Bemutatkozik: Braxton Berrios

Braxton Berrios egy 5'9" magas (175 cm) 184 font súlyú (83 kg) elkapó, aki a gyorsaságáról híres. Ismerős a sztori valahonnan?-TORESPONT-A Patriots a 6. körben, a 210-es választási joggal draftolta le a Miami Egyeteméről érkező elkapót. Már egy 2013-as USA Today újságcikkben is Wes Welkerhez hasonlították, de feltűnő a hasonlósága Danny Amendolával és Julian Edelmannal is.
Öt dolog, amit tudni érdemes róla:

1; Rendkívül intelligens

Az egyetemen pénzügy és vállalkozástan szakon végzett, Academic All-American ösztöndíjban részesült, amit a kiemelkedő tanulmánnyal rendelkező sportolók kapnak, valamint évfolyamában valétaelnök volt. A draft után így nyilatkozott: "Bármihez, amihez a nevemet adom, amire a nevem rákerül, azt megpróbálom a lehető legmagasabb szinten teljesítni." Nick Caserio azt mondta róla, hogy "Lenyűgöző srác. Nagyon nagyon okos, 3-3,5 alatt lediplomázott, szép számokat hozott a csapatában, eredményes volt, és élt a lehetőségeivel, amit Miamiban kapott."

2; A játékosmegfigyelők szerint nagyon hasonlít azokra a játékosokra, akiket helyettesíteni próbál

Az NFL.com-on megjelent elemzés szerint Berrios egy kicsit zömök, csípőben keskeny, nagyon robbanékony, jól rázza le a védőket és még a nehezen elkapható labdákat is úgy tudja behúzni, mintha az egy könnyen elkapható passz lenne. Berrios olyan csapatok érdeklődésére tarthat számot, akik a pálya közepére keresnek játékost, rövid-középtávú routok megfutására. Az, hogy punt visszahordásában is jártas csak hozzáad az értékéhez.
Érdekes, hogy pont Amendolához hasonlították a cikkben, aki éppen most ment Miamiba, ahonnan Berrios érkezik.
Berrios azt mondta Amendoláról és a csapatról, hogy " Természetesen láttam őket, néztem őket, megfigyeltem őket, mint sok más játékost is a ligában. Hihetetlenül nagyszerű dolgokat vittek véghez, és nagyon izgatott vagyok, hogy én is tanulhatok új dolgokat."

Vicces, hogy a draftolása előtt Twitter üzenetében azt írta (a várakozásról), hogy: "Nincs gond, hozzá vagyok már szokva."
Aztán Amendolával ellentétben őt végül draftolták, ráadásul nem is akárkik.
 
Berrios
 
3; Jobban teljesítet az egyetemi felmérőkön, mint néhány NFL sztár
 
2017-ben Berrios 55 elkapásból 679 yardig és 9 TD-ig jutott, amivel hozzásegítette a Miami Hurricanes csapatát az ACC Coastal Division címhez a csapat történetében először, és ezzel bejutottak a konferencia döntőbe. Az elkapásait még megfejelte a 15,9 yardos átlagos punt visszahordásával is (13 kísérletből).
A pro day-en a 40 yardot 4,44 másodperc alatt futotta le, a 3-cone drill-t 6,72 másodperc alatt teljesítette, és 36 inch (91,44 cm) es súlypontemelkedése volt. A Nike által rendezett The Opening-nak nevezett eseményen a 100 sportolóból az 5. legjobb lett. A gyorsaságra és robbanékonyságra kihegyezett gyakorlatokban maga mögött hagyta a Panthers elkapóját Curtis Samuelt, és a Steelers sztárját JuJu Smith-Schuster-t is.
 
4; Még a sárban és esőben is gyakorolt, hogy felkészüljön minden időben az elkapásra

Braxton minden nap apjával gyakorolta az elkapásokat, és ahogy apja sokszor emlegeti, fia hat éves volt, amikor egy heves esőben is arra kérte őt, hogy menjenek ki gyakorolni, ahogy szoktak, pedig az összes szomszéd már bemenekült a házba az eső elől. "Azt kérte, hogy dobjam olyan erősen a lapdát a feje fölé, ahogy csak tudom. Teljes sebességgel rohant a labdáért és a sárban csúszva, vetődve kapta el a labdát". Utána még évekig napi rutin volt a gyakorlás, legyen akár jó idő akár eső.
"Az egyik szomszéd kijött és átkiabált nekem, hogy baj lesz ebből, és megsérül a fiam. De a felesége erre csak annyit mondott, hogy ez a fiú egy napon az NFL-ben fog játszani."
 
5; Nevetségesen gyorsan felépült a térdszalag szakadásból (ACL)
 
Az egyik Under Armor All-America meccsen az első negyedben elég fura szögben ért földet egy szerelés után, és az oldalvonalra ment. De mivel nem tűnt olyan súlyosnak a sérülés, visszament a pályára, és a negyedik negyedben TD-t ért el.
Csak a főiskolai rutinvizsgálaton derült ki később, hogy elszakadt a térdszalagja a jobb térdében.  "Úgy mentem főiskolára, hogy el volt szakadva a térdszalagom. Minden okkal történik, és ilyen esetekben erős hit kell, hogy ezt elfogadjuk. Amikor a baj megtörténik persze ez nem egyszerű, hogy elfogadd a helyzetet."
 
Ilyen sérülések esetén a rehabilitáció általában 9 hónapot vesz igénybe. Berrios 7 hónap múlva már a pályán volt, ráadásul térdrögzítő sem volt rajta.
 
 
Nézzük az NFL.com-on megjelent Erősségek/Gyengeségek elemzést Berriosról (Szerk: már amelyiknek értelme van :) ):
 
Erősségek:
  • Nagyon robbanékony, így gyorsan el tud szakadni a mélység irányába azoktól a CB-től, akik lebecsülik őt.
  • Jó ritmussal futja az útvonalakat, és jól ki tud bontakozni, amikor a támadóséma (blokkok, felállások) kialakulnak
  • Nagyon minimálisan esik vissza a sebessége az irányváltásoknál
  • Végig tudja tartani a sebességét
  • Határozottan futja meg az útvonalakat, és jól be tudja csapni a védőket
  • Ragad a kezébe a labda, jelentősen megkönnyíti a QB-k dolgát
  • Maximálisan koncentrál a felé érkező dobásoknál
  • Rendkívül jól teljesít olyan elkapásoknál, amik mögé érkeznek, vagy nagyon közel a bokájához
  • A vonalhoz érkező labdákat is jól meg tudja szelídíteni
  • Félelem nélkül dolgozik a pálya közepén a "darálóban"
  • Puntokat eredményesen hordja vissza

 

Gyengeségek:

  • Alacsony, olyan kezekkel, mint egy Tyrannosaurus Rex (Szerk:Ezen jót nevettem :) Engedjetek meg nekem egy saját készítésű kezdetleges grafikát :) )

Berriosaurus

  • Hiába a jó vetődések, a magasan érkező labdákat nem tudja behúzni magassága miatt
  • Rövid léptei és alacsonysága miatt nem jelent olyan nagy veszélyt, mint mélységi célpont
  • Oldalirányban nehezen gyorsul fel
  • Elkapás után nem túl acélos a további megtett yardok tekintetében
  • Vannak gondjai a blokkolással

A végére álljon itt egy Highlights videó:


Update:

Az előző videó a Junior szezonjáról volt, íme egy végzős videó:



Forrás: Boston.com , NFL.com