Edzőtábor beharangozó 2010:



Néha mintha csak tegnap történt volna, hogy a szezon utolsó összecsapásán lila hollók lakmároztak a hazafiak tetemein. Néha meg távolinak tűnik az előző szezon utolsó momentuma. Bizony van mire építeni, van mit bizonyítani. De, ahogy Belichick is mondta korábban, ez az a pillanat, amikor ideje tiszta lappal indulni. Elérkezett az újabb évad, beköszöntött a 2010-es év az amerikaifutball és a Patriots rajongói számára az edzőtábor [training camp] megnyitásával. Ennek kapcsán Mike Reiss beszélgetett el Tedy Bruschival:

Mike: Jó újra látni Tedy. 13-szor estél át ezen a gyakorlaton, ami a szezonra történő felkészülést illeti. Szóval mire gondolnál épp most, mikor már csak pár napra lennél attól, hogy jelentkezz az edzőtáborban?

Tedy: A tábor előtti utolsó néhány hét mindig egy belső konfliktust jelentett számomra. Vakációzni akartam a családommal, élvezni az együtt töltött időt a gyermekeimmel. Ilyenkor általában eltöltöttünk némi időt Cape-en, heverésztünk a homokban, sült kagylót ettünk a  Sir Cricket's-ben. De legbelül azért ott a konfliktus, hogy azt érzed csinálnod kéne valamit, hogy felkészülj - futni, súlyokat emelni. A helyi sulik közt kutattam, hogy találjak egyet, amelyiknek van focipályája, s így találtam rá a Cape Cod Regional Tech-re, és a feleségem [Heidi], a fiaim, meg én lementünk oda egy hosszú mérőszalaggal, és megrendeztük a felmérő tesztet. 50 jardot mértünk ki, és mértük az időmet egy stopperrel. A fiaim is velem futották a tesztet. Tudtam, hogy az edzőtábor közeledtével érkezik az ezzel kapcsolatos aggodalom is. Ott vagy Cape-en, élvezed a strandot, de mindig ott motoszkál hátul: "Tennem kéne valamit." Tudtad, hogy le leszel kötve 10, kilenc, nyolc, hét nap múlva, és számoltad őket vissza.

Mike: Sokat hallunk a kondíciós tesztről [conditioning test]. Milyen volt számodra a teszt, hogy ment ez a Patriotsnál?

Tedy: Az első dolog, amit teszel, amikor megkezdődik az edzőtábor, hogy besétálsz a létesítménybe, és megkeresed Mike Woicik-ot, az erőnléti edzőt. Általában ott található a mérleg mellett. Ráállsz a mérlegre és megmérettetsz, és ez az első jel az edzők és a csapattársaid számára, hogy mennyi munkát is fektettél be [a holtszezon alatt]. Ha pont súlyodnál vagy, és úgy tűnik formában is, az annak a jele, hogy kellő munkát fektettél be, és készen állsz a táborra. Három, vagy négy font túlsúly esetén mindig úgy éreztem, ez egy üzenet, hogy nem fektetted be a szükséges extra energiát és felkészületlenül érkeztél. Csapattársként ilyenkor kérdezgeti az ember "De hát mit csináltál? Nem tűnt fel, hogy mindjárt itt az edzőtábor?" Ez különösen igaz volt azokra, akik 10 font túlsúllyal jelentek meg. Ezeket a srácokat elkönyvelte az ember, mint lustákat. Ilyenkor elsétáltál a szauna mellett és láttad benn a kerékpárt meg rajta ezeket a srácokat melegítőfelsőben, amint próbálják ledobni a felesleget a kondíciós teszt előtt. Sokan ezek közül a srácok közül, amikor kimentek a pályára begörcsöltek, vagy meghúztak egy izmot, és általában nem mentek át a teszten.

Mike: Lefogadom, hogy Bill Belichick nem volt elragadtatva azokban az esetekben és hangot is adott a véleményének.

Tedy: Belichick edző mindig elmondta nekünk ugyan azt a történetet júniusban, mielőtt az utolsó nagy szünetre mentünk a kötelező minicamp után. Bernie Kosar-ról szólt [a Cleveland irányítója volt, amikor Belichick ott edzősködött a '90-es évek-ben]. A kondíciós teszt, az egy sprintek sorozata, és attól függően, hogy milyen poszton játszol, lehet 40, 50 vagy 60 jard. Az irányítóknak 50-jardos sprinteket kellett futni és mesélt nekünk arról, hogy bár Bernie Kosar volt az NFL történetének egyik leglassabb irányítója, de minden évben átment a teszten. Azt mondta, ha Bernie Kosar képes volt átmenni a teszten, akkor bárki képes rá abból a szobából. Kifejezetten a tesztre felkészítő gyakorlatokat lehetett végezni az edzőtábor előtti utolsó pár héten, azzal, hogy heti két-háromszor lefutottad a tesztet.

Mike: Tudnád részletezni, hogy számodra mit jelentett a teszt?

Tedy: Számomra a teszt 3-szor 10 db 50 jardos sprint sorozatából állt. Minden sprintet 7 másodpercen belül kellett teljesíteni, és minden sprint között 30 másodpercet lehetett szusszanni. A 10 db 50-es sprintek szettjei közt pedig 3 perc pihenő állt rendelkezésre.

Mike: Szóval hogy készültél erre?

Tedy: Lerövidítettem a szüneteket a szettek között másfél vagy két percre. Így amikor az igazi tesztre került a sor, és három perc pihenő állt a rendelkezésemre, teljesen sikerült kipihenni magam. Tudni kell az iramot. Kontrolálni kell magadat, hogy ne fuss az elején túl gyorsan. Lehetséges lefutni az 50 jardos sprintet hat másodperc alatt is, de erre semmi ok sincs. Az idő számomra hét másodperc volt, és oda is figyeltem rá, hogy mindig éppen beérjek orral a hetedik másodperc letelte előtt. Az edzők csupán azt várják, hogy ÁTMENJ a teszten. Hogy bebizonyítsd mennyit is érsz, arra úgyis lesz alkalom a tábor edzésein. Az első két szett sprintet szinte bármely profi atléta megcsinálja. A harmadik szett mutatja meg, mennyi munkát is fektettél bele.

Mike: Volt valaha is, hogy nem mentél át a kondíciós teszten?

Tedy: Soha. Néha akadnak kivételek, játékosok, akik úgy tűnnek jó formában vannak, és mégis szenvednek vele. Antowain Smith az egyik, aki beugrik. 230-235 font körül volt, és futójátékos. Szóval a kondíciós tesztje egy kicsit különbözött: 60-jardos sprinteket kellett futnia, mindegyiket 8 másodperc alatt. Egy ekkora ember számára az, hogy 30 fonttal könnyebb DB-kkel és futókkal kell futnia, bizony igencsak megnehezítette, hogy átmenjen a teszten, akármennyi munkát is fektetett bele. A harmadik szett hetedik, nyolcadik, kilencedik sprintje, mindenképp neccesre sikerül. Emlékszem, egyik évben Lawyer Milloy és Ty Law fogta egy-egy kezét és futott vele, húzván a cél fele próbálták elérni, hogy átmenjen a teszten. Eugene Wilson egy másik srác, akinek voltak problémái ezzel. Emlékszem az utolsó sprintjére, alig csinálta meg 8 másodpercen belül és vetődött a célvonalnál. Mi meg mind azt kiabáltuk "Adjátok meg neki! Adjátok meg neki!" Mike Reiss és Tedy Bruschi ezután a csapatot érintő aktuális helyzetre is kitért. Ennek során Bruschi kifejtette véleményét több dologról is.

A támadóalakulatról:

Welkernél tényleg nagy dolog, hogy már itt tart a rehabbal, ugyanakkor nagy hiba lenne részéről, ha már az edzőtábor elején részt venne minden gyakorlatban a csapattal együtt. Erre még nincs szükség, minél több időt kap a felépülésre, annál erősebb lesz. Persze mindenki azt akarja, hogy készen álljon az első hétre, mégis a legnehezebb dolog az lesz, hogy visszafogják a mentalitását, hiszen ha rajta múlna, ő biztos azonnal edzene, de jobb ilyenkor visszahúzni kicsit a gyeplőt, és lassan visszaszoktatni. Ami Mankinst illeti, ő a csapat legjobb falembere, és bizony komolyan gondolja a távolmaradást, mert az a típusú ember, aki nem beszél sokat, de ha mond valamit, akkor úgy is érzi. Nem lehet tudni, és Tedynek fenntartásai vannak azt illetően, hogy Nick Kaczur mennyire válik be guard poszton, ahol nem feltétlenül előny az ő magassága és mérete. Mindig is tackle volt, míg guard poszton NT-kkel és LB-kkel is meg kell küzdeni, minimális helyen, más típusú blokkolási technikát alkalmazva, és ő is más szögből kapja a blokkokat. Bruschi karrierje során mindig úgy érezte, hogy minél magasabb és hosszabb egy guard annál jobb esélye van az álla alá kerülni és kibillenteni. Emellett Kaczur tackle-ként történő fejlődése is hátrányt szenved. A támadóalakulatot illetően, Bruschi szerint Brady profin fogja kezelni a szerződése körüli helyzetet és ebből semmi nem fog a pályán látszani. A WR helyzetet is pozitívan látja, szerinte Moss így, hogy még szeretne egy nagy szerződést a ligában extra motiváltan fog játszani. Edelmantől további fejlődést vár, Tate pedig nagy elvárásoknak néz elébe, majd kiderül a pályán, hogy képes-e ezeknek megfelelni. Emellett kitért a futókra is, ahol Morris és Taylor még mindig képes jól teljesíteni, ameddig egészséges marad és Faulk-ot pedig legjobb csak passz helyzetekben és 3. down során a pályán látni, mert akkor a leghatékonyabb. Maroneyról is említést tett: "Ez egy amolyan robbantasz-vagy-dobbantasz típusú év Maroney számára. Tudom, hogy a szurkolóknak néha elegük volt belőle. Nekem is. De azt kell gondolnom, hogy kontrakt évében van, és sok ember véleményére akar rácáfolni. Csak remélhetjük, hogy kiváló teljesítményt nyújt végig a 16 meccses alapszakaszban." Emellett Bruschi izgatottan várja, hogy az újonc TE-ek, Gronkowski (aki roppant fizikális) és Hernandez (egy WR, TE testben, aki jobban fut route-ot néhány elkapónál) milyen módon tud hozzátenni a többszörös átmozgással, igazítással, sokféle felállással fűszerezett Patriots támadójátékhoz.

A védelemről:

Sokat kell bizonyítani a védelemnek azok után, ahogy a Baltimore elbánt velük az előző szezon utolsó meccsén. Nagy kérdés ugye az egyik DE (beválik-e Gerard Warren) és az OLB poszt is (TBC-vel átellenben). Tavaly a Ravens Seymour helyén Green-en és Wright-on keresztül futotta szét a csapatot, majd mikor Wilfork átmozgott a szére, akkor a középső futásokkal nyertek jardokat. Ha nincs meg a megfelelő 5-technique DE, akkor a LB-k tehetetlenek a lendületből érkező és blokkoló falemberekkel szemben, az OLB-knek pedig túl nagy területet kell lefedniük. HA Warren, Brace, Wright...stb nem tudja szoliddá tenni ezt a posztot, akkor hosszú lesz az év. A Mayo, Guyton, Spikes, McKenzie egység igen jó, és valószínűleg mindenki szerephez jut "Mike" és "Will" poszton is, mert fontos, hogy mindkettőt megismerjék, hogy tudják egymás feladatát, felelősségét. Azért is fontos, mert például ha a TE snap előtt átmozog egyik oldalról a másikra, akkor máris megfordul a "Will" és "Mike" szerepe, s erre egy ilyen fiatal védőegységnek is gyorsan kell tudni reagálni. A TBC-vel szembeni OLB poszt terén egyértelműen Cunninghamtől várja az edzői stáb a megoldást, emellett van még Burgess, Woods és Ninkowich, de mindegyikük nagy kérdőjeleket rejt magában. A safety az egyik legerősebb poszt jelenleg a csapatban, szinte mindegyikük kezdő szint. Kiderül Meriweather tud-e építeni a "Pro-bowl" szezonjára. Chung úgy tűnt gyorsan tanult tavaly, megvan benne a vágy, hogy nagy játékossá váljon, és úgy tűnik felismerte, hogy mi kell ahhoz, hogy igazán profi legyen. Nagyon jók az esélyei. Ami a CB-ket illeti, Bodden rendben lesz, Butler és McCourty közül kell találni valakit a másik oldalra. Ha Butler pozitív lépéseket tesz, akkor ő is rendben lesz. Ebben a ligában ugyanakkor már inkább három kezdőre van szükség ezen a poszton, szóval a csapatban biztos reménykednek, hogy McCourty is mielőbb beérik, s három jó corner-e lesz a csapatnak. A csapat hét kemény, dupla edzéses nappal indít, s több másik csapattal (Saints, Falcons) közös edzés is lesz. Nagy versenyszellem várható, a büszkeségről és kitartásról, a fizikalitásról is kell szólnia.

Forrás: Mike Reiss & Tedy Bruschi, ESPNboston.com