Comeback Kid

Tom Brady irányításával tíz emlékezetes fordítás tíz különböző csapat ellen a negyedik negyedben 2001-től kezdve napjainkig.
A Dallas elleni fordítás kapcsán mondta Robert Kraft tulajdonos:

„A legjobb dolog a legutóbbi mérkőzésben, hogy hátrányból felállva voltunk képesek nyerni. Évekig ez volt az egyik védjegye a csapatnak és sokan megkérdőjelezték, hogy vajon még képesek vagyunk-e rá. Azt hiszem, ez a mostani győzelem nagy önbizalmat ad a játékosoknak. Nagyon fontos, hogy amikor a pályára lépnek, minden körülmény között – szerencsétlen játékok, hátrányba kerülés – elhiggyék, hogy képesek lesznek visszajönni, és megnyerni a találkozót. Ritkán érezhettük ezt az utóbbi időben, de ez a győzelem most, éppen a szabadhétvége előtt, nagyon jókor jött. Remek önbizalmat ad mindenkinek. Nagyon biztató.”

A Boston Globe-nál szemezgettek a Bill Belichick korszak fordításaiból – időrendi sorrendben.

2001. december 16. - Győzelem a Jets ellen

Tom Brady mindösszesen a tizedik meccsén volt a Patriots kezdő irányítója, azonban 13-0-s hátrányból vezette vissza csapatát a félidő után. Tizenhét kísérletből csak két rontott dobása volt (160 yard), miközben egyszer sackelték is. Két rövid passzából hosszú játékot produkált Fred Coleman (46 yard) és Antowain Smith futó (40 yard). „Gyors passzokra helyeztük a hangsúlyt, mert nagyon erős, gyors volt a védőfaluk” – mondta Brady a meccs után.

2002. január 19. - A Snow Bowl

Senkinek sem kell bemutatni.

2002. február 3. - Super Bowl XXXVI

Másfél perc a hátralévő idő. Döntetlen az állás. 17-17. Brady 53 yardot haladt előre a támadókkal, hogy Adam Vinatierinek lehetősége legyen megnyerni a mérkőzést és elnyerni a halhatatlanságot. Brady hét másodperccel a meccs vége előtt „spike”-olta a labdát, hogy megálljon az óra, miután hét játék alatt mezőnygól távolságra jutatta a csapatot, mialatt öt jó passza volt hat kísérletből. „Mit mondhatnék Tom Bradyről?” – mondta Tedy Bruschi. – „Az a másfél perc a Super Bowlok történetének egyik legnagyszerűbb támadása volt.”



2002. november 10. - Három TD hátrányból vissza az élők sorába

6:42 volt hátra a harmadik negyedben és Illinoisban az eredményjelző 27-6-ot mutatott a hazai Bears javára. 21 másodperccel a meccs vége előtt azonban David Patten kapta el a gólterületen belül atlétikus mozdulattal Brady 20 yardos átadását, amivel 33-30 arányban sikerült megnyerni a mérkőzést. „Ahogy elengedtem a labdát, éreztem, hogy lesz esélye megnyerni a meccset – mondta Brady. – Aztán a lábával még éppen elcsípte a gólterület szélét. Mindezt harminc yard távolságból láttam, de jónak tűnt. A bírók döntenek. Biztos jól látták, hiszen pont ott álltak. Visszanézik a videóbíróval, de semmi olyat nem találtak, ami miatt elvették volna a touchdownt.”

2004. február 1. - Super Bowl XXXVIII

Hat játék alatt 37 yardot haladtak előre, hogy az utolsó percben döntetlen állásnál Adam Vinatieri újabb Super Bowl győztes mezőnygólt értékesíthessen. Brady 32/48 passzmutatóval zárt három TD passz mellett, amivel második MVP díját kapta az NFL nagydöntőjén. „A Bostonban lévő szurkolóink nélkül ez sosem sikerült volna – kiáltotta a pódiumról a győzelem után. – Holnap a parádén találkozunk!”

2005. szeptember 25. - Vinatieri megint, a Steelers sorozatának vége

Pittsburghben a tizenhetedik győzelmükre készültek sorozatban az alapszakasz során. Brady a negyedik negyedben hibátlan 12 passzkísérlettel 168 yardot szerzett, amikor három pont hátrányból vágtak neki az utolsó negyednek. Kezdésnek 86 yardot tettek meg alig négy perc alatt hét játékból. Az utolsó támadásuk Vinatieri győztes mezőnygóljával ért véget, csupán egy másodperccel a találkozó vége előtt. „Lehet ennél többet kívánni? Reméltem, hogy a védelem képes lesz őket megállítani, de nem sikerült. Felnéztem az órára: 1:21 még hátra van. Akkor most mi jövünk!” – mondta Brady.

2007. január 14. - A győzelem

Még a negyedik negyed közepén is nyolc ponttal vezetett a Chargers az AFC rájátszásában hazai pályán. A Patriots azonban összekapta magát, amikor kellett, és 4:36-tal a vége előtt nyolcpontos akcióval egyenlítettek (Kevin Faulk sikeres kétpontos kísérlete). Ezt követően megállították a Chargers támadóit és a saját 15 yardos vonalukról egészen az ellenfél térfelének távoli részéig meneteltek, hogy Stephen Gostkowski újoncként 31 yardos mezőnygóljával átvegyék a vezetést (24-21). A San Diego 54 yardos próbálkozása később már nem volt sikeres, és a Patriots játékosai idegenben ünnepelhettek egy emlékezetes győzelmet.

2007. november 4. - A Colts is a zsákban

Alig volt hátra 10 perc, és a New England Patriots Peyton Manning ellen 20-10 arányban állt vesztésre. Brady Kevin Faulkot találta meg a győztes touchdownnal 3:15-tel a lefújás előtt. A védelem viszont tette a dolgát, és kitartott az utolsó pillanatig és nem engedte ki a győzelmet a csapat kezéből. A Gary Brackett linebackernek dobott második interceptionje után Brady 8/11, 144 yard, 2 TD mutatót hozott össze. Az NFL történetében akkor fordult elő először, hogy két olyan csapat találkozott, melyeknek legalább 7-0 volt a mérlege a találkozó előtt. A győzelmet 146, csapatrekordot jelentő büntetés ellenére is sikerült megszerezni.

2007. december 3. - Gaffney Catch

Jabar Gaffney bámulatos touchdown elkapásával végleg megfordult a találkozó sorsa negyvennégy másodperccel a találkozó vége előtt a Ravens ellen. Brady saját maga futott meg (12 yard) egy negyedik és 6 helyzetet az utolsó támadásuk során. „Visszaküzdöttük magunkat. Tudtuk, hogy kemény küzdelem lesz. Amikor kellett, akkor képesek voltak végrehajtani a feladatunkat.” Ezzel a sikerrel már 12 meccs óta voltak veretlenek a 2007-es bajnokságban.

2009. szeptember 14. - Watson másik nagy napja

Térdsérülése után ez volt az első tétmeccse Bradynek. Öt perc volt hátra és a New England piros throwback mezében tizenegy pont hátrányban találta magát a Bills ellen. Előbb egy 81 yardot felölelő támadás végén találta meg az irányító tight endjét egy 18 yardos TD-vel, majd nem sokkal később megint Ben Watson következett ötven másodperccel a vége előtt, és a Pats győzelmet aratott a 2009-es idény nyitómeccsén.