Menetrend
Szavazás

Belichick mosolya

2012. 02. 01. 13:18
Szerző: Caedus
Kategória: Cikkek
Honnan tudod, hogy Bill Belichick nyugodt? Nem csinált mást az elmúlt két napban, mint mosolygott.
A média - és mindenki más is- hozzá szokott már ahhoz, hogy Belichick mindig a sérülésekről, a háttérmunkáról és ezek mérkőzésre gyakorolt hatásáról beszél. De most mindenki azon gondolkodik, ki rabolt el Bill Belichicket és helyettesítette ezzel az emberrel? De ez nem csak a média gondolja így, hanem a játékosai is. Azt mondta nekik, hogy lazítsanak – még ha a hétvége vészesen közeledik is- és élvezzék a helyzetet, ő pedig nem rest példát mutatni nekik lazításból. De miért is ne? 108 edzésen vannak túl a júliusi edzőtábor óta, tudja mire képes a csapat. Jó érzéssel mehet velük a Super Bowlra. Az utolsó alkalom, amikor idáig jutott a csapat, az a veretlen szezon volt. A tulajdonos, Jonathan Kraft úgy nyilatkozott, hogy messze az elvárások felett teljesítettek és olyan légkör veszi körbe a csapatot, mint még soha. „Tudják mit?” – mondta Vince Wilfork„Ő ilyen volt egész évben. Nyugodt évünk volt, igazából azt volt nehéz eldöntenie, hogy mennyire terhelhet meg minket fizikálisan. Bármit kért, mi megtettük. Jól telt a szezon, mivel öröm volt nézni, ahogy a srácok dolgoznak az edzéseken. Ő pedig értékeli az erőfeszítéseinket.” „Higgyenek nekem, néha nehéz megbírkózni vele, de Ő is látja a különbséget a csapatnál.” – folytatta Wilfork„Tudja, hogy kemény és okos csapata van, akik nem fogják cserbenhagyni. Már csak egy mérkőzés van hátra. Remélem nem fogunk csalódást okozni neki.” Belichick jókedve annak köszönhető, hogy bízik az olyan játékosokban, mint Vince Wilfork, akit hétfőn dicsért meg és közben felemlegetett egy hibát, amit még 2004-ben követett el. A hiba pedig az volt, hogy Wilforkot elküldte, hogy kapjon el egy puntot az edzésen. Pikantériája az volt a dolognak, hogy az Edző fogadott a csapattal, hogy nem tudja elkapni, viszont ha Wilfork elkapja a puntot, akkor kimenőt kapnak estére. Vince elkapta a labdát. Bill Belichick az utóbbi két napban nem volt rest megosztani az ehhez hasonló történeteket velünk. Ilyen volt például, hogy egy hosszú beszélgetés során felemlegette, hogy milyen volt a New York Giantsnél lenni, és hogy az édesapjának köszönheti a foci iránti szeretetét. Viccelődött még a negyedik és kettővel, hogy essen szó Indianapolis vendégszeretetéről is. Ez egy más csapat, egy új. Nem olyan, mint 2009-ben, amikor nem tudta abba az irányba terelni a csapatot, mint amerre szerette volna. „A csapat egyik jó tulajdonsága, az a folytonosság.” – mondta Belichick - „Minden nap úgy jönnek, hogy készen állnak az edzésre, dolgoznak és úgy mennek haza, hogy készen állnak a következő napra. Nem kell az edzéseket úgy kezdeni, hogy akkor ezt így kell csinálni, hanem elég átfutni a teendőkön.” „Tisztelem a kiegyensúlyozottságukat, a mentális és fizikai erejüket és hogy képesek elfelejteni mindent, hogy csak a következő kihívásra koncentrálnak. Ezt napi, heti szinten. Nem érdekes, ha csinálnak egy rossz játékot, mennek tovább a következőre.” Ilyen csapatot szeretett volna Bill Belichick összehozni, amikor összegyűltek még a júliusi edzőtábor elején. Már az első napon a média központjába került Albert Haynesworth megszerzése miatt – ami később rosszul sült el- és megkérdezték, hogy megfelelőnek érzi-e vezetők szerepét az öltözőben. „Fogalmam sincs, még pályára se léptünk.” – mondta akkor- "Ez egy új csapat, újév és tisztalappal indulunk. Nem tudom, hogy mink van. Egy játékot se csináltunk meg. Haladjunk lépésről lépésre, meglátjuk mi sül ki belőle.” Most, 186 után már tudjuk. Bár Belichick már korábban is tudta ezt. November 27-én - a Philadelphia fordítás után - elismerte, hogy nem könnyű vele dolgozni és nem való mindenkinek a csapat elvárásai. Ezt megismételte később a szezonban. Amikor Tom Brady ezt hallja, tudja, hogy valamit jól csináltak. „Ő értékel minden pozitív dolgot. Mindenki alárendeli magát a csapatsikerének.” – mondta Brady„Szerintem azért ülünk ma itt, mert senki se gondolkodott ’én’-ben, hanem keményen dolgozva és egymást segítve ide jutattuk egymást.” A csapat nem tökéletes, de nincs is olyan az NFL-ben. De Belichick elvárja a játékosaitól, hogy betartsák a csapat alapelveit. Ezek közé tartozik, hogy mindenki csak a saját dolgára koncentráljon, alárendelje magát a csapatnak és keményen dolgozzon. Az Edző tudja, hogy mire számíthat nap, mint nap. Ez pedig megnyugtatja. Íme a válasz, hogy miért is volt ilyen vicces, ellazult és beszédes az elmúlt napokban. Szereti a csapatát, e felől semmi kétség. Forrás: ESPN Boston

Hozzászólások

2012. 02. 01. 13:31
cspeti98
BB óriási figura kétségtelenül a liga legjobb edzője.
2012. 02. 01. 13:45
polonic
Szenzációs.

Írtam már a bowl fórumon is. Ez lehet a kulcs. Az az erő, amit a csapat egésze képvisel.
2012. 02. 01. 13:58
imrow
"Just do your job!" Ahogy mindíg mondja! :-)

Go Pats!
2012. 02. 01. 14:34
non4m3
Márk lesz kint a SB-n Ricsivel

Olivér gondolom a stúdióban fog "szakérteni"

GO PATS!
2012. 02. 01. 14:38
nos a következő napokra ajánlanám mindenkinek, hogy nézze meg a következőket:
- A Football Life: Bill Belichick
- 2010 Patriots Yearbook: Team Of The Decade
- SoundFX: Best OF Bill Belichick
- SoundFX: Vince Wilfork
- Top 100 players of 2010: Brady, Welker, Mankins, Wilfork, Waters
- The Brady 6
- SuperBowl XXXIX: Patriots 24 - 21 Eagles
- SuperBowl XXXVIII: Panthers 29 - 32 Patriots
- SuperBowl XXXVI: Rams 17 - 20 Patriots
2012. 02. 01. 15:01
szamaca
Ki akartam írni, de non4m3 beelőzött..:D

Szóval jó hír, azoknak akik a Sport 1-en szeretnék nézni a Super Bowl-t,h nem a giants szurkoló Hollai (bóóóóltimóóóór) Olivér lesz a helyszínen Ricsivel, hanem a Pats drukker Bencsics Márk!!!

Nagyon várom a meccset!!GO PATS!!!!
2012. 02. 01. 15:02
crucified
Mondjuk Márk -állítólag- Pats drukker... :)

De kit érdekel? Győzni kell.
2012. 02. 01. 15:14
non4m3
én minden napra tartogatok egy SB-t

holnap: rams vs pats
pénteken: panthers vs pats
szombaton: eagles vs pats
2012. 02. 01. 15:52
Kollega
non4m3: ez így nagyon nem jó! Akkor vasárnapra tudjuk mi következik, és az úgy nem jó!
2012. 02. 01. 16:05
Gordon
sziasztok! BB tudja, hogy nagy volt a nyomás a csapaton 2008ban és ezt próbálja most enyhíteni. inkább vele foglalkozzon a sajtó ,mint a játékosokkal. ez beválhat:-)
2012. 02. 01. 16:34
mackosajt
Ez olyan Mourinho-s húzás...remélem mást nem vesz át tőle...8-)
2012. 02. 01. 16:37
agent472
Tudom hogy OFF, de holnap 10-től lehet az októberi Pats-Rams meccsre jegyeket vásárolni!!!! Úgyhogy Hölgyek/Urak: Kezeket a gombokra!!!! :)
2012. 02. 01. 16:41
chateautorres
Persze, 2008-ban hogy nagy volt a nyomás a csapaton, 18:0-lal érkeztünk, emellett egy kicsit már leszállóágban, ezt tudta az edző, a csapat, a média és a Giants is.
Most minden másképp van, tehermentesen, formában felfelé ívelve, kiéhezve érkeznek a fiúk. Talán árnyalatnyit a Giants-ot tartják favoritnak, és ez jó. Az elmúlt évek PO vereségeinek terhétől megszabadulva, tényleg felszabadulva lehet nekimenni a SB-nak. Ebből csak jó sülhet ki.
Nem várta senki ezt az eredményt a csapattól az idén, emellett az utóbbi meccseken tényleg sok érdekes szituációban voltak, amit rohadt jól megoldottak.
Szerintem van mire reménykedni.
De ha esetleg nem nyerünk, ez az idei csapat akkor is minden elismerést megérdemel!
2012. 02. 01. 17:15
Csabiapu794
"De ha esetleg nem nyerünk, ez az idei csapat akkor is minden elismerést megérdemel!"

Szívemből szóltál,úgy legyen!
2012. 02. 01. 17:21
sixt
Sziasztok!

agent472 Biztos a holnap 10 óra ?? A jegyek vásárlására ??
Reggel vagy este 10 ??
Köszi előre is attól aki megválaszolja

Üdv
2012. 02. 01. 17:42
cspeti98
Szerintem azért nem Olivért viszik mert tudják hogy mi nyerünk és ő a helyszínen biztos elsírná magát.
2012. 02. 01. 17:43
Inyas
Na kezd a csapat felgyógyulni már Bastian (Vollmer) is harcra kész Gronkalien meg biztos, hogy játszani fog.
Go Pats!
2012. 02. 01. 17:43
takirob69
Sixt!
Igen, UK idő szerint délelőtt 10:00-kor és ha jól tudom, akkor ez magyar idő szerint 11:00-kor.
Több info itt: www.nfluk.com
2012. 02. 01. 18:03
zoli0321
BB egy zseni, megnyugtatja a brigádot!
Már nem bírom a várakozást...
És utána ...
Mikor lesz újra foci?????
Na mindegy csak a SB legyen meg!!!

Go Pats!!
2012. 02. 01. 18:29
tommasi
Milyen jegy?
Én már a mult héten vettem.
2012. 02. 01. 18:47
Cunego
valaki tudna adni linket hogy hol tudom letölteni a 3győztes super bowl meccset magyarul?
2012. 02. 01. 20:10
non4m3
magyarul sztem sehonnan

angolt talán torrent-en meg lehet találni
2012. 02. 01. 20:21
beepee7
2012. 02. 01. 21:10
l.kalasz
2012. 02. 01. 21:17
sixt
Szia takirob69 !
Köszi az infót, tényleg van egy óra eltérés,

tommasi lehet hogy vettél jegyet már egy hete, de akkor az még nem az én pénztárcámnak való volt.
A commers jegyek eladását ahogy az előttem szólók is jelezték tényleg csak holnap kezdik 11:00 kor
2012. 02. 01. 23:03
ratkaim
Aki esetleg le szeretné tölteni a meccseket magyarul, nCore-on fönt van mindegyik.
2012. 02. 02. 03:35
respectvv4laci
ŐRÜLET TÉBOLY!!!!!! MIKOR KEZDŐDIK MÁÁÁÁÁÁÁÁR!!!! MEGHATÓ VOLT BILLYT IGY LÁTNI!!!! TÁMADÁSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS!!!!
2012. 02. 02. 06:13
zoli0321
respectvv4laci: Szerintem ne igyál több red bull-t :-)))

De igazad van !!!!!!!!!
Go Pats!
2012. 02. 02. 09:19
Patriots NEB
Szép napot mindenkinek!
Nekem ebből az jön le,hogy a csapat mentálisan nagyon toppon van!Gondolom az erőnléttel sem lehet probléma,úgyhogy én nagyon bizakodó vagyok.
Jó lenne látni GIANTS nyilatkozatokat is,mert így róluk is tudnánk valamit.
Mackósajt mi a baj Murinho-val?Szerintem semmi!
2012. 02. 02. 09:32
mackosajt
Patriots NEB: egyszerűen nem szeretem a stílusát Mourihno-nak. Ennyi. BB ezerszer szimpatikusabb edző 8-)
2012. 02. 02. 09:33
Patriots NEB
Lehet!
Mindkettő a saját sportjának egyik óriása!
2012. 02. 02. 10:05
FOQNTOS kérdésem lenne:

elvileg ugye a ticketmaster.co.uk-on lehet jegyeket szerezni, regisztráltam is, de hogyan kell fizetni, azt tudja valaki?
2012. 02. 02. 10:35
fejszee
csak azt tudom, hogy ha visával veszed, akkor van esélyed, h felupgradelik premium hospitality jegyre, és ahhoz jár még vmi aláírt cucc meg egy NFL-es ajándékcsomag.
bár leszarom, h nyerek-e, csak legyen jegy. illetve leszarom h van e jegy, csak nyerjük meg az SB-t :D
(egyszerre csak egy dologra szabad koncentrálni :D)

de azért bizos ami biztos serényen frissítgetem a ticketmasterst.
2012. 02. 02. 11:04
csak nekem írja ezt ki?:
Tickets not currently available from Ticketmaster
2012. 02. 02. 11:06
Tzimisce
Muhaha, arra nem gondoltak az okosok, hogy ha egyszerre nyitják meg az időpontot, akkor túlterheléses támadást kérnek saját maguk ellen.
2012. 02. 02. 11:06
2012. 02. 02. 11:07
Bulow
Elhalasztották du 6ig a jegyárusítás kezdetét...
2012. 02. 02. 11:07
na akkor van 7 óránk a jól számolom!
2012. 02. 02. 11:09
Bulow
Tzimisce: ez nem Magyarország... Itt van szerver elég...
2012. 02. 02. 11:22
Tzimisce
Bulow: A mellékelt ábra szerint nincs :)
2012. 02. 02. 11:24
sixt
Honnan van az infó a du. 6-ról??? :)
2012. 02. 02. 11:30
ticketmaster.co.uk-ról!
2012. 02. 02. 11:33
sixt
Köszi, már megtaláltam :)
2012. 02. 02. 13:18
ati
Sziasztok!

tuci-tuci-hoz csatlakoznék és az érdekelne hogy aki már megvette a jegyet a meccsre a ticketmasteren..... el mondhatná hogyan kell fizetni...stb!!!???
2012. 02. 02. 15:50
sirgreg
Én 2 éve vettem. S a ticketmasteren keresztül, kiválasztod, aztán a végigmenve a folyamaton kártyával kifizeted. Én így csináltam, nem tudom csekkes vagy átutalásos dolog működik-e.
2012. 02. 02. 16:10
még annyit fűznék hozzá, hogy nem biztos, hogy ma 6-tól lehet kapni! azt írják, hogy 6-kor lesz új információ a jegyekkel kapcsolatban, ha jól értem!
2012. 02. 02. 18:28
mackosajt
A ticketmasteren még mindig nem lehet jegyet rendelni, az NFLUK.com (ahonnan infót lehetnek kapni) pedig elérhetetlen :-S
2012. 02. 02. 18:30
fejszee
még csak 30 perce nyomogatom a refresht
2012. 02. 02. 18:32
mackosajt
2012. 02. 02. 18:33
fejszee
regelni kell amúgy az UK-n? mert itt semmi új infot nem találtam(azalatt a kis idő alatt, amíg bentvoltam és nem dobott ki megint)
2012. 02. 02. 18:34
mackosajt
elvileg kellene, de csak pár országból engedi...mi nem vagyunk közte :-S Az előbb egy pillanatra jött valami infó, de mire ráklikkeltem, már megint meghalt az oldal.
2012. 02. 02. 18:36
fejszee
én azért is nem regeltem, mert mondom csak nincs tompa utca hollandiában, de végül egy ismerős címét adtam meg amerikában, de amikor leokéztam volna, meghalt az oldal.
2012. 02. 02. 18:37
mackosajt
akkor te sem vagy beljebb...8-)
2012. 02. 02. 18:38
fejszee
nagyon jó meglátás :D
2012. 02. 02. 18:39
mackosajt
Azért ez hihetetlen számomra...3 éve gond nélkül ment a jegyvétel meg az nfluk.com-on minden rendben volt...most hogy eltörölték az előzetes regisztrációt összeomlottak...kellett ez nekik?
2012. 02. 02. 18:41
mackosajt
bár az is lehet, hogy a szibériai hideg "viccelte" meg őket is.
2012. 02. 02. 18:43
fejszee
pontban 6.00-kor lecsapott a jégtornádó
2012. 02. 02. 18:45
fejszee
szerintem ez csakis a giants drukkerek mesterkedése lehet
2012. 02. 02. 18:45
mackosajt
tuti...de remélem megbosszuljuk...
2012. 02. 02. 18:46
mackosajt
Bejött az nfluk.com egyelőre sok infót nem találtam...
2012. 02. 02. 18:48
mackosajt
Annyiban változott a szöveg, hogy most már ma 5-re ígérik az infókat, hanem azt mondják, hogy látogassunk vissza sűrűn...
2012. 02. 02. 18:55
smudge
csövi,múlt héten már árulták a jegyeket ticket masteren,sikerült is vennem akkor az ár 100 font volt
2012. 02. 02. 18:56
fejszee
de jó,h az információ korában semmi konkrétumot nem tudnak mondani, csak hogy nézzük vissza holnap, aztán hátha lesz valami...végülis nem cseszték el az egész napi programomat
2012. 02. 02. 19:00
mackosajt
Smuge: Igen már lehetett, de azok a Club seat jegyek voltak...biztos klassz lesz onnan is a meccs, de mi kicsit olcsóbban szeretnénk hozzájutni...a VIP bár annyira nem vonz...
2012. 02. 02. 19:01
mackosajt
fejszee: egyetértek veled...ezt kiírhatták volna már délelőtt is.
2012. 02. 02. 19:10
fejszee
még szerencse, h minden egyetemen elintézendő dolgomat átraktam holnapra. így már biztos, hogy holnap nem csak info lesz, hanem kőkemény jegyvásárlás, és mire végzem már a jegyek is elkeltek :D
2012. 02. 02. 19:12
mackosajt
Ha így folytatják, akkor amiatt nem kell aggódnod, hogy elfogynak a jegyek 8-/
2012. 02. 02. 19:18
sixt
Mert Ti most azt látjátok valahol, hogy nézzünk vissza holnap???
2012. 02. 02. 19:28
mackosajt
2012. 02. 02. 20:48
orcalin
túl negatív kelet-európai vagyok ha azt gondolom, hogy mindenképpen kivárják a SB eredményét és ha nyerünk megemelik egy kicsit az árakat?
2012. 02. 02. 21:39
mackosajt
Az elég érdekes lenne, ugyanis hivatalosan fent vannak az árak az oldalon...
http://www.nfluk.com/tickets-events/nfl-wembley
azon változtatni már igencsak gennyes húzás lenne
2012. 02. 03. 09:21
fejszee
haljak ki ezen gondolkodtam énis ma reggel
2012. 02. 03. 09:56
mackosajt
Én továbbra is kizártnak tartom. már csak azért is mert pár napja jött levél az nfluk.comről a jegyárakkal kapcsolatban és ott elégé hangsúlyozták, hogy nem emelkedtek az árak, sőt voltak, amelyek olcsóbbak lettek tavaly óta. Szóval szerintem emiatt nem kell parázni.
2012. 02. 03. 13:18
fejszee
én nem parázok, csak legyen meg a jegy. meg az SB :D fordított fontossági sorrendben
2012. 02. 03. 14:58
mackosajt
Azért az elég durva, hogy még mindig semmi infó a jegyekkel kapcsolatban. Se a ticketmaster, se az nfluk nem ír egy megveszekedett sort sem arról, hogy mi várható. azért a XXI. században ez már több mint blama...komoly égés szerintem.
2012. 02. 03. 18:09
sixt
Mackósajt, szerintem is elég durva ez a jegy mizéria, pláne hogy a lehetséges bajnok európai szerepléséről van szó,
Vasárnap akkor Bridge !!!
2012. 02. 03. 20:05
sixt
Sziasztok!
Ha jól értelmeztem egy cikket a londoni meccsre a jegyek eladása ezért nem megy még, mert a Rams valamiben nem tudott még megegyezni az NFL-el
Roger Goodell azt mondta gőzerővel folynak a tárgyalások, de igazi időpont még nincs.
Csak nem csinálják meg hogy egyszer csak hajnalban el kezdik árulni a jegyeket és lemaradunk :(
2012. 02. 03. 21:47
mackosajt
Sixt: valami ilyesmit hámoztam ki én is a dologból...a vicc az egészben az, hogy elhúzták mindenki orra előtt a mézesmadzagot és most meg húzzák az időt...eléggé visszatetsző ez így szerintem. Arról nem is beszélve, ha mondjuk még a végén nem is a Patriots jön...
2012. 02. 04. 07:40
sixt
mackosajt: igen igen még az is benne van a pakliban hogy nem a Pats jön, ezt is ki lehet hámozni a cikkből,
valahogy úgy írják hogy a Rams és a stadion rendezői, technikai dolgokban nem tudtak megegyezni,

Goodell meg azt mondta reméli hogy a Rams és a Pats fog ott játszani idén :(

Röhej

Ne hogy az legyen mögötte, hogy ha a bajnokot látni akarjuk fizessük meg, megvárják a SB végét és piff felmennek az árak
2012. 02. 04. 09:15
mackosajt
Sixt: Abban nagyon bízom, hogy nem így lesz. Nekem pár napja küldtek mailt az árakról és ott nagyon erősítették, hogy az árakat nem emelik, sőt vannak amik olcsóbbak lettek. A konkrét árak is ott vannak.
Konkrét árak itt: http://www.nfluk.com/tickets-events/nfl-wembley
Szóval ezután a hercehurca után még nagyobb égés lenne, ha még az árakat is emelni fogják.

Szerintem a hétvégén nem lesz változás ebben a témában (azért figyelem az oldalakat), úgyhogy koncentráljunk a SB-ra.
Hozzászólás a(z) Belichick mosolya bejegyzéshez