Menetrend
Szavazás

Brady: 4 meccses eltiltás

2015. 05. 11. 23:37
Szerző: Danna
Kategória: Hírek
Megszületett a döntés: Tom Bradyt 4 meccsre tiltották el. A csapat 1 millió dolláros büntetést kapott, illetve elvették a 2016-os drafton az 1. körös választási lehetőséget, illetve a 2017-es drafton a 4. körös választási lehetőséget!

Brady a hatodik héten (4. hét bye week) térhet vissza a Colts ellen!

Brady részt vehet a tavaszi edzéseket, valamint a teljes edzőtáboron, sőt, az előszezon mérkőzéseken akár játszhat is.

Bár egyelőre hivatalos bejelentés nincs a dologról, de valószínűleg mind a játékosszakszervezet, mind pedig Brady (akár bírósági úton is) felléphet a büntetés ellen. Ha Brady úgy dönt, hogy bíróság elé viszi az ügyet, nyilvánvalóan jó helyzetbe kerül, főleg ha bemutatják az elmúlt időszak döntéseit (emlékezzük, Ray Rice 2 mérkőzéses eltiltást kapott amiért megverte a mennyasszonyát).

Brady ügynöke bejelentette: fellebbeznek a döntés ellen! Erre 3 nap áll rendelkezésükre.

Robert Kraft nyilatkozatot adott ki, amiben leírta, hogy túlzónak tartják a büntetést és teljes mértékben kiállnak Tom Brady mellett.

Hozzászólások

2015. 05. 11. 23:38
olaj001
Mert TALÁN szándékos volt. Semmi bizonyíték. Vicc kategória :D De keine pánik, jön Geráppááááá!
2015. 05. 12. 13:25
Theeza
Nézzétek ezt meg. Angolul van, szerintem evvel a sráccal mindenki egyetért!

https://youtu.be/Q1FkuTwJYGo
2015. 05. 11. 23:40
ez egy rossz vicc... már megint elveszik az 1. körünket?!
ezt nem hiszem el
2015. 05. 12. 00:42
pm11
az nekünk nem mindig jön be. a 4. kör lehet rosszabb :D
2015. 05. 12. 16:34
B.Toma
Azért a 32. választásért nem kár! :DDD
2015. 05. 11. 23:42
Zarathorn
Na elmennek a jó............
2015. 05. 11. 23:43
sanach
HOgy az a b..ös d*rva any.kat! elnézést! 4 meccs, 1. kör... pfff. Csak azért fogom nézni a meccseket, és az NFL-t, hogy lássam így is mi leszünk a BAJNOKOK!!!!
2015. 05. 11. 23:45
Szellemkutya
Kell a többi csapatnak egy kis előny, ennyi... :)
2015. 05. 11. 23:46
wolandrules
Vicc... Megkockáztatom, hogy a playoff is necces lett ezáltal ebben a bitang erős csoportban. Kabaré. Plusz a draftbüntetés mire fel????
2015. 05. 11. 23:47
lolvin
Továbbra sem értem hogyan lehet valakit eltiltani egyértelmű bizonyiték nélkül, az első körös pick nekem jobban fáj mint az, h Brady-t elmeszelik négy meccsre, igy legalább láthatjuk mire képes Gerappa a tavalyi előszezon után nagyon kiváncsi vagyok rá...
2015. 05. 11. 23:48
Az eltiltás ok, benne volt. A pénzbünti kicsit sok. De a két pick azért nagyon durva. Goodell és a többi nagyon ki akarja végezni a Patset. Ennyit a nagyság elismeréséről, féltékenyek bandája. Szánalom az egész. Go for the 5th SB win.
Nagyon kíváncsi leszek az idényre.
2015. 05. 12. 00:23
vanília_villám
+1 első körös pick? Ez most komoly?
2015. 05. 11. 23:51
Lalika
Mekkora trollok, hogy pont a Colts ellen engedik újra pályára!!! :D
2015. 05. 12. 01:18
Levis
2015. 05. 12. 07:47
Zandal
Remélem most is legyaluljuk őket 38 ponttal.
2015. 05. 11. 23:53
Gege8
Vicc. Sebaj, a Dallas meccsen kívül mindet simán tudja Garoppolo egy jó fallal és futással megtámogatva.
2015. 05. 11. 23:56
max350
2015. 05. 11. 23:57
ArsnL
NEVETSÉGES!!!! ,!,,
2015. 05. 11. 23:57
_bb
Meglepődnék ha nem lenne határozott jogi válasz Brady és akár a Patriots oldaláról. ...Szerintem ezzel Goodell lényegében a felmondását is aláírta, rövid időn belül tarthatatlan lesz a helyzete az NFL élén.
2015. 05. 11. 23:59
és remélem elvesztette egyik legnagyobb támogatóját, Kraft papát...
2015. 05. 12. 00:01
vannak olyan feltételezések, h ebben több más csapat keze is benne van. nyilván mindenki unja már a sikerességünket, főleg h ezáltal más csapatok komoly pénzektől esnek el.
2015. 05. 12. 00:23
OFenoMeno
Nem véletlen, hogy a játékosok nagy kussban voltak ( Manning is nagyon óvatosan fogalmazott).Remélem, hogyha vki, akkor Brady ügyvédje ezt nem hagyja annyiban, és vmi nagyon kemény "téttel" nekimennek Goodellnek ( és a ligának), aminek következtében Goodell köpi ezeket a neveket egy peren kivüli megegyezésért...legalábbis nekem ez lenne a célom...mert az elég egyértelmű innestől, hogy vkik már nem először SZÁNDÉKOSAN támadják a csapat és Brady hírnevét, becsületességgét, és ezáltal az elért sikereiket.
2015. 05. 12. 00:01
puding
Most akkor mégis volt egyértelmű bizonyíték? Mert csak úgy nem egy "valószínűleg"-re ez nagyon nagyon erős, és nevetséges.
2015. 05. 12. 00:01
vodka03
Hát ez rohadt szánalmas. Colts meglesz b...va ez teljesen biztos. Az 1 millió nagyon sok a pick megvonás teljesen érthetetlen. A 4 meccs is zavar, de erre azért lehetett számítani. Azért fura, hogy Rice az asszonyverésért nem kapott ennyit. Goodell meg egy gyáva szar, nem itt kell kompenzálni a sok évi gyökérségét.
2015. 05. 12. 00:14
Beni
A semmiért :D kösz NFL nem csalódtunk! nem is az zavar hogy Brady nem játszhat, 4 meccs kibírható... de mindeni majd azzal jön hogy csalt a Pats.. pedig nem! ahogy Kaepernick is megmondta, nincs az a labda ami segít 38 ponttal megnyerni egy meccset! főleg ha olyan kevés psi hiányzik belőle hogy szabad kézzel nem lehet megállapítani a különbséget! Remélem Garoppolo jól játszik majd és így is behúzzuk a meccseket!
2015. 05. 12. 00:26
danmajerle
Mindenki nyugodjon meg, így még édesebb lesz jövőre, ahogy Brady átveszi a Super Bowl MVP trófeát goodelltől, csupa kicsivel :)
2015. 05. 12. 00:30
és mondjuk nem fog vele kezet!
2015. 05. 12. 00:34
OFenoMeno
...és abból lenne a Nohandshake-gate 8 meccses eltiltással :))
2015. 05. 12. 00:36
OFenoMeno
...mert minél "komolyabb" az ügy, annál komolyabb a büntetés alapon.
2015. 05. 12. 00:27
jefe
Nevetsèges az egèsz eljàràs ès az ítèlet is!!De ha màr Belicek Mestert Tywin Lannisterhez hasolítottàk akkor jusson mindenki eszèbe,hogy,,egy Lannister mindig megfizeti az adóssàgàt...
Szóval jön az ötödik SB!!!!
2015. 05. 12. 15:15
:) nagyon jó! We are on to PAYBACK! :)
2015. 05. 12. 00:48
pm11
Azért én megvárnám a hivatalos döntést és a bizonyítékokat. Ha valóban van akkor ugye más a történet, ha pedig nincs akkor meg vannak ott emberek akiket ezért fizetnek, hogy intézzék amit kell. Ez utóbbi esetben G lehet távozik a liga éléről ami valljuk be megér ennyit :)
2015. 05. 12. 00:52
Unicum
Lehet, hogy ez volt a cél, extra motiváció, a Superbowl előtt is jól jött, Kraft papa és Goodell jó barátok, Brady és a csapat pedig fel lett hergelve hogy jól megmutassák jövőre...
Csak idézem magam… !!! 2015. 05. 11. 20:48!!!
Kegyetlen jó szezon elébe nézünk, a támadó sorunk utoljára 4-5 éve volt ilyen összeszokott, a védelmünk pedig az egyik legjobb lesz a ligában…
TB12 négymeccses eltiltás kap csak hogy megnézhessük méltó lesz e az utód, mert Brady eltiltása vagy sérülése nélkül nem látok rá esélyt hogy élesben is tanuljon ill. bizonyítson, fő a folytonosság, Brady-re pedig decembertől van szükségünk.
Viccet félretéve azért Brady is tehet, a dologról a Baltimore meccs után lehet, hogy nem kellett volna az egész ligát kioktatni a szabálykönyv olvasásáról.

2015. 05. 12. 00:57
MaYo#51
"Sokkal valószínűbb, mint nem", h a fellebbezés után ennek a töredéke lesz csak maximum a bünti, de egyvalakit elveszített a fellebbezés végkifejletétől függetlenül a liga, de goodell 1000%, az pedig Kraft papa...

Viszont úgy látszik, h még nem esett le nekik, h ha minket "felb*sznak", akkor abból mindig mi jövünk ki győztesen ;):) Ettől nagyobb motivációt az 5. gyűrűért nem adhattak volna a csapatnak :) Amatőr egy banda ez az nfl, goodell-el az élen, nagyon nagyon amatőr :)
2015. 05. 12. 00:58
norbertobaggio
De én lemaradtam valamiről vagy nem értem az egeszet ,maga Brady engedte le a labdákat vagy ő adott utasitast erre vagy mi a fene mert nem ertem a büntit miert ő kapta ?
2015. 05. 12. 01:02
mammut
Szánalmas ítélet!
És ezek miatt a köcsögök miatt valószínűleg elvesztem a lehetőségemet, hogy egyszer az életben élőben lássam játszani a legnagyobbat... :((((

Always look on the bright side of life: lehet, hogy 20 év múlva hálás leszek Goodell-nek, hogy láthattam a hatszoros SB győztes Gerappa első meccsét kezdőként? :-/
2015. 05. 12. 01:02
Newman
Két idézet, ami nagyon tetszik:

Troy Vincent levele a Patriots-hoz:
""It is impossible to determine whether this activity had an effect on the outcome of games or what that effect was. There seems little question that the outcome of the AFC Championship Game was not affected. But this has never been a significant factor in assessing discipline. .......The key consideration in any case like this is that the playing rules exist for a reason.....
Violations that diminish the league's reputation for integrity and fair play cannot be excused simply because the precise impact on the final score cannot be determined."
(Röviden annak, aki nem angolos: Az Indy meccs eredményét nem befolyásolták a labdák. De a szabályok bizonyos ok miatt vannak. /Amit elfelejtenek kifejteni./Ez a tett megsértette a liga jó hírét és a fair play szabályait, ezért megbocsáthatatlan, azért mert a játékra gyakorolt hatását nem lehet meghatározni.)

Számomra a key consideration az lenne, hogy ha liga el akar meszelni valakit, gyártsanak hozzá normális bizonyítékokat, mert ha nem így tesznek, akkor a fair play szabályai még inkább sérülnek.

De nagyon tetszik annak indoklása is, hogy miért kapott a klub büntetést:
"Wells report is clear that Patriots ownership and executives did not participate in any way in the misconduct, or have knowledge of the misconduct. Nonetheless, it remains a fundamental principle that the club is responsible for the actions of club employees. This principle has been applied to many prior cases. Thus, while no discipline should or will be imposed personally on any owner or executive at the Patriots, discipline is appropriately imposed on the club."
Még szerencse, hogy Hernandez gyilkossági ügyéért nem büntették meg a Patriotsot, hiszen ő is a klub alkalmazásában állt, így a klub felelős minden tettéért.
2015. 05. 12. 10:13
Foherty
Azért ez messze nem ugyanaz. Ha valaki munkavégzés közben (a munkahelyén, munkaidőben, munkakörével összefüggésben) követ el valamit (ha elkövet...), akkor azért mindenütt a világon a munkáltató a felelős. Ez így rendben is van.
Aztán majd a munkáltató rendezheti a munkavállalóval egy külön perben, de kifelé ő a felelős.

Egyébként az első idézettel is egyet lehet érteni. A szabálytalanságot önmagáért kell büntetni, nem attól függően, hogy milyen esetleges előnyt értek el vele. Ezzel együtt az is elvárás lenne, hogy mindenkinél ugyanúgy büntessék.
2015. 05. 12. 01:05
Unicum
Brady-t azért mert nem volt kooperatív, nem adott át bizonyos SMS il. E-mail-et annak ellenére sem hogy az NFL külön biztosította arról, hogy bizalmasan kezeli és nem fogja sérteni személyiségi jogait…. bla-bla….
2015. 05. 12. 01:10
Unicum
Teljesen abszurd az egész, a SUH féle durvaság miatt meg semmi eltiltás, amikor majdnem eltörte Rodgers lábát, már szinte huszadszori ilyen megmozdulással miatt 0 eltiltás, vagy a Jets főnök nyílt ajánlata véget 100e dolláros büntetés….
2015. 05. 12. 01:19
Ahogy olvasom, Brady ügynöke nem szívbajos, lehet rosszal kezdtek Goodell-ék. ezzel zárja a nyilatkozatát: "games on the field don’t count as much as the games played on Park Avenue." - a pályán zajló mérkőzések nem számítanak annyira, mint azok, amelyek a Park Avenue-n (ahol az NFL irodája van) zajlanak". Lehet pár bili kiborul.. érdekes pár hétnek nézünk elébe az biztos.
2015. 05. 12. 01:20
Andrew900
Sziasztok! Eddig nem írtam a témához megvártam mi lesz a végkifejlett.Sajnos nem lepett meg. Egyértelmű visszajelzés hogy egy csapat soha ne uralkodhasson 15 éven keresztül,és ne legyen állandó résztvevő playoffnak , és még ráadásul 4 SB győzelem ezen időszak alatt - elfogadhatatlan számukra.Az egész ellent mond az NFL alapjainak ugye mindig cserélődjenek a csapatok és új arcok jelenjenek meg a rájátszásban.Emellett beszélhetünk még Goodell személyes haragjáról amit végre sikerült elérnie ezzel a bünetéssel.
Ennek ellenére bizakodó vagyok.Ez a csapat nagyon egyben van és tudnak egymásért játszani ez a tavalyi playoff alatt látszodott.NIncs miért aggodni.
Tom a Colts ellen térhet vissza, ennél jobban még tervezni se lehetett volna(ha nem történik vmi ),mint ha vki megrendezte volna.Addig a mérlegünk 2-2 vagy jobb esetben 3-1 lesz.
Kezdtünk már így évet és SB győzelem lett belőle.
playoff így is meg lesz,és SB győzelem is összejöhet simán!!!SB győzelem esetén nagy valószinűséggel egy korszak végét fogjuk látni, ami méltó választ ad mindeki számára!!!
2015. 05. 12. 01:29
iceman
Jó neked, én aggódom. :(
2015. 05. 12. 01:27
iceman
Azért akkor már ez nem lesz vicces, ha mondjuk 0-4-gyel kezdünk, mert Gerappa nem válik be annyira, mint sokan reméljük, vagy lesérül az első meccsen, vagy tudomisén. De ennél sokkal többről van már szó, a dinasztia becsületéről. Hogy a csapat hagyja-e magát megalázni egy nyilvánvalóan koncepciózus eljárásban. Vannak fellebbviteli fórumok, idő is van még a szezonkezdésig, tehát hajrá!
2015. 05. 12. 01:41
Newman
Szerintem pont a sérülés veszély miatt fogunk még egy idősebb, tapasztalt QB-t igazolni. Egy helyen például Matt Flynn nevét olvastam. De az is lehet, hogy Edelman majd megoldja.
2015. 05. 12. 15:31
Foherty
2015. 05. 12. 01:39
Bruschi85
Korábban se írtam erről az egész "ügyről", de most egy szó jutott az eszembe, olvasva az indoklásokat, szánalmas ez az ítélet.
Goodell takarodj!
2015. 05. 12. 01:55
hopi46
Legyünk reálisak. Ha így marad a büntetés a PO is csodálatos lenne. És nagy fricska a korrupt nfl vezetőségnek.
Szegény Luck, nagy a teher rajta és könnyen megsérülhet...
2015. 05. 12. 03:53
TMR
2015. 05. 12. 06:43
Lucius
Szerintem TB eltiltása nem sokat befolyásol. Ha a csapat jó, akkor 4-ből 2 meccset így is hoz a Pats. TB aztán ledarálhatja a többit. BB majd kihasználja Gerappa ismeretlenségét, jön pár meglepő húzás és minden rendben lesz. Nem a 4 meccs miatt nem jut PO-ba a csapat, ha nem kerül be.
2015. 05. 12. 08:58
BaP
A fellebbezés után kb marad 2 meccses az eltiltás, de meglehet, pénzbüntetést kap csak Brady

Szerintem a sorsolás nehéz, Brady-vel is nehéz volna.
Nem az eltiltás miatt nem leszünk ott, ha nem leszünk ott.

De szerintem ott leszünk, sőt JG kiszorításáért Tomnak küzdenie kell majd.

Ez most egy nagyon feltüzelt NE Patriots lesz idén! A vezér nincs eltiltva az edzésektől, sőt az előszezontól sem, ott lesz a fiúkkal.
Menni fogunk mint a tank!

Számomra a szezon (alapszakasz) meccse idén Indy-ben lesz. Ott aztán mindennél fontosabb lesz a győzelem, szeretném látni Brady vigyorgó arcát, Luck gratulációját, Irsay újabb szarevését!

Tök jó lenne sok Pats drukkerrel oda utazni, és nyomni egy " Brady,Brady,Brady"-t a meccs végén nekik!:)

Hatlamas szezon jön, nem vitás! :)
2015. 05. 12. 03:48
HuDoMi
Hát ez egy komolytalan döntés. Remélem TB ügynöke rájuk borítja a bilit. Talán az sem véletlen, hogy TB pont a Colts ellen egy SNF meccsen térhetne vissza? Mekkora nézőszámot remél ettől goodell? (Addigra kiderülne, hogy miként válik be Garoppolo vagy esetleg akit hozunk. Ha beválik akkor kib.szásból ott is pihentetném TB-t).
2015. 05. 12. 07:21
karuly
+1
BB képes rá...
2015. 05. 12. 03:51
TMR
Goodell ezzel megmutatta, hogy bárkit bármikor bármiért képes megbüntetni. Egyértelmű jelzés nekünk és a többi csapatnak. Tegyük fel érvényben marad a büntetés, innentől nem az lesz, lenne a konkluzió a csapatoknak, hogy a meccsek előtt nyomják fel az ellen bármiért az nfl-nél. Hátha. Én innentől biztos minden ellenfelet feljelentené a meccslabdák miatt és hivatalos kivizsgálást követelnék me
2015. 05. 12. 04:04
topin
büntessenek, de az arányok azok elfogadhatatlanok és felfoghatatlanok minden tételnél..
2015. 05. 12. 04:11
nosbiglem
Először is MINDENKI NYUGODJON LE A ...CSÁBA!
Eddig nem szóltam ehhez a médiahisztériához.
Brady és a Patriots, mint szervezet ügyvédei biztosan bíróságra fogják vinni az ügyet.
Egyszerűen a jog és egyenlőség országában senkit sem ítélhetnek el bizonyíték hiányában!
Majd ha meglesz a peren kívüli megegyezés vagy a per, utána lehet ebben a témában bárkinek is állást foglalni!
Vihar egy kanál vízben, ne üljetek már fel a médiának. Nem feltűnő, hogy míg le nem ment a Draft addig nem volt semmi döntés. most meg az uborkaszezonra kellett valami, hogy az NFL-el foglalkozzon mindenki a világon, de főleg az ostoba amerikaiak. Tisztelet a kivételnek.
2015. 05. 12. 07:36
magooc
Bocs nosbiglem!
Én ostoba amerikai. :)
2015. 05. 12. 10:52
TMR
mel, én jobban örülnék, ha más csapatok, más irányítónak bizonyos testrészét vernék a csalánnal! Azt még talán élvezném is, nem valószínű, de lehet.
2015. 05. 12. 04:25
lipi
Annak azert örülök, hogy nem a 10. Héten jàtszunk a Coltsal...
2015. 05. 12. 06:31
Dega
Most hallottam az Info rádióban...azért ez nem semmi.
"Csak maradj mindig nyugodt! Nem az számít, mi történik, hanem az, hogy mihez kezdesz vele."
2015. 05. 12. 06:42
Tomk@
Az ugye nem fordulhat elő, hogy fellebbezünk és súlyosbítják a döntést?
2015. 05. 12. 07:19
Raschy
na jól felb@szta az NFL az agyamat, így a 14. héten, lehet nekem is bíróságra kéne mennem, ha emiatt nem lesznek meg a zh-im :D
2015. 05. 12. 07:30
azimut
Nem ertem a csapat buntit, amikor egyertelmeuen leirtak hogy se Kraft se BB nem tudott a dologrol! Akkor miert vettek el az eslo korunket?
A masik hogy mindenki jatszik a labdakkal!
3. Dolog pedig hogy masok Noket,gyerekeket vernek,drogoznak,ittasan vezetnek es ehhez kepest alig kapnak buntetest....!Felhaborito.....
2015. 05. 12. 10:55
TMR
más megítélés alá esik a jogban is az egyénileg és más csoportosan elkövetett "galádság"
2015. 05. 12. 07:55
Raschy
Do you bleed Mr. Goddell? You will.
https://www.youtube.com/watch?v=RoqfQ5RwqOQ
2015. 05. 12. 08:52
kyobalu
2015. 05. 12. 08:01
takirob69
Az indoklásokat olvasva a büntetéseknek tulajdonképpen semmi köze az ügy alap problémájához a labdákhoz.
TB esetében a fő indok, hogy nem együttműködés míg Franchise esetében te vagy felelős mindenért ami a házon belül történik.
Ez elfogadhatatlan és bízom benne. hogy TB a Kraft úr megteszik a szükséges lépéseket.
2015. 05. 12. 08:33
magooc
Először is: Tényként kezelünk, (kezelnek) dolgokat.
- Bizonyítható-e Tom Brady felelőssége a labdában levő alacsony nyomás miatt? Egyáltalán történt-e szabálysértés?
- Itt nincs mit gondolkozni. Ha sárosak Bradyék a laposlabda gate-ben. Húzzák meg magukat és adják meg, amit a liga kér.
De ha nem tudják bizonyítani Goodellék bűnösséget, akkor addig kell megragadni a töküket, amíg sokkal valószínűbb, mint nem, hogy letépődik.
- Megvizsgálták-e a labdákat, hogy mivel vannak felfújva? Mert itt mindenki tényként kezeli, hogy mindkét csapat labdája sűrített levegővel vannak felfújva. De mi van akkor, hogy ha az egyik csapat labdáját széndioxiddal fújták fel. Amit ugye nem lehet észrevenni, mert gáz az gáz...Jelen esetben színtelen szagtalan. Csak éppen a viszkozitása fele a levegőének. Sűrűsége pedig négyszerese. Nos ezen kfizikai tulajdonságai miatt használják pl. a paintball palackok töltésre a széndioxidot.
Mert míg egy 80 bar levegővel töltött palackból csupán négy lövésre elegendő levegő van a palackban, addig ugyanúgy 80 bar széndioxiddal töltött palackkal 120 lövés is lehetséges. És ott van még a hélium. meg a társai.
M9nden gáz másképp fog viselkedni a külső hőmérsékletre, és utólag(a felfújás után) teljesen más értékeket tudnak produkálni. És bár nem vagyok fizikus, szerintem sokkal valószínűbb, mint nem, hogy Goodell keze van a dologban...Még úgyis, hogy fizikai kontakt nem volt a labdák és Goodell között.
2015. 05. 12. 08:43
Arsenal
Ray Rice asszony verés= 2 meccs-felvétel van róla
Mo. kajakosok kokoznak7 10 hó eltiltás- minta van róla
Brady kiengedtette a levegőt a labdából= 4 meccs- bizonyíték egy deka sem. Na itt tört el az NFL iránti csodálatom.
2015. 05. 12. 08:55
Sportline
Összehasonlítás:

1980 óta csak a Pats-től vettek el első körös draft választási lehetőséget.

Pl. az edző (csapat) által is ismert "bounty" rendszer is csak két második körös elvételét érte:
2012 New Orleans Saints
Transgression: Paying bonuses, or "bounties," for injuring opposing players
Forfeited pick(s): 2012 second-rounder, 2013 second-rounder
2015. 05. 12. 10:01
Foherty
Itt speciel azért, mert a Saints-nek már nem volt első körös pick-je. (Az pont nálunk volt.)
2015. 05. 12. 08:59
ndennis
mióta tudom mi az a tojáslabda: Patriots! Ezután is az maradok, nem kérdés! Egy tény azonban: Rohadék egy világban élünk (bárki eldönthet bármit, életeket, csapatokat, szurkolókat tönkrevágva.......) :( :(
2015. 05. 12. 09:01
nszgergo
oh értem, Vikings ugyanerre 30k, mi 1 millió, 4 meccs, meg 1. és 4. kör. Sztem ez nincs arányban, a 4. kört is cseréljék ki egy első körös pickre...
2015. 05. 12. 09:13
A végén Brady két meccset kap, Jimmy G megnyeri mindkettőt, bejelentkezik a Browns egy első körössel érte és a Patriots jobb helyről draftol majd mind az egész ügy előtt és senki sem vakarja majd le, hogy Goddell és a liga a Patriotsnak kedvezett :D
2015. 05. 12. 09:38
2015. 05. 12. 09:58
lolvin
Ez max abban az esetben lehetséges ha 2017 es draft cetlit kapunk Gerappaért, a büntiben benne van, h amenyiben kettő vagy több első körösünk lenne a legmagasabb picket veszik el, ne feltétlenül a sajátunkat 2016-ban!
2015. 05. 12. 10:16
nszgergo
2015. 05. 12. 09:50
DeMartino
Én megvárom az ügyvédek ténykedését utána nyilatkozom,de nagyon dühös vagyok kiváltképpen a draft jogok elvétele végett.....tönkre akarnak tenni minket ez is bizonyíték...
2015. 05. 12. 14:44
kisdef
Igen, úgy tűnik valószínűbb az, hogy tönkre akarnak minket tenni, mint az, hogy nem.
2015. 05. 12. 10:01
Kókusz8
Sokkal valószínűbb, hogy Godell meg az egész bagázs menjen a picsába, minthogy ne menjen.
2015. 05. 12. 10:37
Kennystyle
Én szerintem ha csak a ligánál történik fellebbezés nem fognak enyhíteni, az nagyon nagy blama lenne nekik egy ilyen kétes döntés után.
Viszont hogy egy bíróság hogy és mikor tud foglalkozni egy ilyen esettel azt nem tudom, és hogy azt utána hogy nyomják a ligára.
2015. 05. 12. 12:15
OFenoMeno
Nem tudom amerikában ez hogyan működik, de mivel az nfl pénzt kezel - nem is kis összegeket - , így vmilyen jogi formában a cégbíróságon be van jegyezve, mint (közhasznú?) vállalat. Tehát állami bíróságon is elő lehet venni(, mint vállalat, aki alkalmazottait bünteti). Hogy milyen alapon meszelnék el az jó kérdés - vagyis az egyértelmű, hogy milyen alap(ko)on: negatív diszkrimináció (Vikings vs. Pats), nem megfelelő/hanyag média szereplés miatt a Patriots-ot lejáratták a közvélemény előtt, vmint a Wells jelentést is több rendben lehetne támadni - , viszont a büntetés biztosan megoldható lenne.
2015. 05. 12. 11:07
TMR
Teljesen egyetértek a blog írójával:
http://www.patspulpit.com/2015/5/11/8589039/why-im-upset-about-deflategate
"Maybe Tom Brady is guilty. Maybe he isn't. I have no clue. Apparently nobody has any clue. But that doesn't matter because the NFL simply does whatever it wants whenever it wants and sees no reason for consistency or integrity in any capacity. That isn't how a good business is run. That isn't what the NFL should be."
2015. 05. 12. 12:39
RJoci7
2015. 05. 12. 11:09
csgabor
Túlzottan én sem kívánok ezzel foglalkozni, mert ezek még nem végleges tények. Egyébként abból kiindulva, hogy bőven lesz pickünk a 2016-os drafton és remélhetőleg szintén valamikor a vége felé húzhatnánk, simán előfordulhatna BB-től a következő csavar: feltrade-elne az 1. körbe!!! Ismerve BB "tradeérzékét" a draft végére még azt is el tudnám képzelni, hogy ugyanannyi húzással zárnánk, mint amennyit eredetileg is birtokoltunk. :D
DE! Ez inkább fricska jellegű dolog/cselekedet lenne, bizonyítva hogy mi ezt is meg tudjuk oldani. BB azonban nem ilyen típus. Ő mindig, még ebben az esetben is CSAK a csapat érdekeit és jövőjét nézné és eszerint cselekedne, így az általam pár sorral feljebb olvasható okfejtés szerintem sosem valósul meg. Akárhogy is lesz, BB ebből is ki fogja hozni a maximumot. Go Pats! Respect BB és TB!
2015. 05. 12. 11:16
Szellemkutya
Breaking News: Az ipari- és kis teljesítményű otthoni pumpákat, valamint lehallgató berendezéseket és hallókészülékeket gyártó Goodell Inc. lesz az NFL hivatalos szponzora, és a mostani büntetés a reklámkampány része. A befolyt 1 millió dollárt a kampány 2. hullámára fordítják. Forrásaink szerint a szintén a Goodell Inc tulajdonában lévő, elsősorban női önvédelmet oktató Imnotabitch Ltd tavalyi kampánya talán sikeres volt, a kitűzött marketing- és üzleti célokat inkább elérte, mint nem.
2015. 05. 12. 12:21
RJoci7
2015. 05. 12. 11:19
pat68
Ez a hála, hogy pár éve Mr. Kraft a halálos beteg felesége mellől elintézte az nfl-nek a kollektív szerződést! godell (írassék csupa kis betűvel!) elmehet a rákfenés pokolba!
2015. 05. 12. 11:23
Szellemkutya
Már a sumérok is azt mondták, hogy a hála az egyik legmúlandóbb dolog. És hozzátették, hogy tégy jót, és elnyered méltó büntetésed... :(
2015. 05. 12. 11:19
TMR
A másik. Egy nyilvánvalóan koncepció nélküli elbírálásnál ahol egyértelmű cél, hogy rád húzzák a vizes lepedőt a nem teljes egészében való közreműködés súlyosbítja az eltiltás mértékét. Vicc. Mit kellett volna TB-nek csinálnia? Önkéntesen és nevetve a bárd alá tennie a nyakát?
2015. 05. 12. 11:46
zozo692
Ne haragudj, hogy kijavítalak, de ez pont egy KONCEPCIÓS eljárás, hiszen ez egy előre fixált koncepció (Brady bűnös és kész) alapján hoztak 1 hét (!!!) alatt ítéletet egy erősen kétséges Wells-jelentés alapján.
2015. 05. 12. 11:57
TMR
Igazad van, ezt akartam írni én is. Nyilvánvaló, hogy koncepciós. Nem is értem miért írtam koncepció nélkülit, biztos a mondat eleje és vége között eltelt fél óra szünet miatt lehetett. Fránya munka :-)
2015. 05. 12. 12:31
OFenoMeno
Brady ügyvédje azt nyilatkozta, hogy jelen volt a kihallgatáson (, ahogy egy jó ügyvédnek kell :) ), tehát, amikor Brady elhagyta a "szobát", illetve megtagadta az elektronikus adatok átadását - teszem azt teljesen jogosan; állítólag az NFL biztosította arról, hogy bizalmasan kezelik...vicces; az utóbbi évek ténykedése után az nfl szava semmit sem érhetett számára, és ez a bíróságon is védhető érvelés, hogy miért nem adta át őket; még, ha írásos dokumentum is készült volna, amiben az NFL vmi nagy pénzösszegbeli "kártérítést" vállal, ha mégsem sikerül bizalmasan kezelni, abból Brady-nek semmi "haszna" nincs; pénzük van elég Giselle-el, (magán)életből meg csak egy...kikerül vmi kép róluk vagy a gyerekekről, vagy egy olyan beszélgetésről, amit csak privátban szokott az ember megosztani, és kitörölheti a "kártérítéssel" a seggét... - , akkor azt jogosan tette, jogilag minden rendben volt. Márpedig ezek miatt (is) lett ennyire súlyos a büntetés, ami nevetséges. Tehát a fellebbezés emiatt is jogos, és remélem a Wells-jelentéssel kapcsolatban is lesz jópár felmerülő kérdése az ügyvéd úrnak...
2015. 05. 12. 12:37
RJoci7
2015. 05. 12. 11:43
zozo692
Csányi Sándor és Goodell nem barátok véletlenül? Hasonló módszerekkel, hasonló következetességgel rombolják azt a rendszert, aminek a fejlesztésén dolgozniuk kellene (bár meg vagyok győződve, hogy TB büntetése mögött egy igen erős ellenlobbi sorakozott fel, ami elől Goodellnek meg kellet hajolnia).
2015. 05. 12. 11:47
mhatrix
bocsánat,lemaradtam valamiről
mért is tiltották el? mit csinált?
2015. 05. 12. 11:54
nszgergo
2015. 05. 12. 11:58
TMR
úgy gondolják, hogy valószínűbb, mint sem, hogy tudomása lehetett arról, hogy a labdákkal lehet, hogy csinálnak valamit
2015. 05. 12. 12:58
pat68
És nem adta át pár civilnek a magán levelezését! Olyanoknak akiktől csak ebben az ügyben is volt szivárogtatás előtte!
2015. 05. 12. 12:12
takirob69
megvan az új Hollywood-i sztori, nem a Birodalom hanem "AZ NFL visszavág".
2015. 05. 12. 14:21
Spol15
A következő rész pedig a "TB visszatér"
2015. 05. 12. 12:26
Tzimisce
Egy kérdés:

Eltiltott játékos milyen formában lehet ott a meccsen?
Nem beöltözve a csapattal lehet, vagy csak nézőként? Gondolom mókás lesz nézni, ahogy ott ül Kraft papával a díszpáholyban :)
2015. 05. 12. 12:31
Levis
Ez a csalás!!! Ez így nagyon túlzás! Valakik nagyon keresztbe akarnak tenni a csapatnak! Kíváncsi lennék a valós személyekre...
2015. 05. 12. 13:00
Foherty
Ahogy így utánaolvasgatok, úgy tűnik a fő ok a büntetésnél a nem megfelelő együttműködés. Brady-nél, hogy nem adta át az elektronikus adatait; illetve a csapatnál, hogy nem engedte el űjabb interjúra a labdásfiút. Attól tartok, bármi is legyen az ok, ez hiba volt, mert így nincs igazán mit fellebezni...
2015. 05. 12. 13:14
Tzimisce
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a labdásfiút így is 4-szer(!) hallgatták meg, Brady pedig nem kívánta egy ilyen megbízható szervezetre bízni a privát adatait, ami egy ilyen ismert embernél megérthető, mivel semmi sem garantálja, hogy nem szivárognak ki a telefonjáról privát képek/infók.
2015. 05. 12. 14:20
Foherty
Értem én. Ennek ellenére kár volt lehetőséget adni, hogy belénk kössenek. És így a fellebezésnek sem lesz sok alapja, mert hogy ez nem történt meg, azt senki nem vitatja.

Viszont érdemes lenne mindenhol nyílvánvalóvá tenni, hogy nem történt semmilyen "wrongdoing" a labdákkal, hisz a büntetéstt sem azért kaptuk. Bár ezt már a Spygate-nél sem sikerült elmagyarázni; ott is mindenki azt hiszi, hogy a videozás volt a baj.
2015. 05. 12. 13:13
Plota
Szerintem nem kell itt izgulni... Tavaly is 2-2-vel kezdtünk, idén biztos meg lesz legalább ez... :) A botrányok után/közben mindig jól szerepelünk. Gronk minden labdát összeszed, bárhova is dobják azt, és ha JimmyG megereszt egy oldalpasszt Edelmannak, az ellenfél védői már élből összeszarják magukat... :D
2015. 05. 12. 15:27
sixt
Sziasztok!
Reggel munka előtt rápillantok mindig a netre, aztán majdnem sokkot kaptam ma reggel. De aztán indulni kellett dolgozni és egész nap ez az ügy járt az eszembe. Átolvastam a hozzászólásokat és természetesen egy rakat szurkolóval, hozzászólással egyet értek. De kövezzetek meg én most máshogy látom így délutánra a dolgot. Előre kijelentem hogy a bünti mértéke engem is sokkolt, és nem is értek egyet vele. De én úgy vagyok hogy így még jobban várom a szezon első meccseit. Szerintem nagyon szikla lesz a védelmünk, és várom Garoppolo játékát. Mikor ha nem most ? Én őszinte leszek a SB-ból merítek erőt. Nagyon jó volt megélni ezt idén, nagyon jó bajnoknak lenni de várom az új dinasztia felnövését. Nagyon nehéz bajnoki címet megvédeni az NFL-ben ezt mindannyian jól tudjátok. Mindig csak győzni szeretnék én is, de ez természetes hogy nem lehet. Más csapattal ellentétben MI PATRIOTÁK mondhatjuk magunkat a bajnoknak. Ez nekem jó darabig elég. Sok sok ínséges év után végre megéltük ismét, és a hangsúly hogy hogyan nyertünk. Minden idők egyik ha nem a legfordulatosabb SB-án. Félre ne értsetek, nem mondom hogy elég most ne legyünk bajnokok 10 évig. Legyünk idén is, sőt azután is meg azután is. De én most ezt nem tartom annyira tragédiának. Mondom még egyszer az eljárás őrjítő, a kiszabott bünti egyszerűen nevetséges. Viszont akarom látni a jövőt egy kicsit. Remélem megértettétek a nyökögésem. :D
2015. 05. 12. 15:34
cspeti98
https://www.change.org/p/robert-k-kraft-nobradynobanner

Én aláírtam.
2015. 05. 12. 17:52
BrédiTamás12
Én is, remélem megcsináljuk Brady melletti kiállás jegyében.és elverjük a Vasast :-D
2015. 05. 13. 14:16
csgabor
2015. 05. 12. 15:55
magooc
Nem hiszem, hogy van olyan az NFL szabályzatában, hogy a játékosok kötelesek kiadni saját telefonról bármilyen adatot, hiszen a rendőrségnek is birói végzés kell ehhez. Márpedig ha nincs ilyen kitétel ,amit a játékosok tudomásul vettek és aláírásukkal jelezték,hogy beleegyeztek... akkor ez miatt az NFL perelhető szerintem, már ha leírták, hogy a büntetés mértékébe beleszámított a nem együttműködés is. Kb. ugyanaz mintha a főnököd elveszi a telefonodat mert kell néznie, hogy kivel sms-eztél, mert szerinte valamit elrontottál a munkád során. De ez csak sokkal valószínűbb, mint nem.
Itt nem az az elvárható, hogy csökkentsék a büntetést, hanem a kártérítés, megkövetés a kívánatos.:)

2015. 05. 12. 16:12
OFenoMeno
2015. 05. 12. 16:24
polo62
ha eltekintünk Brady büntetésétől(ami szerintem az ártatlanság védelmének fejében vicc kategória), a csapatra kiszabott büntetések egyenesen a vérlázító kategóriát feszegetik szerintem. Ha jól értelmeztem az állt a jelentésben, hogy BB és Kraft úr felelősségét teljes mértékben kizárhatjuk, ennek ellenére az egész csapatot büntetik, nem is akárhogy...
ezek után mi lesz a következő? minimum 2 TD különbséggel kell nyernünk, hogy azt győzelemnek könyveljék majd el? vicc az egész
2015. 05. 12. 16:34
loop80
*ártatlanság vélelme ;)
2015. 05. 12. 17:12
BrédiTamás12
Ja, a nagy spygatere, ami szintén egy kamu csalás, 500.000 et kaptunk ami soknak számit meg minden hater a spygate el jön, erre ez 3x büntetés. Aki egy kicsit is érti ezeket a dologkat vagy férdeteszi a haterkedést az tudjahogy egy megcsinált kamu az egész.a labda nyomás szabály is egy ökörség.
2015. 05. 12. 16:42
B.Toma
Inkább bajnokok leszünk mint nem, és Godell inkább kapja be mint nem.
2015. 05. 12. 17:13
BrédiTamás12
Goodell lehet megbánja még ezt, Kraftot azegyik legnagyobb támogatójából egy ellenséggé tette
2015. 05. 12. 17:22
BrédiTamás12
http://nesn.com/2015/05/patriots-fans-using-nobradynobanner-to-voice-disapproval-of-nfl/


Ez nem hülyeség,kickoff game n ne tegyük ki a zászlót.

Majd lesz ChampionsBannerGate :-D
2015. 05. 12. 18:48
Whitealert
Azt értem, hogy a Tom Brady fellebbez a döntés ellen, de a Pats tesz valami lépést az ügyben? Úgy értem, hogy már fix, hogy 1M dollár elúszott és oda az első körös draft cetli jövőre és 2 év múlva a 4. körös?
2015. 05. 12. 20:09
BrédiTamás12
Az ellen is lehet.van egy oldal ahol lehet adakozni :-) nyilván nincs rá szükségük, de azért figyelemreméltó
2015. 05. 12. 20:10
BrédiTamás12
Amúgy most jött a legnagyobb ökörség az nfl től azzal h a csapatot is büntették, de leírták a jelentésben hogy BB és Kraft nem tudhatott róla, ellentmondanak az ellentmondások is a Park Ave-n..
2015. 05. 12. 19:10
pm11
akad pár érdekesség:
http://index.hu/sport/amerikaifutball/2015/05/12/nfl_patriots_eltiltas/

pl a másik két gyanúsított smseit láthatták, így nem értem minek kellett Bradyé is...
2015. 05. 12. 20:40
Levis
Ez egy gusztustalan lépés volt! Egyre jobban felhúzom magam rajta. Feltételezések alapján ítélkezni. Igazi férgek ezzel a troll komiszárral az élen. Remélem Kraft papa rájuk zúdítja az összes létező ügyvédjét...
2015. 05. 12. 19:29
már Goodellt is utálom
Mindentől függetlenül akkor is mi vagyunk a BAJNOKOK, a többiek a f... rossz oldalán voltak-vannak. Egyébként ennek a viharapohárvízben balhénak a mértékegysége pedig a megak...anyja. Egyébként meg több előttem szólóval egyetértek abban, hogy TB büntijét megvágják majd vagy eltörlik, bár az első két meccsen megnézném Jimmyt hogyan mozog és mit tud éles helyzetben.
2015. 05. 12. 19:38
már Goodellt is utálom
és ha marad a 4 meccs, mit fognak kapni a gebék az 6. héten.... Indiben nagy sírás lesz, aztán majd megint kitalálnak valamit . túl nagy volt TB cipője, máshogy volt bekötve, bal kézzel ivott...
2015. 05. 12. 20:12
BrédiTamás12
bal kézzel ivott :-DDD

Túl kéne fújni Idyben hogy kerek legyen :D úgyis eltaposnánk őket, akkor meg jönne az InflateGate XD
2015. 05. 12. 20:14
Csányi bácsival igazán megvitathatnák ezeket a büntetéseket... hasonló kaliberek ebben a tekintetben
2015. 05. 12. 20:45
cspeti98
Ha Garoppoloval 4-0-ra lehozzuk a meccseket, akkor meg Garoppologate lesz :D
2015. 05. 12. 20:43
cspeti98
Egyre jobbak a neveid :D
2015. 05. 12. 21:27
már Goodellt is utálom
sajnos a körülmények alakítják:( de köszi:):):)
2015. 05. 13. 00:37
Sportline
Ahogy olvastam a büntetés mértékét befolyásolta a "visszaeső" státusz a spygate okán. Na már most, akkor az edző kapott büntetést, Brady nem. Most Brady gyanúsabb, mint nem, és az edző, valamint a csapat tiszta. Egy valami közös, mindkettő a Pats-el történt. Ezek szerint minden csapat visszaeső, akivel történik valami.

Az Atlanta közönségzaj felerősítős büntetésnél, ha szintén készül egy 240 oldalas tanulmány a lehetséges hatásokról, vajon nagyobb lett volna a büntetés? A zaj és a labda PSI mint game changer, vagy "integrity" befolyásoló vajon hogyan viszonyul egymáshoz.

Korábban eset szó már valamelyik post kapcsán, hogy mennyire fair a Seattle, vagy a Kansas hangos stadionja. A most sokat hangoztatott "integrity" fogalmába hogyan fér bele pl. az ilyen előny kiaknázása? Ha hangosra terveznek egy stadiont az mennyiben különbözik attól, ha valamilyen eszközzel hangosítanak rajta?
2015. 05. 13. 08:59
fatman
így van, sztem én (is) írtam már korábban a hangos stadionokkal kapcsolatban... szerintem az sokkal inkább unfair dolog!!!

kifejezetten az ellenfél megzavarása a cél, hogy ne tudjon koncentrálni a játékok során, sokkal nagyobb mértékben befolyásol, és egy olyan eszköz, ahol nem a játékosok hanem egyéb szereplők akadályozzák a (vendég) csapatot, mintha az edzők a pálya széléről elgáncsolnák a játékosainkat... képzeljétek csak el, teniszben mi lenne, ha a közönség zúgna, amikor az egyik fél adogat...
(nem csoda, hogy Bradynek rosszabbul megy idegenben, lásd Kansas!)
a labdanyomás szerintem ehhez képest elenyésző, ráadásul a puhább labda szerintem az elkapóknak jó, és persze interceptiont is könnyebb elkapni puhább labdával...
2015. 05. 13. 09:09
nszgergo
a steelers edzője milyen büntetést kapott, emlékszik vki, amiért szándékosan belépett a pályára egy elkapó elé? Ha már felhoztad :)
2015. 05. 13. 09:13
nszgergo
Jason Kidd, ez mondjuk Nba, deszándékosan kiönti a pályára a kóláját, 50k bünti
Mike Tomlin, a steelers edző amiért megakasztotta az akkor már 73 yardos visszahordást, 100k bünti... oké
2015. 05. 13. 09:15
nszgergo
2015. 05. 13. 08:47
DeXTeR
Lehet csak egy elmélet, de megfordult a fejemben, hogy nem lehet azért vártak eddig a büntetéssel, és azért lett ilyen maga a büntetést, mert megvárták hogy lemenjen a draft, mert kíváncsiak voltak kit húzunk?
2015. 05. 13. 11:26
takirob69
http://www.nfl.com/news/story/0ap3000000492361/article/wells-bradys-agent-wrong-to-criticize-my-integrity

Mennyire képmutató seggfej ez a Teld Wells - a fenti cikkben mosakodik rendesen mert ő a pártatlan jófiú. Talán el is hinnénk ha az NFL nem fizetett volna neki több millát a semmitmondó jelentésért.
2015. 05. 13. 20:16
BrédiTamás12
Ja meg 1 hétbe telt míg kitalálták h legyen az hogy a more probable than not, az már régóta az Nfl kifejezése a guilty re...persze :-)
2015. 05. 13. 12:37
Szamba
Remélem most már mindenki számára teljesen érthető, hogy a tavalyi drafton miért választottunk a második körben irányítót. BB már akkor számított erre az eltiltásra és gondoskodott a megfelelő helyettesről :)
2015. 05. 13. 15:54
Ronina
Úgy tűnik TB-t felbosszantották. Először a bíróságon fekteti meg őket, aztán remélem a szezonban meg szétdobál mindenkit :)

http://index.hu/sport/amerikaifutball/2015/05/13/brady_vs._wells_csapo_1/
2015. 05. 13. 17:02
iceman
2015. 05. 13. 21:45
Zarathorn
ENNYI...

With the Tom Brady suspension, who is the AFC East favorite?

44%Patriots
29%Bills
18%Dolphins
9%Jets

Total Votes: 97920
2015. 05. 14. 01:14
Newman
10 ok, hogy miért fogják érvényteleníteni Brady eltiltását fellebbezés esetén:
http://www.breitbart.com/sports/2015/05/12/top-10-reasons-why-an-appeal-overturns-tom-bradys-suspension/
2015. 05. 14. 10:40
Levis
Ezt valaki le tudná fordítani?
2015. 05. 14. 10:12
torsza
Már csak arra vagyok kíváncsi, mikor és hol voltak a meghallgatások? SB előtt és New Yorkban? A srácot 5-dszörre is meg akarták kérdezni. Telefonos interjút ajánlott a vizsgáló, ezt a Pats elfogadta, de az NFL nem engedélyezte. No, ennyit arról, hogy pártatlanok.
A büntetést nem azért kapták, mert bármi is történt a labdákkal, hanem a nem együttműködés miatt. Szóval, ha legközelebb agyontaposom az ellenfél irányítóját, és utána jól megverem a feleségem, de minden interjúra elmegyek és a telefonomat is odaadom, akkor nem lesz büntetés?
2015. 05. 14. 22:13
Pietrosz2
A srác 70 mérföldre lakik a kihallgatás helyszinétől és a Patsnál csak részmunkaidős.Máshol teljes munkaidős - gondolom,ha ötödszörre is meg kellene tenned csaknem 300 km-t oda-vissza,akkor éreznéd,hogy csak szivatnak.
Hozzászólás a(z) Brady: 4 meccses eltiltás bejegyzéshez