Menetrend
Szavazás

Beharangozó 3. hét - Bucs @ Pats

2013. 09. 20. 23:30
Szerző: DoM
Kategória: Cikkek, Meccsek

1New England Patriots (2-0) megkísérli, hogy a csapat történetében nyolcadik alkalommal kezdje három győzelemmel az alapszakaszt, mire legutóbb 2007-ben került sor. Az ellenfél a Tampa Bay Buccaneers (0-2) akikről Bill Belichick elmondta, hogy a mérlegük ellenére olyan, mintha egy veretlen csapat lennének.

Az összecsapás a Gillette Stadiumban vasárnap este 19:00 órakor kezdődik.

1985. november 18-án Bill Walsh újságírók hada előtt hosszan védelmezte újonc elkapóját és magyarázta meg döntését, aki a számos gyengébb teljesítménye ellenére is tagja maradt a kezdőcsapatnak.

Az újoncot úgy hívták, hogy Jerry Rice.

A San Francisco 49ers Super Bowl címvédőként 6-5-ös mérleggel harcoltak, hogy versenyben maradjanak a rájátszásért való küzdelemben. Joe Montana passzmutatói a romokban hevertek. A csapat legkorábbi draftpickje csak 26 elkapást tudott felmutatni miközben tíz elkapható labdát ejtett már el, jó párat a mérkőzések kritikus pillanatában. Legutolsó mérkőzésén egyetlen elkapása volt (19 yard), két elejtett labda (drop) és egy elvesztett labda (fumble) mellett. A szurkolók kifütyülték az újoncot, és folyamatosan újságírók vicceinek a céltábláját jelentette.

Walsh, az edzőlegenda azonban tántoríthatatlan volt: „Hamarosan az éljenzés és öröm veszi át a füttykoncert helyét”.

Három hét múlva Rice 241 yardot szerzett 10 elkapásból a Rams ellen és már vissza sem nézett a halhatatlanság felé vezető úton.

 *

Bill Belichick a New York Jets elleni találkozót követően sajtótájékoztatója keretében válaszolt az újságírók kérdéseire. A középpontban természetesen az újonc elkapók szereplése állt:

„Nehéz elvárásokat megfogalmazni az újonc játékosok számára. Nem tehetünk mást, mint hogy az első naptól kezdve tanítjuk őket. Napról-napra fejlődjenek, minél előbb megtanulják a játékrendszerünket, és jobb játékossá váljanak az NFL-ben. Ez egy folyamat. Tapasztalataim alapján, mindenki más tempóban halad előre. Van aki gyors lépésben képes kezdeni, de rövid idő alatt véglegesen elakad a fejlődése. Mások lassabban rázódnak bele az elején, de idővel nagyon messzire jutnak el. Vannak azok, akik végig egyenletes ütemben tanulnak és lépnek előre. Az újoncok első idénye alapján már tisztábban látunk, de addig találgatni sem érdemes, meddig juthatnak el egyes játékosok, vagy éppen melyik fázisban tartanak. Egyik napról a másikra élünk. Mindig próbálunk valami újat tanítani, elég edzésidőt biztosítani nekik, kijavítani a hibákat és lépésről-lépésre haladni előre. Az NFL-ben ilyen az újoncok élete. (…) Csak reméljük, hogy első évük alatt elég tudást halmoztak fel, hogy onnan jelentős mértékben tudjanak továbblépni és megalapozni pályájukat.”

 *

Sikeres elkapás eléréséhez két feladatot kell a játékosnak végrehajtania: (a) el kell tudni szakadni a védőjétől, hogy megjátszható legyen (b) el kell kapni a labdát. Egyik a másik nélkül nem ér semmit.

Kenbrell Thompkins irányába dobott 20 passzból a PFF statisztikája szerint csak 7 esett az elkapható kategóriába (bár nagyon szűken értelmezik az elkapható fogalmát). Két meccs után Thompkinsnak 6 elkapása van (97 yard).

Aaron Dobson a Jets ellen tíz alkalommal volt célpontja Tom Brady passzainak: 3 elkapás (56 yard, 1 TD), 4 elejtett passz, 1 védőn irányt váltott passz, 1 túldobott passz, 1 meg nem értés az irányítóval (rossz útvonal futása) lett az eredménye.

A pozitívum, hogy Thompkins és Dobson esetében sem okozott gondot a védőtől való elszakadás és a korábban említett két elem közül ez a nehezebben korrigálható.

Remélhetőleg az eddigiek mellé a Bucs ellen újabb pozitív jeleket fogunk látni az újoncoktól a passzjátékban. Ezt segítheti, hogy a szokásosnál hosszabb idő állt a csapat rendelkezésére a felkészülés során. A hétvégén mindenki kipihenhette a Jets mérkőzés és az azt megelőző rövid hét fáradalmait.

*

A Pats és a Bucs legutoljára tétmeccsen a londoni Wembley Stadiumban találkozott egymással még 2009-ben. 2011 óta rendszeres ellenfelei egymásnak az előidényben. Az elmúlt két alkalommal közös edzést tartottak a felkészülési meccset megelőzően. Az örökmérleg tétmeccsen 5-2 a Patriots javára. A Gillette Stadiumban eddig csak egy alkalommal vendégszerepelt a Buccaneers: 2005-ben,a mikor vereséget szenvedtek (28-0).

Tampa Bay vs. Jets & Saints

Hiába vezettek az első két fordulóban szinte az utolsó másodpercekig a Jets és a Saints ellen is, de mindkétszer vereséget szenvedtek 48 és 27 yardos sikeres mezőnygólnak köszönhetően, melyet ellenük szereztek. A végjátékok elbukásában azonban ők is jelentős részt vállaltak. A nyitófordulóban Lavonte David linebacker már az oldalvonalon túl érezte úgy, kell egy jó nagyot taszítani az oda kimenekülő Geno Smith irányítón. A buta, meggondolatlan szabálytalanságnak köszönhető ajándék 15 yarddal tudott csak a Jets éppen mezőnygól távolságra érni tizenöt másodperccel a meccs vége előtt. A New Orleansot hazai pályán fogadták a csoportmeccsen. Villámlás miatt komoly csúszással kezdődött csak a találkozó. A Bucs hetven másodperccel a meccs vége előtt két pont előnyben készülődhetett mezőnygólhoz 47 yardról. Rian Lindell (már a harmadik rugójuk idén: Connor Barth sérülés és Lawrence Tynes betegség – kiesése miatt) elhibázta a rúgást, ezzel a Saintsnek egy mezőnygól is elegendő volt a meccs megnyeréséhez.

Kihívások: Patriots védők vs. Buccaneers támadók

Josh Freeman ötödik évében is inkonzisztens játékával kergeti őrületbe az edzőit, azonban az eddigi két mérkőzés alapján a hullámhegyek még hiányoznak (csak 45 százaléka volt jó a passzainak - 2 TD, 2 INT). Hozzáállása is szálka a stáb szemében, ami egészen addig fajult, hogy az irányítótól elvették a csapatkapitányi rangját. A pletyka szerint elaludt meeting miatt, amit aztán mindkét fél élesen tagadott. Ezt követően jöttek még csak azok a hírek, hogy Freeman el akarja cseréltetni magát. Minden probléma ellenére Freeman bármikor képes lehet a nagy passzjátékra, amihez célpontjait Vincent Jackson és Mike Williams szolgáltatja. Mindketten magas, erőszakos, fizikális célpontok, akik bármelyik secondaryt kihívás elé állítják. Az itt felsorolt okok miatt azonban nem várható, hogy a passzjáték vigye előre a támadókat. Erre a szerepre van a csapatban Doug Martin, aki újoncévét követően ismét egyedül jelenti a futójátékot és a támadók mozgatórúgóját.

A feladat tehát adott a Patriots védőinek. Ki kell kapcsolni a futójátékot, és Freeman kezébe helyezni a Bucs sorsát. Bár a számok nem támasztják alá (3.9 y/futás tavaly, idén 4.0 y/futás), de a Bills és a Jets ellen is döcögni látszott a futás elleni védelem a Patriotsnál. Brandon Spikes halovány és kevesebb játéka lehet az egyik ok. A másik Vince Wilfork játéka, akit a Jets ellen folyamatosan domináltak a Jets guardjai 1-1-ben is. Greg Bedard odáig ment a teljesítményét látva, hogy nem lát más magyarázatot, mint „rejtett” sérülésre vezetni vissza ezt a látványos visszaesést. Tommy Kellynek voltak szép megmozdulásai a futás ellen a Jets meccsen is, illetve Joe Vellano is jó játékot mutatott csereként (már a Lions elleni felkészülési meccsen is feltűnt, hogy jól tartja pozícióját a futás ellen). Hármójuk munkáján nagyon sok fog múlni a Bucs belső triója ellen. A felkészülési meccsen a Pats képes volt dominálni őket, de azóta visszatért a kiváló Davin Joseph (RG) illetve Gabe Carimi (LG) is remek beugró volt, aki OT-ből lett guard, ahol méreteivel előnyben van a védő falemberek ellen és a gyorsabb szélső passz siettetőkkel szemben nincs kiszolgáltatva. Valódi bónusz lenne a Bucsnak, ha Carl Nicks is bevethető lenne bal guard poszton. Ez hatványozottan igaz, ha Carimi betegsége miatt nem játszhat.

A Martin elleni védekezést megnehezíti apró mérete is, hiszen teljesen elveszik a nagy falemberek mögött. A linebackereknek nagyon résen kell lenni, hogy megtalálják egyáltalán a labdás embert.

Kihívások: Patriots támadók vs. Buccaneers védők

A Buccaneers védelem nagyot üt, megfélemlítenek és egy perc nyugtot nem hagynak az ellenfélnek. Szerencsére ezt sokszor meggondolatlanul teszik, amivel csak ártanak a csapatnak a felesleges büntetések miatt (a Bucs csapata a legtöbbet büntetett két fordulót követően a ligában – 23 darab, míg a Pats eddig nyolcat gyűjtött). Adrian Clayborn (DE) butaságáról már az edzőtábor alatti közös edzésen is meggyőződhettünk, amikor non-contact mezt viselő irányítót támadott. Nate Soldernak nagyon észnél kell lennie, hogy Tom Brady vakoldalát tisztán tartsa. Logan Mankinséknek belül meg lesz a maga gondja Gerald McCoy (DT) személyében, aki tavaly a liga legjobb futás elleni védelmét vezette. A secondaryt Dashon Goldson (FS), Darrelle Revis (CB) megszerzésével, illetve Johnthan Banks (CB) draftolásával erősítették meg és az előző fordulóban jól tartották magukat a Saints ellen is.

Még utoljára megemlítem a Jets meccset, amit nagyon rövid felkészülés előzött meg. Most a rendes heti rutint követően remélhetőleg összeszedettebb lesz a támadósor. Stevan Ridley egészséges futásaira nagy szükség lesz, hogy kiegyensúlyozottak maradjanak és működhessenek a play-action passzok. Danny Amendola és Rob Gronkowski hiányában maradt Julian Edelman mellett a két újonc, Kenbrell Thompkins és Aaron Dobson, hogy szállítsa a yardokat. Várhatóan Thompkins sokkal több zónavédekezést fog kapni, mint az első két meccsen. A passzvédelem felfogása miatt már Revis is felemelte a hangját, mert sokkal több emberfogást szeretne látni. Más Patriots fórumokon olvasható vélemények alapján nem várható, hogy Revis a pálya minden pontjára követné majd Edelmant, mert a linebackerek (Dekoda Watson, Lavonte David) és safety páros segítségével a pálya középső harmadában megvannak a fegyvereik, hogy Revis nélkül is korlátozzák a játékát.

Az újonc elkapók produkció mellett nagyon jó lenne végre bevonni a passzjátékba a tight endeket is. Zach Sudfeld esetleges játéka ezt segítheti, de nehéz elképzelni, hogy ne lehetne Michael Hoomanawanuit használni, legalább a látszat kedvéért. Ugyanez vonatkozik James Develinre is, aki fullback és H-back szerepben sok időt tölt a pályán. Az irányába akár checkdown passzokkal is jobban lehetne megoldani a passzok szétosztását a játékosok között. Gyakran mondják, hogy a tervezőasztalnál megrajzolt játékok csak annyira jók, amennyire a játékosok a pályán meg tudják valósítani. Az állítást megfordítva remélhetőleg sikerül olyan kompozíciókat alkotni a pályán, hogy Thompkins, Dobson, Edelman trió mellett a maradék kettő, éppen pályán lévő játékos is tényező lehet a passzjátékban.

Sérülések
 
ST Matthew Slater (NE), és DT Derek Landri (TB), CB Michael Adams (TB), LG Gabe Carimi (TB) biztosan nem fog pályára lépni. Carl Nicks játéka kérdéses, Carimi távollétében kritikus lehet a Bucsnak, hogy játszani tudjon. A Patriotsnál Danny Amendola játéka kétséges, ami azt jelenti, hogy minimális esélye van csak, hogy pályára lép. Zach Sudfeld játéka szinte biztosra vehető. Brandon Bolden, Dan Connolly, Nate Ebner, Rob Gronkowski, Will Svitek, Leon Washington játéka kérdéses, ami kb. 50-50 százalék esélyt jelent. A meccs kezdete előtt már ismerni fogjuk az inaktív játékosok névsorát. Elképzelhető, hogy Gronkowski mégis beöltözik a találkozóra?
 
Bónusz

<> 29 mérkőzésre nyújtotta a Patriots meccs-sorozatát, amikor az ellenfelük legalább egyszer eladja a labdát. Az NFL rekord a hihetetlen 71 mérkőzés az Eaglestől 1985 és 1990 között.

<> Julian Edelman az NFL történetének legjobb punt return átlagával rendelkezik (12.9 yard/punt return).

<> A Bucs találkozót az USA-ban a Kevin Burkhardt (kommentátor), John Lynch (szakértő), Erin Andrews (riporter) hármasa fogja közvetíteni. Lynch az egykor kiváló safety az egyik legjobb szakkommentátor, akit hallani lehet a kinti meccsközvetítések alatt.

<> 2012-ben még RB LeGarrette Blount és CB Aqib Talib is a Bucs játékosa volt.

<> Ben McDaniels, Josh McDanielsnek a Pats támadó koordinátorának öccse segédedző a Bucs stábjában. Bent még 2009-ben hozta be az NFL-be Josh, amikor kinevezték a Broncos vezetőedzőjének.

A héten megjelent cikkeink: A sokoldalú front seven, Tényleg rossz döntés volt Amendola leigazolása?, Patriots passzjáték 2013 vs. 2006.

Forrás: Football Outsiders (bevezető: Jerry Rice)

Az eredménykövetéshez a chatet használjátok. Ne felejtsetek el tippelni!

Kellemes kikapcsolódást és jó szurkolást kívánunk! Hajrá Pats!

Hozzászólások

2013. 09. 21. 04:12
lolvin
Nagyon-nagyon kiváncsi leszek mennyi fejlődést sikerült elérni a meccset megelőző tiz napban...félek kicsit a Bucs védelmétől, nagyon nem lenne jó ha pl Goldson kiütne valakit, van épp elég sérültünk...
2013. 09. 21. 15:42
Raschy
Goldsont eltiltották, nem fog játszani
2013. 09. 21. 16:30
Visszavonták a büntetést "másodfokon".
2013. 09. 21. 22:22
despota
Milyen szabályok vonatkoznak a gyakorlócsapatból való áthelyezésre?
A.J. Francis csapatba kerülésére mennyi esélyt látsz?
Szerinted tudna e segíteni a DL helyzetén?
Előre is köszönöm.
2013. 09. 21. 22:37
Saját gyakorlócsapatból akkor tesznek a saját 53-as keretben át játékost, amikor akarnak. Egyedüli feltétel értelemszerűen, hogy az 53-ban legyen egy szabad hely.

Francis bekerülésére jelenleg én nem látok esélyt. Vellano jól játszott eddig, amikor esélyt kapott futás ellen. Chris Jonest már jó ideje próbálta megszerezni Belichick, őt most nem fogja megpróbálni gyakorlócsapatba juttatni, mert nem lenne értelme.
2013. 09. 22. 10:24
DeMartino
Nézegetem miért is ilyen fontos számunkra ez a Jones játékos és igencsak szép eredményei voltak egyetemen,ha azt is áttudná hozni ide az NFL.-re akkor megint fogtunk egy gyémántot,de én akkor is Francis.-el együtt szerepeltetném nah az ütős lenne :DDD
2013. 09. 22. 10:36
despota
2013. 09. 21. 04:30
nyunyi66
Köszönöm a kis olvasnivalót így az unalmas éjszakás műszakomban nagyon jól jött.Frankóra sikerült.
Ami kicsit bíztató,hogy most végre volt idő felkészülni és az újoncok hibáira rástartolni.Remélem kicsit összeszedettebbek lesznek,mert a hibák amiket elkövettek tényleg nem képességbeli hibák voltak,hanem inkább mentális bakik.Én azért szép O játékot várok,a D-től meg csak egy hasonlót mint múlt héten :)
Gronk és Dola még pihenjen csak,kár lenne értük,ez a meccs annyira nem létfontosságú.Nehogy úgy járjunk Gronkival mint tavaly.
Gooo Pats.
2013. 09. 21. 04:31
nyunyi66
Jah és várnék egy Talib int-et,plusz egy Blount TD-t :) csak az irónia kedvéért
2013. 09. 21. 08:21
Külön köszönet a Jerry Rice-os bevezetőért! :)
2013. 09. 21. 09:25
LaFleur
A Jerry Rice-os bekezdést nagyon adom!
Meggyőződésem, hogy a későbbi meccseinken lesznek majd olyan összeállítások, vágások a droppokról amiket akkor fognak bevágni amikor vmelyik elkapó épp parádézni fog 100 yardos meccseken. Ennyi év után már nem is olyan nehéz amerikai tévés fejjel gondolkodni...
A másik meg, hogy sokunknak emlékezetes a legutóbbi összecsapás, sose felejtem el azt az októberi estét a Wembleyben. Egy olyan eredmény elég is lenne holnap.
2013. 09. 21. 09:33
Lucius
Pats a Bucs ellen is játszott a Wembleyben? Nem csak tavaly voltak?
2013. 09. 21. 09:45
LaFleur
Igen. 4 éve mikor legutóbb találkoztak, akkor is Londonban volt a meccs. Munkanélküli voltam épp, a kisfiam úton, de én voltam annyira hülye/fanatikus, hogy kimentem nem kevés pénzért, hogy láthassam élőben a Csapatot. Olyan büszke voltam magamra. Erre rá 3 évre megint eljöttek Londonba...
2013. 09. 21. 11:30
Lucius
Én tavaly voltam. Nagyon király volt (a meccs kicsit uncsi, 42-7 re vertük a Ramst). Főleg, hogy utána potyáztunk a VIP vacsorán és néztük a többi meccset (az étterem vészkijáratán mentünk be véletlenül és az első hostess lány, aki szembe jött, magyar volt. Nem elzavart, hanem leültetett és ellátott minden földi jóval, mondván, ha már bent vagyunk, kutyát nem érdekli van-e VIP jegyünk. Asszem örökre lekötelezett.:))
2013. 09. 21. 11:41
Na neeee!!! :))))
2013. 09. 21. 12:53
podorpeter
Ha azt mondod hogy még a csaj is megvolt akkor... :)
2013. 09. 21. 13:42
Lucius
Azért az nem…:)
2013. 09. 21. 12:59
Lucius
De.:) Külön figyelte, hogy legyen előttünk enni-innivaló. Mikor már zártak, még odaküldött valakit, hogy biztos ami biztos, hozzon még egy kört. Fostam, hogy lebukunk, és kifizettetik.:)
2013. 09. 21. 19:02
Pats78
Piszok mázlista...:)
2013. 09. 21. 13:28
DeMartino
várom már a mérkőzést mint kispulya a mikulást :D :D :D
2013. 09. 21. 14:46
loop80
Én csak két DB-től tartok: Revistől, aki egy zseni, és Goldsontól, aki bárkit kórházba tud küldeni egy nagy ütésével. De hogy tippeljek is: 33-24, ide! :)
2013. 09. 21. 19:34
Nemtom, én fantasyben felvettem Sudfeldet erre a hétvégére, mert a Bucs TE-elleni védekezése a leggyengébb a ligában eddig. :)
2013. 09. 22. 10:57
fejszee
azért sokat nyom a latba, hogy összefutottak múlt héten egy Jimmy Graham-el, úgyhogy csak óvatosan!
2013. 09. 22. 11:26
DeMartino
épp ezért írta Gaius mert nem tudtak rajta rendesen védekezni és szépen termelte a yardokat ezért tette be most Sudfeld.-et a fantasy.-ban abban reménykedve rajta sem lesz megfelelő védelem és ő lehet a meccs egyik meglepetése :)
2013. 09. 22. 18:46

a Jets ellen Winslow-t sem tudták tartani...:)
2013. 09. 22. 17:46
lolvin
ahogy várható volt, se Gronk se Amendola...
Hozzászólás a(z) Beharangozó 3. hét - Bucs @ Pats bejegyzéshez