Menetrend
Szavazás

Draft 2008. - AFC East

2007. 12. 31. 15:27
Szerző: temp
Kategória: Cikkek
Bár a végleges draft sorrend csak később derül ki az AFC East csapatai közül többről is lehet már tudni, hogy hányadik helyen választanak. Korábban eldőlt, hogy az 1-15-ös mérleggel záró Miami Dolphins az első helyen fog választani. A New York Jets (4-12) tegnapi győzelmével a biztos TOP5 draft pozicióját cserélte fel a 6. helyre. A Buffalo Billsnél még nem lehet tudni pontosan, hogy hányadik helyen választanak, de a 7-9-es mérlegükkel a 11. vagy a 12. hely lesz az övéké (később kerül meghatározásra, hogy a Broncos és a Bills páros melyik tagja húzhat előbb). A San Francisco 49ers 2 győzelmes sorozattal érkezett az utolsó mérkőzésre a Browns otthonába, ahol 20-7 arányban alul maradt. Ez azt jelenti, hogy a New England Patriots egyetlen első körös Draft pickje, melyet a 49ers-től szerzett csere útján - közvetlenül a Jets után - a 7. helyre szól. A play offba jutás egyben azt is jelenti, hogy a további körökben mindenképpen a 19. hely után fog húzni a csapat, így nincs más dolgunk, mint szurkolni, hogy ez minden körben a 32. helyen történjen meg! Frissítés: a végső sorrendben eldőlt, hogy a Buffalo Bills a 11. helyen választhat!

Hozzászólások

2007. 12. 31. 16:08
Greeny
Valaki segít nekem megérteni ezt a draftos dolgot, ez valahogy nekem magas, meg eddig még nem foglalkoztatott ez a draftos dolog.
2007. 12. 31. 16:12
temp
Greeny: kicsit konkrétabban kérdezz, hogy melyik részét nem érted (vagy csak úgy általánosságban?:))
2007. 12. 31. 16:20
Greeny
Hát így a hírből ahogy veszem, jobb lenne általánosságban, hogy mikor, mitől, hogy függ, hogy ki, mikor, hol, hogy draftolhat.:))))))
2007. 12. 31. 16:21
Bulow
Sztem fiatalítani kellene mind az O,mind a D line-t, 1-2 fiatal és olcsó csávót kellene fa..olni. Meg persze valahogy megtartani a sok WR-t és Asante Samuelt. Az lenne a legnagyobb pick.
2007. 12. 31. 16:25
Gabesz
a szezonban elért eredmények alapján dől el a sorrend.amelyik csapat liga utolsó lett az választ elöször aki nyerte a SB-t az választ utolsónak.7 kör van és 32 csapat így 224 játékost választanak ki.röviden ennyi de ha valami nem így van javítsatok ki.
2007. 12. 31. 16:29
temp
szóval. akkor általánosságban (nem kitérve minden apró kivételre, meg spéci szabályra).

A csapatokat a bajnokság végével (a teljes bajnokságéval) sorba fogják rakni. Első sorban a győzelem/vereség mutató rangsorol. Természetesen a PO-ba nem kerülő csapatok helyéről azért már most lehet sejteni, hogy kb hol fognak húzni. Alapszabály, hogy a legelső a super bowl győztes, második a vesztes, aztán a PO csapatok, majd a PO-ból kimaradók (tehát egy PO csapatnak hiába van rosszabb mérlege, mint egy kimaradónak, mindenképpen előbb lesz a listában).

A drafton fordított sorrendben húznak 7db körön keresztül a csapatok (tehát esetünkben elsőnek a leggyengébb Miami, utolsónak a Super Bowl majdani győztese a legerősebb csapat).
A drafton a főiskolákról kijövő fiatal játékosokat lehet választani, ha kiválasztott játékossal az őt választó csapat szerződhet.

Fontos, hogy a draft pickeket (választási jogokat) lehet csereberélni (másik draft pickre, játékosra), például így jutottunk mi a 49ers pickjéhez, de erről volt már cikk itt korábban.

Vannak még úgynevezett kompenzációs pickek, ezeket a távozó szabadügynökök után lehet kapni, és nem lehet lecserélni.

Általánosságban elmondható, hogy az első kör kiemelten fontos (ennek is kb az első 10-15 helye), mert nagy arányban itt kelnek el azok a fontos játékosok, akik éveken keresztül meghatározói 1-1 csapatnak, ők a legnagyobb sztárok, ők kapják a legjobb pénzeket. Tipikusan pl a nagy irányítók TOP3 meg TOP5 helyeken mennek el (természetesen van ellenpélda mint mindenre, inkább csak a jellemzőbb dolgokat mondom). Az első körben azért többé kevésbé kész játékosokat lehet találni, míg ahogy haladsz lefelé egyre inkább csak a kiegészítő emberek jönnek.

A drafttal és a hozzá kapcsolódó elemzésekkel egyébként mindenképpen szeretnénk majd mi is foglalkozni, de amíg tart a csapatnak a szezon (reméljük jó sokáig), addig inkább arra koncentrálunk.
2007. 12. 31. 16:31
temp
Bulow: Az O és a D line kifejezetten jó korban van, és hosszútávú szerződések biztosítják, hogy együtt is maradjon. A linebacker sor, és a secondary fog átalakításra szorulni (előbbi a kora, utóbbi a lejáró szerződések miatt inkább).

De továbbra is azt mondom, nagyon messze még a draft, és nagyon sok minden változhat addig. Egyenlőre még a főiskolás kupák tartanak, tart az NFL bajnokság, és nem lehet tudni, hogy az FA piacon kikkel lehet megegyezni. Addig még a tippek is inkább a jóslás kategóriába tartoznak. Majd a bajnokság után érdemes inkább ezt a kérdést boncolgatni.
2007. 12. 31. 16:33
temp
Greeny: ezt mindenképpen ajánlom figyelmedbe: A 49ers üzlet
2007. 12. 31. 16:41
Greeny
köszönöm a kimerítő válaszokat, első körben megértettem, aztán majd visszatérünk rá, ha eljött az ideje.
2007. 12. 31. 17:04
a5
viito, tudnál esetleg egy listát irni azokról akiknek lejár idén a szerződése?
2007. 12. 31. 17:10
temp
a5, a fontosabb nevek:

Defense: Bruschi, Seau, Izzo, Sammuel, Gay, Willson
Offense: Moss, Stallworth (neki valójában nem jár le, de tud távozni, ha nagyon akar), Gaffney.
2007. 12. 31. 17:23
a5
viito, köszi szépen!
vannak esetleg már hirek arról hogy ki az aki maradni akar?
Bruschi, Seau maximum visszavonulna, Gay és Izzo igazából nem kulcsemberek, Samuelt és Wilsont remélem meg tudjuk tartani, Moss hülye lenne elmenni és két másik WR-ből meg egyet meg kell tartani...
2007. 12. 31. 17:27
Solo777
Boldog Új Évet minden Patriótának, és NFL rajongónak.
2007. 12. 31. 17:32
temp
a5: erre írtam, hogy nagyon nehéz a szezonnak ebben a szakaszában draftról és free agencyről beszélni. Ugye a bajnokság legfontosabb része még javában tart. Valamikor március elején kezdődik az FA-k igazolása, addig még negyed év van hátra, rengeteg minden történhet.

Izzo a ST egyik kulcsembere, és kapitánya, szóval ő azért elég fontos. Gay is elég jó csere ember, bár kétségkívül pótolható. Bruschi elég valószínű, hogy visszavonul, főleg, ha nyerünk SB-t. Seau máshova nem hiszem, hogy menne, ő max megint 1 évre jön vissza veterán minimummal, a hogy idén.

Moss az amerikai szakértők számára is a 100ezer dolláros kérdés. Lassan kávé zaccból jóslással próbálják megállapítani, hogy a $ vagy a siker fontosabb e neki.

Samuelt viszont szinte biztos, hogy nem tudjuk megtartani. Nem hiszem, hogy 80 milliót akarunk/tudunk/fogunk áldozni rá, márpedig egyes hírek szerint pontosan ennyit szeretne kapni...
2007. 12. 31. 17:49
a5
én nagyon bizom benne hogy Moss maradni fog. gondolom ezen múlik Stallworth meg Gaffney sorsa is. Samuelért kár, de nyilvánvaló hgoy ennyi pénz egy CB-re nem lesz. viszont középen gondok lehetnek ha Bruschi és Seau is visszavonul. gondolom ide tervezükk az első draft picket...
2007. 12. 31. 18:04
Solo777
Welker a szerződése miatt biztos marad, remélem Randy is. A csapat játékstílusa miatt RB nem nagyon kell (bár Darren McFadden draftolása ellen nem tiltakoznék), ott esetleg FA jöhetne szóba szerintem. Tom remélem még jó pár évig eldobálgatja a labdát (bár saját véleményem szerint ő nem fog Favre, Testaverde korig játszani), én Matt Casselt nem találom NFL szintü csere QB-nak (esetleg ott is egy FA jöhetne, Chris Redman, Derek Anderson, Quinn Gray). QB-t szerintem nem draftolunk talán 6-7 körben (Bradynél bejött 6/199). Mondjuk Dennis Dixon - bár ő is Vick típusú futó QB, vagy Colt Brennan bentmaradhat addig, bár nem létfontosságú. Ahogy viito is irta a LB sort, ill. secondaryt kell erősíteni. Mostanában rengeteg külföldi oldalt olvasgatok, temérdek Mock Draft (tippelt draft) van ezeken. Akik közül jó lenne valaki behúzni - Kenny Phillips (safety - Meriweatherrel egy egyetemi csapatban voltak), Vernon Gholston (OLB-ként 15 sack ezévben), Jonathan Goff, Dan Connor, James Laurinaitis (az idei NCAA nagydöntős Ohio State ILB-je, akit a legtöbb mock drafton a Patshez írnak, mint elsőszámú kiszemelt). Ez nem szakértői vélemény mindösszesen az én meglátásaimat írtam le.
2007. 12. 31. 18:10
temp
Solo: ezek az FA csere QB-k igencsak drágák lesznek, és ugye többségük nem szeretne csere maradni. Anderson RFA lesz, így érte igen keményen kellene tejelni, és nem semmi fizetési igénye lesz (teljesen jogszerűen). Egyébként Cassel valóban nem egy nagy eresztés, de ott van pl Goots, aki nagyon szimpatikus, csak még rettenetesen kevés a tapasztalata).
2007. 12. 31. 18:13
temp
jah, és BB nem szokott LB-t draftolni az 5. körnél korábban :) Eddigi teljes ténykedése során azthiszem 8db LB-t draftoltunk, a leginkább sikeres TBC lett, és a legjobb helyen a 4. körben draftoltunk LB-t a BB éra alatt...

Neki nagyon fontos, hogy bízni tudjon az LB sorban, nálunk abszolút a védelem tengelye. Ahogy azt valaki nagyon jól mondta egyszer, a brutális Front7 érdekében a secondaryt áldozzuk be egy kicsit, ott kevésbé neves, és drága játékosok vannak. Persze, lehet, hogy Laurunaitisért BB feladja ezt a filozófiáját, de sokkal valószínűbb, hogy megint egy már kész játékost fogunk megpróbálni megszerezni...

na de Uraim!!! Még 2 meccs vár ránk a PO-ban, és igen valószínű, hogy az elsőn a 2 fejű futószörny jön hozzánk...
2007. 12. 31. 18:23
Solo777
Annak nem igazán örülnék, mármint a Jax-nek. De majd eldől a pályán. Egyébként azért is írtam, hogy ezek csak az én meglátásaim, mert csak mostanában kezdtem jobban figyelni az NFL-t. Eddig csak a TV-s meccsekig terjedt a rajongásom, nyílván rengeteg olyan dolog van amire még nincs rálátásom. A QB dologban igazad van (főleg D.Anderson idei teljesítménye alapján). Neked mi a meglátásod? Ki, kik jöhetnének (kellenének) a Pats-be? FA, draft
2007. 12. 31. 18:34
temp
Solo: én sem kötekedni szeretnék, amit én írok az sem az egyetlen és cáfolhatatlan igazság, csak az én véleményem, meg amit össze olvas az ember hozzá.

Mindössze szeretném az érem másik oldalát is megmutatni, szóval ne vedd kötekedésnek!

Ahogy korábban írtam a szezonnak ebben a szakaszában még az sem látszik kristály tisztán, hogy kik lesznek ott a drafton és az FA piacon. Még bárkivel megegyezhet a jelenlegi csapata egy szerződés hosszabbításban.

A fiatal játékosok (draft) helyzetét bonyolítja, hogy hátravannak a nagy nevű bowlok, aztán a felmérő. Valamint sok függ attól, hogy kivel egyezünk meg. Ha például itt marad Asante, akkor biztos, hogy nem húzunk/hozunk CB-et, ha elmegy akkor meg biztos, hogy szerzünk.

A veteránokkal kapcsolatban szintén nagy a zavar még.

És nagyon fontos, hogy idén nem leszünk több tízmillióval a fizetési sapka alatt (ahogy tavaly voltunk), tehát nem tudunk olyan agresszívek lenni az FA piacon.

Szerintem elsősorban a támadók egybentartására fogunk koncentrálni (Moss, Gaffney), onnan Donte Stallworth lehet aki távozik. A védelemben mindenképpen várok egy tapasztalt (és drága) LB-t, és valószínűleg hozunk kevésbé neves játékosokat a secondaryba.
2007. 12. 31. 18:37
temp
jah, és Mock draftok! Nagyon jó móka az összes mock draft, de keress rá a neten tavalyi mock draftokra, és hasonlítsd össze a valódi húzásokkal. Döbbenetes eltéréseket fogsz találni, néha a szakértők szinte senkit nem találnak el...

Itt van mindjárt James Laurunaitis. Őt eredetileg a 2X. helyen várták a szakértők, és mindig nekünk írták a 49ers pickkel. Aztán amikor a niners a 3. helyen volt, akkor is hozzánk írták... Most komolyan akkor Lau 20+-os játékos vagy TOP3-as?

Jah, és az is lehet, hogy elcseréljük a draft pickünket. Nálunk azért egy TOP10 játékos fizetése most elég húzós lenne (érdemes megnézni a tavalyi rookie fizetéseket, volt olyan, aki 1 perc NFL tapasztalat nélkül a legjobban fizetett játékos lett a posztján).
2007. 12. 31. 18:45
Solo777
viito. Abszolút nem vettem kötekedésnek. Azért is írtam, hogy én átfogóbb szinten még csak ugatom a témát. Egyébként meg ez az üzenetváltás részemre csak hasznos, mert olyan ember véleményét is megismerem aki méllyebben rálát a dolgokra. Szóval inkább megköszönöm neked mintsem kötekedésnek veszem.
2007. 12. 31. 18:50
temp
egyébként igazi NCAA és draft szakértőnk csak az offseasonban fog bemutatkozni, akkor lesz majd komoly elemzés egy olyan embertől aki igazán képben van a témában ;)
2007. 12. 31. 18:58
Solo777
Mindenesetre azért szerintem még sokan vagyunk, akik olyan jól még nem ismerik mélységében ezt a sportot, számomra minden apró hírmorzsa érdekes. Kicsit jobban érdekel már mint a "sima" meccsnézés, szurkolás. Persze van aki csak ennyire kiváncsi (ezt most nem negatív értelemben gondolom) és van aki többre. Mindenesetre köszönöm, hogy megosztottad velem ezeket. Egyébként meg nagyon örülök, hogy létrejött ez az oldal. Csak köszönet jár érte. (sajnos egyes magyar oldalakon igencsak divat lett utálni a Pats-et). Mégegyszer B.Ú.É.K. mindenkinek.
2007. 12. 31. 19:07
temp
Solo: az oldalnak pont ez lenne a célja! Hogy híreket, információkat közöljünk azoknak is, akiknek már a kisujjában van az egész játék, és segítsünk azoknak, akik csak most ismerkednek vele, érdeklődnek. Nagyon sokan jelezték, hogy borzasztóan érdekli őket a sport, de mondjuk spanyolt vagy németet tanulnak, nem értenek angolul, de szeretnének többet tudni a játékról és a csapatról. Szerintem ha bári van kérdezz nyugodtan, vagy csak írd le a véleményed, aztán abból lehet elmélkedni, hogy más mit gondol másként. Gyakorlatilag BB kivítelével mindenki csak tippelget, hogy mi lenne a jó, mi lenne másként, szóval aki azt mondja, hogy Ő tudja mi lesz az offseasonban az nem mond igazat :P
2008. 01. 01. 03:30
focilap
Moss-t szerintem mindenképpen megkellene tartani. Kb. mennyi fizetés kérhet amit még ki is tudunk/akarunk fizetni?
Én inkább Harrison miatt aggódok, mert szerintem jövőre arra a posztra már öreg lesz, de Meriweather-ben nem érzem azt, hogy tudná helyetesíteni.(Mert ő elvileg tud safety-t is játszani.)
Stallworth távozhat, de akkor Gaffney-nak maradnia kell.
Védelem: Izzo szerintem marad. Seau és Bruschi közül az egyiknek maradnia kellene. Samuelt szeretném ha maradna, de ha tényleg annyit kér amiről hallani lehet akkor inkább távozon. Gay és Wilson szerintem marad bár ők pótolhatóak. Ha draftolunk 7. körben akkor szerintem egy safetyt vagy egy LB-t kellene. Bár szerintem BB már kifort játékosokat fog venni és nem fogunk draftolni.
2008. 01. 01. 15:24
bradyfan
Ha jobban megnézük a draft jog nem mindig jobb játékost igér nézük csak meg tom bradyt őt a 6. kőr 199. helyén draftolták és mi lett belőle
2008. 01. 01. 16:02
temp
bradyfan: voltak/vannak nagyon nagy játékosok a késői körökben, sőt, az undraftedek között is. De a statisztika azért csak azt mutatja, hogy a nagy franchise játékosok az első 3-4 körben születnek.
2008. 01. 01. 16:06
bradyfan
persze viito de azért elkell ismerned h brady korántsem futott olyan nagy pályát az egyetemen. Mint mondjuk egy első kőrős eli manning vagy russel
2008. 01. 01. 16:26
temp
bradyfan: sosem mondtam az ellenkezőjét sőt!!
Brady egyébként Griese cseréje volt az egyetemen, és egyálalán nem tűnt úgy, hogy a csere QB-nál tovább viheti. Aztán egy sérülés miatt megkapta a lehetőséget az NFL-ben, és a többit már ismerjük :)
2008. 01. 01. 17:03
bradyfan
pontosan azért fantasztikus h ez a sport ilyen példaképeket add nekünk én is mikor előszőr mentem pályára arra gondoltam h itt a lehetőség. és bevállt
2008. 01. 01. 22:29
SzunaP
Nem tudom, hogy felvetődött-e már ez a kérdés, a fizetési sapkával kapcsolatban fogalmazódott meg bennem. Tudom az NFL-ben más a rendszer (igazságosabb), mint a fociban, de NFL sztárjátékosként nem úgy kéne gondolkodni a sikeres csapatokban, hogy ha túl sok lét kérek egy sikeres szezon után, akkor a többiek elől szedem el a pénzt (akik szintén a siker kovácsai), és kockáztatom a csapat egységét? Persze mindenki elsősorban a saját érdekeit tartja szem előtt, de egy csapatjátékban ezt a szempontot is figyelembe kéne venni sztem, és azt hiszem egy sportoló (még az agyonfizetett profi sztárjátékosok is) mégiscsak az eredményeire (lehet) büszke, nemcsak a bankszámlájára. Vagy odaát ez másképp van és én vagyok naiv? És itt nemcsak a Patsről van szó nyilván...
2008. 01. 01. 22:46
temp
SzunaP: a játékosok és managereik mentalitása nagyon eltérő. Vannak játékosok, akik belemennek fizetés csökkentésbe vagy átütemezésbe csak azért, hogy legyen pénz a csapat kevésbé látványos de ugyanolyan fontos tagjaira is. Vannak olyanok is, akik az első adandó alkalommal mennek a zsírosabb fizetés felé.

Azt azért nem szabad elfelejteni, hogy egy NFL karrier rettenetesen törékeny. Gyorsan meg kell keresni a nagy pénzt, mert ebben a sportban hamarabb van benne egy carieer ending sérülés, mint a többi sport 99%-ban. Nem mondom, hogy egy NBA, vagy MLB játékos nem dőlhet ki 26 évesen a sorból, de azért az NFL-ben erre sokkal nagyobb a chance.

Gondolom az egészet Randy Moss miatt vetetted fel. Előtte 3 út áll:
- marad nálunk, belemegy a fizetés csökkentésbe, és lesz még egy pár nagyon jó éve
- elmegy gyenge csapathoz, ahol kifizetik neki a nagy pénzt, mert van sok cap space, és kell egy sztárjátékos, de úgy jár, ahogy a Raidersnél. Bohócnak szerintem már öreg, egy újabb visszatérésnek meg kevés esélye lenne...
- talál egy erős csapatot, aki még a nagy pénzt is megadja neki. Nah! Ez a legnehezebb küldetés :)

A cap management egyébként a franchise-ok egyik legfontosabb feladata. Vannak akik jól oldják meg, és vannak akik kevésbé jól. Itt vagyunk például mi. Azért tudtunk most nyáron ilyen borzasztó agresszívek lenni, és megszerezni AD-t, Welkert, Mosst, és a többi játékost, akit csak kiszemeltünk, mert volt bőven hely a cap alatt, mert éveken át jól sáfárkodtunk vele. Ellenben ott van az Indianapolis Colts. Sikeres franchise szó se róla, de minden nyáron azon szenvednek, hogy hogyan fognak beférni a fizetési sapka alá. Tavaly adtak egy gigantikus szerződést Freeney-nek, idén Sanders a liga legjobban fizetett safety-je lett... Náluk nincsenek is nagyon játékos mozgások, sokak szerint éveken át az volt a sikerük gátja, hogy a csodás offense mellett nem jutott pénz sosem a D#-re. Majd most meglátjuk, hogy mi lesz nálunk, és mi lesz náluk.
2008. 01. 01. 23:41
SzunaP
Köszi a választ Viito, megértem és elfogadom. A véleményem az hogy Belicheket nem kell félteni, ha el is kell engedni 1-2 nagy nevet, nagyszerű érzéke van újítani és fiatalítani kevesebb fizetési keretből.
2008. 01. 02. 15:33
bradyfan
Bizony azért a Patriots játékosok fele alul fizettet a tőbbihez képest mert ők hajlandoak lemondani a nagy pénzről a siker és a győzelem miatt. Randy Mossrol pedig annyit hogy szerintem itt fog maradni mert egy rossz csapathoz nem akar menni és nincs olyan erős csapat aki kiperkál neki olyan sok pénzt akár mennyire is jo
2008. 01. 25. 12:49
Matt21
Szerintem ha megnyerjük a SB-t akkor legrosszabb esetben Bruschi, Seau, és Harrison visszavonul! Én megtartanám Moss-t és Gaffney-t és elengedném Stallworth-öt (mivel messze nem a képességei szerint teljesített idén) és Wilson-t is mivel eléggé sérülékeny és itt van Meriweather akit szerintem már be lehet majd dobni a mélyvízbe! Ha FA-et nem tudunk szerezni akkor talán érdemes lenne átállni 4-3-as védekezésre mert van 3 jó LB-ünk és egy gyengébb DT megengedhetőbb mint egy gyengébb LB és mivel szinte biztos hogy Samuel-t nem lehet majd rávenni egy alacsonyabb fizetésre ezért talán CB-et draftolnék első körben mert a secondary-re nagyon ráférne az erősítés! És Sanders fiatal pár éve már tanul is talán megodaná a SS kérdést!
Hozzászólás a(z) Draft 2008. - AFC East bejegyzéshez