Nem mintha a zenekarral bármi baj lett volna. Egyszerűen Lou Holtznak hiányérzete volt. Minden nyáron közvetlenül az egyetemi football szezon kezdete előtt Holtz a Notre Dame akkori vezetőedzője munkatársainak és családjuknak partit rendezett. 1994-ben aztán úgy gondolta, hogy itt az ideje feldobni a rendezvényt, és mikrofont ragadott.
„Kitűnő zenét hallhattunk egész este, de szeretném, ha tudnátok, hogy az edzői stábomban is található egy tehetséges zenész. Dean, gyere fel mellém a színpadra!”
Dean Pees a New England jelenlegi védekező koordinátora akkor a Notre Dame stábjának legújabb tagja volt, mint secondary edző, és hamar a figyelem középpontjában találta magát. Pees tehetséges zongorista, de egyáltalán nem szokott nyilvánosan, nagyobb tömeg előtt játszani, különösen nem spontán módon. A zene nagyon személyes természetű neki. Egy edző életének stresszes világát egyenlíti ki a zenéléssel. A zongora mellett tökéletesen ki tud kapcsolni, pihenni. A váratlan felkéréstől megilletődve, kissé pánikolva fordult feleségéhez, Melodyhoz, és csendben megjegyezte, hogy ez nem fog menni, mire azt a választ kapta, hogy nincs más választása. Végül elég bátorságot öntött férjébe, hogy fel tudjon menni a színpadra, és előadjon egy-két számot. Mindenkinek tetszett – idézi fel a pillanatot Melody – de ami a legfontosabb, hogy boldoggá tette Lout.
Nem akkor fordult elő utoljára, hogy Melody biztatása kellett, hogy Pees zenéjével egy addig ismeretlen terepre lépjen. Pees egy apró ohioi városkában nőtt fel az ötvenes években. Úgy emlékszik vissza azokra az időkre, hogy a szülei csak két dolgot kértek tőle, és hét testvérétől. Egy: menj egyetemre. Kettő: tanulj meg egy hangszeren játszani. Nem volt kivétel, a fiúkra és a lányokra is vonatkozott.
„Kitűnő zenét hallhattunk egész este, de szeretném, ha tudnátok, hogy az edzői stábomban is található egy tehetséges zenész. Dean, gyere fel mellém a színpadra!”
Dean Pees a New England jelenlegi védekező koordinátora akkor a Notre Dame stábjának legújabb tagja volt, mint secondary edző, és hamar a figyelem középpontjában találta magát. Pees tehetséges zongorista, de egyáltalán nem szokott nyilvánosan, nagyobb tömeg előtt játszani, különösen nem spontán módon. A zene nagyon személyes természetű neki. Egy edző életének stresszes világát egyenlíti ki a zenéléssel. A zongora mellett tökéletesen ki tud kapcsolni, pihenni. A váratlan felkéréstől megilletődve, kissé pánikolva fordult feleségéhez, Melodyhoz, és csendben megjegyezte, hogy ez nem fog menni, mire azt a választ kapta, hogy nincs más választása. Végül elég bátorságot öntött férjébe, hogy fel tudjon menni a színpadra, és előadjon egy-két számot. Mindenkinek tetszett – idézi fel a pillanatot Melody – de ami a legfontosabb, hogy boldoggá tette Lout.
Nem akkor fordult elő utoljára, hogy Melody biztatása kellett, hogy Pees zenéjével egy addig ismeretlen terepre lépjen. Pees egy apró ohioi városkában nőtt fel az ötvenes években. Úgy emlékszik vissza azokra az időkre, hogy a szülei csak két dolgot kértek tőle, és hét testvérétől. Egy: menj egyetemre. Kettő: tanulj meg egy hangszeren játszani. Nem volt kivétel, a fiúkra és a lányokra is vonatkozott.
„Mindannyian egyetemre mentünk, és mind a nyolcan diplomát is szereztünk. Valamint mindenki zongorázni tanult.” Azonban egyedül Pees volt, aki valójában élvezte is a zenét, és teszi ezt a mai napig is. „Teljesen az ellentétje egymásnak a football és a zene. A legtöbb játékos zenével motiválja saját magát és társait, bármit is hallgassanak a srácok az öltözőben. Nekem viszont a zongora a módja annak, hogy kikapcsoljak, hogy távol kerüljek a footballtól. Hazamegyek, és valóban pihenek, kikapcsolok. Ugyanezt nem tudom megtenni azzal, ha leülök egy college meccset nézni a tv-ben. Ha a Red Sox aktuális meccsét nézem, az nem kikapcsolódás. Csak ideges leszek tőle. Viszont amikor leülök a zongorámhoz, felteszem a fejhallgatót, és egy teljesen más világ nyílik meg előttem.”
Ez a hobbi, ahogy Pees emlegeti a kapcsolatát a zenével, idővel több lett. A kilencvenes évek elején még egy CD albumot is kiadott The Other Side címen. Pees nem énekel, csak hangszerek hallhatóak a lemezen. Minden egyes hangszert elektronikus úton szólaltat meg külön-külön, majd összeilleszti őket, hogy megfelelő háttérzenével szolgáljon a zongorához. Itt az idő, hogy ismét előkerüljön Melody, mert ha ő nincs, nem valószínű, hogy valaha is elkészül az album. Férjét éppen kinevezték a Toledo Egyetem védekező koordinátorának, így nagyon kevés ideje maradt a hobbijára. Melody boldogan segített.
„Találtam egy stúdiót Toledoban akivel együtt dolgoztunk. Megszületett a Melody Records. A stúdiómunkák többsége az idény közben zajlott, de végül elkészült az album.” Mindent a feleségem csinált, én csak zenéltem – meséli büszkén Pees. Úgy tartják, hogyha a stílusa nem is annyira kiforrott, de leginkább Jim Brickmanre emlékeztet, akit szentimentális, provokatív balladái nemzetközi sztárrá tettek. Peestől ez a világ távol áll. Sokkal szűkebb körnek szól a zenéje. „Először csak a Toledo meccsein árultuk – mondja Melody. – Egy ideig gondolkoztunk rajta, hogy nagyobb körben kellene terjeszteni, de végül így döntöttünk. Sokkal személyesebb. Majd később ajándékként adtuk barátoknak.”
Az albumon lévő összes dalt Pees szerezte, de a címben szereplő dal a kedvence. Ugyanakkor minden dalban van valami különleges, mert mindegyik valamely közeli hozzátartozójának szól. „Mindegyik dalt valakinek írom – árulja el Pees. – Mindig van valamilyen motiváló tényező, amikor leülök a zongora elé. Ilyenkor mindig valaki olyanra gondolok, akit szeretek, aki fontos nekem. A lányaimnak írtam többet, akik már megházasodtak. Az unokáimnak, szüleimnek, a feleségemnek. Mind nagyon jó dal. Valószínűleg azért az The Other Side a kedvencem, mert az valójában én vagyok. A másik oldalam, amelyik nem a football.” Ennek ellenére legalább egy játékosa is bírt akkor inspiráló erővel, hogy zenét írjon neki. Amikor a csapat Pro Bowler guardja, Logan Mankins megházasodott, Melody vezette a szertartást, és Pees személyre szóló esküvői indulóval kedveskedett a párnak. Van azonban egy tényező, ami még inkább bámulatossá teszi Pees teljesítményét, és viszonyát a zongorához. Ugyanis soha nem tanult meg sem kottát olvasni, sem írni, ami olykor problémákat is okozhat. Ha elfelejtem, akkor elfelejtem – nevet Pees. – Van olyan dal az albumon, amit ma már nem tudnék lejátszani. Egy pillanat szülte a dalt, de már elmúlt. Az évek alatt Pees zenéje csak fejlődött, ezért most megint azon gondolkodnak, hogy kellene készíteni egy új albumot. Már a címe is megvan a tíz dalra tervezett CD-nek. 2nd & 10. Múlt nyárra volt tervezve a számok rögzítése, de egy nem tervezett vállműtét ebben megakadályozta. Legalábbis egyelőre. Rajtam nem fog múlni – ígéri Melody. Akik belehallgatnának a mester zongorajátékába, azok nézzék meg a Huddle at home című sorozat Pees családot bemutató epizódját.
Ez a hobbi, ahogy Pees emlegeti a kapcsolatát a zenével, idővel több lett. A kilencvenes évek elején még egy CD albumot is kiadott The Other Side címen. Pees nem énekel, csak hangszerek hallhatóak a lemezen. Minden egyes hangszert elektronikus úton szólaltat meg külön-külön, majd összeilleszti őket, hogy megfelelő háttérzenével szolgáljon a zongorához. Itt az idő, hogy ismét előkerüljön Melody, mert ha ő nincs, nem valószínű, hogy valaha is elkészül az album. Férjét éppen kinevezték a Toledo Egyetem védekező koordinátorának, így nagyon kevés ideje maradt a hobbijára. Melody boldogan segített.
„Találtam egy stúdiót Toledoban akivel együtt dolgoztunk. Megszületett a Melody Records. A stúdiómunkák többsége az idény közben zajlott, de végül elkészült az album.” Mindent a feleségem csinált, én csak zenéltem – meséli büszkén Pees. Úgy tartják, hogyha a stílusa nem is annyira kiforrott, de leginkább Jim Brickmanre emlékeztet, akit szentimentális, provokatív balladái nemzetközi sztárrá tettek. Peestől ez a világ távol áll. Sokkal szűkebb körnek szól a zenéje. „Először csak a Toledo meccsein árultuk – mondja Melody. – Egy ideig gondolkoztunk rajta, hogy nagyobb körben kellene terjeszteni, de végül így döntöttünk. Sokkal személyesebb. Majd később ajándékként adtuk barátoknak.”
Az albumon lévő összes dalt Pees szerezte, de a címben szereplő dal a kedvence. Ugyanakkor minden dalban van valami különleges, mert mindegyik valamely közeli hozzátartozójának szól. „Mindegyik dalt valakinek írom – árulja el Pees. – Mindig van valamilyen motiváló tényező, amikor leülök a zongora elé. Ilyenkor mindig valaki olyanra gondolok, akit szeretek, aki fontos nekem. A lányaimnak írtam többet, akik már megházasodtak. Az unokáimnak, szüleimnek, a feleségemnek. Mind nagyon jó dal. Valószínűleg azért az The Other Side a kedvencem, mert az valójában én vagyok. A másik oldalam, amelyik nem a football.” Ennek ellenére legalább egy játékosa is bírt akkor inspiráló erővel, hogy zenét írjon neki. Amikor a csapat Pro Bowler guardja, Logan Mankins megházasodott, Melody vezette a szertartást, és Pees személyre szóló esküvői indulóval kedveskedett a párnak. Van azonban egy tényező, ami még inkább bámulatossá teszi Pees teljesítményét, és viszonyát a zongorához. Ugyanis soha nem tanult meg sem kottát olvasni, sem írni, ami olykor problémákat is okozhat. Ha elfelejtem, akkor elfelejtem – nevet Pees. – Van olyan dal az albumon, amit ma már nem tudnék lejátszani. Egy pillanat szülte a dalt, de már elmúlt. Az évek alatt Pees zenéje csak fejlődött, ezért most megint azon gondolkodnak, hogy kellene készíteni egy új albumot. Már a címe is megvan a tíz dalra tervezett CD-nek. 2nd & 10. Múlt nyárra volt tervezve a számok rögzítése, de egy nem tervezett vállműtét ebben megakadályozta. Legalábbis egyelőre. Rajtam nem fog múlni – ígéri Melody. Akik belehallgatnának a mester zongorajátékába, azok nézzék meg a Huddle at home című sorozat Pees családot bemutató epizódját. - A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges