Edelman, az örök harcos

Jackie MacMullan írása Julian Edelmanről, az alulméretezett, sosem méltányolt elkapó sikeréről, akinek az eredményei csak azokat lepték meg, akik addig nem ismerték őt személyesen.-TORESPONT-

Az elkapó tessék-lássék módon futott.
 
Az irányító, Julian Edelman nem hagyta szó nélkül.

Edelman csapattársát már korábban is figyelmeztette a Kent State egyetemen: pontosan fussa meg az útvonalat. Snap előtti helyváltoztatásait precízen hajtsa végre. Tegyen meg mindent a sikerért, még ha a csapat már egyedül a becsületért játszik.

- A fiú azonban nem hallgatott rá – mondta Doug Martin a Kent State korábbi edzője. Az elkapónak elege lett Edelmanből. A mindig mindent jobban tudó, tökéletesség-mániás irányítóból, aki ellenmondott edzőknek is, csapattársait az utolsó leheletig űzte, hajtotta.

- Nem volt népszerű a csapatban, ez tény – mondta Brian Lainhart, az akkori csapat safetyje.

Ők nem értették, hogy mennyi munkát fektetett bele Edelman, hogy megkapja a nagy lehetőséget, miközben a legtöbb iskola annak ellenére csak keresztülnézett rajta, hogy gimnáziumban és junior college szinten is domináns játékos volt.

Túl kicsi, mondták. Magassága még gimnázium második osztályában is csak 157 cm volt. Rendelkezett a megfelelő képességekkel, akarattal, de fizikailag nem volt kész a játékra. A vele egykorú csapattársai között is apró gyereknek tűnt. Frank, az édesapja csak nyugtatta az edzőket: az Edelmanek későn érők! Amint felnőnek, a többieknek esélyük se lesz ellenük.  

Apja a hét minden napján külön edzette, bármelyik sportágnak is volt éppen a szezonja. Amerikaifutball, kosárlabda majd baseball. Edzések előtt, edzések után, hétvégeken. Erőnléti feladatok, robbanékonyságot növelő gyakorlatok.

- Elég volt! – mondta Angie, az édesanya. – Szünidő van!

Az apja azonban nem hagyta abba. Konfliktust generált, mentálisan próbára tette fiát, sírásig hajszolta.

- Még csak 12 éves vagyok, de sosem száll le rólam – mondta Edelman. – Éppen kisírom magam, de tőle csak azt hallom, hogy tökéletesen kell megcsinálni. Végül annyira elegem lett belőle, hogy felvettem a kesztyűt. Mindig küzdeni kell! Ezt megtanultam.

Kent State elkapója éppen a rossz alulméretezett, el nem fogadott csapattársába kötött bele. Így hát, amikor egy passz elkapásáért nem mutatott kellő elszántságot, az irányító odarohant hozzá, földre rántotta és elkezdte pofozni.

- Bunyó lett belőle – mondta Martin. – Ő volt Julian. Nem ismertem játékost, akinek olyan küzdőszelleme lett volna, mint neki.

Öt év elteltével Edelman már nem irányító. Elkapó és punt returner lett, sőt két évvel ezelőtt, mikor a New England secondary az utolsókat rúgta sérülések miatt cornerback poszton is játszott. Idén Edelman lett Tom Brady legveszélyesebb fegyvere a passzjátékban, túlteljesítve a 100 elkapás és 1000 yard jelentette álomhatárt. Egyetlen csapat sem volt hajlandó érte többet fizetni a Patriots szerény 716 ezer dolláros ajánlatánál múlt tavasszal.

- Túlreagáltam a helyzetet a Kent State elkapójával akkor, most már látom – mondta Edelman, - de szeretem jól végezni a feladatomat. Lobbanékony fiatal voltam. Az is maradtam.

A felkészülés során, amikor a játékosok többsége a keretben maradásért küzd a Patriotsnál az edzések különösen az elkapók és a secondary játékosai között túlfűtött, intenzív párbajok:

- Ő Edelman – mondta Devin McCourty. – Ha valahol kitört a balhé, akkor biztos lehetsz benne, hogy neki köze van hozzá. Nem ő a kedvenc játszótársunk az edzőtáborban, az biztos.

- Nála ez teljesen hétköznapi – mondta Kyle Arrington. – Tombol benne a versenyszellem. Alacsony sportoló egy nevenincs egyetemről, aki minden nap minden órájában bizonyítani akarja, hogy helye van a pályán. Ő ezt még mindig így éli meg.

Michael Hoomanawanui azon csodálkozik, miként fordulhat elő, hogy Edelman minden helyzetben a talpára esik.

- Mindennapos – mondta. – Nem számít, hogy ki van vele szemben. Julian mindig megtalálja az alkalmat, hogy beszóljon. „Miért nem arra futottál?” „Miért nem én kaptam a labdát?”. Mindig száz százalékon pörög. Törpék kisebbségi komplexusa, gondolom én.

 
* * *
 

Frank Edelman három éves korában veszítette el az apját. Alacsony volt, de tehetséges, miközben anyja a helyi bárokat látogatta ő is vele tartott baseball kesztyűje és egy teniszlabda társaságában. Egyedül dobált a bár mögött vagy éppen képzeletbeli mezőnygólokat rugdosott egy hajlakkos flakonnal.

Frank gimnáziumban gólyaként cornerback volt az iskola csapatában, de egy mélységi passznál csúnyán otthagyta az elkapója. Kimaradt a csapatból. Neki nem volt olyan apja, aki bátorította, hajtotta volna, hogy újból és újból megpróbálja és küzdjön.

Gyerekkorban be nem teljesült vágyak könnyen kihatnak a gyereknevelésre, hogy a fiú ne kövesse el ismét az apa hibáját. Frank Edelman álma akkor ért véget, amikor már fiatalon egy autóműhelyben kezdett el dolgozni, hogy támogatni tudja édesanyját. Eltökélte, hogy fiai elérhessek lehetőségeik határait. Bármi áron.

- Atléta felépítésem volt, viszont soha nem edzettek – mondta Frank. – Úgy éreztem, ha a fiaim kapnak segítséget ezen a téren, akkor célba érhetnek.

Szóval fogta Juliant, egyik oldalon teljesen leragasztott lencséjű szemüveget adott rá és így dobta neki a footballt. A kosárlabdát bal kézzel kellett vezetnie, miközben a jobbja hátra volt kötözve. Gyorslabdákat dobott közvetlenül a szeméhez, amikor baseballoztak.

Aki csak látta őket, kérdően fordult felé: Frank! Mit csinálsz te azzal a 10 éves fiúval?

- Borzalmas volt – mondta Frank. – Teljesen a megszállottja lettem. Addig autóztunk, amíg nem találtuk egy alkalmas baseball pályát a környéken és olyan labdákat ütöttem neki, ami még éppen nem vitte el a karját. Nagy hiba volt.

Mégis az eredmény döbbenetes volt. Julian a 12 év alattiak gyerek amerikaifutballjában országos bajnoki címig vezette csapatát. A kosármeccsen minden döntő dobással őt keresték. Baseballban kiváló shortstop volt és .500 volt az ütőátlaga.

- Az évfolyam legjobb sportolója lett – mondta Frank, - egészen addig, amikor a többiek már elkezdtek serdülni. A gimnáziumban elsősként 150 cm magas volt és alig több mint 30 kg. Hirtelen mindenki nagyobb, erősebb, magasabb volt nála.

Edelman éveken keresztül letolta Sam Alipape, tehetséges, de egykedvű csapattársát. Most viszont Alipape már 30 kg-mal nehezebb volt nála, és amikor elhangzott a következő „Indítsd azt a lusta hátsódat!” Edelman pillanatok alatt arccal az öltözőszekrénybe verve találta magát.

- Nagyon durva volt az a három év – mondta Frank. – Mindenki rendezni akarta vele a számlát.

Negyedikes korára végre Edelman is megnőtt és elérte mostani 180 cm magasságát. A Woodside Gimnázium csapatával 13 győzelem mellett veretlenül játszották végig az évet. 2237 yardot és 29 touchdownt passzolt, miközben 964 yardot és 13 touchdownt futott.

Érettségire készülve csak várta az ösztöndíj ajánlatokat, de azok nem akartak megérkezni. Ezért elmentek szüleivel a San Mateo Akadémiára, ahol Bret Pollack, az edző büszkén vezette őket körbe és mutatta meg az iskola hírességeinek arcképcsarnokát (akik az év válogatottjába is bekerült később az egyetemi amerikaifutball első osztályában). Edelmannek csak egyetlen kérdése volt:

„Az én fotómat hova fogja kiakasztani, mester?”

Pollack tornatanár volt, emellett kiváló tollaslabdázó. Edelman még soha csak ütőt sem fogott a kezében, de közölte, hogy le foglak győzni tollaslabdában.

Az első meccset 15-1-re bukta el. A másodikat 15-2-re. Húsz mérkőzéssel később már 15-9-re csökkent a különbség, mikor az edző beszüntette a játékot, mert haza kellett mennie. Edelmantől azonban nem lehetett ilyen egyszerűen megszabadulni.

- Egyből követelődző lett, de nem lehetett személyes sértésként értékelni – mondta Pollack. – Csak be akarta fejezni, amit elkezdett.

Pollack pontos jegyzőkönyvet vezetett minden egyes edzésről, amelyen játékról-játékra értékelte külön mindenkinek a teljesítményét. Pontlevonás egy rossz dobásért, plusz pont egy jól megfutott útvonalért, vagy egy szép futásért a labdával. Edelman volt az egyetlen játékos a pályán, aki saját listát vezetett.

- Éppen egyik dobását értékeltem, amikor azt kiáltotta felém, hogy az elkapója hibázott, ezért neki mindenképpen jár a két pont – mondta Pollack. – A többi edző mindig kérdezte, nem zavar-e hogy az egyik diák folyamatosan megkérdőjelezi a döntésemet? Azt mondta, hogy a pokolba is. Legalább tudom, hogy figyel arra, amit csinál.

Edelman csak egy félévet maradt a San Mateónál, mialatt 1312 yardot passzolt és iskolarekordot jelentő 1253 yardot futott. Martin, későbbi edzője a nyugati parton keresett tehetségeket és megtetszett neki Edelman „ki ha nem én” hozzáállása és ösztöndíjat ajánlott neki a Kent State-nél.

Martinnak volt már irányítója, aki a Baylor Egyetemről érkezett és közel két méter magas, ideális felépítésű játékos volt. Edelman nem találkozott vele korábban, így nyáron az első edzés 7-7 elleni játéka előtt odament hozzá és megkérdezte:

- Mit csinálsz éppen?
- A váratlan punt rúgásokat gyakorlom – mondta az irányító.
- Hát, csak gyakorold serényen, mert más dolgod nem nagyon lesz mostantól, mert én leszek a kezdő irányító.

Három év alatt 4997 yardot és 30 touchdownt passzolt, miközben 2483 yardot futott a Kent State színeiben.

- A teljes amerikaifutball program hozzáállását megváltoztatta – mondta Martin. – Addig nem állt le, ameddig nem bizonyított be mindenkinek, hogy mekkorát tévedtek vele kapcsolatban.

Edelman szobatársa Brian Lainhart volt, aki safety poszton játszott és az NFL lebegett előtte célként. Ő osztotta Edelman versenyszellemét, gyorsan legjobb barátok lettek. Edzéseken irányítóként Edelman a piros „nem szabad megütni” (no contact) mezt viselte.

- Egyik napon edzésen sikerült megszereznem az egyik passzát – mondta Lainhart. – Éppen kocogok be az interceptionnel a gólterületre, amikor teljes erőből, és lendülettel rohan felém a piros „no contact” mezében. Akkorát kaptam tőle az ütközés során, hogy megpördültem a levegőben. Ő volt a legjobb barátom, a szobatársam, az esküvői tanúm és gondolkodás nélkül kiütött a térdeimet célozva egy edzés során. Üvöltöttem neki, hogy rajtad van a piros mez Julian [abban nem lehet ütközni]! Mire azt felelte, hogy nem gondoltam komolyan, hagyja, hogy touchdownt szerezzek ellene.

Edelman és Lainhart mindenben versenyeztek: darts, Xbox, kosárlabda. Ha a kosárban veszített egyszerűen a fák közé hajította a labdát.

- Még mindig olyan, mint egy 12 éves – mondta Lainhart, - de ez a legjobb tulajdonsága. Még mindig ugyanúgy küzd a pályán, mintha az a alulméretezett kölyök lenni, akiről senki sem hitte el, hogy sikeres lehet a sportjában.

Edelman végzős volt egyetemen, amikor a Buffalo ellen már fogytában volt a Kent State előnye a hajrában. Harmadik és 14-gyel néztek farkasszemet. Ha sikerül első downt szerezni, akkor megnyerték a meccset.

- Juliannél volt a labda, de hamar bajba került – mondta Martin. - Végül keresztülfutott két emberen, egyet kikerült és bevetődve elérte az első downt jelző vonalat. Ez tökéletesen leírja a pályafutását.

Lainhart legemlékezetessebb pillanata az Akron elleni mérkőzéshez kötődik. Kevesebb, mint egy perc volt hátra, hét pont hátrányban voltak. Negyedik és 31-nél támadhattak. Edelman hátrált a labdával, irányt váltott, az őt földre teperni igyekvőket kikerülte és 64 yardot futott. Ezután megdobta az egyenlítést jelentő touchdownt is. 

A hosszabbításban azonban elveszítették a meccset. Lainhart teljesen kiábrándultan kérdezte, miután három interceptiont is szerzett: „mi mást tehettünk volna még”? Edelman teljesen felpörgött: „sokkal többet”!

Edelman tisztában volt vele, hogy irányítóként még neki sem lehet jövője az NFL-ben. Martin, az edzője megszervezte, hogy amikor játékmegfigyelők érkeztek az egyetemre, Edelman punt returnerként meg tudja villantani adottságait és sokoldalúságát labdával a kezében.

- Az igazság az, hogy jó pár puntot elejtettünk korábbi meccseken – mondta Edelman. – Ha valami nem úgy ment, ahogy kellett volna, mindig odamentem az edzőhöz és csak annyit mondtam neki, hogy majd én megcsinálom. Martin edzőt szerencsére olyan fából faragták, hogy hagyta ezt.

2009-es NFL draft hetedik körében a Patriots 232. helyen kiválasztotta Julian Edelmant a Kent State Egyetemről: irányító, punt protector, ügyeletes agitátor. Amikor Bill Belichick felhívta, csak annyit mondott neki, hogy még nem tudom, miként fogunk téged használni, de valamit biztosan ki fogunk találni.

Edelman kezdeti próbálkozásai punt returnerként nem voltak sikeresek. A New England Patriots szurkolói volt, hogy ki is fütyülték, amire Edelman visszavonult videózni és több lehetőséget követelt magának az edzéseken. Négy évvel később az NFL történetének egyik legjobb punt return játékosa lett belőle.

NFL szinten irányítóból elkapóvá válni fájdalmas folyamat volt. Esetenként demoralizáló és arra volt a legnagyobb szüksége Edelmannek, amivel legkevésbé sem rendelkezett: türelem.

- Azt mondanak róla, amit csak akarnak, de ettől még tény, hogy soha életében egy percet sem játszott elkapóként – mondta Frank Edelman. – Most meg a szoros emberfogásból harcolja ki magát a LOS-nál. Mérhetetlenül büszke vagyok rá.

Egy éve már Wes Welker utódjaként kezdték kezelni, aki remek barátja és mentora lett a Patsnél és lejárt tavasszal a szerződése. Edelman azonban eltörte a lábát, amivel újabb stigmát ragasztott magára. A kicsi, törékeny elkapó, aki nem bír egészséges maradni.

Később a New England szerződtette Danny Amendolát, akinek szintén kijutott a sérülésekből több millió dollárért. Edelman minimálbért jelentő ajánlatot kapott a Giantstől, így visszatért a New Englandhez némi teljesítmény-arányos bónuszért.  

- Nagyon zavarta a helyzet – mondta Lainhart. – Rehabilitációra kellett járnia, miközben a csapat többi tagja már megkezdte a felkészülést, ő meg csak a szobabiciklit tekerhette.

Mindenki Amendolától várta, hogy pótolni fogja Wes Welkert, de ők tévedtek. A Kent State, San Mateo, Woodside gimnázium és Frank Edelman házának belső udvara által is lesajnált gyerek lépett elő, amikor csapatának szüksége volt valakire.

- Az NFL-ben egy dolgot nagyon megtanultam. Készen kell állnod, mert bármikor adódhat egy lehetőség. Akár az edzésen, a tanteremben vagy a filmszobában, mindig állj készen – mondta Edelman. – Nem akarom, hogy egyszer mikor visszatekintek erre az időszakra, azt kelljen mondanom, hogy bárcsak ezt és ezt tettem volna!

Frank Edelman ma már azt mondja, hogy megbánta, mikor annyira szorosan fogta a gyeplőt fiával szemben. Tisztában van vele, hogy rosszat tett vele. Julian Edelman hallani sem akar erről:

„Nem lennék ma itt apám hozzáállása és anyám szeretette nélkül. Ők voltak az én bázisom. Kiegyenlítették egymást.”

Az idei átigazolási piacon már senkinek a figyelmét sem fogja elkerülni. Ő és Brady rokonlelkek. Az előző nyári felkészülés során szoros kapcsolat alakult ki közöttük, amit jelentéktelen fogadások és egymás fanatizálása alapozott meg rossz dobások vagy elejtett passzokat követően. Edelman 21 elkapás és 235 yard után 2013-ban 105 elkapást és 1056 yardot szerzett.

„Versenyzőalkat vagyok, tehát egyáltalán nem lepett meg az idei játékom. A New England Patriots játékosaként azonban arra neveltek, hogy most ilyen elismerésekkel ne foglalkozzak. Az utolsó lejátszott meccset követően [a cikk még az első rájátszásmeccset megelőzően készült –a fordító] talán már visszanézhet az ember, hogy mit ért el, de innentől minden csak egyre nehezebb lesz, mert meg kell ismételni ezt a produkciót.”

Edelman mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az ismétlés sikerüljön. Hogyan érhette volna el másként, hogy Pollack edző az ő képét is kitegye a falra? Hogyan érhetett volna el hetedik körösként olyan számokat posztváltást követően, amit máskor első körös játékosok sem tudnak?

Mert sohasem áll le. Soha. Ahogy Hoomanawanui fogalmazott:

„Elsőnek érkezik, és utolsónak távozik. Remek példát mutatva mindannyiunk számára.”

Azok a védők, akik meg akarták ütni modora miatt az edzőtáborban, már hozzászoktak a stílusához. Edelmant minden szem kiemelt figyelemmel fogja követni a rájátszásban és ezt ő is tudja.

A Colts elleni rájátszás meccsre készülve a Patriots edzésein feszült volt a légkör. Elképzelhető, hogy pár ütés is csattant, de Arrington csak mosolygott, amikor ilyen kérdésre kellett válaszolni:

„Edelman már csak ilyen. Egyszerűen imádom a palit.”
 
Eredeti cikk: Jackie MacMullan - ESPN Boston