Menetrend
Szavazás

Beharangozó 17. hét - Bills @ Patriots

2013. 12. 28. 15:41
Szerző: Spigo
Kategória: Meccsek
1Mint egy jó keretes szerkezetű epika, a New England Patriots (11-4) idei alapszakasza a Buffalo Billsszel (6-9) kezdődött és velük is végződik, ezúttal Foxboroughban vasárnap magyar idő szerint 22 óra 25 perckor.


Patriots részről egyértelmű a motiváló erő. Ha nyerik a meccset, akkor biztosan pihennek a rájátszás első fordulójában, majd hazai pályán fogadják az ellenfelet a másodikban. Azonban annak ellenére, hogy a rájátszás már elérhetetlen, a Bills is találhat magának még olyan motiváló erőt, hogy az első meccs utána, az utolsón is megszorongassa a New Englandet.

Ugyebár ott van, hogy teljesen más szájízzel megy pihenni egy csapat, ha nyer az utolsó fordulóban, főleg, ha azt az idén hazai pályán veretlen Patriots ellen éri el. Aztán a Bills lehet idén az egyetlen csapat az AFC Eastben, mely a csoportellenfelek ellen pozitív mérleggel zár. Jelenleg mindkét csapat 3-2-vel áll ebben. Sokat jelentene ez az elsőéves edzőnek, Doug Marrone-nak.

Hol is dől el ez a mérkőzés valószínűleg?

Patriots támadófala a Bills védőfala ellen. Egész évben nem azt a domináns támadófalat látjuk New Englandben, mint azt megszoktuk. Ennek oka egyrészt a sok sérülés (lásd múlt héten már Mankinsnek kellet LT-ben kezdenie), másrészt főleg a belső falemberek gyengébb játéka. Dan Connolly és Ryan Wendell futás blokkolásban még rendben voltak, de passz játékok során pocsék teljesítményt nyújtottak. Marcus Cannon, aki a sérült Vollmer helyett ugrott be pedig pont a futás támogatásában gyengélkedik. Az egyetlen úgy ahogy egészséges falember, akinek jó éve van az Solder, de ő múlt héten nem játszott agyrázkódás miatt, bár a héten már legalább edzett.

És mindez miért ilyen nagy probléma? Nos, mert a Bills védőfala és linebackerei a ProFootballFocus.com osztályzatai alapján a harmadik legjobb teljesítményt nyújtották idén a ligában és csak a Kansas City, illetve a Seahawks előzi meg őket. A védelmi koordinátor, Mike Pettine, a Rex Ryan féle iskolából jön, amit jól mutat a sok sack: Mario Williams (13 sack), Kyle Williams (10,5), Jerry Hughes (10), és Marcel Dareus (7,5). Ráadásul NT poszton Dareus a harmadik legjobb futás ellen.

Tom Brady-t sackelték a legtöbbször idén 2 másodpercen belül (9-szer) és látva a Bills védőfalának hatékonyságát ezen a téren, fontos lesz, hogy működjön a futójáték. Blount az utóbbi hetekben teljesen megérdemelten első számú futóvá nőtte ki magát és Ridley is lassan visszaszerzi a saját maga és a csapat bizalmát. Kettejük eredményessége kulcs lesz a meccsen.

1

Mint ahogy a Bills futójátéka is. Az első körben kiválasztott E.J. Manuel sérüléssel küszködik, így helyette a csereirányító Thad Lewis fog kezdeni. Meglepő lenne, ha múlt hét után nem ismét a két futóra tenné a hangsúlyt a Bills stábja, akik több, mint 200 yardot futottak a Miami ellen. Egyébként is a Bills próbálkozott az idén legtöbbször futással az NFL-ben és a második legtöbb yardot futotta. Persze, ha két olyan futód van, mint C.J.Spiller (4,5 yardos átlag) és Fred Jackson, aki mind futásban, mind elkapásban és passz blokkolásban is pozitív idényt tudhat maga mögött és akit Belichick is nagyra tart.

Ráadásul a Patriots a második legtöbb yardot engedélyezi futásból, bár az utóbbi hetekben, kétségtelenül fejlődtek ebben, ami főleg egy újabb draftolatlan újoncnak köszönhető, Sealver Siliga-nak. Az ő játéka főleg azért fontos, mert úgy néz ki az Isaac Sopoaga trade egyelőre nem úgy sült el, ahogy az New Englandban szerették volna.

Természetesen, ha már futás elleni védekezésről van szó, Patriots részről nem mehetünk el Brandon Spikes és Donta Hightower mellett. Az előbbi az osztályzatok alapján a legjobb belső linebacker a futás ellen. Hightowert pedig bár sokan kritizálják a passz elleni védekezés miatt, futás ellen semmi kifogás nem lehet ellene.

1

A Bills megnyerte az utóbbi két meccsét és a Patriots ellen mindig kettőzött erővel küzdenek. A Patriotsnak viszont létfontosságú lenne a plusz egy hét pihenő és a hazai pálya előny legalább egy meccs erejéig a rájátszásban. Mindenképpen érdekes mérkőzés előtt áll a csapat.

Az eredménykövetéshez a chatet használjátok és ne felejtsetek el tippelni.

Kellemes kikapcsolódást és jó szurkolást kívánunk! Hajrá Pats (és Raiders)!

Hozzászólások

2013. 12. 28. 16:08
crucified
A múlt héten végignéztem a Bills-Dolphins meccset. Kőkemény védelme van a Bills-nek, 56 sack-el NFL elsők idén. Sok futást várok a részünkről, sok screen passzal. A Bills CB-k is nagyon jók, sőt életveszélyesek.

Thad Lewis magabiztosan dobálta a hosszú passzokat mind középre, mind a szélre. Ezzel tuti próbálkoznak majd, remélem megússzuk ezeket. A futóik is jók, nem is értem miért áll ilyen gyenge mérleggel a Bills.

Sokkal, de sokkal nehezebb meccs lesz mint a Ravens ellen.
2013. 12. 28. 16:26
azimut
Örülök neki,hogy Elit védelem ellen játszunk így legalább letudjuk szűrni hogy hol tart a csapat,mert a PO-ban nem nagyon lesz könnyű D :) Max a Denveré :D :D :D
2013. 12. 28. 20:49
daelaci
Engedett yardban 8., engedett pontban 15. a buffalói védelem. Nem rossz ahhoz képest, hogy 4. legtöbbet vannak a pályán, de nem elit.
2013. 12. 28. 16:40
sting
Austin Collie -val azt csináljuk mint annó Underwooddal. Nem nagyon értem miért, hiszen Collie legalább elkapja a labdákat, még ha ritkán is tud elszakadni ...
Edelman mindent nemfog elkapni, pláne ha úgy lógnak majd rajta mint karácsonyfán a dísz ...
2013. 12. 29. 15:55
bence.szel
Ez a "legalább elkapja a labdákat" megállapítás idény elején még jó érv lett volna, de szerintem szépen lassan nem lehet panaszunk a rookie wr állományra ebből a szempontból sem. Rengeteg a fejlődési potenciál bennük, a nehezebb részét, az elszakadást, nagyon jól oldják meg, szóval szerintem érthető, hogy rájuk akarunk támaszkodni.
2013. 12. 28. 17:34
Croaker
Hogy a fenébe 45-ös itt Hightower az 54 helyett? Azon a meccsen még 45-ös volt?
2013. 12. 28. 17:42
infidelitas
2013. 12. 28. 19:56
2011-ben a felkészülés és premeccsek idején még 45-ös volt a száma, mert az 54 foglalt volt. Brian Waters viselte ugye 2010-ben, aztán akkor nyáron még várták, hátha felbukkan. Az alapszakasz előtt nem sokkal aztán már Hightower megkapta, mert 4x számmal nem játszhat linebacker.
2013. 12. 28. 17:48
Whitealert
A Patriots pro bowl tagjai:
Tom Brady, Logan Mankins, Matthew Slater, Aqib Talib.

Ezekkel teljesen egyetértek, de hiányolom még Supermant, Chandler Jones-t és Gostowskit.
Én vagyok elfogult vagy tényleg igazságtalan döntés született?
/Remélhetőleg nem fog számítani mert elfoglaltak leszünk a SB miatt/
2013. 12. 28. 18:02
Whitealert
egy K lemaradt, Gostkowski
2013. 12. 28. 18:09
Gordon
Kicsit elfogult vagy:-) Edelman egyenlőre ligaelit wr ki helyett tennéd be? Elkapók: Antonio Brown (Steelers), Dez Bryant (Cowboys), Josh Gordon (Browns), A.J. Green (Bengals), Andre Johson (Texans), Calvin Johnson (Lions), Brandon Marshall (Bears), Demaryius Thomas (Broncos) , Jones-nak van hová fejlődnie futás ellen (igaz, ami igaz kiváló szezont nyom) Gost helyett pedig bent van a csúcsdöntő Prater és a statok alapján első Tucker. Nehéz vitatkozni ezzel.
2013. 12. 28. 18:10
Gordon
Edelman egyenlőre "nem " ez kimaradt bocsi:-)
2013. 12. 28. 18:31
Whitealert
Edelmannel kapcsolatban igazad van, de Gost 154 fantasy pontot szerzett, míg Prater 150-et, Tucker pedig 143-at. CJ pedig jó szezont produkál.
Mindezt leszámítva eléggé elfogult vagyok. :D
2013. 12. 28. 18:21
A Pro Bowl sosem az igazságról szól. Sima népszerűségi verseny, hogy kinek ismerik leginkább a nevét. Vagy kinek a csapata szimpatikus az embernek, amikor olyan noname posztokról van szó, mint kicker vagy special teams guy.

A pro bowl szavazás minőségéről mindent elmond, hogy Devin McCourty állítólag strong safetyként szerepelt rajta és steve gregory volt az FS.
2013. 12. 28. 18:32
Whitealert
Váó, ezt nem is figyeltem. Csak pedig még szavaztam is DMC-re meg Gregory-ra is.
2013. 12. 28. 19:03
azimut
azt olvastatok hogy Talib 500 ezret kap mert Pro bowl-os lett? eleg kemeny :-)
2013. 12. 28. 19:58
Lalika
Az a 100 pár millió nekem is jól jönne :D
2013. 12. 29. 15:59
bence.szel
Csúsztathatna nekem is a főnök valamennyit!! :D
http://i.imgur.com/4xMoJ1a.gif
2013. 12. 29. 22:30
Lalika
Majd így ülök be a főnököm elé én is :D
2013. 12. 28. 21:50
DeMartino
OFF :D :D

THIS JUST IN: Multiple signs point to Rex Ryan returning as head coach of the NY Jets in 2014.

(via Adam Schefter)
2013. 12. 28. 22:39
sting
Azért az még messze nem biztos ...
Talán ha megcsapnák a delfineket, és csoport másodikak lennének talán futnak egy kört ...
2013. 12. 29. 00:32
azimut
bill O brian volt a mi O kordinatorunk? akit most probal elcsabitani az egyertemrol HC nak a texans?
2013. 12. 29. 00:33
benzinkut
2013. 12. 29. 09:56
crucified
DoM:

Azért ezek a Ryan testvérek csak tudnak valamit. A Saints D tavaly tök utolsó volt, idén a negyedikek. Nálunk ekkora javulás miért nem működik évek óta? Okay, idén jobb a D mint tavaly, de Patricia és BB szerintem nem annyira rossz edzőpáros, hogy ne tudna javítani. Értem én Mayo, Baby Vince, Kelly sérüléseit, de emberanyag tekintetében igenis jó a Pats D. Tényleg igaz a mondás az NFL-ben, hogy a meccseket az O, a bajnokságot a D nyeri. Igaz volt ez eddig a Pats 3 bajnoksága esetében is annak ellenére, hogy Brady korszakos zseni. Jobb, mint Peyton. Peytonnak mindig jobb volt a kiszolgálógépezete, kivéve a 2007-es évünket.
2013. 12. 29. 10:44
lupus
Ugyan nem én lettem megszolitva. A Patriots Defense nem egy agresszív Defense. Bend don't break. A kiesett kezdők egy dolog. A helyettük bevetett játékosok a másik. Ezek rookie játékosok,semmi tapasztalttal. Az első időkben még viszi őket az elszántsag és a bizonyítási vágy. Aztán az idő előre haladtával a többi csapat videozik és meccsrol meccsre veszik észre a gyengeségeiket. És a D playbook a 3..
2013. 12. 29. 11:13
Lucius
Kár ezért a szezonért D# részről. Jó lett volna látni mit bírnak sérülések nélkül.
2013. 12. 29. 11:29
A Saintsnél jobb idén a Pats passzjáték elleni védelme: 9. vs 15. hely passer rating alapján; és csak hárommal gyűjtöttek kevesebb sacket, de még az is a hatodik helyre elegendő. Futás ellen az átlagok alapján jobb a Pats védelme (4.4 vs 4.6 y/futás), kevesebb TD-t futottak ellenük és kevesebb nagy futást (20+ és 40+ yard) engedtek az ellenfélnek. 3rd down D-jük viszont jelentősen jobb.

Már több cikkünk szólt arról, hogy az összyard/meccs stat mutató mennyire használhatatlan és félrevezető. Ez ismét remek példája. Többek között a Texans védelme volt hosszú heteken keresztül az első az engedett yardok alapján, ami nevetséges volt.

A Jets védelme más szint, futás ellen a legjobbak köszönhetően a kiváló (univerzális) nagy embereiknek a védőfalban, amire kemény pickeket áldoztak (Wilkerson, Richardson, Coples mind első körös kb. mint a bajnoki évek Pats fala) és a szenzációs, UDFA NT-nek (Damon Harrison). LB poszton Demario Davis szintén passz és futás ellen is átlag feletti. Antonio Allen safetyként meg szintén egy hátsó körös remek találat - még mindenki emlékszik, hogy milyen jól védekezett Gronk ellen 1-1-ben.

Revis távozás és Cromartie távozása miatt a passz ellen visszaestek (22. hely).

Az tény, hogy Rex Ryan jelenleg az egyik legjobb D koordinátor a ligában és remek érzéke van ezen az oldalon a tehetséggondozáshoz és a stábja kialakításához.

Rob Ryan védelme már másként üzemel mint a tesóé. Ő ugyanazt a vonalat viszi tovább, amit Belichick is preferál, ami nem meglepő, hiszen Ryan a Pats stábjának volt aktív tagja 2000-2003 között a kiemelt fontosságú LB edző posztján.

A hivatkozott, statisztikai témájú cikk: http://pats.hu/a-pats-hatekonysaganak-tenyezoi-fejlodesi-lehetosegek illetve amit ott linkeltünk.
2013. 12. 29. 13:51
crucified
DoM, lupus:

Köszi a választ! Nagyon jó cikk, mint mindig.
2013. 12. 29. 16:01
loop80
Remélem, TB ma este megmutatja, hogy tud 5-6 TD passzt adni egy meccsen, ha kedve szottyan rá! ;)

Extra optimista tipp: 45-24-re nyerünk! :D
2013. 12. 29. 16:44
Meeeex
faszér nem ezt a meccset adják a sport tv-n...
2013. 12. 29. 18:31
lupus
Talán mert nem ők döntik el mit adnak. Ráadásul vannak élesebb szituk is.
2013. 12. 29. 17:32
wolandrules
Én nagyon félek ettől a meccstől, főleg, ha megnézem az idén minket legyőző csapatokat.
2013. 12. 29. 18:01
hopi46
Feladat: Sérülésmentesen 1 ponttal nyerni!
2013. 12. 29. 18:26
pointer01
+1
így igaz
2013. 12. 29. 22:54
Lalika
+1 Úgy legyen!
Bár az idényt nézve ez csodaszámba menne...a sérüléseket nézve.
Hozzászólás a(z) Beharangozó 17. hét - Bills @ Patriots bejegyzéshez