Menetrend
Szavazás

Beharangozó és eredménykövető: Pats vs Dolphins

2011. 01. 02. 18:16
Szerző: Danna
Kategória: Meccsek
Az alapszakasz utolsó mérkőzésén a 13-2-vel álló New England Patriots a Gillette Stadionban fogadja a 7-8-as Miami Dolphinst. A két csapat már találkozott egymással, akkor egy Monday Night Football keretében 41-14-re győzött a Patriots Miamiban. Ezen a mérkőzésen a Pats 5 különböző módon szerzett pontokat: futott TD, elkapott TD, kickoff visszahordásból TD, blokkolt field goal kísérlet után visszahordott TD és interception után visszafutott TD.
A Patriots ebben a szezonban 7-0-ra áll a hazai mérkőzéseket tekintve. Ha a mai mérkőzést is sikerül megnyerni, akkor már a második szezont zárhatja veretlenül hazai pályán. A franchise történetében ez lenne az 5. alkalom (2003, 2004, 2007 és 2009). A Patriots múlt héten, a Buffalo elleni győzelemmel megnyerte az AFC East csoportját és elérte azt a jogot is, hogy az esetleges Super Bowl részvétel kivételével, végig hazai pályán játszhat. Ez a franchise történetében harmadjára fordul elő (2003, 2007). A New England Patriots és a Miami Dolphins eddig 90 alkalommal játszott egymással, beleszámítva a 3 PO mérkőzést és a 45 évet mint csoportriválisok. 1967 óta játszanak minden alapszakaszban 2-szer egymással. A 91 összecsapásból 50-et nyert meg a Miami és 40-et a Patriots. A Pats utolsó 16 összecsapásból 11-et nyert meg. Tavaly mindkét csapat győzött a hazai mérkőzésén. 5 dolog, amire figyelni érdemes: 1. Játszani, vagy nem játszani. A legtöbb játékos azt nyilatkozta a hét folyamán, hogy játszani szeretnének, beleértve Tom Bradyt, Wes Welkert, Jerod Mayot, Vince Wilforkot és Logan Mankinst. Welker tavaly hasonló körülmények között sérült meg, ami után már a fontos, PO mérkőzésen nem tudott részt venni. Kérdés, hogy Bill Belichick milyen döntést fog hozni, fél-e a sérülésektől. Ami a játék ellen szól az az, hogy akik nem játszanak, azoknak 3 hét fog eltelni a két mérkőzés között, ami magával vonza a rozsdásodás kockázatát. Valószínűleg sokkal inkább az lesz a kérdés, hogy mennyit játszanak majd a kezdők. 2. Gyógyulj meg! Azok a játékosok, akik nem játszanak vasárnap valószínűleg ténylegesen sérültek. Van aki influenzás, de vannak akik kisebb - nagyobb sérülésektől szenvednek. Deion Branchnek a térdével vannak gondok, Aaron Hernandeznek pedig a csípőjével. Nagyon fontos, hogy a jelenleg sérült játékosok közel 100 %-os állapotban legyenek a rájátszás első mérkőzésére. 3. Nagy teljesítmény. BenJarvus Green-Ellisnek 72 yard hiányzik hogy elérje az 1000 futott yardot ebben a szezonban. Valószínűleg a csapat szeretné, hogy elérje azt. Utoljára 2004-ben volt a Patriotsnak 1000 yardot futott RB-je, mégpedig Corey Dillon, aki abban az évben 1635 yardot tett meg a labdával. Nem lesz könnyű dolga Green-Ellisnek, ugyanis a Miami nagyon jó a futás ellen, összesítésben a 6. a ligában. 4. Győzelmi széria. Tom Brady eddig kezdőként 27 egymást követő mérkőzésen nem talált legyőzőre Bostonban. Ha Belichick edző úgy dönt, hogy Brady játszani fog, akkor ez a széria akár azt is meghatározhatja, hogy meddig lesz a pályán. A Patriots 7 mérkőzés óta nem adta el a labdát. Green-Ellisnek nem volt labdavesztése. Brady 319-szer passzolt anélkül, hogy eladta volna a labdát. A Patriotsnak +27 a labdaszerzési mutatója köszönhetően annak, hogy az egész szezont tekintve mindössze 9 labdavesztése volt. Az NFL történetét tekintve eddig 13 volt a legkevesebb. Az elmúlt 7 mérkőzésen mindig szerzett labdát az ellenfél irányítójának passzából. 5. Momentum. A Patriots az elmúlt hetekben a liga legjobb és legkiegyensúlyozottabb csapata. Fontos lenne, hogy jó lelki állapotban kezdjék meg a januári csatát. Azonban a Miami is jobb csapat annál, mint amit a mérlege mutat. A 15 mérkőzésükből 10 nagyon szoros volt, másképp is alakulhatott volna a mérlegük a jelenleginél. Nem lesz könnyű mérkőzés, a Dolphins már csak büszkeségből sem fog a Patriotsnak asszisztálni egy könnyű győzelemhez, de a hazai csapat egyértelműen a favorit. 6. Expressz küldemény. Shayne Graham majdnem tökéletes mióta átvette Stephen Gostkowski helyét a csapatban. De a kickoffjai alacsonyabbak és rövidebbek, ebben még javulnia kell ennek az egységnek. Meskó Zoltán újra lehetőséget kap arra, hogy szokja a bostoni téli körülményeket. A rájátszásban nagyon sokat fog számítani a speciális csapat teljesítménye. A Patriots ebben az évben nagyon ingadozó teljesítményt nyújt. Scott O'Brien legénységének szüksége van gyakorlásra, hogy a rájátszásban már megbízhatóan tudjanak teljesíteni. Davone Bess védelme jó gyakorlási alapot ad ehhez. Inaktív játékosok: - Tully Banta-Cain, - Ron Brace, - Deion Branch, - Brandon Deaderick, - Aaron Hernandez, - Wes Welker, - Mike Wright, - Dan Connolly. Forrás: Patriots.com és PFW Online

Hozzászólások

2011. 01. 02. 18:33
csabesz
Ron Brace hétfőtől IR, kezd nagyon vékony lenni a D-fal:(
2011. 01. 02. 18:36
darth king
Patriots Inactives: Tully Banta-Cain, Ron Brace, Deion Branch, Brandon Deaderick, Aaron Hernandez, Wes Welker and Mike Wright.
2011. 01. 02. 18:43
darth king
Dan Connolly is the 8th inactive player for the Patriots.
2011. 01. 02. 18:50
Welker
mi történt Welkerrel?
2011. 01. 02. 18:56
Na akkor megnézhetjük mit tud Price élesben.
Meg Tate-nek is több szerep jut valszeg
Edelmanről nem is beszélve
2011. 01. 02. 18:58
semmi, pihentetik. :)

nincs se ő, se Branch, se Hernandez, meglepődnék ha Brady 1 negyednél többet lenne a pályán... de lehet még annyit se lesz, ő lesz a 2. számú irányító ha esetleg Hoyer-el történne vmi, legyen aki beálljon, ugyanis csak ők ketten vannak a rosteren irányítók.
2011. 01. 02. 19:08
Seventh Son
A rosszmájúak szerint Price csak fly-t tud futni. Ma talán okosabbak leszünk egy kicsivel.
2011. 01. 02. 19:18
Dega
JÓ mérkőzést várok,meglepetések nélkül,8-14 pontos előnnyel záruló 4.-ik negyedet!!

Go Tommy,Go Pats!!
2011. 01. 02. 19:19
TÖRÖLT
Sziasztok:).Remélem megajándékoznak születésnapom alkalmából egy szép mérkőzéssel a srácok:).

GO PATRIOTS,GO Price!!!!!!!!!!!!!
2011. 01. 02. 19:25
TenkRew
Várható volt h Price játszani fog. :) Valamiért nagy reményeim vannak vele kapcsolatban. Remélem Hoyer kezd. Nehogy már megszakadjon a nagy sorozat. :D
2011. 01. 02. 19:53
Burkus
Jó estét mindenkinek! Ahogy elnézem a felállást, nem várok nagy meccset, a vereség sem lenne meglepő. Olyan Preseason 4. meccs szaga van a dolognak.
2011. 01. 02. 19:53
kolok
Jó meccset és Boldog Új Évet minden Pats drukkernek.Én azt vetném fel ,h pl. Edelmannek így abszolút nem tenne rosszat egy kis formábahozás WW helyén PO előtt,mivel az idén absz. epizódszereplő volt csak.A D line így tényleg nagyon vékony,Wilforkra szvsz nagyon ráfért volna a pihenő.Price-ra nagyon kíváncsi vok,hiszen ne felejtsük el h mégis csak előbb draftoltuk,mint Hernandezt,igaz ha neki nem lett volna az a poz. drogtesztje könnyen lehet h esőkörös lett volna.
Sérülésmentes győzelmet.Go Pats!
2011. 01. 02. 19:56
Burkus
Van valakinek jó linkje?
2011. 01. 02. 19:56
Medve12
Sziasztok! Hol tudnám nézni a meccset?

Go Pats!
2011. 01. 02. 19:58
nojbee
2011. 01. 02. 19:59
Medve12
2011. 01. 02. 20:01
Brady12
Gyerünk srácok!Itt az ideje Edelmannak is mutatni vmit!!!
2011. 01. 02. 20:02
Gabesz
2011. 01. 02. 20:03
Gennyzsak Sam
2011. 01. 02. 20:04
Petza
Jó szurkolást mindenkinek! És persze GO PATS!
2011. 01. 02. 20:06
TenkRew
Eggyelőre nyomás alatt van Hennie rendesen. GRAT
2011. 01. 02. 20:07
bliss
Máris INT :D Imádnám nézni a Tate-Hoyer-Edelman triót!
2011. 01. 02. 20:07
ennyi kellett McCourtynak!
2011. 01. 02. 20:07
TenkRew
Ki más ha nem McM :D
2011. 01. 02. 20:07
Petza
Na ott az int. Az idei 7. DMC
2011. 01. 02. 20:08
TenkRew
2011. 01. 02. 20:08
Tomi77
máris pick. hosszú nap lesz ez Henne-nek
2011. 01. 02. 20:08
pat68
Fafej jó formában van
2011. 01. 02. 20:09
Solo777
Boldog Új Évet és jó szurkolást mindenkinek!

McCourty megint hozza magát.
2011. 01. 02. 20:09
imádom ezt a Fafej-t és a Patriots-ot!!!!!!!!!!!
2011. 01. 02. 20:09
Petza
Woody is bekezdett. Csak így tovább!
2011. 01. 02. 20:10
pat68
2011. 01. 02. 20:11
Gronk for ever!!!!!!!!!!!
2011. 01. 02. 20:12
Brady12
Ez jól kezdődik!!
2011. 01. 02. 20:12
Petza
Eddig nem rossz.:D
2011. 01. 02. 20:12
Maniac84
Na a D és az O is jól kezdett. Gronknak megvan a rookie elkapott TD csapatrekord.
2011. 01. 02. 20:12
Brady12
Ez jól kezdődik!!Ki más mint DM szerzi az 1.int-t és Gronowskit illeti meg az első TD
2011. 01. 02. 20:12
Burkus
Parádés kezdés, minden várakozásomat cáfolta :) :) :)
2011. 01. 02. 20:14
Pat Patriot
Félelmetesek vagyunk. De most komolyan. Mások szenvednek, mi meg könnyedén szerzünk yardokat. Ennek az idénynek a legnagyobb fogása nem is a két TE, hanem egyértelműen Woodhead.
2011. 01. 02. 20:17
pat68
Jól csinálják a Fiuk a "D"-ben!
2011. 01. 02. 20:17
darth king
2011. 01. 02. 20:18
Petza
Azért van kis kül a két D között. :D
2011. 01. 02. 20:19
WWII-t(Edelman-t) akarok látni a pályán!!!!!!!
2011. 01. 02. 20:19
Brady12
Nagyon tetszik a D!!!
Asszem a srácok "egy picit" még mindig motiváltak.
Na gyerünk még egy gyors TD drive-ra
2011. 01. 02. 20:19
Robcsy83
Sziasztok,BUÉK mindenkinek!GO PATS!Eddig jól kezdődik....csak sérülés nélkül ússzuk meg a dolgot!
2011. 01. 02. 20:21
Robcsy83
Nah...hát ilyet is régen láttunk már :(
2011. 01. 02. 20:21
pat68
Ilyet is régen láttunk,NE labdavesztés.
2011. 01. 02. 20:21
TenkRew
2011. 01. 02. 20:22
Brady12
Ritka pillanat de Turnover
2011. 01. 02. 20:22
Maniac84
A tornuvermentes sorozat megszakadt, inkább most mint a PO-ban.
2011. 01. 02. 20:23
szegény Woody!!! :S
ő nagyon nem érdemelte meg!
2011. 01. 02. 20:24
Ennyit ér a WildCat!!!
2011. 01. 02. 20:25
pat68
McCsodás védekezés!
2011. 01. 02. 20:25
Robcsy83
A D jól odatette magát!FG-n tartani őket itt nem rossz!
2011. 01. 02. 20:25
2011. 01. 02. 20:25
Bakonytamasi
De így kell megoldani. a mezőnygólt is elhibázták szal nem lett pont belőle.
2011. 01. 02. 20:26
Robcsy83
Így meg pláne nem! :)
2011. 01. 02. 20:26
bliss
Turnover pontok nélkül, a D javít!
2011. 01. 02. 20:27
Brady12
Gondoltam h 40-ről is el lehet rontani,És sikerült.A védelem nagyon jó,DMc pedig kiemelkedő
2011. 01. 02. 20:29
2011. 01. 02. 20:29
darth king
mekkora játék :- Edelman!!!!!
2011. 01. 02. 20:29
2011. 01. 02. 20:29
pat68
"Egész" jól működik a Csapat!
2011. 01. 02. 20:30
TenkRew
2011. 01. 02. 20:30
Petza
Edelman sem rozsdás, ez jó. Közben TD.
2011. 01. 02. 20:30
Tomi77
Edelman-nek sokkal többet kellene játszania!
2011. 01. 02. 20:30
Fafej úgy tűnik megsérült a fumble-kor, nagyon faggatták a dokik a padon. már nem jön ma vissza, reméljük semmi komoly. ránézésre úgy tűnik h nem az.
2011. 01. 02. 20:30
Maniac84
Mint kés a vajon! :D
2011. 01. 02. 20:30
Edelman is megérdemelte volna!
Nem baj majd később!
2011. 01. 02. 20:31
Gabesz
ez milyen "könnyen" ment
2011. 01. 02. 20:31
Robcsy83
Ezt a TD-t Edelman is megérdemelte volna...nagyon szép futás volt!Csak így tovább!
2011. 01. 02. 20:31
Brady12
Ilyen ember van a padon!!Bejött a tippem,hogy Edelman menni fog mint állat.
2011. 01. 02. 20:31
Pat Patriot
Eddig mészárlás...
2011. 01. 02. 20:32
nagyon remélem, hogy nincsen semmi baja Woodynak! :)
2011. 01. 02. 20:32
Petza
Remélem Fafej baja nem komoly. nagyon kell ő is a rájátszásba.
2011. 01. 02. 20:32
Brady12
Nagyot dolgozott a "D" Edelman nagy játékánál.Nagyon jól tolták a falat.Nagy játék
2011. 01. 02. 20:33
Edelman már 62 yardnál jár, több mint a teljes Miami O!
2011. 01. 02. 20:33
Burkus
Hát ez eddig gála... Nagyon örülök Edelman parádés játékának!
2011. 01. 02. 20:33
Dega
Nagyon megy a szekér....!!!!
2011. 01. 02. 20:34
lukacstamas
Talán már ismeritek:
http://instacam.com/showcam.asp?id=fxbrg
Sajnos csak 10 percenként friss.
2011. 01. 02. 20:35
Hungarikum
Egyszerűen nem értem miért kap ilyen kevés lehetőséget Edalman. Walker nagy sérülésénél kiválóan játszott, azóta meg mintha a mester elfelejtette volna. Persze egy ilyen támadóegységbe nehéz helyet szorítani neki.
2011. 01. 02. 20:40
Brady12
Biztos hogy BB nem felejtette el.Lehetnek olyan dolgok amit nem ismerünk,a srácnak az a dolga,hogy dolgozzon és ha pályára küldik,akk "DO YOUR BEST"
2011. 01. 02. 20:41
Robcsy83
Várjatok....nm hallottam pontosan....kinek a visszatérése kérdéses fej sérülés miatt? Ugye nem Fafej...mert mintha azt hallottam volna!
2011. 01. 02. 20:42
és csak "DO YOUR JOB"
2011. 01. 02. 20:42
darth king
2011. 01. 02. 20:43
Pats78
Mayo négykézláb
2011. 01. 02. 20:44
Woody-ról beszéltek, ha minden igaz, sajnos :(
2011. 01. 02. 20:44
Brady12
Amikor összeáll a pass rush,abban a pillanatban Henne összeesik.A többi irányító ilyenkor nem ijed meg,viszont rajta nagyon látszik
2011. 01. 02. 20:44
pat68
Remélem csak óvatosságból ültetik le Fafejet és nem komoly a baj!
2011. 01. 02. 20:47
láthatjuk Meskót, remélem az 1 yardos vonalra szögezi a labdát :D
2011. 01. 02. 20:47
na jó azért ez a 47 yardos sem rosssssz :D
2011. 01. 02. 20:48
Robcsy83
Éppen egy mailt írtam...és felkaptam a fejem h. kérdéses a visszatérése Fafejnek...akkor sajnos jól hallottam...remélem nincs baj...bár hála az égnek ezután pihi jön úgyis...a következő lépést 2hét múlva kell megtenni!Addig....van még idő!Reméljük a legjobbakat!
2011. 01. 02. 20:48
Brady12
Sztem nincs komolyabb baja,ránézésre nagyon egyben van.Aki sérült az nem ugrál a pálya szélén.Inkább jegeltetés lesz ebben.
2011. 01. 02. 20:52
Brady12
2011. 01. 02. 20:52
Burkus
És ez a Henne tavaly tönkredobált minket :)
2011. 01. 02. 20:52
Jön Hoyer? jól láttam?
2011. 01. 02. 20:52
Petza
Hohó, csak nem jön Hoyer?
2011. 01. 02. 20:54
Burkus
Szerintem nem. Brady készül a partvonal mellett.
2011. 01. 02. 20:54
Tzimisce
A meccs közbeni q minősítés más, mint a meccsek közötti, ez az aktuális meccsre vonatkozik, legalábbis úgy tudom.
2011. 01. 02. 20:56
Robcsy83
Jó döntés Hoyer behozatala...
2011. 01. 02. 20:56
darth king
2011. 01. 02. 20:56
2011. 01. 02. 20:57
pat68
Hoyer a pályán! Még bele kell rázódnia!
2011. 01. 02. 20:57
cellranger
Megérkeztem!

BUÉK mindenkinek és GO PATS!
2011. 01. 02. 20:58
Robcsy83
Azért azt hiszem Fafejnek nincs komolyabb baja...ott van Brady mellett...!Ez azért jó hír! :)
2011. 01. 02. 21:00
Maniac84
Jó hamar bejött Hoyer. Lehet, hogy TB visszajön a következő drive-ra még.
2011. 01. 02. 21:01
Paradsec
Látszik még Hoyeron a para!:-D
Remélem hamar magára talál!
2011. 01. 02. 21:01
Robcsy83
Máris visszajött Brady...!
2011. 01. 02. 21:02
Gabesz
ezt nem kéne erőltetni
2011. 01. 02. 21:02
darth king
Meskóra nem lehet panasz...bár kár hogy látjuk
2011. 01. 02. 21:02
Meskó eddig remekel!!!
47 és 49 yardos puntok.

CSAK ÍGY TOVÁBB!
2011. 01. 02. 21:04
SACK!!!

jól nyomja egyébként Ninkovic is!
2011. 01. 02. 21:06
Hungarikum
Megszereztük a labdát:)))
2011. 01. 02. 21:06
Robcsy83
Mégegy turnover...reméljük a PO-ra is marad!
2011. 01. 02. 21:07
pat68
Ismét egy labdaszerzés!
2011. 01. 02. 21:07
2011. 01. 02. 21:07
pat68
Nem sok időt kapott Hoyer
2011. 01. 02. 21:07
Maniac84
Most már lassan nem telik el negyed Pats szerzett labda nélkül. :D
2011. 01. 02. 21:08
2011. 01. 02. 21:09
non4m3
hello

most értem haza

látom jól állunk, kis összefoglalót kérhetnék a meccsről? :D
2011. 01. 02. 21:10
Hová tűnt Edelman
2011. 01. 02. 21:10
Paradsec
Hihetetlen a védelem megint :-D
2011. 01. 02. 21:10
Pats78
2011. 01. 02. 21:11
Brady - Gronk TD
BJGE TD
1 INT McCourty
1 FUMBLE Ninkovic
2 SACK
47 és 49 yardos PUNT MESKÓ!!

És sajnos volt egy Woodhead Fumble, és valamennyire meg is sérült!
2011. 01. 02. 21:14
jöhetne még1 G-force TD
2011. 01. 02. 21:15
non4m3
hoyer mikor jött fel és miért?
2011. 01. 02. 21:17
Burkus
Nem kellett volna Hoyert felhozni, hacsak nem az lett volna a döntés, hogy most már mindegy, mi a vége. Azóta egy kicsit megtört az offense lendülete. Bár egészében a második sor van erőltetve (Price, Morris, stb.)
2011. 01. 02. 21:17
3-4 play erejéig volt fenn, de nem történt semmi különleges TBvel!
2011. 01. 02. 21:18
Hungarikum
Elment az adásom:( Valaki tudna új linket adni?
2011. 01. 02. 21:18
Oscar
Remélem nyer az Oakland , mert akkor a nem Colt jönne hozzánkn az első körben:)))

A Po-ban több és hosszabb támadást szívesen látnék , kicsit tanácstalanság van néha a támadóknál.

Könnyű kiismerni a sémánkat.
2011. 01. 02. 21:18
Brady12
A meccset a Miami kezdte,de DMc gyors "szokásos" Interceptionje után gyors vezetést szereztünk Gronkowski elkapott Td-vel.
Aztán a védelem dominált,így támadhatunk de Woodhead kezéből kiütötték a labdát így 8 meccs óta először vesztettünk labdát.A védelem továbbra is jó,(Mayo vezetésével)ezért jöhetett a 2.TD (Green Ellis)A játékot Edelman nagy játéka készítette elő.A védelem szerzett még 1 labdát és most FG-t rúgtunk.
Brady jól játszik,nem kockáztatunk,csak biztonságos játékot játszunk,sokat futunk.Woodhead megsérült nem tudni mennyire súlyos,de nem valószínű hogy komoly.Zoli 2x rúgott Puntot,48 yard-os átlaggal.Sokat blitzelünk,amivel rendesen szorongatjuk a harmatos Dolphinst.Röviden ennyi eddig a félidőről
2011. 01. 02. 21:18
bliss
Nem akarok átmenni tini kislányba, de ugye BB nem festette be a haját? :D Úgy rémlik hogy sokkal őszebb volt!
2011. 01. 02. 21:19
remélem BJGE fut még 38 yardot a meccsen!
2011. 01. 02. 21:19
non4m3
2011. 01. 02. 21:21
bliss
EDELMAN!!!!!!!!!!!!
2011. 01. 02. 21:22
most egy EDELMAN return TD jöhetne :D
2011. 01. 02. 21:22
non4m3
brady mennyire van a 340es passzkísérlet INT nélküli rekordtól?
2011. 01. 02. 21:22
Burkus
2011. 01. 02. 21:22
pat68
2011. 01. 02. 21:22
non4m3
EDELMEN TD!!! OMFG
2011. 01. 02. 21:22
Pats78
Edelman a superhős
2011. 01. 02. 21:22
így kivánjak máskor is!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
megérdemelte!!!!!!!!!
2011. 01. 02. 21:22
darth king
Edelman TD

és még Brady is kicsit mosolygott :-)
2011. 01. 02. 21:23
beepee7
Edelman mekkorát játszik eddig... :D

GO PATS!!!
2011. 01. 02. 21:23
Brady12
EDELMAN!!!!!!!!!!!!!!!!
Na erre nem számítottam!
2011. 01. 02. 21:23
Pat Patriot
Jaj, de megérdemelte Edelman!!!!!!!!!!!!!!
2011. 01. 02. 21:23
Robcsy83
De szép kis punt return TD volt ez!!!!
2011. 01. 02. 21:24
Burkus
És ez a srác nálunk csak pados...
2011. 01. 02. 21:24
a két hosszú hajú zseni
2011. 01. 02. 21:24
pat68
A ST is beköszönt! Már csak egy INT visszahordott TD és minden csapategység szerez pontot! :-)
2011. 01. 02. 21:24
codyfiu
rúgtunk rajtuk még egyet a félidő előtt :)
2011. 01. 02. 21:24
Brady12
Edelman egy kiköpött Rocksztár,olyan Chad Kroeger-es! :)
2011. 01. 02. 21:24
Oscar
EDELMANNNNNN Bravó!!!!

Remélem most aztán teli önbizalommal játszik tovább!
2011. 01. 02. 21:27
Hungarikum
És nem látom a kedvencem Edalmen TD-jet mert elmegy a linkem áááááááááá És nem találok újat :))) ááááá
2011. 01. 02. 21:28
Brady12
Nagyon szép 1.félidő.
Mi kezdjük a 2.-t lehet folytatni!!
2011. 01. 02. 21:28
Robcsy83
Jó kis meccs ez...amolyan PO-ra rávezető!Szép könnyed játék!Öröm foci!GO PATS!Csak így tovább srácok!
2011. 01. 02. 21:29
Maniac84
Impresszív első félidő volt ez. Harapnak a srácok a labda minden oldalán, nagyon biztató a PO-ra nézve.
2011. 01. 02. 21:30
sting
2011. 01. 02. 21:30
Pats78
"non4m" ha jól számolom 8 ra
2011. 01. 02. 21:30
pat68
A második félidőre már tényleg jöhetne Hoyer és a "tartalék"
2011. 01. 02. 21:30
sting
itt van 3 link is
stabilak
választhatsz
2011. 01. 02. 21:30
2011. 01. 02. 21:31
vpi
Úton a 14-2-höz.

Szép játék. Olyan ... nyugodt. Remélem sérülés nem lesz.

Welker, Branch stb nélkül kifejezetetten impresszív.
2011. 01. 02. 21:32
Pat Patriot
Zseniális ez a csapat. Semmi erőlködés, nemhogy fél-, de szerintem negyedgőzzel alázzuk porig azt a Miamit, amelytől annyira tartottunk az idény elején. Mondanánk, hogy már minden eldőlt a csoportban, csak éppen erősebb csapatok ellen is észrevehető volt, hogy amennyiben elkapjuk a fonalat, akkor verhetetlenek vagyunk. Tényleg nem tudom, ki fog bennünket megállítani. Még 3 meccset kell nyerni. Az pedig nem sok. Valószínűleg Jets-Steelers-Saints lesz a "menü".
2011. 01. 02. 21:32
mr.bounce
Üdv!
BÚÉK mindenkinek. Sajnos csak a második negyed közepétől láttam a meccset, így lemaradtam egy-két szép dologról. De Edelman nagyon megérdemelte már ezt a TD-t. A mai meccsen a nagy játék miatt -amit ugyan nem láttam, de a kommentekből ítélve nem lehetett csúnya- na meg azért is,mert egy visszahordott TD-t már ,,elvettek" tőle. Most kárpótolta magát. :) Szoktuk mondani, hogy a Welker-Woodhead-Edelman trió mennyire hasonlít egymásra...na igen...ha meg a 11-es leveszi a sisakot, akkor nagyon a 12-re hajaz :)))))))))
2011. 01. 02. 21:32
Bruschi85
Jó estét Mindenkinek!

Csak sikerült megérkezni, de látom az eredményből a srácok teszik a dolgukat és sima meccs!

Jó meccsnézést, jó szurkolást!

A lényeg továbbra is Hajrá Pats!!!
2011. 01. 02. 21:33
Edelman return-ja jobb volt, mint D:Jackson-é!
2011. 01. 02. 21:33
zo72
azért az nem semmi, hogy a Raiders a csoportjában esélyes a 6-0-ra és nincs esélye a PO-ra, sőt lehet, hogy csak csoport 3 lesz?!
2011. 01. 02. 21:35
Hungarikum
sting köszönöm szépen. Itt tökéletes. Remélem ismétlik Edalmen TD-ét mert hülyét kapok:)))))
2011. 01. 02. 21:37
vpi
Green-Ellisnek még 38 yaed kell az 1000-hez. Drukkoljunk!
2011. 01. 02. 21:37
Montesclan-pats
Sziasztok BUÉK !
Majdnem ugyanannyi futott és dobott yarddal állunk, az eredmény mégis gyönyörű. Na ezt nem mondja meg a statisztika.
De aki látja, annak nem kérdés, hogy melyik csapat a jobb, és ennyivel !
Ezt jó nézni. Sztem 2. félidőre már csak Hoyer fog játszani.

Ki ez a Cohen NT nálunk?
2011. 01. 02. 21:38
non4m3
Hoyer-re most már komolyan kíváncsi vagyok mit tud nyújtani 2 negyed alatt folyamatos játékkal...
2011. 01. 02. 21:39
Pat Patriot
Az AFC North eldőlt. A Steelers lesz a másik pihenő csapat, a Ravens az 5., a Jets meg a 6. A Chiefs meg úgy tűnik, odaadja a Coltsnak a 3. helyet... Furcsa. A főnökök a Ravensszel akarnak játszani, nem a Jetsszel?! Nem biztos, hogy őket választanám...
2011. 01. 02. 21:40
na hajrá, úgy látom TB még visszajön
2011. 01. 02. 21:42
Petza
Szegény BJGE-nek nem lesz meg így az 1000.
2011. 01. 02. 21:43
fear0
Je nem akarom elkiabálni de a meccs már meg van :)
2011. 01. 02. 21:44
non4m3
Pat Patriot
2011. 01. 02. @ 21:39

és akkor a ravens jönne hozzánk, ha indy veri a jets-t
2011. 01. 02. 21:45
ki más mint Gronkowski!!!!!!!!!!!
2011. 01. 02. 21:45
pat68
2011. 01. 02. 21:46
még 2 TD kellene Gronkowski-nak az NFL rekord beállításáig!
2011. 01. 02. 21:46
szerencsétlen Tate! :(
2011. 01. 02. 21:47
pat68
Még 3yard és Tate is TD
2011. 01. 02. 21:47
bliss
2011. 01. 02. 21:47
darth king
2011. 01. 02. 21:47
Pats78
hú de lennék a kis srác helyébe.
2011. 01. 02. 21:47
na Gronk TD akarok! :D
2011. 01. 02. 21:48
Montesclan-pats
Ez a Crumpler zseniális igazi példakép
2011. 01. 02. 21:48
:( ez most nem jött be!
2011. 01. 02. 21:48
pat68
2011. 01. 02. 21:48
vpi
Kiskölyöknek nem rossz ajándék!
2011. 01. 02. 21:48
non4m3
kisgyereknek mekkora mákja van...
2011. 01. 02. 21:49
Paradsec
Crump:D
Na lesz 0-zás?
2011. 01. 02. 21:49
Pat Patriot
Én is akarok egy lasztit Crumplertől!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2011. 01. 02. 21:49
Robcsy83
De jó napja van a kisöregnek.... :)
2011. 01. 02. 21:49
pat68
Varro78: Én is! :-)
2011. 01. 02. 21:50
sting
a miami teljesen szét van esve
2011. 01. 02. 21:50
Brady12
Jó napja van a kiscsávónak.Vezet a Pats és van 1 jó kis labdája. :)
2011. 01. 02. 21:50
TB passer ratingje most 145.6
2011. 01. 02. 21:50
Montesclan-pats
Cohen mikor jött ?
2011. 01. 02. 21:51
Brady12
TB 199 yard-nál,majdnem 20 yard/passz.Impressive
2011. 01. 02. 21:51
non4m3
most már tényleg jöjjön HOYER!!!
2011. 01. 02. 21:51
pat68
Mesko megint majdnem blokkolt!
2011. 01. 02. 21:52
na most jöhetne egy labda szerzés, mondjuk McCourty-tól, és abból egy return TD! :D
2011. 01. 02. 21:53
non4m3
nem tudom hogy valaha történt e az NFL történelmében de mi van akkor ha a 2 QB lesérül és csak ők vannak a rosteren?? ilyenkor vki felvállalja az irányító szerepét, vagy wild cat-eznek?
2011. 01. 02. 21:53
pat58: hol blokkolt majdnem Mesko??
2011. 01. 02. 21:53
Brady12
Én Wilforktól szeretnék látni egy fumble recovery TD-t,ha már az álmodozásnál tartunk
2011. 01. 02. 21:53
Pat Patriot
Tom annyi yardnál tart, ahányadikként kiválasztottuk anno...
2011. 01. 02. 21:53
OPtt van Edelman!!
ő QB volt az egyetemen!
2011. 01. 02. 21:53
bliss
Büntetés vagy nem, gyönyörű sack volt Baby Vinnytől :D
2011. 01. 02. 21:54
pat68
VW ezt becsomagolta szépen!
2011. 01. 02. 21:55
Pat Patriot
De nem szeretném, ha rámesne Baby Vince...
2011. 01. 02. 21:57
Montesclan-pats
Mikor szereztük Cohent?
2011. 01. 02. 21:57
Pat Patriot
A Miaminak lassan csak akkor lenne esélye, ha Brady eleve nekik dobálná a lasztikat...
2011. 01. 02. 21:58
Burkus
Én is pont a ratinget néztem az ESPN-en. Tuti az MVP cím!
2011. 01. 02. 21:58
pat68
Elnéztem, Graham volt az utolsó a visszahordásnál, de megelőzték
2011. 01. 02. 21:59
Paradsec
Imádom Baby Vincet!
2011. 01. 02. 21:59
2011. 01. 02. 22:00
non4m3
"he was abducted by Satan and trained by him to be the antichrist for the end time. By the age of 4 he was given his human body and was sent off and told to become a football genius”

ezen beszartam XDDDDD
2011. 01. 02. 22:00
ez szép volt Price-tól!
2011. 01. 02. 22:00
pat68
Price se sokat játszott idáig
2011. 01. 02. 22:01
Hungarikum
Én azt se tudom ki ez a Price:/
2011. 01. 02. 22:02
na Hoyer belejött!
remélem meglesz BJGE-nek az 1000 yard
2011. 01. 02. 22:02
pat68
A szünetben TB adott pár tanácsot Hoyernek?
2011. 01. 02. 22:03
Pat Patriot
Remélem, megfuttatják BJGE-t! Legyen már meg az 1000 yard!
2011. 01. 02. 22:03
Pat Patriot
Hú, ez durva. 6 éve nem volt 1000 yard feletti futónk?
2011. 01. 02. 22:04
bliss
Hoyer->Tate Na erre vártam egész meccsen!!
2011. 01. 02. 22:04
az lehet,
és el tudnám képzelni hogy ezt mondta:
"csak dobd Gronkowski felé, majd a kisgyerek megoldja!"
2011. 01. 02. 22:05
pat68
4/1 és neki mennek és megvan!
2011. 01. 02. 22:05
Pat Patriot
Azt a kurvaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa! HOYER!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2011. 01. 02. 22:05
Hungarikum
Beszarok Hoyer-Tate:))))
2011. 01. 02. 22:05
non4m3
MEKKORA PLAY OMFG!!!!!!!!!!!!
2011. 01. 02. 22:06
pat68
Besz.rok! Ez is megvan!!!
2011. 01. 02. 22:06
na ez szép volt, lehet hogy mégsem ezt mondta neki!
2011. 01. 02. 22:06
Maniac84
Hoyer-Tate gyönyörű volt :D
2011. 01. 02. 22:06
vpi
Hoyer Tate trükkös játék minden.

Jó volt ez!!!
2011. 01. 02. 22:06
Laci
ez megint "csúnya" verésnek tűnik. mondjuk BB nem arról híres, hogy visszafogná a fiúkat :-D
2011. 01. 02. 22:06
Hungarikum
Beszarok Hoyer-Tate:)))) Ezt nem hittem volna:)
2011. 01. 02. 22:06
Robcsy83
HuuuuuuuuuuuuuuuHuuuúúúúúúúúúúúúúúúúú.....de nagy játék volt!Hoyer rakéta....Tate elkapás...nagyon szép volt!
2011. 01. 02. 22:07
Bruschi85
De szép volt Tate elkapása és Hoyer rakétája!
2011. 01. 02. 22:07
Pats78
Igazi mészárlás!!!!!
GOOOOO!!!!
2011. 01. 02. 22:09
Burkus
Már Hoyer ratingje is 118,5.... A második legjobb a ligában :)
2011. 01. 02. 22:09
gondolom, a Miami nem hitte el, hogy Hoyer tud ilyet is dobni, azért fogta ilyen gyengén a védője Tate-et :D :D
ez szerintem eldöntötte, hogy Hoyer marad a végéig a pályán, és TB a kispadon marad!
2011. 01. 02. 22:09
bliss
Meglehetne a kickoff return TD, de ahoz egy kickoff is kéne :P
2011. 01. 02. 22:11
egyébként szerintem ez a legrosszabb, amit a Miami csinál, hogy folyamatosan cserélgeti az irányítóját
2011. 01. 02. 22:15
2011. 01. 02. 22:15
Pat Patriot
3&8-ra futás... És bejön. :)
2011. 01. 02. 22:15
Brady12
3&8-ra futunk egy 1st down-t.Ez demoralizáló
2011. 01. 02. 22:16
pat68
BJGE-nek mennyi kell még az 1000-hez?
2011. 01. 02. 22:16
Pat Patriot
Mennyi kell még az 1000 yardhoz?
2011. 01. 02. 22:16
darth king
Gronko ma egy szörny :-)
2011. 01. 02. 22:16
Pat Patriot
2011. 01. 02. 22:17
Paradsec
2011. 01. 02. 22:17
már csak 6 yard BJGE-nek,
hajrá G-force!
2011. 01. 02. 22:18
már csak 5 yard BJGE-nek,
hajrá G-force!
2011. 01. 02. 22:18
Pat Patriot
Karl Malone-ra mondta egyszer azt valaki, hogy bármit dobsz felé, elkapja, és onnantól megállíthatatlan... Gronko ugyanez!
2011. 01. 02. 22:18
Bruschi85
Bravó G-Force 100 Yard felett!
Parádé egy csoportellenféllel szemben!
Így kell ezt!!

Hajrá Pats!!!!
2011. 01. 02. 22:20
Pat Patriot
Egész jó csajok a lelátón!
2011. 01. 02. 22:23
2011. 01. 02. 22:23
zo72
2011. 01. 02. 22:24
Pats78
Ha nekimennek beszarok 4&16
2011. 01. 02. 22:25
Pats78
megvan!!!!!!!!!!!!!!!!!!1000
2011. 01. 02. 22:25
Maniac84
2011. 01. 02. 22:25
Montesclan-pats
Ezzel megvan az 1000. Jobban kellett ,mint a pontok
2011. 01. 02. 22:26
Tzimisce
Price harmadik körös választottunk, csak lesérült, és asszem ma lépett először pályára. Épp azt számolom, hogy ha jól tudom 2009-es UDFA volt, és ha ő lesz a következő franchise QB az lesz az igazi demoralizálás a ligának. Persze ahhoz még 4 évet kell ülnie legalább remélhetőleg.
2011. 01. 02. 22:26
MEGVAN!!!
gondolom, csak ezért mentek neki, most már pihenhet!
2011. 01. 02. 22:26
pat68
BJGE-nek megvan az 1000! :-)
2011. 01. 02. 22:26
non4m3
megvan BJGE-n... GRAT!!!
2011. 01. 02. 22:26
Pat Patriot
Hatalmas gratula ÜGYVÉDI IRODÁNKNAK!
2011. 01. 02. 22:26
vpi
Ez azért kicsit nagyképü volt. 4 & 16
2011. 01. 02. 22:26
Petza
Az 1000yard megvan a 1&10 nincs. De nem sok kellett volna.
2011. 01. 02. 22:26
Burkus
Megvan az 1000 yard. Minden megvan a meccsen :)
2011. 01. 02. 22:28
pat68
Ez a labda is örök emlék lesz!
2011. 01. 02. 22:29
Hungarikum
BJGE-nek hány TD-je van idén?
2011. 01. 02. 22:29
Pat Patriot
Csak nem elpityeredett? Vagy rosszul láttam?
2011. 01. 02. 22:30
Petza
A D mindjárt szerez egy labdát.
2011. 01. 02. 22:31
Pat Patriot
Mike Williams is 11 TD-nél jár. Pont, mint Gronko... Mindketten ugye újoncok.
2011. 01. 02. 22:33
bliss
2011. 01. 02. 22:34
non4m3
egy kikukázott játékostól nem is olyan rossz ez az 1000 yard...
2011. 01. 02. 22:35
ez eszméletlen, hogy milyen "ismeretlenek" játszanak, és mégis megállítjuk őket!!!
2011. 01. 02. 22:35
beepee7
Hol lehet nézni meccs közben a rating-et?
2011. 01. 02. 22:37
a Woodhead-es facsákó mekkora :D:D
2011. 01. 02. 22:37
Petza
Az a "Fafej" kemény volt. :D
2011. 01. 02. 22:38
én progival számolom:
http://www.primecomputing.com/
TB: 145,6
Hoyer: 121,3
2011. 01. 02. 22:39
Hungarikum
Pricenek ment Hoyer passza amivel kijöttünk?
2011. 01. 02. 22:39
Pat Patriot
Egyedül nem megy, egyedül nem megy... :)
2011. 01. 02. 22:39
Tzimisce
Azért kemény volt, ahogy átlökték a sárga vonalon Edelmant :D Ki volt az?
2011. 01. 02. 22:40
Oscar
Az Oakland nagyon megy Kansas ellen!!!!

Alakul a könnyebb águnk ..... csak pár perc:))))
2011. 01. 02. 22:41
jól nyomja Price!!!
2011. 01. 02. 22:41
Hungarikum
Ebbe a Price gyerekbe is mozog valami:)
2011. 01. 02. 22:41
vpi
Nem rossz ez a B csapat sem.
;)
2011. 01. 02. 22:41
Pat Patriot
A 76-os. Mankins talán.
2011. 01. 02. 22:42
Tzimisce
Crumpler micsoda blokkot nyomott, imádom :)
2011. 01. 02. 22:42
pat68
Tzimisce:#76 ha jól láttam!
2011. 01. 02. 22:42
Bruschi85
2011. 01. 02. 22:42
bliss
Ez félelmetes, kb a második számú O játszik és ott is ilyen(kb névtelen) emberek vannak: Hoyer, Tate, Price, Edelman, Taylor
2011. 01. 02. 22:42
Pat Patriot
2011. 01. 02. 22:43
ha jól láttam, akkor 76-ossal volt!
2011. 01. 02. 22:43
Tzimisce
Megnéztem a rosteren, Vollmer volt az :)
2011. 01. 02. 22:43
Pat Patriot
Most elég szarok a playhívások...
2011. 01. 02. 22:43
Bruschi85
Nagyon jó ez a Price, Edelman, Hoyer trió
Tetszik a játékunk
2011. 01. 02. 22:44
Gabesz
76 Vollmer
70 Mankins
2011. 01. 02. 22:44
had passzoljon Hoyer! légyszi
2011. 01. 02. 22:44
eszméletlen ez az Edelman!
2011. 01. 02. 22:44
Hungarikum
Edalmen! hihetetlen!
2011. 01. 02. 22:45
pat68
Edelman felszívta magát mára rendesen!
2011. 01. 02. 22:45
azt jól láttam, hogy Morris ált be 3.TE-nek???
2011. 01. 02. 22:45
Hungarikum
Nem hiszem el. A Pats szétfutja az ellenfelét:)))) Ez azért kemény:)))))
2011. 01. 02. 22:46
Pat Patriot
Bradynek mindenkihez van egy jó szava. Poénkodik, bíztatja a csapatot. Nem osztja az észt, mint egyes 18-asok...
2011. 01. 02. 22:46
nem hiszem el, hogy nem hagyják passzolni Hoyer-t!
2011. 01. 02. 22:47
cellranger
hát srácok már-már sajnálom a dolphinst
2011. 01. 02. 22:47
2011. 01. 02. 22:47
Pat Patriot
4 INT 16 meccsen... Manning meg csak ellenünk dobott 3-at...
2011. 01. 02. 22:48
cellranger
2011. 01. 02. 22:48
pat68
Pat Patriot: elvégre ő az IRÁNYÍTÓ!
2011. 01. 02. 22:48
Hungarikum
Ezt most minek?:) akkor már miért nem passzolhat egyet Hoyer?:)
2011. 01. 02. 22:48
4. és hosszúra miért futunk????????
2011. 01. 02. 22:48
Tzimisce
Grahamnak is kéne gyakorolnia, nagy nyomás lesz rajta a PO-ban :(
2011. 01. 02. 22:48
vpi
Graham lesérült? Vagy miért nem megyünk FG-ra?
2011. 01. 02. 22:48
Pat Patriot
Hagyjuk már 2007-et.
2011. 01. 02. 22:50
non4m3
tavaly 6 volt a turnover mutatónk, idén 27...

nem térek magamhoz...
2011. 01. 02. 22:51
pat68
Ez milyen volt :-D
2011. 01. 02. 22:51
Maniac84
Az Edelman-Tate-Price trió megmutatta, hogy miért nem kell majd WR-t draftolni idén. :D Megeszem a kalapom, ha legalább 1 nem válik be közölük hosszútávon.
2011. 01. 02. 22:51
Pat Patriot
Ez csúnya volt. Az ilyen hülyeségekre kell figyelni!!!!!
2011. 01. 02. 22:53
non4m3
nem lesz nullás meccs :(
2011. 01. 02. 22:53
Pat Patriot
No, azért megérdemelte a Dolphins is a maga TD-ját. Küzdöttek, szép is volt.
2011. 01. 02. 22:53
Brady12
Ennyi gondunk legyen
2011. 01. 02. 22:53
Paradsec
na egy egykezes... pont ellenünk :S
2011. 01. 02. 22:53
non4m3
szép elkapás volt... valljuk meg

ennyi örömük legyen :)
2011. 01. 02. 22:53
Tzimisce
Én azért megnézném azt a PI-t remélem ismétlik :S
2011. 01. 02. 22:54
pat68
Ez sajnos szép elkapás volt.
2011. 01. 02. 22:55
Pat Patriot
Beírhatnák már a 14:2-t.
2011. 01. 02. 22:58
Burkus
Kár volt a TD-ért. De ez már a tarcsi tarcsijának a tarcsija. Clayton, Carter...
2011. 01. 02. 22:59
non4m3
edelmen hajaz jonny deep re nem? :D
2011. 01. 02. 22:59
cellranger
Nos uraim lassan átülök a TV elé és holnap ugyanitt
Örültem és további szép estét kívánok
dobok ismét egy győzelmi pálinkát a csapatunkra és az összes szurkolóra...
Szép estét!
2011. 01. 02. 22:59
pat68
A végén a gyakorló csapat volt a pályán!
2011. 01. 02. 22:59
jó tudi, hogy lehet számítani a cserékre!
2011. 01. 02. 23:01
pat68
14-2, végig hazai pálya! Ki hitte volna ezt szeptemberben? Két hét múlva folytatás! Szép álmokat!
2011. 01. 02. 23:01
non4m3
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN A CSAPATNAK EZT A HIHETETLENÜL SZÉP ALAPSZAKASZT!!!!

soha rosszabbat!!!

irány a PO!!!
2011. 01. 02. 23:02
Pat Patriot
Nem marad más hátra, mint drukkolni a Bearsnek meg a Giantsnek, illetve a Jaguarsnak meg a Titansnek...
2011. 01. 02. 23:02
Brady12
Szép volt srácok!!!Szenzációs WIN!!
2011. 01. 02. 23:02
zo72
királyság.
eddig kétszer volt 14-2 = 2SB, most is annyi......
2011. 01. 02. 23:02
vpi
Szép volt fiúk!

Grat a regular seasonért. Előre a play-off-ba.

Mindig a következő meccsre kell gondolni és akkor meg lehet a SB!

Go PATS!!!
2011. 01. 02. 23:03
Burkus
könnyű "sörmeccs" volt, most remélem a Packers elveri a Bears-t és a Giants hazamegy + csoda történik az AFC South-ban :) Szép alapszakasz volt, jó volt közösen drukkolni, de most kezdődik majd csak a java!
2011. 01. 02. 23:03
Brady12
Sztem ne beszéljünk még SB-ról,várjuk meg az ellenfelünket és verjük meg őket.Körről körre kell továbbmenni.
2011. 01. 02. 23:04
Pats78
Borzalmasan nagy GRATULA a CSAPATNAK (nagybetűvel).Gyönyörű alapszakasz reméljük hogy a P is hasonszőr lesz.
Jó éjt.
GO PATS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2011. 01. 02. 23:05
Pats78
2011. 01. 02. 23:06
Pat Patriot
Eddig az összes SB-t 3 ponttal nyertük. Még 3 meccs lenne hátra, és ez a harmadik alkalom, hogy 14:2-vel megyünk a PO-ba. 14-2 ---> 1+4=5 5-2=3... Rengeteg a hármas. Brady meze 12-es, a számjegyek összege is három... Ráadásul 01. 02-t írunk, ez is 3... :)
2011. 01. 02. 23:11
Pats78
2011. 01. 02. 23:12
Oscar
Most már nyerhet a Colts és akkor nem a mi águnkon kezd!

Pocsék volt ma Ravens és Kansas , mert valamilyik jöhet hozzánk elsőként:))))

Flaco ma 129 yard 0 Td 1 Int

Ravenc össz yard 199 .....
2011. 01. 02. 23:13
Sztem most próbáljon meg mindenki a Coltsnak drukkolni (tudom, nagyon nehéz feladat :D), mert így h kikapott a Chiefs, ha nyer az Indy, akkor ők a 3. kiemeltek és nem játszhatunk velük max a főcsopidöntőben. Azért inkább egy Chiefs, mint egy Colts...
2011. 01. 02. 23:14
Gennyzsak Sam
Szép volt fiúk!
A CLE elleni meccs után kiröhögtem volna azt, aki azzal a jóslattal áll elő, hogy 14-2- vel a liga legjobb csapata leszünk az alapszakasz végén.
Legnagyobb örömömre a D hihetetlenül fejlődőképesnek mutatkozott, és bár még mindig nem érzem hibátlannak, de fantasztikusat nyújtottak az idényben.
Le a kalappal a csapat előtt, kívácsi vagyok, kivel játszunk két hét múlva.
Go for it, PATS!
2011. 01. 02. 23:14
Tzimisce
Ha az O fal nem esik össze, akkor szép PO-nak nézünk elébe. Remélem meglesz az SB 2007 után, és végre régi szurkolóként örülhetek egy újabb gyűrűnek.
A hype-ot meg hagyjuk, ráérünk akkor, ha ez a csapat a második SBt nyeri :)
2011. 01. 02. 23:15
patriotman
Hát ez a meccs is nagyon tetszett. Gratula BJGE-nek és Price-nak is. Hoyer is dobott szépeket. Így már nem is lesz olyan szörnyű suliba menni.
További jó meccsnézést mindenkinek!
2011. 01. 02. 23:17
Bruschi85
Először is grat a csapatnak a győzelemhez! Komolyan vettük a meccset és simán be is húztuk!
Voltak kiváló teljesítmények minden részről, de kiemelendőTom szokás szerint, Baby Vince, Mayo, G-Force, Edelman, Tate és persze az Ezredes BJGE!
Szép volt Srácok! 14-2-es mérleg! Várhatjuk az ellenfelet a Gillette-be!

Szépen kezdődik a 2011-es év is eddig!!! De evés közben jön meg az étvágy!

A lényeg továbbra is Hajrá Pats!!!
2011. 01. 02. 23:18
csabesz
fafejről lehet tudni valamit?
2011. 01. 02. 23:18
Gabesz
Danna: azért azt ne feledjük, hogy akkor se biztos a KC jön! én azt hiszem hogy a BAL megverné őket és akkor a BAL jön ismét
2011. 01. 02. 23:21
Fafejnek fej sérülése van, de ahogy ott állt végig az oldalvonalnál sztem 2 hét alatt kifogja tudni pihenni.

Gabesz: igen, de én legkevésbé a Colts-al szeretnék találkozni az első PO meccsünkön. sztem ők a legrosszabbak nekünk...
2011. 01. 02. 23:23
Oscar
A Kansas mai pocsék teljesítménye:

Cassel yard 115 0 Td 2 Int Rating hihetetlen sima 19 -es!

Kansas yard ma össz 201!

Kaptunk 2 hét kényelmet és a csapat csodálatos volt végig!
2011. 01. 02. 23:30
Gabesz
Danna: igen, ez jogos. mondjuk azért azon az ágon se venném biztosra a patkók továbbjutást. elég durva WC kör lesz :)
2011. 01. 02. 23:32
csabesz
köszönöm Danna:)

14-2: nem gondoltam volna szeptemberben, főleg Randy távozása után.

GO Fafej, GO Pats!
2011. 01. 02. 23:41
Tzimisce
csabesz: Épp most írták ki, 2-9 a statisztikája, mióta lelépett, a patsnek 11-1.
2011. 01. 02. 23:47
csabesz
tzimisce: veterán minimumért visszajöhet, de csak ha ő jattol:)
2011. 01. 03. 00:04
Tzimisce
Nekem nem kéne ha ilyen hisztis, mint idén volt, ha úgy jönne, mint 2007-ben, akkor kellene, akkor volt alázat benne még.
Egyébként azért itt is van piedesztálra emelés. Én tudom, hogy Edelman jó srác, és jól játszik, de amikor volt két kritikus dropja azon a pár playen, amire bejött, nagyon kapott itt is :P
2011. 01. 03. 01:03
Tzimisce
Elgondolkoztam, hogy milyen durva az, hogy ha a Seattle nyer ma, és nem jut el a SB-ig, akkor is top 15-ben húzhat, pedig jutott playoffba.
2011. 01. 03. 01:19
Seventh Son
Nem fog. Éppen azért,mert bejutott a PO-ba. A 21. helytől előrébb nem kerülhetnek azok a csapatok, akik bekerültek a rájátszásba.
2011. 01. 03. 01:41
non4m3
Coltstól miért féltek annyira? Ha jól tudom PM-nek már Collie sincs, alig van értelmes elkapója, futása meg a béka segge alatt van

én steelerstől félek a legjobban, és jets
avens se életbiztosítás inkább a jetstől félek mert nem jó előjel hogy annyira elvertük őket, sztem ők nagyon sokat tanultak abból

Minden esetre most már nagyon nagy csalódás lenne nem AFC döntőbe jutni

UI.: tudom hogy ettől a csattól ez a 14-2 is olyan teljesítmény mintha SB nyernének - és nem is vagyok elégedetlen, de a szurkoló mindig többet és többet akar :D :D
2011. 01. 03. 01:50
Tzimisce
Seventh Son: Ha jól tudom 2008-ban, mikor 11-5-el nem jutottunk a playoffba, mi huszonvalahanyadikként húztunk...
2011. 01. 03. 01:52
non4m3
colts sztem ki fog kapni, több esélyük lesz a ravens ellen...

nem tudom h tudatosan most visszafognak e állni
2011. 01. 03. 02:08
non4m3
ez a Cutler egy vicc, ki az aki franchise irányítóként tud rá tekinteni... azért örülök h a NYG nincs ott a PO-ban, bár tuti nem meneteltek el volna a SB-ig
2011. 01. 03. 02:12
non4m3
indy-jets
kc-ravens

igaz?
2011. 01. 03. 02:26
Petza
Igen. Csak nem a ravens jöjjön hozzánk. Tőlük és a steelerstől félek.
2011. 01. 03. 02:33
LaFleur
Üdv Hölgyek/Urak!
Szerintem félni egy csapattól kell és az a New England Patriots! Ma látható volt, hogy másod és harmadhegedűs (és semmiképpen sem másod és harmadrendű!!!) játékosokkal is kreatív, kombinatív támadósorunk, és nagyon erős, labdaszerző védelmünk van! Csak saját magunkat verhetjük meg idén!
A coltstól meg egyáltalán nem értem miért kell félni? PM-nek alig van épkézláb elkapója, nekünk meg azért elég jó seconderynk van, sőt! A jets és a steelers sokkal-sokkal veszélyesebb, mert ahogy írta is valaki fentebb, egyszer megvertük őket idén, és nem is kicsit. Ott is szakemberek dolgoznak, biztos agyonelemezték azokat a meccseket, szerintem a két legveszélyesebb ellenfél ők.
És azzal is egyetértek, hogy most már csalódás lenne ha nem Foxboroughban rendeznék idén az AFC Championship Game-t.
2011. 01. 03. 02:49
LaFleur
Január 16. vasárnap este 22.30-kor (magyar idő szerint) játszunk!!! Hivatalos!
2011. 01. 03. 02:53
Pat Patriot
Brady 111-es ratinggel zárt, 36 TD-vel és 4 INT-nel... Hollai meg miket dumált Vickről? Na, azon csapkodtam a térdemet a röhögéstől... "Ha egyszer visszaengedték, és kiderült, hogy ő a legjobb, akkor furcsa lenne, ha az előélete miatt nem kapná meg az MVP-címet..." Kb. ezt mondta. Az is jó, amikor odaírják a neve alá, hogy "szakértő". Talán azért, mert 100-zal több meccset látott életében, mint a legtöbb szurkoló, és máris szakértő... Na mindegy. A lényeg, hogy a pihenő után jön a Jets, ha megveri a Coltsot, ha meg Manningék nyernek, akkor a másik párosítás nyertese, amely valószínűleg a Ravens lesz. Jets, Ravens vagy Chiefs... Mindegyik verhető, de nyilván a Chiefsnek örülnék a legjobban.
2011. 01. 03. 02:58
LaFleur
Vigyázzunk a Chiefs-el, nem olyan gyengék ők sem mint amennyire néhányan leszokták szólni őket. Sok fórumon hívják őket Kansas City Patriotsnak, nyilván nem véletlenül. Én egyébként nem akarok választani, majd jön akit a sors akar, és továbbra is azt mondom, hogy féljenek ők, akárkik is.
2011. 01. 03. 11:43
non4m3
az alapszakaszban megmutattuk hogy bárkit képesek vagyunk megverni, hatalmas nagy önbizalommal ki kell állni és rongyosra kell verni mindenkit, hogy még jobban utáljanak minket :D
2011. 01. 03. 12:01
kyobalu
Szerintem meg teljesen mindegy, hogy ki jön hozzánk, egyszerűen jól meg kell verni! A PO-ban nincs jó, és jobb csapat, ebből a 6 csapatból mindenki képes meglepetésekre, nem véletlenül van ott egyik sem.
Idén a Chiefs kivételével mindegyiket megvertük, volt amelyiket nyögve nyelősen, és volt akit meg agyon. Jó napot, koncentrált játékot várok mindenkitől. A csapat bizonyított már idén eleget, csak azt kell játszanunk amit tudunk. A védelem egyre jobb, kifejezetten pozitív volt az elmúlt 5-6 meccsen tett teljesítményük.Tom mester pedig ezzel az elkapó és futó gárdával pedig mindenre képes. Jó volt tegnap este nézni, hogy a második vonalunk Hoyerrel is szét szivatta a Miamit, ott ahol akarta.
De a PO más tészta. Itt már igazán nagy meccsek lesznek, s itt dől el, hogy mennyire érettek a fiaink fejben a dolgokra!!Mindig csak az adott meccsre kell koncentrálni, és akkor meglehet a SB!!
és akkor már az utál minket még jobban aki akar...de addig még van legalább 2 meccs, azokat kell behúzni a döntőig!!!

Go Patriots!
Go Welker!!!
2011. 01. 03. 14:28
Seventh Son
Tzimisce!

Jól írtam. Nézz utána, ha kételkedsz.
2011. 01. 03. 19:12
Tzimisce
Seventh Son: Sajnos nekem lett igazam.
http://en.wikipedia.org/wiki/2009_NFL_Draft#cite_note-16

A NE a 23-ik választó volt. Pedig nem került rájátszásba.
2011. 01. 03. 19:50
Tzimisce
Viszont ahogy nézem idén nem így van, akkor lehet, hogy másképp lesz? Ehh nem értem.
2011. 01. 03. 20:02
Seventh Son
Nem emlékszem,h pontosan miért választottunk később. Valószínűleg letrade volt.
A szabály úgy van, ahogy írtam. ;)
Pl. most a Seahwaks,ha nem nyert volna, akkor top 10-es pickje lenne. Győzelmével viszont kikerült a 20-ból.
Hozzászólás a(z) Beharangozó és eredménykövető: Pats vs Dolphins bejegyzéshez