Bill Belichick és Tom Brady nyilatkozat

Bill Belichick (Az időjárási körülményekről) "Nos, az esőnek nagy szerepe volt- tudják, a vizes labda, vizes pálya. A szél is számított, de nem annyira, mint az eső,ami miatt a labda csúszós volt. A szerelések is kevésbé sikerültek emiatt, mindkét csapat sok szerelést vétett." (A red zone defense-ről) "Nagyon jó munkát végeztek a srácok. Végre elmozdultunk az utolsó helyekről, ahol egész évben voltunk. Az utóbbi hetekben már látszódott a javulás ezen a téren. Remélhetőleg ebben az irányban haladunk tovább. Egy szoros mérkőzésen a "red zone" védelem sokat számít." (Maroney 100 yardos meccséről) "Keményen futott. Volt pár jó futása, jól mozgott. Vannak dolgok, ahol még jobb lehet, de ez egy jó teljesítmény volt, amire szükségünk volt. Az ilyen mérkőzéseken, ahol van lehetőség a futásra, megmutatta, hogy meg tudja futni, amit várunk tőle. Keményen futott és vigyázott a labdára, ami nagyon fontos." (Kelley Washington nagy játékáról) "Sokat dolgozunk a punt blokkoláson, hiszi vagy sem. Tudom, hogy nem sikerült ez, amióta itt vagyok(1999-ben sikerült utoljára), de sokat gyakoroljuk." Tom Brady (A győzelemről) "Nagyszerű győzelem és úgy gondolom, hogy az időjárás hasonló lesz a következő hetekben. Egész évben jó időben játszottunk és jó volt látni, hogy ilyen körülmények között is képesek vagyunk győzni. A Jets-et megverni mindig nagy győzelem, ráadásul 5-0-al állunk a csoportban és 14-0-al összesen, amire büszkék lehetünk." (Az időjárásról) "Nedvesség, eső, szél, hideg, majd elveszíted a tight end-et a meccs elején...,de a védelem jól dolgozott ma." (Második csapatként értétek el a 14-0-át) "Mi csak minden héten jobbak akarunk lenni. Örülök, hogy nyertünk ma, de a jövő hét nagy kihívás lesz. Jó lesz itthon játszani újra, a közönség is sokat számított ma és remélhetőleg jobban fogunk játszani a Miami ellen." (Mennyire befolyásolta a game plant az időjárás) "Sok play van, amit nem hívhatsz ilyen körülmények között. Minden hosszú és oldalpassz nagy kihívás. Meg kell próbálni a pálya közepét megjátszani, amikor csak lehet. Az biztos, hogy a passzjátéknak nem kedvezett. Jó lett volna most dome-ban játszani, ahol ilyen körülmények nem merülnek fel. Foxborough-ban más a helyzet, de bármilyen körülmények is vannak, a legjobbat kell nyújtanod. Örülök, hogy győztünk." (Játszol-e a következő 2 meccsen?) "Remélem. Remélem minden játékban játszani fogok. Ez a legjobb része a munkámnak." Forrás: www.patriots.com