Menetrend
Szavazás

Beharangozó 6. hét - Pats @ Bills

2014. 10. 11. 12:13
Szerző: DoM
Kategória: Meccsek

1New England Patriots (3-2) és Buffalo Bills (3-2) azonos mérleggel áll az AFC keleti csoportjának az élén öt fordulót követően. 109. alkalommal játszanak egymás ellen, az örökmérleg 66-41-1 a Pats javára. Egyetlen másik NFL csapat ellen sem nyertek olyan sok meccset a foxboróiak, mint a Billsszel szemben. A találkozót a Ralph Wilson Stadiumban rendezik, ahol a fanatikus szurkolók reményei szerint győzelmet tudnak ünnepelni az új tulajdonosokkal együtt a csoportrangadón. A mérkőzés vasárnap este 19:00 órakor kezdődik.

 
AFC East körkép

A csoportban eddig csak kettő mérkőzést rendeztek. A Dolphins (2-2) még az első fordulóban nyert 33-20 arányban a Patriots ellen, azonban ezt nem tudták újabb sikerrel megkoronázni, amikor egy héttel később a Bills vendégeként vereséget szenvedtek (29-10).

A négy csoportrivális idei játékát látva talán nem korai leírni, hogy a New York Jets életében nem idén következik a régóta várt fordulat. Egy győzelem mellett már négyszer kaptak ki idén, ami Geno Smith irányító lecseréléséhez is vezetett. A kezdő posztot azonban egyelőre nem veszítette el. Michael Vick ugyanis, aki saját bevallása szerint egyáltalán nem készült rá, hogy pályára kell lépnie a Chargers ellen legalább olyan pocsékul festett a pályán, mint Smith. A Jets védelem azonban idén képtelen meccsben tartani a csapatot és a secondary gyenge játéka a támadók hatástalan passzjátékával meg is pecsételheti az idei sorsukat.

CSAPAT GY V PRD OPR DPR Y/C Run D SACK
Buffalo Bills
3 2 -3.56 (19) 81.75 (25) 85.31 (11) 4.0 (19) 3.0 (2) 17 (1)
New England Patriots 3 2 6.50 (12) 88.50 (20) 81.99 (6) 4.0 (19) 4.4 (19) 10 (15)
Miami Dolphins 2 2 -4.03 (20) 81.17 (26) 85.20 (10) 5.0 (3) 3.8 (8) 11 (11)
New York Jets 1 4 -41.05 (32) 66.47 (32) 107.52 (30) 4.8 (7) 3.3 (5) 17 (1)

PRD = a támadó és védekező passer rating különbsége; OPR = támadó passer rating; DPR = védekező passer rating; Y/C = megszerzett yard futásonként; Run D = ellenük megszerzett yard futásonként.
Zárójelben az látható, hogy az NFL csapatai között, ez hányadik legjobb teljesítmény
. A passer rating fontosságára egy csapat sikerességének mércéjeként már korábbi cikkeinkben felhívtuk a figyelmet. 2013-ban például a két legjobb PRD-vel rendelkező csapat játszotta a Super Bowlt, amely a #1 csapat győzelmét is hozta.

A Jetset leszámítva nincsen lényegi különbség a maradék három csapat passzjátékának hatékonysága között. A Jets irányítóváltásáról már volt szó, ami egyelőre nem hosszútávú, de Smith fejlődése minimum stagnál és nehéz elhinni, hogy győzelmek nélkül meddig engedheti meg magának Rex Ryan, hogy kitartson a másodéves játékos mellett. A Bills is váltott irányító poszton. 2013-ban a draft legkorábban kiválasztott irányítója is a padra került. E.J. Manuel helyett így Kyle Orton fog kezdeni a Patriots ellen. A Bills inkonzisztens támadójátéka ellenére a védelem kellő stabilitást tudott adni a csapatnak, hogy már szeptemberben is sikereket érjenek el.

A táblázatban is látszik, hogy a Bills futás ellen az NFL legjobbjai közé tartozik, amiben az elit védőfal mellett Brandon Spikesnak is vannak érdemei. A tavasszal Buffalóba szerződő linebacker már akkor nagyon fogadkozott, hogy volt csapata ellen odateszi magát. Jim Schwartz személyében kiváló koordinátora is van a védelmüknek és a stáb tagja a korábbi Patriots edző Pepper Johnson is, így a Bills belsős információkkal is felszerelkezve indulhat csatába Tom Brady és a támadók ellen.

A Bills védőfala és a Patriots támadófala mellett a legérdekesebb párharc Fred Jackson hatástalanítása lehet, aki a legtöbb elkapással rendelkezik a Bufallo játékosai közül (26 elkapás, 228 yard, 1 TD). A védelem haditerve valószínűleg a veterán futóra hasonló mértékben fog koncentrálni, mint tette azt a Raiders ellen Marcel Reese esetében.

1. Pénteken bokasérülés miatt Tom Brady neve is feltűnt az edzésrészvételt összegző injury reporton. Az irányító emiatt nem teljesértékű edzésmunkát végezni. A szeptember eleji vádli sérülés után újabb zavaró tényező, amivel a 37 éves Bradynek meg kell küzdenie. Meglepetésnek számítana, ha nem ő lenne a kezdő irányító, de a Buffalo idén már 17 sacknél tart, szóval a támadófal ismét komoly kihívással néz szembe, hogy megvédje az irányítóját, amit év elején egyáltalán nem tudtak biztosítani és a gyakori ütések idővel megtehetik hatásukat a veterán irányító egészségére.

2. A Bills pass rushsal való szembenézést folytatva Bryan Stork még a Bengals ellen szenvedett agyrázkódást, így pénteken nem edzett. Kérdés, hogy állapota súlyosabb lett, vagy csak elővigyázatossággal magyarázható a távolmaradása, hogy vasárnap ott lehessen a kezdőben. Ha nem tud játszani, azzal ismét változtatni kell a támadófal összetételén. Solder, Connolly, Stork, Wendell, Vollmer az egység legjobb idei produkcióját nyújtotta. Cameron Fleming még biztosan nem játszhat a Bills ellen. Ha Stork hiányzik, akkor Jordan Devey vagy Marcus Cannon kerülhet ismét a kezdőbe guardként, amely szerepben mindketten leszerepeltek korábban kezdőként és a fal leggyengébb pontjának számítottak.

3. Az eddigi öt fordulóban kétszer fordult elő, hogy Darrelle Revis a pálya minden pontjára követte az ellenfél egy játékosát: Greg Jenningset a Vikings ellen, A.J. Greent a Bengals ellen. Folytatódhat a trend a Bills újonc elkapójával? Sammy Watkins az egyedüli Buffalo játékos, akinek egynél több touchdown elkapása van (2).

4. Mindhárom eddigi idegenbeli mérkőzésén a Patriots bennragadt az öltözőben és gyorsan hátrányba került. Terry Pegula és felesége Kim a héten lett megerősítve az NFL által a Bills új tulajdonosaiként. A Sabres NHL csapat tulajdonosaként biztosította a szurkolókat, hogy a klubot a városban tartja, így a hangulat garantált lesz a Ralph Wilson Stadiumban, amivel a Chiefs ellen is komoly gondja volt a New Englandnek. Minden csapat játéka leegyszerűsödik, ha korán meg tudja szerezni a vezetést. Különösen igaz ez, az idegen környezetben pályára lépőkre.

5. Előző fordulóban ismét a két tight endet foglalkoztató felállás volt a Patriots támadójátékának a középpontjában, bár ez is csak közel 40 százalékát jelentette a támadójátékoknak. Az egyik alapkérdés lesz a Bills számára, hogy alap vagy nickel védekezéssel válaszolnak a két tight endes felállásra. A döntést meghatározhatja, hogy Rob Gronkowski mellett ki lesz a másik tight end a pályán: bár Tim Wright öt elkapása, 85 yardja és TD elkapása a Bengals elleni győzelem egyik fénypontja volt, a korábbi Bucs játékos csak 19 snappet töltött a pályán. Michael Hoomanawanui jelenléte már nem feltétlenül követeli meg a passz ellen hatékonyabb nickel felállást. Meghatározhatja a meccs alaphangulatát és alakulását, ha a Patriots képes lenne Wrighttal a pályán jól futni a Bills nickel felállása ellen. 

 
Sérülések, hiányzók (táblázat: injury report)

A támadófalban Stork esetleges távollétéről már volt szó. Michael Buchanan még hét elején került IR listára, amivel neki véget ért a mostani bajnokság. Augusztusban még remélhették a szurkolók, hogy pass rush specialistaként hasznára lesz a csapatnak, de ebből a vágyból semmi sem realizálódott. Így most csak azt lehet írni, hogy a special teams csapatrészben betöltött meghatározó szerepét kérdés, hogy ki tudja átvenni. Annak a special teams egységnek, ahonnan ismét hiányozni fog Nate Ebner.

A héten edzésről hiányzó további két játékosból Brandon Browner kétszer is hiányzott bokasérülés miatt, ezért a játéka elég valószerűtlen. Dominique Easley térdsérülése mellé már a vállával is szerepel a listán. Az újonc eddigi NFL karrierje nem volt egy fáklyásmenet. Miután a fal belsejéből teljesen hatástalan volt pass rusherként, ami papíron az egyedüli erőssége volt, ideiglenesen Chandler Jones helyét is kénytelen volt átvenni a fal szélén, de a játéka ott sem tartogatott biztató jeleket. DE Jones vállsérülése már „valószínűleg játszik” megjelölést kapott pénteken, de a pass rush frissen tartása miatt olyan fontos rotáció harmadik tagját még mindig csak keresni lehet. Különösen, hogy Dont’a Hightower is térdsérüléssel bajlódik.

Jó hír, hogy Devin McCourty (borda) játéka szintén valószínű, de az látszik, hogy a sérülések kezdik utolérni a csapatot, amely kihívás elé állíthatja a keret mélységét és akár idő előtt pályára juttathat olyan játékosokat, mint az újonc end Zach Moore.

A sok sérülés miatt akár már most aktív keretbe kerülhet Brian Tyms elkapó. Aaron Dobson helyzetére a csapatban nem vetne túl jó fényt, ha Tyms is elékerülne a szamárlétrán.

A Patriots pihenőhetéig még egy hónapot kell várni. Az ellenfelek személyétől eltekintve annyi könnyebbség felfedezhető, hogy a Bills elleni találkozót követő mindhárom mérkőzésüket a Gillette Stadiumban játsszák majd.

 
Történelmi kitekintő

2A frissen megalakult AFL negyedik idényében a Boston Patriots és a Buffalo Bills is 7-6-1 mérleggel zárta az alapszakaszt, így szétlövésre volt szükség közöttük, hogy eldőljön, melyik klub játszhat az AFL bajnoki döntőjében. Ez a rájátszás mérkőzés volt mindkét csapat történetének az első alkalom, hogy a PO-ban szerepeltek. A találkozóra 1963. december 28-án került sor a War Memorial Stadiumban, Buffalo városában.

A Patriots csapatának vezéregyéniségei Vito „Babe” Parilli irányító, Gino Cappelletti elkapó és rúgó illetve Bob Dee defensive end voltak. A Bills oldalán Elbert „Golden Wheels” Dubenion elkapót és Cookie Gilchrist futót kell kiemelni. Az azonos mérleg ellenére a találkozó meglehetősen simán alakult.

Boston Cappelletti három mezőnygóljával és Parilli 59 yardos TD passzával Larry Garronnak hamar megszerezte a vezetést. A Buffalo egyedüli pontjait a második félidőben szerezte meg, amikor az „őrült bombázó” becenévre hallgató Daryle Lamonica, újonc irányító 93 yardos TD passzt dobott Dubenionnak. Ettől az egyedüli megingástól eltekintve a Patriots védelme nagyon kitett magáért. Összesen hat labdát szereztek és Gilchrist nyolc futásból csak hét yardot tudott szerezni ellenük.

1

Bár ebből a párharcból a Patriots került ki győztesen (döntőben a Chargers 51-10 arányban legyőzte őket), a következő két évben AFL bajnoki címmel vigasztalódhatott a Buffalo Bills.

 
Esélyek (-3)

Azok után, hogy a Bengals ellen hazai pályán is pontelőnyt kapott a fogadóktól a Patriots, a nagyarányú győzelem következményeként ismét favoritok lettek. A Bills otthonában egy mezőnygól előnyre taksálja őket Las Vegas.

Ne felejtsetek el tippelni!

Jó szurkolást, kellemes kikapcsolódást! Hajrá Pats!

Forrás: ESPN Boston (1-5. pont); patriots.com (történelmi kitekintő)

Hozzászólások

2014. 10. 11. 13:59
lipi
A szokásos nagyon magas színvonal :). Köszönjük. Az első találkozás pedig egyszerűen zseniális :)

Én most nem vagyok annyira nyugodt, mint a Vegasi fogadóirodák. A Bills Dfala bivaly erős. (bocs, ezt nem lehetett kihagyni). a 17 sack, amivel NFL szinten az elsők nem túl jó ómen a támadósornak. A védelem pedig a futásoktól fog szenvedni...
Amiben viszont nagy bizalmunk lehet, az a hosszú évek óta tartó qb ínség Buffaloban. Az a csapat, ahol Orton a kezdő, nem lehet túl magabiztos.
Tippre azt mondanám, hogy nyögvenyelős meccs lesz, sok bosszankodással, kevés támadójarddal. Cserében a védelem fogja megnyerni nekünk a mérkőzést.
ezt a meccset és a következőt kötelező megnyerni, remélem ezzel a sárcok is tisztában vannak :)
2014. 10. 11. 14:51
lukacstamas
2014. 10. 11. 15:15
MemphisM
Nagyon aggódom a vezetőnkert sztem spikes bután fog játszani mint ahogy BigSey játszott ellenünk. Ez a mecs döntő lehet a szezon szempontjából. De ez A MI CSAPATUNK ÉS A MI SZEZONUNK! 1 2 3 GO PATS!
2014. 10. 11. 19:51
Zandal
Csak annyira játsszon bután, hogy kapjuk a +15 yard-okat és senkinek ne legyen baja. :)
2014. 10. 11. 19:50
Zandal
Remélem Stork rendben lesz holnapra és nem kell az O falon változtatni, ami igencsak jól működött vasárnap este. Ha az rendben lesz, akkor "könnyebben" nyerhető a meccs. Kemény, brusztolós játék lesz az biztos, de nyerni fogunk!
2014. 10. 12. 02:22
dexxy 2.0
Valóban erős a Bills védelme,de szerintem a támadófal formáján kìvül az lesz a kulcs,hogy a bìrók mennyire fogják pártatlanul vezetni a meccset ill. ha nem megyaz a taktika a csapatnak amit a meccs előtt elterveznek,akkor képesek lesznek-e váltani.
2014. 10. 12. 08:50
Zandal
Se Stork, se Browner, se Easley nem fog játszani. Stork-nak nagyon nem örülök :(
http://espn.go.com/blog/boston/new-england-patriots/post/_/id/4769890/rookie-center-bryan-stork-out-for-patriots
2014. 10. 12. 09:17
Storknak sajnos már egyetemen is volt dokumentált agyrázkódása, az hogy az NFL-ben is előjött pár meccs alatt elég rossz hír.

Devey és Cannon jövője szempontjából meghatározó lehet, hogy kettőjük közül kerül-e be valaki a kezdőbe, vagy Kline is lehetőséget idén először.
2014. 10. 12. 11:52
Zandal
Egyik verziónak sem örülök. Végre kezdett összeállni az a fal, erre megint változtatni kell rajta :( ...
2014. 10. 12. 10:59
Pats for the Win
Én sem örülök a hiányzóknak, Browner eddig nem sokat tett hozzá, ahhoz h sokáig Pats mezben szerepeljen. Biztos olyan keményen dolgozott a 4 eltiltott hét alatt, hogy megsérült a bokája. Ha valóban az a baja...

OFF

Egy hétre lehet igényelni ingyenesen a Gamepasst, mindössze a regisztráció után le kell mondani, különben keményen számláznak. Arra vonatkozna a kérdésem, hogy van-e vkinek tapasztalata ilyen ügyben, és gond nélkül le lehet-e mondani az előfizut? Nem szeretnék 180$-t erre áldozni később :) :)
2014. 10. 12. 12:51
OFenoMeno
Köszi, hogy szóltál! Fel is iratkoztam :) 2 és fél dollár van a kártyámon, szóval, ha akarnák se tudnák levonni :))
2014. 10. 12. 14:31
schumanus
Bízom benne, hogy az O fal nem esik szét Stork kiválásával és hozzák a múltheti szintet!

A Gamepass lemondáshoz elvileg csak egy e-mailt kell küldeni ide: AccountSupport@NFL.com
2014. 10. 12. 11:50
Tomk@
Na Browner ha így folytatja, akkor nem sokáig lesz Pats mezben. Easleyről és Storkról eddig is tudtuk, hogy az egyetemen már erősítette a kórházat, sajnos ez itt sem változott.
2014. 10. 12. 15:31
DeMartino
sziasztok elég kemény meccs lesz az biztos,bivaly erős D van a Bills oldalán,remélem Orton se fog tündökölni ideje volna ha Revis mutatna valamit,mert eddig mutatott játéka nagyon árnyéka saját magának,remélem visszahord legalább egy INT :).TB pedig végre lehoz egy 350+.-os meccset
2014. 10. 13. 12:04
Croaker
Na szép...Ridley lehet hogy ACL szakadás :(((
2014. 10. 13. 12:29
matcha
Nem hangzik jól:
http://espn.go.com/blog/boston/new-england-patriots/post/_/id/4769980/jerod-mayo-stevan-ridley-leave-with-crutches
2014. 10. 13. 12:47
loop80
Átnéztem pár cikket. Az írások többsége ACL-szakadásról ír Ridley, valamint "komoly/súlyos" térdproblémáról Mayo esetében.

Tegnap este még nagyon örültem, ma reggel már kevésbé...
2014. 10. 13. 12:53
athees
Sajnos valószínűleg mindkettőjüknek befejeződött a szezon..
Lehet, hogy elő kellene keresni BJGE ügynökének számát.
2014. 10. 13. 13:24
nemecsek
Most néztem, hogy free agent... Tényleg, ilyenkor mi van? Leigazolhaztó, vagy teljes formahanyatlás és felesleges? Tavaly még a Bengals-ban tolta. Gondolom, azért lejár még gyúrni.
2014. 10. 13. 14:06
pat68
Ha megfelelő állapotban van én támogatnám!
Anno Junior a tengerpartról jött vissza, ha szabadügynök, akkor edzésben tartja magát!
2014. 10. 13. 15:21
mammut
+ 1 Én is ugyanerre gondoltam, amikor Ridley sérüléséről olvastam...
2014. 10. 13. 13:34
loop80
Inkább meg kellett volna tartani Blount-ot...
2014. 10. 13. 16:26
bence.szel
Nézd meg mit csinál a Steelersben Bellhez viszonyítva...
2014. 10. 13. 14:27
Ropsz
Mikor derül ki hivatalosan Mayo és Ridley helyzete?
2014. 10. 13. 14:34
Croaker
Szerintem White is szépeket mutatott amikor futott. Nem biztos, hogy külsőst kell egyszerre keresni. Nekem amúgy a Finch srác is tetszett, ha már külsős.
2014. 10. 13. 15:22
mammut
Finch mozgása nekem is tetszett, de fejben talán még nincs ott eléggé. De bár ne lenne igazam, és berobbanna!
2014. 10. 13. 15:45
athees
Kedves Szerkesztők! Elnézést, nem tartozik ide a tárgyhoz, de már tavaly is megjegyeztem egyszer, hogy a főoldalon a baloldali sávban a meccseknél még mindig a régi Dolphins logo virít, pedig már másfél éve új logojuk van. Kérem, hogy tiszteljük meg őket azzal, hogy az aktuálisat teszitek ki. Köszönöm! :)
Hozzászólás a(z) Beharangozó 6. hét - Pats @ Bills bejegyzéshez