Menetrend
Szavazás

Brady: Egyáltalán nem!

2015. 05. 09. 22:05
Szerző: Danna
Kategória: Cikkek
Tom Brady csütörtökön este, alig 1 nappal azután, hogy megjelent a Wells-jelentés, a Salem State vendége volt. Amikor megérkezett, a jelenlévők állva taposták és a főiskola igazgatójának percekre volt szüksége, hogy betudja mutatni őt a közönségnek a sok taps, M-V-P és egyéb bekiabálásnak köszönhetően.

A riporter, Jim Gray egyből a jelentésről próbálta kérdezni Bradyt.

"Nem tudok mit mondani. A csapat tulajdonosa tegnap kiadott egy közleményt. 30 órája jött ki, és bevallom, nem volt még elég időm, hogy átrágjam magam rajta. Amikor ez megtörténik, elfogom mondani a véleményem. Te és mindenki más megfogja tudni."

A riporter megkérdezte, hogy ez körübelül mikorra várható.

"Hamarosan. Egy folyamat zajlik éppen, aminek én is a részese vagyok. Amikor végzünk ezzel (bármikor is legyen az), akkor elfogom mondani azt, amit erről az egészről gondolok, de megakarom várni, amíg teljesen biztosak lesznek a dolgok."

Később Bradyt megkérdezték, hogy ez az egész ügy csökkenti-e az örömét amit a Super Bowl megnyerése miatt érez, csak ennyit mondott: "Egyáltalán nem!".

Azt is megkérdezték, hogy a Patriots győzelme a Seahawk fölött beszennyeződött-e ezáltal, Brady válasza ugyanez volt: "Egyáltalán nem!".

Arra a kérdésre, miszerint ez a jelentés mennyire zavarja ezt mondta: "Sok mindennel megküzdöttem már életem során, ahogy például ezzel is már egyszer, 3 hónappal ezelőtt, közvetlenül a Super Bowl előtt. Sok minden történt életem, karrierem során. Szerencsés vagyok, hogy sok olyan ember van a környezetemben, akik szeretnek és támogatnak engem. Életünk során történnek jó és rossz dolgok is velünk, elfogadtam a szerepem és a felelősségem mint híres ember, a jó dolgok nem történhetnek veled rosszak nélkül. Nagy jó szülők neveltek, és a nagyszerű csapattársaim is támogatnak, szóval túlleszünk ezen is majd." Egyébként nem csak a csapattársai, de mind Peyton Manning, mind pedig a 49ers irányítója, Colin Kaepernick kiállt Brady mellett. Manning elmondta, hogy Brady továbbra is jó barátja, és az is marad. Colin Kaepernick pedig twitterre írta: "Nincs az a labda a világon, amelyik segít neked győzni 38 ponttal. Lépjetek túl rajta és engedjétek Bradyt továbbra is nagyszerűnek lenni!"

Ezek után már főleg hétköznapi dolgokról volt szó, ahol Brady elmondta, hogy otthon a felesége (Gisele Bündchen) csak portugálul beszél a gyerekekkel, így sokszor úgy érzi, hogy Brazíliában él. Kérdezték arról a videóról is, ahol egy szikláról ugrott le, arról elmondta, hogy akkor először és valószínűleg utoljára tett ilyet, és hogy ez is egy jó példa volt arra, amikor egy fiú megpróbál lenyűgözni egy lányt.

Azt is elmondta, hogy Malcolm Butler szinte minden nap megköszönni neki az autót, valamint azt is viccesen megjegyezte, hogy biztos benne, hogy Butlernek soha többé nem kell fizetnie egyetlen italért sem Massachusettsben.

A csapatban betöltött vezető szerepéről is beszélt. Elmondta, hogy mindennap úgy kell viselkednie, mint egy vezér, első pillanattól fogva ahogy megérkezik és ha jó példát mutat, akkor a többiek is követni fogják.

Kérdezték a jelenleg folyó munkáról, emondta hogy az OTA alatt leginkább futnak, ugranak és egyéb ilyen gyakorlatokat végeznek, és viccesen szokta is mondani a csapattársainak "Látjátok, ezért draftoltak csak a 199. helyen! Szerencsére, irányítóként a mérkőzések alatt ezekből túl sokat nem kell bemutatni!". Belichickről azt mondta: "Az az ember, akit az emberek látnak nem az az ember, akit ők ismernek. Az edző, akit mi ismerünk, nagyon kemény, fegyelmezett és tele van magas elvárásokkal."

A beszélgetés körübelül 45 perces volt. A televíziók az első 10 percet közvetítették, amelyet az alábbi linken lehet megnézni.

Hozzászólások

2015. 05. 09. 22:20
netbazis
Ha eltiltják több meccsre kurva mérges leszek. Ha eltiltják 1 meccsre és győzünk, akkor meg nagyon nevetni fogok.
2015. 05. 09. 22:25
Ha eltiltják akármennyire és így is minimum AFC döntőbe kerül a csapat, akkor szénné fogom röhögni magam. Az egész jelentéses mizéria egy vicc. Haters will be haters.
Viszont amiket nyilatkozott, az nagyon szimpatikus.
2015. 05. 09. 22:53
BrédiTamás12
Vicc a jelentés az vitán felül áll, de ha netán olyan Oline al kezdenénk mint tavaly,ami fura lenne, kicsit hülyén hangozhat de két meccs eltiltás akár jól is jöhet, hogy ne törjék szét egy alakuló fal mögött ráadásul Steelers de inkább Bills elég komoly front7.Próbálom kizárólaíg a pozitivumokat nézni :-D

2015. 05. 09. 22:31
Zandal
Remélem minimális lesz az eltiltás (ha egyáltalán lesz) és a Jets elleni meccsen a saját szememmel láthatom, ahogy TB szétcincálja a zöldeket. :)
2015. 05. 09. 22:34
Nézzük a jó oldalát, HA eltiltják, akkor legalább pihentebb lesz a végén! :)
2015. 05. 09. 22:36
cspeti98
Ráadásul megint meglesz az us against the world mentalitás,a SB előtt bevált :)
2015. 05. 09. 22:57
BrédiTamás12
Csak az a baj, hogy mindenhol azt írják hogy a Ha már nem kérdés, a mennyi meccs a kérdés, de legyen igazad mindenki azt szeretné h nem legyen :-)

De reálisan akár 4 meccs eltiltással ami azért túlzás lenne, se menne el a szezon. Elvileg 2 dologért is akarják büntetni, a nem együttműködésért,(nem adta oda az összes levelezését spekulációk igazolására, meg a leeresztésért, amiért a Minnesotát kb 30.000 el büntették XD
2015. 05. 10. 22:57
Zarathorn
Pláne ha egész szezonra eltiltanák :(
2015. 05. 09. 22:42
nszgergo
Kaepernick jó srác (jé Manning is? :P), sajnáltam mikor a holló nyert helyette :/
2015. 05. 10. 00:32
nosbiglem
Maximális egyetértés a részemről!
2015. 05. 10. 09:55
gabo2061
Manning mérföldeket nőtt a szememben. Jó látni, hogy akik csinálják, tudják mi a fontos, és néhányan még el is merik mondani. Brady a legnagyobb...látszik a reakcióiból. Ez fogja hozni az 5. gyűrűt.
2015. 05. 11. 07:38
1976gabi
+100
manningre hallgathatnának,ő sem ma kezdte a focit.tudja,hogy amiről beszélnek az marhaság,és semmi.
2015. 05. 09. 22:57
DeMartino
sziasztok ez az egész mizériához most szólok hozzá másodjára.Természetesen engem is esz az ideg,miért velünk történik ilyesmi mindig.Nem szeretném ha eltiltanák TB.-t,de a közmédia mindig is a pats ellen dolgozott,meg szerintem jó pár csapat akik nem annyira kedvelnek\Jets,Goddell\De érdekelne,hogyha eltiltják Brady.-t vajon egy irányítóval kezdünk vagy hozunk esetleg egy tapasztaltabb irányítót\Michael Vick\vagy Gerappával kezdjük meg.Tudom még elég korai lenne ilyesmiről beszélni,de Ti hogyan látjátok a megoldást?
2015. 05. 09. 23:02
cspeti98
Én mindenképp Gerappával kezdeném a szezont, legalább megnéznénk, hogy mennyire jó élesben.
2015. 05. 10. 13:41
netbazis
mindenképp Garoppolóval kezdenék, az a néhány play, néhány negyed amit eddig láttunk tőle nagyon biztató volt
2015. 05. 11. 09:57
pat68
Gerappa kezdő, mellé egy rutinosabb öregedő irányítót hoznék.
De nem lesz eltiltás!
2015. 05. 09. 23:04
hopi46
A jó QB-k tudják, hogy a labda állapotának minősége jelentéktelen a többi feladathoz képest. (ld. Colts meccs 2. félideje!)
2015. 05. 09. 23:27
Wyatt
Ne tiltsák el hé, én a szezonnyitóra tervezek menni :P
2015. 05. 09. 23:46
mammut
Én meg a Steelers/Bills vagy a Bills/Jags "meccs-kombinációk" között gondolkodom (megyünk Kanadába ősszel, de még nincs teljesen fix időpont), ha mondjuk két meccses eltiltás jön, akkor egyértelmű, hogy az utóbbi lesz a nyerő...

De ne legyen már eltiltás ezért a nem-is-tudom-miért - mivel a jelentés alapján azt is nehezen mondanám meg, hogy miért is lenne... Ugyanakkor a realitás az, hogy inkább valószínű, mint nem, hogy eltiltják, mert így nagyobb esélye lesz a csoport riválisoknak.
2015. 05. 10. 00:11
Raschy
az is vicc, hogy a leeresztett labdákról 200+ oldalt írtak, míg a játékosok egészségéről és biztonságáról szóló tanulmány az 50 oldalt sem érte el.
Lényeg, hogy tudják mi a fontos...
2015. 05. 10. 00:15
OFenoMeno
2015. 05. 10. 00:28
Bármi is lesz, biztos vagyok benne h Brady nem fogja olcsón adni a bőrén, már csak a presztízsveszteség miatt sem. Láthatóan erre nagyon figyel. A "folyamat" alatt biztos azt értette h ügyvédek kezében van a papír, plusz ha eltiltják van egy olyan érzésem h az NFLPA-nak is lesz pár szava a dologhoz.
2015. 05. 10. 01:58
Chatmansky
Imádom az oldalt olvasni, de most jött el az a pillanat, hogy megfoglak titeket mondani Brady-nek, mert a cikkekben rendszeresen rosszul írjátok az igekötőket... Igekötőgate :-)
2015. 05. 10. 13:53
Whitealert
Igekötőgate xD, lefordultam a székről :D
2015. 05. 10. 17:18
BaP
Chatmansky emiatt el lesz tiltva :)
2015. 05. 10. 19:31
Chatmansky
Mi, Pats fanok, jó tanuló, jó sportolók vagyunk... :-) Nem akartam szívózni, de mégis csak ez a magyar hivatalos oldal. (És nem, nem vagyok magyartanár...)
2015. 05. 10. 20:22
BaP
Félreértettél, viccesnek éreztem a beírásod. De minden gate után valakit el kell tiltani :D
2015. 05. 10. 21:46
Chatmansky
Akkor jó, már ráparáztam, hogy kb. félévente írok ide, akkor is hülyeséget. :-)
Visszatérve a témára: ha ez törvényszerű eltiltás, akkor ezt meg fogják húzni Brady-vel. Mert kell a népnek a show. A drukkerek nagy hányada Tom vérét akarja. Hát megkapják. Tetű egy álbalhé, de mi a kisebb hányad vagyunk. Bármi lesz is, oda kell csapni az összes ellenfélnek erőnkön felül is. Ez az egyetlen mód, hogy bekussoljanak a károgók. Ahogy az SB-t is nyertük. Ezt is. Fogjuk!
2015. 05. 10. 14:02
azimut
https://www.facebook.com/trashtalkhu/photos/pcb.750031861781322/750031691781339/?type=1&theater

NB1-es csapat vezetőedzője :D :D
2015. 05. 10. 16:20
max350
"Sokkal valószínűbb, mint nem", hogy ez egy Pats sapka!
2015. 05. 10. 16:31
BrédiTamás12
2015. 05. 10. 17:17
BaP
http://bleacherreport.com/tb/dgBzG

Igen érdekes. Megeshet, hibás következtetés, hogy volt emberi beavatkozás ...
2015. 05. 10. 18:34
Iolaus
Bakker.

Ezek azt se tudták megállapítani a jelentésben hogy a bírók melyik mérővel mérték meg a labdákat!!! Milyen kuli minka ez!!! Ezek a legalapvetőbb dolgokat se tudták megállapítani vagy bizonyítani. Mégis, hogy merészelnek ilyen silány munka alapján bárkit is megróni vagy akár eltiltani. Ez nem más Roger "JETS" Goodell kicsinyes bosszúvágyának kiélése a Patsel szemben. Egyszerűen ki akarják ütni a Patset hamár pályán nem tudják megverni a Patset.
2015. 05. 10. 19:16
infidelitas
Ha el tiltják Bradyt, akkor szénné fogjuk rúgni az összes csapat seggét!
2015. 05. 10. 19:17
infidelitas
*eltiltják
2015. 05. 10. 19:33
Chatmansky
2015. 05. 10. 19:49
sirgreg
@Danna Kérlek, figyelj az igekötők használatára! Be
2015. 05. 10. 19:50
sirgreg
tudja mutatni, el fogom mondani

köszi! Meg a cikket is ! :-)
2015. 05. 10. 19:58
BrédiTamás12
2015. 05. 10. 20:46
loop80
???

http://index.hu/sport/amerikaifutball/2015/05/10/new_england_patriots_tom_brady_helyettese/

Szerintem Gerappa készen áll a feladatra. Jobban, mint Málé bármikor... :D
2015. 05. 10. 20:52
Croaker
Na ennek az ex-"Patriotsnak" is gratulálok!
A saját volt csapattársát lecsalózni.

Minek valakinek ellenség ha ilyen "barátjai" voltak anno?

http://profootballtalk.nbcsports.com/2015/05/08/ex-patriot-damien-woody-i-believe-tom-brady-cheated/
2015. 05. 10. 22:20
zo72
azért ne felejtsük el, hogy ő a Jets-nél fejezte be a pályafutását, úgy látszik ez hatott rá...
2015. 05. 10. 23:07
Zarathorn
kimosták az agyát a marhájának...
2015. 05. 11. 12:30
nosbiglem
Sajnalom, hogy nem előrébb végzett, de hagyjuk már az ostoba media cirkuszt és nézzétek meg ezt:
http://www.nfl.com/videos/nfl-top100-2015/0ap3000000491485/Top-100-Players-of-2015-No-91-Julian-Edelman
2015. 05. 11. 14:20
Chatmansky
Megnéztem. Semmi elfogultság, de ez így minimum top 10-es. Hihetetlen, ahogyan open-re játsza magát. Meg amiket kap utána... A tavalyi szezon egyik legemlékezetesebb húzása egyértelműen az övé. Talán Beckham Jr. elkapása az, ami konkurálhatna ezzel a td passzal. Zseni a fickó. Csak maradjon agyánál. Úgy értem egészségügyileg....
2015. 05. 11. 14:49
Yosti77
Remélem nagyon sokáig fog még minket boldogítani....főleg,hogy hozzák a nevével ellátott mezemet.
2015. 05. 11. 15:01
DeMartino
OFF:

Former Redskins franchise TE Fred Davis and New England Patriots have reached agreement on a one-year deal, per source.
2015. 05. 11. 15:15
Croaker
így teljes:

Davis spent last year suspended from the NFL following repeated violations of the substance abuse policy, a DUI and a domestic incident. The 29-year-old managed to get reinstated last week and now heads to New England as a poor bet to crack the final roster. The Patriots are loaded at tight end with Scott Chandler, Michael Hoomanawanui and Tim Wright behind Rob Gronkowski. They also used a sixth-round pick on Arkansas TE AJ Derby in the draft.


A jó magaviselet messze áll tőle :O
2015. 05. 11. 15:23
fatman
hát igen, nagyon kérdéses, hogy megragadhatna-e az 53-ban...
2015. 05. 11. 16:18
BrédiTamás12
Kellett kidobni Arringtont is? annyira mély és jó a CB sor csak nem tudjuk? :-D ráadásul 3m dead money
2015. 05. 11. 16:27
takirob69
Arrington elküldésével 2015-ben 1,375M spórolonk.
Nehéz megérteni ezeket a lépéseket de BB biztosan jobban tudja. Az az érzésem, hogy készül egy CB trade.
2015. 05. 11. 19:38
BaP
Szerintem is lesz CB trade.
Mindenesetre az OC-k a vetélytársaknál épp most gyújtják fel a tanulmányaikat, amelyeket a Pats D# elmúlt 2 éve alapján készítettek.... Ez nagyon más lesz idén, és ennyi sokoldalú emberrel a front 7-ben, no meg a coverage és sebesség javulásával LB-ben nehéz is lesz. Ha jön egy átlag feletti ma press-ben jó CB, plusz visszahozzuk olcsóért Arringtont Slot-ba, ez lehet egy elit D#
De sok munka lesz, az tuti :)
2015. 05. 11. 16:20
torsza
Csak, hogy a füst még egy kicsit sűrűbb legyen:
http://www.coldhardfootballfacts.com/content/wells-report-more-probable-than-not-colts-played-with-under-inflated-footballs/33495/
+Jets meccs 16 PSI-os labdái, meg a Vikings büntetése és Manning fiúk nyilatkozatai, no meg The Half God A. Rodgers túlfújt lasztijai.
Egy olyan szabály miatt csesztetik most Brady-t, amit egyetlen egy irányító sem a liga 31 másik csapatából sem tartott be. A bírók valszeg minden meccs előtt "ellenőrizték" a labdákat és érdekes módon mindig minden pont 12,5 és 13,5 PSI között volt:-)
A bulit azért indították, hogy az SB előtt kibillentsék a Pats-et és a Seahawks nyerjen, mert a címvédés sokkal nagyobb PR és buzz, mint TB 4. gyűrűje.
2015. 05. 11. 20:40
iceman
Ez a cikk tökéletesen rámutat mekkora totális faxság a történet. Ha Brady-t emiatt eltiltják, akkor remélem nem hagyja annyiban. Nyilván vannak megfelelő fellebbviteli fórumok és van pénze jó ügyvédre is.
2015. 05. 11. 22:44
BrédiTamás12
Bár tény h Brady-nek van igaza meg nekünk, h nem csaltunk és nem is amiatt nyertünk mert nem csaltunkmivelnem, de hagynia kellene ha eltiltják 2-3 meccsre, rohadt sok idejét elvinné a pereskedés figyelmét a játékról edzésről, legjobb lenne letudni akármi lesz.Nfl ellen nyerni nem igazán lehet, ezért is tehetik meg hogy akár büntetik a semmiért.

Visszanyal nekik a fagyi ha megvédjük a címet akár 2 Brady eltiltott meccsel együtt is, annak ellenére h nagyon próbálták megneheziteni a 4.gyűrűt és a címvédést is.
2015. 05. 11. 20:43
Lucius
Azért ez tényleg gáz… ennek alapján furcsa lenne csak TB-t eltiltani.
2015. 05. 11. 23:01
BrédiTamás12
Hozzászólás a(z) Brady: Egyáltalán nem! bejegyzéshez