A Ravens védői nem tudtak mit kezdeni ezekkel a felállásokkal. Mint ahogy John Harbaugh sem, aki berohant a pályára, amivel egy 15 yardos büntetést szedett össze csapatának.

Az NFL szabályalkotó testülete a következő találkozóján elfogadta azt a szabálymódosítási javaslatot, hogy ne állhasson fel jogosulatlan elkapó az úgynevezett tackle boxon kívül.
Attól kezdve tehát az ilyen felállások tilosak lettek.

John Harbaugh a mérkőzés utáni interjúk során azt mondta: „Senki sem látta még ezt a jogosult, jogosulatlan elkapó trükközést korábban.” Majd azt mondta, hogy ez a játék szabálytalan és megtévesztő volt. Még idén nyáron is azt nyilatkozta, hogy „ismerem a szabályokat és továbbra is kitartok amellett, hogy nem kellett volna engedni azt a játékot.”

A mérkőzés összefoglalója:


Ehhez hasonló dolgok talán nem lesznek a mérkőzésen, de biztos vagyok benne, hogy az idei szezon egyik legjobb mérkőzésének nézünk elébe.

Ne felejtsétek el kitölteni a tippjátékot.

Az eredmény követésére a chatet használjátok.

Jó szurkolást mindenkinek!

Forrás: patriots.com

Hozzászólások

2016. 12. 10. 10:36
Chatmansky
Kemény lesz. Annak tudatában, hogy botlott a Raiders mindent vihetünk, ha nyerünk. Ellenkező esetben meg... Ugye nem lesz az a szezonzáró bénázás, mint tavaly? :-) Remélem odavágunk nekik egy-két trükkös play-t. Go Pats!
2016. 12. 10. 10:40
azimut
Kis túlzással ezt a meccset 3 játékos nyerte meg,akiből 2 nem lesz pályán! GRONK ÉS DOLA
2016. 12. 10. 13:40
Lucius
Szerintem azt a meccset az edzői stáb nyerte meg, akik most is ott lesznek. Viszont semmi izgalmasat nem fogunk látni, mert ez most nem a rájátszás.
2016. 12. 10. 15:02
Arnold Patsnegger
Valóban nem a rájátszás. Mert az a tét, szóval van mit veszítenie a Ravensnek.
2016. 12. 10. 19:23
pippu
A Ravens elbukik továbbjut a Steelers... ÁÁÁáá Sehogy se jó...
2016. 12. 10. 10:53
komzoz65
Megnéztem a mellékelt összefoglalót. De lehet most megnézem az egész meccset (mondjuk 0-14-től) kezdve. Ez egy klasszikus csata volt, Flacco egyik legjobb meccse életében, még ha a végét elrontotta is. Elég félelmetesen játszottak, szerintem ilyen játékkal aznap bárkit megvertek volna. Kivéve ugye. Itt aztán mindent be kellett dobni nekünk is. TB is fantasztikus volt, Gronk is, az edzők is. Hát a védelem, ugye Revissel meg Brownerrel is elég harmatos volt. De a végén ők is megvillantak. Nem is az utolsó int, hanem a FG-on tartás az utolsó előtti drive során az nagyon kellett.

Remélem hasonlóan jó meccs lesz most is, persze hasonlóan boldog véggel, az izgalmakból akár még engednék is.
2016. 12. 10. 11:22
ja igen, mint tudjuk a csapat leigazolta WR Griff Whalent, akinek a legemlékezetesebb megmozdulása az volt karrierje során, hogy feladta ezt a labdát:
https://www.youtube.com/watch?v=6i7VKQwDS2s
Egyébként én egy amolyan Austin Collie féle szerepet várok tőle (vagy Amendola szerepet). Amikor nagyon kell megvillan majd egy egy elkapással.
2016. 12. 10. 12:39
BaP
Megmondom őszintén, a szezon előtt, a sorsolást nézegetve 4 meccset jelöletlem meg, mint egy újra a döntőbe vágyó csapat alapszakaszbeli fejlődésének, mérföld köveit.

Houston meccs -- sima liba lett, Watt-ból JMD-ék bolondot csináltak, de kellett a Texans eszeveszett elképzelés nélküliség e, gyengesége. A D# .... hagyjuk
Seahawks meccs - ott már komoly D# és komoly O# jött szembe ( vereségre számítottam) , de nem olyanra, mint amilyen lett végül, sajnos a D# ott is gyenge volt.

Ravens -- na ezt vártam a legjobban, és ahogy lendült formába a Baltimore, vártam egyre inkább. Ennek a meccsnek már playoff szintű csatának kéne lennie. Előzetesen arra gondoltam, itt még majd belefér a vereség, igazából ez mostanra egyik csapatra sem igaz.
Nagyon kíváncsi leszek, hogy a Ravens igencsak fizikális támadóegységét a Rams (pff) ellen látott módon tudjuk-e majd kontrol alatt tartani? A Podcast-ban Paulék által említett Rowe,Butler páros nagyon ígéretesen mozgott, és Ryan safety jellegű felépítése is jól működött a slot-ban, de sajnos Rowe megsérült.
Pedig ha tudnánk tartani a lépést az elkapókkal, Longék oda érhetnek Flaccohoz.... nagyon kíváncsi vagyok erre.
Meg arra is, hogy egy -remélhetőleg - egészséges Bennett-el csinálunk e "Gronk" route-okat, jön-e a két back-és futás felállás, kell-e ennek a javuló O-line-nak extra ember futás blokkoláshoz, pass protectionhöz egy olyan elit D ellen, mint a Ravens?

Aztán majd jön a Broncos, ahol előzetesen azt vártam volna, hogy TB12 felkinlódik 17-18 pontot, de a D# 10 -én, vagy alatta tartja a vadlovakat valahogy.
Ezt gondoltam igazi statement meccsnek előzetesen.

Viszont ott még nem tartunk, meg a statement meccs hétfőn lesz, szerintem úgy alakult.
A Rams meccs engem nem győzött meg a nagy kérdésekben, de a Ravens meccset majdnem úgy várom, mint egy SB-t, és bár egy ellenük behúzott W se garancia semmire, azért ha itt sikeresek leszünk, igencsak bizakodóak lehetünk.

Go NE Pats!
2016. 12. 10. 19:20
pippu
Én mindig a hollóktól (na persze az óriások után) parázok a legjobban. A Patsnek soha sem fekszik a játékuk...
Sajnos Gronk nélkül még rosszabbak az előjelek. De aki SB-t akar nyerni, annak hosszú kispaddal kell rendelkeznie. Most valóban meglátjuk, hogy hol állunk.
2016. 12. 10. 13:20
orrrion
Valódi erőfelmérő lesz. A Ravens mindig nagyon felszívja magát ellenünk .A múlt hétvégén nagyot játszottak, szerencse, hogy egész héten lehetett elemezni a játékukat, remélem ujabb szintet már nem tudnak lépni.Flacco egyre jobb formába lendül, ha sok idő hagynak neki, gondban lesz a sec.( lásd Seattle elleni meccs ) Bradyt meg kell védeni , hogy ne kelljen kapkodnia. O-fal, sec. ezeknek a teljesítményén fog eldőlni a csata, mert az lesz.
2016. 12. 10. 13:43
azimut
Pettigrew-t lenne értelme elhozni,ha már kivágta a Lions!?Vagy ennyire az éved vége felé,mire belerázódik addigra vége a szezonnak?
2016. 12. 10. 15:18
cspeti98
Pettigrewnál nem a belerázódással lenne probléma, hanem a csapathoz hozzáadott értékkel.
2016. 12. 10. 15:38
DeMartino
2016. 12. 10. 16:10
crucified
2016. 12. 10. 17:46
gallis1976
Egyetértek azokkal akik szerint a következő két meccs tökéletesen megmutatja hogy nagyjából hol tart a csapat, igazi erőfelmérő, playoff szintű meccsek lesznek. Nyilván fontos az eredmény, de a magam részéről a győzelem helyett azt kívánom, hogy senki ne sérüljön le a szezon hátralévő részében, mert ne feledjük, ha a WR csoportból mégvalaki kiesik az már nagyon necces lesz a playoff-ra nézve. Ha választanom kell a W és a sérülésmentes csapat között, inkább az utóbbira szavazok, még akkor is ha jobb lenne a rájátszásban mindenkivel a GILETTE-ben játszani...
2016. 12. 10. 18:12
loop80
Az idei eredményeink alapján közel sem biztos.
2016. 12. 10. 18:55
hopi46
+1
Eddig csak 3 jelenleg pozitív mutatójú és még playoffra esélyes csapattal játszottunk (Miami,Steelers, Seattle) vegyes eredményességgel, ráadásul a Steelers-ben nem játszott BigBen.
2016. 12. 12. 14:36
Burkus
2016. 12. 10. 19:15
pippu
Az nem kifejezés, hogy kemény lesz...
Nem vagyok boldog a meccs előtt... :S
2016. 12. 10. 21:17
DeMartino
Kemény ellenfél jön,de mi sem feltartott kézzel megyünk ki a pályára.
2016. 12. 10. 21:30
dravait
Nehogymár feladjuk még a meccs előtt!!!!
Biztos, hogy a csapat meg fog tenni mindent a győzelemért, nekünk meg megint egy meccs TB12-vel, amit láthatunk. Nem lesz már olyan sok, örüljünk ennek is.
Persze, hogy nehéz lesz, ilyenkor már senkinek sincs beáldozható meccse, mindenki a maximumot akarja kihozni magából, ellenünk meg még egy kicsit többet is.
De mi mégis győzni fogunk, mert nálunk játszik a történelem legjobb QB-je és a legjobb edző is. GOOOO PATS!!! :-)
2016. 12. 11. 12:33
azimut
https://www.youtube.com/watch?v=ct6mbykjHP0

véletlenül találtam,az eredmény eleve szívet melengető! De aztán a punt után érdekes ,hogy ki kezdi a bunyót és aztán mit kap :D
2016. 12. 11. 13:35
sanach
Már akkor is bunkó volt :) Sajnos a Broncos valahogy nem is változott azóta sokat...
2016. 12. 11. 14:19
Levis
Húúúúúúúú, de hiányzik az a Waters, Mankins, Light trió... :-( Wilfork meg pláne!
2016. 12. 11. 18:19
crucified
Mi a bajod a jelenlegi O-fallal? Egy jó potenciállal bíró alakulat szerintem.
2016. 12. 11. 21:47
Levis
Olvastad valahol is, hogy leszólóan írtam róluk? Majd ha beérnek jók lesznek... Ennyi
Nosztalgia!
2016. 12. 11. 16:52
max350
A Postások még a kutyáktól is félnek, nemhogy a Hazafiaktól! :))))))
Nyerünk! Más nem is lehet! Megverjük a Postásokat jó játékkal és bejut a csapat a rájátszásba!
Várom már a meccset, már csak 1-et kell aludni!!!! GO PATS!!!!!
2016. 12. 11. 20:04
Barb
Aki nem akar se hurráoptimista lenni, se károgni... annak mit illik gondolnia egy ilyen meccs előtt??? :)
2016. 12. 12. 00:28
azt, hogy Go Pats! :D
2016. 12. 12. 01:00
Barb
De ez alap, ilyet már le se ír az ember lánya :D
2016. 12. 12. 16:40
2016. 12. 13. 00:21
hopi46
"Illemtudó gondolkodás egy meccsről"- ez jópofa :D
2016. 12. 11. 21:07
vodka03
2016. 12. 12. 00:00
joeflame
Off

Jamie kicsit odatette magát a Cinci ellen
2016. 12. 12. 07:33
grof
a tegnapi meccsek után nem lenne "haszontalan" egy W.
2016. 12. 12. 08:17
gallis1976
Már csak 2 kemény meccs van hátra a playoff előtt! Ravens és Broncos. Ha egyet nyerünk megvan az első kiemelés. Utána szarrá verjük a teljesen széthullott Jets-et otthon, utána pedig a Tennehill nélküli Miamit a napfényes Floridában. 14-2 vagy 13-3 a vége, de a 12-4 is elég lehet.
Csak ne sérüljön meg senki, semmi más nem kell!!!!!!!!!!!Csak ezt kérem karácsonyra.
2016. 12. 12. 08:59
Arnold Patsnegger
Én meg azt hogy innentől minden meccset nyerjünk meg... A playoffban is... meg a superbowlon is :D
2016. 12. 12. 09:58
sanach
Én a Broncostol egyre kevésbé félek! Idén a futást nem fogják olyan jól, nekünk pedig idén megy a futás ha úgy akarjuk! Az offense-ük pedig elég kutyaütő szinten van. Ha a mait behúzzuk akkor szerintem a 14-2 borítékolható, kivéve ha hamarabb meg nem lesz a 1seed!
2016. 12. 12. 11:14
Arnold Patsnegger
Broncos hazai pályán veszélyes ígyis úgyis. De úgy gondolom hogy ez a Broncos nem a tavalyi Broncos. Az utolsó négy meccsből a Ravens a legveszélyesebb.. ha az megvan a többi már könnyebb lesz.
GO PATS
2016. 12. 12. 10:18
Increay
OFF: Cre'von LeBLanc picksix a Lions ellen :) nagyon sajnáltam, hogy szeptemberben elküldtük, nekem nagyon tetszett a preseasonben...
2016. 12. 12. 11:03
hulith
Idegenben a Broncos meccs kemeny lesz.
AFC ben meg teljesen nyilt a 1.-2. hely
Steelers Chiefs Raiders egymas ellen is jatszanak akarmi lehet.
Steelers felelmetes formaban.
2016. 12. 12. 17:53
Lalika
Remélem Talib alakítása megér pár mérkőzéses eltiltást...már csak a szem kinyomás hiányzott...
2016. 12. 12. 21:33
narbony78
Csak Big Ben nincs abban!
2016. 12. 12. 12:11
fandorin
Hogy a Vasas félelmetes lenne, az azért túlzás. Tegnap a BUF összeszerencsétlenkedte nekik a meccset, ráadásul Rötyi rendesen dobálgatja az INT-eket. Mint legrutinosabb rájátszás résztvevőként nagyon jól tudjuk, hogy a legfontosabb, hogy ne legyenek további sérültjeink. Az már most látszik, hogy 11-5-ös mérleggel az első vagy a második kiemelés biztos (HOUston nem tud utolérni, de a Vasas sem az egymás elleni eredmény miatt), azaz elég egy meccset megnyerni a pihenőhéthez. Ha az OAK vagy a KAN lesz az első kiemelt, akkor is erős kétségeim vannak, hogy egyáltalán AFC döntőbe jutnak-e, tehát van rá sansz, hogy a hazai pálya visszaszáll hozzánk az AFC döntőre. Szóval ne görcsöljünk a mai meccs miatt, mert nekünk az se nagy baj, ha egy két meccs elmegy, csak ne sérüljünk tovább. Nyilván ezt tudják Bostonban is, ezért a playbook-ot szerintem ma sem fogják nagyon kinyitni.

2016. 12. 12. 15:10
hopi46
2016. 12. 12. 12:15
Croaker
Hát a szerencsétlenkedésről a Seahawks is tudna mesélni, Wilson 5 INT de érdemes megnézni, hogy hogyan jött össze. Ennyi mákja a GB-nek se lesz mindig az tuti. Persze jól kell helyezkedni, de szinte már-már túlzás volt, hogy minden felpattant. Persze egy másodpercig nem sajnálom a Seahawksot, az fix.
2016. 12. 12. 12:24
InfiniteLoop
Elnézve a tegnapi eredményeket és a jelenlegi állást, a Ravens, ha kikap és nincs nagy mázlija, akkor könnyen elúszhat nekik a rájátszás. Ha eddig valószínűsítettük, hogy kemény meccs lesz, akkor innentől végképp nincs kétség. :)
(Talán nem is rossz, hogy hétfői meccsünk lett, mert így egy nappal több idő volt összedrótozni az embereket)
2016. 12. 12. 12:30
InfiniteLoop
Bár lehet, hogy tévedek, mert ha megveri a steelers-t akkor még megelőzheti őket ...
2016. 12. 12. 12:58
Zandal
Viszont így 1 nappal kevesebb idő van felkészülni a Broncos-ra amit még "megfűszerez" az utazás Denver-be. Jobb lett ha tegnap játszunk.
2016. 12. 12. 15:17
fandorin
Találtam egy okot, hogy miért nyerjünk ma. Azzal segítenénk szegény delfineket, hogy rájátszásba kerüljenek. Aztán már ha ott vannak, menjenek el Houstonba, és az ottani győztest kérjük első ellenfélnek. Ha összejön ez a menetrend, kérek egy üveg jobbféle italt a szerkesztőségtől.
2016. 12. 12. 15:19
2016. 12. 12. 16:07
hispanic
2016. 12. 12. 16:57
Whitealert
+1
Sajnálom őket, Tannenhill keresztszalag szakadást szenvedett.
2016. 12. 12. 17:46
Arnold Patsnegger
Nagyon csúnya szerelés volt... meglehetősen aljas.. eltiltásr neki vagy 4 meccsest de jövőre :)
2016. 12. 12. 18:39
Croaker
És az a helyzet, hogy Newton ellen ugyanezt csinálta...Még jó, hogy nem TB ellen...De jogosan lehetnek a delfineknél is pipák...
2016. 12. 12. 20:57
DeMartino
jééé csaknem kirúgták Jeff Fischert? :)

A ma esti meccshez pedig kívánok,erős idegrendszert sérülésmentességet mindkét csapatnak és nyerjen a jobbik.

GO PATS!!!!!!
2016. 12. 13. 09:16
fatman
nyerjen a jobbik?
ne politizáljatok má, wazz... :)))
2016. 12. 12. 21:49
Burkus
Tannehillnek nincs térdszalagszakadása, csak húzódása, úgyhogy week-to-week státusz mellett a playoffra visszajöhet.
2016. 12. 12. 22:10
Andydaro
Jeff Fisherrel nemrég kötöttek 2 éves hosszabítást, nemde?
Akkor most miért vágták ki?
A szerződés elött is hasonloan rossz volt.
2016. 12. 12. 22:39
Burkus
Azt olvastam, hogy még szezon előtt hosszabbítottak vele, csak most hozták nyilvánosságra. De nem volt egy sikersztori az elmúlt másfél hete... :)
2016. 12. 12. 22:52
én azt olvastam, hogy a GM hosszabbított vele nyáron, de a tulaj ezt "leszarta" és ő úgy döntött, hogy szedheti a sátorfáját
2016. 12. 13. 02:04
Pocok
Meg úgy eddigi pályafutása... Az azért már jelent valamit, ha valaki vezeti a listát a megtisztelő "legtöbb főedzőként elszenvedett vereség" titulusért folytatott harcban. Bár a negatív rekord is rekord. És már csak azon fogok röhögni, ha valahol szerződést ajánlanak neki. Felkészül a 49ers, esetleg a Browns? :D
2016. 12. 13. 06:40
Andydaro
Szerintem ebben a Gm is vastagon benne van.Lehet Fisherrel együtt őt is ki kelett volna vágni.
2016. 12. 13. 06:59
narbony78
A meccshez annyit fűznék hozzá, hogyha nincs a special team töketlensége, akkor ez egy brutál megsemmisítő győzelem lehetett volna! A Ravens még TD-t sem ért volna el! 3 mezőnygólon kellett volna tartani őket...
2016. 12. 13. 07:21
Én inkább úgy mondanám, hogyha nincs Jones és Slater óriási hibája akkor, "akkor ez egy brutál megsemmisítő győzelem lehetett volna!"
Azon a két fumble-on kívül kiválóan dolgozott az egység. Márpedig azok egyéni hibák voltak.
Ott volt a blokkolt FG, Allan második puntja ami a Ravens 1 yardosán állt meg és utána a védelem safety-t ért el. Vagy Allan egy másik puntja ami a Ravens 2 yardosán landolt.
Az egyéni hibákat kell kiküszöbölni, mert csapatként nagyszerűen dolgoztak.
Lehet hogy nincs igazam, de nekem ez a véleményem.
2016. 12. 13. 08:09
pats4ever
Egyet értek, de nálam Jones hibái már nem tolerálhatóak. A CSAPAT jól vizsgázott, optimistán tekinthetünk Denverre.
2016. 12. 13. 08:15
Sztem Jonesnak nagyon jót tenne most egy "sérülés" amivel IR-re kerülne. A holtszezonban újra fel kell építeni az önbizalmát, hátha lesz belőle valami. Mint aki bekerült a mókuskerékbe és nem tud kiszabadulni onnét.
2016. 12. 13. 08:17
dravait
Szerintem egy állat jó mérkőzés volt, a Ravensnek alapvetően nem volt igazi esélye, a védelmünk rendre megállította őket.
Több egyéni hiba okozta, hogy nem lett egy nagyarányú győzelem: Brady INT (érthetetlen még most is), félidő vége előtti time management és a két fumble.
Ezeken kívül szuperül működött a CSAPAT, és a hibák ellenére meg is lett a tisztességes és megérdemelt győzelem.
Jó alap ez a denveri daráló előtt, ha a hibákat (legalább Jonest) elhagyjuk, akkor ott is győzünk.
2016. 12. 13. 09:33
BaP
Ez statement meccs volt, lehet bizakodni :)

Az O# nagyon rendben volt, Bennett félig sérülten is állat volt, Mitchell nagyszerű pick volt, Hogan steal.
Brady egy hibája ( na bumm, 2. int egész évben) nem akkora negatív
A D# hatalmasat lépett előre, le a kalappal, kár, hogy ezt a kabinet játékát Harbaugh bácsinak benyaltuk ( eltolás balra, RB screen és töküres TD)
Amúgy kiváló

A ravensnek segítettünk a megint érdekes st teljesítménnyel, Jones felé egyre kisebb lehet a türelem.
Bár most Slater is hibázott.

Nagyszerű gameplan, kiváló teljesítmények
Irány colorado, statement game 2
2016. 12. 13. 09:28
gallis1976
Srácok, igazatok van mindenben, de egy ilyen csapat nem röhögteti ki magát ilyen egyéni hibákkal. Nem értem, hogy ez a Jones gyerek mi a faszt keres még a pályán amikor egyedül vezeti a fumble listát az egész liga tekintetében. Mi meg vele akarunk visszahordani. Tényleg nincs egyetlen faszi ennél a csapatnál aki szól az edzőknek , hogy eddig és ne tovább. A faszinak már fóbiája van, ha ő rajta múlna egyetlen égből lehulló labda alá sem állna oda, látszik a testbeszédén. Már a punt előtt érezni lehetett, hogy ebből megint fumble lesz. Így kiröhögtetni magunkat, röhej, nem látok az idegtől. Most ahelyett,hogy annak
örülnék, hogy gyakorlatilag fossá vertük
a Ravenst - mert egyébként esélyük sem volt - röhögök a saját balfaszságunkon. A csapat többi tagját marhára sajnálom, mert egy remek D-t és Offenst is láttam.
2016. 12. 13. 09:29
gallis1976
Fú de kib.....ideges vagyok.
2016. 12. 13. 10:36
nszgergo
nyugodjál meg, attól megnyugszol! :P
Én annyiból megértem BB-t, h inkább most próbálgatja, hátha egyszer elhagyja a fumblitiszt, mint majd Po-ban... berakunk mást, megsérül, lásd Amendola...
2016. 12. 13. 09:30
gallis1976
Nem lehet így tönkre b.... a többiek munkáját az élet egyetlen területén sem.
2016. 12. 13. 10:22
komzoz65
Ez most nagyon jó volt. Én nem bánom, hogy kicsit szorosabb lett, de azért körmöt nem rágtam. A TB-Hogan TD meg már PO játék volt. Ez a Ravens a múlt héten verte tönkre ugye a Miamit, velünk egyszerűen nem voltak pariban. Minden egységnek voltak hibái, és így se.

Ami nagyon tetszett. Az O fal és Blount szuper volt. TB az egy bakitól, és a lassú kezdéstől eltekintve megint extra klasszis volt. Nem értem viszont miért erőlteti mindig JE-t ilyen mértékben. Nincs is olyan formában és a többiek is szabadra játsszák magukat rendszeresen. Remélem csak spórolnak a többiekkel, simán benne van, mert White, Mitchel, Bennett és Hogan is teljesen jó formában van. Lewis ugye. Mindegy is, maradt bennünk megint bőven.

A labda másik oldalán látottak is elég felvillanyozóak voltak, a mezőny megállítás szuper volt, a red zone védekezés sajnos megint gyenge közepes. De volt labdaszerzés, safety, sack, ez most nagyon rendben volt tulajdonképpen. Haraptak a fiúk ez a legfontosabb. A vége felé a mistackle hegyek azt elengedtem volna, ha nagyon fanyalogni kell valamin. És igen azért a Ravens elkapók kezében nem működött a labdamágnes ez is igaz. De volt egy ütős tervünk és azt 75-80%-ban megvalósítottuk, így tovább.

A speciális egység is jól kezdett az 1 yardos punt meg a blokkolt mezőnygól nagyszerű volt. A két rossz megmozdulás nem marad következmények nélkül, nyilván szegény srác nem sokáig lesz már velünk és Slater is a sarokba lesz állítva. Jogosan. Ilyen hibákkal felhozni egy padlón lévő ellenfelet, sajnos ez nem bocsánatos bűn, ha nem vagy zseni, mint mondjuk TB. Ami még elgondolkodtatott, hogy az utolsó drive-ban 13 másodperccel a vége előtt egy 40 yard körüli mezőnygól lehetőségnél inkább nekimentünk a 4. és 1-nek. Így a 3. vagy 4. meccs zsinórban amikor pontokat hagyunk a pályán. Ez nem fontos, pláne, hogy sikeres volt az a futás, de azért ebben egy kicsit a megingott bizalmat Gost irányában is érezni véltem.




2016. 12. 13. 10:32
Tomk@
Ha jól emlékszem akkor már nem volt időkérése a Ravensnek, ha nem jön össze akkor sem lett volna már sok ideje egy támadásra.
2016. 12. 13. 11:07
komzoz65
Így van. Ha berúgjuk kb. 10 sec lett volna és 10 pontos vezetés. Csak, ha nem rúgjuk be, akkor ugye a rúgás helyéről indulhatnak, és ezt nem akarták. Tehát kisebb esélyt láttak egy jó futásra, mint egy jó rúgásra. Sajnos némi okkal joggal.
2016. 12. 13. 11:08
komzoz65
Fordítva persze: Tehát nagyobb esélyt láttak egy jó futásra, mint egy jó rúgásra.
2016. 12. 13. 11:22
Tomk@
Meg ha nem jön össze a futás akkor is lepörgött volna az óra. A lényeg, hogy sikerült és megvan a W. Mind a támadók és a védők komoly fejlődésen mennek keresztül. :)
2016. 12. 14. 01:04
komzoz65
Nem. Turnover by downs és amikor vége a játéknak az óra megáll. Tehát kb. ugyanannyi idő maradt volna (mivel egy yardosnál rövidebb futásról beszélünk) mint egy sikertelen rúgás után, és ugyanonnan kezdték volna el a játékot. Egyébként tényleg az a lényeg, hogy a futás sikerült, de azért akárhogy is jelzés ez Gostnak, ugyanis TB kérte határozottan ugyanazt a játékot, ami a 3. downnál nem sikerült.
Hozzászólás a(z) Beharangozó 14. hét: Patriots vs Ravens bejegyzéshez