Menetrend
Szavazás

Bill bizonyítványa

2010. 01. 20. 05:33
Szerző: Caedus
Kategória: Cikkek
16:17-kor Bill Belichick felcammogott a pódiumra, majd búslakodva távozott 16:23-kor, alátámasztva azokat a következtetéseket, hogy vége ennek az érának. A csapata összesen 5 percig volt talpon a Baltimore ellen, az edző maga 6 percig, utána egy hátsó ajtón távozott a Gillette stadionban, valószínűleg vissza a táblájához.
Ez a probléma azzal, ha valakinek teljes hatalma van a csapat fölött, legyen szó fociról vagy bármi másról: jelen esetben, egyszerűen nincs hova elbújnod, mindenki Billre figyel. A 2009-es szezon végén, Patriots tükörképe lett a 2009-es Red Sox-nak, képesek voltak megverni a gyenge csapatokat, de egyben ki vannak szolgáltatva a jóknak. Belichick építette fel ezt a csapatot, ő irányítja, ő felelős mindenért, a személyestől a játékkal kapcsolatos döntésig, és ezek többsége nem igazán vállt be, ez eredményezte a második leggyengébb szezonját, a legrosszabb az első volt. Most nem arról van szó, hogy Bill arrogáns, hogy nem dolgozik együtt vagy nem hallgatja meg a szurkolókat, a médiát, tulajdonosokat, a játékosokat vagy bármi, bárki mást. Ezek közül egyik se számít most, igazából sose számított. Minden csak a fociról szól most, a Patriotsról ami, úgy mond elhasználódott, elkopott az elmúlt két évben, 2009-ben a csapat rosszul kezdett, majd jobbak lettek a dolgok, de azután ismét lefele tartott a csapat, sorozatos döntések melyek ide vezettek, a csúcsról oda, ahol most a New England Patriots van. „Hosszú lesz számunkra az offszezon, mint csapat." Értékelte tömören Tom Brady, a Ravens elleni megalázó vereséget követően. „Ahogy ma játszottunk, senkit se tudunk megverni a jobb csapatok közül, olyan volt a meccs mint a szezonunk." Igen, olyan volt egyértelműen. Nem is tudom, mikor ment úgy offszezonra a csapat, hogy több volt a kérdés mint a megoldás, a rossz döntések további rossz döntésekhez vezettek. A meccsen, amikor a Ravens felmosta a padlót a Patriotsal, a belső linebackereken (Jerod Mayo, Gary Guyton) úgy mentek át, mint a kocsik az útra tévedt rágcsálókon, nem volt passhrush amiről beszélhetnénk. Sam Aikennek egy öt yardos elkapása volt, és a csapat második legveszélyesebb embere, egy 7. körös játékos volt, és eredetileg irányító volt az utolsó évében. Három különböző, harmadik és rövid futás a második negyedben, Ravens sikeresen futott keresztül a Patriots jobb oldalán, amely régebben Richard Seymour helye volt, akit eltradeltek egy pickért, ami nem fog rajtuk segíteni 2011-ig. Ez a legutóbbi dolog, az igazat szólva, olyannyira aggódalomra adott okot, hogy a Patriots a második félidő kezdetén a jobb oldali DE pozícióba rakta át Wilforkot, azt várva a Patriots védelmének középső/belső játékosától, hogy helyettesítsen valakit (Seymour), aki akár mellette is játszhatott volna. ..és mind ezek visszavezetnek Belichickhez. Akinek a hibái a 2009-es drafton kezdődtek: 23. pick amit lentebb cseréltek egy 26.-ra, majd végül kikerültek az első körből. Mike Vrabel szükségtelen elküldése Matt Cassel-el a Kansas 34. pickjéért, és ami tovább növelte a furcsaságokat, hogy két picket adtak az Oakland Raidersnek Derrick Burgessért, akit Vrabel pótlására hoztak. (Burgess, akinek a futás elleni védekezést Bill dicsérte, egy szerelést mutatott fel egy futásra építő Ravens ellen.) A drafton lemondták két nagyreményű linebackerről (Clay Matthews és Rey Maualuga), helyettük jött Ron Brace, mennyivel jobb lett volna ha Jerod Mayo mellett nem egy alacsony Guyton van, hanem egy Clay Matthews vagy Rey Maualuga. A draft csak a jéghegy csúcsa volt. Seymour ügy, Wilfork szerződése, két olyan elkapót hozott Bill (Greg Lewis és Joey Galloway, az elsőt camp alatt, utóbbit szezon közbe cutolták ) akik nem váltak be. Shawn Springs három éves szerződés írt alá, és majd a szezon egy részét egészséges inaktívak között töltötte. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy miért is hozta ezeket a döntéseket Belichick, talán azt hitte székfoglaló játékot játszik vagy tedd vissza a szamár farkát. Az első körös picket amit Seymourért kapott a Pats, remélhetőleg jól fogja használni, de ne feledjük hogy Brady már a 34. életévében fog járni, mire használható lesz a pick. De addigra, lehet hogy a csapatnak teljesen más típusú problémái lesznek, vagy régiekhez hozzá fognak adódni az újak. Akkor még: ha ne adj Isten, ez egy úgy mondott átmeneti év lenne, miért ment neki negyedik és kettőnek a Colts, és negyediknek a Miami ellen. Ha a Patriots tényleg hosszútávra tervez, nem lett volna több értelme, hogy bizalmat szavaz a védelemnek és engedi, hogy most szerezzenek fájó tapasztalatot mint később? Még egy ok ami arra utal, hogy hosszútávra tervez a Patriots. A mérkőzésen, amikor volt esélye a csapatnak hogy visszakerüljenek a meccsbe, de egyszerűen nem voltak képesek megállítani a Ravenst rövideken. A Baltimore 24-7-es vezetésnél a második negyedben volt harmadik és 1 szituáció a 49-es yardnál. Ravens a bal oldalán futott, ami a Patriots jobb oldala (ahol régebben Seymour játszott) és meg lett belőle a first down, igaz utána Flacco dobott egy interceptiont. Azután a Patriots kétszer is elakadt, aminek a végén egy punt lett a Baltimore 36 yardjáról, azt remélve hogy oda tudják szegezni őket a saját endzonejukhoz. A mérkőzés következő labdabirtoklásánál, a Ravens kétszer került third downos helyzetbe a saját redzonejukban. Egy punttal felcsillanhatott volna a remény a Patriotsnak, hogy touchdownt szerezzenek a félidő vége előtt, és jó helyzetből folytassák, mivel náluk lett volna a labda a második félidő kezdetekor. De a Ravens mindkétszer a bal oldalon hozta a third downokat, azon a helyen, amelyikről Bill eltradelte Seymourt még a szezon kezdete előtt. Szóval, amikor a Patriots védelme felment a pályára a második félidőben, Mike Wright volt a nose tackle, Wilfork a jobb defensive end, a 2009-es szezon befejezése olyan lett, mint ahogy elkezdődött. ...Bill Belichick próbálta a hibáit helyrehozni. Forrás : boston.com

Hozzászólások

2010. 01. 20. 05:36
nosbiglem
elso :D

Nagyon jo kis CIKK! Ilyet még sokat! :D
2010. 01. 20. 07:43
Horrock
2010. 01. 20. 08:05
kyobalu
Gratula! Nagyon színvonalas cikk!
Végre valaki merte jogos, őszinte kritikával illetni Bill mestert! Értem én, hogy csapat építés, de néha én is csak kapkodtam a fejem évközben. A cserék, a pickek, az új emberek nagyon nem jöttek be. Seymourt, és Vrabelt elcserélni nagyon nagy hiba volt..Értem én, hogy új, fiatalabb emberek kellettek, kellenek, de nekik idő és tapasztalás kellene, főleg olyan nagy és jól teljesítő srácok mellett mint Vrabel-ék voltak..Brady jól mondta, olyan volt az egész szezon, mint a Ravens elleni meccs..A nagy csapatok leiskoláztak minket, többször égően..És az igazolási időszaktól megint nagyon félek..BB nem az a nagy sztárokat veszek a piacról típusú ember, többször megkérdőjelezhető döntései születtek..Ide pedig, ha nem is nagy sztárok, de minőségi emberek kellenek akik nem olcsók..és mindkét fronton, nem csak a védelemben!! Az a kérdés, hogy Kraft úr látja-e ezt, ha látja, akkor hajlandó-e bele nyúlni a zsebébe..vagy pedig tényleg 4-5 éves csapatépítés, teljesen új csapatra, kevés pénzből...ilyen ínséges, nyögvenyelős, hullámvasutas meccsekkel..

GO PATRIOTS!!!
GO WELKER!!!
2010. 01. 20. 09:34
Gege8
Köszönjük a cikket.
Erre már nehéz ráfogni, hogy csak az én szurkolói lelkem fájt év elején a védelem szétverése miatt. Ott volt a lehetőség egy talán egyedülálló "újonciskola" megtartására. Mi inkább elküldtük a tanárokat, a büdös kölkök meg nélkülük nem tanultak. Micsoda meglepetés....
2010. 01. 20. 10:03
nosbiglem
Ugynézki LT el akar menni a Chargersből, bár ez még nem biztos. Ez egy uj hir az NFL.com-on.

Mi lenne ha megszereznénk? Végre lenne egy csúcs RB-ünk :D

Nekem tetszenne, csak sztem bele kell nyúlni mélyen a zsebbe, eléégé drága játékos.
2010. 01. 20. 10:06
rege
Talán nem 2010. január 7. ottani idő szerint 16:17 kor kellene kezdeni az elemzést. Amennyiben visszaidézem a "semmitmondó" nyilatkozatait, már a Jets elleni idegenbeli meccs után tudta: itt komoly baj van!
Olvastam egy statot mi szerint a 2007 szezon SB döntője óta 15 SB gyürű és 8 PRO BOL résztvevő "Távozott" ilyen , vagy olyan ok miatt a védelemből. Ez elég megdöbbentő adat és magáért beszél.
A siralmas igazolásokról részletesen szól az írás azér Edelmann nevét mint üdítő kivételt megemlíteném.
Azonban hiányolom a fenti írásból, hogy nem "néz" a kulisszák mögé. Miért gondolta Belichik, hogy Bradyval meg tudják oldani a játékhívásokat gyakorlatilag off. c. nélkül? Mi volt az oka annak, hogy a játékosok többségén - tisztelet a kivételnek - a minden midegy hangulat uralkodott.
Sajnos azt kell mondanon a csapat sorsa már a szezon kezdet elött eldölt. Az, hogy idáid eljutottak csak a kivételes képességű játékosoknak köszönhető.
A védelemnek a hagyományokhoz méltatlan szereplése viszont egyértelműen a "mester" hibája, de engedtessék meg Neki is a tévedés lehetősége. Ő is egy ember.
Ennek ellenére azt gondolom, hogy még mindíg a liga legjobb (fő) edzőjéről beszélünk. Több tiszteletet érdemel(ne), még az írás szerzőjétől is.
2010. 01. 20. 10:07
temp
LT már nagyon nem az a csúcs RB, aki pár éve volt. Nézz rá az életkorára (31 lesz idén nyáron), és nézd meg, hogy hány olyan HB van a ligában a csapatoknál, akinek 3-assal kezdődik az életkora (elárulom kevés, és kapásból már most 3 nálunk van :))
2010. 01. 20. 10:23
Pupu
Én nem értek egyett ezzel a cikkel.
Utolag midnenki okos.
Ki gondolta volna pl hogy Burgess vagy mondjuk Galloway nem válik be.
Könnyü igy már okoskodni,ha idény elött elmondja minden okos szakiro hogy BB hülye vagy mert ezek bénák akkor azt mondom hogy huu ezek aztán tudják..
MIndneki odáig volt Wes,Moss,Galloway hármastol..
Egyedül Seymourt lehetett tudni hoyg nagyon fog hiányozni de ö érte meg kaptunk elsö körös picket amit idén már nem kaptunk volna érte..
És sose tudjuk meg hogy mennyivel végzett volna jobb helyen Seymoural a Pats...(én nem gondolom hogy sokat számitott volna..)
Vannak döntések amik bejönnek vannak amik nem..Senki se jövöbeláto ahogy BB se..
Ez olyan mint pokerbe a parti után megmagyarázni mit kellett volna csinálni mikor már tudod mindenki lapját..
Én továbbra is bizok BB-be:)
2010. 01. 20. 10:25
gj2k
Szerintem így lenne jó a csapat, a következő drafton nagyon be kéne ezeket húzni:

HB: Flash
WR #1: Superman
WR #2: Spiderman
Guard #1: Hulk
Guard #2: Sandman

Szerintem nagyon jó lenne így a csapat. Szerintetek? :D
2010. 01. 20. 10:27
Justicar
Most olvastam, hogy a Kraft Foods Inc. Megvette a Cadbury angol édességgyártó csoportot, nem kevesebb mint 3500 MILLIÁRD forintért. Így ha belegyeznek a részvényesek is, akkor a világ legnagyobb édességipari vállalata jön létre!

Úgyhogy nem kell félni Kraft-nak van pénze, hogy esetleg belenyúljon egy-egy komolyabb FA-ba a cap mentes éveben!
2010. 01. 20. 10:30
gj2k
Cap mentes évtől senki ne várjon sokat, gyakorlatilag alig lesz néhány játékos igazolható, azok is főleg a kiöregedett kategóriából. Azokra meg ki akar egy valag pénzt költeni?
2010. 01. 20. 10:37
nosbiglem
Huh Viito ezt nem tudtam, kosz a felvilagositast :)
2010. 01. 20. 10:40
Bulow
A cikk ugye fordítás, félreértés ne essék... Vagyis olyan írta aki közel van a történésekhez, és talán jobban érzékeli a folyamatokat. Sajnos az van, hogy mi (is) zseninek tartjuk Billt, éppen ezért kerek szemekkel nézzünk, ha valamit elcsesz. Márpedig idén elég sok mindenben mellényúlt, lehetne sorolni, a cikk nagyjából meg is teszi. Valahogy azt látom - és bocs az újabb socceres hasonlatért - hogy nem tudjuk eldönteni, hogy Real Madrid legyünk, vagy Arsenal. Vagyis sztárigazolásokkal a csúcson vagy annak közelében lévő csapat, vagy játékosokat felhozó, a jövőben gondolkodó, amely viszont mindig kiesik a 8 között. Nos, azt hiszem, ahhoz hogy megtaláljuk az egyensúlyt most egy kicsitnRealnak kell lenni. Komoly, kész játékosok kellenek az FA-ról, és FELFELÉ kell trédelni végre nem lefelé. Ki kell szórni a ballasztot jelentőket és új, éhes játékosokat kell hozni. És az edzői karba is...
2010. 01. 20. 10:49
Justicar

Robert Kraft-nak semmi koze a Kraft Foods-hoz, ha jol tudom.
2010. 01. 20. 10:57
nosbiglem
2010. 01. 20. 10:59
_bb
A cikkel én sem értek egyet. Attól pedig, hogy a szerző fizikailag közelebb van nálunk, nem biztos, hogy egyéb téren is.... sőt. Nagyon sok újságíró/olvasóhajhász ír össze mindenféle marhaságokat odakinn. Tény, hogy voltak idén rossz döntések, bár könnyű úgy kritizálni, hogy a másik esetet nem láthatjuk utólag ("mi lett volna ha..." jelleggel). Szerintem ez egy szánalmas kritika utólag, csordaszellemben íródva. Amúgy se gondoltam eddig se, hogy BB tévedhetetlen, de ettől még nem kell nyugdíjazni.
2010. 01. 20. 11:08
temp
a cikk nagy részével egyetértek. BB hibázott! DE!!! Egyrészt ez bőven benne van a pakliban, ha az ember folyton 19-re lapot kér, akkor azért a bank is nyerni szokott, másrészt majd kijavítja, nem ő az első edző aki tévedett, nem is az utolsó. Másrészt, én még emlékszem arra az érzésre, ami BB lejáró szerződésekor volt, amikor komolynál is komolyabb pletykák mentek arról, hogy itthagy minket, és megy a Giantshoz. Nos, megmondom őszíntén nem vágyom arra az állapotra, elképzelni sem tudtam, hogy mi lesz a csapattal utána.
2010. 01. 20. 11:13
Bobtoreador
Nem véletlenül létezik az Offensive Cordinator post. Oké, Bill és Brady a liga kiemelkedő alakjai, de idén nem voltak a helyzet magaslatán. Kellene valaki erre a postra, hátha magabiztosabbak lennének a srácok. Remélem szeptemberben már egy összeszokott csapatot látunk majd.
Go Pats!!!
2010. 01. 20. 11:25
sirCharles
Ezt a cikket a Bucky Brooks-féle "előre megmondom a tutit, utólag meg az ellenkezőjét" okoskodásokhoz hasonlítani, és nem tudok vele TELJESEN egyetérteni.
Egyrészt igaza van abban az eredeti szerzőnek, hogy egy-két kivételtől eltekintve elég gyenge offseasonöket produkálunk évek óta, főleg a drafton. Ki-kifogunk egy-egy nagy tehetséget (Brady vagy Edelman), de a pickjeink többsége totális csőd. És ez Bill felelőssége is - talán túlzottan elhiszi magáról a játékosigazolásért felelős gárda, hogy ők ki tudják választani mindig azt a bizonyos egy rejtett tehetséget, aki a jövő Tom Bradyje lesz.

Másrészt itt ez az érthetetlenül erőltetett fiatalítás. Vrabel és Seymour elküldése pl. borzasztó hiba volt a szezon előtt már önmagában, de ezt még tetézte az is, hogy olyan fiatal játékosokat sikerült a csapatba építeni, akik egyszerűen nem Patriots szintű játékosok. Kár azzal jönni, hogy majd idővel... Nem, igenis vallanak olyanok (pl. Wilhite), akiknek a szerződtetésén sem szabadott volna elgondolkozni, és olyanok is (pl. Matthews), akikhez foggal-körömmel ragaszkodni kellett volna.

Azonban Bill védelmében azt is meg kell említeni, hogy utólag mindenki nagyon okos. Egy-egy döntésről már a szezon előtt is lehetett látni, hogy nem fog bejönni, de azt még a legpesszimistábbak sem gondolhatták komolyan, hogy ilyen szinten nem jönnek be a változtatások. Másrészt a játékos oldalt is be lehetett volna vonni Bill teljesítményének értékelésébe, mert néhány meccsen igencsak úgy látszott, hogy a játékosok nem tesznek meg minden tőlük telhetőt. És igen, még a sztárokon is látható volt, hogy többnyire kedvetlenül, motiválatlanul, tűz nélkül játszanak - így akármilyen taktikát kitalálhat az edző...

Belichick sem tévedhetetlen, közelről sem, de az ilyen fajta fikázó írásokat ki nem állhatom. Szerintem a Patriotsnál rá, Tom Bradyre és Wes Welkerre nincs jelenleg alternatíva, ők egyszerűen egyet jelentenek a Patsszel, minden hibájukkal és zsenijükkel együtt. (Bezzeg mikor Bradyt Bledsoe felépülése után is a csapatban tartotta, és nyertük egy SB-t, akkor nem hülyézte egyik okos újságíró sem...)


Robert Kraft-nek én úgy tudom inkább ingatlanfejlesztő cégei vannak a Kraft Groupban, és semmi köze a Kraft Foodshoz.
2010. 01. 20. 11:25
temp
BB koordinátorok egész sorát nevelte már ki, szóval annyira ezért sem aggódom. Az biztos, hogy JMD távozása komoly űrt hagyott maga után, és gondolom jobbnak tartották nem kapkodva feltölteni a posztot, meg aztán a pótlásra kiszemelt embernek nagy volt a feladat.
2010. 01. 20. 12:52
First Hit
Cedrus:

Én is Írhatok 1 cikket az impresszióimról?
Mert ez nem más...

Aki nem 2007 ben kezde az Nfl Bámulást az tudjah h. az Nfl Ciklusokban mozog a pats Kraft elött 1 kötelező 3 pont volt. és lehet h. jövőre is az lessz. (érdekel majd akkor ennek a honlapnak a látogatottsága...)
Lehetett tudni h. a sok öreg a sok lejáró meg a rossz draft helyek (Mert mindíg ott kell lenni a rájátszásban!!!)végett lessznek ilyen szezonok... de szezon lessz idén is...
2010. 01. 20. 13:03
First Hit
Tony Massarotti is meg kapta ugyan ezt az azit;)
2010. 01. 20. 13:26
sirCharles
Szerintem nem kell itt hatalmas csodákra vagy természetfeletti eseményekre számítani, egyszerűen egy nagyon aktív és agresszív(!) offseasonnel már a következő idényre újra az élcsapatok között üdvözölhetnénk a Patset, még ha nem is legnagyobb SB esélyesként.
Ehhez persze valóban oda kell tenni magukat keményen a csapat vezetőinek, de mi kínálhatna erre jobb lehetőséget, mint egy valószínűleg fizetési sapka nélküli következő idény...? (Ez egyben hatalmas "lehetőség" a Coltshoz és Vikingshoz hasonló small-market csapatoknak a visszaesésre is.)


Én túlzónak tartom továbbra is egyesek túlzott pesszimista hangulatát. Akkor sincs világvége, ha 3-4 évig még nem nyerünk SB-t - amire azért valljuk be, a mostani helyzetet figyelembe véve van esély. Abban biztos vagyok, hogy nem fogunk a Rams vagy a Chiefs szintjére visszasüllyedni, mert Krafték ezt egyszerűen nem engedik már csak hiúságból sem. Ismerjük be, idén (elsősorban magunkhoz képest) gyenge volt a csapatunk, több összetevő miatt is. Attól, hogy egy-egy poszton liga TOP játékos játszik (pl. Brady, Welker, Wilfork, Moss), attól még ez a csapat gyenge volt összességében.

DE!!! Még így is SIMÁN playoffba jutottunk, ahol szerencsétlenül az évtized legrosszabb játékával estünk ki egy nagyon-nagyon jó napot kifogó Ravens ellen (ilyen együttállásnak mekkora esélye van egyébként?). Pár csapatnál tized ennyi változás sem volt, és még a PO-ba sem jutottak be: Steelers, Giants, Broncos, Chicago, csak hogy a nevesebbeket említsem. Ez azért mutatja a franchise erejét, és bár utálom a dinasztiázást (most sem fogom használni), de csak a legnagyobbak ismérve, hogy mikor már félig térden vannak, akkor sem lehet végleg leütni őket.
Tennivaló akad bőven, de nem egy széthullani készülő csapatot kell a nulláról újjáépíteni. Én bízom mind a tulajdonosokban, mind a jelenlegi és jövőbeli edzőkben és a játékosokban, hogy megtesznek mindent azért, hogy a csapat újra visszaülhessen a trónjára.

GO PATRIOTS! :-D
2010. 01. 20. 13:26
boston
az "utólag mindenki okos"-jellegű hozzászólóknak azért megjegyeznám, h én vagy más lehetünk utólag okosak, de a liga legkobbjának nevezett edző, akinek januártól nyárig a csapatépítés a dolga, az ne legyen. Illetve ha már így sikerült ne kapjon ezalól felmentést, mert akkor bárki próbálkozhat nem kell BB szintű edző. Ezzel én nem azt akarom mondani, h mondjuk el mindennek. Nem! De minden tisztelet mellett, ne keresünk hülye kibúvókat. Ezt az idényt vagy elrontotta vagy később lesz meg az eredménye. Ezt én nem tudom eldönteni! Személy szerint én, mint szurkoló jobban örülnék az első verziónak, mert azt aránylag gyorsan lehet javítani. Ha ez egy út kezdete, akkor ezt fogjuk még legalább 2-3 évig erőltetni, aztán vagy beválik vagy nem. Ilyen szintű sportnál én már nem hiszek az alapoktól való építkezésben, csak abban, h egy egy tehetséget építsünk be egy egészbe.

Ja és ha most mentség az, h ki tudta,h x meg y így fog játszani, akkor ezzel azt is mondjuk, h BB eddigi nagy húzásai is véletlenek voltak, mert akkor " ki tudta, hogy fog majd játszani".

és utólag: azért a cikket én is túlzóan borulátónak ítélem.
2010. 01. 20. 13:31
sirCharles
És ennek a felemelkedésnek szerintem nem lehet más a vezére edzőfonton, mint Belichick. Ti el tudnátok képzelni mást mondjuk 10 éven belül New England Patriots vezetőedzőként, mint BB?
2010. 01. 20. 13:47
boston
Még egy dolog: biztos az én hibám, de én egy európai ember vagyok. Szeretnék jó csapatot ( a jelenben ), illetve ha nem megy, akkor tudni az okait. Ezek a semmitmondó, ködös, sablonos nyilatkozatok valamint a több évre tervezett csapatépítések (biztos szükségszerűek), de nekem túl passzívak. Legalábbis a jelenlegi helyzetben. Mert valljuk be, BB mentalitása és viselkedése csak egy sikeres csapat mellett elviselhető, érdekes. Ez egy nagy show, amiből a NE kilógott. De ha marad ugyanez a szürkeség, de eredmény nélkül, az nem lesz túl érdekes. Érthetőbben: gyözelmek után jó a semmit nem mondok taktika. Vereségek után ....
2010. 01. 20. 14:13
sirCharles
Boston

Magát a rendszert is a ciklikusság, ebből kifolyólag is a tudatos csapatépítés élteti. Én személy szerint örülök neki, hogy a rendszer a következetes építkezésre és az erők többé-kevésbé sikeres kiegyenlítésére van alapozva. Ha úgy lenne, mint az európai fociban, ahol csak az nyerhet aki mögött a nagy pénz van, akkor ebben a ligában a Seattlenek kéne nyernie minden bajnokságot.

Teljesen megértelek a tekintetben, hogy nehéz elviselni, mikor a bosszantó vereségek után is csak szűkszavúan oda-odalöknek apró, semmitmondó koncokat a szurkolóknak, hadd rágódjanak, de semmi több. Magam is azt mondom, néha nem ártana mind Billnek, mind a játékosoknak valóban önkritikát gyakorolnia, nem csak a sablon dumát lenyomni. Viszont szerintem ez a mentalitás Belichickhez és a Patriothoz tartozik ugyanúgy, mint a sikerek. :-)
2010. 01. 20. 14:20
First hit: Tisztázzuk, ez nem az én impresszióm. Ez egy fordítás, ott van a végén az eredeti angol cikk. Ámbátor egyetértek vele néhány pontban.
2010. 01. 20. 14:32
topin
én eltudnék mást képzelni. Amellett hogy sok jobb edzőt nem tudok megnevezni, de még egy ilyen edzői és csapatépítési hibák után, legyen bárki akármekkora historyval megáldott ember, nyugodtan el lehet köszönni tőle. Persze az más, ha egy dinasztia kifut, és a pótlás nem megoldható, de ha a pótlás elmaradásáért valaki felelős az vállalja is azt.

A cikk meg köntörfalazás nélkül rátapint a lényegre, nem is értem miért kell szemellenzővel nézni a valóságot. A pókeres hasonlat az teljesen hülyeség, már bocs de nekem ez a munkám, szóval ott kár okoskodni.

A puding próbája meg az evés. Szóval nem kell szezon előtt azt mondani hogy rossz lesz a csapat. Majd év végén kiderül, hogy amit összeraktak, elképzeltek az működött vagy sem. És ha nem akkor annak megvannak az okai. Külföldön teljesen egyértelmű hogy aki hibázik az felteszi a kezét, uraim kérem alássan én hoztam ezt a döntést és NEM jött be!!! Nem pedig magyarázkodnak, hogy jaj de ha úgy lett volna meg blablabla. Nem úgy lett.

BB-vel lettünk bajnokok, rengeteg jó döntést hozott, ahogy rengeteg rizikósat is. Ha valaki 19-re lapot kér mindig, akkor az bolond. Hiszen többször fog "besokalni", mint black jacket kapni.

Számomra az volt a meghökkentő, hogy már már napóleoni gőgösséggel hozott döntéseket, és nem látta a fától az erdőt. Picit elhitte hogy ő tévedhetetlen és minden amihez nyúl arannyá válik. Nos szarból nem lehet várat építeni, még neki sem. Az hogy ezt nem látta előre, na az az ő hibája. Nem tudunk olyan döntéseket tucatszám felhozni, amik beváltak. De olyanokat igen amik becsődöltek. Én még ennyire motiválatlannak, tanácstalannak nem láttam a csapategységeket. Cassellel az elején voltak tanácstalanságok, de a védelem felszántotta a pályát, hogy kihúzza a támadókat a slamasztikából. Idén kóválygó, lélektelen játékosok voltak, azokon a meccseken amikor valaki(k)nek át kellett volna billenteni a holtponton a csapatot.

Sem a pályán, sem a partvonal mellett nem volt vezér, mintha mindenki érezte volna hogy nincs mihez nyúlni. legyen ez a playbook hiányossága, a játékosok tudás szintje, vagy egyéb.

Szóval azért mert szeretjük, vagy már már Istenként tiszteljük BB-t, igenis kopiintsanak az orrára hátha régi önmaga lesz. Mert még egy ilyen draft és FA döntési hullám, és csapatépítési (itt az edzői teamet is értem) problémák után eléggé távol kerülünk attól hogy minőségi játékot produkáljunk. Aztán pár év múlva, meg már ahogy írta valaki franchise QB után is nézhetünk. Jelenleg tehát szvsz elég messze vagyunk attól, hogy újra "csúcsra járjunk". Persze ettől még szeressük a csapatot, meg szurkoljunk neki, de a tényeket és a hibákat azokat lássuk is. Ne csak a zseniális húzásokat magasztaljuk az egekbe. Hanem a hülye, beképzelt, makacs döntéseket is vegyük észre. Amúgy meg nem is értem miért kell egy seggel több lovat megülni, vagyis megpróbálni.

Van erre egy magyar közmondás: Sokat akar a szarka és nem bírja a farka. Hát idén pont ez volt velünk.
2010. 01. 20. 15:16
kyobalu
topin le a kalappal!
Talán 1-2 helyen finomabban fogalmaztam volna, de a lényegével egyetértek!BB nagy mester, zseni, védőguru, elképesztő motiváló tényező tud lenni, bejutottunk vele 4 SB-ba az elmúlt 10 évben, de véleményem alapján az elmúlt szezon többek között az ő kicsit arrogáns, ne mondja már meg nekem senki, hogy mit kellene itt csinálni, és kit kellene leszerződtetni, és elküldeni edzője volt! Szeretem, imádom, de jogos kritikát vele kapcsolatban is ki lehet fejteni..Idén sajnos több volt a hibája, mint a jó döntése..Persze senki sem tudhatta előre, hogy az általa tehetségesnek vélt újoncok ennyire nem fognak muzsikálni, és ennyire motiválatlanok lesznek, de ez tényleg nem póker..A minicampekben, az edzőtáborokban, felkészülő meccseken azért általában ki szokott derülni, hogy ki fér be az általunk játszani kívánt modellekbe és ki nem..És igenis elsősorban ennek a felelősei a játékos figyelők, és az edzők..az ő FELADATUK, MUNKÁJUK, hogy februártól szeptemberig ezzel foglalkozzanak..A hiányzó helyekre a játékunkba passzoló kifejezetten jó, tehetséges, lelkes srácokat keresni,és betanítani őket..A csapat motiválatlanságáról, a D újonc hibáiról, vezéreinek hiányáról pedig nem is karok beszélni..EZEK megoldása főleg egy vezető edző feladatai lennének..és valljuk be őszintén, ilyen sikerekről idén aztán nem beszélhettünk..
A többiekkel ellentétben nem temetni akarom a csapatot, csak furcsa volt idén 1-2 folyamat..Nem új dinasztiát kell itt kinevelni, hanem lelkes, tehetséges, jó játékosokkal megtűzdelt csapatot, ahol minden egyes csapatrésznek meg lesz a megfelelő vezére, aki a tudást, és az akarást is át tudja adni az újoncoknak!!Erről szólt régen is a csapat, és erről kell a jövőben is..Hogy ne csak a PO-ba bejutó, hanem azt megnyerő alakulat is lehessünk!
Azért panaszkodásra nincs okunk..Ezzel a féltérdre kényszerített, akadozó, hullámvasutas játékkal is simán bejutottunk a rájátszásba...Csak hát mindenki a régi, szép, lendületes, látványos, és eredményes játékunkat akarja látni..Mert az volt a CSAPAT!!! Idén meghatározó, tehetséges játékosok megszerzésével tudnánk ezen javítani..és ez ismételten a vezetők felelőssége lesz, és nagyban Bill mesteré!!!

GO PATRIOTS!!!
GO WELKER!!!
2010. 01. 20. 15:29
temp
topin: BB csapatépítési és vezetési filozófiájára folyamatosan jellemző volt a 19-re lapot kérés. Az öregnek általában be is jöttek a dolgai. Ezután természetesen várják el tőle, hogy minden kockázatos húzás, minden először kétséges manőver működjön, ami természetesen lehetetlen.

Ennek tipikusan jó példája, hogy a draftokkal kapcsolatban mindenki Bradyt emlegeti, hogy bezzeg egy 6. körös QB-val mire lehetett menni, akkor másik 6. körös ember miért nem ér a nyomába... nos egyszerű, valszeg Tom volt a kivétel, és nem a többi late pick a hiba.
2010. 01. 20. 15:40
sirCharles
Azért Bill megítélésénél az esetenként jogos és abszolút nem alaptalan kritikák mellett azt se felejtsétek el, hogy nem ő játszik a jól fizetett játékosok helyett...

Ha már egyszer az ő esetében MUNKÁról beszélünk, akkor a játékosoknak is az lenne a MUNKÁja, hogy otthagyják akár a lelküket is a pályán edzésen és meccsen egyaránt. És bár voltak ezzel is gondok, ne mondja senki, hogy mindig csak a rossz edzői munka (taktika, motiválás, playhívások) volt a baj idén, mert nem. Ennyi motiválatlan, küzdeni nem tudó/akaró, puha Patriótát mióta a csapatért szurkolok még nem láttam meccseken, és ez elsősorban nem Bill felelőssége vagy hibája szerintem. A rossz játékosmozgás az igen, de egy kedvetlen Randy Moss vagy egy beszari secondary nem...

Én sem gondolom, hogy Billt fel kéne menteni bármi alól is, mert igenis főleg ebben a holtszezonban hibát hibára halmozott a teamjével(!). De ahogy Randy Mosst sem kell elküldeni 2 rossz meccs után, úgy talán Bill felé is áradhatna kicsivel nagyobb türelem, sőt.
2010. 01. 20. 15:51
boston
sirCharle, igazad van. De! nem az edző hibája ha valaki rossz vagy nem teszi oda magát, mégis rajta kérik számon! ha jó ha nem jó ez mindenhol így van. Az edző vagy megváltoztatja vagy kirúgja őket a következő idényre, ez ilyen egyszerű!!
2010. 01. 20. 15:52
boston
bocs a neved, sirCharles
2010. 01. 20. 15:53
_bb
Csak pár észrevétel, amellett hogy ez nem azt jelenti, hogy BB nem hibázott:

1. Fiatalítani kellett, és ez sohasem választható. (Hobbs-szal leginkább egy visszahordót vesztett a csapat, Harrison, Bruschi visszavonult, BigSey elcserélése egy első körösre, mikor utolsó évében volt, és nagyon kérdőjeles volt az újraszerződtethetősége, ugyan megkérdőjelezhető, de végső konklúzió még nem vonható le, s egyébként 2008-ban sem volt olyan marha jó a Pats futás elleni védelme... egyedül Vrabel kiárusítása tűnik igazi hibának.) A következő nagyon fiatalítandó egység az OL, s elkerülhetetlen pár név távozása... ott is átmenet van, már most, s ez nem baj, ha visszagondolunk az utóbbi pár évre.

2. Brady sérüléséből visszatérve nem nyújt(hat)ott azonos szintet a korábbival, s ráépül a támadás, s ebben nem segített JMD távozása sem.

3. McDaniels pótlása korántsem volt egyszerű feladat (ha elismerjük McDaniels tehetségét). Rajta kívül is voltak távozók az edzői stábból. Általában aki edzőnek megy ambíciózus, s nem feltétlenül BB elviselhetetlensége készteti őket továbblépésre. Egyszerűen BB árnyéka természetes módon nőtt a sikereivel.

4. Nem BB az egyszemélyes "Personnel Department", nem foglalkoztatnának annyi embert, ha úgy működne, hogy ő egyedül letesz x nevet az asztalra és azt mondaná, őket draftoljuk. Talán nem jó a mérce amivel BB méri az első körös játékosokat, mert pl Matthews és Beason meg még egyebek is milyen jók lettek, mikor be lehettett volna őket húzni. Valószínűleg ő látja a legjobban, hogy hol hibázott, s nem hiszem, hogy olyan hülye lenne, hogy nem tanul belőlük. Egyébként meg tessék akkor szidni Piolit is meg a többi embert a PD-ből.

5. Hány csapatnak jöttek be a nagy FA igazolások? Hányan jutottak ezzel a módszerrel messzebbre mint a Pats? Érdekes utánanézni. (Nagyon leegyszerűsítve: Nagy név, nagy cap hit, a többiek kevesebbet kell hogy kapjanak, hosszútávon nehezebb a team management. Ezért csak pár nagy név fér be. A Patsnél már ott van Brady, meg Moss, és még párnak kinéz valami, legjobb lenne a saját nagy neveket (VW, LMankins, SG, LBodden...) megtartani. )

6. Bár mindenhol mindig vannak, folyamatosan voltak sérültek a csapatban. Ezt se kéne azért elfelejteni, se minimalizálni. Ez egyik csapatrész összeszokását sem segítette (OL, DL, LB...)

7. Galloway, Smith megszerzése, talán D. Thomas elcserélése és Gaffney elengedése hiba volt - Vollmer, Edelman, Ingram húzása nagyon bejött, Butler, Chung ígéretes, Tate, McKenzie sérülése nem volt látható előre. A korábbi 2007 (azért jött Moss, és Welker)-2008-as draftok levét itta a csapat. A filozófia ami 10 éves edzősködése alatt 2-3 évig nem jött be, most menjen akkor a kukába? Valószínűleg ő is tudja, hogy kell változtatni valamennyit, de hülyeség lenne egy 180 fokos fordulat.

Számomra egyértelmű, hogy amellett, hogy BB elkötelezte magát az átmenet mellett, nem mondott le a PO-ba jutásról, s ez nagy szó. Lehet kritizálni nem arról van szó, de ez a cikk nem kritika, hanem sárdobálás (arról szól, hogy bezzeg, ha "Seymour itt lett volna", "meg ha BB tévedhetetlen lenne", "meg amúgyis arrogáns, végre megjárta"), amitől nekem felfordul a gyomrom, s amihez nem csatlakozom, még akkor se, ha egyetértek azzal, hogy lehetett volna jobb döntéseket hozni.
2010. 01. 20. 15:59
sirCharles
A csapatépítéshez még egy gondolat:

Egyszerűen be van kódolva a liga működésébe, hogy akár a FA piac, akár a draft, akár a fizetési sapka szabályai miatt a végtelenségig nem lehet egy csapat a csúcson. Akármennyire ügyesen sáfárkodik egy csapat a lehetőségeivel, és akármennyire jól oszt-szoroz a játékosmozgásokkal, mégis lehetetlen, hogy folyamatosan fenn tudjon tartani egy élcsapatot, amelyik minden évben eséllyel száll harcba a bajnoki címért. Ez lehetetlen. Vagy egy idő után nagyon hátraszorul a drafton és így nem tud megfelelő utánpótlást biztosítani, vagy a fizetési sapka nem engedi a fejlesztést. A bajaink ellenére mondom, hogy szerencsére ez nem európai foci, hogy minden csak pénzkérdés. Voltak elhibázott húzásai Billnek, amik esetenként érthetetlenek és nagyon fájóak is - de másoknak is vannak...

Ne feledjétek, hogy ez a csapat 2001 óta csúcson van. 9 év! Hány másik csapatnak sikerült ez a fizetési sapka bevezetése óta? Természetesen nekem sem jó nézni, hogy nem a 2007es valóban megrendíthetetlen, sziklaszilárd csapatot látjuk hétről hétre, de úgy gondolom, naivság lenne abban hinni, hogy egy nagybevásárlással minden megoldódik. Törvényszerűségekkel még a Patriots sem tud szembemenni. Szerintem ne várjátok, hogy minden évben bajnokok legyünk vagy legalább AFC döntőt játsszunk - így legalább kisebb csalódás ér minket, ha nem sikerül :-D

Majd ha tényleg újra összeáll egy bombacsapat - amelyre valószínűleg a következő 3-4 évben nem fog sor kerülni... de ne legyen igazam ;-)
2010. 01. 20. 16:01
First Hit
Caedus Csak h. tisztázzuk ezt Tony Massarotti is megkapta a fordítás rendben volt...
2010. 01. 20. 16:03
bara
köszi bb, hogy leírtad a gondolataimat;)
2010. 01. 20. 16:04
sirCharles
_bb 2010.01.20. @15:53

Ezzel maximálisan egyetértek.
2010. 01. 20. 16:07
temp
vrabel téma: nos érdemes visszaolvasni, hogy mennyit beszéltek a hazai és külföldi szurkolók, sőt néha szakírók is arról, hogy Mike már nem a régi, hogy megtört, hogy borzasztóan lelassult, hogy a pályán nem egyszer már inkább gátja a csapatnak. Az egy másik kérdés, hogy az idei védelemből lehet, hogy még a megördegedett és lelassult Vrabel is kiemelkedhetett volna, de azt azért ne felejtsük el, hogy brutális pénzt keresett volna (a trade előtt a legtöbb szurkoló cut-ot emlegetett), és nem ő a jövő ez világos.

Azt se felejtsük el, hogy Casseltől meg kellett szabadulni, a mai napig nem tudjuk, hogy Vrabelt mi küldtük a Chiefshez, vagy ők ragaszkodtak hozzá, hogy megkapják Cassel mellett...
2010. 01. 20. 16:12
temp
Seymour is jó kérdés. Azt pletykálták, hogy Big Sey igényei és a csapat lehetőségei (arra ugye senki nem tudja a választ, hogy a lehetőség szó ez esetben tényleges fizikai korlátot azaz cap/pénz hiányt, vagy csak vezetői filozófiát jelent) fényévekre voltak egymástól.

Persze, kinek ne kellene Seymour a csapatába, de ha mondjuk bedobta, hogy ő Big Al fizetése alatt meg sem fog mozdulni (főleg, ha sejtette, hogy valahol fog elszállt pénzt kapni), akkor jobb elcserélni, mint még 1 évig megtartani, miközben lehet sejteni, hogy az idei patriots védelemből nem csak Sey hiányzott, nem ő volt az utolsó lyuk, valószínűleg vele sem oldódott volna meg a komplett LB sor problematikája, és nem valószínű, hogy pusztán ő elég lett volna a SB meneteléshez (elég megnézni, hogy például a Ravens ellen leginkább a támadóink betliztek, a nagy futást leszámítva úgy szereztek 17 pontot, hogy a kisujjukat nem mozdították érte, ugye 2 int, 1 fumble kapásból...).
2010. 01. 20. 16:15
_bb
viito: egyetértek veled, tényleg. Csak arra akartam utalni, amire pl. Reiss is említést tesz mostanában, hogy Vrabelt azért kritizálták, mert lelassult és így már nem 3 down LB. Ugyanakkor lehet, hogy 2 downra, futás ellen, "setting the edge" részre, meg vezéregyéniségnek marha jó lett volna (szóval félig üres helyett félig tele filozófiával). Biztos, hogy nagyon nagy volt a fizuja, és Cassel-t el kellett passzolni... de nekem még így is kicsit kiárusítás szagú. Mondjuk vissza lehet olvasni az akkori kommentjeim ;)
2010. 01. 20. 16:15
kyobalu
Jogos..Az idei teljesítményért nem csak a BB mester a ludas, hiszen teljesen szerteágazó a probléma..Rossz játékos marketing, hibás cserék, eladások, vételek, OC vándorlások, és lelketlen játékosok jellemezték a szezont.. Ebből fakadóan, fantáziátlan O-munka, tapasztalatlan D-munka, sok-sok felesleges, és elkerülhető hibával..Soxor csak saját magunkat vertük meg..Az egész szokatlan volt számunkra..És minden meccs végén csak azt kaptuk a játékosoktól és a vezetőtől is, hogy ez most így jött össze, de a következő meccsen majd megmutatjuk, hogy milyen erősek is vagyunk..és nem lett jobb, sőt..Talán a Jaguars elleni meccs volt idén amire büszkék lehetünk..a többi szinte feledhető..Ott kellett megmutatnia a csapatnak, hogy egy PO-ra vadászó,és akkor még esélyes csapat ellen mit tud felmutatni..de az összes többi szürke, nyögvenyelős, döcögős volt, sok-sok buta hibával..És ez mindenkinek a hibája..a játékosoké, az edzőké..a playmakereké, és play tervezőké is..Ez a baj..
Nem a vizes lepedőt akarjuk mi ráhúzni bárkire is, de azért a felelősségét, és hibáit mindenki be szokta, és fel is tudja ismerni ilyen, vagy hasonló helyzetekben...DE csak Brady volt egyedül aki megmondta az igazat az egész szezonról..ezért van hiányérzete több embernek..mert talán többen is ludasak voltak benne...
Nem BB-t, vagy a többi nagy nevet, játékost akarják elküldeni, csak néha jogos, vagy jogosnak vélt kritikával merik illetni az általuk nagyra tartott csapat embereit..enji..fölösleges azon vitatkoznunk, hogy ki milyen, mennyire jogos-jogtalan kritikákat fogalmaz bárkivel szemben..így érezzük.. És hol, ha nem itt eszmecseréljünk róla?
2010. 01. 20. 16:21
Közben Brady is lemondta a Pro Bowlt, ahogy várható volt... Jelen állás szerint Wilfork, Mankins és Meriweather lesz ott tőlünk.
2010. 01. 20. 16:34
norbertobaggio
Az a helyzet azon gondolkoztam most el ,hogy mindenki csak a rosszat látja az idei szezonban ,hozzáteszem én is holott PO-ban voltunk aminek más csapatok nagyon örültek volna pl: Pittsburgh-Giants. Szerintem ezt is észre kéne vennünk ,hogy minekünk ez a gyenge szezonunk is PO helyre volt elég mi lett volna ha még jól is játszunk?
2010. 01. 20. 16:40
Bulow
Azért az nagyon jó, hogy egy PO-s szezon után ennyire problémásnak látjuk a helyzetet, el vagyunk kényeztetve. Valahogy én azért nem látom annyira sötétnek a jövőt, egyszerűen átalakulóban van a csapat, a "galaktikusok" lassan kiöregszenek, az aszem természetes, hogy ilyenkor visszaesik a csapat eredményessége. BB valszeg pont ezért rostál évről-évre valamennyit, hogy azért legyen folyamatosság.
És: nézzétek meg mennyi szar, szerencsétlen dolog történt velünk az elmúlt két szezonban! Brady sérülése (és persze most Wes) olyan érvágás, ami önmagában a töredékére vethette volna vissza a csapat teljesítményét... Láttuk, hogy mit tud a Colts Manning nélkül, vagy mit tud a Giants, ha Elinak csak kicsit is visszaesik a formája.
+: Ez a PO és a Ravens meccs azért egy állatorvosi ló volt, azt gondolom, hogy a szezonzáró meccs túlontúl meghatározza a hangulatunkat.
2010. 01. 20. 16:42
Bulow
Off, de jó: az NFL honlapon már megjelent az első mock, persze egy pass rushert írnak hozzánk. És érdekes hogy Tebow ide vagy oda, nincs QB az első körben..
2010. 01. 20. 17:13
sirCharles
Bulow

Egy másik topicban én is észrevételeztem, hogy tényleg ennyire hiányában lenne a liga tackle-öknek? Támadó vagy védő falemberen kívül alig van az előrejelzett első 20 pickben más, és az első valódi támadójátékos (OT-t azért ne hívjunk klasszikus támadónak) 21. hellyel egy elkapó.
Tebow esetét rendkívül károsnak tartom abból a szempontból, hogy úgy az egész draft értelmét veszíti, ha egy játékost előre megbeszélten egy bizonyos csapat (Jaguars) "draftolhat" csak. Nem biztos hogy jól tudom, de mintha emlékeznék egy hallgatólag megegyezésre a csapatok részéről, hogy Tebow a Jax-é lesz. Érdekes...

Szerintetek jól járnánk Ricky Sapp-pel? Az tény, hogy kell a passrush, de ezt tényleg egy újonccal kell megoldani? Elmegy a fél idény mire a többségük belelendül a liga ritmusába, ha éppen sikerül… Nem lenne jobb inkább kemény falembereket draftolni közvetlenül Wilfork mellé?
2010. 01. 20. 17:22
topin
a 80as évek közepétől követem nyomon az amerikai major sportokat és kb 6-10 év amit egy csapat az elitben tud tölteni zsinórban és ez azért van, mert a franchise playerek ebben az időben tudják húzni a csapatot. Ha visszavonulnak, akkor visszaesés következik. Hiszen az ő pótlásukat menet közben a fizetési sapkák miatt, nem lehet megoldani.

Nagyon nagy hiba lenne ha nem látnánk hogy TB nélkül nem tanyáztunk volna az elitben zsinórban ennyi időt. Sokkal könnyebb dolga van BB-nek, ha tudja hogy az egyik legfontosabb poszton egy TB van a rosteren.

Majd ha visszavonul, akkor kiderül mit húz elő a kalapból a mester. De mi is úgy járunk mint az NHL-ben az edmonton oilers, vagy a kings, gretzky és messier távozása után, vagy mint a pittsburgh lemieux rákja után. Esetleg mint NBa-ban a Celtics Birdék után, vagy a Lakers Jabbar és Magic vagy a Bulls Jordan után.

Az amerikai sportok ezért jól felépítettek, mert körforgás van. De egy Phil Jacksont (10 aranygyűrű) is lehülyéznek és megkérdőjelezik a döntéseit ha ostobaságokat csinál és érthetetlen döntéseket hoz.

Mivel BB maga a PATS edzői kara (tudom h nem így van, és számos ember dolgozik rész feladatokon) és a végső döntés mindig a vezető edzőé. Így most ő a ludas. Amikor bajnokok leszünk akkor sem az egész PD megy a mennybe, vagy ha ők találnak valakit akiből sztár lesz akkor sem az van hogy xy scout kikukázott valahonnan valakit, hanem h BB találta.

Együtt sírunk együtt nevetünk, ha a jókat BB kapja, akkor a rosszat is neki kell.

az meg h 6. körben TB-t draftoltunk és megsérült az a QB akire építettünk előtte, és TB-ből az lett aki az american dream. Ezzel ne takarózzunk már. 6.körös pickből sok szőkőévente lesz hérosz. De vélhetően BB sem azért draftolta mert tudta mi van a srácban, hiszen akkor nem hagyta volna benn a 6. körig nehogy más elvigye a kis géniuszt.

lehet az jön le h én nem szeretem BB-t, de ez nem így van. Vele érte el a csapat amit elért, rengeteg makacs döntést hozott az évek során a vezetőséggel karöltve. De az ilyen jellegű döntések rizikósak és ha csak egyszer is nem jön be akkor számon kérhető. Mert az elég magyaros kifogás, hogy kérem múlt héten kétszer is bejött, akkor nekem most szabad hibáznom zsinórban többször, mert már bizonyitottam. A sport olyan, hogy mindig bizonyitani kell. Nem csak LoMonak, Randynek, BB-nek is.

Persze egyiküket sem kívánom más csapatba, mert akármennyire hihetetlen nekem ők a kedvenceim hárman TB-vel, VW-vel kiegészülve:) na jó meg Wilfork, meg Mayo meg még vagy 50 ember:)
2010. 01. 20. 17:27
istidt
Üdv

Lenne néhány érdekes kérdésem .
Mit szóltatok volna hozzá ha, a 2008-as csapat fut ki minden meccsen az idei évben,(persze az idei draftokkal együtt) és nem nyerünk SB-t vagy be se jutunk a PO-ba?
Vagy azok akik elmentek visszavonultak maradnak 2009-re, majd szezon végén lépnek le, ki trade-el, ki örökre elhagyva a focit, vagy egy Sey holdout? Mi lett volna a solarycap-pel, az újoncokkal? Vagy ezekután 2010-ben neki állunk egy totál új csapatot építeni mind D mind O szemszögből és lenne 18 új játékosunk, és 5 új stábtag(edző)? Egy ugyanazon évben nem lehet mindent meglépni.Lehet hogy Pees is ezért maradt idénre hogy segítsen elkezdeni a védelmet megépíteni, és ne mind2 oldalra kelljen új Coordinator, sajnos most ez lesz, de nem lehet előre tudni mindent. Nyugodjatok bele hogy a következő szezonban is építkezni fogunk és még lehet hogy utánna is hogy TB utolsó éveire megint SB legyen a cél.Aztán amint egyszer már említettem jöhet az új éra.
Akkor mi lesz majd?
Én szerintem büszkék lehetünk a csapatunkra, mert senki sem tudta még ezt így megcsinálni mint mi. 10-6 PO First round out kit érdekel. Hol volt a Steelers a Giants vagy Redskins ahol őrült pénzek folynak el, esetleg a Jags ami költözik vagy sem?
Szóval jó hogy máshoz vagyunk szokva meg kicsit több önkritika kellene, de a Pats ilyen cirka 10 éve ezért is szeretjük. Ja önkritikaként pedig beszéljenek a soxor csalóka statok, 3 év múlva csak ez fog számítani. Mindenki tudta a csapatnál hogy idén jó esetben lesz PO, a többi már ajándék lesz. A Jets és Fins is bárhol versenyben lett volna az elsőségért.
Szisztematikus építkezés néhol több máshol kevesebb hibával, de így is TOP csopat maradtunk, vagy jobb lenne 5 SB cím aztán Niners, Rams, Raiders vagy rosszabb Lions szint? Esetleg Eagels McNabb trade legyen nálunk is?

Na ennyi nem írok többet, már ez is sok.
Legyen véleménye mindenkinek, de ne legyünk már ennyire elkeseredve, mi lesz akkor ha TB és BB visszavonul, merthogy ők együtt fognak az tuti.


Üdv nektek!

GO PATS!

isti
2010. 01. 20. 19:19
Meglehetősen egyoldalú és féligazságokkal teli a cikk. Csak egy példa a Clay Matthews nem pickre. Jól jött volna a csapatnak? Nem kérdés. Akkor már tudni lehetett, hogy Crable ismét lesérül? Nem. Mit profitált a csapat abból a letrade-ből?

A Butler, Edelman, Tate hármast megfejelve a 2010-es (mostani draft) 2/42 v. 2/44 pickjét (pénzfeldobáson múlik majd, hogy melyik lesz belőle).

VAGY

Jött volna Matthews és az 5/162 pick a tavalyi drafton.

Lehet választani. Minimum egál.

Igazából egy dolgot lehet igazából felróni GM Belichicknek: a Seymour trade-et.

Szóba kerülhet még, hogy nem volt ILB depth, de utóbbihoz szorosan kapcsolódik, hogy Bruschi kicsit megkésve jelentette be visszavonulását (ez a szolid változat), és az ő jelenlétében nem tűnt annyira sürgetőnek a sérült McKenzie pótlása.

A cikkben használt állandó Billezést pedig még a Heraldos Borges se engedte volna meg magának.
2010. 01. 20. 20:04
norbertobaggio
OFF---briareos-t biztos ismeritek az nfl.hu-ról na pont ezért szeretem a Pats.hu-t mert itt senki nem teszi magát azzal ,hogy ő itt góré vagy admin ellenkezőleg vele mert ő ezt teszi ott nevetséges!
És ez mind azért történt mert 2 db Hsz-t írtam egymás után vicc nem , itt akár 20-at is írhatok egymás után és nem gond ott ez próblémát jelent az arcoskodónak ez van!
Még jó ,hogy van nekünk Pats.hu!
2010. 01. 20. 20:25
Bendzin
New England Patriots post facebookról: welker, moss és Tom is kihagyja a pro-bowlt sérülés miatt.
ha sérülés megértem, ha véletlenül nem az, akkor szerintem ez a hozzáállás a csapat egyik nagy betegsége most. welker sajnos egyértelmű, hogy nem mehet :S
2010. 01. 20. 20:31
sirCharles
"ha sérülés megértem, ha véletlenül nem az, akkor szerintem ez a hozzáállás a csapat egyik nagy betegsége most" - jogos...

Szerintem éppen ez a ProBowl lenne az, mi most jót tenne Bradynek és Mossnak is. Egy kis felszabadult játszadozás a többi sztárral, vicceskedés Ochocincoval, lazulás...
2010. 01. 20. 20:52
zo72
Azt gondolom Bruschi hirtelen visszavonulásában vastagon benne volt Vrabel eladása.
Szvsz a front7 kell sürgősen rendbe rakni. 2 db LB-t kéne igazolni FA-ról + Wilfork-ot megtartani
2010. 01. 20. 20:58
Gege8
Pont ezen gondolkoztam, én sem hiszem, h egy reggel úgy ébredt "na mától nem játszom". Kellett valami lökés, talán sejtette, hogy ez így nem lesz vicces.
2010. 01. 20. 21:08
A Pro Bowl egy vicc. Egyetlen pozitívuma a játékosoknak, hogy több pénzt jelent nekik a következő szerződésüknél. Wilfork is tavaly nem véletlenül lobbizott olyan erősen a neten, hogy őt is beszavazzák. Bradynél az a legfontosabb, hogy kipihenje a kisebb sérüléseket és töltsön minél több időt a családjával.

RE: Bruschi visszavonulás és Vrabel

Azért a két esemény között nem egy-két hét telt el. Vrabel cserére még a draft előtt sor került, Bruschi pedig a teljes TC és előszezon meccsek után jelentette be a visszavonulását.
2010. 01. 20. 22:07
hopi46
2hete tépjük a "szánkat", hogy igazoljuk az idei gyengébb szereplést.Sokan mondanak okosakat meg vadakat is a csapatról, edzőről stb. Én csak egyet szeretnék mondani: az a csapat, amelyiknek szurkolok az lehet néha jó, néha rossz, néha szerencsés vagy szerencsétlen, ötletes vagy ötlettelen stb., de nem játszhat szív nálkül és "mindhalálig" egyetlenegy meccsen sem, egyetlenegy játékosa sem.Idén ezt hiányoltam! (WW kivétel!) A CSAPATOT! Remélem ez jövóre megváltozik! Go New England NEW Patriots!
2010. 01. 20. 22:42
boston
Azt hiszem ahhoz képest, h az NFL a világ másik táján történik, akik ide írnak mind kicsit benne élnek ebbe a világba. Ezért okoskodunk, írunk sokat, megosztjuk a gondolatainkat. Bár már sokan szeretik, azért nem találkozom nap mint nap NFL "gurukkal" az utcán. Én is sokat kritizáltam Bradyt és még inkább BB-t, pedig jelenleg szerintem ők a Pats jelene (és szerintem jövője is). Büszke vk a 3 bajnoki gyürűre, bár én 2005 óta vagyok Pats fan (gondolom ez nem az én hibám), tehát a 2007-es nagy év kivételével 1 gyöztes po meccset láttam. S bár biztos vannak azok a bizonyos ciklusok, amit sokan írtok, én vagyok annyira naiv lélek és bizom abban, h már jövőre jó csapat lesz. (legalábbis steretném), hiába a statisztikák és a po-idén nem volt jó. szerintem tavaly jobb volt a csapat. A Steelers pl nem jutott po-ba, de egy olyan maccsük nem volt, mint nekünk legalább öt. Igaz volt 3 csúnya zakó, ahol szoros meccsen kikaptak, de meg merem kockáztatni, h sokkal jobbak voltak idén mint mi. Ez csak arra példa, h meglett a po, de szerintem ez csalóka. Ha 7-9 zártunk volna, de lett volna képe a csapatnak, nem szólnék egy szót sem.

Na ennyi, bocs ha fárasztok valakit.
2010. 01. 21. 02:46
topin
OFF

nem értem a személyeskedésre tett utalást. Azt meg pláne hogy min mosolyogsz. Ha az lett volna, nyilván törlésre kerül a hsz.

mint irtam nem csak az NFL-ben vannak ciklusok és a franchise playerek távozása után, kivédhetetlen visszaesés következik. És azt sem értem, hogy miért kell a ha részt elővenni. Akinek most az a véleménye h BB ludas az idei évi eredményben, azoknak már szezon közben is volt hangja ebben a témában. Semmi köze ahhoz hogy kiestünk a PO-ból.

Ha odaégetem a kaját, nem várom el hogy csak azért mert kedvelnek, vagy rajonganak, vagy megőrülnek értem elfogultan azt mondják h juj de jót főztél. Hanem elismerem hogy bizony odaégett. Majd ha valaki azt mondja, de ha 2 perccel előbb leveszem a gázról akkor senki nem mondaná hogy odaégett és milyen finom lenne és úgyis már főztem annyi nagyon jót, bátor fűszerezéssel ami mind bejött és a sok maszlag kivételes ízvilágot adott az ételnek, hogy nyugodtan odaégethetem azt is mindenki egye meg és tapsikoljon örömébe mert én főztem, akkor az nem nagyon lesz hiteles. Legközelebb meg majd megint jót csinálok (vagy nem).

megjegyzem, hogy nem tudok főzni. Csak szemléltettem.
2010. 01. 21. 02:51
topin
nagyon off

jaaa értem már, hogy te nem akarsz engem megbántani ;-) az utólagos okoskodás lényegtelen a pókerben, ott range van meg line, és az ellenfél range ellen kellene a legoptimálisabb line-t megjátszani. Ez esetben valószinüleg mindig +EV-s döntést tudsz hozni és hosszutávpn realizálódik a profitod. Elemezni lehet utólag handet, vagy hand historyt. De az alapján okoskodni felesleges, hogy tudod kinél milyen hole card lapult a parti alatt. Csak kifejtettem hogy mire értettem az okoskodást.
2010. 01. 21. 09:00
CoSco
Én megtartom magamnak a véleményem, úgy se értene senki egyet, meg félek bántó is lennék egyesek számára, szóval maradok a tényeknél, miszerint a Sox-szal való párhuzam pici durva... Az első 7 vagy 8 Yankees-s elleni meccsen aláztuk őket (későbbi bajnok), aki egymaga annyit költött játékosokra mint az egész MLB, szóval mondhatni nagy csapat, ja igen és a Sox nagyon keményen le lett építve (és félő idén még tovább épül lefele :S )
2010. 01. 21. 09:20
trotter
Az NFL-t úgy építették fel, hogy ne mindig ugyanaz a pár csapat legyen a PO-ban. Ezt ti is tudjátok.

A Pats 10 évig csúcson volt. Most jön pár szűkös év, jó lenne belátni. A 49ers-ről sem gondolta seni a nyolcvanas években, hogy egyszer eljuthat idáig.

Már most arról beszéltek, hogy következő PO-ba hogyan kerülhetünk. BB-től megtanulhattátok volna: egy folyón akkor kelünk át, ha már odaértünk. Most pihi, majd draft. És nem is érdemes távolabbra nézni.

Shanahanről sem gondolta volna senki, hogy eljön az a pillanat, amikor elküldik Denverből. Bill is kerülhet még ilyen helyzetbe.

Ami az én kérdésem lenne:
Miért kezeli mindenki úgy Tomot, mint akinek már csak 2-3 éve van, és úgy Paytont, hogy akár annyit is játszhat mint Warner vagy Favre? Biztos oka van, de nem látom mi?
2010. 01. 21. 09:45
Pupu
topin átmehetnénk nagyon nagyon Off-ba és elmondhatnám a véleményemet a pokeres részröl(elég hosszu lenne) de szerintem rajtunk kivül ez itt senkit se érdekel..
De röviden:
Értem én amit irsz csak nem értek egyet veled ugyanis ha mint mondtad felesleges okoskodni parti után akkor sose tanulna meg az ember pokerezni..A tanulás lényege a partik elemzése..

A fözös hasonlatot értem is csak megint nem értek vele egyet;-)

Ha már ennél maradunk akkor én inkább ugy érzem hogy hiányzik pár füszer(ami lehet hogy BB hibája) és pár alapanyag esetleg kicsit megromlott vagy nem olyan jo minöségü mint amit megszoktunk és tul drága lett volna mindent kicserélni(mert akkor esteleg másnapra vagy jövö hétre nem marad alapanyagra pénz):)

De persze mint mondtam ez az én véleményem örülök neki hogy nem mindenki igy látja..
2010. 01. 21. 10:04
sirCharles
trotter

Én pl. 4 KIEMELKEDŐ évet is látok még Bradyben, és utána is magas szintű játékra lehet tőle számítani szerintem... A következő szezon kezdetén még csak 33 éves lesz, ha elkerülik a komoly sérülések a továbbiakban, akkor szerintem ő is eljátszhat akár 40 éves koráig.
Ha esetleg Peyton (egyáltalán nem kívánom neki) egy season- vagy career-ending sérülést szenvedne, Indiben szó szerint megállna az élet. Ha Favre visszavonul, a Vikes is visszatér középcsapat státuszához.


topin

Korábban említetted, hogy ha valami jó történik a csapattal, az Belichick érdeme a közönség szemében, ha valami rossz, azt is neki tulajdonítják. Ezt önmagában is mindig idióta amerikai csordaszellemnek tartottam, nagyon könnyen elfeledkeznek arról, hogy az edzők is egy teamben dolgoznak. Az, hogy BB a vezetőedző, nyilván felelősséggel jár, de azért minden alkalmazottja hülyeségét nem lehet egy főnökre terhelni. Tudjuk, hogy pl. nem a scout csapat egyöntetű véleménye volt, hogy Matthews nem kell nekünk? Nem tudjuk.

Belichick sem tud 100 felé szakadni, hogy mindent személyesen csináljon. Nyilvánvalóan olyan emberekkel veszi körül magát, akikben megbízik, de ha közülük valaki elszar valamit, azt nem háríthatja és háríthatjuk automatikusan csak Belichickre. Ugyanez van a jó döntésekkel. Nyilván azokat sem mindig egyedül hozza meg Belichick, így ugyanolyan hülyeség ezeket is csak neki tulajdonítani, amellett, hogy biztosan vannak egyedül meghozott zseniális húzásai is.

Szerintem senki sincs azon a véleményen, hogy ha Belichick odaégeti a kaját, akkor tapsoljunk neki és jó képet vágva együnk. Viszont azt sem kéne erőltetni, hogy minden edzői hibáért csak őt tesszük felelőssé, mert könnyen lehet, hogy egy-két hozzávaló nem akkor került bele a kajába, mikor kellett volna, ezzel is elősegítve a leégést.

Jogos szintű kritika illetheti és illesse is szerintem Belichicket, mert biztosan voltak hibás döntései neki is, de azért túlzásokba ne essen senki ;-)

GO PATRIOTS! :-D
2010. 01. 21. 10:28
88habi88
#48 sirCharles írására:

Ezekkel a mock dolgokkal azért nem kell nagyon foglalkozni. Egy pillanatnyi kis leírás, arró jó hogy csámcsogjunk rajta. Talán ha már az FA piac beindult, voltak igazolások, távozók akkor már komolyabban lehet ezeket venni. Jobban letisztulnak a needek stb
Tovább ott van a Combine, ahol lehet sokat ugrani lefele és felfele egyaránt.
Ilyet meg, hogy TT a Jaguarsé lesz nem lehet kijelenteni. Én nem hallottam ilyen hallgatólagos megegyezésről, pedig TT témában ott vagyok.
Gene Smith (JAX GM) pedig ki is jelentette, hogy nála TT 3.körös prospect. Persze ettől függetlenül behúzhatja 1.körben, mondván marketing, de sztem ez nem fog beköetkezni.
itt az érvem miért nem fog:
http://nfl.hu/modules.php?name=Archive&a_op=show_it&a_id=732&s_or_a=a
Tehát sokat változhat még ez a mock dolog, én pl 1 mockot láttam (mert azért szeretem olvasgatni őket) ahol TT 1.körben Jax, vhol láttam 3.körben is...
Az meg, hogy ennyi OT van első körbe írva kiemeli, hogy elit az idei class és azért sok csapatnak kell még gondoskodni legfőképpen qb-ja biztonságáról.
Az meg hogy Sam Bradford a 26.helyen menjen el a drafton nem fog megtörténni. Clausen meg nincs is az első körben...

Ricky Sapp pedig most rehabilitációra jár, van egy sérülése, de első körös játékos, #1 olb-nek írják sok helyen. Vérbeli Pass Rusher.
2010. 01. 21. 10:32
88habi88
bocsi a szóismétlésekért :D

itt van még egy sokak által olvasott mock
http://www.walterfootball.com/draft2010.php

mondjuk ez még az nfl.com draftnál is szarabb...ha csak a pats érdekeket nézem
2010. 01. 21. 11:36
sirCharles
88habi88

Tudom, hogy nem kell túl komolyan venni. Én is csak azért kérdeztem a mock draft-ról, mert őszintén szólva általában nem vagyok valami tájékozott draft előtt álló játékosokkal és úgy egészében a drafttal kapcsolatban sem. Engem inkább a végeredmény érdekel, ti. hogy beválik-e a játékos, akit kiválasztanak :-) Egy király passrusher-re viszont nagy szükségünk lenne valóban.

Nagyon király cikk, amit belinkeltél. Viszont én még ez után is arra tippelnék, hogy egy Jax vagy Miami típusú csapat fogja kihúzni, éppen amiatt a rizikó miatt, hogy tényleg beválik-e az NFL-ben is. Ugyanis a linken belül a csodás képet rengeteg tényezővel árnyalják, és szerintem nagyobb csapatok nem fogják megkockáztatni egy nagyon rizikós irányító (futó?) leigazolását.
Kivételes képességű és tehetségű játékos, ez nem vitás, de legalább ennyi a kérdőjel is a neve mellett, és hány hasonló cipőben járó játékossal jártak már pórul csapatok. (Staffordról ugyan még nem lehet egzaktan nyilatkozni, de ahogy elmúlott a nagy médiafelhajtás Detroitban, azért rájöttek, hogy annyira nem is jó a teljesítménye. Én Crabtree-t is ugyanebben a körbe sorolom bizonyos szinten: ahhoz képest, hogy 40 millió alatt nem volt hajlandó pályára lépni, 11 meccsen nem mutatott valami sokat.)
Marketingértéke alapján biztos 1.körös, de képességei alapján lehet hogy csak 3.lesz, mert ahogy olvastam már több helyről, ez az évfolyam nagyon erős.
2010. 01. 21. 13:02
boston
trotternek: ez tényleg cak személyes vélemény. Valahogy az jön le Manningről, h teljesen fanatikus, semmi "mása" nincs mint a foci. Szerintem ő addig játszik amíg csak tud. Brady is fanatikus és profi de mégis nagyobb a pályán kívüli élete. Ahogy én olvastam sok minden érdekli, gondolom a felesége kapcsán még NFL szinten is kiemelkedő társadalmi életet él. Ne értsd, értsétek félre de én jobban eltudom képzelni Bradyről, h 36 évesen azt mondja, ok ennyi volt. (mint Manningről), te kérdezted. Én csak egy személyes véleményt írtam le. Valamint Manning NFL családból származik. én mindig azt érzem nála, h minden statot meg akar javítani, minden rangsort vezetni. Míg Brady-nél nem érzem azt feltétlenül. Ő elhelyezi magát a csapatban és ott megpróbál max teljesítményt nyújtani. (Most, h kicsit egyedül maradt talán ezért viselte nehezebben ezt a dolgot)
2010. 01. 21. 21:22
norbertobaggio
OFF Na ez is megvolt kizártak az NFL.hu Fórum azon bellül Filmek kategóriában irt hsz-em miatt 2010.01.31-ig szóval 10 napra én csak nevetek rajta ha leirom miért akkor ti is ezt fogjátok tenni!
Na szóval azért zártak ki mert nem tudtam eldőnteni egy filmről ,hogy igaz történet volt e vagy sem ők váltig állitották nem igaz ,szóval hülye vagyok de azt nem írták le,hogy mire alapozzák gondolataikat azzal kapcsolatban ,hogy nem igaz!
Azt még hozzá kell tennem egy darab csúnya szót sem írtam le és nem is személyeskedtem csak nem egyezzet a véleményem a briareos nevü (ratyi) adminnal!
Hol van itt a szólás szabadsága a másik megértése ,vagy segitése ezek nagyon nem jó emberek és remélem sose tévednek ide mert az nagyon elrontaná ezt az oldalt!
2010. 01. 21. 21:52
norbertobaggio
OFF hoppá most már 2015.01.31. -ig vagyok kizárva remek ennyit ér az egész NFL.hu meg a magyar társadalom is akinek van egy kis rangja az rögtön elgázolja azt akinek nincs!

DOM légyszíves beszélj velük ,hogy engedjenek vissza mert téged szoktalak ott látni írni!
2010. 01. 21. 22:06
norbertobaggio: a túl sok és gyakori egysoros hozzászólások, ha nem is ütköznek feltétlenül a fórum szabályaiba, de borzasztóan zavaró a "chat"-jellegük miatt. Az egyik legmegbecsültebb fórumtag frontális támadása megkérdőjelezhető stílusban nem volt szerencsés, különösen, hogy a sérelmezett film kapcsán érthetően válaszolt a kérdésedre.

Az nfl.hun csak egy egyszerű hozzászóló vagyok, semmi befolyással nem rendelkezem a döntéseikre.

Annyit tudok tanácsolni: vagy elfogadod az ottani viselkedési normákat, vagy nem írsz oda többet. A Super Bowl idjén tehetsz egy próbát.

ZÁRÁSNAK: ezt a témát hanyaguljuk ezentúl hanyagoljuk ezen az oldalon. Az itteni fórum "Egyéb" rovatában találsz egy dühöngőt "Gumiszoba" néven, ami ezeknek az észrevételeknek a megfelelő helyszíne.
2010. 01. 21. 22:10
boston
Mi az ,hogy kizártak?! Nem értem. Azt meg pláne, hogy miért? Igazi f ok lehetnek.
2010. 01. 21. 22:22
boston
Valaki mondja már meg nekem, h egy nyilvános honlap fórumán ki és miért mondja meg valakinek, mit és mennyit írjon. Az, h leveszik a csúnya beszédet meg ilyeneket az ok.De lehet, h én nem értem ennek a lényegét. A képernyő oldalán van egy kis nyíl lefelé, ha valaki valakire nem kiváncsi az nyomja meg egyszer, és kész. valaki mitől lesz megbecsült fórumtag? Mit kell ahhoz tenni? Persze értem, h mi az. Én is becsülök itt sok hozzászólót.

Jó mindegy, nem az én dolgom. De szinte láttom az ilyen típusú embereket. (mellesleg:ált Jets, Cowboys vagy Colts szurkolók)
2010. 01. 21. 22:22
boston: ennek az oldalnak is vannak felhasnálási feltételei, mint minden hasonló közösségi oldalnak. Aki ezek ellen vét, azzal szemben az oldal üzemeltetői szankciókkal élhetnek. Nyilván az említett fórumon is ez történt ÉS itt is ez történhet, ha ez a téma még egyszer megjelenik teljesen OFF bejegyzésként egy cikk hozzászólásai között.

Az itteni fórum --> "Egyéb" --> "Gumiszoba". Az interaktív fülön keresztül megtalálható.

Ha norbertobaggio akar, akkor ott tud/fog válaszolni a kérdésedre.

Itt ez hangsúlyozottan OFF.

http://patriots.hu/jogi-nyilatkozat/
2010. 01. 21. 22:34
boston
OK, nálam egyébként elég egy- légyszi erről ne írj is.

és még annyi, h mi ez az OFF?
2010. 01. 21. 22:35
Amikor olyan hozzászólásod van, ami nem tartozik a témához.
2010. 01. 22. 00:00
nosbiglem
Ez egy szleng, ha nem tartozik a témához a hsz, akkor igy jelzed.
2010. 01. 22. 07:19
norbertobaggio
Bocs én nem akarok a gumiszóbába írni mert nincs mit,nem akarok dühöngeni!
Mikor felmentem az NFL.hu-ra akkor irtam egyszer egy egysoros HSZ-t ekkor rámszólt ez a csávó utánna nem irtam egy sorost vagy szerkesztve egymásbairtam ahogy ott szokás!
A kérdésem meg az lenne ha van egy téma amire nekem egy mondatos gondolatom van akkor minek írjak erről regényt még erre válaszolj lécci DoM aztán többet nem írok ide off témát köszönöm előrre is!Meg mi volt a megkérdőjelezhető stilus? Én csak annyit írtam kértem tőle ,hogy legyenszíves az én hsz-eimhez ha lehet ne írjon válaszokat mert akármilyen fórumtémához irtam ő mindig megjelent és mindennek az elenkezőjével csesztetett,és ezért annyit mondtam nem akarom ,hogy bannoljon ezért hagyon békén!
2010. 01. 22. 09:12
CoSco
Gyorsan váltsunk témát, mert bannolják a társaságot, mert nem arról van szó amiről kéne :)
Amúgy meg jogos a felháborodásod baggio, de vedd a példát rólam, látogasd inkább az nfl.com-ot, arra felé talán még többet is értenek a játékhoz :)
2010. 01. 22. 09:36
bradyfan
Nem tartozik ide, de meg kell, hogy védjem az NFL.Hu Adminjait. Baggio, elképesztő mennyi baromságot összehordtál azon rövid idő alatt amíg ott voltál. Amúgy a ban csak 10 napig érvényes utána visszamehetsz. Bár sokáig nem leszel ott, ha tovább folytatod.
Köszöntem, Bradyfan. :D
2010. 01. 22. 10:53
norbertobaggio
Ha baromságot is mondtam akkor is az az én véleményem és ezért nem lehet bannolni köszi bradyfan!
2010. 01. 22. 12:22
bradyfan
De azért már igen, mert lázitó hangnemben beszélsz, és egy egyszerű dolog miatt neki esel egy adminnak. De én többet nem akarok ezzel foglalkozni.
2010. 01. 22. 12:31
Nem is kellene, senkinek sem..ez már nagyon offtopic.
2010. 01. 22. 12:32
_bb
Gyerekek, ezt tényleg tessék befejezni! Ha még egy hsz. történik bárki részéről, erről a dologról, akkor BANNOLOM magam :)
2010. 01. 22. 12:56
A 77-es hozzászólásban jeleztem, hogy hol lehet folytatni a témát, és hol biztosan nem.

Caedeus és _bb szerkesztőtársakhoz csatlakozva, nyomatékosan jelzem, hogy első lépésben szó nélkül helyezem át az ilyen hozzászólásokat a Gumiszobába, itt a bejegyzés hozzászólasai között senki se keresse a továbbikban eltűnt bejegyzését.
2010. 01. 22. 13:09
Bruschi85
Na látom több napig nem vagyok aztán mik történnek itt..
Egyébként nagyon jó lett a cikk!
Végigolvasva a hsz-eket továbbra sem értem miért kell "bűnbakot" keresni BB-ben, Tomban stb.
Már a szezon előtt is várható volt, hogy ezzel a megfiatalított védelemmel - igazi vezérek nélkül - nehéz lesz SB-ról álmodni...Bár mi szurkolók mindig a győzelmet csak a győzelmet tartjuk elfogadható eredménynek
Elkezdődött az újjáépítés és majd az idő dönti el, hogy jó döntés volt-e vagy sem.
Én továbbra is bízom BB-ben, Tomban. Randyben mert ez a csapat eddig is megmutatta, hogy talpra tud állni és el tudja érni a számára kitűzött célokat!!!!

A lényeg továbbra is Hajrá Pats!!!
2010. 01. 22. 15:45
norbertobaggio és bradyfan!
Kérlek hagyjátok ezt itt abba, ha vmi problémátok van az nfl.hu-val, akkor ott beszéljétek meg és ne itt!
Köszönöm! :)
2010. 01. 22. 18:12
norbertobaggio
Interaktív-Fórum-Egyéb-Gumiszoba!
Ha valaki akar róla még beszélni!
Hozzászólás a(z) Bill bizonyítványa bejegyzéshez