Menetrend
Szavazás

Egy csalódott játékos véleménye

2008. 12. 02. 22:05
Szerző: Danna
Kategória: Hírek
Randy Moss nagyon szomorúan nyilatkozott a Steelers elleni mérkőzés után.
Belichick edző azt mondta a mérkőzésről, hogy nem használtátok ki a lehetőségeiteket. Te is úgy érzed, hogy ezen múlt? Csak magam nevében beszélhetek. Nagyon csalódott vagyok a játékom miatt. Bill időről időre azt mondja: végezd a munkád. Én úgy gondolom, hogy mint wide receivernek az a dolgom, hogy tisztára játszam magam, elkapjam a labdát és TD-t szerezzek. Az első félidőben, sőt, az egész mérkőzésen nem ez történt. Elejtettük a labdákat. Nagyon nem volt jó mérkőzés. Magamat vádolom, mert úgy gondolom, hogy ez a csapat hétről hétre mindent megtesz azért, hogy a munkámat végezzem. Nem akarom az időjárást hibáztatni. A labda a helyén volt, csak nem sikerült elkapni. Nagyon fog zavarni jövő vasárnapig. Remélem ez olyan dolog, amit visszatudunk fordítani. De most nagyon bánt. Rossz ízű. Az időjárás mentálisan hatással volt? Igazából nem tudom milyen hatással volt, de szerintem az egyik legfontosabb az, hogy az elején elkapd a ritmust és ezután jól fogod érezni magad, a játékot. Először elejtesz egy labdát, aztán újra elejtesz egy másikat, ez mindenképpen hat rád mentálisan. Azért hívnak minket profiknak, hogy az ilyen dolgokat magunk mögött hagyjuk és tovább játszunk. Tudom, ebből a szempontból nem játszottam ma jól. Nem akarom az időjárásra fogni. Nem akarom az esőre fogni. A labdák eltalálták a kezemet és eltalálták a testemet is. Csak nem tudtam biztonságosan megfogni. Remélem, egy jó heti munkával az egészet magam mögött tudom hagyni. Mióta Matt Cassel irányít, volt jó pár labdaeladása, de ezt az elmúlt hetekben már nem láttuk tőle. A maiak a Pittsburgh védelmének voltak köszönhetőek? Minden vasárnap megtörténhet bármi. Azt gondolom, hogy az elmúlt hetekben a média és a szurkolók láthatták hogy Matt Cassel mire képes ezzel az támadóegységgel. Tehát bizonyos értelemben az emberek úgy gondolták, hogy jó formában vagyunk. De a futball az futball. Miután kijöttünk a második félidőre, rossz dolgok történtek velünk és onnan már csak lefelé haladtunk. Ahogy korábban is mondtam, a profizmus része leküzdeni az akadályokat és kihozni belőlük valami pozitívat. Ez ma rossz játék volt. Nagyrészt magamnak teszek szemrehányást. Remélem új erőre tudok kapni. Forrás: patriots.com

Hozzászólások

2008. 12. 02. 22:22
ati
Hihetetlen profi nyilatkozat volt ismét Randy-től!
Ahogy ezt levezette...
Nagyon remélem hogy minden játékos ugyan így képes lesz magába nézni és a hátralévő 4 meccsen a maximumot hozni, de szerintem nem lesz gond ezzel!
Go Pats4ever!!!!!!!!!!!!
2008. 12. 02. 23:50
Proxi
Azt hiszem ezt elírtátok! Ez nem lehet Randy nyilatkozata vagy pedig komoly agymosáson esett át mikor idekerült. :)
"Nagyon csalódott vagyok a játékom miatt...Magamat vádolom, mert úgy gondolom, hogy ez a csapat hétről hétre mindent megtesz azért, hogy a munkámat végezzem." Jó látni, hogy egy nagyszájú "énvagyokalegjobb" tipusú játékosból egy futball iránt alázatos játékos lett! Maximális respect!!!
2008. 12. 02. 23:50
vidor
Webster IRre került, ha nem lett volna elég bajunk
viszont így egy hely felszabadult, és Roosevelt Colvin a csapatnál járt ma. Sajnos idén egy meccset sem játszott, szóval nem lehet olyan hűdenagy formában
2008. 12. 03. 06:51
pittaba
Utálom ezeket a kamu riportokat! Moss életében nem tudott így fogalmazni! "végezzük a munkánkat, megyünk előre, kijavítjuk a hibákat, bla-bla-bla! Már nagyon el sem olvasom !
2008. 12. 03. 08:07
gmilan
Picit nekem is furcsa. Valahogy nem Moss-os. Persze, ha tényleg így gondolja az jó, csak eddig nem nagyon dícsérte pl Cassel-t, és hibáztatta saját magát...
2008. 12. 03. 08:52
Kollega
Hibáztathatta volna Casselt, de azért meg kiröhögték volna! Volt olyan dropja, ami a sisakrácsról pattant le, annál pontosabban nem lehet dobni.

Az lényeg, hogy ilyen szar időben sokkal több futást kellett volna hívni, szerintem.
2008. 12. 03. 10:47
tamvar
Szerintem át kéne gondolniuk a vezetőknek, hogy az átalakult játékrendszerhez egy fedett stadion kéne.
Akkor lehet dobálgatni.
2008. 12. 03. 10:55
lepenyhalus
Akár milyen is a szisztéma a szezon vége felé nagy előny egy nyitott stadion ha hozzá tudsz szokni. Bár tény előbb utóbb sztem kötelezően bevezetik a dómot.
2008. 12. 03. 11:01
Nem tudom megállni, bocsánat előre is...

A Pittsburgh Steelers futás elleni védelme az NFL legjobbja. Nyilvánvaló, hogy ellenük többet kellett volna futni. :D Ha ráállsz futásra, akkor véged van, senki nem tud ellenük futójátékkal érvényesülni hosszútávon és rövid távon sem igazán.

Nehogy már azért kelljen befedetni a stadiont, mert nem jó a passzjátékhoz az idő. :D :D :D

Emellett nem fognak semmi dómot bevezetni... Érdemes megnézni hány dóm van jelenleg az NFL-ben, hány nyitható-zárható stadion, és hány nyitott, nagy meglepetéssel sikerül majd szembenézni.

Hihetetlen milyen butaságokat sikerül megállapítani, ahelyett, hogy belátná a kedves szurkoló, hogy nem ért annyira a játékhoz, mint az edzők (annyira nyilvánvaló taktikai hibák nem voltak, hogy feltétlenül kritizálni kelljen), és rájönne, hogy egy jobb csapattól kapott ki a Patriots a hétvégén, csupán ennyi volt a különbség, na meg az, hogy sokat hibázott a csapat. Nem az idő, és nem a rossz stratégia...

Szerk: A meccs végi kommenteket is elolvasva, nem igazán tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, annyira nem lát sok ember, vagy csak egy csapatot ismer, én már nem is tudom...
2008. 12. 03. 11:42
lepenyhalus
Hülyeség volt dómot írnom, úgy értettem egyre több a fedhető tetejű stadion, az utóbbi években (2005től) már csak ilyet építettek. Ha ez egyre elterjedtebb lesz akkor előbb utóbb (inkább utóbb) szerintem hoznak egy szabályt, hogy az újonnan épülő stadionokat ilyennek kell építeni, azért hogy egy-két csapat ne élvezzen előnyt a szélsőséges időjáráshoz szokottság miatt. Hozzáteszem: nyilván senkit sem fognak és nem is lehet új stadion építésére kötelezni.
2008. 12. 03. 12:59
rege
Tényleg ezeket nyilatkozta Moss, ha lehet hinni az írott vezriónak.
gsn: senki, de senki nem vonja kétségbe az edzők szakértelmét. Mindenki megbízik és tiszteli BB és csapata munkáját. Ezen az oldalon SZURKOLÓK irogatnak, kik hiszik, hogy az Ő csapatuk a legjobb. Engetessék már meg az érzelmeket kifejezni. Lehet persze nevetni is, ezt nem tilhatja meg senki. A kioktatás nem célja ennek az oldalnak. Természetesen vannak jobb és rossz formában lévő csapatok.Mi vasárnap a második a félidőben kifejezetten rosszul játszottunk. A kohászok NEM jobb csapat mint Mi. Még sérülésektől tizedelten is volt esély. A szerencse sem volt velünk. Ez az én véleményem. Lehet rajta nevetni. Egészségedre.
2008. 12. 03. 13:33
steve
Hát rege, ha hiszed, ha nem, én valami hasonlót irtam már vagy háromszor de mindig kitöröltem és nem küldtem el, mert így is szerintem én vagyok az egyik legrenitensebb juzer...:)

A kulcsszó a SZURKOLÓ!
Ki a franc felé legyünk vakon lojálisak ha nem a NEP felé?!?!
2008. 12. 03. 13:37
Kollega
gsn: Szerintem marha régen ismerjük már egymás így neten keresztül, pontosan tudom, hogy Te mennyivel többet értesz ehhez a játékhoz mint én.

Azért én tartom a véleményemet, hogy ebben az időjárásban nem ez volt a megfelelő taktika. Minthogy azt is pontosan látom, hogy a Steelers valóban erősebb csapat jelenleg. Meg persze jó volna bekerülni a rájátszásba, de én azt is látom, hogy ott mennyi esélyünk lesz/lenne.

rege: ezen a meccsen nem sok szerepe volt a szerencsének, ebben igaza volt gsn-nek. A Jets ellen lehet, hogy pechünk volt, de a Steelers kicsontozott volna akkor is, ha nincs az elejtett return, stb. Egyszerűen ilyen jó a védelmük.
2008. 12. 03. 13:42
steve
Kollega!

Ezt a védelmet a legelső löketünben legyalogoltuk a pályáról!:)
Akkor az volt a szerencse?

És mégis van szerencse...:)))
2008. 12. 03. 13:48
Peti007
Valóban, Randy egy igazi profi. Remélem, a hétvégén neki és a csapatnak is kijön a lépés. De Brady nagyon kellene...
2008. 12. 03. 13:58
steve
Ja és még valami!
Az első és egyetlen, és megismételhetetlen TD-ket márbizony futottuk!:))))
Az ominózus védelem ellen...:)
2008. 12. 03. 14:11
Seventh Son
Az első löketben az első drive-ra gondolsz? Mert azt Vrabel INT-jének köszönhetően a Steelers 14-eséről kezdhettük. Ennél jobb kezdő pozíció kevés van. A többit már jóval de jóval hátrébbről kezdte a csapat.
Morris TD-je 2 yardos futás volt. Ennyit még a Steeler ellen is lehet futni.
Szerintem egyértelműen passzolva, turnoverekkel és hibák nélkül lett volna esély a győzelemre. Egyik sem sikerült, meg is látszott az eredményen.

Sztem egyáltalán nem baj,ha vannak hozzá nem értő hozzászólások. Ez nem a soccer, amihez mindeki ért! ;) A helyén kell kezelni mindent.
2008. 12. 03. 14:13
plebiswhy
1. biztosan nem randy mondta ki ezeket a szavakat :) eelhiszem h megváltozott mióta idekerült a patshez de ezt biztosan nem ő nyilítkozta ezekkel a szavakkal
2. a steelers jobb volt mint a PATS.
3.SB után megmondtam, a mi csoportunk lesz az egyik legerősebb. az nfl körforgása miatt egy csapat idényenként ellenkező oldalát mutatja. a nagy csapatoknak egymást követő idényben is sikerül bejutnia PO-ba, a PAts az elmúlt évtizedek legnagyobb csapata, vitathatatlan.
De ez az idő eljárt, innentől kezdve egy POért úgy kell örülnie minden Pat szurkolónak mintha 2 kupát is nyert volna a csapat. nagy pénzben mernék rá fogadni, h a pats-jets-bills-dolphins 4esből az elkövetkező 5 évben messze nem mi leszünk a legeredményesebbek. ez az NFL.
2008. 12. 03. 14:28
ati
Én továbbra is fenntartom azt a véleményemet hogy ezt a meccset már az Első félidőben el kellett, eldönthettük volna!
Akármennyire is jó csapat a Steelers azt már nem tudták volna megfordítani szerintem.
Sajnálatos módon valami miatt ez nem sikerült......lehet ez ezért meg azért ,de kár ezen már agyalni...
Most már csak a hátralévő 4 meccsre kell figyelni és kitudja hogy mi lesz..............
2008. 12. 03. 14:34
steve
Seventh Son!

Én féligmeddig a szerencse faktorra írtam amit írtam!

De összeségében szerintem áll amit írsz!:)))
2008. 12. 03. 14:35
juhi04
"Utálom ezeket a kamu riportokat! Moss életében nem tudott így fogalmazni! "

Pittaba ismét csupa jóindulat vagy, Örülök hogy van itt valaki aki ennyire közelről ismeri a játékosokat...
2008. 12. 03. 14:50
Pedig ezt mindet Randy mondta! :) Ott a link a cikk alján, katt rá, ott van leírva is a szöveg és a videó is a sajtótájékoztatóról.
2008. 12. 03. 15:08
rege
Kollega: igazán nem szeretnék a múltból meríteni, de tavaly kb. ugyanekkora volt a különbség csak fordítva. Akkor a kohászok arra panaszkodtak, hogy a csere safety-k voltak a pályán. T. Poulamalu és R. Clark sérülésére panaszkodtak. Most mit mondjunk Mi. Semmit, csak felsoroljuk a fél csapatot. TB, LM,LMJ,RH,AT.....stb. Abban teljesen egyetértek Veled, hogy a rájátszásban nem sok örömünk lesz. Bízom benne, hogy azért ott leszünk, ahogy Londonban is.
Peti007 100%-ban igazad van. Brady úgy kell a csapatnak mint egy falat kenyér.
2008. 12. 03. 16:29
Kollega
Hát igen, tavaly az tavaly volt... Én úgy érzem most legalább 5 csapat is lényegesen erősebb az AFC-ből mint mi.

steve: az első driveból nem nagyon érdemes levonni következtetéseket. Ilyen IT-t szvsz elég ritkán látni, szóval talán az volt a szerencse, nem ami a végén történt.
2008. 12. 03. 20:56
whiteboy81
Igazából én nem bízom annyira ebben a Cassel srácban,de örülnék ,ha csalódnom kellene benne. Pl.kellemesen.GO PATS4EVER !!!!
2008. 12. 03. 20:58
whiteboy81
Ja! És Moss mint már azt korábban is tette magát hibáztatta,pedig sztem nem kéne!
2008. 12. 03. 21:02
juhi04
Whiteboy!
Casselnek mit kéne letennie az asztalra hogy kellemesen csalódj benne? Moss nem arról híres hogy magát okolja a dolgokért, miért ne kéne magát hibáztatnia mikor szarul játszott? :) egyedül a PATS4EVER részével értek egyet :D
2008. 12. 03. 21:03
bradyfan
Szerintem nagyon korrekt Moss-tol hogy bevállaja azt hogy ő is benne volt. Persze nem csak rajta mulott a vereség de nagybaj benne volt az a sok drop passz amit elejtett de meglátjátok hogy vasárnap 100 yard felett fog zárni a seahawks ellen.
2008. 12. 03. 21:09
temp
a vereséget sosem lehet 1-1 ember hibájára kenni (vagy akár a bírók számlájára), de egy biztos, Moss szerintem vasagon benne volt a mostani rossz játékban.
Az ő képességeihez mérten kifejezetten gyermeteg hibákat követett el, amiket még egy 4. számú elkapónál is szóvá tenne az ember. Ennek ellenére nem mondom, hogy miatta kaptunk volna ki, az viszont jó jel, hogy nem hisztizik, hogy nem jött jól a labda, vagy nem kapott elég lehetőséget, hanem elismeri, hogy ez ma nagyon nem jött össze.
2008. 12. 03. 21:33
Mossnak sajnos idén nem ez volt az első mecse, amikor eléggé indiszponált volt. Lehetne az időjárásra fogni, (igaz ő sem tette), de olyan dropjai voltak, amit NEKI meg kellett volna fogni.
2008. 12. 03. 23:06
Maniac84
Kár, hogy meccs előtt nem szólt be neki valaki, a "disrespect" felpörgette volna :D
2008. 12. 04. 07:24
pittaba
Juhi! A nyilatkozatok egy előre megirt sémák! Pl. Ma jól játszottam kártyát húzom és arról idézek! Amúgy olvass pár évvel ezelötti Moss nyilatkozatokat! Akkor megérted, hogy miről is beszélek!
2008. 12. 04. 07:27
pittaba
Ja, amúgy én nagyon szeretem az összes patriótát! CSak hát lehet nekem is véleményem ugye? Vagy vegyem elő a kurváramegértőmindigsimulóanmindentelfogadó szurkoló nyilatkozati kártyát?
HAJRÁ PATS!
2008. 12. 04. 08:02
steve
juhi04!

Nekünk mit kellene letennünk az asztalra, hogy TE meglegyél elégedve velünk, akik néha másként gondolnak Matt Casselre???:)))
2008. 12. 04. 14:07
bradyfan
Steve itt szabad elmondani mit gondolsz. Sőt MC-t is lehet kritizálni. DE ne legyen az hogy ok nélkül szidunk bárkit is. Mert az tényleg elég zavaró hogy egyessek (nem feltétlen te) folyton szidják MC-t ha jó ha rossz.
2008. 12. 04. 15:30
bradyfan
Ez mind igy van. Én sem imádom MC-t csak el fogadom hogy potolja bradyt. De ugyanugy szidom egy kilátástalan passz után. De sokakkal ellentétben nem kenem rá a vereséget. Mert ő nem tehet rá hogy sec vagy éppen más csapatrész rossz formában van.
2008. 12. 04. 15:38
steve
Hozzászólás a(z) Egy csalódott játékos véleménye bejegyzéshez