Bill Belichick visszaforgatta az idő kerekét

Bill Belichick elengedte az utolsó két OTA napról a játékosokat, akik így hamarabb mehettek pihenőre a július végi edzőtábor kezdete előtt. Kedden sem az edzéseké volt a főszerep, a múltba "utaztak vissza" a csapat tagjai.-TORESPONT-

Belichick átalakította a Gillette Stadion egy részét, így olyan érzése lehetett a játékosoknak, mintha a Vissza a jövőbe c. film forgatásán járnának. A csapattagok végignézték a sportág történetét a kezdetektől, élethű környezetben. Bőrsisakokkal, fekete-fehér felvételekkel találkoztak, valamint a táplálkozás is teljesen más volt akkor. Az akkori játékosok nem vetették meg a hamburgert, hot-dogot és egyéb hasonló ételeket.

A játékosoknak is nagyon tetszett ez a fajta időtöltés: "Remek móka volt. Amikor beléptünk, lehetett érezni, hogy nem egy átlagos edzésnap fog következni." A 66 éves vezetőedző idén mással is kedveskedett már a játékosainak, hétfőn a Fenway Parkba látogattak el, a Boston Red Sox baseballcsapatának mérkőzésére. Belichick rendkívül sokat tud a sportág történetéről, fejlődéséről, 19 éves pályafutása során sok mindent látott már. Néhány játékos professzorhoz is hasonlította már, gyakran közelíti meg tanárként a helyzeteket.

"Amit megtudtam Bill Belichickről, az az, hogy imádja a történelmet, valamint a hadsereget. Amikor lehetőség van rá, akkor megpróbál tanítani minket, imádja ezt csinálni." - mondta az egyik játékos a keddi nap után. "Rengeteg felvételt néztünk meg, pl. az NFL kezdetéről, hogyan kezdődött az egész. Milyen volt a sport a '30-as, '40-es években, ilyen felvételeket még életemben nem láttam. Nem is igazán tudtam, milyen stílusban játszottak akkor a csapatok, remek volt visszamenni az időben. Széles repertoárja van Belichicknek, középiskolás felvételektől, az NFL meccsekig, mindenre jutott idő. Teljesen más volt akkor a játék, és maga az élet is. Sokunk ma nem játszana, ha még olyan időket élnénk. Lehet, hogy draftolták volna őket a ligába, de éppen a világháborúban védenék a hazánkat."

Belichick idén már többször is meglepetéssel készült a Patriots játékosainak, nemrégiben az NBA és a Los Angeles Lakers legendája, Kobe Bryant járt a csapatnál, és töltött el egy teljes napot Foxboroughban. Többször is megemlítette a tavasz folyamán, hogy a rendszer megtanítása, illetve az edzőtáborra való felkészítés a legfontosabb cél. Az összetartás is nagyon fontos volt a felkészülés során, Brady és Gronkowski távolmaradása is nagy médiavisszhangot keltett, a csapat mégis a feladatára koncentrált, nélkülük is jól teljesítettek.

Robert Kraft is beszélt a hamarabbi pihenőről: "Remekül dolgoztak a játékosok a múlt héten, a hétfői összetartás pedig mindenkinek jót tett."

Forrás: ESPN