Edzőtábor 10. nap

A richmondi meleg, párás levegő úgy látszik elnyomta egy kissé az ESPN Boston munkatársait is, ugyanis hiába várta hajnal fél 3-ig (magyar idő szerint) szerkesztőtársunk a tegnapi edzésriportot, az csak nem akart felkerülni az oldalra. Természetesen nem  maradtok így sem le róla, az alábbiakban olvashatjátok a 10. edzés beszámolóját. A legalább 3 órás,  teljes felszerelésben és a Washington Redskinsel közösen tartott edzés középpontjában a kondícionállás állt. -TORESPONT-
Siliga kézsérülése; Williams lesántikált a pályáról:

A harmadéves defensive tackle Sealver Siliga elhagyta a pályát valamikor az edzés felénél. A pályáról lefele menet levette a kesztyűjét a bal kezéről, és az atlétikai edzőknek mutatta. Később védőkötéssel a bal kezén lehetett látni. Siliga sérüléséről majd több fog kiderülni az elkövetkező napokban, ha a sérülése bármiben befolyásolja az elérhetőségét. A tight end D.J. Williams is összecsuklott, mikor a running back James White előtt blokkolt, és egy rövid ideig a földön is maradt, mielőtt saját lábán kissé óvatosan elhagyta a pályát. Williams később visszajött egy játékra, de jól láthatóan fájdalmai voltak, mikor az end zoneba futott, és később már nem is tért vissza a pályára.

Wilfork interceptionje a nap egyik csúcsa:

Láthattuk már a defensive lineman Vince Wilfork csetlő-botló mozgását interception után -- kettőt is szerzett a 2011-es szezonban, egy 28 és egy 19 yardos visszahordással. Deja vu érzése lehetett mindenkinek, mikor biztos kézzel húzott le egy felpattanó labdát, miután a közönség hatalmas ovációban tört ki a jobb oldali lelátón. Wilfork még mókázott is kicsit, pár hatalmas lépés után kidobta a közönségnek a labdát. 

Talán Amendola legjobb napja:

Tom Brady azzal viccelődött, hogy két pigmeus elkapója van Danny Amendola és Julian Edelman személyében, de azt is megjegyezte, hogy talán ez volt Amendola eddigi legjobb napja. Nagyon pontos utakat futott, éles váltásokkal lerázta a defensive backeket, nagyon megbízhatóak voltak a kezei, és tavaszig visszamenőleg 24 edzés óta egészséges. Tavaly is hasonlót láthattunk az előszezonban, mielőtt e dolgok rosszra fordultak, és Amendola lágyéksérülést szenvedett. Ha egészségesek marad a két "szuper pigmeus", élvezet lesz nézni Amendola és Edelman játékát. Míg Amendola tartja az elvárt szintet, senki nem tudja felülmúlni Edelmant, aki szépen Wes Welker-szerű viszonyba kerül Bradyvel.

A büntetések nem tolerálhatóak a gólvonalnál:

Az egyértelmű, hogy Bill Belichick nem tolerálja a mentális tévedéseket, főleg a goal line területéhez közel. A Patriots a 2 yardos vonalon állt, amikor a TE Justin Jones korán indult, ezért büntetést kapott. Belichick em kegyelmezett és megállította a játékot és büntetőkörre ítélte Jonest, majd a helyére berakta az új TE-t, Asa Watsont.

A figyelem a center/right guard küzdelmeken:

Vitathatatlanul az edzőtábor legnagyobb versenyét adó pozíciók - center és a jobb guard - újabb elemezeni valót adtak az érintetteknek. Dan Connolly szerepelt legtöbbet a center pozícióban, míg a másodéves Josh Kline pedig a jobb guard helyén. Marcus Cannon ekkor a jobb tackle helyén játszott. Kline nagyon széppen blokkolta az 1-az-1 elleni játékban a harmadéves DE Doug Worthingtont, aki ezáltal a földre is került. Miután az újonc center Bryan Stork már az ötödik edzést hagyja ki lábsérülés miatt, a jeln állás szerint a leginkább esélyesek a center pozíció elnyerésére: Connolly, Kline és Ryan Wendell. A Patriots folyamatosan cserélgette a játékosokat és kiemelt figyelemmel kísérte őket a nap folyamán.

Logan Ryan mint elsőszámú slot corner:

Egy interjúban Mike Mayockal az NFL Networkön, Bill Belichick azt mondta, hogy a csapat nagyon jól áll a cornerbackek tekintetében. Kedden megfigyelhettük, hogy a másodéves Logan Ryan elsősorban a slotban gyakorol. Ryan, akinek a csapatban a legtöbb (5) interceptionje volt tavaly, mesterien fogta Santana Mosst az end zoneban egy vörös zónás szituációban, ami feltüzelte az oldalvonalnál állókat. 

Amikről még szót érdemes ejteni:

1-az-1 elleni feladatoknál Edelman megzavarta a rookie cornerback Bashaud Breelandet egy éles oldalra vágással, és azonnal elszakadt tőle. A közönség rögtön hangos "Óoooo" felkiáltással reagált a mozdulatra. ... A guard Logan Mankins könnyedén lökte félre az embereket, egy alkalommal a linebacker Keenan Robinsont tartotta fel egy Stevan Ridleynek dobott rövid passznál. ... Edelman nagyon fel volt pörögve. Mikor behúzott egy szép passzt Robinson előtt, felé fordult és Ric Flair (egykori profi pankrátor - a szerk.) stílusban egy hangos "Woooooo!!" -t ersztett el. Mikor megkérdezték erről a megnyilvánulásról, nevetve csak annyit mondott: "Nem tudom, csak egy kis pankrációt néztem pár napja" . ... Az edzés a speciális csapat részére a puntokról és mezőnygólokról szólt, a hátfői kickoff gyakorlások után. ... A cornerback Darrelle Revis szoros emberfogásban volt DeSean Jacksonon az endzone jobb sarkában tartó passznál, amikor repülve elütötte azt. Robert Griffin III később azt mondta, hogy azért zászló járt volna Revis ellen. ... Az elkapó Brian Tyms későn állt fel a vonalhoz a hurry-up gyakorlatoknál, az edzől haragját kivívva ezzel. Kicsit zavartnak tűnt. ... A linebacker Jerod Mayo keményen állította meg a running back Alfred Morrist középen. ... A defensive end Chandler Jones jobbról sacket ért volna el a 11-a-11 elleni gyakorlatoknál. ... A Redskins tulajdonosa, Daniel Snyder is jelen volt az edzésen.

Akik visszatértek: Senki

Új távolmaradók: Linebacker/special team tag Ja'Gared Davis, aki az oldalvonalról figyelte az edzést, miután ismeretlen sérülést szerzett még hétfőn.

Akik szintén nem edzettek: Running back Brandon Bolden (ismeretlen, edzett az első 8. edzésen); receiver Aaron Dobson (láb/PUP), Stork (alkar, az ötödik edzés felénél távozott); offensive tackle Chris Martin (NFI), defensive lineman Dominique Easley (NFI), receiver Jeremy Gallon (ismeretlen/PUP), defensive back Jemea Thomas (ismeretlen, csak az első edzésen vett részt), linebacker Cameron Gordon (ismeretlen, az első 6 edzésen vett részt), tight ends Rob Gronkowski (még nem áll készen a csapatgyakorlatokra) és Michael Hoomanawanui (ismeretlen, az első négy edzésen vett részt).


forrás: espnboston.com