Beharangozó 4. hét: Patriots vs Panthers

Vasárnap, magyar idő szerint 19.00 órától a New England Patriots (2-1) hazai pályán fogadja soros kihívóját, az NFC South 2013-15 közötti bajnokát, a Carolina Panthers-t (2-1). A mérkőzés pikantériája, hogy a két csapat védelme a ranglista két ellenkező végén helyezkedik el jelenleg: a hazai csapat 32. helyen áll mind a kapott pontok (31,7), mind az engedett yardok (461) tekintetében, a vendégek viszont a legkevesebb yardot engedték eddig (278,3) és a második legkevesebb pontot (13,3) szereztek ellenük az ellenfeleik az eddig három-három mérkőzés átlagában.-TORESPONT-

A New England Patriots 2-1-es mérleggel zárta a szezon első hónapját. A vasárnapi mérkőzéssel, amikor a Gillette Stadionban fogadják a Carolina Panthers-t, már egy új hónapot kezdődik, az október. Októberben a Patriots az NFL legjobb mérlegével (53-17) rendelkezik 2000 óta. Tavaly a Pats 4-1-es győzelmi mutatóval abszolválta az októberi összecsapásait.

A vasárnapi mérkőzésen másodjára találkozik a Patriots az NFC-ből érkező csapattal. A 2. héten a New England New Orleans-ba látogatott, ahol legyőzte a Saints-et 36-20 arányban.

A New England 49-12 (.803) arányú mutatóval rendelkezik az NFC csapatokkal szemben, 2002 óta, ami a legjobb konferenciák közötti eredmény. A Pittsburgh a második ezen listán, 41-20-as eredménnyel.

A párosítás története

A két csapat legutóbb 2013-ban találkozott, a Gillette Stadionban pedig 2009-ben. A legutóbbi alapszakasz találkozóra 2013. november 18-án egy Monday Night Football keretében került sor, ahol a kiélezett mérkőzés Tom Brady, Rob Gronkowski felé dobott sikertelen passzkísérletével zárult, ami miatt a Carolina 24-20-ra győzött a Bank of America stadionban. [Megjegyzés: szerintem erről a sikertelen passzról, azóta is sokunknak vannak elég pontos emlékképei mind a mai napig…]

A Patriots és a Panthers a XXXVIII. Super Bowl során is találkoztak 2004. február 2-án, amit sokan ma is a legszórakoztatóbb Super Bowlok között tartanak számon. A mérkőzésen a Panthers a negyedik negyedben átvette a vezetést, ami viszont csak arra volt elég, hogy végignézzék, ahogy a Pats egy utolsó másodperces mezőnygóllal megnyeri a csatát.

A párosítás története számokban

Összesített mérleg (rájátszást is beleszámítva) 3-3

  • Foxborough-ban, 1-1
  • Charlotte-ban, 1-2
  • Houston-ban 1-0

Beszéljenek a számok

2017 REGULAR SEASON

NEW ENGLAND

CAROLINA

Record

2-1

2-1

Divisional Standings

1st (T)

2nd

Total Yards Gained

1,322

830

Total Offense (Rank)

440.7 (1)

276.7 (28)

Rush Offense

100.7 (16)

108.3 (13)

Pass Offense

340.0 (1)

168.3 (30)

Points Per Game

33.0 (2)

15.0 (29)

Total Yards Allowed

1,383

755

Total Defense (Rank)

461.0 (32)

251.7 (1)

Rush Defense

130.3 (26)

89.7 (15)

Pass Defense

330.7 (32)

162.0 (3)

Points Allowed/Game

31.7 (32)

13.3 (2)

Possession Avg.

30:25

34:02

Sacks Allowed/Yards Lost

10/72

10/78

Sacks Made/Yards

6/33

8/52

Total Touchdowns Scored

12

3

Penalties Against/Yards

20/190

12/85

Punts/Avg.

15/41.7

12/44.4

Turnover Differential

+2 (7t)

-3 (26t)

Egy érdekesség

A New England Patriots és a Carolina Panthers kettő, abból a három NFL-csapatból, ami nem egy városról, vagy államról neveztek el. A harmadik ilyen csapat a Tampa Bay Buccaneers.

Mi várható vasárnap?

A bevezetés után pedig nézzük meg, hogy mire számíthatunk a mérkőzésen. Rendhagyó módon ezúttal a héten megjelent újságcikkekből szemezgettem és válogattam össze néhány gondolatot.

 

A védelemnek javulnia kell

Vasárnap a Houston Texans újonc irányítója, Deshaun Watson néha túlságosan is kényelemben érezhette magát a Patriots védelme ellen - összesen 301 passzolt yardot ért el. Mindent elmond, ahogy Bill Belichick elemezte a csapat defensive backjeinek játékát:

Engedtük néhányszor, hogy az irányító kiszabadulásból [scramble] yardokat szerezzen, lazán védekeztünk – és ehhez hasonló hibák. De a normál passzjáték során teljesen versenyképesek voltunk ” mondta Belichick, mielőtt hozzátette a szokásos megjegyzését, hogy semmi sem tökéletes és mindenhez munka kell.

A hétvégén a Patriots, a Carolina Panthers irányítójára, Cam Newtonra kell, hogy felkészüljön, akit ha engedik játszani a saját játékát, akkor mestere a kiszabadulásból elért yardoknak.

Watson hétszer szabadult ki tizenegy kísérletből és ért el 117(!) yardot. A normál passzjáték során Watson szintén végrehajtott néhány nagy játékot, de sokkal kevésbé látványos eredményeket produkált.

A fentiek miatt nem kérdés, hogy a scramble-játékok kulcskérdés marad a Patriots védelme számára, ami utolsó helyen áll az NFL-ben, engedett yardok tekintetében.

Nyilvánvalóan voltak gondjaik és sokkal jobb munkát kell végeznünk. A szerencsétlen része a dolognak, hogy most Cam Newton következik” – nyilatkozta a védelmi koordinátor, Matt Patricia. „A srác annyira veszélyes – a képessége, hogy kiforogjon a zsebből, hogy elmeneküljön a szerelések elő. Ez mind nagy kihívás a számunkra.”

A „McCaffrey - kihívás”

A New England Patriots védőinek a hétvégén nem csak Cam Newton kiforgásai miatt nem lesz egyszerű dolguk. A Panthers támadó „backfieldjén” van egy játékos, akit úgy hívnak, hogy Christian McCaffrey…

A Panthers, a játékost a 2017-es draft első körében (összesítésben 8. helyen) választotta ki azzal a céllal, hogy a támadásaik központi darabjává tegyék: mind futásnál, mind elkapásoknál. Míg a Carolina támadóinak nem ment igazán jó idén, McCaffrey jóvoltából felcsillant számukra némi reménysugár: 9 elkapásból 101 yardot ért el a Saints ellen aratott 34-13 arányú vereséges során múlt vasárnap.

Egyetlen „skill – pozícióban” lévő [leegyszerűsítve: nem a falban játszó] játékos felé sem dobtak annyiszor, mint McCaffrey felé; 23 passzkísérlet ment felé az első három mérkőzés során.

Egyértelműen veszélyt jelent a passzjáték, a futójáték és a visszahordások során is. Ő egyfajta, futó és elkapó játékos egyben, de számtalan módon el tudják juttatni hozzá a labdát” nyilatkozta Bill Belichick. „Egyes passzok, amiket elkap, nagyon közel állnak a futásokhoz. Akárhogy is nézzük, ő egy robbanékony játékos. Egy veszélyes játékos”.

A statisztikákból ez nem következik szükségképpen, mivel a 178 cm magas, 92 kg súlyú McCaffrey összesen 73 yardot ért el 25 futásból (2,9 átlag) és 18 elkapást, 173 yardért a szezon során.

Figyelembe véve ugyanakkor a Patriots védelmének sebezhetőségét, amit néha mutatnak, nem vesznek semmit természetesnek.

McCaffrey egyértelműen olyan valaki, akiről úgy gondolom kiterjesztette a támadócsapatukat. Több szerepben is használják, mind a backfielden, néhány motionben [a backfielden lévő, a snap előtt mozgásban lévő játékosként], néhány dolgot pedig hozzá igazítottak. Pl. a wildcatet” mondta Matt Patricia. „Ő egy nehezen besorolható játékos, kétségtelenül egy olyan játékos, aki nagy játékokat tud összehozni a semmiből.”

Mivel Newton futásait korlátozták – ami Rivera szerint része annak az „új valóságnak”, hogy csökkentsék a beszedett ütéseit – a Panthers célja, hogy többször adják a labdát McCaffrey-nek és Samuelnek.

Ez pedig azt jelenti a Patriots védelmének – ahogy Belichick is elmondta -, hogy azzal kezdődik a történet, hogy megpróbálják kitalálni, hogy mihez kell igazodniuk, mivel ez snapenként változathat, különösen McCaffrey esetén, aki az eddig 195 támadó snapből, 132 alkalommal is a pályán volt.

Különböző helyeken tűnik fel” nyilatkozta Belichick. „Hívd úgy, ahogy akarod, de sokoldalúan játszik, játékról játékra. Hiába ugyanaz a szám és ugyanaz a mez; az, hogy hol helyezkedik el és, hogy mit képes csinálni az adott helyről a védelem szempontjából eltér. Meg kell tennünk az ehhez szükséges változtatásokat…Nagy kihívás lesz a számunkra ez a héten.

A Patriots futójátékáról

Minden jel szerint a New England nélkülözni fogja a futójátékos Rex Burkheadet vasárnap, aki sorozatban ötödik edzését hagyta ki csütörtökön, a szeptember 17-i bordasérülése óta.

Futójátékosként, így Mike Gillislee, James White, Dion Lewis és Brandon Bolden kerülhetnek a negyvenhat fős aktív játékoskeretbe.

A holtszezon sok kérdést vetett fel azzal kapcsolatban, hogyan fogják használni a futójátékosaikat, LeGarrette Blount távozásával. A kép most már sokkal tisztább. Gillislee helyettesíti lényegében Blountot, míg White lett az első számú elkapó játékos a „backfieldről”. Lewis-ra és Burheadre pedig kiegészítő szerep jut.

Ez természetesen bármikor változhat, de az első három mérkőzés alapján így festenek a futók snap-számai:

  • White: 104
  • Gillislee: 75
  • Lewis: 32
  • Burkhead: 18

Burkhead számai magasabbak lehetnének, ha nem sérült volna meg. A sérüléséig komoly szerepet töltött be a Saints elleni győzelemben.

Egyesek szerint Lewis-nak jutott volna több lehetőség Burhead kiesése miatt, de ez nem így történt a Texans ellen, amikor a Patriots-nek gondjai voltak a következetes futójáték kialakításával. Lewis-nak 12 snap jutott, Gillislee-nek 21, White-nak pedig 31.

Figyelembe véve Lewis sérülésekkel teli múltját, az az elképzelés, mely szerint azért limitálják a játékidejét, hogy megőrizzék későbbre, bölcs döntésnek tűnik. Másrészről viszont a nagyobb terhelése lehetne a szükséges szikra, amire a futójátéknak szüksége lenne.

 

A beharangozó az alábbi források felhasználásával készült:

www.patriots.com

ESPN