Menetrend
Szavazás

Csalódást keltő vereség margójára

2013. 10. 20. 23:43
Szerző: DoM
Kategória: Cikkek
A jó játékok hívása inkább művészet, mint sem tudomány.

Nehéz a meccset követő pillanatokban bármit is írni egy olyan csoportmeccsről, amely minden előjel ellenére pocsékul kezdődött a támadók és a védelem számára is, azonban egyetlen játék, Logan Ryan interception return touchdownja következtében olyan fordulatot vettek az események, hogy már félidő előtt esély volt a kiütéses győzelemre. A támadók azonban képtelenek voltak bevinni a mindent eldöntő ütést. Nem egyszer, nem kétszer, hanem háromszor és akkor még csak éppen elkezdődött a második félidő.

Ahelyett, hogy játékról-játékra elemeznénk a mérkőzést, csak egy általános érvényű megállapítást tennék. Pontatlan és pontatlan irányító között is van különbség, mert nem mindegy, hogy öt yardra dobál folyamatosan mellé, mögé, elé a célpontnak, vagy tizenöt-húsz yard mélyen a pálya szélére. Nem mindegy, egy rövid öt yardos slant dobás, ahol ha azt jól kivitelezik, a védő esélytelen az elkapóval szemben és a mozdulatsor egyszerűsége miatt magas százalékban dobják meg sikeresen az irányítók vagy egy tíz yardra felívelt, lassú dobás, ahol már pontos időzítés kell az irányítótól, miközben a célpontnak el kell szakadnia a védőjétől, hogy eltalálhassák azt a pici ablakot, ahol sikeres tud lenni a játék.

A találkozó során végig olyan érzésem volt, hogy a New England folyamatosan utóbbi játékok mellett tette le a voksát. Alacsony százalékban beváló dobásokban bíztak, eredmény nélkül. Kritikus harmadik downok során, vagy éppen a hosszabbításban, ahol még sietni is teljesen felesleges volt.

A playcalling, avagy a megfelelő játék hívása a támadók és a védők oldalán is nagyon leegyszerűsítve olyan, mint a kő, papír, olló játék. Ha az ember követ mutat, viszont az ellenfele ollót, akkor új első downt ér el. Kő a kő ellen talán megér pár yardot. A védelem papírja azonban könnyedén sack & fumble eredményt ér el a támadó kő ellen. Sok mérkőzés végkimenetele csak azon múlik, kinek van nehezebb köve vagy nagyobb ollója: melyik csapat áll a tehetségesebb, jobban képzett játékosokból. A derbi napján azonban más nem fog számítani, mint hogy kellő időben választja-e az ember a papírt, a követ és az ollót. Hány nagy diadal írható pusztán a szerencse számára? Valószínűleg jó pár.

A Bengals meccset követően már szóba került, hogy az előző évekhez képest alapvető váltás történt a Patriots passzjátékában. Már az első mini edzőtábor óta arról szóltak a tudósítások, hogy mennyivel több a pálya mélységét célzó passzjáték, már-már domináns mértékben, aminek az eredménye egy „pontatlan” irányító és „pontatlan" passzjáték.

Minden sikertelen passzjátéknál aprólékos elemzéssel és egy hatalmas nagyítóval biztosan meg lehet találni, hogy miért nem lett ünneplés a dobás vége, és milyen kevésen múlott a siker. A koncepció azonban egyelőre/egyszerűen nem működik. Ezt a fajta pontatlanságot már nem lehet a végrehajtás minőségére fogni. Azt erőltetni a csapat, ami nem vezet eredményre. Újból és újból és újból...

Az idézetek a Smartfootball blogon megjelent írásból származnak.

Hozzászólások

2013. 10. 20. 23:49
chateautorres
Ez mind igaz volt a mai találkozóra is, meccs utáni up and downban mégsem található meg egyetlen döntéshozó sem...
2013. 10. 20. 23:53
dexxy 2.0
Jó kis írás.

Sok dolgot nem értek,hogy mit miért csináltak,és olyan érzésem van,hogy egyszerűen nem tanulnak a hibákból.

Nagyon csalódott vagyopk de nem "haragszom" a fiúkra,sajnos ez ma így jött ki.
2013. 10. 21. 07:47
Húúú... az első Jets támadások során úgy éreztem, mintha a zöldek edzőmérkőzést játszanának egy egyetemi csapat védelme ellen. Aztán pont a védelem nőtt fel a feladathoz, és a Gronkosított támadók mondtak csődöt. Nekem a támadófalon tátongó lyukak voltak nagyon szembeötlőek, Mankins össze is hívott egy kisebb lakógyűlést, de már későn :(
2013. 10. 21. 09:19
olaj001
Nagyon jó kis írás DoM, teljesen igaz! Ez tegnap is meglátszott. Amúgy is a passzokat erőltetik, de még azon belül is inkább a "hosszúakat". Az OT-ben volt ez a legszembetűnőbb: egyetlen 1 darab futást nem voltak képesek hívni, amikor van egy Ridley-nk, visszatért a jól blokkoló Gronk és még sietnünk sem kell. És ezt nem csak az OT-ben játszották el. Mindent elmond szerintem...
2013. 10. 21. 09:27
lipi
Nekem az idény folyamán majdnem végig olyan érzésem van, hogy nem az ellenfélből készülünk fel, hanem a saját játékunkat próbáljuk játszani. Vegyük példának a tegnapi meccset. A Jets sebezhető futás ellen. A szélen a játékok többsége ül. A gyors, meglőtt passzok ülnek. Ehhez képest a futás minimális, löbbölt passzok mennek, és meg se próbáljuk kihasználni se vertikálisan, se horizontálisan a pályát. Van két szélvész gyors elkapónk, akik bármikor a védelem mögé tudnak lépni, akár két gyors lépésből. A Jets safety brigádja hulladék. Meg se próbáljuk. Nem keressük a nekünk kedvező matchupokat. Nem próbálunk meg kedvező párharcokat kialakítani. Nem próbáljuk meg se az elkapókat se a TE-t, se a futókat olyan helyzetbe hozni, hogy a számunkra megfelelő ember védekezzen rajta. Nem játszunk rá a gyengébben teljesítő védőkre.
Ragaszkodunk a saját elképzelésünkhöz. Ettől függetlenül az első félidőkben mindig hozzuk a meccset. Nagyon. De a második félidőre mindig elfogyunk. Nagyon. Hiányoznak az elemzések. Nagyon. Rá lehet fogni arra, hogy TB nem bízik az elkapókban, lehet arra fogni, hogy újonc elkapók vannak, lehet arra fogni, hogy nem jó az Ofal. De ennek nagy része akkor is edzői hiba. A második félidőben idén szereztünk talán 1! TD-t. A tegnapi meccset 1 TD-vel le tudtuk volna zárni... A tavalyi liga első RZ támadásunk liga utolsó lett. Ez nem csak a játékosok hibája...
Rossz roster managelés, rossz hívások, sérüléshullám és a csillagok rossz állása.
Ami fényt látni az alagút végén, az az első félideji teljesítményünk. Az első félidőben a megrajzolt támadások jók. Ott még általában megy a szekér...
2013. 10. 21. 21:08
MaYo#51
És akkor most kicsit kavarjuk fel az állóvizet a tegnap esti chaten beszélgetett résszel.
Most a O# play hívások ugye JMD feladatai. Ugye láthattuk azt, h a Moss érában milyen kiemelkedő és változatos play-eket hívott, aztán ő elment vezetőedzősködni bla bla bla... majd visszatért. Azóta mintha nem ugyanaz a JMD lenne... Pedig a játékos alapanyag adott volt amióta visszajött, nem lehet mondani azt, h nem! Na mármost a kérdés itt vetődik fel. JMD állítja össze egyedül a play book-ot és ő dönt egyedül meccs közben? BB milyen mértékben nyúl bele és korlátozza e valamilyen szinten a meccsekre készülő play book-ot O# oldalról? Ennyire visszaesett volna a meccs közbeni elemzéseink hatékonysága, h nem tudunk időben reagálni az újonnan kialakult helyzetekre?
2013. 10. 22. 09:36
lipi
Pedig pont nem adott a játékosanyag.
2007-2008ban a játékosanyag annyira volt jó, amennyire lehetett. Adott volt egy bomba védelem, ami levette az O válláról a pontkényszert és bármikor meccsben tudta tartani a csapatot.
Az O oldalon pedig adva volt egy Top5 Ofal, egy ereje teljében lévő Moss, Welker, Watson és egy ergya futó Maroney személyében. Ebben az évben fedeztük fel istenigazából a slot wr játékot, a no huddlet, és Moss jóvoltából volt egy halálos mélységi célpont. Baromi jól keverte a kártyákat, volt félideji elemzés és az ellenfelek is fel voltak térképezve. Mondjuk ezzel az emberanyaggal nehéz lett volna rossz idényt futni. Mondjuk már ekkor is kiütközött, hogy passzbuzi, de amíg jött az eredmény és Maroneynak hívták a futót, teljesen érthető is volt... (és inkább az ellenfél alkalmazkodjon hozzánk, mint mi az ellenfélhez szemlélet volt)
Utána 2008-ban remekül megoldották TB kiesését. Cassel ennek az idénynek köszönhetően kapott 60m dolláros szerződést... Még mindig bombaerős volt a keret. Bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna, ha TB nem sérül meg...
Aztán elkerült Denverbe, ahol csúnyán megbukott. Kiderült, hogy nem megy neki a draft, a saját elképzelése szerint próbál építkezni, nem a csapat erősségeit domborítja ki. A csúfos bukás után jött a Rams. Spagnuolo a frissen kinevezett HC szuperlatívuszokban beszélt róla. Az egyik legnagyobb O koponyának nevezte. A denveri ügyködése miatt viszont nem kapott szabad kezet a személyi döntésekben. Spagnuolo kirúgása után a Rams finoman fogalmazva, nem gördített akadályt a távozása elé...
Ekkor igazoltuk vissza, mint OC.
A Pats jelentősen megváltozott 2009-2012 között. Az erős védelem eltűnt, az elkapó gárda egy szem Welkerre redukálódott. Cserében ott volt a csapatnál Ridley, Vereen, Gronk és Hörni. Átálltunk a 2Te-s játékra, jelentősen több futással, mint JMD idejében. Az Ofalat is Wendell, Connolly beépítésével is inkább a futásblokkolásra építettük át.
Na, ezzel a helyzettel nem igazán tudott mit kezdeni JMD. A 2012-es draftot szerintem még BB kezelte, és nem igazán fordított energiát a támadó oldalra. konkrétan csak egy darab Ochocinco érkezett egy trade keretében. Minden pick a romokban heverő védelemre ment. (azóta tudjuk, hogy kb két ember jött be abból a draftból. Chandler Jones és Dennard. Hightowert épp most próbáljuk kiutálni a csapatból...)
JMD megpróbálta a lehetetlent és veteránokból próbált elkapógárdát verbuválni. Ochon kívül jött Lloyd, akivel dolgozott együtt. BoB taktikáját a szűkös lehetőségek miatt nem bántotta, minimális változásokkal csinálta végig az idényt. Használta Ridleyt és volt futás, működött a 2Te-s játék. Idény elején BB még rajta tartotta a szemét, de kb a közepétől kezdve elengedte a kezét és szabad utat kapott. A legnagyobb pofon az AFC döntőben jött, ahol a Ravens elvert minket, mint a rongyot. A szokásos Pats módon. Az első félidőben még vezettünk, a másodikban pontot sem szereztünk.
Utána jött a holtszezon. Támadóoldalon a nagytakarítás. Az összes elkapótól megszabadultunk, többek közt Lloydtól is, akit pont egy évvel korábban hozott. És természetesen Welkertől is, amit én személy szerint már akkor a HO legnagyobb hibájának gondoltam a Seymoure trade óta. Itt látszott, hogy JMD megkapja a szabad kezet az O átalakításához. Welker helyett jött Amendola, akit szintén ismert a Ramsből. A lenullázott elkapó részleg pótlására két újonc jött, Dobson és Boyce. A 2TE-s játék Gronk sérülése miatt amúgy is veszélyben volt, de Hörni faszsága miatt már idény elején dugába dőlt.
Adott volt tehát a feladat JMD előtt. Egy vadonatúj elkapó részleggel, egy jobbára futásblokkolásra kialakított Ofallal, épkézláb TE nélkül, a Pats eddigi legnagyobb fegyverét elveszítve, no huddle nélkül építsen támadójátékot.
Eddigiek alapján csúnyán belebukott...
Nem mennek neki az ellenfél feltérképezése, a megfelelő playbook kialakítása, a félideji elemzések. Meglátásom szerint a jelenlegi csapattal egy főleg futásra építő, rövid passzos, időnként a pálya mélységét megjátszó támadójáték sokkal kifizetődőbb lenne. Erre alkalmas jelenleg a keret. Ehhez képest JMD nem tud szabadulni a passzbuzi hozzáállásától, és a rookie elkapóktól olyan teljesítményt vár el, mint akik már évek óta a csapatnál vannak.
Szumma. Az elhibázott roster management és a túlzott elvárások az újoncoktól az oka a döcögő támadójátéknak. Meg az, hogy JMD teljesen el van tévedve a félideji elemzéseknél. Ragaszkodik ahhoz, amit 2007-ben megszokott. Azaz ahhoz, hogy annyira erős a keret, hogy alkalmazkodjon az ellenfél hozzánk...
Röviden én így látom. (Persze baromi hosszú lett és biztos, hogy mondtam ordas hülyeségeket is, de majd ki leszek javítva :))
Hozzászólás a(z) Csalódást keltő vereség margójára bejegyzéshez