Beharangozó 6. hét - Ravens @ Pats

A New England Patriots (3-1) szabad hétvége után tér vissza a pályára. Az NFL alapszakasz hatodik fordulójában a Baltimore Ravenst (4-1) fogadják a Gillette Stadiumban. A találkozó magyar idő szerint vasárnap este 19:00 órakor kezdődik, és az ESPN America élőben közvetíti. A Baltimore Ravens annak a Cleveland Browns eladásának, költözésének köszönheti létét, amelyiknek utolsó vezetőedzője 1991-1995 között Bill Belichick volt. Emiatt a két klub modernkori története rövid múltra tekint vissza. Alapszakasz küzdelmekben öt alkalommal találkoztak (legutóbb 2009-ben), és minden meccset a Patriots nyert. A rájátszásban viszont 1-0 a Ravens javára, éppen a tavalyi bajnokságban nyertek a Wildcard hétvégén idegenben a Patriots ellen. A bajnokság első heteiben, első harmadában minden csapatnak van egy olyan találkozója, ami akarva, akaratlanul, de kiemelt figyelmet élvez a játékosok és edzők részéről is. Jogos érveket lehetne felhozni amellett, hogy a Dolphins és Jets elleni divízióderbik között keressük ezt a meccset a New Englandnél, de nehezen hihető, hogy bármelyik idegenbeli meccs tromfolhatná a szégyenletes 14-33-as vereséget idén januárban. Ráadásul két hete volt a csapatnak felkészülni erre az összecsapásra. Ideális a helyzet megmutatni, hogy mire képes a New England Randy Moss távozása után, a liga jelenleg egyik legjobb formában lévő csapata ellen. A támadók tűzijátéka mellett mindig hangsúlyozni kell, hogy a védelem szerepe lesz a meghatározó, hogy meddig menetelhet akár az alapszakaszban, akár a rájátszásban a csapat (ez természetesen nem Patriots sajátosság). Amikor a Pats támad 1. Ahogy Jim Lazar írta: a régi, jó Dink & Dunk passzjáték visszatér! Egy rövid passz itt, egy rövid passz ott. Egy középre. Egy az oldalvonalhoz. Swing passzok. Screen passzok. Sose dobd túl az első downt jelző bóját. Látványosabb lesz a játék? Biztosan nem, de ez egyáltalán nem jelenti, hogy kudarcra van ítélve. 2. Az előző ponthoz kapcsolódik Deion Branch visszatérése. Nem lehet újat mondani ebben a témában. A legnagyobb kérdőjel vele kapcsolatban, hogy elkerülik-e a sérülések, illetve az eddigi sérülések milyen hatással lehetnek a játékára. Azonban, ha ezen túljut az ember, akkor nem szabad elfeledni, hogy milyen jó, hasznos játékosa is volt Branch a Patriotsnak, és Tom Brady mennyire jól találta meg mindig a pályán. Két Super Bowlon is volt legalább 10 elkapása (2003: 10-143, TD 2004: 11-133), és az Eagles legyőzése után még SB MVP-nek is megválasztották. 3. A Ravens „titkos fegyvere” LB edző Dean Pees lehet, aki 2004 óta dolgozott az előző évvel bezárólag a Pats stábjában, és 2006 óta védekező koordinátor volt. 4. Érdekes lesz látni, hogy milyen szerep jut a futójátéknak, ugyanis a korábbi évekkel ellentétben nem tűnik lehetetlen küldetésnek a Baltimore ellen. A Ravens védelme 4.2 yardot engedélyez futásonként idén, ami 14. legjobb a ligában. Passz ellen viszont másodikak 6 yardos átlaggal kísérletenként. A legfontosabb szám, azonban a 3. down védelem, amiben ligaelsők: csak 27 %-ban érnek el ellenük első downt harmadik kísérletre. Ami ezt a párharcot érdekesebbé teszi, hogy a Pats támadósor 55 %-kal vezeti ezt a mutatót. Értelemszerűen ez a csata döntő hatással lehet a támadások életben tartására, és a labdabirtoklásra. 5. A Dolphins ellen akadt probléma a támadófal teljesítményével, és ha egy dolgot kell kiemelni, akkor az az ő teljesítményük lesz. Ha Bradynek lesz elég ideje, fog „üres” elkapót találni. Amikor a Pats védekezik 6. Jöjjenek a tények. A Pats passz ellen 25. helyezett (7.4 yard/kísérlet), futás ellen 21. helyezett (4.4 yard/futás), harmadik down védekezés ligautolsó, csak 45 százalékban tudják itt megállítani az ellenfeleket. Ami megmenti ezt a csapatrészt, hogy a secondary képes volt kihasználni az ellen irányítójának rossz dobásait, döntéseit. Igen, most Asante „nem voltam megbecsülve” Samuel dropját látja maga előtt mindenki a Giants elleni Super Bowlon. 7. Úgy tűnik, végre bővülhet a CB egység. Terrence Wheatley lehet a nagy visszatérő, a 2008-as draft másik ütközetben eltűnt korai draft pickje Shawn Crable mellett ugyancsak sérülések hátráltatták állandó jelleggel. 8. Meglepő lehet, hogy csak 3.6-os átlaggal futnak (27. hely), ami köszönhető Ray Rice kisebb sérülésének, és a támadófal gyengébb játékának. A Pats védőinek ezt kell majd kihasználni, nem kizárólag a futás ellen, hanem a passzjáték megzavarásánál is, különösen a fal jobb oldalát kell majd tesztelni. 9. A passzjáték viszont végre összeállt, amint Joe Flacco megfelelő védelmet kapott a faltól. Derrick Mason, még mindig korát meghazudtoló játékkal nyűgözi le a szurkolókat. Anquan Boldin valódi rémálom, Todd Heap tight end ismét gondot okozhat a Pats védelmének középen, míg T.J. Houshmandzadeh a „big play” felelős. 10. Jó mérce lesz ez a védelemnek két hét pihenő, edzések, és gyakorlatok után, hogy mennyivel tartanak előbbre játékban. Különösen Jermaine Cunningham és a secondary produkcióját lesz érdemes figyelni. Edzésjelentés/injury report 11. A Patriotsnál nem edzett RB Fred Taylor (lábujj). Korlátozott részvétel: S James Sanders (térdín). Teljes edzés: QB Tom Brady (váll), CB Terrence Wheatley (láb). 12. A Ravensnél nem fog játszani OT Jared Gaither (hát), LB Tavares Gooden (váll) és WR Donte' Stallworth (láb). Korlátozott részvétel: S Ken Hamlin (boka), TE Edgar Jones (comb), LB Paul Kruger (térd), Jameel McClain (térd), RB/FB Le’Ron McClain (váll, térd), DE Haloti Ngata (térd), RB Ray Rice (térd) és CB Josh Wilson (comb). A tippjátékban való részvételre továbbra is buzdítjuk olvasóinkat.